SZEMPONT
A Rovatból

Szarin gáz, kegyetlen kínzások, szétesett ország: Aszad két és fél évtizedes uralmának öröksége a káosz Szíriában

Félmillió halott, éhező tömegek, romokban heverő gazdaság. Miközben Aszad mindenáron igyekezett megőrizni hatalmát, országa darabokra esett és a nagyhatalmak játékszerévé vált. Nehéz megmondani, mi jön a lázadók váratlan győzelme után.


Döbbenetes fordulatot vett a hatalomért folytatott küzdelem Szíriában, miután a lázadók vasárnap behatoltak a fővárosba, Damaszkuszba, és Bassár el-Aszad elnök elmenekült. Szíria miniszterelnöke, Mohammad Ghazi al-Jalali kijelentette, hogy az országban marad, és kész együttműködni azzal, akit a szíriaiak választanak.

Ez azt jelenti, hogy a lázadók mindössze két hét alatt megdöntötték Aszad két és fél évtizedes hatalmát, amit az utóbbi években már csak orosz és iráni támogatással tudott fenntartani.

A felkelők fegyveresei az ország északnyugati részének egy kis szegletéből indulva villámygyorsan söpörtek végig az országon. Először elfoglalták Szíria legnagyobb városát, Aleppót, majd napokkal később bevettek több másik stratégiai fontosságú várost is, a főváros felé tartva. Csak kevés ellenállásba ütköztek, a szíriai kormány csapatai a legtöbb helyen levették az egyenruhájukat és egyszerűen elmenekültek. A lázadók közben elfoglalták a hírhedt börtönök többségét, ahol az Aszad-rezsim évtizedek óta bebörtönzött, kínzott és végzett ki politikai foglyokat.

Az Aszad család 1971 óta irányította vaskézzel Szíriát, miután Hafez el-Aszad katonai puccsal átvette a hatalmat. Bassár apja halála után, 2000-ben került hatalomra. Eredetileg nem politikusnak készült. A családban mindenki úgy gondolta, hogy bátyja, Bászil lesz Hafez el-Aszad örököse. Bassár közben Londonban tanult szemorvosként, távol maradva az apja által épített keményvonalas diktatúrától. Csakhogy Bászil 1994-ben autóbalesetben meghalt, Bassárt pedig hazarendelték.

Ahhoz, hogy elnök lehessen, az ország alkotmányát is módosították, mert még nem érte el az előírt 40 éves kort, hogy átvehesse az elnöki posztot. A módosítást követően a parlament 97%-os többséggel választotta meg.

A kezdetekben Aszad modernizálónak és reformernek tűnt. A "Damaszkuszi tavasz" idején a szírek óvatos reménnyel figyelték az új vezetőt, aki nyitottságot és gazdasági reformokat ígért.

A rövid reformidőszak azonban hamar véget ért. Az Aszad-rezsim gyorsan visszatért a kemény kézzel történő kormányzáshoz, elnyomva minden ellenzéki hangot, bebörtönözve az aktivistákat, és szétzúzva a független sajtót.

A gazdasági liberalizáció korlátozott volt, és az ország erőforrásai továbbra is a kormányhoz közeli elit kezében összpontosultak. Ez az egyenlőtlenség tovább mélyítette a vidéki szegénységet, hozzájárulva a későbbi konfliktusok kialakulásához.

2011-ben Szíriát is elérte az Arab Tavasz. Az ország lakosai utcára vonultak, hogy szabadságot és méltányos kormányzást követeljenek. Az Aszad-rezsim azonban kíméletlenül reagált. A békés tiltakozásokat hamarosan brutális erőszak követte: a tömeges letartóztatások, kínzások és az emberi jogok megsértése mindennapossá vált.

A konfliktus polgárháborúhoz vezetett, amelyben a rezsim, az ellenzék, dzsihadista csoportok és külföldi hatalmak is részt vettek. Az Aszad-rezsimet a nemzetközi sajtóban azzal vádolták, hogy válogatás nélkül bombázott városokat és szisztematikus kínozta ellenfelelit a hírhedt börtöneiben, valamint vegyi fegyvereket használt civilek ellen.

2013-ban a Damaszkusz közelében fekvő Gútában szarin gázt vetettek be, amely több mint 1400 ember, köztük számos gyerek halálát okozta. A támadás megrázta a világot, de a nemzetközi közösség reakciója – néhány elítélő nyilatkozaton túl – visszafogott maradt. Az Egyesült Államok katonai beavatkozást fontolgatott, de végül a diplomáciai megoldást választotta. Ennek eredményeként Szíria beleegyezett, hogy csatlakozik a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez, és felszámolja arzenálját.

De valójában semmi sem történt. Sőt, 2017-ben az észak-szíriai Kán Sejkún városában végrehajtott támadásban szintén szarin gázt használtak. Több mint 80 ember halt meg, és több százan szenvedtek súlyos sérüléseket. Egy évvel később, a kelet-gútai Dúmában pedig klórgázt vetettek be a civilek ellen. A támadás több tucat ember halálát okozta.

A Human Rights Watch és más emberi jogi szervezetek azt is dokumentálták, hogy az Aszad-rezsim által működtetett börtönökben foglyok tízezreit kínozták meg vagy ölték meg. Nemcsak ellenzékieket, hanem békés tüntetőket, újságírókat, civil aktivistákat, sőt, gyerekeket is.

A foglyokat rendszeresen verték botokkal, kábelekkel vagy különleges eszközökkel. Gyakori volt, hogy az áldozatokat felakasztották a csuklójuknál fogva, elektromos áramot vezettek a testükbe, a fejüket vízzel teli tartályba nyomták. A szíriai börtönökben rendszeres volt a szexuális erőszak, a nemi szervek megcsonkítása is. A rabokat gyakran arra kényszerítették, hogy nézzék mások kínzását vagy kivégzését, miközben azzal fenyegették őket, hogy ugyanarra a sorsra jutnak.

Az Amnesty International "Emberi vágóhíd" című 2017-es jelentése szerint a Saydnaya börtönben 2011 és 2015 között heti szinten több tucat embert végeztek ki titokban. Ezeket a kivégzéseket éjszaka hajtották végre, és az áldozatok holttesteit ismeretlen tömegsírokba temették.

A kegyetlen elnyomással Aszadnak sikerült stabilizálnia a hatalmát. A háború menetét jelentősen befolyásolta az is, hogy felsorakozott mögötte Irán, Oroszország és a libanoni Hezbollah is. Irán fegyverekkel és milíciákkal segítette a rezsimet, míg Oroszország 2015-ben közvetlen katonai beavatkozást indított Aszad érdekében. Orosz légicsapások nélkül a rezsim valószínűleg már akkor összeomlott volna. Két nagy támaszpontot is kialakítottak, az egyik a Hmeimim Légibázis, ahonnan a harci repülőgépeket és helikoptereket indítják, a másik a Tartúszi Haditengerészeti Bázis, ami az orosz haditengerészet egyetlen földközi-tengeri támaszpontja, és a térségben állomásozó orosz hadihajók kikötője.

Eközben az ellenzéket Törökország, az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak támogatták, ám ez a támogatás nem volt átütő. Amerika főleg az Iszlám Állam miatt van jelen Szíria északkeleti, kurdok által uralt részén, valamint az iraki és a jordán határ mentén, nehogy újraszerveződhessen a terrorszervezet. Törökország pedig az északi részen portyázik, és csap le időről-időre a kurd erőkre. 2016-ban "Eufrátesz Pajzs", majd 2018-ban "Olajág Hadművelet" néven indítottak akciókat, amelyeksorán a török hadsereg és az általa támogatott szíriai lázadó csoportok átvették az ellenőrzést több terület felett, és törökbarát kormányzatot állítottak fel.

A háború mostanára több mint félmillió ember életét követelte, és milliókat kényszerített menekülésre. Az ország gazdasága összeomlott, az infrastruktúra romokban hever, a népesség jelentős része éhezik.

Több mint egy évtizeddel a konfliktus kezdete után Szíria gyakorlatilag darabokra hullott. Északkelet-Szíriát a kurdok által vezetett Szíriai Demokratikus Erők és a kurd Népi Védelmi Egységek uralják, az Észak-nyugati régió pedig a most támadást indító Hayat Tahrir al-Sham ellenőrzése alatt áll. A szervezet gyökerei a dzsihadisták által alapított az Al Nuszra Frontig nyúlnak vissza, amely a polgárháború kezdetén öngyilkos merényletek százaival harcolt az Aszad-párti erők ellen. A csoport kapcsolatban állt az Iszlám Állammal, majd az Al-Kaidával is. 2016-tól azonban a Nuszra Front megpróbált eltávolodni a szélsőségesektől, és több más frakcióval összefogva megalakította a Hayat Tahrir al-Shamot. A szervezet vezetője, Abu Mohammad al-Jolani a héten interjút adott a New York Timesnak, és azt mondta, hogy a fő céljuk Aszad leváltása. A helyzetet bonyolítja, hogy bár már 2016-ban megszakították kapcsolatot az Al-Kaidával, az Egyesült Államok továbbra is terrorista szervezetként tartja számon őket.

A lázadók a mostani támadást egy éven át készítették elő, és valószínűleg a törökök hallgatólagos támogatásával indították meg. Elemzők szerint a felkelők azt a lehetőséget használták ki, hogy Oroszország erőit lekötötte Putyin ukrajnai háborúja, míg az Aszad-szövetségesnek számító Hezbollahot meggyengítette az Izrael által indított támadás Libanonban. Így Irán mozgástere is jelentősen szűkült. Bár az irániak katonai bázisokat, fegyverraktárakat és rakétagyárakat is fenntartottak Szíriában, amit fő hídfőállásuknak tekintettek az Izrael elleni harcukhoz, a felkelők előrenyomulásának hírére pánikba estek, feladták a pozícióikat, és evakuálták a katonáikat.

Oroszország ugyan megpróbált Aszadon légicsapásokkal segíteni, de ez már nem volt elég ahhoz, hogy megállítsák a Hayat Tahrir al-Sham győzelmét.

Nehéz megmondani, mi jön az Aszad-rezsim bukása után. Az biztos, hogy az irán-szír partnerség összeomlása átformálja az erőviszonyokat a Közel-Keleten.

Meggyengül az „ellenállás tengelye”, mert Irán sokkal kevésbé tudja majd támogatni a libanoni, palesztin, iraki és jemeni területeken harcoló szövetségeseit, míg Izrael helyzete javulhat. Az viszont nyitott kérdés, mi következik Szíriában: konszolidáció vagy egy dzsihadista kormányzás, ami még tovább bonyolíthatja a közel-keleti konfliktust.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Krekó Péter a Rogán Antal elleni szankcióról: Ez részben a Biden-adminisztráció örökségépítéséről szól
Az Egyesült Államok a szövetséges országok vezetőiről is gyűjt információkat titkosszolgálati eszközökkel - mondja a Political Capital ügyvezető igazgatója. A Rogán Antal elleni szankció részben a Biden kormány örökségépítéséről szól.


Váratlan döntést hozott a Biden-adminisztráció: az amerikai pénzügyminisztérium korrupció miatt szankciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert. Az indoklás szerint a miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter olyan rendszerszintű korrupciós hálózat részese, amely veszélyt jelenthet a transzatlanti kapcsolatokra és az amerikai érdekekre. Az ügy messze túlmutat egy személyes botrányon, hiszen a magyar–amerikai viszony eddigi mélypontját jelzi.

A kormány szerint mindez cask a nagykövet pitiáner, személyes bosszúja, és Trump beiktatása után hamar levetetik a listáról a propagandaminisztert. Hogy erre mennyi az esély, és a mostani d9ntésnek milyen következményei lehetnek, arról Krekó Péterrel, a Political Capital ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

– Mi értelme van egy 11 nap múlva leköszönő kormányzatnak egy ilyen radikális lépést tennie?

– Az ilyen döntések szűk körben, zártan születnek az amerikai adminisztrációban. Ez egy fekete doboz, amelybe csak a szűk bennfentes kör láthat bele. Senki sem számított erre pont most. Nem ismerek olyan jól értesült újságírót, aki előre látta volna ezt a lépést. Évek óta téma volt, hogy szankcionálni fognak egyes magyar tisztviselőket, keringtek is listák, amelyek részben már a múltban is előkerültek. Korábban a kitiltási botrány idején is csak szűk körben volt ismert az érintettek személye, és valójában csak azokról tudtunk biztosat, akik a médiában magukról ezt elmondták. Emiatt minden magyarázat némileg spekulatív. Úgy vélem,

ez részben a Biden-adminisztráció örökségépítéséről szól. Egy leköszönő kormányzatnak fontos, hogyan ítélik meg utólag a tevékenységét, és miben tud tartós hatást elérni.

Magyarország kiemelt figyelmet kapott, mint az egyik legrosszabbul, ha nem a legrosszabbul viselkedő szövetséges. Ezt nyíltan jelezte Pressman nagykövet is a beszédeiben. Emlékezetes, hogy Magyarországot nem hívták meg a Summit for Democracy rendezvényre, ezzel a gesztussal a magyar rendszert hallgatólagosan a nem-demokráciák közé sorolták. Rogán szankcionálása egyértelmű jelzés: a magyar kormánynak éreznie kell, hogy a Biden-adminisztrációnak még az utolsó napjaiban is van hatalma. Ráadásul a demokraták sem tűnnek el az amerikai politikából – legyen az négy, nyolc vagy tizenkét év, visszatérnek majd a hatalomba. Ez az amerikai váltógazdaság természete: a hatalom ciklikusan váltakozik a demokraták és a republikánusok között. Ezért ez az intézkedés nem előzmények nélküli, és közel sem biztos, hogy az utolsó hasonló döntés.

Hatással lesz a magyar kormányra, a kétoldalú kapcsolatokra, és nem számíthatunk arra, hogy ezt a döntést Trump elnök azonnal annulálja.

Ha a demokraták újra hatalomra kerülnek, akár a midterm (félidős) választásokon is, Magyarország számíthat további szankciókra. Ez rendkívül erős üzenet, amelyet szövetséges államok hivatalos vezetőivel vagy szerveivel szemben ritkán alkalmaz az amerikai kormány. Korábban a török külügyminisztérium és védelmi minisztérium került szankciós listára a Szíriában folytatott hadműveletek miatt, de ezeket az intézkedéseket az amerikai kormány azóta visszavonta.

– Ez a szankció éppen annyira szólhatott Orbán Viktornak, mint Rogán Antalnak, nem?

– Természetesen. Könnyen elképzelhető, hogy ez az intézkedés a jövőbeli Trump-adminisztráció helyzetét is megkönnyítheti Magyarországgal kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy Magyarországnak számos igénye és elvárása lesz a következő elnöki ciklus során. Ebben az esetben Trump elnök és a környezete akár arra is hivatkozhat, hogy a helyzet nem egyszerű, mivel a pénzügyminisztériumban ezek az akták továbbra is ott vannak, nem tűnhetnek el egyik pillanatról a másikra. Úgy vélem, van itt egyfajta bürokratikus önmozgás is, amely lehetőséget ad arra, hogy Trump erre hivatkozva hűtse le a magyar elvárásokat.

– Nagyon nehéz visszavonni, ha már valaki felkerült a szankciós listára?

– Az én tudásom szerint ez valóban nehéz, bár hozzáteszem, hogy nem vagyok jogász. Amit eddig olvastam, az alapján a döntés megváltoztatásához azt kellene bizonyítani, hogy a szankció alapjául szolgáló helyzetmegítélés vagy bizonyítékok nem állják meg a helyüket. Ez azt jelentené, hogy Rogán Antal és köre nem folytattak és nem folytatnak korrupt tevékenységet. Jelenleg csak spekulálni tudunk, pontosan milyen ügyek azok, amelyek a döntés alapjául szolgáló aktában vannak, de ismerve Rogán Antal hivatalos-üzleti tevékenységét, ez nem tűnik könnyű feladatnak. Idővel talán nyilvánosságra kerülnek információk arról, hogy pontosan milyen ügyek szolgáltak alapul a döntéshez.

Szinte biztosnak tűnik, hogy ezek között lehetnek olyan üzletek, amelyek Oroszországgal vagy Kínával köttettek, vagy orosz és kínai szereplőknek kedveztek, például a lélegeztetőgép-botrány vagy éppen a letelepedési kötvények.

Az viszont egyértelmű, hogy ez Magyarországnak kedvezőtlen, mivel rontja az alkupozícióját. Elképzelhető, hogy ez lesz az a „nulladik pont”, amit el akarnak érni, hogy Rogán lekerüljön a listáról. Ha azonban ezt sikerül elérni, valószínűleg más fontos célokról, például a kettős adóztatás megszüntetéséről le kell majd mondaniuk. Ez a helyzet tehát komoly stratégiai kompromisszumokat követelhet meg.

– Mennyire biztos, hogy a listára kerülés mögött konkrét bizonyítékok is vannak?

– Ez egészen biztos. Egy ilyen komoly döntés mögött nagyon alapos, adatokkal és tényekkel bőségesen alátámasztott irathalom áll. Természetesen abban, hogy ezt éppen most, az utolsó pillanatban emelték be, van politikai szándék is, ezt nem lehet tagadni. Ugyanakkor abban is biztosak lehetünk, hogy az ehhez szükséges információk már régóta az amerikaiak rendelkezésére állnak. Úgy vélem, hogy a Treasury az amerikai államszervezet kevésbé átpolitizált intézményei közé tartozik. Itt az intézményi folytonosság az elmúlt időszakban is nagy szerepet játszott.

Könnyen lehet, hogy ez a téma már a korábbi Trump-adminisztráció alatt is felmerült.

Erre utalnak korábbi, 2020 előtti cikkek a Wall Street Journalban és más helyeken. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy az erre vonatkozó információk nem kizárólag ebben a ciklusban gyűltek össze, a jelenlegi döntés alapjául szolgáló információs bázis már hosszabb ideje létezik, és folyamatosan bővült.

– Elképzelhető, hogy Washingtonban Orbán Viktorról is őriznek aktákat? Ha én lennék a miniszterelnök, akkor most lenne okom félni?

– Mindenféleképpen. Az Egyesült Államok a szövetséges országok vezetőiről is gyűjt információkat titkosszolgálati eszközökkel. Néhány éve volt például botrány abból, hogy kiderült (bár nem meglepő), hogy Angela Merkel ellen is kémkedtek. Magyarországra visszatérve: nyilván sok olyan akta gyűlhetett össze, ami kellemetlen lehet. Attól én nem tartanék, hogy ezek az akták csak úgy eltűnhetnek, mint nálunk sok ilyen irat a rendszerváltáskor. Ezek az információk megmaradnak, előkereshetők. Tehát van egy gomb, amit vagy megnyomnak, vagy nem nyomnak meg, de megnyomhatják, ha akarják.

Az, hogy a miniszterelnökről is vannak információk, afelől ne legyenek kétségeink, ha Rogán Antalról vannak.

Amit biztosan lehet tudni, hogy már az előző, Biden alatt elfogadott szankciós döntésnek is drasztikus következménye lett. Amikor az IIB, a Nemzetközi Beruházási Bank ellen vezettek be szankciókat, azután kilépett Magyarország az IIB-ból, mert félt a magyar kormány attól, hogy emiatt átterjedhetnek a problémák a magyar bankrendszerre, és fizetőképességi problémák jelentkezhetnek. Ott is azt láttuk, hogy Orbán tágabb üzleti környezetében szereplő embereket érinthetik ezek a szankciók. Valószínűleg ez ebben az esetben is így van, de mondom, ezt nem tudjuk pontosan. De az biztos, hogy tudnának olyat húzni, ami az Orbán Viktor körüli üzletembereknek sokkal kedvezőtlenebb lenne. Tehát igen, ez most Damoklész kardja, és én azt gondolom, hogy nem véletlenül. Számított-e erre a magyar kormány? Szerintem nem véletlen az, hogy 2020-tól kezdve egyfolytában a Biden-adminisztráció ellen kampányoltak.

– De ez okos taktika volt?

– Szerintem a döntés mögött három fő megfontolás állhatott. Egyrészt úgy vélték, hogy a kétoldalú viszonyt úgysem tudják megjavítani. Másrészt számítottak rá, hogy valamilyen szankciók úgyis jönni fognak Magyarországgal szemben, hiszen ez már eldőlt. Ennek alapján egy számukra előnyös politikai stratégiát követhettek: még mielőtt ténylegesen történne valami, politikai boszorkányüldözést kiáltanak. Így, amikor a szankciók tényleg megvalósulnak, már azt mondhatják, hogy erre számítottak, hiszen „Bidenék gyűlölnek minket." Ez a narratíva a Fidesz szavazótáborának bőven elég lehet. Egy harmadik megfontolás, amiből kiindulhattak, az az volt, hogy az amerikai politikai ciklusok váltakoznak, és úgyis csak négy évig tartanak a demokraták intézkedései. Úgy gondolhatták, hogy ki kell várni, amíg a populista jobboldal visszatér az Egyesült Államokban, ezért nem érdemes közeledni a demokratákhoz, mert ők csupán átmeneti hatalmi tényezők. Ez a várakozás részben igaznak bizonyult, de, ahogyan már korábban is említettem, a demokraták nem fognak eltűnni az amerikai politikából. Így az Orbán-kormány ugyanazzal a problémacsomaggal találkozhat újra, mint Obama, majd Biden alatt, és Orbán személyesen is szembesülhet ezzel a helyzettel. Ebből a szempontból nem biztos, hogy a konfrontatív kommunikáció okos stratégia volt.

Talán, ha a magyar kormány másként viselkedik az Egyesült Államokkal szemben, lett volna esély arra, hogy ezek a szankciók elkerülhetők legyenek. Nagyon sok hangos jelzés érkezett korábban. David Pressman nagykövet beszédeiben rendszeresen megfogalmazta, hogy változásra van szükség a kétoldalú kapcsolatokban, különben következmények lesznek.

Az is egyértelművé vált, még az első Trump-adminisztráció alatt, hogy az Orbán-kormány nem hajlandó változtatni a működésén, nem akar eltávolodni Oroszországtól és Kínától, és nem kíván az Egyesült Államok geopolitikai érdekeinek megfelelő politikát folytatni, különösen Oroszország és Ukrajna ügyében. Ugyanakkor szeretné kihasználni a NATO és az EU által nyújtott gazdasági és politikai előnyöket. Politikailag az ügy hatása korlátozott lehet az Orbán-kormány népszerűségére. Az ellenzéki szavazók eddig is meg voltak győződve arról, hogy a kormány korrupt, a kormánypárti szavazók számára pedig ez az ügy csak egy újabb politikai boszorkányüldözésnek tűnhet, amelynek nem fognak sok hitelt adni.

– Egészen addig, amíg valahol valakik elkezdenek szivárogtatni...

– Valóban, vannak esetek, amikor szivárogtatások jelennek meg a sajtóban, de előfordul, hogy semmi vagy szinte sem kerül nyilvánosságra, ahogy az például a kitiltási botrány esetében történt. Talán az, hogy a Biden-adminisztráció leköszön, növelheti a szivárgások esélyét, mert ilyenkor gyakran lazulhatnak a belső kontrollok. Ugyanakkor ez csak feltételezés. Az ilyen döntések hátterét illetően továbbra is igaz, amit korábban mondtam: az amerikai szankciós mechanizmus egy fekete doboz. Nem láthatunk bele pontosan, hogyan működik, és milyen információk és konkrét megfontolások mozgatják a döntéshozatalt. Az azonban biztos, hogy ezt a döntést nehéz lesz „visszacsinálni”, és bizonyosan nem szerepel elől a második Trump-adminisztráció prioritáslistáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Káosz az ügyfélkapus átállás körül: „Az állam ahelyett, hogy képezte, betanította volna az embereket, kiplakátolta az országot”
A lakosság nincs felkészülve, így muszáj lenne halasztani a csütörtökre tervezett átállást - mondja Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. Ráadásul szerinte az EU még ki sem tűzte a kötelező váltás határidejét, így semmi sem sürgetne.


Január 16-án, vagyis csütörtökön megszűnik az Ügyfélkapu eddig ismert formája, és helyét az Ügyfélkapu Plusz, illetve a Digitális Állampolgár applikáció (DÁP) veszi át. Bár az átállás régóta ismert, úgy tűnik, sokan csak most kapnak észbe, és nem igazán tudják, mit és hogyan kellene tenniük.

Tény, hogy a kétfaktoros azonosítás bonyolultabb, mint a hagyományos, csupán felhasználónévre és jelszóra épülő belépés, noha azok számára, akik internetbankot használnak, ez a megoldás már ismert lehet. Ennek ellenére január 16-e után sokan találhatják magukat a digitális senkiföldjén. Ruszin Zsolttal, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnökével beszélgettünk az átállás okairól és a lehetséges megoldásokról.

– Hónapok óta figyelmezteti a kormányzat különböző csatornákon az embereket, hogy ideje lépni, és az Ügyfélkapu Pluszt vagy a digitális állampolgárság (DÁP) alkalmazást letölteni. Volt idő erre. Mi az, ami ezek után probléma ebben most?

– Az, hogy valakinek többször közlik, hogy csináljon meg valamit, amire ő nem képes, az nem tudom, milyen módon segítene. Tehát nem közölni kell vele, hanem,

ha az állam ezt szeretné, akkor meg kell őt tanítani.

Ugyanis a magyar állam – szemben más uniós tagállamokkal – kötelezővé tette az elektronikus ügyintézést, és nagyjából másfél millió személy Magyarországon elektronikus ügyintézésre kötelezett. Belőlük 500 ezer körülbelül, akiknek nagy része egyéni vállalkozó és őstermelő, egyedül alkalmatlanok arra, hogy ezt a QR-kódos, autentikátoros rendszert megértsék és elsajátítsák, és a DÁP-ot sem képesek önállóan regisztrálni. És vannak még negyedmillióan, akik viszont nem hajlandóak erre. Tehát az érintett közösség felét nem sikerült bevonni ebbe a dologba.

– Ez valószínűleg már hónapokkal előbb kiderült. Nem próbáltak egyeztetni a kormányzattal?

– Természetesen próbáltunk. Semmilyen választ nem kaptunk, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem válaszolt. Az Idomsoft és a DMÜ, tehát a Digitális Magyarország Ügynökség válaszolt. Csütörtökön is volt velük egy találkozónk, hiszen Both András, a DMÜ vezetője, aki egyben az Idomsoft Zrt. vezetője is, rendelkezésünkre állt, és közölte, hogy ő nem döntéshozó.

– Csak végrehajtja azt, amit a kormányzat kér tőle?

– Amit Rogán Antal akar. Ő azt hajtja végre. Rogán a döntéshozó ebben a kérdésben. A miniszterelnök ebben nem döntéshozó. Ez a Miniszterelnöki Kabinetiroda területe lett, és ezek a lépések mind-mind a miniszter kezében összpontosulnak.

– Ügyfélkapu már eddig is volt. Történik-e valami szintlépés most?

– Arra szoktak hivatkozni, hogy ez biztonsági igény. A jelenlegi magyar rendszer alacsony biztonsági szintű.

Valóban szintet kéne lépni, de erre nincs kitűzött határidő még.

Az Európai Unió közzétett már műszaki paramétereket, és hamarosan közzé fog tenni határidőket, de még nem tette meg. Románia például, egy másik európai uniós tagállam és szomszédunk, nem csinál semmit.

– Nézzünk meg olyan európai példákat, ahol működik hasonló rendszer. Mi a különbség? Hogyan működik, kiknek kötelező, van-e ennek offline alternatívája?

– Az Európai Unióban az általános forgalmi adó kapcsán vannak elektronikus ügyintézésre vonatkozó elvárások, de ezek általában jogi személyekre vonatkoznak, akiket mindenféle módon lehet képviselni. Tehát sokkal szűkebb kör az, akik érintettek ezzel a fajta ügyintézéssel.

– Végül is, mi az, amit másként kellene csinálni ahhoz, hogy sikerüljön megugrani ezt az átállást?

– Egy ügyvezető például, aki 70 éves, nem biztos, hogy egymaga kiigazodik ebben. És azért nem, mert az állam ahelyett, hogy képezte, betanította volna őt, kiplakátolta az országot.

– Oktatóvideók kellettek volna?

– Dehogyis, bár felőlem az M1 óránként lejátszhatná az Ügyfélkapu Plusz regisztrációját bemutató kisfilmet. Azt a 2 perces videót, amit készítettek 2022-ben. Ha ezt megtette volna mondjuk szeptembertől kezdve, hogy minden órában egyszer lejátssza ezt a videót, akkor mindenki láthatta volna. És akkor hátha tudatosul, hogy mit kell csinálnia. Mert nem mindenki tudja ugyanezt az interneten megnézni. Nem tudja, hogy a mobiltelefonját erre is lehet használnia, de az is lehet, hogy nyomógombos a telefonja. Lehet, hogy nincs is internete.

– Ilyen edukáció viszont nem volt?

– Nem, és azt látjuk, hogy a lakosság erre nincs felkészülve, így muszáj lenne halasztani az átállást. Már csinált ilyet az állam. 2011-ben az Orbán-kormány háromszor is elhalasztotta az egyéni vállalkozók nyilvántartásba vételének digitalizálását. Még a Bajnai-kormány alkotta meg a törvényt, azután 2010 nyarán, a választások után indult el az egyéni vállalkozók nyilvántartásának digitalizálása, azelőtt a polgármesteri hivatalok tartották őket nyilván, ezt vették át az okmányirodák, és elkezdték azokat digitalizálni. Nagyjából mindig az érintettek fele jelent meg.

Tehát a 100%-nak az első határidőig megjelent a fele, majd elhalasztották. Akkor megint megjelent a maradék fele, majd megint elhalasztották, és megint megjelent a maradéknak a fele.

Kiszámolható, hogy 12,5 százalék maradt, akinek végül is törölték az egyéni vállalkozását. Ha most az elektronikus ügyintézésre kötelezettekből abszolválja a dolgot a fele, akkor ha elhalasztjuk, és megint elvégzi a maradéknak a fele, majd megint halasztunk, és megcsinálja a maradéknak a fele, már jobban állunk. Ráadásul 2027-ig ráérünk.

– Ön szerint miért ilyen fontos ez most?

– Mindenki hátsó szándékot lát mögötte, pedig csak az történik, hogy a kormánynál van néhány nagyon okos informatikus, és sürgetik a változtatást. Erre a miniszter úr beterjeszti, a kormány rábólint, bemegy az Országgyűlés elé, stb. Meg kell valósítani, csak nem jó az időzítés.

– 2025-öt írunk, és a digitális korszak már elkezdődött az 1990-es évek végén, 26-28 év után miért van, hogy a 60-70 éves generáció még mindig ennyire nehezen követi ezeket a változásokat? Ez számomra azért furcsa, mert ezek az emberek huszonvalahány évvel ezelőtt 40-50 évesek voltak.

– 2005-ben a Gyurcsány-kormány még a választásra készülve eldöntötte, hogy az Európai Unióban elindulunk a nagyfokú digitalizáltság felé. Jön az elektronikus ügyintézés hőskora, az első lépések erre vonatkozóan. 2006-ban vadul egyeztettünk és tesztelgettünk, hogy hogy néz ki ez az Ügyfélkapu, majd sikerült meggyőznünk őket, hogy ezt ne kapkodjuk el. Ez 2006 nyara, még nincs őszödi beszéd. Ott ülünk a minisztériumban, és győzködjük egymást, hogy gyerekek, ez nem lesz így jó, mert ez így nem fog átmenni, mert sokan papíron bérszámfejtenek, papíron könyvelnek. 2005-2006 még az Excel-tábla is komoly innováció volt. És meggyőztük őket. És a 2006. január 1-től tervezett elektronikus ügyintézést 2007-re halasztották.

Képzési programok indultak. Meg kellett tanulni az internetet előfizetni, beállítani, erre vonatkoztak egyébként adókedvezmények is, az internet előfizetésére, meg a számítógép beszerzésére. Azaz közpénzből hozzájárultunk ahhoz, hogy az infrastruktúra fejlődjön.

Most, 2024-25-ben látjuk azt, hogy az állam hozzájárulna ehhez? Nem, hanem kiplakátolja az országot.

– Most is be kellene tanítani az embereknek?

– Ha százmillió forintot kaphatott volna a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete és a Luca Pacioli Közgazdász Hallgató Egyesület, mi csodákat csináltunk volna az idősebb lakossággal.

– Mit?

– Olyan betanításokat lehetett volna csinálni a faluházakban, hogy csoda! Osztogattunk volna mobiltelefonokat, és nyilván elvártuk volna a nagyobb állami mobilcégektől, hogy ha elnyerünk 100 millió forintot, akkor 20 ezer forintért vehessünk egy okostelefont, nagy mennyiségben több ezer darabot, darabját 20 ezerért.

– Mennyiségi kedvezményre gondol?

– Igen. És ezeket kiosztottuk volna azoknak a lakosoknak, ahol látjuk, hogy erre van szükség, természetesen legalább két év internet-előfizetéssel.

– Ez a 100 millió forint hogyan arányulna a plakátkampányhoz?

– A becslésünk szerint a plakátkampány körülbelül 300 millióba kerülhetett. De ott van a norvég alap, amiből eleve lehetne ilyeneket csinálni.

– Van még olyan, vagy lesz még?

– A norvég alapot azért szüntették be, mert a kormány 2017-ben, ha jól emlékszem, attól félt, hogy a norvég alap pár tízmilliárd forintjával megnyerheti az ellenzék 2018-ban a választásokat. Most viszont annyira kell a pénz, hogy Lázárék újra elkezdtek velük tárgyalni, és elvileg február táján már megállapodnának. Ha elhalasztják az Ügyfélkapu átalakítását, és kinyílik a norvég alap, több milliárd forint nyílhatna meg erre a célra. És mi nem lopnánk el, hanem csodákat csinálnánk vele.

– Az Európai Unióban digitális Észtország az abszolút első. Ott az idősebb korosztály is tud élni ezekkel a lehetőségekkel. Ők hogy csinálták?

– A diákok oktattak, utána lehet nézni. Ugyanazt csinálnánk, amit ők. Tehát a diákokat vonnánk be, mi valószínűleg iskolaszövetkezeteken keresztül. Itt elsősorban a Luca Pacioli Egyesületre támaszkodnánk, de az iskolaszövetkezeten keresztül másokat is bevonnánk a programba, annak érdekében, hogy főleg a kistelepüléseken, zsákfalvakban minél több helyre tudjunk eljutni, és ott dokumentált módon legyen betanítás, és ha szükséges, akkor legyen mobiltelefon-átadás, és utána legyen nyomonkövetés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pintér Károly Trump területi igényeiről: Ezzel Putyin kijelentéseit legitimálja, és a leplezetlen amerikai imperializmus korát idézi
A Panama-csatorna már volt amerikai fennhatóság alatt, Kanadáért kétszáz éve háborúztak egy picit, Grönlandra pedig már párszor szemet vetettek. De akkoriban még a birodalmi politizálásnak volt a divatja.


Donald Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerzik vissza a Panama csatornát, Grönlandot pedig feltett szándéka megvásárolni, hiába közölte Dánia, hogy nem eladó. A következő amerikai elnök Kanadát is az Egyesült Államokhoz csatolná, „51. államként”.

Mennyi mindennek a realitása, miért kellhet Trumpnak a Panama-csatorna, és miért van még mindig Grönland a fejében? Az ilyen nyilatkozatok történelmi hátteréről és veszélyeiről kérdeztük Pintér Károlyt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézetének vezetőjét.

– Panama-csatorna, Kanada, Grönland, mi lesz itt még? De azért vegyük ezt sorra. A Panama-csatornát az amerikaiak építették, és bizonyos ideig nekik volt joguk üzemeltetni. Ez hogy is volt?

– Panama a létét is az Egyesült Államoknak köszönheti, már ha ezt köszöni. Ugyanis Panama, mint független ország a csatorna megépítése előtt nem létezett.

A jelenlegi Panama nevű ország Kolumbiának volt a legnyugatibb tartománya.

A terület azon a földszoroson fekszik, ami összeköti Észak- és Dél-Amerikát. És az a véletlen emeli ki a jelentéktelenségből, hogy ott a legkeskenyebb ez a bizonyos földszoros, tehát földrajzi szempontból ott volt a legnagyobb esély arra, hogy meg lehet építeni egy csatornát az Atlanti- és a Csendes-óceán között. Ezt legelőször a nagy csatornaépítő franciák ismerték fel, ugyanaz a Ferdinand de Lesseps, aki a Szuezi-csatorna építését is kezdeményezte. Az ő gondolata volt legelőször, hogy Panamában csatornát kellene építeni. Létre is hozott erre egy társaságot, és az 1880-as években neki is láttak az építkezésnek, de a hatalmas költségek és a részvényesek pénzének részleges elsikkasztása miatt ez a társaság 1889-ben csődbe ment Ez a 19. század egyik legnagyobb politikai és pénzügyi botránya volt, egy csomó befektetőt, meg céget magával rántott, és egyes politikusokat el is ítéltek korrupciós vádakkal, innen ered a magyar nyelvben az a szó, hogy valaki panamázik. Ezután az 1900-es években újra előjött ezzel a tervvel Theodore Roosevelt, az akkori amerikai elnök, aki agresszíven imperialista külpolitikát követett, különösen Latin-Amerikával szemben engedett meg igen sokat magának. Roosevelt elhatározta, hogy márpedig az Egyesült Államoknak stratégiai érdeke, hogy az amerikai tengerészetnek ne kelljen megkerülnie az egész dél-amerikai kontinenst, ha át akar menni Amerika egyik oldaláról a másikra. Tehát Amerikának evidens érdeke volt kereskedelmileg és haditengerészeti szempontból is, hogy megépüljön a Panama-csatorna.

Miután a kolumbiai törvényhozás nem volt hajlandó bérbeadni az USA-nak a csatornához szükséges területet, amerikai sugallatra egy kis szeparatista csoport 1903-ban kikiáltotta Panama függetlenségét.

A független Panama első dolga az volt, hogy azonnal kötött egy szerződést az Egyesült Államokkal arról, hogy az úgynevezett csatornaövezetet, tehát azt a földcsíkot, ahol meg akarták építeni a csatornát, az Egyesült Államoknak adta kezelésbe, meghatározatlan időre. Innentől kezdve az amerikaiak nagy erőkkel nekiálltak építeni a csatornát, és 1914-re fejezték be. Onnantól kezdve a Panama-csatorna a közfelfogás szerint egy amerikai territórium volt. Olyannyira, hogy a 2008-as elnökválasztás republikánus jelöltje, John McCain például a panamai övezetben született, mivel az apja tiszt volt a haditengerészetnél, és fia születésekor éppen Panamánál állomásozott. Tehát ennyire amerikai volt Panama. Viszont a második világháború után azért apránként mégiscsak kezdett megváltozni a közhangulat. Ez a nyíltan imperialista hozzáállás egyre kevésbé volt elfogadható, és voltak olyan hangok, hogy Panamának az lenne a legfontosabb bevételi forrása, ha ő szedhetné a Panama-csatorna díját.

Ekkor jött Jimmy Carter elnök, akinek amúgy haditengerészeti tiszt volt az eredeti végzettsége, és 1977-ben úgy döntött, hogy visszaadja Panama fennhatóságát a csatorna fölött egy 20 esztendős közös átmeneti felügyeletet követően.

Végül is Panama 1999-ben kapta meg a kizárólagos ellenőrzést a csatorna fölött. De ez még Carter idején sem volt egy konszenzusos döntés. Például Ronald Reagan, a következő elnök éles szavakkal ítélte ezt el, mondván, hogy a mi pénzünkből építettük, és ezért örök időkre amerikai terület kellene, hogy legyen. Tehát ilyen értelemben a Republikánus Pártnak a Panama-csatorna azóta is egy kicsit be van csípődve, hogy miért adta vissza Jimmy Carter; sokkal jobb lenne az amerikai fennhatóság alatt.

– De Trump most miért mondja azt, hogy vissza kell oda menni, a becsípődésen kívül?

– Szerintem semmi különös aktualitása nincs ennek a dolognak. Talán Trump hallotta ezt valahol valakitől, és megtetszett neki a dolog. Trump ilyen megnyilvánulásaiban ritkán látok olyasfajta stratégiát, ami egy átgondoltabb vagy tudatosabb elnök esetében feltételezhető lenne. Trump köztudottan nagyon felszínesen tájékozódik.

Ebben az egészben benne van Trump jellegzetes tudatlansága, és egy évszázaddal korábbi, a késő XIX. századra vagy a kora XX. századra jellemző leplezetlen amerikai imperializmus, hogy mi vagyunk az erősebb ország, nekünk ez kell és kész.

Grönlanddal kapcsolatos megnyilvánulása körülbelül ugyanennek az attitűdnek egy másik szép megnyilatkozása. Ez a terület nekünk fontos lenne nemzetbiztonsági szempontból, úgyhogy a dánok azonnal adják oda, mert különben elfoglaljuk. Elképesztő, hogy egy amerikai elnök ilyet megenged magának, de hát Trump, mint tudjuk, megengedi magának. Ő nem zavartatja magát olyan dolgok miatt, mint nemzetközi jog vagy diplomáciai stílus.

– Ez egészen addig nagyon humorosan hangzik, amíg az illető nem amerikai elnök, és csak beszél ilyeneket. De Dánia és Kanada esetében ráadásul NATO-szövetségesekről van szó. Azon kívül, hogy vannak amerikaiak, akiknek ettől megdobban a hazafias szívük, van értelme?

– Az első tippem az lenne, hogy igazából tényleg csak elsült a szája, amint az annyiszor előfordult az előző elnöksége alatt is. Bár hozzáteszem, Grönland neki be van csípődve, mert rémlett, hogy ezt Trump felhozta az első elnöksége alatt is, és valóban: 2019-ből is találtam egy olyan hírt, amikor az amerikai sajtó ugyanezzel foglalkozott, hogy Trump szerint meg kéne vásárolni Dániától a szigetet. Legalább egy fokkal decensebb volt akkor, mert nem beszélt megszállásról. A Time Magazinnak van egy nagyon érdekes cikke ezzel kapcsolatban 2019-ből, miszerint

az 1990-es évek elején kiderült, hogy Amerika 1947-ben, tehát a hidegháború hajnalán egyszer már megpróbálta Grönlandot megvenni Dániától, csak akkor ez fű alatt történt, és nem hozták nyilvánosságra.

Csak a dániai irattárakból került ki 1991-ben az ezzel kapcsolatos levelezés. Szóval az amerikaiaknak Grönland esetében is van egy régi, kitapintható törekvésük. Ezen túlmenően egyébként van egy még régebbi sztori ezzel kapcsolatban. Az Északi-sarkot először elérő amerikai felfedező, Robert Peary az 1890-es években többször is járt Észak-Grönlandon, mert azt akarta kideríteni, hogy egyáltalán sziget-e. És mivel Robert Peary jutott el először Grönland északi részére, erre hivatkozva az amerikaiak akkor is megpróbáltak valamifajta területi igényt benyújtani Grönlandra, vagy legalábbis Grönlandnak egy részére, a klasszikus imperialista logika szerint, miszerint mi voltunk ott először. Ahogy azt az angolok meg a franciák játszották el Afrikában és más helyeken.

– Amit az amerikaiak mindig nagyon el szoktak ítélni...

– Igen, persze. Amit más nagyhatalmak csinálnak, az nagyon csúnya dolog. De aztán 1917-ben megvásárolták Dániától a mai Virgin-szigeteket a Csendes-óceánon, és ennek fejében lemondtak Grönlandról. A második világháború alatt viszont, amikor Dánia német megszállás alá került, az amerikaiak elfoglalták Grönlandnak a déli partjait, mint haditengerészeti támaszpontot. Merthogy Grönlandnak ekkor stratégiai jelentősége lett a transzatlanti hajózás biztosítása szempontjából. Az amerikaiak több haditengerészeti bázist is építettek ezekben az években Grönlandon. Tehát volt egy időszakos amerikai katonai jelenlét Grönlandon, és valószínűleg innen jött az ötlet 1947-ben, hogy Grönland viszonylag közel van a Szovjetunió északi partvidékéhez. Ilyen szempontból nem jött volna rosszul, ha atomfegyverekkel felszerelt nehézbombázókat vagy később nukleáris rakétákat telepíthettek volna oda.

– Ezt egy egyszerű szerződéssel is meg lehet tenni, pláne egy NATO-szövetséges esetében, ettől még elfoglalni nem kellene az egész szigetet.

– Itt jön be Trumpnak egyrészt a butasága, és az a stílusa, amit Theodore Roosevelt a múlt század elején képviselt. De hát az még a leplezetlen imperializmus kora volt, a 20. század eleje.

– Nézzük, mi van Kanadával?

– Az életben nem hallottam még olyat felelős amerikai politikustól, hogy Kanadára igényt tartott volna az Egyesült Államok, leszámítva talán az 1812-14 közötti brit–amerikai háborút. Akkor az amerikaiaknak volt olyan ambíciójuk, hogy megpróbálják elfoglalni Kanadát, és komoly ütközetek zajlottak a Nagy-tavak környékén és a Szt. Lőrinc-folyó mentén, de azt a háborút végül is az amerikaiak inkább elvesztették, mint megnyerték. Felégették még Washingtont is a britek, tehát ilyen szempontból nem jöttek ki jól a sztoriból. De azóta nem emlékszem arra, hogy bármelyik amerikai elnök komolyan, nyilvánosság előtt azt mondta volna, hogy Kanada csatlakozzon hozzájuk.

Arról már nem beszélve, hogy Trump abszolút földrajzi analfabétizmusát mutatja, hogy Kanadát mint 51. államot képzeli el. Kanada ugyanis nagyobb területű, mint az USA.

– Ráadásul, ha jól tudom, Kanada is szövetségi állam.

– Természetesen,de nem államokból, hanem úgynevezett tartományokból áll, amelyeknek azonban az USA államaihoz hasonlóan széleskörű önkormányzata van.

– Ráadásul Kanada még mindig a Brit Nemzetközösség része.

– Nyilván Kanada teljesen szuverén állam, de pro forma a brit uralkodó valóban még mindig Kanada államfője. Ez egy nagyon lassú, évszázados távolodási folyamat eredménye. 1867-ben lett Kanada hivatalosan domínium, onnantól kezdve önkormányzattal rendelkezik. Aztán a Westminsteri statútum 1931-ben kimondta, hogy egyes területek, köztük Kanada gyakorlatilag teljes önállósággal kormányozhatják magukat, de továbbra is a brit birodalom részei, ezért lehetett az, hogy kanadai katonák is harcoltak a britek mellett a II. világháborúban. De egy alkotmányozási folyamat után, 1982-ben megszületett az Egyesült Királyságból „hazahozott” kanadai alkotmány és a jogok és szabadságok kanadai chartája. Onnantól kezdve hivatalosan már semmilyen tényleges rendelkezési joggal vagy joghatósággal sem a korona, sem a brit kormány nem rendelkezik Kanada fölött. Hivatalosan úgy néz ki, hogy Kanadában van egy főkormányzó, aki a királyi jogokat gyakorolja, tehát ő Kanada államfője. De körülbelül annyi hatalma van, mint a magyar köztársasági elnöknek, azaz inkább ceremoniális. Ténylegesen Kanadát egy kétkamarás parlament irányítja, és a parlament által megszavazott miniszterelnök a kormányfő, tehát Kanada teljes mértékben független. Van egy inkább csak jelképesnek nevezhető kapcsolat, amit nagyjából az uralkodó személye fejez ki, de ez jogilag semmit nem jelent már. Tehát Kanada ilyen értelemben akár lehetne persze az Egyesült Államok része is, de elég köztudott dolog, hogy a kanadaiak annyira azért nem kedvelik az amerikaiakat.

– Ráadásul a kanadaiak és az amerikaiak között van egy speciális macska-egér barátság, hogy valahogy össze is tartoznak, meg valahogy nem is.

– Azt hiszem, hogy a kanadaiak számára az Egyesült Államok mindig egy kicsit nyomasztó, kicsit fenyegető nagy testvér volt. Mindig sokkal többen voltak az amerikaiak, erősebbek voltak gazdaságilag. Főleg a 20. században nagy volt a kulturális befolyásuk Kanadára, mivel nyelvi különbség nincsen, ugyanazokat a filmeket, ugyanazokat a tévéshow-kat nézik, és ugyanazokat a gyorséttermi hálózatokat látogatják. Ilyen értelemben Kanadát bizonyos értelemben gazdaságilag, kulturálisan erősen kolonizálta az Egyesült Államok, de pont ezért a kanadaiak nagyon kényesek arra, hogy „azért mi nem vagyunk amerikaiak”. Náluk miniszterelnök van, náluk ingyenes egészségügyi ellátás van, amire büszkék. Szeretnek is azzal visszavágni az amerikaiaknak, hogy

„bezzeg nálunk nem halnak meg az emberek olyan betegségekben, amit ki lehet kezelni, csak nem fedezi a biztosításuk!”

Nem beszélve a francia kisebbségről: ott van Québec tartomány, amelynek a francia a hivatalos nyelve. Minden szövetségi tisztviselőnek muszáj tudnia franciául is, ezért olyan gyakori, hogy franciák vagy francia származásúak a miniszterelnökök, mint a Trudeau család, mert az elvárás, hogy a miniszterelnök valamilyen szinten beszéljen franciául is. És ami még nagyon érdekes, hogy a kanadai kultúra, mármint a kanadai közbeszéd és nyilvános modor, pont az amerikai ellentéte. A kanadaiak köztudottan nagyon udvariasak, nagyon kooperatívak. Erről számtalan vicc is született.

– Mindenesetre azért örülhetünk, hogy Kanada esetében a hadsereg bevetését nem helyezte kilátásba Trump, azt csak Panamának és Grönlandnak tartogatta.

– Én azt gondolom, ha Panama lennék, akkor lehet, hogy kicsit nyugtalanabb lennék.

Talán Panamának lenne a legtöbb oka aggódni Trump megjegyzései miatt,

mert egy olyan kicsi és nyilván katonailag és gazdaságilag is gyenge ország esetén, mint Panama, ha Trump ezt komolyan gondolja, akkor lennének eszközei a nyomásgyakorlásra.

– Ám abban a pillanatban az összes érvkészletét elvesztené egy olyan imperialista hatalommal szemben, mint Oroszország.

– Ez pontosan így van. Ennek az egész retorikának valóban az a szörnyűsége, és

itt jön ki Trump elképesztő vaksága, hogy nem veszi észre, hogy amit ő most csinál, azzal Putyinnak szekundál.

Amikor az orosz elnök azt mondja, hogy ez az Ukrajna nevű ország nem is létezik, és Ukrajnának Oroszországhoz kellene tartoznia, akkor ugyanúgy beszél, mint Trump. Azaz Trump mindezzel Putyin kijelentéseit legitimálja. Tehát a kettő között szerintem érdemben semmi különbség nincsen, és ez a tragikus, hogy ennyire süket arra a leendő amerikai elnök, amit beszél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Raskó György: A magyar társadalom egy szűk rétege nagyon meggazdagodott, 40 százaléka pedig döbbenetes mértékben elszegényedett
Mindez az elmúlt évek eredménye. Az agrárközdász szerint az elszálló élelmiszerárak miatt egy négytagú családnak évente 1,1 millió forinttal többet kell élelmiszerre költenie, mint négy éve. A kisnyugdíjasok és a szegények lehetetlen helyzetbe kerültek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. január 08.



Raskó György agrárközgazdász az év első napjaiban a KSH adatai alapján kiszámolta, hogy egy négytagú családnak azonos mennyiségű élelmiszer-fogyasztása mennyibe került 2020-ban és 2024-ben. Az eredmény medöbbentő: amíg 2020-ban 1.248.000 forintból, azaz havonta 104 ezer forintból, tehát fejenként 26 ezer forintból lehetett kijönni, ez az összeg 2024-ben már 2.352.000 forintra emelkedett, ami havonta 196 ezer forintot, fejenként pedig 49 ezer forintot jelent.

Tehát egy négytagú család évente 1,1 millió forinttal többet kell, hogy élelmiszerre költsön, majdnem a dupláját, mint négy éve.

Ezalatt a négy év alatt például a fehér kenyér ára 163%-kal nőtt, de az alapélelmiszerek közül a legkisebb emelkedés is 73% volt. Akárhogy is osztunk-szorzunk, az eredmény lesújtó: az élelmiszer-infláció messze meghaladja a hivatalosan számított inflációs értékeket. Ha ehhez hozzávesszük, hogy minél szegényebb egy család, a jövedelmüknek egyre nagyobb hányadát teszi ki az élelmiszervásárlás, az adatok tisztán mutatják meg az elszegényedést számokban. Az adatokról Raskó Györggyel beszélgettünk.

– Mi vette önt rá arra, hogy itt az év első napjaiban alaposan kielemezze a KSH adatait?

– Az, hogy Magyarországon minőségi változás történt a társadalmi rétegződésben, és példátlan az a nagy leszakadás, ami szociális téren történt. Igazából a pandémia alatt és az utána következő időszakban,

2020-tól kezdődően történt egy olyan elmozdulás, amiben a magyar társadalom egy szűk rétege nagyon meggazdagodott, ugyanakkor körülbelül 40 százaléka pedig döbbenetes mértékben elszegényedett.

Eddig minden kormány, a kádári kormány is, törekedett arra, hogy az élelmiszerek lehetőleg olcsók legyenek, mert az társadalmi stabilitást adhat egy olyan országban, ahol egyébként szerény keresetek vannak. 2022 óta egyértelműen sérült ez a rendkívül fontos mindenkori kormányzati cél, mivel az élelmiszerek olyan mértékben drágultak, amire soha korábban példa nem volt. Ráadásul mindez két év leforgása alatt, 2022 és 2023 között zajlott le, és sem a bérek, sem más juttatások, elsősorban a nyugdíjak, még csak megközelítőleg sem követték ezt a magas élelmiszer-inflációs emelkedést. Ez nemcsak Magyarországon vagy Közép-Európában, de az Európai Unióban sem fordult elő ilyen mértékben. Az uniós élelmiszerinfláció az elmúlt négy évben Magyarországon körülbelül 70 százalék volt, Nyugat-Európában pedig 21–22 százalék körüli, ami szintén irtózatos emelkedés a korábbi időszakhoz képest, de még mindig csak a harmada annak a mértéknek, mint ami nálunk történt.

– Volt már kísérlet az árak megfékezésére, ez a bizonyos ársapka, a hatósági árszabályozás. De hogyan lehetne elérni alacsonyabb élelmiszerárakat más eszközökkel?

– Adócsökkentéssel. Az élelmiszerinfláció legnagyobb felelőse a kormány, hiszen az ársapkát választások előtt politikai célzattal vezette be. Nagyon jól tudták a szakemberek ebben az ágazatban, hogy a kereskedők majd az ársapkás termékeken keletkezett veszteséget rá fogják terhelni más árucikkekre, és azok ára is emelkedni fog, ami egyébként nem történt volna meg, ha nincs az árbefagyasztás. Tehát az árbefagyasztás nagyon jó politikai húzás volt a választások előtt,

de a kereskedők az árbefagyasztás veszteségeit 100%-ban ráterhelték a fogyasztókra, azaz a magyar vásárlók fizették meg, más termékek szükségtelen mértékű áremelkedése által.

Minderre a kormány még rátett egy lapáttal, amikor bevezette a kiskereskedelem büntetőadóját. Először csak 2,6%, de most már 4,5%, és ez a 4,5% is több százmilliárd forint plusz terhet jelent a lakosságnak, ugyanis a kiskereskedelmi különadót is a magyar vásárló fizeti meg. Tehát a 27%-os áfaszintre rájött ez a 4,5%, ráadásul emellett pedig még olyan adókat is irracionális mértékben megemelt a kormány, mint a NETA, tehát a népegészségügyi termékadó, ami miatt olyan olcsó élelmiszerek, mint például a lekvár, olyan brutális mértékben drágultak meg, hogy ma szinte nem lehet eladni befőttet vagy éppen lekvárt. Tehát ezek az adók Európa más országaiban nem léteznek. Csak ez a két tétel nagyjából 320–330 milliárd forint plusz teher a lakosság számára, és maga a 27%-os áfa is a legmagasabb Európában.

Élelmiszerekre jellemzően jóval alacsonyabb az áfaszint. Lengyelországban 4%, Angliában 0%, Spanyolországban 4%, Olaszországban szintén, de más nyugat-európai országokban sincs sehol 10%-nál magasabb élelmiszer-áfa.

Ebben Magyarország egyértelműen világrekord szinten van. Magyarországon nem véletlen, hogy az élelmiszerek árszínvonala 2023 tavasza óta, tehát most már lassan két éve meghaladja az Európai Unió átlagos élelmiszerárszínvonalát, ami egyedülálló abban a tekintetben, hogy ugyanakkor a vásárlóerő csak jó harmada a nyugat-európai vásárlóerőnek. Azaz arányaiban nézve Magyarországon a legdrágább az élelmiszer Európában. Lengyelországban, Romániában, a Balti államokban, Bulgáriában az élelmiszerek fogyasztói árszínvonala az uniós szint 70–75%-án van.

– És akkor még nem beszéltünk a 416 forintos euróról.

– Igen, ez a gyenge forint előbb-utóbb a kereskedőket újabb áremelésre fogja kényszeríteni, hiszen az élelmiszerek esetében az importált élelmiszerek aránya most már jóval 30% fölött van. Tehát az élelmiszerdrágulás folytatódni fog a forintromlás miatt 2025-ben is Magyarországon. Persze drágulnak az ipari termékek is, melyeket importálunk, az üzemanyagokról nem is beszélve, hiszen az tőzsdei jegyzéshez van kötve. Így aztán ma Magyarországon a legdrágább az üzemanyag, legyen szó gázolajról vagy benzinről. Ez mind a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának a következménye, hibát hibára halmoznak, amiből sokan csak a GDP stagnálását, a recessziót emlegetik, pedig ennél sokkal nagyobb a lakosság tragédiája, hiszen

az élelmiszerinfláció az elszegényedést gyorsította fel.

A lakosság egyes rétegeit eltérő módon érintette ez az áremelkedés, de azok a termékek drágultak legnagyobb mértékben, amelyeket a kisjövedelmű családok fogyasztanak, a szalonna meg a zsír, vagy éppen a tej, töpörtyű. Ezek mind száz százalék fölött drágultak. A káposzta, azaz az olcsó zöldségek, a burgonya is, majdnem 100%-ban drágult. Az ország szegényebb térségeiben, például Borsod megyében 45 kiló burgonyát eszik meg egy fő egy évben. Budapesten csak tizenötöt.

– Ha megnézem, hogy a kenyér 163%-ot drágult, vagy a burgonya 83%-ot, ez nem szimplán a megnövekedett adótartalom miatt van. Tehát mi az, ami ezeknek az élelmiszereknek az árait ilyen durván fölfelé tolta?

– A sütőiparban egészen brutális mértékben nőttek az energiaköltségek. Egyik pillanatról a másikra öt-hatszoros gázárat kellett fizetniük, és a kenyérsütéshez gázfűtésű kemencéket használnak. Mivel a gáz ára elképesztő mértékben emelkedett, emiatt a kenyér árát messze átlag fölött kellett emelni. A kenyér esetében ráadásul maga a búza is több mint 100%-kal drágult 2022-ben, ezáltal a liszt is. A péksütemények egy részét kézzel készítik. Azok olyan mértékben drágultak meg, hogy a legtöbb élelmiszerbolt kínálatából ezek szinte eltűntek,

például egy túrós táska, ami négy évvel ezelőtt 170–180 forint volt darabonként, fölment 500 forint fölé nagyon sok boltban
.

Ez a legtöbb családnak már megfizethetetlen.

– De az energiaárak emelkedése egész Európában megtörtént...

– Magyarországon kiugróan emelkedtek.

– A magyar kormány rendre Európa többi részére mutogat, hogy azokhoz képest nálunk milyen alacsonyak az energiaárak. Többek között az orosz gáznak köszönhetően. Komolyan, egy németországi, finnországi, szlovákiai, lengyelországi vállalkozó kevesebb pénzért kapja az energiát, mint egy magyarországi?

– Sokkal kevesebbért, igen.

– Nagyságrendileg mennyi a különbség?

– A német árak vannak így előttem hirtelen, azok feleakkorák, tehát hatalmas a különbség.

– Mit kellene csinálni, hogy ez a helyzet megváltozzon? Hiszen az államkassza közben üres.

– Rövid távon nyilvánvalóan nem lehet látványos eredményeket elérni, mert a magyar gazdaságnak súlyos strukturális problémái vannak. Mi olyan termékek gyártásával foglalkozunk, amelyekben nincsen magas hozzáadott érték. Például a mezőgazdasági munkásaink ugyanolyan szorgalmasak, mint egy osztrák vagy egy olasz, mégis az a szomorú tény, hogy az általuk teljes munkaidőre átszámított nemzeti jövedelemtermelés 2024-ben nem volt több, mint 23 ezer euró. Miközben egy belga mezőgazdasági munkás 55 ezer eurót termel meg. A hollandok pedig, akik egyébként világelsők, közel 100 ezer eurónyi értéket termelnek egy évben. Akárhogy is nézzük, ez brutális különbség. Márpedig a munkatermelékenységtől nem lehet független bérpolitikát folytatni. Olyan nincs, mint ahogy az Orbán-kormány akarja, hogy voluntarista módon emeljük a minimálbért.

Ha nincsen mögötte értékteremtés, akkor az a béremelés semmi mást nem eredményez, csak plusz inflációt, mert utána mindig inflációval kell elvenni a meg nem termelt értéket.

Tehát lehet, hogy Magyarországon az emberek értékteremtő képessége elméletben megvan, de olyan tevékenységekkel foglalkoznak, amelyekben ez a hozzáadott érték azért kicsi, mert maga a tevékenység természete olyan, hogy ott nagy hozzáadott értéket nem lehet előállítani.

– Mit tud ez ellen tenni a kormány és mit a vállalkozók?

– Teljesen rossz politikai irány a munkaalapú társadalom. Behoztak,

becsábítottak az országba eszméletlen mennyiségű ázsiai vállalkozást, olyanokat, amelyekben a magyaroknak csak a bérmunkájára van szükség.

Arra, hogy kreatív tevékenységet végezzenek, aminek magas a hozzáadott értéke, olyan ágazat Ázsiából nem jött be Magyarországra, és legyünk őszinték, az autógyárakkal is az a probléma, hogy annak is relatíve alacsony a hozzáadott értéktartalma. Ugyanakkor a pénzüggyel, informatikával, kutatás-fejlesztéssel, innovációval kapcsolatos tevékenységek teljesen elsorvadtak Magyarországon.

– De mégis, mit lehet rövid távon tenni?

– A legegyszerűbb az, hogy a kormány abbahagyja azt az elképesztő pazarlást és költekezést, amit nem produktív tevékenységhez kapcsolódóan ad a gazdaságnak, azon belül is elsősorban a NER vállalkozóknak. Az állami költekezés elképesztő mértékű. Egy példa: klasszikusan a stadionépítést emlegetik, de rengeteg pénzt visz folyamatosan a focicsapatok támogatása. Azaz a magyar állam, a magyar adófizetők pénzéből évente 5 millió eurót ad egy szlovák, ráadásul nem is felvidéki csapatnak, hanem valamilyen olyan szlovák klubnak, aminek meglepő módon magyar származású tulajdonosa van.

Ötmillió euró, akárhogy is nézzük, 2 milliárd forint. Csak egyetlen focicsapatnak évente!

De támogatjuk a horvát, a szerb, az erdélyi focicsapatokat is. Szép dolog, hogy ad egy ország, de legyünk őszinték, a gazdasági fejlettségünkhöz képest ezek a nagyvonalú támogatások elviszik a pénzt a magyar családok zsebéből. Ez az igazság.

– Ha ezeket a kifizetéseket megszüntetnénk, elegendő forrás lenne ahhoz, hogy érdemben csökkentsék mondjuk az áfát az élelmiszereken, és bizonyos különadókat kivezessenek?

– Igen.

– Hova lehet még tovább szegényedni?

– Az biztos, hogy a magyar gazdaság egészének fejlődését nem nagyon segíti elő, amikor Mészáros Lőrinc és haverjai már nem tudják, hogy milyen luxusjachtot vásároljanak, vagy éppen repülőt. Ez mind nem termelő tevékenység.

Simán csak föléli azt a jövedelmet, amihez cinkelt kártyák révén hozzájutott.

Ez csak egy ember, de mondhatnám a többi nagy ilyen potentátot, akiknek Dubajtól kezdve Marbelláig ott vannak az ingatlanjaik, például a Tiborcz nevűt, a nemzet vejét. Ingatlanspekulációval foglalkozik többek közt. 2023-ban Csehország egy főre jutó nemzeti jövedelemtermelése átlépte a 33 ezer eurót, Magyarországé megvan 22 ezer euró körül, vagyis 11 ezer euróval magasabb nemzeti jövedelmet termel Csehország, mint Magyarország. Mindkét ország közép-európai volt szocialista ország, és az Unióba történő belépésünkkor a csehek előnye Magyarországgal szemben százalékos arányban olyan 10 százalék körül volt, most ez 30 százalékra nőtt.

– Tegyük fel, hogy holnaptól mindent jól csinálnának. Mennyi idő kellene ahhoz, hogy ezt a leszakadásunkat ledolgozzuk?

– Körülbelül két évtized. 15–20 év.


Link másolása
KÖVESS MINKET: