hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Szocializmus sose volt, a valódi fölszabadulási kísérletek mindig vereséggel végződtek” – interjú Tamás Gáspár Miklóssal

Tamás Gáspár Miklóssal új könyve, az „Antitézis” megjelenésének apropóján beszélgettünk.
Szadai Levente - szmo.hu
2021. február 20.

hirdetés

Antitézis címmel több mint 20 év után jelent meg új könyve Tamás Gáspár Miklósnak. A kötet a filozófus 2001 és 2020 között – eredetileg főként angol nyelven – született tanulmányainak, elemzéseinek és esszéinek gyűjteménye. A kötetben megtalálható írások egyaránt foglalkoznak a szovjet típusú rendszerek természetével, a rendszerváltás elemzésével, a szélsőjobboldal előretörésével, valamint a mai, általános politikai- és társadalmi helyzettel. Gondolatmenetük filozófiát ötvöz társadalom-, mentalitás- és politikatörténeti belátásokkal. A szerzővel könyve megjelenésének apropóján beszélgettünk.

– Kelet-Európában sokan, sokféleképpen határozzák meg viszonyulásukat a „létező szocializmushoz”. Ön a kötetben alapvetően államkapitalizmusként írja le a ‘89 előtti rendszert, de ezt a meghatározást fokozatosan árnyalja, jelezve, hogy ez a tág fogalomnak egy nagyon sajátságos esete. Miért tartja államkapitalizmusnak a „létező szocializmust”, és mik árnyalhatják ezt a képet?

– Az én „viszonyulásomat” az határozta meg, hogy – másokkal együtt – nyílt ellenzékben voltam az ún. létező szocializmussal szemben (és még börtönbe se kerültem miatta, ahogyan odakerültem volna Csehszlovákiában vagy az NDK-ban, csak állástalan voltam, meg publikációs tilalommal sújtottak), amelyet akkor se tartottam szocializmusnak, hiszen nem számolta föl az elkülönült tulajdont (azaz a termelőerők elválasztását a termelőeszközöktől), az árutermelést, a bérmunkát, a pénzt, egyszóval: a kizsákmányolást, ráadásul teljes politikai ellenőrzést gyakorló, cenzúrázó, rendőrállami diktatúra volt – bár elismerem civilizációs, népművelési és népjóléti eredményeit. (Persze az egyes szovjet rendszerű országok jócskán különböztek egymástól.)

Egyébként az 1930-as évek óta sokféle (a szovjet típusúnál kevésbé teljeskörű) államkapitalizmus keletkezett, aminek nagy szerepe volt a válság leküzdésében, egyben a diktatúra bevezetésében többfelé, többféleképpen is. A „népi demokratikus”, szovjet jellegű államkapitalizmus ugyanakkor nagyobb társadalmi-gazdasági egyenlőséget hozott létre, mint más változatok, bár ezt se szabad túlbecsülni; a ma kitaszított csoportok, rétegek peremre szorulása akkor kezdődött. (Mellesleg nagyon fontos, hogy a bürokrácia mellett – és miatt – minden államkapitalizmusnak alapvető meghatározottsága a zűrzavar, nemcsak a többnyire sikertelen központosítás, amint Franz Neumann réges-régen, azaz 1944-ben megállapította.)

– Az Egyszerű és nagyszerű kapitalizmus c. írásban a rendszerváltással kapcsolatban megjegyzi: a csökkenő életszínvonalat politikai engedményekkel csillapította az elit, ami sokakat megtévesztett. Több mint 30 év távlatából hogyan látja a rendszerváltás mérlegét ebből a szempontból?

hirdetés

– Sose használnám a megtévesztő „elit” szót, amelyről nem lehet tudni, voltaképpen kire vonatkozik. És nem tulajdonítanék ekkora szerepet a furfangnak. Akkoriban az egész világon csökkent az életszínvonal a válság és a monetarista, ultrapiaci, „egyensúlyi”, azaz megszorításos gazdaságpolitika következtében, ez nálunk egybeesett az alkotmányos, pluralista, sok emberi jogot kiterjesztő vagy bevezető politikával és a nyilvánosság robbanásával (annak ellenére, hogy ezt sokan ellenezték, például az akkor is kormányon lévő magyarországi jobboldal, amelynek azonban korlátozottabb volt a hatalma).

Emiatt az egybeesés miatt – és a politikai csalódások miatt – az alkotmányos jogállam és a képviseleti kormányzat (parlamentarizmus plusz többpártrendszer) azóta is népszerűtlen.

Az egyenlőtlenség rohamos növekedése együtt járt a nyilvánosság – időleges – fölszabadulásával, amivel beérkeztünk a modern kapitalizmusba, tehát körülbelül abba a helyzetbe, amelyben Franciaország volt az 1830-as években.

Tamás Gáspár Miklós: Antitézis. Kalligram Kiadó, 2021.

– Az osztály a közvélemény jelentős része szemében meghaladott, „történelmi” fogalom. A kötetben több írás is érinti ezt a kérdést, mi történt az osztályokkal és egyáltalán, mennyiben lehet a segítségünkre ma ez a fogalom?

– A közvéleménynek egyrészt fogalma sincs, miről beszél, másrészt igaza van. Az „osztály” fogalom nélkülözhetetlen, mert a XIX. század vége óta (mások a XVII. század óta) osztálytársadalomban élünk, amelyben igen sokaknak nincs saját tulajdonuk, ezért munkabér fejében kell bérmunkát végezniük. Ez alapvetően nem változott a kiegyezés óta nálunk, 1688 óta Angliában. Az azonban megváltozott, hogy mind a polgári, mind a proletár osztálypolitika a XX. század végén megszűnt, a polgárság politikai befolyása (nem a profitja!) szétmállott, a munkásosztály szervezettsége a maga egykori hatalmas, sokmilliós – szociáldemokrata és kommunista – tömegpártjaival a demokratikus országokban, óriási és befolyásos szakszervezeteivel, a maga baloldali értelmiségével és osztálykultúrájával ugyancsak eltűnt. A mai olvasó maga elé se tudja képzelni, hogy alávetett osztályoknak hatalmuk, beleszólásuk lehetett az ügyek intézésébe – ha győzni végül nem is győztek soha.

– Posztfasisztának nevezi azokat a politikai rendszereket, amelyek fasiszta és nemzetiszocialista vonásokat mutatnak, de nem bontják le teljesen a demokrácia intézményeit. Arról ír, a posztfasizmus bántóan egyszerű titka az, hogy a munkát az emberi faj kitüntető jegyeként kezeli és szembehelyezkedik azokkal, akik ebben a tekintetben nem “hasznos” tagjai a társadalomnak. Mennyire jellemző ez ma a korszellemre a világban és itthon?

– Egyrészt a „gazdaságilag” (mintha léteznék olyasmi, hogy „a gazdaság”, holott ez csak mítosz, itt különböző dolgokra húzzák rá ugyanazt a terminológiai vizeslepedőt) haszontalan rétegek, csoportok, nemzedékek, etnikumok, régiók szűnnek meg az egyetemes társadalom teljes jogú tagjainak lenni, majd a nemzeti társadalmak kebelén belül zúzzák szét a honpolgári állapotot (vagy státuszt) előbb szimbolikusan, majd közjogilag, amint ezt a gyorsan fasizálódó mai Franciaországban megfigyelhetjük. (Nem a nyílt szélsőjobboldalról van szó, hanem arról, hogy mindenki más is a szélsőjobboldali álláspontra helyezkedik, beleértve például az összezsugorodott kis Francia Kommunista Pártot – vagy a jelenlegi magyarországi ellenzéket! Ez utóbbi ma Orbán és a régi Jobbik szellemében közelíti meg – immár egységesen! – a menekültkérdést.) A tendencia általános és erősödik.

– Egyik írásában felhívja a figyelmet arra, hogy az emberiség többsége soha többé nem fog értéket termelni, a munka, ahogy ismerjük, megszűnik létezni. Mi ennek az oka és milyen hatása lehet a politikára és a társadalomra?

– Az értékteremtő, termelő munka mint az elsöprő többség tipikus állapota már most se létezik. A dolgozók mai többsége a szolgáltatásokban vagy az állami intézményekben (oktatás, egészségügy, honvédelem, nemzetbiztonság, közigazgatás) dolgozik (ettől ők még épp oly értékes emberek, mint az ipari munkások vagy mérnökök vagy az agrárproletárok). Az ok mindenekelőtt a technika fejlődése és a szociális gondoskodásnak mint elsődleges állami funkciónak az elismertsége. A hatását ismerjük.

A hatása a társadalmi szerepekkel, funkciókkal, életformákkal szembeni mély elégedetlenség, belőle fakad a menekülés („a tévé be van kapcsolva,/nézi a sok rabszolga” – énekelte valaha a Bizottság együttes), a civilizációs hanyatlás-züllés, az egyre nagyobb műveletlenség és tájékozatlanság, a kábítószer, a mobilfüggőség, a babonák terjedése, a szolgalelkűség és a mindent elutasítás elegye, és a többi, amit mindenki ismer.

– A kötetben megjegyzi: John Lennon Imagine c. dala a munkásmozgalom korszakának legutolsó pillanatáról tanúskodik. Melyik lehet az a kulturális termék, ami az emberiség mai állapotát írja le?

– Ez megint filozófiai mű lesz, mint A szellem fenomenológiája.

– Az általános kulturális hanyatlást a munkásmozgalmi ellenkultúra megszűnésével hozza összefüggésbe. Ez azért némi reményre is adhat okot: ha lenne újra mozgalom, megfordulna ez a folyamat?

– A néhai rebellis ellenkultúra egyszerre fejlődött ki a XVIII. század végén a radikális szocialista mozgalmakkal, ugyanabból az okból (azaz a polgári forradalomban való mély, de ambivalens csalódás miatt), s kedvezett neki a korábbi osztályuktól elszakadt, bizonytalan egzisztenciájú, éhenkórász fiatal értelmiségiek nagy száma. A lélektani, sőt: szociális előföltételek részben ma is megvannak (kivéve azt, hogy a legtöbb vagyontalan embert a nagyüzemek foglalkoztatják, ami persze a lényeg), de az emberek hajlama arra, hogy mozgalmakba szerveződjenek – megváltandó a világot – hiányzik. Szocializmus sose volt (a szovjet rendszerek államkapitalisták voltak, árutermelésen és bérmunkán alapultak, csak a tulajdonforma volt látszólag más), a valódi fölszabadulási, emancipációs kísérletek mindig vereséggel végződtek.

Nem csoda, hogy a kapitalizmus őszinte és következetes ellenfeleinek sincs kedvük, erejük forradalmi kalandokhoz.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Hiába oltunk, ha nincs teljes zárás, még jó ideig tömegével halnak majd meg az emberek”

Pártos Balázs nyers és lényegre törő Facebook-posztokkal világít rá arra, mi van valójában a járvány statisztikai adatai mögött. Számításaiból az derül ki, hogy a helyzet közel sem olyan biztató, mint ahogy a kormánykommunikáció sugallja.
Láng Dávid; címkép: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2021. április 14.

hirdetés

Pártos Balázs saját bevallása szerint nem csinál mást, csak számol. A hivatalosan elérhető adatokat veszi alapul, ezekből von le következtetéseket, és készít becsléseket a járvány várható alakulásáról. Kíméletlenül őszinte hangvételű posztjait, amelyeket gyakran saját készítésű grafikonokkal és ábrákkal is kiegészít, már közel 5 ezren követik a Facebookon.

– Mit érdemes tudni a szakmai hátteréről?

– Szeretném megkerülni a kérdést, mert szerintem eltereli a lényegről a szót. Rengeteg szakember nyilatkozik, mindenféle iskolai végzettségekkel, rengeteg diplomával. És mit látunk? Hogy egymásnak is ellentmondanak folyamatosan, a saját, korábbi állításaikat meg talán jobb is, ha nem keressük elő... Közben nem szükséges olyan nagyon sok minden ahhoz, hogy lássuk, mi történik, csak az elérhető adatok figyelemmel kísérése, és némi józan ész.

Általában annyit szoktam válaszolni, ha a hátteremről érdeklődnek, hogy magyar állampolgár vagyok. Az én számításaimhoz nem szükséges doktorátus, mindössze a négy alapművelet. És nem attól lesz igaz, hogy én mondom, bárki ugyanerre a következtetésre juthat, aki hajlandó összeadni, kivonni, szorozni és osztani.

Oké, tehát nem kerülhetem meg a kérdést. Több mint 10 évet töltöttem el a felsőoktatásban. Jártam a SOTE-ra, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájára, tanultam matematikát és fizikát. Több sikeres vállalkozásom volt, egyszer a HVG az év 3 legsikeresebb fiatal üzletembere közé választott. Dolgoztam neurológiai klinika intenzív osztályán is ápolóként. Jelenleg energetikával foglalkozom. Korábban nagy ellátórendszereket modelleztem, de már sok éve önkormányzati (inkább kistelepülési) közintézmények energetikai felújításával és megújuló energiával foglalatoskodom.

De ismétlem: ezeknek a lényeghez szerintem nincsen közük. A legkomolyabban mondom, hogy négy alapművelet is elég ahhoz, hogy a fontos nagyságrendeket és irányokat lássuk. Ezért próbálok egyszerű, követhető posztokat írni, nem misztifikálni azt, amit szerintem nem szükséges.

hirdetés

Tavaly tavasszal, a járvány kitörésekor a Magyar Orvosi Kamara informálisan felkért nagyjából 15 másik szakemberrel együtt – volt köztük tüdőgyógyász, intenzíves orvos és járványmodellező is –, hogy segítsük értelmezni a közzétett hivatalos adatokat. Akkor még számítottunk arra, hogy bővebb tájékoztatás is lesz, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem fognak több adatot megosztani, hamar ki is fulladt a munka ebben a csoportban. Én viszont némi szünetet követően folytattam a saját oldalamon.

– A járvány valós számai hány nagyságrenddel lehetnek nagyobbak a hivatalosan kommunikáltnál?

– Kezdjük azzal, hogy az összes fertőzött száma, ami például a megyei adatközlés alapjául is szolgál, egyáltalán nem releváns. Akik tavaly november-december előtt fertőződtek meg, már gond nélkül elkaphatják újra a betegséget. Védettség szempontjából azok számítanak, akik az elmúlt szűk fél évben estek át rajta és gyógyultak fel. Számoljunk mondjuk november közepi adatokkal: akkor tartottunk 150 ezer igazolt fertőzöttnél, most 720 ezernél. A halottak számát levonva az jön ki, hogy hivatalosan bő félmillió embernek lehet valamekkora természetes védettsége. A valós adat ennek a három-négyszerese lehet.

Azért gondolom így, mert azokban az országokban, például Szlovákiában, ahol sor került nagymintás tesztelésre, hasonló arány jött ki. Nálunk Merkely Béla kezdetben még húszszoros, majd tízszeres aluldetektálásról beszélt, de még az utóbbi sem lehet igaz, hiszen bő 5 millió védett embernél már lassulnia kellene a járványnak, aminek egyelőre semmi jele nem látszik.

Vagyis a természetes módon védettek száma másfél-kétmillió körül lehet, ehhez adódnak hozzá az oltottak, de leginkább csak azok, akik mindkét dózist megkapták és a második óta is eltelt legalább egy hét. Ők körülbelül egymillióan vannak most, ha megengedőek vagyunk a kínai vakcinával, amivel szemben épp mostanában merültek fel kétségek. Optimista becslés szerint tehát az ország nagyjából harmada lehet védett jelenleg így vagy úgy, de én inkább a negyedét mondanám.

Nagyon keveset tesztelünk, a statisztikákba viszont csak azok a betegek kerülnek be, akiknek a halála előtt sikerült levenni és kiértékelni a mintáját. Ha kevés a hivatalos új fertőzött, nyilván kevesebb lesz a hivatalos kórházban ápolt és lélegeztetett beteg is. Az orvos pedig nem tehet mást, ha meghal valaki, akinek az EESZT rendszer adatai szerint nem volt pozitív tesztje, őt nem jelentheti le covidos áldozatként. Óriási szükség volna egy véletlenszerű, nagymintás tesztelésre, voltaképpen egyedül ennek lenne valódi értelme. Rögtön két tesztet is végezhetnének a résztvevőkön: egy PCR-t az aktív fertőzöttek kiszűrésére, valamint egy antitest-tesztet annak kimutatására, hány ember szervezetében van ellenanyag. Ez a T-sejtes immunitást ugyan nem fogja mutatni, de közelítő becslésre jó. Nagyjából 100 ezer tesztet kellene ellőni rá, 2-3 nap alatt meg lehetne csinálni, utána sokkal tisztábban látnánk.

Pártos Balázs

– Mi a helyzet a halottak számával?

– A 2020-as halálozási számok még nem véglegesek, amikor legutóbb néztem, 143 161 fő volt a hivatalos adat. 2019-ben ugyanez 129 275 fő, a 2015-2019 közötti időszak átlaga pedig 131 357 fő. A többlethalálozás tehát 12-14 ezer fő, míg december végén nagyjából 9500 hivatalos koronavírusos halottnál tartottunk. Ez a januártól decemberig tartó időszakra vonatkozik, de korrektebb márciustól márciusig nézni, mivel előtte nem volt Covid.

Ráadásul év közben -3500 fő volt a halálozás kumuláltan az előző év azonos időszakához képest, tehát a 12-14 ezerhez hozzá kell adni még 3500-at, így tehát ez a végén 17500-nál is több lehet. A tavalyi év ugyanis még mindig nincs lezárva, és ez csak nőni fog már, csökkenni nem, hiszen halálozást nem vonnak vissza.

Még korrektebb lenne csak augusztus közepétől, a második hullám kezdetétől nézni: a 34-53. hetekben 2020-ban összesen 62 681 fő halt meg, 2015-2019 átlagában ezen időszakban ugyanez a szám 48 657 fő, 2019-ben pedig 47 479 fő. A többlethalálozás a 34-53. hetekben tehát 14 024, illetve 15 202 fő, arányaiban 28,8%, illetve 32%. A hivatalos koronavírus-áldozatok száma augusztus közepétől december végéig 8930.

Persze a többletből valószínűleg nem minden esetért a Covid felel, de jó részéért igen. Nagyon sokan halnak meg otthon, a kórházig el se jutva, főleg a falun élők közül, ahol a higiéniai körülmények eleve sokkal rosszabbak, és általában többen élnek összezárva, egy háztartásban. Akik pedig eljutnak a kórházig, azokat gyakran le sem tesztelik, így a hivatalos statisztikákba nem kerülnek be.

Szintén nagyon sok azoknak a halottaknak a száma, akik nem covidBAN, hanem covidDAL, vagy az ellátórendszer egyéb területeiről kapacitáshiány következtében, a járvány miatt, de nem covidban halnak meg. Ez utóbbi szám jövőre és két év múlva is hihetetlenül nagy lesz, mert rengeteg műtétet, egyéb beavatkozást, sőt, újabban már diagnosztikát is halasztanak el… Ez nagyon sok, egyébként elkerülhető, nem direktben Covid-, de a járvány számlájára írható haláleset lesz.

Egy fővárosi temetkezési dolgozó maga kommentelte az egyik posztomhoz, hogy egyre több kórház kapacitáshiány miatt már nem tudja az elhunytakat tárolni, ezért alternatív megoldásokkal igyekszik a temetkezési szakma segíteni. Leírta azt is, hogy az anyakönyvvezetők a halotti kivonatokat néhány régióban a 8 nap (és a kiterjesztett maximum 30 nap) helyett már akár 3 hónapos határidővel adják ki. Az ő krematóriumukban 2019 első három hónapjában 2181, tavaly ugyanebben az időszakban 2347, idén januártól márciusig pedig 2623 hamvasztásra került sor.

– Lát olyan politikust, aki a helyén kezeli a helyzetet?

– Nincs ilyen, vagy ha mégis lenne, akkor nagyon elbújt. Ennek az egyik oka, hogy továbbra is azt hiszik, az oltások előrehaladtával a helyzet magától megoldódik, és meg lehet úszni szigorú, teljes zárás nélkül. Aki pedig tisztában van vele, hogy ez nem igaz, azért nem vállalja fel a véleményét, mert tudja, mennyire népszerűtlen. Tetszik vagy sem, az ország legalább 80 százaléka ebben a kérdésben a kormánnyal ért egyet, tehát nyitáspárti. Korábban a migránsokhoz való hozzáállás is hasonló volt, azok is a Fidesz által képviselt politikát támogatták (tehát hogy migráns ide be ne tegye a lábát), akik amúgy semmilyen más téren nem voltak kormánypártiak.

A járványkezeléssel ugyanez a helyzet: az ország egyszerűen nyitni akar, és mivel a kormány közvélemény-kutatások alapján kormányoz, nyilván ezt a politikát viszik. Kissé cinikusan hozzátehetnénk, hogy voltaképpen ez a demokrácia, hiszen a népakaratot váltják valóra. És az ellenzék se mer szembemenni ezzel, hiszen egy évvel a választások előtt öngyilkosság lenne. Beleállnak a kötelező regisztráció eltörlésébe és hasonló teljesen lényegtelen részletekbe, mert ettől remélnek valamekkora politikai hasznot, de abba már nem mernek beleállni, milyen veszélyekkel jár kinyitni az iskolákat.

– Milyen mutatóknak kellene javulnia ahhoz, hogy felelősségteljesen lehessen nyitni?

– Ehhez először is egy nagyon szigorú teljes zárlatra lenne szükség, legalább 3 hónapig, ha nem tovább. Vuhan tavaly nem volt olyan szinten átfertőzött, mint Magyarország most, mégis bevállalták, ahogy Ausztrália és Új-Zéland is. És mit látunk? Náluk nincs már járvány. Mi – sőt nemcsak mi, az EU-ban szinte mindenki más – persze nem vállaljuk be, mert nem akarjuk teljesen tönkretenni a gazdaságot. Inkább mindent az oltásra teszünk fel, pedig az oltás előrehaladása önmagában nem oldja meg a problémát.

Ez a legjobban akkor mutatkozik meg, ha Izrael és Chile példáját hasonlítjuk össze: Izraelben szigorú zárás előzte meg a tömeges oltási program kezdetét, és most már a korlátozások jelentős részét fel tudták oldani. Chilében nem volt zárás, és most hiába állnak százalékosan a világ élmezőnyében, továbbra is tömegével halnak meg az emberek.

Persze ebbe alighanem az is belejátszik, hogy az izraeliek Pfizerrel oltanak, a chileiek pedig a kevésbé hatékony Sinovackal, de nem ez a kulcs. Előbb le kell nyomni a fertőzöttek számát, és csak utána szabad elkezdeni oltani, mivel aki tünetmentes hordozóként megy az oltópontra, simán továbbadja a vírust, ráadásul ha fertőzöttként kap vakcinát – kivéve az mRNS alapúakat –, a betegség lefolyása is súlyosabb lehet.

– Nálunk viszont aligha fognak újra zárni, inkább a fokozatos nyitást folytatják. Készüljünk fel arra, hogy újra drasztikusan romlani fognak a számok?

– Drasztikusan nem feltétlenül, hiszen mint mondtam, eddig se volt igazi zárás, a szabályokat csak az nem játszotta ki, aki nem akarta. Az iskolanyitás se hoz majd ugrásszerű romlást, de csak azért nem, mert már amúgy is nagy a baj. Szóval az nem reális, hogy a fertőzöttek száma hirtelen a duplájára nő, a halottak számában viszont jöhet egy ugrás, mivel az ellátórendszer egyszerűen nem fogja bírni. Jelentős javulás két hónapon belül teljesen lehetetlen. Persze időszakosan lehetnek pozitív kilengések, tartós viszont leghamarabb akkor jöhet, ha bármilyen módon elérjük a lakosság felének immunitását. Most tartunk 4 millió regisztráltnál, tehát a felnőtt lakosság fele egyelőre nem kívánja beoltatni magát. Még ha hirtelen mind úgy is döntenének, hogy mégis kérik a vakcinát, nyár közepe előtt akkor se kerülne sor mindenkire.

– Több mint egy éve élünk korlátozások között, egyre többen fáradnak bele a szabályok betartásába. Jogosan?

– Akik a mostani szabályokat korlátozásként élik meg, sosem éltek igazi korlátozások között. Amikor Budapest ostromakor jöttek a szovjet tankok, két hétre elbújtál a pincébe, hogy ne lőjenek agyon, poshadt vizet ittál és a sapkádba szartál, az tényleg korlátozás volt. Az, hogy nincs színház, kocsma, szórakozóhely, ehhez képest semmi. Ha kimész az utcára, mit látsz? Tele van emberekkel minden. Egy normális karantén nem így néz ki, most legfeljebb kellemetlen lett az élet.

Elismerem, hogy nagyon kellemetlen, tudom, hogy nehéz. Tudom, hogy sokan azért akarnak nyitást, mert nem kapnak kellő (vagy semmilyen) kormányzati (vagy egyéb) támogatást, és egyszerűen anyagilag nem bírják. Sokan meg azért, mert nem érzik a bajt. Igen, ez egy nagyon nehéz helyzet. A háború nehéz. Ennek ellenére: talán érdemes túlélni.

Ami pedig a további elemzéseket illeti… Nos, nem vagyok biztos benne, hogy folytatom, mert nem vagyok abban sem biztos, hogy érdemes folytatni. Egyrészt azért, mert a kritikus tömeget egyelőre ez valóban nem érdekli, másrészt azért, mert a döntéshozókat semmilyen szinten sem hatja meg (sokkal beszéltem…), harmadrészt meg azért, mert a front kellős közepén már nem modellezgetni kell, hanem kapkodni a fejünket a golyók elől. Lehet, hogy írok még a témában, de jelenleg (2021. április 13-án 17.53-kor) ebben nem vagyok biztos. Sajnos nem állíthatom, hogy szükség van rá, azt viszont igen, hogy most már valami másra lenne szükség.

Az oltási programot folytatni kell, 85-90%-ot be kell oltani. Ha kötelezővé tétellel, akkor úgy. De előtte le kell zárni, mert önmagában csak az oltással… az nem fog működni. Most sem működik.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Miért halnak meg ilyen sokan koronavírusban Magyarországon? – Lantos Gabriella megmagyarázta

Elöregedett társadalom, rossz általános egészségi állapot, elhízás, az egészségügyi rendszer és a dolgozók kizsigerelése. Az egészségügyi menedzser szerint többek között ezek az okai a világviszonylatban is kiugróan magas magyar halálozási adatoknak.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2021. április 14.

hirdetés

Lantos Gabriella egészségügyi menedzser a 24.hu-n megjelent írásában arra keresi a választ, hogy mi lehet az oka annak, hogy az elmúlt hónapokban naponta 200-300 ember halt meg a koronavírus-fertőzés következtében Magyarországon.

Elsőként kiemeli, hogy a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb.

Ha az egyes országok adatait összevetjük, jól látszik, hogy valóban 70 év fölött ugrik meg lényegesen a halálozási arány. A 80 év feletti fertőzöttek közül minden hatodik-hetedik ember meghal"

- írja Lantos.

Csakhogy Magyarország Európa más országaihoz képest nem elöregedő társadalom. Nálunk a 65 éven felüliek aránya a 20%-os uniós átlagot sem éri el, míg Olaszországban meghaladja a 23%-ot. Ez persze nem meglepő, hiszen ott 83 év az átlagéletkor, itt meg 76.

Tehát más országokban több az idős, mégis jobban meg tudták őket védeni. A második-harmadik hullámban már Olaszországban is, ami tavaly tavasszal pedig még maga a rémálom volt."

A szakember felhívja a figyelmet cikkében arra is, hogy a halálos kimenetelű covid-fertőzés szoros összefüggésben áll az elhízással is. A halottak 40 százaléka elhízott volt.

hirdetés
Emiatt még a fiatalok is veszélyben vannak. Az elhízásban Magyarország Európa-bajnok, a világon is a kétes dicsőségű negyedik helyet szerezzük meg. A sok elhízott és a sok halott között egyértelmű a kapcsolat, hisz kétszer olyan gyakran kerülnek lélegeztetőgépre és harmadannyival többen halnak meg a túlsúlyosak közül, mint az elhízással nem küzdők közül."

Dobos Orsolya biológus korábban így fogalmazta meg, miért veszélyesebb ez a vírus az elhízottakra:

egy túlsúlyos test immunrendszere teljesen másként működik, mint a többieké. A kórokozók bejutását észlelő immunsejtek jóval lomhábbak, és lassabban rendelnek el védelmi immunválaszt. Így a vírus időt nyer ahhoz, hogy minél több sejtbe bejusson és azokat a saját szaporodásához hangolja át.
További rossz hír, hogy a Sars–Cov–2 kifejezetten kedveli a zsírszövetet. Márpedig ha több rajtunk a zsír, több vírus keletkezhet. Sőt, a zsírszövet pompás búvóhely is az immunsejtek elől bujkáló vírusok számára. Ez is a magyarázata annak, hogy a túlsúlyos koronafertőzöttek miért kerülnek nagyobb eséllyel az intenzív osztályra és miért maradnak hosszabb ideig fertőzőképesek.”

Lantos Gabriella cikkében arról is ír, hogy Magyarországon a szakképzett egészségügyi személyzet száma az elmúlt években folyamatosan csökken. Az ápolók és az orvosok külföldre mennek, hiszen ott sokkal jobban megfizetik őket.

2018-ban 34 orvos jutott 10 000 lakosra, ez tíz év alatt gyakorlatilag nem változott. Az EU-átlag 38 volt, így a rosszabbik egyharmadba csúsztunk le. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a második hullám közepén váratlanul elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara addig félresöpört bérkövetelését. Ezzel az osztrák orvosi bérszínvonal 55%-ára sikerült feltornászni az orvosok bérét.

A koronavírus kitörésekor kiderült, hogy a kórházakban fizikai infrastruktúrából megfelelő mennyiség áll rendelkezésre, ez nem volt igaz a szakképzett személyzetre.

Magyarországon intenzív terápiás orvosból és ápolóból is körülbelül 2000-2000 fő vett részt az ellátásban az új jogállási törvény hatályba lépése előtt, azóta nem tudjuk pontosan a számukat.

De míg egy jól felkészült intenzív terápiás orvos akár 8 beteget is felügyelhet a betegellátás minőségének komolyabb sérelme nélkül, addig az intenzíves ápolókra jutó betegszámot nagyon szigorúan legfeljebb 2 betegben maximálják. Bár az optimális arány 1:1, de ezt a magyar egészségügy még békeidőben sem tudta garantálni"
- fogalmazott a szakember.

Lantos Gabriella szerint a - finoman szólva is sok kérdést felvető - kormányzati korona-stratégia megértéséhez érdemes elolvasni a kormánynak modelleket készítő Iván Kristóffal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának dékánjával készített interjút.

A professzor azt mondta: úgy számolt, hogy nyár közepére érjük el a 8-9 milliós átoltottságot.

Addig tart az egyensúlyozásra épülő állapot. Lehet óvatos döntést hozni, és a nyitással megvárni, hogy az összes koronavírusos beteg kerüljön le a lélegeztetőgépről, de nyilván ennek nagyon súlyos gazdasági ára van. Mi különböző számításokat végeztünk, és azt vizsgáltuk, hogy az egészségügy terhelése ne legyen a jelenleginél nagyobb. A forgatókönyv szerint óvatosan tovább nyitunk, miközben még tovább növeljük az oltási számot. A kórházak telítettsége emiatt nem megy majd jelentősen feljebb, de lejjebb sem, nyárig komoly lesz az egészségügy terhelése, de a jelenlegi szint megtarthatónak látszik.

Az iskolák már öt hete zárva vannak, és ennek megvolt a kedvező hatása az esetszámok alakulására. A nyitás nyilván növelni fogja a kontaktus- és fertőzésszámot is. Remélhetőleg nem alakul ki egészségügyi vészhelyzet. A modellek alapján azt látjuk, hogy az első oltás már jelentős védelmet ad a súlyos szövődmények kialakulása ellen, és az egészségügyi rendszer leterheltsége nem fog durván megugrani."

A modell szerint júliusig minden megy a mostani mederben tovább, napi kétszáznál is több halottal.

Lantos Gabriella szerint a magyar egészségügy az életben maradásra igazi esélyt kínálni a legsúlyosabb állapotban lévő betegeknek csak napi 100 halott alatt tud.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Nyílt levélben állnak ki a tanárok az iskolanyitás miatt aggódó pedagógusok mellett

A jövő hétfőn esedékes általános iskolai és óvodai nyitás ellen tiltakozik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, de a szülők nagy része szerint is kockázatos ilyen hamar közösségbe engedni a gyerekeket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 13.

hirdetés

Korábban már mi is megírtuk, hogy a középiskolákban május 10-re tűzték ki a jelenléti oktatás kezdetét, míg az óvodákat és általános iskolákat már április 19-én megnyitják.

„Mi, a Kőbányai Szent László Gimnázium alulírott tanárai, dolgozói egyetértünk azokkal a bölcsődei, óvodai és általános iskolai dolgozókkal, akik aggályukat fejezik ki a nevelési és oktatási intézmények április 19-ei nyitásával kapcsolatban.

Osztjuk az egészségügyi szakemberek és érdekvédelmi szervezetek azon véleményét, hogy ezeket az intézményeket csak akkor szabadna kinyitni, amikor ezt a járványügyi adatok – napi fertőzések, halálozások száma – igazolják.

Véleményünk szerint jelen helyzetben ezen intézmények nyitása nemcsak az ott dolgozók és a gyerekek egészségi állapotát veszélyezteti, hanem minden Magyarországon élő embertársunkét is” – olvasható a gimnázium 74 tanára és dolgozója által írt nyílt levelében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Facebook-oldalán, amihez várják más kollégák csatlakozását is.

Ugyan a gimnáziumokban még csak egy hónap múlva kezdődik a jelenléti oktatás, az általános iskolák és óvodák már a jövő héten kinyitnak, ami ellen

több szakszervezet és járványügyi szakember, illetve az orvosi kamara is tiltakozik.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Így lettem eljegyezve a covid osztályon” – nővérek beszélnek a pozitívumokról, ami szükséges, hogy bírják

Soha ennyi nehézséggel nem küzdöttek az egészségügyi dolgozók, mint most. Elmondják, mi tartja bennük a lelket, miért érdemes bemenni, mi segít.
Belicza Bea, fotó: Veresné Ani friss tetoválása - szmo.hu
2021. április 13.

hirdetés

Gömöri Márti öt hónapja dolgozik Covid-osztályon, másodállásban katona. Maga is azt kérte a kollégáitól, hogy osszanak meg vele minden jó szót, szép emléket, ami feledteti kicsit a mindennapi keserűséget.

„Hiába vagyok erős, nem bírom már elviselni a barátaim sírását a telefonban, amikor a hozzátartozójuk állapotáról kérdeznek, az utolsó lélegzetvételt, az oxigén süvítését, a tehetetlenséget, hogy mindenkinek jusson elég oxigén, a lélegeztetők sípolását, csipogását, ezt a rengeteg halált, a zsákolást.

Reggel megint megyek és kellene néhány pozitívum, egy kis remény, hogy minden a régi lesz, minden rendben lesz.”

Sok jó szót kapott, ez volt az egyik legkedvesebb: „Te vagy a legvidámabb nővérke, a legmosolygósabb íjász anyuka, a legpillangósabb kiképző tanonc, az egyik legjobb és legsegítőkészebb ember akit ismerek! A kis csipogós, aki még a betegeket is felvidítja!"

Juhászné Szabó Andreának egy vicces betege adott erőt. A 65 év körüli férfi súlyos légzési nehézséggel, lázzal került kórházba.

„Minden másnap szolgálatban voltam és naponta többször is bementem a kórterembe, branült szúrni, infúziót bekötni, oxigént ellenőrizni, vércukrot mérni... stb. Elég régóta élvezi kedves betegünk a Covid-osztályon lévő kis ágyikóját. Mikor bementem hozzá mindig szóltam hozzá pár szót, érdeklődtem hogyléte felől. Egyszer csak jobban lett, nem volt szüksége oxigénre és vígan járkálgatott. Rögtön jobb kedvre derültem én is. Abban a percben míg én a szobatársaival voltam elfoglalva, megszólított:

hirdetés
„Nővérke! Elfogadja tőlem ezt a gyűrűt?"

„Milyen gyűrűt?" - kérdezem tágra nyílt szemekkel.

„Hát ezt ni!" Látom a kezében az oxigén palack kék lezáró kupakját, összehajtogatva gyűrű formára. Mindenki nevetett a kórteremben. Mondtam neki, hogy na, akkor húzza  fel az ujjamra! Így lettem én eljegyezve a covid osztályon!"

Bartos Anett eredetileg ortopédián dolgozik. Onnan a covid-osztályra kerülni nagy megpróbáltatás. Szembesülnie kell a halállal.

„A covidon nagyon nehéz elfogadni, hogy akivel ma beszélek, az lehet hogy holnap már nincs.”

A gyógyult betegekkel erősíti magát, azt mondja, vannak azok is bőven.

„A hosszabban bentfekvőket jobban megismerem,

hálásak minden érintésért, minden korty vízért, jó szóért.

És emiatt szeretek bejárni dolgozni. A másik a jó társaság, fantasztikus csapattal dolgozom.”

A betegek és a körülöttük dolgozók kapcsolata a kórházban a világon mindenhol ugyanolyan. A kinti világnál itt minden sokkal bensőségesebb, itt a bolha tényleg elefánt nagyságú lehet, jó és rossz értelemben is.

Angliában önkéntes takarítóként két hónapot töltöttem Covid-osztályon. Tele voltam ilyen történetekkel. Volt egy idős néni, aki azt mondta, ezentúl mindig én jutok majd az eszébe, ha megkérdezik, hogy van?

Errefelé millióféleképpen tudják elmondani, milyen remekül vannak, ez egy kórházban hihetetlenül hangzik. A kérdésem után már mosolyogva kérdeztem, hogy tényleg olyan jól? Azt mondta, van hosszabb válasz is, de arra kevesen kíváncsiak. Megnyugtattam, hogy én olyan helyről jövök, ahol nem kertelünk a hogylétünkkkel, állok elébe, nem lep meg. Ebből lett egy jó beszélgetésünk és elárulta, hogy nagyon szomjas, de nagyon nem ízlik neki a tea, amit kapott, túl erős.

Másnap egy másik osztályon dolgoztam, de a szünetben átugrottam hozzá egy magam készítette teával, mert én sem szeretem a kávét bárhogy. Vittem neki egy teát. Túl gyenge volt. Nem adtam fel, vittem vizet, teafiltert és tejet külön, és így már maga állíthatta össze a kedvenc italát, ami most épp az egyetlen jó dolog az életében.

Később arról beszélgettünk a kollégákkal, hogy

minden nap vinni akarok valamit a betegeknek, rádiót annak, aki unatkozik, füldugót, szemtakarót az alváshoz vagy csak egy kis csokit, mert a hozzátartozók messze vannak.

Az évek óta a kórházban dolgozó, szintén takarító kolléganőm elmesélte, hogy épp most vett rejtvényújságot egy betegnek. Nem csinálhatja mindig, mert tönkremenne, de ez most kellett. A szünet után beugrottam az ő osztályára, hogy üdvözöljem a teás nénit. Ott ült az ágy mellett és készült haza. Ott volt mellette két rejtvényújság. Mosolyogva néztem, hogy ő volt a kolléganőm segítettje is.

Feledhetetlen volt az is, amikor a férj és a feleség külön osztályon feküdtek hetekig, egymástól elég távol a kórházban. Már javulóban voltak, az asszony már lassan mehetett haza, a férfinek azonban posztcovidos tünetei miatt még maradnia kellett. A feleség izgatottan mutatta a kis rózsáját, hogy

ma este nagy randi lesz, a nővérek szervezték Valentin napra.

Biztonságos helyen együtt vacsorázhatnak, semmi különlegeset, csak a kórházi menüt, de itt az együtt volt a fontos.

Nagy Éva szerint mindenhol van legalább két pozitív ember.

„Ha úgy érzed, feladnád, amikor mások is monoton robot üzemmódban teszik a dolgukat, mert fáradtak, látják a soha véget nem érő harcot. Ilyenkor kell egy pozitív gondolat, egy aprócska figyelmesség, egy jó szó, ami új lendületet ad.”

Ő igyekszik a maga vidámságával megnyugtatni a betegeket.

„Egyszer direkt benne hagytam az alsó ruhában a telefonom és zenét hallgattam, mert nekem ez ad extra erőt. Bementem tisztába tenni az idős néniket. Ők több hete ingerszegényen feküdtek. Hihetetlen módon tetszett nekik. Természetesen

nem perdültek táncra, de a szemük csillogott, és nem a láztól.”

Éva szerint a remény soha nem szabad feladni. Egy betege emlékezteti erre. Egy hatvanas nő két lábon érkezett hozzájuk és egy lábon mehet majd haza.

„Nem rogyott meg, nem hagyja el magát. Hihetetlen, milyen erő van benne. Mindig kérdezem, hogyan birkózik meg ezzel, szeretne segítséget? Nem kér, van két unokája, dolga van. Mosolyog, szemében a reménnyel. Van mit tanulni tőle."

Egy Dóró Sándor idézet jut eszébe: „Mosollyal az arcomon, hadat üzenek, míg élek, barátja leszek a reménynek."

Nagy Zsuzsi édesapja életéért kimondhatatlanul boldog és hálás. „70 éves, cukorbeteg, túlsúlyos, kínaival vírusra oltott. A leletei alapján nem sok esélye volt kijönni. A kórházba kerülés előtti napokra nem is emlékszik, mert már oxigénhiányos volt, kiszáradva, brutál gyulladással a szervezetében. Aztán valami csoda folytán, egy hét alatt lenyomta a betegséget. Hihetetlenül hálás, egyrészt nekünk, hogy gyorsan reagáltunk, másrészt az ápolóinak, orvosainak, amiért ilyen alapos munkát végeztek és tartották benne a lelket.

Azóta naponta sírdogál szegényem. Köszönjük a munkátokat, megmentettétek Édesapám életét.”

Veresné Ani egy éve került intenzív osztályra, előtte nem volt dolga lélegeztetett betegekkel. Igazán kemény négy hónapja volt ott. Most a sürgősségin dolgozik, a helyzet egyre nehezebb ott is. Minden nehézség ellenére, úgy érzi, és mások is ezt mondják: ő sokkal jobb ember lett a járvány óta. Egy tetoválással emlékszik erre az időre. A barátaitól kapta az örök emléket, a megkoronázott nővért a hátára.

Több közösségi munkában vett részt. Az első hullámban a taxisok segítették az egészségügyi dolgozókat, ő meg a sofőröknek szerzett benzint. Ő lett a „taxisok arca".

Varga Vanda az a típusú folyton mosolygó nővér, akinek nagyon fontos a lélek ápolása, sosem fogy ki ötletekből. Az első hullámban az ő ötletére rajzolgattak kis kártyákat a covidos nagymamáknak anyák napjára. „Megkerestük minden beteg néni gyerekeinek a nevét és beleírtuk egy kis szívbe. Folytak az örömkönnyek, amikor megkapták.”

Egy éve volt. Azt mondja, saját édesanyja szeretete vezette e meglepetés készítésére. Akkor el sem tudta képzelni, hogy neki is baja eshet. Két hete elvesztette őt, azt az embert, akire a legjobban vigyázott, akiért a legkitartóbban harcolt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: