„A tantestület átlagéletkora 54 év, utánpótlásnak nyoma sincs”
Bár a február-márciusi figyelmeztető sztrájkok folytatását egyelőre nem hirdették ki – mivel az új kormány, mint tárgyalófél megalakulására várnak –, ez nem jelenti azt, hogy a tanárok munkakörülményei javultak volna. Sőt, szinte nem telik el nap anélkül, hogy ne támasztaná alá újabb hír a helyzet súlyosságát.
A legutóbbi tragikus fejlemény, hogy idén országszerte mindössze 22-en jelentkeztek fizika, 25-en pedig kémia szakos tanári képzésre. Ebből ráadásul vélhetően még le is fognak morzsolódni, így az utánpótlás kérdése egyre neuralgikusabbá válik.
Sok helyen már most is erősen érezhető a tanárhiány. Egyik budapesti olvasónk például arról számolt be, hogy a lánya iskolájában gyakorlatilag megszűnt a tanítás húsvét óta, maximum a kompetenciamérésre készülnek.
– mesélte tapasztalatait. Szerinte a színvonal ennek megfelelően nagyon alacsony, a beugró tanárok is szinte zökkenőmentesen viszik tovább az osztályokat, hiszen ezt a szintet nem szakosként is tartani tudják.
Olvasónk úgy látja, aki jobb iskolába szeretné küldeni a gyerekét, az legkésőbb 7-8. osztályban kénytelen a főbb tárgyakból magántanár után nézni. Ez persze óriási kiadást jelent, amit nem sokan tudnak megfizetni. „Megdöbbentő, hogy sok budapesti, és nem csak külkerületi iskola sem képes megfelelő szintű oktatást nyújtani. Akkor mi lehet vidéken, a kisebb iskolákban?” – teszi fel a költői kérdést.
„Már nem veszélyhelyzet van, gyakorlatilag elértük a véget”
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos ügyvivője, Nagy Erzsébet szerint a helyzet a látszatnál is súlyosabb, mivel hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni azokat a fiatalokat, akik szintén pályaelhagyást terveznek, de valamilyen oknál fogva egyelőre még maradniuk kell.
Ilyen ok lehet például a Klebersberg-ösztöndíj, az ebben részesülők ugyanis vállalták, hogy öt évig mindenképp a közoktatásban maradnak. A szakszervezet Facebook-oldalán nemrég tettek közzé egy névtelen levelet, melynek szerzője azt írja, őt is már csak az tartja a pályán, hogy ha most felmondana, még 800 ezer forintot vissza kellene fizetnie. „Minden nap szenvedek… Amint ez letelik, én távozom és vissza se nézek” – fogalmaz a most 27 éves, névtelenséget kérő pedagógus.
Mindez arra utal, hogy pár éven belül azokban az iskolákban is tovább romolhat a helyzet, ahol egyelőre még vannak fiatalok a tantestületben.
A tömeges felmondások két fő oka valószínűleg senkinek nem újdonság: egyrészt az alacsony bérek, másrészt az aránytalanul magas munkaterhelés.
– mondja Nagy Erzsébet. Emiatt sokan inkább már bele se vágnak, ezért kong az ürességtől egyre több tanárszak az egyetemeken.
Legalább ennyire lesújtó az is, hogy minden pályakezdőnek két éven belül minősítő vizsgát kell tennie, ami Nagy Erzsébet szerint gyakorlatilag egy megalázó eljárás, nem sokkal azután, hogy a diplomázással amúgy is bizonyították már az alkalmasságukat.
Két tanórát néznek meg hozzá, ahol jegyzetelnek, kérdéseket tesznek fel, majd ez alapján születik meg az a minősítés, ami bizonyos szempontból felülírja a diplomát is. Ráadául fel kell tölteni hozzá egy portfóliót, ami rengeteg pluszmunkával jár, így szintén nem segít abban, hogy a jövő generáció tagjai kedvet kapjanak a szakmához.
A PDSZ nemrég figyelemfelhívó akcióba kezdett: Facebook-oldalukon egymás után posztolják a korfákat, amelyek megmutatják, milyen tragikus mértékben elöregedtek az óvodák és iskolák tantestületei.
A képeken az látszik, hogy huszonévesek a legtöbb helyen gyakorlatilag nincsenek, a harmincasok száma is egyre csökken, a pedagógusok túlnyomó része a negyvenes és még inkább az ötvenes éveiben jár, egyre közelebb a nyugdíjkorhatárhoz.
Nagy Erzsébet szerint ez a trend nem helyszínspecifikus, az országban mindenhol közel azonos mértékű, megyétől és tankerülettől függetlenül. Régebben még csak olyan elmaradott régiókban volt tanárhiány, mint például az Ormánság, most azonban már a fővárosi elitiskolákban is mindennapos.
„Már nem veszélyhelyzet van, gyakorlatilag elértük a véget. Azon a szinten vagyunk, ahol többé nem elegendő semmilyen hirtelen, gyors intézkedés, hosszabb távon is a krízis kezelésére kell berendezkedni.”
A nem pedagógusok dolgozók, például az óvoda- és iskolatitkárok, rendszergazdák, vagy pedagógiai asszisztensek esetében pedig minimum 130 százalékos emelés lenne indokolt, esetükben ugyanis 2008 óta, tehát közel másfél évtizede változatlan a bértábla.
Legalább ennyire fontos a kötelező óraszámok csökkentése, a szakszervezet itt a közoktatási törvény irányszámaihoz térne vissza, amely a heti 22 kötelező óra mellett a túlórák kifizetését írja elő (most ezekért sem jár plusz pénz).
Bár szintén csak tűzoltás, de ettől még elkerülhetetlen lenne a törvény módosítása, hogy a nyugdíj és a közalkalmazotti jogviszonyt ne zárja ki egymást. Jelenleg ugyanis az állami fenntartású iskolák senkit nem foglalkoztathatnak a nyugdíjkorhatár elérése után, még akkor sem, ha az illető hajlandó volna tovább tanítani.
„Persze hosszabb távon ez sem megoldás, de amíg nem sikerül valahogy vonzóbbá tenni a tanári pályát a fiatalok előtt, legalább a lyukak egy részét be lehetne tömni vele” – fogalmaz Nagy Erzsébet, hozzátéve: a kormánypárti politikusok (legutóbb például Kövér László) elszólásai alapján úgy tűnik, messze nem érzik át a probléma súlyát, így ő személy szerint nem túl optimista azzal kapcsolatban, el lehet-e még kerülni az oktatási rendszer teljes összeomlását.
Egyetlen pozitívumnak azt látja, hogy a korábban szintén erősen pedagógus-ellenes társadalmat az utóbbi hónapok akcióival sikerült az ügy mellé állítani: ma már sokkal többen szimpatizálnak a tanárokkal, kezd leesni az embereknek, hogy a baj tényleg óriási. Konkrét lépések nélkül ugyanakkor ezzel semmire nem mennek.
„Ez a rendszer egyáltalán nem méltányolja, ha valaki a teljes karrierjét a tanításra teszi fel”
„Én Sárospatakra jártam tanítóképzőbe a ‘90-es évek elején, akkor 300-an tanultuk a szakmát, most tudomásom szerint a 10-et is épphogy eléri a hallgatók száma” – meséli egy kelet-magyarországi kisváros általános iskolájának igazgatója (nevét kérésére nem írjuk le). Szerinte Borsod, Szabolcs és Somogy megyében túl vagyunk a 24. órán, a tanárhiány már katasztrofális problémákat okoz.
Az általa vezetett iskolába többségében cigány gyerekek járnak, a spontán szegregáció miatt pedig azzal is meg kell küzdeni, hogy sok tanárt csábítanak át olyan intézményekbe, ahol kevesebb a cigány. Emiatt a maradók egyre leterheltebbek, a képzés színvonala és a morál folyamatosan csökken.
A fentiekhez adódik hozzá itt is az elöregedés: egyre többen mennek nyugdíjba, ami rövidesen leküzdhetetlen akadályokkal fog járni.
– mondja, hozzátéve: a tantestület 28 tagjából négyen már most is nyugdíjasok, de mivel egyházi fenntartású intézményről van szó, ők továbbra is taníthatnak. Ugyanakkor kötelezni senkit nem lehet erre, csak ameddig önszántukból vállalják. Tehát erre aligha alapozható a hosszú távú zökkenőmentes működés.
Utánpótlásnak nyoma sincs: huszonévesből egy sem, harmincas-negyvenesből három van a tanári karban, a többiek mind ötvenesek, vagy annál is idősebbek. Az átlagéletkor jelenleg 54 év.
Hivatalosan minden órát megtartanak, az viszont egyre gyakoribb, hogy kényszerből nem szakos tanárokra hárul ez a feladat. Rajz- és technikatanár évek óta nincs, jelenleg pedig egy matematika-fizika szakos is hiányzik a rendszerből.
– teszi hozzá az igazgató. Ha nincs állandó helyettes, annak kell bemennie órát tartani, akit épp kiírnak, ekkor pedig a legritkább esetben lesz szakszerű a helyettesítés. A kiégés szintén mindennapos probléma az iskolában, a tanárok mentális állapota egyre borúsabb képet mutat.
A problémát igazgatói szinten már nem lehet megoldani nyilatkozónk szerint, ezért az egyetlen reménye a fenntartói szint. Már javasolta a főegyházmegyének, ahová az iskola tartozik, hogy ajánljanak fel szolgálati lakásokat a fiatal kollégáknak, hátha valakit sikerülne átcsábítaniuk ezzel.
A bérrendezés is nagyon fontos lenne, ezen a téren az egyházi iskolák semmivel nem állnak jobban, mint az államiak. Az ideális szint alsó hangon 60-70 ezer forintos emelésnél kezdődne, de valójában már az is komoly segítség volna, ha legalább a túlórákat kifizetnék.
