KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Súlyos csontvelőbetegséggel küzd Farkas Ricsi, a szülei a Facebookon kérnek segítséget

A kisfiút máj- és tüdőtályoggal is műtötték, csontvelő-beültetésen is átesett, és bár súlyos betegsége óriási anyagi teher a családnak, a szülei nem adják fel.

Link másolása

"Gyermekem: Farkas Richárd 2002 nyarán született. Másfél éves korában májtályog műtéte volt, majd rá 3 hónapra tüdőtályogja és hat hétig géppel lélegeztették. 2006-ban csontvelő-transzplantációra került sor, ahol én voltam a donorja" - írja Ricsi anyukája, Eszes Ágnes.

A transzplantáció szövődménye krónikus GVHD lett (az idegen csontvelő támadja a szervezetét), tüdőfibriózis lépett fel, emiatt 3 éven keresztül folyamatos oxigénellátásra szorult a kisfiú.

2009. november 2-án Bécsben élődonoros tüdőtranszplantációra került sor, ismét az anyukája volt a donor. Akkoriban három kórházba járnak kontrollvizsgálatokra: Budapestre, Miskolcra és Bécsbe.

2012 februárjában, Bécsben Port-a-Cath beültetés történt és vastagbél biopszia, aminek a következménye sztóma lett. Ettől kezdve folyamatos Ricsi kórházi kezelése a miskolci Gyermek Egészségügyi Központ Onko-haematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályán vénás táplálás miatt. "Két hetet a kórházban töltünk, két hetet pedig otthon. A sok műtéti beavatkozás miatt Ricsinek táplálékfelszívódási zavarai vannak, nem nő és nem hízik. Már én is megtanultam mindent, a porti tű cseréjét, infúzió elkészítését, a mesterséges táplálást. Sajnos látóidegsorvadás és szürke hályog is fellépett a sok kezelés mellékhatásaként, sőt a fogazata is tönkrement Ricsikémnek" - írta az anyukája.

ricsiricsi2

A beteg kisfiúnak szüksége volt egy speciális szemüvegre, ami százezer forintba került, és a fogai rendbetétele sem tűrt halasztást, aminek költségét is 2-300 ezer forintra becsülték. A család - már nem először - a Tégy Jót! jótékonysági oldal segítségével fordult a nyilvánossághoz segítségért. Ennek eredményeképpen sikerült neki szemüveget csináltatni, és a fogait is rendbe tették. Ám sajnos Ricsi állapota tovább romlott, fogyásnak indult, és pszichológushoz kellett hordani, mer nagyon rettegett a rá váró beavatkozásoktól.

Ezután Ricsi az intenzív osztályt is megjárta, egy speciális gépet kellett használnia, "amihez van egy maszk, úgymond a széndioxid kiszuszogására". A donor csontvelő sajnos továbbra is folyamatosan támadja szervezetét, emiatt a bőre zsugorodik, feszül, gátolja a légzést.

Felvetődött a bőrátültetés lehetősége is. Emellett súlyproblémákkal is küzd Ricsike, mesterséges táplálása nem vezet eredményre. A szülők külföldön keresik a gyógyítási lehetőségeket, mivel itthon nem tudnak hatásos gyógymódot. A szűkös anyagi lehetőségeik azonban behatárolják a család lehetőségeit.

"Az elvégzett MR vizsgálat kimutatta, hogy még mindig a GVHD roncsol a kisfiú szervezetében. Lábában, kezében izomsorvadás van, ami igen előrehaladott, a zsírszövetek szinte teljesen eltűntek, emiatt vannak a nagy fájdalmak és a merevedés. Szemében, nyelőcsőben szárazságot okoz. Az orvosok fotoferezist mint lehetséges és egyetlen gyógymódot ajánlottak, amihez egy speciális kanült kell behelyezni, és ami talán megállítja ezt a szörnyű roncsolást. Természetesen az oxigén és a lélegeztetőgép továbbra is kell. Amiért megkerestük ismét a Tégy Jót!-ot és

nagyon szégyelljük, de sajnos anyagilag nagyon lecsúsztunk, rengeteget kell Pestre utazni, nagyon sokfajta fájdalomcsillapító krémet és minden mást használni kell, hogy elviselhetőbbek legyenek a napjai, de sajnos az elmúlt 4-5 hónap nagyon megterhelő volt, és már nem bírjuk"

- írta Eszes Ágnes a Tégy Jót! oldalán.

Sajnos a Ricsi gyógyulásáért folytatott küzdelem szélmalomharcnak tűnik, ami a szülőket is próbára teszi. Ők azonban nem adják fel.

ricsi-agyban

"Tíz éve a küzdelemről szól az életünk, egyre nehezebben bírjuk az anyagi terheket."

"Tudomásunk szerint a világon még egy ilyen betegséggel küzdő gyermek van. Alapítványi támogatásokhoz nem igazán jutunk, mert betegsége nem daganatos eredetű. Mindent megteszünk Ricsikéért és minden támogatást hálást szívvel és köszönettel fogadunk."

"Kérünk benneteket, hogy maradjatok mellettünk, legalább egy-egy megosztással támogassatok bennünket, hiszen neki indulunk a világnak, hogy megoldást keressünk Ricsike problémáira."

Ha szeretnétek segíteni Ricsinek, illetve a szüleinek, Facebook-oldalukon felvehetitek velük a kapcsolatot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: