Drasztikus áremelésre vagy akár bezárásra is kényszerülhetnek a szórakozóhelyek az elszállt rezsiköltségek miatt

Fischer Gábor - szmo.hu
2023. február 05.

– Lantos Csaba energiaügyi miniszter az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy ebben a krízisben nem egyszerű helyes megoldást találni, mert „Trianonnal összébb mentünk”, és Magyarország most egy tengeri kijárattal nem rendelkező ország. Tényleg olyan nagy ennek a jelentősége?

– Nyilván nem lenne ez annyira lényeges kérdés, ha az utóbbi időben nem az LNG lett volna az a terület, ami európai importlehetőségként felerősödött. Ezzel együtt az importfüggőségünk nem azon múlik, hogy nincs tengeri kijáratunk. Akkor is importfüggőek lennénk, ha lenne, mint ahogy a németek is azok. Németországnak van tengeri kijárata, 2022. február 24-ig mégsem volt LNG termináljuk. Ők is a vezetékes fölgázhoz kapcsolódtak inkább.

Egy közösség tagjai vagyunk. Tehát például, ha Horvátországnak van tengeri kijárata, és nekünk van vezetékes kapcsolatunk Horvátországhoz, akkor használjuk azt. Ma már ott tartunk, hogy Szlovákiával is össze vagyunk kötve, ők meg a lengyelekkel. A lengyelek összekötötték magukat a norvégokkal, továbbá van LNG-termináljuk is. Tehát ma már eljutottunk oda, hogy a jól szervezett energiainfrastruktúrának köszönhetően akár lengyel, litván vagy norvég LNG-ből is tudunk vásárolni.

Földgáz terén Szlovénia kivételével minden szomszédos országgal össze vagyunk kötve. Villamosenergiában pedig Szlovéniával is. Ez azt jelenti, hogy bárhonnan tudunk vásárolni. Például a november eleji időszakban, amikor elmaradt a hűvösebb idő, volt olyan időszak, amikor a TTF-en (holland gáztőzsdén) a napi ár leszaladt 30-36 euróra, ami abból adódott, hogy sokkal több gázt kínáltak, mint amennyit az enyhe időjárás, meg az egyéb takarékossági okok miatt fogyasztott Európa. Ebben az időszakban a Magyarországra behozott földgáz jelentős része nem a török áramlat irányából érkezett klasszikus orosz gázként, hanem Ausztria, Szlovákia, Horvátország, sőt Románia felől. Az orosz gáz alig 25 százaléka volt a behozatalnak. Tehát nem igaz, hogy mi csak a Gazpromtól tudunk vásárolni.

– Lantos Csaba szóba hozta az ellátásbiztonság, megfizethetőség és fenntarthatóság hármas kérdését is.

– Azért vagyok büszke, mert ezt a megfogalmazást én használtam először ebben az országban. Tavaly májusban egy előadásomban vetettem fel az energiatrilemma problémáját. Ezek szerint figyel a kormány arra, hogy mit mondok. A háború kitörésekor Európa valóban azzal a kérdéssel került szembe, hogy akkor most mi a fontos számunkra: az energiafüggőség, az ellátásbiztonság, vagy éppen a klímavédelmi célok? Melyik ujjamat harapjam? Vannak olyan, inkább rövidtávon gondolkodó kormányok, politikai pártok, amelyek arra fókuszálnak, hogy csak a mostani feladatot oldjuk meg, minden más nem számít. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy nem kell nekünk a klímavédelem, ide nekünk a széntüzelésű erőműveket, mert azokkal gyorsan meg tudjuk oldani a problémát, ami mellett nyilván sok jogos érv szól.

– Ez a német és a lengyel út, ugye?

– Igen, pedig eddig folyamatosan arról hallottunk, hogy a németek élharcosai voltak az energiewende (energiafordulat) folyamatának. Ők jártak az élen abban, hogy hogyan álljunk át kisebb kibocsátási értékű energiatermelésre. És most lám-lám ők is változtattak. Pedig Németországban és Lengyelországban eddig is nagyon jelentős szerepe volt a széntüzelésű erőműveknek. Mi Magyarországon, ebben a sokat szidott és sokat emlegetett Mátrai Erőműben évente egymillió tonna lignitet tüzelünk el. Ehhez képest a németek 176 millió tonna szenet égetnek el évente a szenes erőműveikben. Persze szenes erőmű és szenes erőmű között is nagyon jelentős különbség van a kibocsátás szempontjából, és ebben mi picit lemaradtunk. Ugyanakkor tényleg lényeges, hogy ha egy ilyen trilemmával állunk szemben, akkor a hangsúlyok ne nagyon tolódjanak el az egyik vagy a másik irányba. Ez ugyanígy igaz akkor is, ha a nagyon zöld irányultságú kormányokat nézzük, amelyek viszont azt mondják, hogy mindenek felett a klímavédelem.

Ha az energiát csak részlegesen tudjuk biztosítani abból, ami eddig volt, akkor valamilyen pótlólagos energiaforrást kell bevetni. Ha ez szennyezőbb, akkor nyilván mindent el kell követni a következmények mérséklésére, de tudomásul kell venni, hogy a nulla kibocsátású energiatermelést Európa még nem képes megoldani.

– Van olyan kormányzat, amelyik ezen a végleten van?

– Kormányzat nincs, de pártok vannak, főleg a zöld pártok. De a németeknél éppen a zöldpárti energiaminiszter volt kénytelen bejelenteni, hogy újraindítanak szénerőműveket, és nem állítják le a nukleáris erőműveket. Pedig náluk komoly politikai szándék volt, hogy 2022-ben leállítják az atomerőműveket, mégsem tették meg, mert szükségük volt rájuk. Többek között éppen a klímadilemma miatt, mivel az atomerőművek kibocsátási értéke nulla a CO² tekintetében.

– Vagyis az energiaválság megváltoztatta az atomerőművek megítélését?

– Az elutasítottság akkor erősödik fel, amikor nincs probléma az energiaellátással. Amikor azt mondják, hogy más energiahordozókkal képesek pótolni a nukleáris erőműveket. A németek például a földgáz-üzemű erőművekre számítottak. Ezért építették ki a vezetékhálózatot az oroszok felé, csakhogy mindez kútba esett.

Itt nyilván a vezetékes gázról beszélünk, hiszen ne felejtsük el, hogy Oroszország nagy LNG termelő. A harmadik legnagyobb a világon, ebből adódóan az Európába érkező LNG szállítmányok között elég jelentős mennyiségben van orosz eredetű molekula is.

– Gyorsan váltottak.

– A németek mindig ilyen határozottak szoktak lenni mindenben. Az atomerőművek leállítása kapcsán is azok voltak, egészen addig, amíg nem állt be a jelenlegi helyzet. Korábban úgy gondolták, hogy az oroszok soha nem fogják taktikai vagy geopolitikai fegyverként használni a földgázt. Mégis megtették. A németek azonnal léptek, és azt mondták, hogy jó, akkor jöjjenek a szankciók, és lecsökkenjük az orosz importot. Ennek ellenére szerintem Oroszország, mint a világ második legnagyobb földgáztermelője, tartósan nem maradhat ki az európai, és úgy általában a világ földgázellátásából. Persze az a fajta kiszolgáltatottság, ami főleg a 2017-18-19-es években kialakult, túlzó volt. Emiatt is érezte Vlagyimir Putyin ennyire nyeregben magát.

– A német váltás mögött világos morális háttér is van, mégpedig az, hogy nem akarják finanszírozni a háborút.

– Miközben nálunk pont az ellenkezőjét látjuk, elsősorban közvélemény formálásban. A kormánypárti sajtó folyamatosan azt sugallja, nehogy már nekünk legyen rosszabb azért, mert az ukránok és az oroszok háborúznak. Eközben Németországban az egyszerű fogyasztó szintjén is megjelenik az, hogy márpedig én is teszek valamit. Van olyan ismerősöm, aki azt mondta, hogy azért csökkenti a saját földgáz-fogyasztását, és veszi lejjebb a hőmérsékletet, nehogy Putyin több pénzt kapjon. Ez egy teljesen más, morális megközelítés.

Miközben nálunk áldozathibáztatás folyik: ez nem az én dolgom, az áldozat tehet mindenről, amúgy is oldják meg egymás között. Mi a béke, pártján vagyunk vagyunk, béke, béke, béke. Pedig mindenki tudja, hogy az a béke, amit most kötnének meg, valójában Putyin békéje lenne. Befagyasztaná a jelenlegi erőviszonyokat, amikor Oroszország elfoglalta Ukrajna, egy szabad európai állam területének egy jelentős részét. Ez morálisan nem elfogadható.

– Kanyarodjunk vissza Lantos Csaba mondataira. Azt mondta, hogy 8 év alatt 44 terawattóráról 68-ra, tehát több mint 50 százalékkal kellene növelni az elektromos energiatermelést. Most az áram 70 százalékát mi állítjuk elő, 30 százalékban importfüggők vagyunk. Ez nem növeli méginkább a függőségünket?

– A miniszter interjújában is van utalás arra, hogy a hazai erőmű-kapacitást fejleszteni kell. Igaz, ennek egyelőre nem nagyon látom a nyomát.

Nagyjából 50%-kal növelnünk kellene a villamosenergia-termelő képességünket, vagy legalábbis a behozatalt. Erre nem az a megoldás, hogy azeri zöldenergiából termelt villamosenergiát hozunk majd ide a Fekete-tenger alatt, főleg akkor, amikor Azerbajdzsánban jelenleg a zöldenergia-termelés nem éri el az 5%-ot. Inkább az európai és a hazai lehetőségeket kellene számba venni. A miniszter az interjúban a szélerőművekkel kapcsolatos kormányon belüli dilemmáról beszél. Én nem látom ezt dilemmának. Van egy sztereotípia a miniszterelnök fejében, aki úgy döntött, hogy nálunk márpedig szélerőművekkel nem lehet villamosenergiát jól és hatékonyan termelni. Ugyanakkor a miniszter maga is elismeri, hogy a szélerőművek átlagos kihasználtsága 25-26 százalékos, miközben a naperőműveké csak 15-16 százalék, tehát 10 százaléknyi a különbség. Ha ez igaz, akkor senki ne mondja, hogy nálunk kevésbé éri meg szélerőműveket telepíteni, mint naperőműveket. Utánanéztem, hogy például az 1930-as évek környékén mennyi szélerőmű vagy szélmalom működött Magyarországon. Majdnem 700 darab! Ráadásul a legtöbb nem is a kisalföldi térségben volt, hanem az Alföldön. A miniszter teljesen joggal mondta, hogy felül kell vizsgálni az ezzel kapcsolatos álláspontot, függetlenül attól, hogy a tájra gyakorolt hatását tekintve szép, vagy nem szép, tetszik, vagy nem tetszik.

– Mi a helyzet Paks-2-vel?

– Még csak építkezések zajlanak, de a tényleges erőművi fejlesztés fizikailag el sem kezdődött. Mintha mind a két oldal belefáradt volna. Az oroszok nem erőltetik annyira, a magyarok, meg úgy vannak vele, hogy ha az oroszoknak jó, akkor nekünk is jó. Nekünk az a lényeg, hogy azok a magyar vállalkozások, amelyek eddig is mindig nyertek, elég sok pénzt tudjanak lehúzni, holott arra kellene fókuszálni, hogy minél hamarabb történjen valami kézzelfogható.

Ha 15%-os kihasználtsággal számolunk, ennek a negyede hasznosítható, ami 1000 megawatt. Tehát ahhoz, hogy ki tudjuk szolgálni a megemelkedett energiaigényeket, vagy hálózatot kell fejleszteni és további kapcsolatokat létesíteni a környező országokkal, ezzel hozzáférve még a környéken lévő szabad kapacitásokhoz, vagy saját magunknak kell erőművet fejleszteni. Én úgy vettem ki a miniszter nyilatkozatából, hogy mindkét irányban gondolkodnak.

– Kiderült az is, hogy a német kormány nem engedélyezi a Siemensnek, hogy vezérlőberendezéseket szállítson a magyarországi erőműhöz. Holott az erőmű létesítéséhez annak idején az EU megadta a hozzájárulását.

– Már az első szankciók bevezetésekor világosan látszott, hogy a technológiai beszállítók nem fognak Oroszországnak és orosz cégeknek ilyen rendszereket szállítani, így nincs is mit csodálkozni ezen a mostani fejleményen.

Emlékezzünk vissza a szovjet időszakra, amikor a külföldi (elsősorban nyugati) technológiák beszállítása COCOM-listás volt, így a legkorszerűbb eszközökhöz és technológiához nem fértek hozzá a szovjet blokkhoz tartozó gazdaságok. Emiatt mindent maguknak kellett létrehozni. Ám akkor a világ erre volt berendezkedve, így a szocialista tábor is. Mára viszont nincsenek táborok. Oroszország úgy alakította ki a saját nehéziparát, gazdaságát és energiahordozó kitermelését, hogy nyugati technológiákat és irányítástechnikai rendszereket épít be saját fejlesztések helyett, és szankciók esetén ezt nem tudja egyik napról a másikra más beszállítóval, vagy saját előállításból pótolni.

Ideje volna ezt a magyar kormánynak is belátnia.

– A most jócskán vitatott debreceni akkumulátorgyár esetében sem tiszta, hogy honnan fogja venni az áramot jövőre.

– Az az ipari környezet, ami most Debrecen környékén létrejött, nagyjából 400-500 megawattnyi pluszteljesítményt igényel. Jelenleg ez a villamoskapacitás nemhogy a környéken nem áll rendelkezésre, de még úgy általában Magyarországon sem. A választott helyszín energiaellátási szempontból nem optimális választás.

– A miniszter azzal indokolta a hasonló beruházásokat, hogy a „munkaalapú társadalom” révén tudunk kitörni a középesen fejlett országok táborából, és ezért van szükség az újraiparosításra.

– Magyarországon ma már nem az a kérdés, hogy van-e elegendő munka, hanem az, hogy a munkahelyeket el tudjuk-e látni elegendő munkaerővel. Az akkumulátorgyártás kapcsán is kiderült, hogy Debrecen térségében nem áll rendelkezésre 8-9 ezer főnyi munkaerő. Nagyjából ötezer fővel lehetne számolni.

Valószínűleg külföldieket hoznak majd. Vagyis a magyar kormány megtámogat egy olyan beruházást, ami valójában nem a magyaroknak teremt munkahelyet. Magyarország számára az egyedüli hozzáadott érték az lesz, hogy a GDP-ben nagyon jól mutat majd ez a szám. De mondjuk a kínai GDP-ben még szebben, mert a kínai vagy a dél-koreai akkumulátorgyártó nem hozza ide az akkumulátorfejlesztéssel kapcsolatos mérnöki, magasabb szintű tudást. A magas hozzáadott értéket képviselő laboratóriumokat megtartják Kínában, Koreában. Itt kellene a miniszternek karakteresebben képviselni a magyar érdekeket. Én egyébként sem hiszek a munkaalapú társadalomban egy ilyen kis ország esetén. A munkaalapú társadalomról ott érdemes beszélni, ahol rengeteg munkaerő van, például Kínában, Délkelet-Ázsiában. A hozzánk hasonló kis országok inkább azt mondták, hogy a tudásalapú munkára kellene hagyatkozni. Ott tudnánk mi is előre lépni.

– Mi az, amiről nem beszélt az energiaügyi miniszter, de ön szerint kellett volna?

– Két nagyon lényeges dologról. Az egyik az energiahatékonyság vagy épület-energiahatékonyság. Ez nagyjából 60%-át adja a megtakarítási lehetőségeknek, és nem léptünk előre. Magyarországon sem a CSOK-nál, sem a többi állami támogatásnál vagy kedvezményes hitelnél nem volt hangsúlyos követelmény, hogy hatékonyabb energiafelhasználású házak épüljenek, vagy hogy javuljon a régi házak energihatékonysága.

A kevesebb energiafelhasználás viszont nem azt jelenti, hogy fázzunk a lakásban, hanem, hogy úgy takarítsunk meg energiát, hogy közben a komfortérzetünk ne csökkenjen. A másik, amit nagyon hiányoltam, a távhő, ami a legkritikusabb eleme jelenleg a lakossági energiaellátásak. Sőt, a közintézményi ellátásnak is. Nem mernek hozzányúlni, miközben a távhőben egyértelműen nagyon erős a gázfüggőség.

Azoknál a nagyobb önkormányzatoknál, ahol ezt sikerült megvalósítani, bizonyos időszakokban akár 100 százalékig is képesek kiváltani a földgázfelhasználást. Ez az igazi megtakarítás. Ráadásul a megújuló energiák közül a geotermikus energiából nekünk sokkal több van, mint másoknak.

– Mintha a változások katalizálnának olyan technológiai fejlesztéseket, amelye egyébként csak lassabban valósultak volna meg.

– Azt látom, hogy a háború következményeként Európa politikailag, társadalmilag gyorsabban alkalmazkodik a megváltozott helyzethez, beleértve az energiatárolást és az energiagazdálkodást is. Felerősödött a kutatás-fejlesztés kormányzati támogatása. Lehet, hogy majd 200 év múlva, ha még lesznek emberek, arról fognak tanulni, hogy ez volt a következő ipari forradalom, az ipari technológiai forradalom időszaka, amit az váltott ki, hogy egy eszement őrült háborúja miatt drasztikusan megnőtt Európában az energia ára.

Láng Dávid - szmo.hu
2023. február 08.

Kónya Péter 25 évig volt hivatásos katona, ezzel párhuzamosan szakszervezeti vezető is. Ő az egyik alapítója a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak, amely annak idején csatlakozott a Bajnai Gordon által létrehozott Együtthöz. Így jutott listás parlamenti mandátumhoz a 2014-es választásokon, ezt követően négy évig országgyűlési képviselőként dolgozott. Utána viszont újabb éles váltás következett az életében: vett egy üzlethelyiséget az Ausztriával határos Velemben, ahol azóta kocsmát és lottózót üzemeltet.

Szóbe került, mennyire ment könnyen a beilleszkedés, találkozott-e valaha a haláláig szintén ott élő Törőcsik Marival, és visszatérne-e még a politikába.

– Menjünk vissza az időben 2018-ba, a parlamenti mandátuma végére. Mi történt, miután kiesett az Országgyűlésből, és hogy került Velembe?

– Gyakorlatilag 2017-ben már eldöntöttem, hogy nem indulok a '18-as választásokon, ezért elkezdtem gondolkodni azon, mivel fogok foglalkozni, ha lejár a mandátumom. Első körben kiléptem a pártból, amit alapítottam és aminek elnöke voltam, mert volt egy olyan ötletem, hogy megpróbálom magam reaktiváltatni, mint hivatásos katona. Annak idején, 2012-ben elég kurtán-furcsán ért véget a katonai pályafutásom, a szolgálati törvény ugyanakkor lehetőséget biztosított volna arra, hogy folytassam. Beadtam egy kérvényt a honvédelmi miniszterhez, de elutasítottak azzal, hogy nincs szabad beosztás. A válaszlevelemben leírtam 35 szabad beosztást, amit a végzettségemmel és a rendfokozatommal betölthettem volna abban az időben, ennek ellenére nem vettek vissza. Ezt követően több munkahelyre beadtam a pályázatomat Budapesten, de sikertelenül: sehová nem mertek felvenni, mint egykori ellenzéki képviselőt, annyira féltek a lehetséges retorzióktól. Így két opcióm maradt: vagy külföldre költözöm, vagy megpróbálok egy olyan helyet találni az országon belül, ahol meg tudok élni.

Viszonylag gyorsan lezajlott az adásvétel, leköltöztünk, azóta ezt a kocsmát és a vele egy épületben lévő lottózót üzemeltetem. Eleinte a bátyámmal kezdtük, jött velem segíteni, de aztán rá kellett jönnünk, hogy két embert nem tart el a hely. Így aztán ő visszament Pécsre, ahol lakik, azóta egyedül csinálom.

– Milyen az élet ebben a szerepkörben? Elég éles váltás lehetett a korábbiakhoz képest...

– Éles váltásnak éles váltás, különösen a környezet, bár azért sok szállal kötődöm a falusi élethez a nagyszüleim és más rokonok által. Mégis, a fővárosból leköltözni egy 300-350 lakosú kis faluba egészen más életet hozott magával. Ráadásul ez valamikor egy zárt övezet volt, hiszen közvetlenül az osztrák határ mellett helyezkedik el az Alpok lábánál, a rendszerváltást megelőzően a vasfüggöny miatt szinte egyáltalán nem jártak erre turisták. Ennek megfelelően eléggé zárkózottak az itteni emberek, viszont nagy szerencsémre engem azonnal befogadtak, és nyugodtan mondhatom, hogy kaptam egy nagy családot a környező falvak lakosai jóvoltából. Itt a környéken nem is csak egy faluból áll a közösség, a települések lakói szoros viszonyban, barátként élnek együtt.

A kocsmában az egyik törzsvendégével

– A „gyüttment” származását nem érzékeltetették önnel?

– Viccelődve mindig megkapom, de tegyük hozzá, hogy azok is, akik már harminc éve laknak itt a faluban. Abból a szempontból nagy szerencsém volt, hogy nagyon sok egykori kollégával, határőrökkel, rendőrökkel, katonákkal találkoztam, akiket a korábbi életemben ismertem, vagy ők ismertek engem, akár tévéből vagy a szakmai múltam alapján. Ez is sokat segített a beilleszkedésben.

– Hányan voltak képben a falusiak közül a korábbi politikusi tevékenységével?

– Meglepően sokan, teljesen le is döbbentem ezen. Én azt hittem, hogy eljövök ebbe az isten háta mögötti kis faluba, és nyugodt életet fogok tudni élni inkognitóban. Ehhez képest már az első vendégek is felismertek, akik bejöttek a kocsmába. Két hét múlva pedig visszajutott hozzám, hogy már az egyik szombathelyi általános iskolában is arról beszéltek, hogy ideköltöztem Budapestről. Az előző tulajdonos unokái mesélték, hogy a tanító néni megkérdezte tőlük, tényleg a Kónya Péter vette-e meg a kocsmát. Ennyire gyorsan végigfutott az információ.

– Törőcsik Marival találkozott valaha a faluban?

– Nekem nem sikerült találkoznom vele, a bátyámnak viszont igen. Még együtt dolgoztunk, én épp Budapesten intéztem az ottani lakásom eladását, amikor egyszer csak bejött a kocsmába. Korábban egyébként gyakori vendég volt ott, amíg az egészségi állapota megengedte. A bátyámról tudni kell, hogy egyetemistaként a József Attila Színházban dolgozott kellékesként, és volt egy turné Leningrádban, amin Törőcsik Mari mellett ő is részt vett. Így aztán fel tudták eleveníteni a régi emlékeiket.

– Mennyire nehéz mostanában fenntartani a kocsmát és a lottózót?

– Azt kell mondjam, hogy nagyon nehéz, nyereségesen gyakorlatilag lehetetlen.

Egyrészt megváltoztak a szokások: régen a kocsma egyfajta közösségi helyszín volt, ahol összejártak az emberek, kártyáztak, beszélgettek, söröztek, akár a vasárnapi templom előtt vagy után is benéztek. Ma ezek a szokások már abszolút nincsenek meg. A fiatalok közül nagyon kevesen járnak kocsmába, ők már inkább mobiltelefonon és számítógépen élik a közösségi életüket. Akik bejárogatnak, azok inkább a középkorú és idősebb korosztály, de ezen is nagyon sokat rontott a Covid. Ez a lottózóra is jellemző egyébként, hiszen elég sokáig zárva kellett tartanom. Ezalatt elterjedtek a telefonos applikációk, hozzászoktak az emberek, hogy ott is tudnak játszani, visszaszokni pedig nyilván nem fognak. A kata szabályok megváltoztatása és az energiaválság is nagyon keményen érint engem, horribilis árakat kell fizetnem. A vendégeimen is látszik, hogy kevesebb pénzük van, bár ez még mindig az ország jobb helyzetben lévő területe, itt az emberek kilencven százaléka kint dolgozik Ausztriában.

– Lehet, hogy hamarosan ismét másik megélhetés után kell néznie?

– Az biztos, hogy nagyon megszerettem az itteni életet, szóval költözni nem szeretnék. Az viszont, hogy mivel fogok foglalkozni, ha nem ezzel, még a jövő zenéje. Nyilván keresem én is a megoldásokat. Amíg csak tudom, nyitva tartom a kocsmát és a lottózót is, aztán majd meglátjuk.

– A háború kitörése után volt egy posztja, miszerint egy „békemenet” keretében gyalog elindul Moszkvába Putyinhoz, aki régen a bajtársa volt. Végül aztán feladta, elmondása szerint azért, mert Szombathely előtt „belelépett egy kátyúba”. Komolyan gondolta ezt az egészet?

– Volt egy vízióm: egyszerűen úgy éreztem, hogy ezt a háborút meg lehet állítani, ha a civil lakosság nagy létszámban fölkel ellene.

Nyilván ez az én vízióm volt, és rá kellett jönnöm, hogy egy kicsit naivan gondolkodtam ebben. De továbbra is hiszek benne, hogy a harcoknak akkor lesz vége, ha a civilek egyszer csak azt mondják, hogy elegük van belőle. Amíg a politikusok és a gazdasági szereplők irányítanak, és nem a nagy tömegek állnak ki a háború ellen, addig itt nem lesz béke.

– Valóban feltett szándéka volt, hogy elgyalogol egészen Moszkváig?

– Igen. Nem egy olyan horribilis távolság egyébként, tehát meg lehetett volna csinálni, ha nem sérülök le. De ennek tényleg akkor lett volna értelme, ha nem egyedül indulok el, hanem folyamatosan csatlakoznak az emberek, és egy hatalmas tömeg indul el Moszkva felé, nem csak Magyarországról, hanem Európa különböző országaiból. Nyilván ezt jobban meg kellett volna kezdeni szervezni, akkor lehet, hogy másképp alakul az egész.

– És hogy értette azt, hogy Putyin a bajtársa volt?

– Én négy évet leszolgáltam a szovjet hadseregben, később pedig egy évet az ukrán hadseregben is, ekkor fejeztem be a tanulmányaimat. És amikor visszamentem a független Ukrajnába, akkor előkerültek olyan dossziék, amelyekből kiderült, hogy gyakorlatilag az összes parancsnokunk és az összes tanárunk a KGB-nek volt tisztje. Erre céloztam, mivel Putyin is egykori KGB-s volt.

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, az Együtt-PM társelnöke beszél a Városliget tervezett beépítése, a múzeumi negyed létrehozása ellen tartott fáklyás felvonuláson a budapesti Felvonulási téren 2013. december 20-án (MTI Fotó: Mohai Balázs)

– Befolyásolja az Ukrajnához fűződő viszonyát, hogy ott tanult és szolgált?

– Nyilván nagyon nehezen tudom megemészteni ezt a háborút, mert most is azt gondolom, hogy két testvérnépről van szó, és amikor testvérek egymással háborúznak, az mindig szörnyű. Nehéz ezt feldolgozni, ráadásul nagyon sok ismerősöm érintett, valószínűleg a katonák közül is, akikkel együtt képeztek ki, sokan most ott vannak a fronton. A legjobb az volna, ha minél hamarabb megtalálnák azt a kompromisszumot, ami elvezet a békéhez, mivel ez a háború igazából senkinek nem használ.

– Egykori tüntetésszervezőként mit gondol a most zajló tanár-diák megmozdulásokról?

– A legnagyobb baj (és ez az elmúlt évek számos másik demonstrációjára igaz), hogy mindannyian ugyanabba a hibába esnek: a tüntetés maga nem lehet cél.

öncélúnak tartom a tüntetéseket és a sztrájkokat, így pedig az eredményessége is sokkal könnyebben elveszik az egésznek.

– Érhet még el valamilyen kézzelfogható eredményt a mostani hullám, vagy ön szerint kudarcra van ítélve?

– Én azt látom, hogy a kormány megint taktikusan játszott: a béremelés jelentősen tompítani fogja a dolog élét, még úgy is, hogy a pedagógus-tüntetések nemcsak az alacsony fizetésekről szólnak. Mindazonáltal egy olyan értelmiségi körről beszélünk, akiket nehéz lesz leállítani, főleg akkor, ha a diákok melléjük állnak. És egyre inkább az látszik, hogy a diákok is érzik azt, hogy ki kell állniuk a saját igazukért is, meg a tanárok igazáért is.

– A szakszervezetek szerepét milyennek látja ebben az ügyben?

– Nagy hibának tartom, hogy a szakszervezetek átpolitizálódtak. Név szerint kiemelni senkit nem szeretnék, de azt látom, hogy nagyon sok szakszervezeti vezetőnek nem a közjó szolgálata az elsődleges célja, hanem mindössze a saját megélhetésük biztosítása, ahogy számos politikusnak is. Ezek az emberek készek voltak az elveiket is feladni azért, hogy megmaradjon az állásuk, és ezzel az egész szervezet hitelességét játszották el. Persze egy szakszervezeti vezető akarva-akaratlanul is politizál a munkájából adódóan, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül el kellene köteleződnie egy konkrét párt mellett. Ha ezt megteszi, abban a pillanatban jelentősen csökken a szervezet hatékonysága.

Kónya Péter, az Együtt-PM társelnöke a pártszövetség fõvárosi majálisán, a Szabadság téren 2014. május 1-jén (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

– Nyerhet-e ön szerint a jelenlegi ellenzék választást? Ha igen, mi kellene ehhez?

– Nem látom ezt a potenciált a jelenlegi ellenzékben, nem volt véletlen a négy kétharmad egymás után.

Meg kell tisztulnia az ellenzéknek is nagyon sok szempontból ahhoz, hogy változás lehessen, emellett elő kell jönnie egy olyan új pártnak, amelyiknek van víziója, és amelyik adott esetben képes lesz legyőzni a Fideszt. És van még egy nagyon fontos dolog: a vidéki életben is megtapasztaltam azt, hogy a magyarságtudat, a hazaszeretet, ezek olyan fontos kérdések az ember szempontjából, amit egy politikai pártnak nem szabad elhanyagolnia. A baloldal egyik legnagyobb problémája az, hogy ódzkodik ettől a kérdéstől, vagy legalábbis nem tudja jól kezelni.

– Ön büszke bármire a négy éves képviselői munkájából?

– (hosszan gondolkodik) Nem. Nekem nagy csalódás volt a parlamenti tevékenységem. Egyrészt kezdődött azzal, hogy miután független képviselőként jutottam be és nem volt frakcióm, Kövér László döntött arról, melyik bizottságban dolgozhatok. Huszonöt éves rendészeti és katonai múlttal nyilvánvaló volt, hogy azt a szakmai tudást, amivel rendelkezem, leginkább a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságban vagy a Nemzetbiztonsági Bizottságban tudnám kamatoztatni.

Persze kiképeztem magam, amennyire tudtam, de azért nem mindegy, hogy az ember abban dolgozik, amihez ért, vagy kényszerből egy olyan területen, amihez korábban semmi köze nem volt. Ez már önmagában óriási csalódás volt számomra. A másik pedig az, hogy a független képviselőknek, akik nem tartoznak frakcióhoz, rendkívüli módon korlátozottak a lehetőségeik. Napirend előtti hozzászólásra és interpellációra sem volt lehetőségem, pedig ezek azok, ahol talán még egy ellenzéki képviselő is bele tud szólni valamennyire a közéletbe. Időnként azért bejutottam a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság üléseire, bár nem mint tag, hanem a benyújtott törvényjavaslataim tárgyalásakor. Azon kevés ellenzéki képviselő közé tartozom, akiknek három törvényjavaslatát is elfogadták a Parlamentben, azonban egyik sem az én nevemen futott. Épp azért, hogy ne derüljön ki a forrásuk, végül bizottsági indítványként mentek a Parlament elé. Ezt is egyfajta kudarcélményként éltem meg.

Azt hittem, hogy ott mindenkinek az a célja, hogy az embereken segítsen, azonban rá kellett jönnöm, hogy ez messze nem így van. Amit én szerettem volna megvalósítani, abból szinte semmire nem volt lehetőségem. Ezt látván feltettem a kérdést, hogy csak azért üljek ott bent, hogy felvehessem a fizetésemet? Ez nem az én világom, valószínűleg egészségileg is tönkrementem volna benne, ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom a politizálást.

Kónya Péter független képviselõ, az Együtt-PM társelnöke az Országgyûlés plenáris ülése elõtt 2014. május 12-én (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

– Tartja-e még a kapcsolatot bárkivel az egykori szövetségesei vagy ellenfelei közül?

– A nagypolitikából nem, alsóbb szinteken néha előfordul. Egy-két szakszervezeti vezetővel vagy újságíróval, akikkel korábban jóban voltam, időnként elvitatkozgatunk egy-egy politikai történésen. Illetve tavaly nyáron volt egy eset, amikor egyszer csak bejött a kocsmámba Hende Csaba a feleségével (korábban Velemben volt nyaralója). Tudta, hogy én vagyok a kocsmáros.

Orbán is többször járt Velemben, de ő soha nem jött be hozzám, csak a TEK-esek jártak nálam a látogatásai előtt „környezettanulmány” céljából...

– Ha tényleg létrejönne egy olyan új párt, amiben lát fantáziát, elképzelhetőnek tartja, hogy csatlakozik hozzájuk?

– Aki bármikor politikus volt, soha ne mondja azt a folytatásra, hogy soha. Jelen pillanatban ugyanakkor nem hiszem, hogy bármilyen módon vissza szeretnék térni a politikába. De azt is tudom magamról, hogy még tele vagyok energiával, ötletekkel, és nem biztos, hogy egy kis falu kocsmárosaként akarom leélni az életemet. Viszont egyelőre nem látom azt a politikai erőt és azt a vezetőt, aki olyan vízióval és energiákkal rendelkezne, valamint annyira tisztességes lenne, hogy érdemes lenne beállni mögé.

Címlapkép: MTI/AP/Alekszej Alekszandrov - szmo.hu
2023. február 07.

Napvilágot látott, milyen kíméletlen taktikával vetik be a börtönökben toborzott Wagner-zsoldosokat az oroszok Ukrajnában, ahol Bahmut környékén jelenleg is négyzetméterről-négyzetméterre harcolnak az előrejutásért.

A Rucriminal.info szerint a nemrég elfoglalt Szoledárnál például nyolcfős csoportokra osztották az embereket. Az első, jól felszerelt csapatnak az volt a feladata, hogy bármi is történik, jussanak el a kiszemelt területre, utána pedig tüzérségi támogatás mellett azonnal ássák be magukat. Amint ez megtörtént, egy fára akasztott ronggyal, vagy bármi mással megjelölték, hol vannak, hogy ha egytől-egyig el is esnek, az utánuk következő nyolcfős csapat tudjon róla, meddig jutottak.

Az első nyolc ember szinte soha nem élte túl bevetést. De gyakran a következő nyolcas sem. Általában 4 hullámra volt szükség, hogy megszilárdítsák a helyzetüket, de

Az ABC szerint a közelmúltban készült műholdfelvételek a Wagner-zsoldosok bevetési területén olyan tömegsírokat mutatnak, amelyek egyre csak nőnek, jól mutatva, hogy az orosz előrejutás mekkora áldozatokkal jár.

A Wagner-csoport egy magánhadsereg, amelyet Vlagyimir Putyin közeli szövetségese, Jevgenyij Prigozsin irányít. A szervezet már 2014 óta létezik, és Szíriában, valamint különböző afrikai országokban is bevetették. Míg azonban korábban főleg volt elitkatonákból toborozták a zsoldossereget, Ukrajnába már az orosz börtönök volt foglyait küldik.

Nyugati hírszerzési források, az ukrán kormány és a Russia Behind Bars orosz börtönjogi szervezet szerint tavaly július óta mintegy 40 ezer elítélt csatlakozhatott a Wagner-csoporthoz. Meg nem erősített hírek szerint közülük eddig 30 ezren haltak vagy sebesültek meg, illetve sokan dezertáltak.

Bár a zsoldostoborzás illegális tevékenységnek számít Oroszországban, a 350 ezer elítélt körében egészen biztosan senki sem toborozhatott volna Putyin jóváhagyása nélkül. Azonban a látszat érdekében

Az Ukrajnába küldött foglyok többségét kisebb bűnökért börtönözték be, de a New York Times birtokába került adatok arra utalnak, hogy bevonultattak erőszaktevőket és többszörös gyilkosokat is.

Az amerikai lap szerint Prigozsin először a szülővárosa, Szentpétervár körüli börtönök rabjait környékezte meg. A közösségi médiában közzétett videókban havi 100 ezer rubelt (körülbelül 550 ezer forintot), az orosz átlagfizetés kétszeresét ígérte, külön jutalommal a hőstettekért, ha pedig leszolgálták a fél évet, állítása szerint a rabok elnöki kegyelemmel végleg visszanyerik a szabadságukat. Ugyanakkor leszögezte: a szökevényekre, a drogosokra, iszákosokra halál vár, és nincs visszaút a börtönbe sem. Aki erre kísérletet tesz, azt dezertőrnek tekintik, és kivégzik.

A 26 éves szibériai árva Igor Matyuhin már harmadik börtönbüntetését töltötte lopásért Krasznojarszk körzetében, amikor Prigozsin novemberben helikopteren hozzájuk érkezett toborozni. Néhány nap múlva Matyuhin már Ukrajnában, az elfoglalt Luhanszk melletti kiképzőtáborban találta magát. Elmondta, hogy

Volt az egységükben egy férfi, aki megtagadott egy parancsot, elvitték, és többé nem látták. Amikor a kiképzőtábort váratlan ukrán támadás érte, Matyuhin a zűrzavart kihasználva megszökött. Azóta egy rejtekhelyről próbál visszatérni börtönébe.

Hasonló állapotokról beszél Andrej Medvegyev is, aki Norvégiába szökött, és ott kért politikai menedékjogot. Ő azt állítja, nem sokkal szabadulása előtt lépett be a Wagnerbe. Mivel volt katonai tapasztalata, egy olyan egység parancsnoka lett, amelyet Bahmut körül szinte öngyilkos akciókba vetettek be.

„Azt mondták nekünk: menjünk előre, amíg meg nem ölnek minket” – idézte fel.

„Volt, hogy két foglyot hoztak, akik nem akartak harcolni, és mindenki szeme láttára lelőtték, majd a frissen ásott lövészárkokba temették őket” – állította a CNN-nek.

Medvegyev szerint kezdetben tíz ember volt a parancsnoksága alatt, ed ez a szám folyamatosan nőtt.

Az első túlélők az év elején kezdtek visszaszivárogni Oroszországba, érdemrendekkel, jelentős zsolddal, és olyan dokumentumokkal, amelyek a Wagner szerint garantálják a szabadságukat. Bár orosz alkotmány szerint kegyelmet csak Putyin adhat, és hivatalosan az elnök legutóbb 2021-ben adott ki hat kegyelmi rendeletet, a napokban Dmitrij Peszkov, Putyin sajtótitkára azt állította, hogy a Wagner által toborzott elítéltek „az orosz törvényekkel szigorú összhangban” kapnak kegyelmet. Részletekbe azonban nem bocsátkozott, mondván, az eljárás államtitok.

A 22 éves Andrej Jasztrebovot például lopásért ítéltek el. Szabadságot, kegyelmet és pénzt ígértek neki. Bár hazatért, de egyik hozzátartozója szerint olyan, mintha hipnotizálták volna, mintha nem lennének érzelmei.

A New York Times szerint az orosz társadalomnak hamarosan szembe kell néznie több ezer, a harctéri és a börtöntapasztalatok által traumatizált, kevés munkalehetőséggel rendelkező ember beilleszkedési gondjaival. Jana Gelmel orosz börtönjogász arra figyelmeztet, hogy lelkileg megtört emberekről van szó, akik azzal a tudattal térnek vissza, hogy a haza védelmében öltek, és nagyon veszélyesek lehetnek.

Mivel mostanában a frontszolgálatra jelentkező elítéltek száma csökkenőben van, a Wagner a túlélőknek szánt jutalom emelésével, valamint a kegyelmet kapott egykori foglyokról készült videókkal próbál kedvet csinálni.

„Akik vissza akarnak jönni, várjuk őket. Akik meg akarnak nősülni, vagy tanulnának, áldásunk rájuk”.

Vannak, akiknél ez be is jön, Jasztrebov például már három hét után visszakívánkozik a harctérre, annak ellenére, hogy egysége nagyon súlyos veszteségeket szenvedett. „A hazát akarom védeni. Mindent szeretek, ami ezzel jár. A civil élet unalmas” – mondja a fiatalember.

Szegedi Éva - szmo.hu
2023. január 31.

Még mindig akad olyan ismerősünk (vagy ismerős ismerőse), aki nem hiszi el, mekkora mértékben emelkedtek az árak az utóbbi egy évben. Éppen ezért örültem, amikor nemrég selejtezéskor kezembe akadt egy 2017-es akciós SPAR reklámújság.

Valódi időutazás végiglapozgatni az akciós lapot, hihetetlennek tűnik ugyanis, hogy nem 15 vagy 20 éve, hanem mindössze néhány évvel ezelőtt még nem éttermi fogásokéval vetekedő áron, hanem viszonylag olcsón lehetett elkészíteni egy egyszerű sajtos-tejfölös tésztát vagy túrós csuszát, és teljesen természetes volt berakni a bevásárlókosárba a koktélparadicsomot vagy egy 1 kilós trappista sajtot.

Most nem is vállalkoztam többre, mint arra, hogy ugyanazokat, vagy egymáshoz minőségben hasonló termékeket megmutassam 2023. január 30-i és 2017. augusztus 17-i áron. A 2023-as árakhoz olyan hetet választottam, amelyen számos terméket akciósan kínáltak a közeli SPAR áruházban.

Zöldségek

Fürtös koktélparadicsom 450 grammos csomagolásban 2017-ben 299 forint volt, míg 2023 január 30-án 1299 forint.

A fejes káposzta kilója 2017-ben 119 forint, 2023-ban 398.

A csípős paprika darabja 34 forint volt 2017-ben, most 149.

A piros burgonya kilója 99 forint volt 2017-ben, most ársapkával 295, de a minősége miatt nem vettem belőle.

A Naturfood csemege mix 499 forintba került 2017-ben (akciósan 299 volt darabja, ha kettőt vett belőle az ember), 2023-ban 579 forintra emelkedett az ára.

139 forint volt 2017-ben a Spar vörös kidney bab konzerv darabja, most elvileg 249, ám ottjártamkor üres volt a helye a polcon.

Tejtermékek

Magyar tejföl, 330 grammos, 2017-ben 219 forint, 2023-ban 995 forint.

A 2,8%-os Magyar tej literje 2017-ben 299 forintról lett leértékelve 199 forintra, most 449 forint.

Ugyanazon márka 450 grammos kiszerelésű túrója 2017-ben 419 forint volt (599-ről akciózva), most, 2023-ban 1759 forint.

Feltűnő az árkülönbség a sajtok esetében is: 2017-ben az akciós trappista sajt kilója 1339 forint volt, most akciósan sem nagyon lehet kapni 3000 forint alatt (a trappista sajt kilójának ára 4800-7000 forint között szóródik márkától függően).

Tészta

A Barilla fél kilós penne rigate tésztája 399 volt, ma ugyanez 1199 forintért kapható.

Húsáru

Míg 2017-ben 849 forintot fizettem 900 gramm darált sertéshúsért, most 1629 forintot.

A Spar dán szalámi ára 329 forintról 649-re nőtt.

Egészen biztosan akadnak olyan termékek is, amelyeknek az ára nem emelkedett sokkoló mértékben az elmúlt öt évben. De ilyet sajnos most egyet sem találtam.