SZEMPONT
A Rovatból

Szijjártó az MCC Feszten: Minden követ meg fognak mozgatni, hogy minket letakarítsanak

A jövő évi választások körül forog az idei MCC Feszt. Esztergomban igazi nagyágyúk is vannak a vendégek között, kérdezni viszont sem az újságíróknak, sem a közönségnek nem lehet, ezért kevesebb az izgalmas mondat, mint Tusványoson.


A Mathias Corvinus Collegium (MCC) már ötödszörre rendezi meg nyári fesztiválját Esztergom belvárosában. A történelmi belváros főterét és egy utcáját lepték el a sátrak, kisebb és nagyobb színpadok, kifőzdék, de hatalmas forgalmat generált a helyi kocsmáknak, kávéházaknak, éttermeknek is a nyári rendezvény.

Az MCC Feszt távolról nézve hasonló, mint Tusványos: panelbeszélgetések, evés-ivási lehetőségek, természetesen mindez a Fidesz optikáján keresztül. Mert ugyan az MCC tehetséggondozó alapítványként működik, de ránézve a kuratóriumra és a vezetőkre, egyértelmű a szellemi (és személyi) kötődés a kormánypárthoz.

A legnagyobb különbség Tusványos és az esztergomi rendezvény között a célközönség: a Mathias Corvinus Collegium egyetemi tehetséggondozó alapítvány, ennek megfelelően a beszélgetések szakmaiabbak, sokkal több a külföldről meghívott előadó, nagyon sok fórum angol nyelven zajlik, aki nem beszéli a nyelvet, tolmácsolással követheti az eszmecseréket, de nem minden helyszínen van tolmácsolás.

Ez nem jelent valódi problémát, tolmácsgépet inkább csak az idősebbek fején láttam, a fiatalok anélkül is beültek egy angolul zajló beszélgetésre.

Esténként itt is, ahogy Tusványoson, vége a komolykodásnak, indul a buli, a nagyszínpad mellett kisebb helyszíneken is együttesek lépnek fel, de táncház is van.

Idén a legnagyobb név Donald Trump egyik nagy támogatója, a PayPal alapítója, Peter Thiel, akit a The New York Times technológiai mogulként és politikai provokátorként jellemez.

Thiel mostani cége, a Palantir adatbányászattal foglalkozik, lehetővé teszi, hogy a mesterséges intelligencia segítségével óriási adatbázisokban találjanak olyan összefüggéseket, amelyeket korábban nem fedeztek volna fel. Jelenleg Trumppal szorosan együttműködve a különféle amerikai szövetségi hivatalok által kezelt adatbázisok egyesítésén fáradoznak, nem kis riadalmat keltve a jogvédőkben.

Thiel fellépése szombat délután lesz, közvetlenül azelőtt, hogy színpadra lépne Orbán Viktor, akinek a neve az utolsó pillanatban, péntek délután került bele a programba.

Mi pénteken jártunk kint. Hamar kiderült, hogy interjúkat nem készíthetünk, ezt ugyanis nem engedik a szervezők, ahogy az általunk megnézett beszélgetések során a közönség sem kérdezhetett. Így beültünk meghallgatni a hazai közvélemény-kutatók kerekasztalát. Ezen a Századvég munkatársa, Stefkovics Ádám, valamint Sóvágó Sándor, a REAL-PR 93. Piac- és Közvéleménykutató Kft. cégvezetője mellett a Nézőpontos Mráz Ágoston Sámuel vett részt, de helyet kapott az asztalnál Závecz Tibor is a „másik oldal” képviseletében.

Reméltem, végre talán kiderül, miért van akkora mérésbeli különbség a kormányhoz nem köthető közvélemény-kutatók mérései, és a kormánynak dolgozók között. Hogy lehet, hogy amíg az egyik oldal stabil Tisza-fölényt mér, a másik oldal „kényelmes” kormánypárti előnyt?

Ebben csalódnom kellett, a beszélgetést inkább a kölcsönös udvariaskodás jellemezte, de még így is kiderültek érdekes dolgok. Megtudhattuk, hogy Afrikában a közvélemény-kutató kérdezőbiztosokat rendszeresen elrabolják, így ott a kutatások költségvetésébe eleve beleépítik a váltságdíjakat is. Emellett arról is beszéltek, hogy a közvélemény-kutatás módszertana soha nem volt ennyire összetett és kényes, ma már egyik klasszikus adatfelvételi módszer sem felel meg maradéktalanul a tankönyvi reprezentativitásnak.

„Ha túlságosan kevés van az adatfelvételben egy adott csoportból, például kevés a fiatal, akkor felsúlyozzuk” – magyarázta Závecz Tibor, hozzátéve, hogy ez növeli a bizonytalanságot. Sóvágó Sándor sorra vette a három fő módszer gyenge pontjait: a személyes felmérésnél vannak megközelíthetetlen helyek, a telefonosnál sokan letiltják hívhatóságukat, online pedig a lakosság mintegy ötödét nem lehet elérni.

Mráz Ágoston Sámuel a költségekre és a szakemberhiányra figyelmeztetett, amikor egy érdekes összefüggése hívta fel a figyelmet:

a pedagógus béremelés ártott a személyes kutatásnak, mert mióta a tanároknak nincs annyira szükségük a pluszpénzre, kevesebb lett a képzett kérdezőbiztos.

Az általam (és talán többek által is várt) aktuálisabb témáknál azért finoman kibukott a különbség. Amíg Závecz Tibor szerint „2,5 millió Tisza-szimpatizáns van és 2 millió fideszes, Mráz Ágoston szerint a Fidesz 44–39 arányban vezet, és a vidéki bázisa miatt kényelmes többséget szerezne egy most vasárnapi választáson.

Sajnos, bár korábban sokat beszélgettek módszertanról, adatsorokról, adattisztításról, súlyozásról, de most

elmaradt a „miért” kérdés, így nem derült ki, mi az oka a gyökeres eltérésnek.

A nagyszínpadon gyér érdeklődés mellett folyt Ayaan Hirsi Ali holland írónővel a beszélgetés, holott a személye mindenképpen érdekes. Préda - Bevándorlás, iszlám és a női jogok hanyatlása című műve magyarul az MCC Press kiadásában jelent meg, melyben nemcsak a nők bevándorlás általi veszélyeztetettségéről, de az egész nyugati civilizációt érő kihívásokról is ír, melyet a migráció okoz, okozhat.

Nyilván a kora délutáni időpont és az angol nyelv volt az oka a kevesebb hallgatónak, talán egy kisebb színpadon jobban megélt volna a téma.

A délután sztárvendége a színpadra plüssnyulat kiültető Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár mellett egyértelműen Szijjártó Péter külügyér volt, aki laza imidzsének megfelelően most is rövidnadrágban és egy fekete BP. Honvéd feliratú pólóban érkezett. A beszélgetést Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója vezette, azaz inkább csak a kérdéseket tette fel, Szijjártó ugyanis, mint akin megnyomtak egy gombot, egy-egy téma megjelölése után hosszas monológokban mondta el álláspontját.

Szalai Zoltán felidézte a napokban Skóciában lezajlott találkozót Trump és Ursula von der Leyen között, majd megemlítette: a német Die Welt a minap azt írta, „ennek az EU-nak így vége”. A miniszter szerint ma már a nyugati fősodor is megenged magának ilyen kijelentéseket – és ez önmagában óriási változás.

„Gondoljanak bele, mi lett volna, ha a Magyar Nemzet írja le, hogy az Európai Unió a végéhez közeledik. Azonnal jött volna a kórus: lám-lám, orosz kémek írják a Magyar Nemzetet, itt az orosz propaganda, mi megmondtuk, ezek mind az oroszok emberei.”

„Ami Skóciában történt, az mindenki számára kijózanító volt. Von der Leyen asszony turistaként hazaérkezett Kínából, majd elment Skóciába, ahol az amerikai elnök gyakorlatilag feltörölte vele a padlót. Szánalmas volt látni, ahogy az európai bürokraták tapsikolnak annak a megállapodásnak, ami egyébként az Egyesült Államoknak fantasztikus, Európának viszont katasztrofális.”

Majd számokkal támasztotta alá mondandóját: „Eddig az amerikaiak 10%-os vámot fizettek, amikor az EU-ba exportáltak, ezután nullát fognak. Eddig mi 2-4%-ot fizettünk az USA-ba exportnál, ezután 15-öt fogunk.”

A beszélgetés hamar Ukrajna ügyére terelődött. Szijjártó szerint „a nyugat-európaiak abban érdekeltek, hogy a háború folytatódjon. Addig nem kell megválaszolniuk a kényes kérdést: miért folytattak egy elfuserált, Európának káros stratégiát? Ha véget érne a háború, választ kellene adniuk arra, miért halt meg százezrek élete, miért ment tönkre milliók otthona, és miért költöttek el felfoghatatlan összegeket egy rosszabb alkuért.”

Ukrajna NATO tagsága is szóba került. „Gusztustalan, ahogy elhitették az ukránokkal, hogy NATO-tagok lehetnek. Én már régen megmondtam az ukrán külügyminiszternek: hidd el, nem lesztek NATO-tagok. Mert ha azok lennétek, az a harmadik világháború kitörését jelentené” - fogalmazott a külügyminiszter.

Szijjártó szerint ukrán kollégája azt kérte tőle, hogy utolsó országként ne akadályozza Magyarország a NATO-csatlakozást.

„Hát, mondom, tesó, jó, utolsóként nem fogom” - válaszolta erre.

Az uniós csatlakozásról pedig így fogalmazott: „Nincs az a helyzet, amikor egy Orbán Viktor vezette kormány igent mondana Ukrajna erőltetett csatlakozására. Ha benyomnák, importálnánk a háborút, az ukrán maffiát, a silány mezőgazdasági termékeket. Nem kell, köszönjük szépen.”

Szalai Zoltán felvetette a gyakran hangoztatott kritikát, miszerint Magyarország külpolitikai elszigeteltsége a gazdaságban is hátrányt okoz. Szijjártó szerint ez nincs így, és példákat is hozott: „A BMW szeptemberben Debrecenben kezdi a sorozatgyártást, a Mercedes Kecskeméten építi a világ legnagyobb gyárát. Egyszerre ruház be amerikai, orosz, kínai és német cég Magyarországon.” Például a Mercedes elektromos autóihoz szükséges akkumulátorokat a kínai CATL szállítja majd Debrecenből: „A német és a kínai egymással kereskedik. Miért üssük ki magunkat ebből?”

A beruházások elleni környezetvédelmi indíttatású tiltakozásokról azt mondta, hogy egy komáromi gyár kapcsán azzal az aggodalommal szembesült, hogy a gyár kiszívja a Duna vizét. Szerinte viszont a napi vízfelhasználásuk csupán annyi, mint a Duna vízhozama öt másodperc alatt, igaz nem tette hozzá, hogy ezt aszályos, normál, vagy áradásos időszakra értette.

Az akkugyárakkal kapcsolatos kétségekre annyit mondott, hogy Dunakeszin, légvonalban nem egészen öt kilométerre lakik Samsung akkumulátorgyárátót, „és még megvagyok.”

Szijjártó a jövő évi választásokkal kapcsolatban felmondta az aktuális kormányzati kommunikációt, a tétet apokaliptikus magasságba emelve:

„minden követ meg fognak mozgatni, minden pénzt megmozgatnak, hogy minket letakarítsanak. Ha nem sikerül nekik, nem lesz harmadik világháború, nem engedjük be a migránsokat, nem fizetünk háromszor annyit az energiáért.”

A beszélgetés végén persze volt egy kis majkázás is. Szalai felidézte: a covid idején Szijjártó találkozott Majkával, ami akkor nagy vihart kavart. Most viszont a rapper egy koncertjén „a miniszterelnök nyilvános kivégzését” játszotta el.

Szijjártó messziről kezdte a válaszát, valahogyan még azt is belekeverte, hogy a kedvenc televíziós sorozata a Mi kis falunk, ahol az egyik kedvenc karaktere a Gyurit alakító, amúgy karakteresen kormánykritikus Lengyel Tamás (bár a nevét nem mondta ki), a konkrét eset kapcsán végül arra jutott, hogy

„ha valaki influenszer, színész, politikus, és más álláspontot képvisel, akkor sem kérdőjelezzük meg az emberi minőségét, ne beszéljünk róla megalázóan.

Ne próbáljuk a sárba taposni. Fogalmazzunk meg ellenkező véleményt, de itt is van szerintem egy stiláris küszöb, ami alá nem érdemes menni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András: Az igazán érdekes az, amire Szijjártó NEM reagált a Washington Post állításai közül
A szakértő szerint a külügyminiszter szándékosan tereli a szót a megrendezett merényletről. Így próbálja elkerülni, hogy a valós időben történő, oroszoknak való jelentéseiről kelljen beszélnie.


Rácz András Oroszország-szakértő egy szombati Facebook-posztban elemezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reakcióját a Washington Post cikkére, amely egy állítólagos orosz titkosszolgálati tervről számolt be. A szakértő felidézi, hogy a lap arról írt, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SzVR) egy megrendezett merényletkísérletet javasolt Orbán Viktor választási esélyeinek javítására. Szijjártó Péter erre reagálva esztelen összeesküvésnek nevezte a tervet.

Rácz András szerint azonban nem ez az igazán érdekes, hanem az, amire a miniszter nem reagált. Azt írja:

„Az igazán érdekes az, amire Szijjártó NEM reagált a cikk állításai közül. Belton ugyanis egy európai biztonsági szolgálatra hivatkozva tényként írja le azt is, hogy Szijjártó az EU-s találkozók szünetében rendszeresen felhívja Szergej Lavrov orosz külügyminisztert és tájékoztatja őt az elhangzottakról.”

A posztban Rácz szó szerint idézi a cikk vonatkozó angol nyelvű részét, majd úgy értelmezi, hogy ez tartalmilag azt jelenti, hogy a magyar külügyminiszter rendszeresen, valós időben tájékoztatja az orosz felet az EU-s megbeszélésekről.

„Ezt hívják a köznyelvben beszervezett ügynöknek vagy informátornak”

– állítja a szakértő. Hozzáteszi, Szijjártó ezzel szemben úgy tesz, mintha a cikknek ez a része el sem hangzott volna, és bár az önmerénylet tervét képtelenségnek nevezi, az őt érintő megállapításról nem beszél.

„Adja magát a kérdés, hogy vajon miért” – teszi fel a kérdést Rácz András. Szerinte az egyik elméleti lehetőség az, hogy a miniszter észre sem vette, hogy róla is szó van a cikkben, de ezt a lehetőséget elveti, mert a csapata valószínűleg szólt neki. A másik, valószínűbb lehetőségnek azt tartja, hogy

„azért nem cáfolja a vádat, mert ha nyíltan tagadná, akkor azzal azt kockáztatná, hogy valamelyik európai szolgálat esetleg kiszivárogtatja a bizonyítékokat arról, hogy igen, Szijjártó tényleg rendszeresen tájékoztatja Lavrovot.”

Rácz András szerint Catherine Belton újságíró közismerten jó forrásokkal rendelkezik, a Washington Post pedig nem az a lap, amely alap nélkül írna ilyesmit egy másik ország külügyminiszteréről. Úgy véli,

Szijjártó is biztos benne, hogy alapos bizonyítékok léteznek, ezért próbálja elterelni a figyelmet azzal, hogy hallgat róla.

A szakértő a posztját azzal a kérdéssel zárja, hogy mennyire normális, ha egy olyan ember Magyarország külügyminisztere, aki nem érzi fontosnak cáfolni egy ilyen vádat.

Rácz szerint „ha a NER-nek vége lesz, Szijjártó éppúgy Moszkvába fog menekülni, mint ahogyan a hozzá hasonlóan az oroszokkal igen szoros kapcsolatot ápoló egykori osztrák kollégája, Karin Kneissl tette 2023-ban.”

A Washington Post szombaton megjelent cikke belső orosz hírszerzési iratokra hivatkozva számolt be arról, hogy az SZVR politikai befolyásolással foglalkozó egysége a „Gamechanger” fedőnevű forgatókönyv részeként egy Orbán Viktor elleni megrendezett merényletkísérlet ötletét vetette fel. A Kreml dezinformációnak minősítette a beszámolót. A cikkben az is szerepel európai biztonsági tisztviselőkre hivatkozva, hogy Szijjártó Péter az EU-ülések szüneteiben rendszeresen hívta Szergej Lavrovot, és a lap megkeresésére a magyar miniszter nem reagált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Buda Péter: Orbán Viktor egy egyedülálló eszköz Oroszország kezében, amit nagyon nem szeretnének elveszíteni
Mi konkrétan most egy bunkó vagyunk Oroszország kezében - mondja a nemzetbiztonsági szakértő, aki szerint az orosz beavatkozás célja sokkal messzebbre mutat. A céljuk a nyugati államok korróziója, mert csak így győzhetnek a demokráciák felett.


Komoly hullámokat kavart a Washington Post szombati cikke arról, hogy információik szerint az orosz titkosszolgálat önmerényletet javasolt Orbán Viktor helyzetének javítására a választási kampányban. Az amerikai lap másik állítása szerint Szijjártó Péter rendszeresen felhívja az uniós tanácskozások szünetében Szerges Lavrovot, így az orosz külügyminiszter első kézből értesülhet az ott elhangzottakról. Mindezt a Washington Post nyugati hírszerző szolgálatoktól származó dokumentumokra és információkra alapozva állítja. A magyar és az orosz kormány mindent tagad. Ahogy a VSquare oknyomozó portál korábbi értesülését is cáfolták, ami szerint három orosz hírszerző ügynök érkezett Magyarországra, kifejezetten azért, hogy befolyásolják a magyar választásokat.

De mennyi esélyük van erre a korábbi beavatkozásaik fényében? Hiszen Moldovában, Romániában, Szlovákiában mindez nem sikerült. Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő a Partizánnak adott interjújában arról beszélt,

a politikai befolyásolás célja orosz részről nem is feltétlenül egy-egy konkrét választás eldöntése, hanem kifejezetten a nyugati demokráciák korróziója.

A szakértő szerint ezt a célt már a nyolcvanas években is megfogalmazták az amerikai szakértői vélemények az úgynevezett titkosszolgálati aktív intézkedésekkel kapcsolatban. „Hogy mit értek korrózión? Hát azt, hogy folyamatosan és fokozatosan teljes mértékben alámosódik a valóság megismerhetőségének a hite a társadalomban” – fogalmazott Buda.

Úgy véli, a demokráciák azért tudnak működni, mert a társadalom racionális vitákat folytat, hogy a valósághoz legközelebb jusson, és kompromisszumos megoldásokat alakítson ki. Ha ez a hit, valamint az állami intézményekbe vetett bizalom alámosódik, az elkezdi szétrothasztani az adott országot, és ez Oroszországnak jó.

„Oroszország tudja, hogy a demokráciák addig hatékonyak, ameddig működni tudnak, amelyik pillanatban elkorrodálódnak, nem lesznek tovább ellenfél a számára” – mondta a szakértő.

Buda Péter szerint a demokrácia sebezhetőbb, de csak abban az esetben, ha nincs tudatában annak, hogy támadás alatt áll. A hidegháborúban ezt a felismerést évekkel azután tették meg nyugaton, hogy a KGB már önálló stratégiával és infrastruktúrával rendelkezett. A szakértő szerint az orosz-szovjet gondolkodás hosszú távban gondolkodik, és egy folyamatos, totális háborúban áll a Nyugattal. Ezt az orosz eszme és a csekista ideológia megértése nélkül nem lehet értelmezni.

Az orosz eszme lényege, hogy Oroszország egy másik, felsőbbrendű civilizáció, amelynek feladata rendet tenni a világban.

„Úgy fogalmazott a dumának, az orosz dumának az alelnöke, hogy a háború a mi nemzeti ideológiánk” – idézte Buda. Hozzátette, a klasszikus nyugati gondolkodásban a háború a politika folytatása más eszközökkel, Oroszországban viszont a politika a háború folytatása más eszközökkel.

Vlagyimir Putyin a szakértő szerint ennek a csekista szemléletnek a folytatása, és nem véletlen, hogy egy KGB-ezredes került az elnöki székbe. Amikor a Szilovikikről, vagyis az „erős emberekről” beszélünk, akik a fegyveres testületek egykori tagjaiként átvették az állam irányítását, az jóval többről szól, mint hogy Putyin a haverjait hozta magával.

Buda Péter szerint a magyar eset azért egyedülálló, mert a jelenlegi miniszterelnök 16 éve van kétharmaddal hatalmon. „Ez elég sok. Erre már lehet építeni. Ennyi idő alatt el lehetett érni, ki lehetett harcolni bizonyos pozíciókat, fel lehetett szedni ismereteket, ki lehetett építeni kapcsolatrendszert Európában és a NATO országoknak a területén” - fogalmazott a nemzetbiztonsági szakértő.

„Egy ilyen eszközt elveszíteni sokkal nagyobb kár, mint egy pár éve hatalmon lévő miniszterelnököt elveszíteni egy másik országban.”

„A másik, ami miatt nagyon fontos megtartania a magyar miniszterelnököt, az az ő emblematikus szerepe annak az úgynevezett Fekete Internacionáléak az építésében és a nyugati vezetésében” – állítja. Ez a hálózat a szakértő szerint kapcsolódik ahhoz az orosz eszméhez, amely szerint Oroszország védi egyedül a konzervatív és keresztény értékrendet a liberális és hanyatló Európával szemben.

Buda Péter szerint a magyar kormány ezen keresztül, akarva-akaratlanul egy orosz befolyásolási műveletet terjeszt nyugaton.

„Remélem, hogy senki nem gondolja azt, hogy a keresztény értékeknek a megőrzése a célja az orosz titkosszolgálatnak, ahol egyébként a másként gondolkodókat kidobálják a 10. emeletről” – jelentette ki.

Magyarországon szerinte nem a bizalom aláásása a cél, mert az a jelenlegi kormányt gyengítené. Ugyanakkor ha kormányváltás történne, és az új vezetés nem lenne Oroszország iránt elkötelezett, akkor szerinte Magyarország is a destabilizációs műveletek célpontjává válna.

A szakértő beszélt arról is, hogy információi szerint a magyar miniszterelnök évekkel ezelőtt egy zárt körű beszélgetésen arról beszélt, hogy biztosan tudja Putyintól, hogy Ukrajna meg fog szűnni mint szuverén állam.

„És arra készült, és erről beszélt ezen a beszélgetésen, hogy amikor ez be fog következni, akkor ez nagymértékben át fogja alakítani az európai viszonyokat és az európai biztonsági architektúrát” – mondta Buda, aki szerint a terv az volt, hogy Magyarországnak minél előnyösebb helyzetbe kell kerülnie, hogy az újraosztásból jól jöjjön ki.

Azt is hozzátette, hogy valószínűleg sem Putyin, sem a magyar miniszterelnök nem számított arra, hogy a háború nem két hétig fog tartani.

Buda Péter szerint a magyar kormány orosz politikájának köszönhetően az ország a háború szélén táncol, mivel folyamatosan provokálja Ukrajnát, hogy azt ne vegyék fel a NATO-ba és az EU-ba.

„Mi konkrétan most egy bunkó vagyunk Oroszország kezében” – fogalmazott.

A szakértő szerint megmagyarázhatatlan Orbán Viktor 180 fokos fordulata, aki 2008-ban még Ukrajna és Grúzia gyorsított NATO-csatlakozását sürgette. „Ezt egy titkosszolgálati elemző, amikor ekkora hasadást lát valakinél, akkor azt mondja, hogy ez azért nem úgy van egyébként, hogy egyszer csak így ébredtem fel. Ennek oka van” – mondta.

A szakértő szerint a magyar szolgálatok rendkívül nehéz helyzetben vannak, mert politikai irányítás alatt állnak, és lényegében a miniszterelnökhöz vannak bekötve. „Mennyire szerencsés, de mindenképpen jellemző, hogy egyúttal a propagandaminiszter a titkosszolgálatoknak is a felügyelője. Ez szinte olyan, mint egy karikatúra, csak nem nevet az ember rajta” – vélekedett.

Elmondása szerint a partneri bizalom is megrendült, és bár bizonyos információkat még megosztanak, de sok mindent már nem. Arra a kérdésre, hogy tud-e arról, hogy tartottak vissza információt a magyar szolgálatoktól, azt válaszolta: „Nem arról, hogy mit, hanem azt, hogy igen.”

Buda Péter szerint a magyar kormány azért van nehéz helyzetben, mert az orosz hamis zászlós műveletek az ő érdekét is szolgálják, és ezt elismerni kellemetlen lenne.

Ennél is kellemetlenebb kérdésnek tartja, hogy miért áll érdekében Oroszországnak, hogy a jelenlegi kormány maradjon hatalmon.

„És akkor eljutunk megint oda, amivel kezdtük a beszélgetést, hogy Magyarország eszköz. Ugye angolul ezt az asset szót használják, amit kifejezetten a titkosszolgálati eszköz, instrumentalizáció értelmében szoktunk használni, Oroszország kezében” – magyarázta. Úgy látja, a probléma az, hogy ebbe a csőbe már 16 éve belementünk, és ebből nem lehet könnyen kiszállni.

A szakértő szerint a megoldás az lenne, ha a politikai elit és a közvélemény megértené, hogy egy komoly ideológiai háború zajlik, aminek a tétje a demokráciák túlélése. Kína szerinte hosszabb távon és mélyrehatóbban, Oroszország viszont sokkal közvetlenebbül fenyegeti Európa biztonságát.

„A probléma pusztán az, hogy addig, amíg mi nem fogjuk fel azt, hogy támadás alatt állunk, addig nincs esélyünk a védekezésre” – mondta.

Szerinte a háború már most is zajlik a nyílt háborús küszöb alatt. „A háború az nem akkor kezdődik, amikor jön valaki és viaszpecséttel aláírt hadüzenetet ad át a Brüsszel közeli NATO-központban.” Hozzátette, Oroszország célja az, hogy Európa ne ocsúdjon fel, és még alvó állapotában lehessen elfoglalni. Ennek elkerüléséhez szerinte Európának fel kell mutatnia az erejét és az akaratát, hogy elkerülje a tényleges háborút.

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Felföldi József: Ha egy vezetőn a kényelem, az elhanyagoltság, a fáradtság látszik, az gyakran azt jelenti, hogy a hatalom is elkényelmesedett, motiválatlan vagy éppen erőtlen
A milliárdos nagyvállalkozó szerint a miniszterelnök kolbászos-pörköltös bejegyzései a rendszer elkényelmesedését jelképezik. Úgy véli, a hatalom anyagcseréje lelassult.


Felföldi József egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét, amelyben párhuzamot vont a hosszú ideje hatalmon lévő vezetők és a politikai rendszerek „elnehezedése” között. Bejegyzését azzal a gondolattal indítja, hogy a történelemben a birodalmak vezetői gyakran akkor nehezednek el, amikor túl régóta vannak hatalmon. Felföldi szerint egy ország vezetőjének megjelenése már nem egyszerűen esztétikai kérdés, hanem jelkép. Ezt követően arról ír, mit üzen számára Orbán Viktor közösségi oldalának „igencsak erőteljes gasztro vonulata”, megemlítve a pörkölteket, kolbászokat és a zsíros falatokat.

Álláspontja szerint az állandó evészet és az ezzel kéz a kézben járó elhízás szimbolikus jelentőséggel is bír.

„A hatalomnak is van anyagcseréje. Magyarországon pedig ez az anyagcsere mintha egyre lassabb lenne. A rendszer egyre több embert tart el, egyre több kiváltságot oszt ki, egyre több baráti vállalkozást hizlal fel közpénzből. Egyre több a lojalitásért járó jutalom, egyre több a rendszerhez tapadó érdek. A politikai test egyre vastagabb hájrétegeket növeszt magára”

– fogalmazott.

Hozzáteszi:

„Közben az ország izomzata, így az oktatás, az egészségügy, a versenyképes gazdasági rendszer egyre inkább sorvad, gyengül, roskadozik a teher alatt. Ez az igazi elhízás.”

Úgy véli, amikor egy állam túl sok energiát fordít saját magára, és túl keveset a társadalom mozgásban tartására, akkor elveszíti a rugalmasságát, és nem lesz képes gyorsan reagálni a kihívásokra. A vállalkozó szerint a történelem tele van ilyen rendszerekkel, amelyekben a hatalom önmagába záródik, a lakomák megszaporodnak, a fogások pedig pazarlóbbak lesznek, mert a rendszer már nem követel fegyelmet.

„Egy ország vezetője mindig jelképpé válik. A megjelenése, a viselkedése, az életmódja mind üzen valamit arról, hogyan működik a rendszer körülötte. Ha egy vezetőn látszik a fegyelem, az azt üzeni, hogy a rendszer is fegyelmezett. Ha viszont egy vezetőn a kényelem, az elhanyagoltság, a fáradtság látszik, az gyakran azt jelenti, hogy a hatalom is elkényelmesedett, motiválatlan vagy éppen erőtlen”

– írja.

A posztját azzal zárja: „Ezt csak úgy mellékesen leírtam. És további jó étvágyat kívánok Orbán úrnak.”

A debreceni édességipari milliárdos, akit a Quick Milk „varázsszívószál” miatt gyakran „szívószálpápaként” emlegetnek, 2025–2026 során egyre gyakrabban és élesebben nyilvánul meg közéleti kérdésekben.

Korábban is voltak konkrét, nagy visszhangot kiváltó megnyilvánulásai. 2025. november 5-én Iványi Gábor mellett állt ki, a vádemelést a miniszterelnök morális csődjének nevezve. 2026. január 19-én a „biztosvalasztas.hu” domain-ügy kapcsán „komoly arcvesztésről” írt, a felelősséget vezetői hibaként értelmezve. Február 5-én pedig Orbán azon kijelentésére reagált, miszerint „Fidesz nélkül” mindent elveszítene az ország, ezt az agresszor–áldozat viszony nyelvezetéhez hasonlítva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem lennék meglepve, ha még ennél is keményebb dolgok derülnének ki az oroszok terveiről” - írja Panyi Szabolcs
Döbbenetes részleteket közölt egy újságíró a Washington Postra hivatkozva. A tervet az orosz külső hírszerzés, az SZVR készítette.


Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója a Facebookon írt arról, hogy a Washington Post újabb részleteket tudott meg a magyar választás orosz titkosszolgálati befolyásolásáról. Állítása szerint a lap egy orosz titkosszolgálati jelentéshez jutott hozzá, amelyet az SZVR, az orosz külső hírszerzés készített. Az újságíró szerint a „Fordulópont (Gamechanger) néven emlegetett stratégia szerint egy drasztikus műveletre lehet szükség ahhoz, hogy Orbán Viktort választási győzelemhez segítsék.” Panyi ezután szó szerint idézi a tervet:

„Az SZVR tervében azt fejtgetik, hogyan lehetne »gyökeresen átalakítani a választási kampány teljes dinamikáját« – mégpedig »egy Orbán Viktor elleni merénylet megrendezésével«.”

A poszt szerint az orosz tervet egy meg nem nevezett európai ország titkosszolgálata szerezte meg, és miután meggyőződött a hitelességéről, a dokumentumot a Washington Post szerzője, Catherine Belton is átvizsgálhatta. Panyi hozzáteszi, hogy Belton egykori moszkvai tudósító és a „Putyin emberei” című könyv szerzője. Az újságíró ezután az SZVR-jelentésből idéz:

„Egy ilyen esemény a kampány megítélését a társadalmi-gazdasági kérdések racionális teréből az érzelmi síkra tereli át, ahol a kulcstémákká az állam biztonsága, valamint a politikai rendszer stabilitása és védelme válnak”.

Azt is megemlíti, hogy a terv a Washington Post cikke szerint az SZVR politikai befolyásolással foglalkozó egysége, az Aktív Intézkedések Főosztálya számára készült.

Panyi leírja, hogy a Washington Post megpróbálta reagáltatni Kovács Zoltán nemzetközi sajtószóvivőt, de nem kapott választ, az SZVR nem kívánt reagálni, Dimitrij Peszkov Kreml-szóvivő pedig dezinformációnak nevezte az értesülést. Egy zárójeles részben egy magyar vonatkozást is kiemel:

„Az orosz hírszerzést vezető Szergej Nariskin fia, Andrej Nariskin és családja ugyanis magyar letelepedési kötvényes lett a 2010-es évek közepén a Rogán Antal-féle, offshore cégekkel megspékelt kötvényprogramban

– ezt akkoriban a Direkt36, a 444 és az orosz Novaja Gazeta derítette ki. 2022 őszén pedig a Direkt36-on azt is megírtam, hogy Andrej Nariskin hivatalos magyar lakcíme Rogán Antal propagandát és titkosszolgálatokat felügyelő miniszter régi barátja, a grúz-izraeli Shabtai Michaeli Deák Ferenc utcai (Fashion Street) ingatlanába volt bejelentve. Nariskin letelepedési engedélyét később visszavonták.”

Panyi Szabolcs szerint a Washington Post cikkéből más részletek is kiderülnek. Azt írja, a lap idéz egy európai nemzetbiztonsági tisztviselőt, aki megerősítette az ő korábbi, VSquare-en megjelent értesülését az orosz beavatkozásról. Eszerint a tisztviselő szolgálata is kapott információt arról, hogy az orosz katonai hírszerzés (GRU) három embere Magyarországra érkezett a választás befolyásolására. Panyi idéz egy nyugati tisztviselőt is, aki a lapnak azt mondta:

„Orbán Oroszország egyik legjobb ügynöke volt. Nehéz elképzelni, hogy az oroszok ne lennének készenlétben, hogy segítsenek, ha a dolgok esetleg rosszra fordulnak.”

Végül egy személyes megjegyzést is fűz a témához:

„Tudom, hogy ezek a hírek nagyon durvák, és nem lennék meglepődve, ha még ennél is keményebb dolgok derülnének ki a választásig hátralévő időszakban az oroszok terveiről.

Nagyon fontos viszont, hogy megőrizzük mind a higgadtságunkat, mind a magyar államba és annak intézményeibe vetett hitünket.

Az orosz titkosszolgálatoknak ugyanis éppen az az egyik célja, hogy megrengessék a demokrácia és annak intézményei iránti bizalmunkat.

Nem a kormányról és annak vezetőiről beszélek – hanem a magyar államról és intézményeiről, és az ott dolgozó, azokat működtető sok tíz- és százezer becsületes, hazafias magyar állampolgárról. Hogy az ilyen orosz tervek és beavatkozási kísérletek meghiúsuljanak, ahhoz az ő munkájukra – például a rendvédelmi szervek és az elhárítás éberségére – van szükség.”

Néhány nappal a Washington Post cikke előtt a VSquare arról írt, hogy egy GRU-hoz kötődő, háromfős „politikai technológus” csapat hetek óta Budapesten tartózkodik, részben diplomáciai fedés alatt, a nagykövetségen. A jelentések szerint az akciót az orosz elnöki apparátus helyettes vezetője, Szergej Kirijenko felügyeli, célja pedig a 2026. április 12-i választás befolyásolása. A művelet eszköztárában az online dezinformáció, karaktergyilkosságok és különböző tartalmak gyártása is szerepelhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: