Somogyi Zoltán: Orbán Viktoron kívül nincs olyan politikus, aki kellően erős lenne szembefordulni Magyar Péterrel

Szombat délután tartották a Digitális Polgári Körök első offline gyűlését a Papp László Budapest Sportarénában. A helyszínre érkező vendégeket többek között arról kérdeztük, hogy mit várnak az eseménytől.

- felelte egy idős férfi.

De volt, aki összetartást, iránymutatást várt, vagy éppen azért jött, hogy több muníciót szerezzen.

- mondta Balog Géza, a Fidelitas budapesti elnöke.

Az érkezőktől azt is megkérdeztük, hogy szerintük mit lehet tenni a politikai erőszak ellen.

- fogalmazott Menczer Tamás, aki azt is hozzátette:

De többen is ugyanígy vélekedtek az érkezők közül.

- mondta Nagy Feró.

De Orbán Viktor poloskázásáról, és arról is megkérdeztük az embereket, hogy az egészségügy rossz állapota, vagy éppen Hatvanpuszta mennyire nehezíti a Fidesz helyzetét.

- fogalmazott egy férfi, akinek az álláspontjával mindenki egyetértett a megkérdezettek közül.

„Egy ország, amely egykor a rendről és a biztonságról volt ismert, jelenleg éppen összeomlik: több mint 280 kiskorú lányt vettek őrizetbe gyilkosságért, családok élnek félelemben. Szívszaggató a helyzet, a svédek jobbat érdemelnek” - írta Orbán Viktor nemrég az X-en. A csatolt videóban pedig arról beszélt, hogy a maffia a gyerekekkel löveti fejbe az áldozatait, mert őket nem lehet elítélni. „Így mennek tönkre, minden szabály, minden rend felbomlik, és marad helyette a barbarizmus.”

Ez kiverte a biztosítékot a svéd miniszterelnöknél, aki szerint Orbán Viktor „felháborító hazugságokat” állít. Szerinte nem meglepő, hogy mindez „épp egy olyan ember szájából hangzott el, aki a saját országában rombolja szét a jogállamiságot”, és hozzátette: Orbán Viktor kétségbeesett a közelgő magyarországi választások miatt. A svéd sajtó szerint tavaly összesen 92 gyilkosság történt, ami 2014 óta a legalacsonyabb szám. Mindössze négy 15 és 17 év közötti lányt vádoltak meg gyilkossággal, 277-et pedig testi sértéssel.

Ugyanakkor az tény, hogy az Orbán Viktor által hivatkozott Die Welt cikk szerint a szervezett bűnözés egyre gyakrabban használ fiatalkorú lányokat gyilkosságokhoz és robbantásokhoz, épp ezért büntethetőségi korhatárt 13 évre szállítanák le, és már 15 év alattiakat is lehallgathatnának, hogy eljussanak a megbízókhoz. Svédországi magyarokkal beszélgettünk arról, milyennek érzik a közbiztonságot, a bevándorlás okozta problémákat, és mit gondolnak, valóban „kijelentkeztek-e a civilizációból.”

Hegedűs Zsuzsa a családjával több mint két éve él ott.

„Jól érezzük magunkat, persze vannak nehézségek, nyilván” - fogalmaz arról, most hogyan élnek. Az iskola szempontjából szerinte mindenképp megérte a váltás. „Nagyon jó az iskola, nagyon jó az oktatás, most már azért van két önkormányzattól, két iskolától is tapasztalatunk.”

Az iskolában „az osztály fele körülbelül svéd, a másik fele a világ minden tájáról jött, tehát van mongol, bolgár, kínai, japán, szomáliai, szíriai és magyar.” A sokszínűség hétköznapi tapasztalata szerinte pozitív. „Ez a multikulti lét mindenféleképpen ad az emberhez. A svédek rendkívül elfogadóak, nincsen semmiféle megkülönböztetés.” Ugyanakkor elismeri, hogy a kultúrák befogadása és keveredése „nyilván okoz nehézséget is” hiszen a jövevények másként szocializálódtak, és idő kell a körülmények megszokásához. Ennek ellenére a fia „a saját bőrén tapasztalja a különbségeket, nem menne ő sem vissza.”

A közbiztonságról Zsuzsa így fogalmaz:

„Az elmúlt 10–15 évben ugyanakkor valóban megnőtt a bűnözés, ami jellemzően a bevándorlók körében van, bandaháborúk, drog.” Az is létező probléma szerinte, hogy ezek a bandák a kiskorúak büntethetetlenségét használják ki, amikor különböző cselekményekre bírják rá őket. Emiatt elkezdődött egy társadalmi vita a büntethetőségi korhatár leszállításáról. „Svédországban a büntethető korhatár az 15 év,” és „erőteljes diskurzus” zajlik a 13–12 évre csökkentésről.

Orbán Viktor állításaira reagálva ezt mondja:

A hétköznapi közbiztonsági állapotokról egy képpel él: „Svédország alapvetése a bizalom. Tehát itt kint hagyod a biciklidet, nyitva hagyod az autódat, és nem viszik el. Itt nincsen félelemérzésem, bármikor megyek, jövök.”

Juhász Ágnes a miniszterelnök szavaira elsőre csak ennyit mond: „ez egy baromság.” A 2015-ös menekülthullámot azért sokknak nevezi, mivel akkor hirtelen az addigi becándorlók mennyiségének többszöröse érkezett. „Befogadó állomások voltak, a kongresszusi központot megnyitották,” és az állam jelentős pénzt költött arra, hogy magánemberek albérletbe fogadjanak menekülteket.

A kulturális sokk persze nemcsak a többségi társadalmat érte. Ismer egy szír házaspárt, ahol a férj bármilyen munkát elvállalt, míg a nő „depressziója olyan mértékű volt, hogy az egész szituációt nagyon megalázónak érezte.” De akik elfogadták a helyzetet, szerinte kevés nyelvtudással is el tudtak helyezkedni, például idősgondozásban, takarításban.

A társadalmi légkörről Ágnes így beszél: „A svédek roppant fegyelmezettek, tehát nem mondanak semmit sem, félnek a konfliktusoktól.” Munkahelyi helyzetekben „sablon válaszok” jönnek, és hosszas egyeztetések után születnek döntések, még olyan ügyekben is, mint egy malmői sátortábor felszámolása.

„A dánok sokkal gyorsabban döntöttek, hogy maradhatsz, vagy menj vissza,” míg Svédországban a kivizsgálásokat „elhúzták évekig.”

Kulturális feszültségekről is beszél: a svéd lányok tinédzser korban kihívó megjelenése „egy muszlim ember számára eléggé sokkos lehet,” és előfordul generációs ütközés is, amikor egy muszlim családban felnövő lány már „a svédekhez akar hasonlítani”, miközben „a papa a szigort képviseli.”

Elmondása szerint „volt olyan, hogy kidobták az erkélyen a saját gyereküket,” illetve a fiú családtagok „őrmesteri szerepet” töltöttek be. Egy másik példája az egykori Jugoszláviából menekült bosnyákok esete, akik fegyverkereskedéssel, fegyvercsempészéssel foglalkoztak.

Ágnes szerint a svéd szélsőjobb „főleg göteborgi svédekből áll”, akik megteremtették a svéd jóléti államot, és keményebb fellépést várnak a politikusoktól. Arra a kérdésre, hogy a szélsőségeseket leszámítva mi az oka a svédek türelmének, Juhász a „svéd kollektív bűntudatról” beszél. A II. világháborúban ugyanis az elvileg semleges Svédország remek üzletet csinált, hogy sárgarezet exportált a náci Németországnak, ahol azt fegyverek gyártására használták fel.

A korábban emlegetett problémák ellenére azt mondja, ő soha nem érezte magát fenyegetve, bár „éjszaka nem vagyok olyan bátor, hogy egyedül mászkáljak.”

Cséti Attiláéknak Svédországban van egy házuk, és a tavaszi, nyári, őszi szezont többnyire ott töltik, a téli szezonban pedig Magyarországon élnek. A költözés motivációja az esetükben szakmai volt.

„Én építészmérnök vagyok, és szerettem volna megtanulni a svéd építési technológiát. Vettem egy lakókocsit, és kiköltöztem Svédországba, és felépítettem a házunkat.” Attila azt mondja, Magyarországon van egy jól prosperáló építészirodája, Svédországban is „próbálkozok vállalkozóként,” főként épületenergetikában. „Teljesen mindegy, hogy hol vagyok, tudok dolgozni”, online egyeztet amerikai és svájci ügyfelekkel is.

A hétköznapi közbiztonságot egy mozzanattal ragadja meg:

A „no-go zónák” kapcsán hozzáteszi: „Ezt egy magyar újság írta. Mi direkt kimentünk oda, megnéztük, és semmi attrocitás nem ér bennünket. Baromi jó a kaja, úgyhogy mindig oda járunk.” Erről videót is forgatott.

Közösségi szerepvállalásukról elmondja, a házukat „migránssimogatónak” nevezte el, mert egyik felét 1–3 hónapra olyanoknak adják ki, „akik Svédországba akarnak jönni, és nehézségbe ütköznek” (a szállás–munka–adószám „22-es csapdája”), majd amikor „találnak munkát, akkor költöznek tovább.”

„Az utcánkban a fele az migráns külföldi, USA-ból, Lengyelországból, Szíriából, Szaúd-Arábiából, Litvániából, Erdélyből”, mégsem tapasztalt problémát. Orbán Viktor állításaira röviden reagál: „Jót mosolyogtam rajta.”

Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.

Talán hiba volt az ország legnagyobb terére szervezni a futárok tüntetését. A körülbelül 40-50 ember elveszett ugyanis a hatalmas téren. Hogy hova kell menni, onnan ismertem fel, hogy két zászló jelezte: ez a csoport nem egy szokásos turistacsoport. És persze a néhány rendőr, akik odébb húzódva biztosították a Futárok Ligája által szervezett demonstrációt.

Holott komoly dologról van szó. Mára a futárok beépültek sokak életébe. Mindennapjaink része lett, hogy akár munkahelyekre, de családokhoz is napi szinten ők szállítják az ebédet, vacsorát. Ám ami a Covid idején, de előtte is tisztes megélhetést adó szakma volt, az mára, az ott dolgozók elmondása szerint éhbérért végzett küszködéssé vált. Holott egy futár nap mint nap az utcán van, időre kell szállítania az élelt, bármilyen forgalmi helyzetben fel kell találnia magát. Ehhez képest a KATA kivezetésével a költségeik az égbe szálltak, nominálisan a fizetésük viszont állításuk szerint kevesebb, mint öt éve volt. Találomra szólítok meg embereket, a nagy többség szívesen válaszol.

– mondta Énzsöl Tamás, akivel társa, Ládi Gyula együtt állt ki a térre.

Szerintük a fordulópontot az adórendszer változásai hozták. „Ugye a KATA az egy nagy érvágás volt. 140–150 százalékkal ugrott az adónk egyik napról a másikra év közben.”

Arra a kérdésemre, mennyi lenne szerinte a méltó fizetés, nagyjából a jelenlegi mediánbérnél húzza meg a határt. Ez azt is jelenti, hogy bizony, kevesebbet keresnek a futárok ma, mint a hazai munkavállalók többsége. „400 nettóval boldog lennék. Jelenleg ugyanis már a minimálbért sem keressük meg.”

A terhek alakulását nemcsak az adózás, hanem a költségoldal is húzza. Az üzemanyagárak ugyanis nagyjábül a kétszeresükre emelkedtek 2019 óta. Az akkori 290–300 forint literenkénti benzinár helyett most közel 600 forintot kell fizetni. Egyre többen tartoznak.

Azt mondják, el kell dönteni, hogy adót fizetnek vagy esznek.

Az autója mellett áll egy harmincas férfi. Ő inkább név nélkül nyilatkozik, viszont készségesen sorolja a problémákat. „Körülbelül ami fix, 100 ezer forint a szocho és a NAV. Erre jön az szja, körülbelül 10 százalék. Tehát, ha 600 ezer forint a bevételem, ebből körülbelül 150 ezer forintot azonnal levonnak. Erre jön még körülbelül 150–200 ezer forint üzemanyag, iparűzési adó, autófenntartás, esetleges parkolási bírságok.” A futár ugyanis bármennyire igyekszik, időnként belefut ebbe is. A napi műszakról így beszélt.

Szabadságra nem tud elmenni, mert akkor nincsen jövedelme, ahogy 13. havi fizetése sincsen, természetesen. A demonstráció okát röviden így foglalta össze: „Olyanok a terhek, hogy muszáj itt lenni. A szakmát szeretjük, de ki vagyunk zsákmányolva.” Szerinte a KATA visszaállítása lenne a megoldás. Gyorsan hozzáteszi, hogy nem olyan alacsony mértékben, mint volt, mert a havi 50 ezer Ft átalányadó tényleg a ló másik oldala.

A platformok működése és a díjazási szabályok több megszólalónál előkerültek. Énzsöl és Ládi szerint „amíg nem jött be ez a két globális cég Magyarországra, az elején nagyon jó volt. Voltak órabérek is, kompenzálva voltunk a benzinnel”, ám 2021 óta semmilyen változás nem történt.

István, aki 2020 óta futárkodik, ő is a kiadások aránytalan növekedésére panaszkodott: „a kiadásaink elviszik a bevételünk 40 százalékát bőven, és mellette még az adó is ott van”

De ha a járművel bármi balaeset történik, szervizbe kell vinni, arra az időre kiesik a munkából. A díjak ingadozásáról konkrét példát hozott: „Volt olyan eset, amikor az egyik cégnél egyik hétről a másikra 20–30%-kal kevesebbért vitted meg ugyanazt a címet ugyanakkora távra, mint előző héten.”

Hogy mitől ilyen alacsonak a bérek? Erről eltérő vélemények is elhangzottak. Volt, aki a bevándorlók jelenlétét okolta. „Ők ugye sokkal alacsonyabb bérért dolgoznak.”

Ezzel szemben István szerint a külföldi és a magyar futárokis ugyanazokat az összegeket kapják. Szerinte ami a legjobban lenyomja a béreket, azok a „flották”, ahol a flottavezető a futárokat olyan szinten „megfeji”, hogy szerintük előfordult olyan eset is, hogy a futár végül nem is kapott fizetést a levonások után.

Ilyen flottákba azok kényszerülnek, akik valamilyen okból nem tudnak saját vállalkozásban dolgozni. A flotta elvileg bejelentett munkahelyet és fix fizetést kínál, a valóságban azonban a flottamenedzserek a töredékét kínálják a címpénznek, és a többit „benyelik maguknak”.

Van ellenpélda is. István szerint

Ugyanakkor más optikát kap a bevándorlók kérdése, amikor Dániel a létszám kérdéséről beszél.

„Egyre több a futár, nem korlátozzák a létszámot, és ezért sajnos kevesebb rendelés jut egy főre”. Szerinte fontos lenne, hogy a futárok létszámánál húzzanak egy határt.

Bár a csütörtöki tüntetésen valóban nem voltak sokan, még így is bíznak benne, hogy a közvélemény felfigyel a futárok helyzetére. A tiltakozás folytatására többeknél is elszántság mutatkozott. „Szerintem szigorodni fog a helyzet, keményedik. Nincs mit veszítenünk.”

Hogy most miért voltak ilyen kevesen? Csak találgatják az okokat, de bizakodnak. „Tart a demonstráció. Ráadásul vannak párhuzamos rendezvények Kecskeméten, holnap Nyíregyházán.” Dániel így zárta a gondolatait: „Hát akkor tovább, tovább folytatjuk. Igyekszünk. Igen. Egyre többen vagyunk.”