SZEMPONT
A Rovatból

Otthonuktól 1000 kilométerre dolgoznak azért, hogy ne merüljön feledésbe a magyar nyelv és a hagyományok

Dani és felesége, Manó a Szigetközből költöztek az egyik legkeletibb csángó településre, ahol gyerekeknek tartanak zenei és kézműves foglalkozásokat. Azt mondják, még 10 évvel ezelőtthöz képest is rengeteget javult az ott élők helyzete.
Láng Dávid - szmo.hu
2023. július 03.



Szilágyi Dánielt és Anitát (becenevén Manót) már egészen fiatalon beszippantotta a táncházas közeg. Évtizedek óta jártak rendszeresen Erdélybe és Moldvába, 2019-ben pedig elfogadták a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) felkérését, és Magyarfaluba költöztek.

Dani a helyi tájházakat felügyeli és kobozra tanítja a gyerekeket a hivatalos tanóráik után, felesége pedig kézműves és készségfejlesztő foglalkozásokat tart nekik. Arról meséltek, mennyire volt éles váltás hátrahagyniuk magyarországi életüket, meg lehet-e még fordítani szerintük a csángók asszimilációját, és mekkora az ő személyes szerepük ebben.

Mi az első emléketek a csángókról?

Dani: Már gyerekkoromban beírattak az Óbudai Népzenei Iskolába koboz tanszakra. Ez a hangszer főleg a románok és a moldvai csángók körében terjedt el, így rajta keresztül a csángó népzenével, illetve magával a néppel is kapcsolatba kerültem. Kamaszkoromban, a rendszerváltás idején jutottam el először a Téka együttes Nagykállón megrendezett táborába. Ennek hatására Budapesten is elkezdtem táncházakba járni, 1989 őszén pedig megismertem a gyimesi és moldvai népzenét játszó Tatros együttest. Ők is tartottak saját táncházat a Marczibányi téren minden szerdán (ez egyébként a mai napig üzemel), elmentem oda is, és ezután 1996-ig csak akkor hagytam ki, ameddig katona voltam. Teljesen beszippantott a táncházas közeg, az összes táborukban is ott voltam.

1990 novemberében tartottak egy csángó bált Pusztinán, amire Magyarországról is szerveztek egy buszt. Jelentkeztünk is a 45 személyes buszra hatvan-valahányan, még a folyosón is végig ültünk. Megérkeztünk Pusztinára, én ekkor jártam először Moldvában.

Leszálltam a buszról, de alig telt el 5 perc, amikor a szervezők szóltak, hogy szálljak vissza és inkább húzzunk innen. Kiderült, hogy a falu körül traktorok köröztek, az utánfutókon botos fiatalokkal. Nyilván a pap és a többi elöljáró már jó előre felhergelte a román lakosságot, hogy jönnek a magyarok és elviszik a gyerekeiket, vagy tudom is én… Akkoriban még nagyon erős volt a magyarellenesség.

Végül visszamentünk Gyimesbe, ott tartottuk meg a bulit teljesen spontán módon, a pusztinaiak is jöttek utánunk. Később elkezdtem rendszeresen járni Erdélybe, Gyimesbe és Moldvába is. Mivel csóró voltam, de a szüleimet se szerettem volna megvágni, leggyakrabban stoppal vagy vonatokon bliccelve közlekedtem. Egyre több barátra tettem szert, Pusztina mellett Klézsén, Forrófalván, Külsőrekecsinben fordultam meg leggyakrabban.

Dani zenél a VI. Guzsalyas Találkozón Pusztinán, 2022 novemberében

Manó: Nekem az első emlékem, hogy 18 éves koromban egy könyvesboltban megláttam Csoma Gergely könyvét a moldvai magyarokról. Megtetszett a téma, hazavittem és elolvastam, utána viszont néhány évig nem volt folytatása a dolognak. Főiskolás koromban kezdtem el moldvai táncházba járni Sopronban, elvileg Dani is több alkalommal ott volt ezeken, de akkor még nem ismertük egymást. 22 évesen, 1992-ben jutottam el először Erdélybe egy baráti társasággal, 3 hetet szántunk arra, hogy csak úgy kóboroljunk. A Szent Anna-tónál megismerkedtünk marosvásárhelyi fiatalokkal, akik elhívtak bennünket az akkor első alkalommal megrendezett gyimesi tánctáborba. Ugyan moldvait ott nem táncoltak, de a csángó kultúrához ez is közelebb hozott.

Hogyan ismerkedtetek meg?

Manó: Egy gyerektáborban voltunk 1997 nyarán Vaszaron, Pápa mellett. Danit zenélni hívták, engem pedig kézműves foglalkozásokat tartani. Látásból ekkor már ismertük egymást néhány éve, de itt keveredtünk jobban össze. Mivel pillanatok alatt összehoztuk az első gyerekünket, nem sokkal később oda is költöztem hozzá Debrecenbe, ahol akkoriban lakott.

Dani: Én akkor már rendszeresen tartottam táncházakat vidéki településeken, több különféle társasággal. Így kerültünk a Soproni Egyetem bulijaiba is, az egyik ottani srác hívott meg bennünket a vaszari gyerektáborba. Oda még évekig visszajártunk utána, ahogy több másik helyszínre is, így Manó is szép lassan belesodródott. Miután Budapestre költöztünk és már megvolt a lányunk, vasárnaponként Sándor Ildi gyerektáncházába is eljártunk a Marczibányi térre. Ez eléggé újszerű élmény volt: nem cigiző vagány csávóként mentem bulizni és zenélni, mint addig, hanem apaként a családommal.

Kinek az ötlete volt, hogy Moldvába költözzetek?

Dani: Sárospatakon szokott lenni nyaranta egy gyimesi és moldvai tematikájú tábor, ahová szintén rendszeresen eljártunk. Mindig meghívnak oda legalább egy mikrobusznyi csángót is, akik szőni, énekelni, táncolni tanítják a résztvevőket. Ők kezdték először rágni a fülünket, hogy költözzünk ki, mivel náluk is állandó a tanárhiány.

Sokáig nem mertük bevállalni, hiszen mégiscsak komoly bizonytalansági faktorral jár az ilyesmi. 2019 nyarán viszont ott volt a táborban Kovács Melánia, az MCSMSZ ügyvezetője, és ő is elkezdett győzködni bennünket. Napokig duruzsolt a fülünkbe, egymás után sorolva az érveket.

Manó: Engem könnyebben meggyőzött, akkoriban már nagyon nem éreztem jól magam az óvodában, ahol dolgoztam. Sajnos nagyon beszűkült légkör volt ott, ezért egyfajta mentőövként fogtam fel a lehetőséget.

Dani: Először csak 10 hónapot vállaltunk be, ezalatt még fel se mondtam a munkahelyemen (egy nyugat-magyarországi múzeumban dolgoztam néprajzos-muzeológusként), inkább fizetés nélküli szabadságot kértem. 2019 szeptemberében költöztünk ki, aztán én a rákövetkező nyáron hazajöttem dolgozni a múzeumba. Ráadásul közben elment az igazgató, így egyből az ő pozícióját kaptam meg. Ez komoly dilemmát okozott, mivel épp kezdtünk beilleszkedni Moldvában, közben viszont mindig nagy vágyam volt, hogy egy kisvárosi múzeumot vezessek.

Ez a lehetőség hullt az ölembe, csak annyit kellett volna tennem, hogy ősszel megpályázom hivatalosan az állást, és megbízottból kinevezett igazgató leszek. A fenntartó önkormányzat viszont tett róla, hogy minden napom rossz szájízzel végződjön. Éreztem, hogy ha ott maradok, semmit nem nyerek, csak gyomorfekélyt, szóval visszajöttem. Szerencsére megkaptam az itteni tájházak felügyeletét, így nem kellett lemondanom a vágyott szakmai kihívásokról.

Arról nem is beszélve, hogy itt már 2020 nyarán jobb volt a fizetésem, mint otthon megbízott igazgatóként, az összes pótlékkal együtt.

Ráadásul a megélhetési költségek is alacsonyabbak.

Mennyiben volt más ideköltözni ahhoz képest, amikor még csak látogatóba jártatok ki?

Manó: Nagyon más volt. Én 2005-ben jártam először Moldvában, ahhoz képest óriási változások zajlottak le. Már amikor jöttünk, akkor is csak pillogtattuk a szemünket, mekkora házak épültek, élen a Magyar Házakkal.

Dani: 2005-ben pont nagy árvíz volt a Tatros folyó mentén, és gyakorlatilag elmosta az utakat, alig lehetett kijutni Moldvába. Most viszont már mindenhol zsír új utak vannak, Magyarfaluban is néhány éve épült a bevezető szerpentin.

Manó: Persze voltak nehézségek is, bele kellett rázódnunk egy teljesen más munkarendbe. Nekem meg kellett szoknom, hogy nem reggeltől délutánig vagyok óvónéni, hanem csak délután, fáradt gyerekeket kapok, ráadásul nyelvi nehézségek is voltak. Sok ilyen apróság adódott, de mindenhez hozzá lehetett szokni. Én a mai napig úgy gondolom, jobban jártam azzal, hogy egyáltalán nem tudok románul, mert a gyerekek rá vannak kényszerítve, hogy magyarul beszéljenek velem. Sok kollégával, akiről tudják, hogy érti a románt, csak úgy hajlandóak beszélni.

Magyarországi magyarként hogy látjátok, mi a jelentősége az MCSMSZ hagyományőrző és nyelvoktató tevékenységének?

Dani: Az látszik, hogy sokan nincsenek rászorulva arra, hogy magyarul szólaljanak meg – kényelmesebb nekik románul beszélni, mivel otthon és az iskolában is ezt hallják. Nyilván akadnak kivételek, ahol szépen beszélnek magyarul a gyerekek is a családban, de a többségnél inkább az elrománosodás, a magyar nyelvtudás olvadása a jellemző.

Manó: Ez a folyamat akkor gyorsult fel igazán, amikor itt is kötelezővé tették az óvodát. Már háromévesen be kellett íratni a gyerekeket, de ötévesen mindenképp, a szülőknek ezért muszáj volt románul beszélniük a gyerekeikkel, hogy megértsék a nyelvet, és ne sírva jöjjenek haza.

Dani: Csomó olyan családot ismerünk, ahol a nyelvi váltás egészen hirtelen zajlott le.

Például a 4-5 gyerekből az idősebbek még magyarul kezdtek el tanulni és magyar az anyanyelvük, a kisebbeknek viszont már a román lett az anyanyelve. Ők legfeljebb akkor hallanak magyar szót, ha az idősebbek úgy beszélnek velük.

Manó: Járt hozzám egy testvérpár, akik közül az egyik fiú mindössze egyetlen évvel idősebb az öccsénél, mégis folyamatosan fordítania kellett neki, mert ő már semmit nem értett magyarul.

Meg lehet még fordítani szerintetek ezt a folyamatot?

Dani: Egy ideig még biztosan nem lesz érdemi változás, de jelen pillanatban az MCSMSZ jelenti az egyetlen támpontot, amelyen idővel majd megfordulhat a trend. Mentalitásbeli kérdések is vannak, meg kell várni azt a pillanatot, amikor felébred az emberekben a vágy, hogy ne hagyják veszni a kulturális örökségüket.

A gyerekek nagy része csak a populáris kultúra iránt érdeklődik, nemhogy a saját népzenéjüket nem ismerik, a legunalmasabb slágereken sem látnak túl. Bízzunk benne, hogy idővel tágul majd a látóterük és felébred bennük a vágy, hogy megismerjék a felmenőik kultúráját. Abban pedig komoly szerepe van a szövetségnek, hogy ha eljön ez a pillanat, legyen honnan meríteniük.

Manó: Azt is nagyon jól csinálja az MCSMSZ, hogy sok közös programot szerveznek az egyes falvak lakóinak. Ilyenek például a focikupák és a hagyományos farsangzáró bál, amelyek mind az identitás erősítését szolgálják. Régebben a többség tudatában sem volt, hogy a szomszéd faluban is élnek magyarok, most viszont már rendszeresen tartják a kapcsolatot egymással.

Dani: A böjti időszakban nagyon népszerű a Somoskán megrendezett Aranymiatyánk, ahol szent énekeket énekelnek húsvét előtt. Tavaly az egyik szervező, Benke Pável majdnem elsírta magát, amikor eljött három csángó származású pap, és mindhárman felszólaltak magyarul. Ez 15-20, de akár még 10 éve is elképzelhetetlen lett volna – ha egy pap akkor hasonlóra vetemedett, azonnal rásütötték, hogy az ördög nyelvét használja, és rendszerint még rendőrt is hívtak. Ehhez képest óriási változás, ami ma van.

Nyári tábor Magyarfaluban

Hosszú távra terveztek itt?

Dani: Öt évre kaptunk tartózkodási és munkavállalási engedélyt, ez a jövő tanév végén jár le. Most úgy vagyunk vele, hogy kimaxoljuk az öt évet, utána pedig majd meglátjuk, milyen lesz a helyzet itt és milyen otthon. De egyelőre jól érezzük magunkat, és az is fontos szempont, hogy legalább egy kicsit vissza tudunk adni azért a rengeteg dologért cserébe, amit kaptunk.

A csángókról szóló cikksorozatunk első részét, amiben a szövetség elnökével, Pogár Lászlóval beszélgettünk, ide kattintva lehet megnézni. A második rész, amiben a számukra engedélyezett havi egyetlen magyar nyelvű misét mutattuk be videóriportban, itt található. A harmadik részben pedig Botezatu Viktória hagyományőrzővel beszélgettünk, aki a falujában elsőként kérte gyerekei számára a magyar nyelvű oktatást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Mehringer Marci: Van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg
Mehringer Marci rengeteg támadást kapott kormánykritikus dalszövege miatt, de szerinte generációjának többsége hozzá hasonló dühöt érez. A 23 éves énekesbe Nagy Feró is beleállt, akiről azt mondja, csak egy megvezetett idős ember.


Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

A propagandát leszámítva összességében inkább pozitívak a visszajelzések.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

nemcsak én, de a legtöbb barátom is ugyanazt éli át: nincs hol laknia, nagyon drága az albi, rossz az oktatás, szar az egészségügy... Igazából ez a dal kigurult belőlem, szóval nem kellett sokat gondolkoznom rajta, könnyen jöttek a szavak.

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Én nem pénzt akarok ezen keresni. A zene számomra a művészetről szól, meg arról, hogy elmondjam, amit érzek, és nem arról, hogy felüljek erre a hype-vonatra.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Nem akarom megbántani sem őt, sem a korosztályát, de ő végső soron egy idős ember, akinek a korát szépen kihasználják. Kicsit olyan, mint egy báb, és rossz ezt látni.

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

az a legrosszabb az egészben, hogy ő olyan ember, aki egy időben szép dolgokért és nemes célokért lázadt, és most egy nagyon hasonló rendszernek a katonája.

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

Szerintem Magyarországon egy kicsit el vannak csúszva a dolgok, mert azt gondolják az emberek, hogy a politikusok a mi főnökeink. Holott ez pont fordítva van, mert a politikusokat az emberek választják meg, tehát ők vannak értünk, és az volna a feladatuk, hogy azokat a dolgokat, amiket a társadalom szeretne, vagy ami a társadalom számára jó, megtegyék.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

mi fiatalok talán sokkal inkább abba az irányba húzunk, hogy valamiféle kollektív egyetértésben tudjunk majd együtt létezni. Szerintem sokkal kevésbé vagyunk önzőek már, kevesebb az egyén, és sokkal több a kollektíva a fiataloknak a fejében.

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mostanra magyar ember lett, magyar embernek farkasa, ez így nem járja.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: