KÉK HÍREK
A Rovatból

„Számomra nem a bűnözésről szólt ez az öt év, hanem a szerelemről” – megszólalt a miskolci Bonnie és Clyde életben maradt tagja

„Nyolcévesen már dolgoztam, ami jobb volt, mint amikor egy feltört trafik ablakán dugott be az aktuális nevelőapám, hogy onnan hozzam ki a szajrét. Laci kiállt értem, megmentett, beleszerettem, sodródtunk az árral” - Novák Tünde részletesen mesélt életéről.


Ma már tisztes feleségként él Novák Tünde, az elhíresült miskolci Bonnie és Clyde páros egyik tagja. A korábbi bűnözőtársa, Fekete László a börtönben végzett magával. Az évekig bujkáló, menekülő rablókat a rendőrség végül elfogta. Hogy milyen élete van ma az egykori "Bonnie"-nak, arról a Blikknek mesélt.

A magyar kriminalisztika legismertebb szerelmes rablói az 1990-es években raboltak, és öt éven át sikeresen bujkáltak a rendőrök elől. Egyik alkalommal egy rendőrt meglőttek, aki végül felépült az életveszélyes sérüléséből.

Novák Tünde azt vallja: "Számomra nem a bűnözésről szólt az öt év, hanem a szerelemről, és szerettünk volna együtt maradni".

A történetük 1995-ben kezdődött. László akkor ismerkedett meg Tündével, aki 17 éves volt. A szenvedélyes kapcsolatuk akkor változott meg, mikor a biztonsági őrként dolgozó férfi munkahelyén randiztak. Rátaláltak a trezor kulcsára, amit először csak kíváncsiságból nyitottak ki. Ám a 27 millió forintot végül elvitték.

A pénzük fogyott, így arra készültek, hogy egy pénzszállító autót rabolnak ki. Fegyvereket szereztek, egy autót is elloptak - annak tulajdonosát lábon is lőtték. Amikor a rendőrök üldözni kezdték őket, László lövése eltalálta az egyiküket, aki hetekig életveszélyes állapotban volt.

Végül vérdíjat tűztek ki rájuk és 2000-ben elfogták őket. A bírósági tárgyalás előtt László a zárkájában megölte magát. Tünde esetében az emberölés kísérlete vádat ejtették, de rablásért, lopásért tíz év börtönt kapott. Harminc éves volt, mikor kiszabadult.

A beszélgetésben elmondta:

"Nem születtem bűnözőnek, állatorvos akartam lenni, de anyám életvitele keresztbe tett a terveimnek. Nyolcévesen már dolgoztam, ami jobb volt, mint amikor egy feltört trafik ablakán dugott be az aktuális nevelőapám, hogy onnan hozzam ki a szajrét. Laci kiállt értem, megmentett, beleszerettem, sodródtunk az árral".

A nő elmondása szerint félelmetes volt, mikor bujkálás közben látta magukat a címlapokon, vagy a rendőrörsön a kőrözési képen.

"A hírnév a börtönben is utolért, többen várták, hogy majd betörik a miskolci Bonnie-t. Laci halála után minden mindegy volt nekem. A kalocsai börtön étkezdéjében egy fém tálcát használva védtem meg magam az egyik erőszakos rabtársamtól. Én magánzárkába kerültem, ő a börtön kórházába. Mire kijöttem, a fém tálcákat lecserélték műanyagra, engem viszont soha többé senki nem kóstolgatott a rácsok mögött"

- árulta el.

Szabadulása után tisztességes életet él, de a múltja elől nem tud kitérni - vallotta be. Elmesélte, hogy volt olyan munkahelye, ahol becsülték, de mikor kiderült, hogy kicsoda, azonnal elküldték. Kétszer ment férjhez, most a kalocsai börtön közelében lakik. Jelenleg Duna-parti üdülők gondnokaként dolgozik.

A történteket már feldolgozta, lezárta azt a fejezetet, bár László még néha felbukkan az emlékeiben.

VIDEÓ: Pusztító szerelem - Megszólal a miskolci Bonnie és Clyde rablónője


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rommá törték a sértett bordáit” – Brutálisan megverték, meztelenre vetköztették, majd hagyták meghalni barátjukat
Megdöbbentő részleteket mondott el a bíró. A két támadó ugyan tagadta, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna, de a bíróság nem hitt nekik.


Első fokon 16 és 15 év börtönt kapott két férfi, akiket a bíróság emberölés miatt ítélt bűnösnek – számolt be róla az RTL Híradó.

A történet három éve indult egy VIII. kerületi lakásban, ahol a rendőrségi fotók szerint borospoharak és egy pakli kártya jelezte a vidámnak induló estét. A három barát összeveszett, a vád szerint ketten brutálisan megverték a harmadikat.

„Bűnös, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében” – mondták el az ítélethirdetéskor.

A bíró súlyos részleteket sorolt fel az indoklásban.

„Rommá törték a sértett bordáit és hasi szerveit, életveszélyes fejsérülést okoztak, ami kifejezetten hosszú és igen nagy fokú szenvedéssel járt, és e szenvedéssel szemben a vádlottak teljes közönyt tanúsítottak”

– mondta a bíró.

A megtámadott férfi hiába mondta, hogy rosszul van, a társai nem törődtek vele. Amikor koszos lett a ruhája, levetkőztették és kimosták a holmiját, a férfit pedig meztelenül a padlón hagyták egész éjjel.

„Láthatóan komoly fájdalmakkal küzdött, vérzett, nehezen lélegzett, önálló helyváltoztatásra csak korlátozottan volt képes. A vádlottak viszont magára hagyták, és a lakásban tovább folytatták az italozást” – fogalmazott a bíró.

Mentőt csak másnap hívtak, de már nem tudtak segíteni. A vád szerint a halálos verés és az órákig tartó szenvedés vezetett a tragédiához.

A két férfi a börtönből, online kapcsolaton keresztül jelentkezett be a tárgyalóterembe. Az utolsó szó jogán hosszan beszéltek: egyikük bocsánatot kért az áldozat családjától, mindketten tagadták, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna.

A bíróság nem hitt nekik. Az egyik vádlott 16, a másik 15 év szabadságvesztést kapott. Az ügy fellebbezés miatt folytatódik, az ügyészség súlyosbítást kér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Olyan súlyosan bántalmazta kéthetes csecsemőjét az anya, hogy a kislány soha nem fog látni, beszélni és járni
Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.


A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozza, hogy az ítélőtábla hagyja helyben az 5 éves börtönt annak a szombathelyi nőnek, aki életveszélyes sérüléseket okozott alig kéthetes kislányának.

A bíróság szerint a csecsemő központi idegrendszere károsodott, ezért soha nem fog tudni járni, beszélni és látni, önmagát nem tudja majd ellátni, hosszú távú túlélési esélyei minimálisak.

Az orvosok gyors és szakszerű beavatkozása mentette meg az életét.

A kislány 2024 márciusában egészségesen született. Hazatérés után az anya előbb kiabált a síró babával, majd bántalmazta: legalább háromszor megrázta hónaljnál fogva, befogta a száját, és a hason fekvő gyermek fejét közepes erővel a kiságy matracába nyomta, amitől koponyacsonttörés keletkezett.

2024 áprilisának elején az anya aluszékonyságot és étvágytalanságot észlelt. A védőnő tanácsára másnap orvoshoz vitte, ahonnan azonnal kórházba került. A nő élettársa végignézte a bántalmazásokat és az állapotromlást, mégsem tett semmit. Őt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az elsőfokú ítélet szerint a nő 5 év börtönt és 5 év közügyektől eltiltást kapott; feltételes szabadságra nem bocsátható, és megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

A vádlott és védője enyhítést kért, de az ügyészség álláspontja szerint nem indokolt a büntetés enyhítése.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Megszűnt az RTL hírigazgatója elleni nyomozás, ami 11 hónapig tartott
A megszüntető végzés október 9-én született meg. Közben egy másik feljelentés nyomán házkutatást is tartottak Kotroczó Róbertnél.


Majdnem 11 hónapig vizsgálódott a rendőrség, végül lezárta a kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt, Ábrahám Róbert feljelentése nyomán indított eljárást Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója ügyében. A megszüntetés 2025. október 9-én történt. Az indoklás szerint „mivel nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”. A BRFK ezt meg is erősítette – írta a HVG.

Az irat szerint

„a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján” nem állapítható meg bűncselekmény. A nyomozók 11 tanút hallgattak meg, és az Ábrahám által emlegetett halálesetek kapcsán is arra jutottak. „Megállapításra került, hogy nincs ok-okozati összefüggés az összejövetelek és a halálesetek között.”

Kotroczó Róbert így reagált.

„Nem tudtam erről, semmilyen megkeresést nem kaptam, erről a megszüntető végzésről sem. De biztos voltam benne, hogy nincs semmilyen ügy.”

Előzményként Ábrahám Róbert 2024 novemberében pedofil- és egyéb vádakkal, orgiákról és rejtélyes halálesetekről szóló történetekkel állt elő, és kábítószer-kereskedelmet sejtetett Kotroczóval összefüggésben. Kotroczó korábban a Media1-nek azt közölte, hogy nem folyik ellene büntetőeljárás, és Ábrahám állításai alaptalanok.

Korábban Kotroczó nyilvánosságra hozta negatív drogtesztjeit, mégis egy új feljelentés miatt házkutatást tartottak nála.

A cikk felidézi azt is, hogy Ábrahám Róbert korábban megütötte Puzsér Róbertet, megvádolta Lakatos Márkot, és tüntetést is szervezett ellene.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Belekortyolt a sörnek hitt italba, mérgezésben meghalt egy 21 éves új-zélandi férfi
Drogcsempészetből származó hamis sört bontott fel otthon. A metamfetaminból akár egy kis mennyiség is halálos adag lehet.


2023 márciusában a 21 éves Aiden Sagala munka után hazaért aucklandi otthonába, ahol a nővérével, Angelával és a sógorával, Billy Anelusival élt. Ahogy a világon sokan mások, ő is úgy döntött, hogy a nehéz nap után felbont egy sört - ami ezúttal egy doboz volt a főnökétől kapott, kanadai import „Honey Bear Beerből”.

A sörkülönlegességet Aiden és Billy is megkóstolta. Előbbi már az első kortynál érezte, hogy valami nem stimmel az itallal. Később ki is derült, hogy a felbontott doboz nem sört, hanem folyékony metamfetamint tartalmazott, és ebből akár egyetlen korty halálos adag lehet - ahogy sajnos ebben az esetben is történt.

Aiden állapota gyorsan romlott, kómába esett, és öt nap múlva meghalt a kórházban.

Billy a CTV Newsnak elárulta: Aiden kifejezetten várta, hogy megkóstolja a kanadai sört. „Azt hittük, ez egy új márka, ami most indul Új-Zélandon, és láttuk a kanadai logót, a zászlót. Olyan menő volt, azt hittük, Kanadából jött.”

Aiden az első korty után szólt neki, hogy az ital „sós”. Billy is belekóstolt, majd kiköpte: „Tengeri só és vegyszer íze volt, ezért nem nyeltem le az egészet.” Mint mondta, a fiú még telefonálni akart az édesanyjának, mielőtt rosszul lett. „Azt kiabálta: Anyát akarom, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom.”

Billy felhívta Aiden orvos nővérét. Angela hazasietett, mentőt hívott, és közben újraélesztést végzett a testvérén. „A szemem láttára, a karjaimban halt meg” - nyilatkozta.

A rendőrök az Aiden halálát követően indított Lavender Akció során több mint 700 kilogramm metamfetamint foglaltak le. A kábítószert jellemzően Kanadából érkező juharszirupos és sörös dobozokba rejtve csempészték az országba, és a hatóságok szerint Indiából, illetve az Egyesült Államokból érkező szállítmányokban is találtak a drogból. Aiden tévedésből kaphatott az egyik szállítmányból.

Eddig két férfit vontak felelősségre a fiatal férfi halála ügyében.

A főnökét, Himatjit „Jimmy” Kahlont 21 év börtönre ítélték, míg egy másik vádlott, Baltej Singh 22 évet kapott.

(LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: