HÍREK
A Rovatból

Surányi György: Nem lehet büntetlenül stadionokat építeni

A volt jegybankelnök elmondta, hogy szerinte mi a baj a magyar gazdasággal.


Nem lehet büntetlenül százmilliárdokért stadionokat építeni - erről beszélt Surányi György az Economx Exclusive podcast adásában. A volt jegybankelnök elsorolta, hogy szerinte mi a baj a magyar gazdasággal.

Surányi szerint 2018-19 körül kellett volna megszorítani, „amikor sütött a nap”, hogy ne 2022-23-ban kelljen, amikor Nyugat-Európa is bajban van.

„Akkor kellett volna lazítani, de nem volt rá muníció, mert a jó években elköltötte a kormány”

– fejtette ki. Surányi szerint ugyan ez csak a jéghegy csúcsa, de nem lehet büntetlenül:

  • 30 stadiont építeni,
  • 100 milliárdért a jegybank épületét rekonstruálni,
  • 120 milliárdért pénzügyminisztériumot építeni.

    „Nem lehet jelentős mértékben az uniós pénzekből olyan dolgokat csinálni, amelynek közvetve sincs a gazdaságot segítő hatása” - mondta a jegybankelnök.

    Szerinte a beruházások volumene nem ad ki 28 százalékot a GDP-ből, csak 24,5-25-öt, a kettő különbsége a túlárazás, amit „leánykori nevén korrupciónak neveznek”.

    „Ha figyelembe vesszük, hogy Lengyelországban 18-19 százalék a beruházási ráta, és sokkal gyorsabb a gazdasági növekedés és a termelékenység növekedése is, akkor lehet mondani, hogy rossz a struktúrája a magyar beruházásnak.”

    A volt jegybankelnök úgy látja, hogy megingott a külföldi bizalom a magyar gazdaságban, ez okozhatja a forint folyamatos gyengülését, még akkor is, amikor a papírforma szerint erősödnie kellene.

    via 24.hu


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Rost Andrea kihagyta a 200 milliósra becsült házát a vagyonnyilatkozatából
    Az operaénekes-kormánybiztos a hatályos szabályok szerint jogszerűen járt el. Aszerint ugyanis „nem kell feltüntetni azt az ingatlant, amelyet a nyilatkozatot adó, illetve családtagja életvitelszerűen vagy tartós jelleggel lakhatás céljából használ”.


    Több százmilliós értékű lakás maradt ki Rost Andrea vagyonnyilatkozatából, a hatályos szabályok szerint viszont ez jogszerű. A hétfőn nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatok közül az operaénekes, országgyűlési képviselő és a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztos dokumentumából hiányzik egy nagy értékű ingatlan – írja a Blikk.

    A lapot egy olvasójuk értesítette arról, hogy a művész nem tüntette fel a solymári házat, amelyben él, és ahol korábban többször fogadott már tévéstábokat is. Az olvasó leírása szerint egy felújított, kétszintes egykori sváb parasztházról van szó.

    „Tényleg csodálatos ház, amely méltó is egy ilyen szép karriert befutott művészhez. Éppen ezért nem értem, miért nem került bele a művésznő vagyonnyilatkozatába” – jegyezte meg.

    A nyilvánosan elérhető tulajdoni lap szerint az ingatlan 2019 júliusa óta van Rost Andrea teljes tulajdonában. A lap által megkérdezett

    ingatlanszakértő úgy becsülte, a ház most 200-220 millió forintot érhet.

    A szakember szerint Solymár kiemelt terület, ahol a négyzetméterárak 650-700 ezer forinttól akár egymillióig is terjedhetnek.

    Rost Andrea a hatályos szabályok szerint jogszerűen járt el, a parlament honlapján is elérhető útmutató ugyanis kimondja: „nem kell feltüntetni azt az ingatlant, amelyet a nyilatkozatot adó, illetve családtagja életvitelszerűen vagy tartós jelleggel lakhatás céljából használ”.

    Ezzel a lehetőséggel azonban nem mindenki élt: többek között Csézy, Nagy Ervin, a fideszes Németh Balázs, valamint Orbán Viktor és Magyar Péter is feltüntette azt az ingatlant, amelyben él.

    Az eset rávilágít a rendszer egyik sokat kritizált pontjára, ami miatt a politikusok vagyoni helyzetéről a nyilvánosság nem kap teljes képet. A rendszer hibáit már a legmagasabb szinten is elismerték. Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke a saját vagyonnyilatkozatában jelezte, hogy változásra van szükség.

    A dokumentum „Egyéb közlendők” rovatába a következő megjegyzést írta: „A jelen vagyonnyilatkozatnak az Ogytvben korábban meghatározott adattartalmát alkalmatlannak tartom bárki vagyoni helyzetének vagy vagyongyarapodásának a megállapítására. Támogatni fogom az igényelt adatok körének átdolgozását.”

    Forsthoffer Ágnes már a mostani ügy előtt is nyíltan bírálta a szabályozást, mondván, az elavult és „egy korrupcióban érdekelt hatalom érdekeit szolgálta”.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter azonnali jelentést kér az M1-es autópályán történt tragédia miatt
    Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


    Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.

    Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.

    „A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.

    A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

    „A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!” – írta a kormányfő még korábban a Facebookon.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Hadházy Ákos: Orbán apja visszavonta a beadványát, én a feljelentésemet nem fogom
    A korábbi országgyűlési képviselő szerint Orbán Győző visszalépett az adatvédelmi hatóságnál tett beadványától, amit a hatvanpusztai birtokról készült felvételek miatt indított. Hadházy viszont a műemlékrombolás és költségvetési csalás gyanúja miatt tett feljelentéseit fenntartja.


    Hadházy Ákos péntek reggel közzétett Facebook-posztjában arról írt, hogy Orbán Viktor édesapja, Orbán Győző visszavonta az adatvédelmi hatóságnál (NAIH) tett beadványát. Ezt azért tette korábban, mert Hadházy képeket és videókat tett közzé a hatvanpusztai birtokról.

    A korábbi országgyűlési képviselő szerint a beadvány végül hasznosnak bizonyult.

    „Részletesen felsorolta benne a posztjaimat és ezzel megerősítette az ott közzétett fotók és videók hitelességét is.”

    Azt írta, nem tudja, miért vonta vissza Orbán Győző a bejelentését. „Talán a fia veresége után már nem olyan magabiztos, már nem bízik Péterfalvi Attilában, vagy csak szeretne lapítani inkább.”

    „Akárhogy is: én viszont természetesen nem vontam vissza a műemlékrombolás és az azt engedélyező hivatali visszaélés miatti feljelentést, illetve a héten az általam közzétett dokumentumok alapján a Transparency a túlárazott kőszállítások miatt is beadta a feljelentést” – fogalmazott.

    Szerinte Orbán Győző ezekben az ügyekben „csak társtettes”, a főszereplő pedig az az ember, aki magabiztosan nyilatkozza, hogy nem fog börtönbe kerülni.

    „De mindannyian tudjuk: teljes és valódi rendszerváltás EGYIK, de fontos és szimbolikus feltétele az, hogy Hatvanpusztától megszabadítsuk az Orbán klánt és végre szabadon bejárhassa mindenki a lerombolt műemlékek helyén az adófizetők pénzén felépített kastélykomplexumot”.

    2025 szeptemberében a rendőrség elutasította Hadházy műemlékrombolás gyanújával tett feljelentését. A politikus június 2-án újabb feljelentést tett hivatali visszaélés és költségvetési csalás gyanújával a Dolomit Kft. és a V-Híd szerződéseire hivatkozva, miután márciusban kiderült, hogy Orbán Győző cége is része az M1-es autópálya bővítéséhez kapcsolódó kőbeszállítási láncnak.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Panyi Szabolcs: Leváltotta a polgári titkosszolgálatok vezetőit a Magyar-kormány
    Az oknyomozó újságíró értesülése szerint minden polgári titkosszolgálat, így az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját is menesztették. Az új vezetőkről egyelőre nincs hír, a felmentésről szóló információkat sem erősítették meg hivatalosan.


    A Magyar-kormány felmentette a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit – írta Facebook-oldalán Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró.

    Állítása szerint értesüléseit több kormányzati és nemzetbiztonsági forrás is megerősítette.

    Az utódokról egyelőre nem tud semmit.

    Megemlíti, hogy tegnap vált ismertté, hogy Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt fogja ellátni Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó csapatában a titkosszolgálatok szakmai felügyeletét.

    Panyi a hírszerzés vezetőjének (Információs Hivatal főigazgatójának) leváltásáról már hetekkel korábban is írt, őt viszont szerinte a többi főigazgatónál korábban, csendben menesztették.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk