SZEMPONT
A Rovatból

Sorra utasítják el a melegek örökbefogadási kérelmeit a gyámhivatalok - állítja a Háttér Társaság

Nem csak könyvek lefóliázásában és képek elkordonozásában érhető tetten a gyermekvédelmi törvény hatása. Mára szinte esélytelenné vált, hogy bírósági procedúra nélkül azonos nemű párok örökbefogadhassanak egy állami gondozott gyereket.


Azonos nemű párok Magyarországon nem köthetnek polgári házasságot, így az elmúlt években csak egyetlen útja volt számukra az itthoni örökbefogadásnak: ha az egyikük jelentkezett örökbefogadó szülőnek. Azt nem titkolták, nem is titkolhatták, hogy van élettársuk, ezt ugyanis vizsgálták. 2021-ben szigorítottak, azóta külön miniszteri engedély kell, hogy egyedülálló örökbefogadhasson, és csak olyan gyereket ajánlhatnak fel neki, akit egyetlen házaspár sem fogadott el. Ez jellemzően 3 év feletti, roma származású, valamilyen fejlődési elmaradással rendelkező gyermeket jelent. A miniszteri döntést környezettanulmány és pszichológiai vizsgálat előzi meg. A Telex szerint 2022. novemberéig összesen 89 miniszteri hozzájárulás született, és mindegyik eset pozitív döntéssel zárult.

A Háttér Társaság szerint azonban az utóbbi időben a Főváros Kormányhivatal részeként működő gyámhivatalok „copy-paste módszerrel” készült érveléssel utasítják el az örökbefogadásra váró melegek kérelmeit, arra hivatkozva, hogy alkalmatlanok a feladatra. Ezeket a kérelmeket még 2020 ősze előtt nyújtották be, így ezekben az ügyekben még nem az illetékes miniszter, hanem a gyámhivatalok dönthetnek. Az indoklások szerint a jelentkezők “nemcsak konkrétan, de már az absztrakció szintjén sem” tudnak megfelelni a gyermekvédelmi törvénynek, amely tiltja a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését gyerekek körében. A Háttér Társaság szerint a gyámhatóság ezzel azt állítja, hogy "az azonos nemű szülők a puszta létezésükkel is jogszabályt sértenek", és "az utcán is csak úgy jelenhetnek meg, ha megfelelő óvintézkedések kizárják, hogy gyermekekkel találkozzanak". Minderről Dudits Lucával, a Háttér Társaság képviselőjével beszélgettünk. Ő azt is elmondta: a tudomásuk szerint eddig egyetlen olyan miniszteri döntés sem született, ami alapján azonos nemű párhoz kerülhetett volna gyerek.

– Hogyan szabályozzák ma a törvények az örökbefogadást és mi változott az utóbbi időben?

– A magyar jogszabályok azt írják elő, hogy akkor lehet örökbe fogadni közösen, amennyiben az ember házasságban él, mindenki más pedig egyedül tud örökbe fogadni. Egy ügyfelünk még 2020 májusában jelentkezett örökbefogadásra, természetesen egyedüli örökbefogadóként, de mindvégig transzparensen kezelte, hogy ő párkapcsolatban él, és bevonták a párját is az örökbefogadási folyamatba. Részt vettek pszichológiai vizsgálaton, környezettanulmányt végeztek náluk. Mindent rendben találtak, így azt kérte a gyámhatóságtól, hogy állapítsák meg az örökbefogadásra való alkalmasságát.

Ezután felhívta őt a gyámügyes és azt mondta, hogy valószínűleg az ő ügye nem fog átmenni, mert nem felel meg a törvényi előírásoknak, hiszen nem egyedülálló.

Ezt azután mondták neki, hogy az első pillanattól kezdve felvállalta a párkapcsolatát, és egészen addig mindent rendben találtak náluk. Ez egy 2021-es ügyünk, nagyon sok hasonló van. Sokszor az is megtörténik, ha azonos nemű pár próbálkozik, hogy már az első beszélgetésnél megmondják nekik, hogy

kár próbálkozni, mert ez nem fog menni.

– Mi változott a gyermekvédelmi törvény hatályba lépése óta?

– A legújabb ügyeknél a Budapesti Főváros Kormányhivatalánál azzal az indokkal születnek sorra az elutasítások, hogy az azonos nemű párok, „a józan ész szerint nemcsak konkrétan, de már az absztrakció szintjén sem tudnak megfelelni” a 2021-es, gyermekvédelminek csúfolt propagandatörvénynek. Természetesen fellebbezni fogunk a kormányhivatal indoklásával szemben. Illetve a kilencedik alaptörvény-módosítás után, ahol leírták azt, hogy "az anya nő, az apa férfi", arra is hivatkoznak, hogy egy meleg férfi apaként, vagy egy leszbikus nő anyaként hogyan tud megfelelni ennek a rendelkezésnek.

– A heteroszexuális egyedülállóknál is csak anya vagy apa van.

– Az egyszülős családokat is diszkriminálják, elfogadják, hogy lehet ilyen, de teljesen átmeneti állapotként tekintenek az egyszülős létre.

– Mit lehet most tenni?

– Mi mindenkinek azt szoktuk javasolni, hogy indítsák el az örökbefogadási eljárást, ha szeretnének örökbe fogadni, hogyha azt tapasztaljuk, hogy bárkit diszkriminálnak, akkor természetesen vállaljuk az ő képviseletüket. Továbbra is azért fogunk küzdeni, hogy senkit ne lehessen diszkriminatív módon kirekeszteni. És ami legalább ennyire fontos szempont, az a gyerekek joga.

Ezek a végtelenségig elhúzott, majd visszautasított eljárások legfőképpen azoknak a gyerekeknek okoznak sérüléseket, akik emiatt három-négy-öt évvel több időt töltenek állami gondozásban, ami azért nagyon sok traumát jelent.

Azt még érdemes megemlíteni az örökbefogadás helyzetével kapcsolatban, hogy 2021 március óta már három különböző intézménynél volt az a jogkör, amelynek a vezetője egy személyben dönt az egyedülállók örökbefogadási ügyeiben. Először Novák Katalinnál volt, akit később kineveztek államfőnek, utána Gulyás Gergelyhez került, és jelenleg Csák János miniszternél van. Azt tudjuk, hogy voltak olyan egyedülálló kérelmek, melyeket engedélyeztek már, azonban

nem tudunk egyetlen egy olyan kérelemről sem, amit LMBTQI ember adott volna be és megkapta volna az engedélyt, vagy éppenséggel elutasították volna.

– Vagyis ezekben az ügyekben egyszerűen nem döntöttek? Van a jogszabályban határidő, amennyi időn belül döntést kell hozni?

– A miniszternek erre nincs határideje, és ez arra enged következtetni, lehet, hogy azért halogatják ezeknek a kérelmeknek az elbírálását, mert negatív döntés esetében ez hátrányos megkülönböztetésnek minősülne, ami a bíróságon megtámadható, vagy azért is, hogy például a mi szervezetünk se tudjon ez ellen fellépni. Egyszerűbb nem dönteni, mert akkor nincs ilyen veszély.

– Az utóbbi hónapokban, hetekben először a könyvek lefóliázásától, utána pedig kiállított fotók elkordonozásától volt hangos a sajtó, amiknél ugyancsak a gyermekvédelmi törvényre hivatkoztak. Van mindennek hatása a társadalomra?

– Azért az elmúlt 10-20 évben sokkal több ember lett tisztában azzal, hogy mit jelentenek különböző szexuális irányultságok, nemi identitások. Most már azt látjuk, hogy Magyarországon az emberek több mint a felének van személyesen LMBTQI ismerőse. Ez még 5-6 évvel ezelőtt is csak olyan 25-30 százalék lehetett. Egyre többen mernek előbújni, és amikor az embernek van személyes érintettsége, ismerőse, családja rokona, akkor sokkal nyitottabbak lesznek a témával. Hiszen az hirtelen nem csak egy olyan dolog, amit akkor lát, ha bekapcsolja a tévét, hanem, amikor a közértbe elmegy, vagy éppen az egyetemre jár, vagy a vonaton lát egy azonos nemű párt, tehát ez sokkal inkább a mindennapi élet része lett.

Nagyon sok mindenben sokkal elfogadóbb lett a magyar társadalom. Sokan támogatják azt, hogy azonos szemű párok is fogadhassanak örökbe, hogy ők is házasodhassanak, hogy az állam lépjen fel az őket érő erőszak ellen.

Ezekről a honlapunkon vannak közvélemény-kutatások. Viszont a másik oldalon az elmúlt két-három-négy évnek a kormányzati narratívája azt idézte elő, hogy vannak olyanok, akik úgy érzik,

akár erőszakosan is felléphetnek, hiszen nem fogja őket senki megbüntetni, mert a kormány is pontosan azt mondja, hogy nekik van igazuk.

– Ez a két ellentétes irányba ható erő. Mi ennek az eredője?

– Szerintem nagyon attól függ, hogy az egyes személyek hogy állnak hozzá. Sajnos a közmédiában szinte nem is jelenik meg, akár semleges, akár pozitív módot az LMBTQI emberek élete, az ő identitásuk, hanem inkább csak negatívan. Hogyha valaki csak ilyen információkat kap, akkor gyakrabban fordul elő, hogy magáénak érzi ezeket a sztereotípiákat, hogy elhiszi, hogy ezek igazak lehetnek. Úgyhogy mi azt látjuk, hogy a láthatóság az nagyon segít, és a Háttér Társasággal például azon is dolgozunk, hogy olyan tréningeket, beszélgetéseket tartsunk, ahol kommunikációs eszköztárat próbálunk nyújtani LMBTQI-embereknek, illetve családtagjaiknak, szövetségeseiknek, hogy hogyan beszélgessenek ezekről a témákról.

Ez egy általános polarizáció, amit a társadalmon belül látunk, ennek egy része az, hogy az LMBTQI emberekről hogyan gondolkodik a társadalom.

Én azt gondolom, hogy az előítéleteknek sokszor az információhiány az alapja. Hosszú távon mindenképpen pozitív tendenciát látok, viszont a törvényhozás szintjén a magyar jogi környezet egyre kevésbé kedvező a kisebbségi csoportokra nézve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos: A költségvetés január első napjaiban össze fog dőlni, a kérdés, hogy ránk dől-e
Bod Péter Ákos a Kontroll csatornáján arról beszélt, a kormány úgy száguld a költségvetéssel, mintha 50 helyett 85-tel menne az Árpád hídon. Ilyenkor pedig jön a büntetés.


A Kontroll YouTube csatornáján Bod Péter Ákos volt jegybankelnök elemezte a magyar gazdaság helyzetét, miután a kormány bejelentette, hogy az eredetileg tervezett 3,7 százalék helyett idén és jövőre is 5 százalékos költségvetési hiánnyal számol.

Bod Péter Ákos szerint a kormány bejelentése, miszerint idén és jövőre is 5 százalékos lesz a költségvetési hiány, nem volt meglepő az elemzők számára, akik 4,5–5 százalék közé tették a várható deficitet. Az viszont, hogy a kormány ezt a szintet 2026-ra is fenntartaná, már „erős állítás”.

„A 2025-ös 5% nem lep meg. A 2026-os 5% kicsit igen: azt üzeni, hogy a kormány nem is akar – vagy nem képes – változtatni” - mondta.

A közgazdász szerint 2020 óta a magyar állam egyszer sem tartotta be a 3 százalékos uniós korlátot. A helyzetet egy hasonlattal érzékeltette: „A 3% olyan, mint az 50 km/óra lakott területen: annál gyorsabban nem szabad menni, lassabban lehet, forgalomtól függően.”

A mostani, 3,7 százalék helyetti 5 százalékos hiány szerinte olyan, „mintha 50 helyett 85-tel menne valaki az Árpád hídon – jön a csekk.”

Úgy véli, a magas hiány mögött nem a gazdaság motorjának beindítása áll, például nagy infrastrukturális beruházásokkal vagy a közszféra megerősítésével. „Nem erről van szó, hanem arról, hogy a magyar állam nagyon költségesen működik, és nem jön ki a pénzéből” – fogalmazott. Kiemelte, hogy míg az infláció vagy a külkereskedelmi mérleg ingatag gazdasági változók, a deficit szerinte akarat kérdése, amiért politikai felelősséget lehet vállalni. „A kiadásokról törvény szól, a bevételek is törvényben vannak. Ha egy kormány valamit megígér és be akar tartani, az épp a deficit” – tette hozzá.

A kormány gazdaságösztönzőkre, vállalkozást segítő programokra és jóléti intézkedésekre (például 14. havi nyugdíj, SZJA-kedvezmények) hivatkozik a magas hiány kapcsán. Bod Péter Ákos szerint nem a jóléti intézkedésekkel van a gond, hanem azzal, hogy a kormány nem nevezi meg, honnan von el forrásokat ezek fedezésére. „Nem lehet azt csinálni, hogy mindenkinek plusz pénzt ígérek, és közben adót is csökkentek. Meg lehet – a vége a deficit.”

A közgazdász szerint a vállalkozóknak nem elsősorban támogatásokra, hanem kiszámíthatóságra és fizetőképes keresletre lenne szükségük.

„Most semmi sem kiszámítható” – jelentette ki, rámutatva, hogy a kormány éppen azt a mutatót nem képes betartani, amire a legnagyobb ráhatása van.

A gazdasági növekedés az idei évre várt 3,4 százalék helyett 1 százalék alatt lesz, miközben a 2022-es választás óta a magyar gazdaság lényegében stagnál.

Kritizálta a kormányzati kommunikációt is. „Hallottam a mondatot: »emelek nyugdíjat«. A nyugdíjat nem a miniszterelnök emeli. Egy rendes országban a szuverén a parlament” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány olyan döntéseket hoz, amelyeket nem képes betartani.

Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor korábban büszke volt a választási évek előtti költségvetési fegyelemre, Bod Péter Ákos úgy reagált, hogy a deficit grafikonja „fűrészfogszerű”, azaz a választások előtt jellemzően megugrik. Szerinte a miniszterelnök állítása nem igaz, a költségvetés tartósan laza. Úgy látja, a jelenlegi helyzeten a választásig hátralévő fél évben már nem lesz politikai akarat változtatni, ami kellemetlen helyzetet teremt a következő kormány számára. „Ha ugyanaz a többség viszi tovább, szembe kell néznie a tetteivel. Ha új többség jön, könnyebb azt mondani: az elődök elrontották, és választóvonalat húzni.”

„Van elfogadott költségvetés 2026-ra – ami január első napjaiban össze fog dőlni. A kérdés, hogy ránk dől-e” – fogalmazott.

A K&H Bank elemzőjének, Németh Dávidnak az esete kapcsán – akit Orbán Viktor személyesen bírált, miután egy esetleges költségvetési korrekció szükségességéről beszélt – Bod Péter Ákos furcsának nevezte a történteket. Szerinte a kormányfő reakciója azt a narratívát szolgálta, hogy „Mariska néni fejében gyorsan összeáll: a szegény Viktor és a kinti Góliát.”

A hiány finanszírozása mindenképp hitelből történik, állampapírok kibocsátásával – magyarázta a közgazdász. Mivel a belföldi megtakarítások nem elegendőek, a kormány devizakötvények kibocsátására kényszerül. Példaként említett egy nemrég kibocsátott, 30 éves lejáratú dollárkötvényt, amelyet közel 7 százalékos kamattal adtak el. „A ma meg sem született gyerek – ha itt marad és felnő – fizeti ennek a kamatát” – mondta.

A kamatteher ma a GDP 5 százaléka körül van, ami azt jelenti, hogy az állam már eleve mínusz ötről indul.

Magyarország hitelminősítése is kockázatot jelent, mivel több minősítőnél is csak egy-két fokozatra van a „nem befektetési”, köznyelven „bóvli” kategóriától. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 4 százalékponttal drágábban jutunk forráshoz, mint például Németország.

Az Egyesült Államokkal kötött, Orbán Viktor által „pénzügyi védőpajzsként” emlegetett megállapodásról Bod Péter Ákos kijelentette: „Először is: nincs megállapodás – ha volna, látnánk.” Szerinte ha létezne is ilyen, az egy devizaswap-ügylet lenne, ami nem hitel, hanem egy likviditási eszköz a csőd elkerülésére. A közgazdász az egészet „blöffnek” tartja, mivel szerinte Magyarországnak nincs dollárproblémája, és rendelkezik uniós védőhálóval. „Magyarországnak van védőhálója: úgy hívják, Európai Központi Bank és Európai Unió. Ehhez nem kell celebeket és influenszereket kivinni egy túrára” – mondta. Hozzátette, Lázár János is elismerte, hogy ez csupán egy politikai üzenet volt Brüsszelnek.

A piac reakciója is sokatmondó volt szerinte: míg az amerikai út hírére a forint alig mozdult, a magas deficitadat bejelentésére azonnal 2-4 forintot gyengült. Ez azt mutatja, hogy a befektetők számára a valós adatok számítanak, nem a politikai üzenetek.

A közgazdász szerint a jelenlegi költségvetési szerkezet mellett a gazdaság nem tudja kitermelni a hiány és a hitelek terhét. „Beszorultunk egy zsákutcába” – állította. A megoldást nem újabb akkumulátorgyárakban látja. „Hoznak még egy akkumulátorgyárat, és azt hiszik, ez berúgja a motort?” – tette fel a kérdést. Úgy véli, a valódi növekedéshez nem a külföldi tőkét kellene állami pénzből támogatni, hanem az emberbe kellene befektetni. Egy jól képzett, jól kereső munkaerő teremthetne fizetőképes középosztályt, ami a hazai vállalkozások számára is piacot biztosítana.

Bod Péter Ákos szerint a jelenlegi modell, amelyben a kormány a beruházási költségek jelentős részét előre kifizeti a külföldi cégeknek, fenntarthatatlan. „A külföldi tőke fontos; jöjjön, ha profitábilisan tud működni, és ugyanúgy adózzon, mint a Kovács és Társa” – zárta gondolatait.

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Lakner Zoltán: A Fidesz nem ért el áttörést, ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban
A politikai elemző a Szabad Európa Elemző című műsorában arról beszélt, a Fidesz már nem a fellendülést ígéri, hanem a meglévő, langyos biztonságot.Szerinte az a fő üzenetük, hogy a kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.
F. O. - szmo.hu
2025. november 14.



Az Elemző című műsorban Lakner Zoltán politikai elemző, a Jelen főszerkesztője értékelte az elmúlt hetek politikai eseményeit. A szakértő szerint a Fidesz az utóbbi időben némileg sikeresebben tudta formálni a politikai napirendet, de ez nem jelent áttörést.

Lakner egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a Fidesz „kicsit jobban jött ki” az utóbbi hetek narratív harcából, de szerinte ez egy folyamatos küzdelem, amelyben hol az egyik, hol a másik félnek vannak jobb periódusai.

Úgy látja, az Orbán–Trump-találkozó és a TISZA Párt adatlopási ügye lehetőségeket kínált a kormánypártnak, de kétségei vannak afelől, hogy a Fidesz magyarázatai hosszú távon mennyire lesznek meggyőzőek. A pártpreferenciák mozgása kapcsán megjegyezte, látott már korábban is a Fidesz erősödését mutató kutatásokat, amelyek később korrigálódtak.

„Én olyan változást nem látok, ami ahhoz vezetne, amire a Fidesznek igazán szüksége van: hogy ki tudja egyenlíteni ezt a küzdelmet, és vissza tudja szerezni azt a pozíciót, amelyben – ezt ne felejtsük el – 2006 júniusa óta van”

– jelentette ki.

A TISZA Pártot érintő adatügy kapcsán Lakner Zoltán hangsúlyozta a helyes szóhasználatot: szerinte nem szivárgásról, hanem lopásról van szó. „Ha tőlem kilopnak adatokat – és szerintem nagyon helyesen mondtad, hogy „kilopták”, nem „kiszivárgott” –, akkor onnantól kezdve viszonylag nehéz jól keretezni egy ilyen ügyet, hiszen nem én tettem meg az első lépést” – fogalmazott. Rámutatott, hogy több adatbázis összegyúrásáról van szó, ami komoly háttérmunkát feltételez.

Az ügy politikai súlyát az adja, hogy az applikáció a TISZA belső előválasztását szolgálta volna, aminek a meghiúsítása szerinte alapvetően politikai kérdés.

Az elemző szerint a Fidesz kommunikációja ellentmondásos volt az ügyben. „Nem lehet azt egyszerre állítani, hogy nemzetbiztonsági kockázat, hogy kikerülnek az állampolgárok adatai; majd a kormánysajtó elkezdi közölni az állampolgárok adatait; ezután pedig arról beszélni, hogy milyen szörnyű, hogy a párt nem tudja kezelni az adatait” – mondta, hozzátéve, hogy a kormánypárt végül az utolsó narratívánál maradt.

Úgy véli, a történetnek még nincs vége, és felmerül a kérdés, hogy egy ellenzéki pártnak milyen esélye van az adatbiztonság fenntartására, ha professzionális erők dolgoznak ellene.

Lakner Zoltán becslése szerint a bizonytalan szavazók közül nagyjából 5-600 ezer ember mozgósítható, ami körülbelül megegyezik a Fidesz és a TISZA Párt közötti jelenlegi különbséggel. Ebből arra következtet, hogy

a Fidesznek nem elég csupán a bizonytalanokat megnyernie.

„Neki arra is szüksége van, hogy elbizonytalanítson TISZA-szavazókat: vagy ne menjenek el szavazni, vagy annyira bizonytalanítsa el őket, hogy válasszanak egy másik ellenzéki pártot” – állítja.

A Fidesz jelenlegi kommunikációs stratégiáját a leginkább realitásokhoz közel állónak tartja. Míg korábban a kormány gazdasági fellendüléssel és a bizalom visszaszerzésével tervezett, ez mára meghiúsult. Emiatt

a fő üzenet az lett, hogy a jelenlegi, nem tökéletes, de kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.

„A kormánynak most valóban az az ígérete, hogy jó, nem lesz piros a paradicsom, de ha nem én leszek, akkor sárga sem lesz” – foglalta össze a helyzetet. Ebbe a logikába illeszkedik szerinte a washingtoni út is: „pluszokat ígértek, és most annak kell örülni, hogy nem lesznek mínuszok”.

Az Orbán–Trump-találkozó kormányzati kommunikációjával kapcsolatban Lakner Zoltán arra emlékeztetett, hogy korábban egy magyar miniszterelnök amerikai elnöki fogadása rutin eseménynek számított. „Az, hogy a magyar miniszterelnököt fogadja az amerikai elnök, voltak időszakok, amikor magától értetődő volt” – mondta, hozzátéve, hogy a találkozó világtörténelmi eseménnyé tupírozása már egy politikai narratíva része.

Bár elismeri, hogy

Orbán Viktor karakterének része, hogy „el tud intézni dolgokat”, és Trump ismert politikus Magyarországon, nem hiszi, hogy a találkozó tömegeket fordítana a Fidesz felé.

A legfontosabb kérdésnek azt tartja, hogy mit hoz a találkozó a hétköznapi embereknek. Az ellennarratíva lehetősége szerinte a kérdésben rejlik: „oké, de ebből mit hoztál haza?” Lakner úgy látja, az eredeti terv egy Trump-győzelemre és az abból fakadó gazdasági fellendülésre épült, de mivel ez utóbbi elmaradt, a kormánynak „beforgatható matéria nélkül kell, pusztán szavakkal kampányolni”.

A győzelmi várakozásokat fontos indikátornak tartja, de rámutatott, hogy bár a kutatások szerint a Fidesz némileg átvette a vezetést ebben a tekintetben, a helyzet össze sem hasonlítható a négy évvel ezelőttivel.

„Ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban”

– jelentette ki a Nézőpont Intézet adataira hivatkozva.

Azzal a felvetéssel vitatkozik, hogy a Fidesz teljesen átvette volna a napirend irányítását. Szerinte az olyan témák, mint a gyerekszegénység, amikről Orbán Viktor nem szívesen beszél, pontosan „kijelölik, melyek azok a témák, amelyekben nagyon is lehet versenyezni a Fideszszel szemben”. A TISZA egyszemélyes kommunikációjával kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz is hasonló utat jár be.

„A Fidesz kommunikációjának nagy fordulata, hogy óriási keresgélés után megtalálták a főkommunikátorukat, Orbán Viktort, és most már tényleg minden üzenetet rajta keresztül mondanak ki”

– mondta.

A TISZA Párt jelöltállításával kapcsolatban úgy véli, a legfontosabb, hogy a párt egy üzemszerűen működő szervezet képét mutassa. A jelölteket érő várható támadásokról pedig kijelentette: „oké, hát ez a feladat része”. Arra számít, hogy

a kiélezett verseny miatt a választókerületi küzdelmek másképp fognak kinézni, mint korábban.

„Egy szoros versenyben éppen az ismert fideszes jelöltek „viselt dolgai” sokkal többet fognak számítani – és ez nem biztos, hogy pozitív lesz számukra” – jósolta.

Az elnöki rendszer bevezetésének felmerülését Lakner Zoltán egy lehetséges kommunikációs fogásnak tartja, amivel Orbán Viktor azt üzenheti, hogy bár megtehetné, mégsem teszi meg, ezzel a mérsékelt politikus képét mutatva. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a miniszterelnök jelenlegi hatalma már most is felér egy elnöki rendszerével.

Az ellenzéki oldalon tapasztalható mozgolódásokat (pl. Cseh Katalin és Barabás Richárd mozgalma) nem tartja jelentősnek, inkább azon lepődött meg, hogy Magyar Péter egyáltalán foglalkozik a „régi ellenzékkel”.

A mesterséges intelligencia politikai alkalmazásával kapcsolatban – utalva a Magyar Péterről készült hamis videóra – szintlépésről beszélt.

„Ezzel talán a hazugság fogalmán is túllépünk, vagy a lefülelt és kihasználható rossz mondatok világán is túl vagyunk” – fogalmazott. Szerinte ez a technológia lehetővé teszi, hogy bárkiről bármit állítsanak anélkül, hogy annak bármi alapja lenne, a gyanútlan választók pedig igaznak vélhetik. Hozzátette, különösen súlyos, hogy ezt a kormány hatalmi pozícióból, közpénzből teszi. Bár nem szereti az apokaliptikus látomásokat, és szerinte „elkoptatott szó a „szintlépés”, de ez egy újabb lépcsőfok”.

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Bruti ByeAlex drogügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
A humorista szerint az énekes a hatóságok erőforrásait pazarolja, amíg a nagy korrupciós ügyek felderítetlenül maradnak. De arra is felhívta az énekes figyelmét, hogy „Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert!”.


Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála.

Az ügy nagy port kavart, és azóta a téma felmerült Sebestyén Balázsék rádióműsorában is, illetve az RTL is reagált már rá, miután ByeAlex az egyik zsűritagja a csatornán futó Csillag születik című műsornak.

Most pedig Bruti is elmondta a véleményét. „Bár nem követem a zenéit, azért a korai dolgai, pl. a Csókolom kifejezetten tetszett. Na, most ez a srác is el- vagy felszív valamit időnként...hát paff...kemény, de legalább nem közpénzen csinálja...Persze nem bántóan okos dolog, reméljük, majd kinövi, ha nem hülye, de én nem ítélkezem! Mi is kipróbáltuk rockzenészként, milyen elszívni néhány spanglit, ja, meg ittunk is. Sör, boroskóla, pálinka, Éva vermut, Dianna sósborszesz, meg amihez éppen hozzájutottunk. Aztán se drogosok, se alkeszek nem lettünk” - fogalmazott posztjában a humorista, hozzátéve, hogy szerinte annak, aki a rendszert kritizálja, makulátlannak kell lennie, különben könnyű célponttá válik.

„Viszont egy valamit tudjál már, Alex! Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert! Ha rá akarsz pirítani Orbánra, amiért percenként hazudik, ha unod, hogy röhögve, gőgösen lopják ki a szemünket, vagy bármilyen kritikát fogalmazol meg nagy elérésű, hatású eladóként, akkor előtte bizony tessék kifricskázni a spanglit a turnébusz ablakán és lehúzni a budin a két csík akármit. Különben valaki a rend éber őreit majd ki fogja vezényelni hozzátok. Mind a százat!”

- írta Bruti, aki ezután azt is kifejtette, hogy az ilyen ügyek egyébként elveszik a rendőrség idejét és energiáját a valódi bűnügyektől.

„És az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után! A kurva fajtád miatt tart tíz éve a Szőlő utcai nyomozás, Schadlok korrumpálhatnak Völnereket, és Tiborczok sunnyoghatnak a radar alatt! Mert te nem bírsz magaddal, bazmeg! Na, majd ebből tanulsz!”

– fakadt ki a humorista, aki szerint ő pont azért nem drogozik, mert „felemészteném a nyomozói erőforrásokat!”.

„Én nem tudnék együttélni a gondolattal, hogy amíg az ügyemben nyomoznak, addig nem haladnak egy-egy nagyobb korrupciós ügyben!”

- jegyezte meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: