SZEMPONT
A Rovatból

Sok trükk van - mondja az egyre gazdagodó politikusokról a korrupció ellen küzdő K-Monitor szakértője

Ismét röpködnek a milliárdos osztalékok, de Merényi Miklós szerint egyáltalán nem minden az, aminek látszik. Még mindig vannak, akiknek fontos, hogy a pénzt ne lehessen közvetlenül hozzájuk kötni. És ehhez számos trükk van a tarsolyukban.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. június 07.



Választások ide vagy oda, a politikusok, családtagjaik, valamint a hozzájuk közel álló üzletemberek idén sem fogták vissza magukat. A Forbes összesítése szerint az Orbán-család cégei a nyilvánosan elérhető adatok, beszámolók alapján tavaly több mint 400 milliárdos árbevétel mellett majdnem 54 milliárd Ft nyereséget termeltek, és a családtagok 6 milliárd Ft osztalékot meg is szavaztak maguknak.

De ez szinte semmi ahhoz képest, hogy Mészáros Lőrinc egymaga 61 milliárd Ft osztalékot vett ki a cégeiből.

A közpénzek átlátható felhasználásáért és a korrupció visszaszorításáért küzdő K-Monitor szakértőjével, Merényi Miklóssal arról beszélgettünk, miről szólnak ezek szinte felfoghatatlanul nagy számok, és vajon befolyásolhatják-e ezek a hírek a választások eredményét.

– Most van karácsony, mármint azoknak, akik vállalkozások osztalékaiból élnek. A szerencsésebbek elképesztő osztalékokat vesznek ki, akadnak közöttük politikusok vagy hozzájuk igen közel álló üzletemberek is. Úgy tűnik, ezt már nem is nagyon próbálják titkolni.

– Ezek a cégbeszámolók nyilvánosak, és ezt azok is tudják, akik kiadják. Sokszor tudatosan úgy állítják össze, hogy figyelembe veszik a nyilvánosságra kerülést. Például a V-Híd tavaly beleírta, hogy támogatják a Fidelitast, de idén ebből tanulva már egyáltalán nem részletezik, kinek adtak támogatásokat. De azzal nem értek egyet, hogy ezeket az információkat nem próbálják titkolni, vagy hogy a gazdasági szereplők nem használnának olyan praktikákat, amelyekkel eltitkolják az osztalékbevételeiket, hogy ne lehessen közvetlenül hozzájuk kötni.

Sok trükk van. Például előfordul, hogy egy cég tulajdonosa nyilvánosan nem elérhető, vagy egy magántőkealap a tulajdonos, vagy látni olyat is, hogy egy stróman a tulajdonos.

Előfordul, hogy aki bevallja, hogy ő a tulajdonos, valójában nem az, akihez a pénzek a nap végén eljutnak. Még 2024-ben is vannak, akiknek ez reputációs kockázatnak számít. Ők próbálnak 1-2 lépésre távol maradni a nagyon nagy osztalékoktól, vagy a túlságosan ismert cégektől.

– Itt van például Lázár János batidai kastélya, ahol ő elvileg 40 százalékos tulajdonos, mégis ő vette ki az egész osztalékot. Ez hogy lehetséges?

– Ez egy érdekes történet.

Lázár János körülbelül tíz éve folyamatosan növeli a részesedését a cégben, amit az első pillanattól kezdve az ő kastélyaként emlegetnek. Mostanra eljutottunk oda, hogy ez tulajdonképpen de facto így is van.

A cégpapírokban azonban még mindig azt látom, hogy ő csak 40%-os tulajdonos. Hogy ez változott-e, azt valószínűleg a jövő évi vagyonnyilatkozatából lehet majd kideríteni.

– Rogán Antal egy híres szálloda elnöki lakosztályában szállt meg a minap Londonban, ahol 3,5 millió Ft-ba kerül egyetlen éjszaka. Az őt ott megtaláló 444-nek azt mondta, van annyi jövedelme, hogy ezt megtehesse. Mire gondolhatott?

– Ha valaki megnézi a vagyonnyilatkozatokat, látja, hogy tényleg milliárdos összeget kapott egy találmány hasznosítási díjából. Ez az állítás tehát igaz. De lehet mindez csak fedősztori a nyilvánosság felé, amire bármikor hivatkozhat. Érdemes átböngészni annak a cégnek a beszámolóit, amelyik ezt a díjat fizeti. Ott jól látszik, hogy a cég legnagyobb kiadási tétele ez a díj, amit minden évben kifizet.

Mintha az egész cég azért jött volna létre, hogy ezt a díjat kifizesse,

mert még az osztalékok vagy a bérek is kisebb tételek a költségvetésében, mint ez a díj.

– Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a gyarapodása is egyre nyilvánvalóbb.

– Az osztalékok ilyen szempontból is izgalmasak. Tavaly volt a G7-nek egy cikke, ami bemutatta, hogy egy olyan cég, ami eredetileg Jellinek Dánielé volt, áttételes konstrukcióban Tiborczéknak fizetett ki osztalékokat.

Ezt a céget azóta Tiborcz meg is vette, és idén is fizetett 6 milliárd forint osztalékot.

Szóval az, hogy ezek a kifizetések pontosan milyen üzleti ügyeket fednek, nagyon nehéz meghatározni a beszámolók alapján. Nehéz megmondani, hogy valaki egy korábbi években felhalmozott pénzt ad át valaki másnak, vagy ténylegesen folyamatos üzleti tevékenység zajlik, aminek ez a hozama. Érdemes belenézni azokba az építőipari cégekbe is, ahol elvileg értékteremtő munka zajlik. Itt sokszor az látszik, hogy az osztalék mértéke több, mint amennyit a melósoknak kifizetnek. Jó példa erre Mészáros János, Mészáros Lőrinc öccse. Ő különböző mezőgazdasági és útépítési eszközökkel kereskedik, és sok közbeszerzést elnyer. Az ő cégcsoportjában

a kifizetett osztalék több volt, mint az összes bérköltség, amit a tavaly a 100 munkavállalónak kifizettek.

Jól látszik, hogy a munkahelyteremtés csak egy aspektusa a dolognak, de van egy extraprofit, amit ténylegesen ki is fizetnek a tulajdonosnak.

– Hogyan lehet ilyen mesés osztalékokat kivenni ezekből a cégekből? Ilyen zseniálisak, innovatívak a NER-közeli cégtulajdonosok?

– Az, hogy mi számít nagyon profitábilis tevékenységnek, nem feltétlenül kell, hogy valamilyen innovációhoz kapcsolódjon. Rogán Antal volt feleségének van egy médiacége, ami minden évben milliárdos osztalékot fizet. Ez tulajdonképpen egy bulvárblog, ahol állami szervek és NER-hez köthető piaci szereplők hirdetnek. Ha drágán vásárolnak hirdetési helyeket ezen a blogon, ezek több százmillió, akár több milliárd forintos bevételeket hozhatnak, miközben a költség alacsony, hiszen mindössze 6-7 ember dolgozik ennél a cégnél.

Így ki tud jönni egy milliárdos osztalék.

Vannak cégek, ahol valamilyen mutyi eredményezheti a nagy nyereséget, de vannak, amelyek ténylegesen végeznek valamilyen tevékenységet. Itt minden egyedi esetet mérlegelni kell. Az is lehet, hogy a nagy összegű osztalék korábbi évek eredményeiből fakad, mert a tulajdonos úgy érzi, hogy most van szüksége a pénzre. Az idei év sajtócikkei azonban nem ezekről az ügyekről szólnak. A politikaközeli cégek minden évben kifizetik ezeket az osztalékokat. Érdemes jobban beleásni magunkat a cégbeszámolókba, mert jól látszik, hogy milyen üzleti modell valósult meg.

– Tehát a NER-közeli cégek között is vannak különbségek?

– Igen, például Mészáros Lőrinc egyik építőipari cége, a Mészáros és Mészáros Kft. évtizedes viszonylatban több tízmilliárd forintot fizetett ki osztalékként. Ezt egy nagy építőipari cégnek gondolnánk, ahol sokan dolgoznak, és nagy értéket hoznak létre. Valójában azonban ez egy projektmenedzser cég, ahol 120 fő dolgozik. A tavalyi árbevételük mégis 119,5 milliárd Ft volt.

Ők alapvetően projektmenedzserek és pénzügyesek, akik a tendereket menedzselik és továbbadják az alvállalkozóknak. A tényleges munkát nem ők végzik.

Volt egy összehasonlítás, ahol megnéztük Mészáros egy másik cégét, a ZÁÉV-et, ami stadionokat épített az elmúlt években, és a Marketet, ami Garancsi István cége, és szintén NER-közeli. A Market piaci befektetéseket is végez, mint például irodaházak építése. Érdekes látni, hogy míg a Market nagyobb árbevételre tesz szert és több alkalmazottja van, a kivett osztalék mértéke kisebb, mint a ZÁÉV-nál, amely szinte kizárólag állami közbeszerzésekből él.

– Ott van Hatvanpuszta, ami nagyon gyorsan felépült. Tudjuk, hogy pontosan milyen pénzből és hogyan?

– Ez nyilván politikai ügy, hiszen az, hogy ez milyen módon kötődik a miniszterelnökhöz, illetve a miniszterelnök családjában épül, jogosan kelti fel az emberek érdeklődését. A magyarázat azonban nem biztos, hogy teljesen fedi a valóságot, miközben nem állítanám, hogy semmilyen összefüggésben nincs a azzal. Ez az építkezés Orbán Viktor édesapja bányaipari cégének, a Dolomit Kft-nek az osztalékából történhetett. A sajtó minden évben cikkezik arról, hogy a Dolomit Kft. milliárdos osztalékot fizet ki. A cégnek voltak állami projektekhez köthető megbízásai és Mészáros Lőrinccel is volt üzleti kapcsolata, vagyis azt azért nem mondhatjuk, hogy ezek 100%-bantiszta piaci bevételek.

Ha azonban összeadjuk a kivett osztalékokat, és feltételezzük, hogy a család takarékosan élt és félretette ezt a pénzt, akkor akár meg is épülhetett ez a komplexum.

Ezt mondhatjuk a beszámolók alapján. Innentől a miniszterelnököt kellene meghallgatni arról, hogy ő mit mond erről.

– Mennyire üti át az ingerküszöböt választói szinten mindez? Nem érzi a kockázatát a kormánypárt annak, hogy a választások előtt ezek az információk nyilvánosságra kerülnek?

– Szerintem akkor azért érzi, hogyha mi böngésszük ezeket a beszámolókat. Az állami rendezvények és plakátozós munkák például mind Balásy Gyula cégeihez tartoznak. Idén azonban ezek a cégek még nem tették ki a beszámolóikat. Van egy törekvés bizonyos cégeknél, hogy eltolják ezeket az ügyeket a választás utánra.

Amikor a sajtó ír Rogán Antal találmányának ügyéről, több ezer ember rákeres, hogy mi ez a találmány, és hogy lehet ennyi pénzt összeszedni. Azaz az információ eljut az emberekhez, és sokakat felháborít.

Viszont az is igaz, hogy egyrészt kevés emberhez jut el, mert csak bizonyos online lapok szemlézik ezeket a híreket, az emberek többsége nem olvassa ezeket, másrészt pedig egy ilyen időszakban, amikor naponta tíz cikk jelenik meg különböző cégügyekről, biztosan nem olvassák végig mindet. Ez egy politikai feladat lenne, biztosan izgalmas, ahogy annak idején az volt Szijjártó jachtozása.

Például az ő felesége is évek óta nagyon nagy összegű osztalékokat kap egy olyan cégből, aminek honlapja sincsen.

Ezeket az ügyeket fel lehetne építeni, és ezek biztosan rombolják a politikusok szavahihetőségét.

– Hogy működik egy stróman? Nem félő, hogy egyszer csak azt gondolja, hogy mégiscsak övé az a pénz, és lelép az egész összeggel?

– Ennek van egy büntetőjogi része. Emlékezhetünk például a Quaestor-ügyre, ahol valakinek a nevére írattak cégeket. Ezek az emberek általában hátrányos helyzetűek és nem feltétlenül képesek belátni az egész ügy hátterét. De az is előfordul, hogy valaki szorosan együtt dolgozik egy politikussal, jó kapcsolatot ápol vele, és róla mondják, hogy stróman, tehát valakinek a vagyonát kezeli. Ennek is sok árnyalata van. Vannak olyan gazdasági szereplők, akik a mostani politikai elittel szoros kapcsolatot ápolnak és politikailag exponáltak. De még nekik is vannak olyan cégeik, amelyek nagyobb önállósággal rendelkeznek, ahonnan nem veszik ki az összes osztalékot.

Például Mészáros Lőrinc cégbirodalmában is vannak olyan cégek, amelyek személyesen fontosak neki, és ott inkább befekteti a pénzt, nem veszi ki.

Másrészről a nagy építőipari cégek esetében mindig kiveszik az összes osztalékot, amit aztán különböző politikai, gazdasági és stratégiai célokra fektetnek be. És vannak olyan gazdasági szereplők is, mint például Jellinek Dániel, aki független és piaci szereplőnek tűnik, de neki is vannak olyan ügyletei, amelyekben nem biztos, hogy teljesen autonóm módon dönt. Inkább úgy tűnik, hogy valamilyen más gazdasági szereplőnek falaz, és utána ezeket a cégeket továbbadja. Tehát ez egy nagyon árnyalt dolog, nem lehet őket egy kalap alá venni.

– Amikor létrehozták a KESMA-t, akkor ingyen odapasszoltak nagyon értékes cégeket ennek az alapítványnak. Ez például arra utalhat, hogy az egész egy strómanrendszer volt?

– Ennél árnyaltabban kell megérteni a működését annak, ahogyan a politikai és a gazdasági elit egymással kapcsolatban van az elmúlt tíz-tizenöt évben. Ez egy bonyolult összefüggésrendszer, és nem állítanám, hogy ezeknek a gazdasági szereplőknek ne lenne semmiféle önállóságuk.

Biztos, hogy vannak olyan területek, amelyek a politika számára stratégiai fontosságúak, mint például a média, ahol az üzleti érdekek nem érvényesülnek.

Itt a profit és a nyereségesség szempontjai háttérbe szorulnak. Ez egy feladat, amit a gazdasági szereplőknek kiadnak, és amit el kell látniuk, ha továbbra is a hatalom kegyében akarnak maradni.

– Magyar Péter azt ígéri, ha hatalomra kerül, húsz évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatot indít a politikusok és családtagjaik ellen, és amennyiben nem tudják igazolni, miből lett ekkora vagyonuk, adót vet ki rájuk. Mekkora ennek a realitása?

– Biztos, hogy van olyan része ezeknek a céges pénzeknek, amelyek visszakövethetősége nagyon nehéz, ha nem lehetetlen. Komplex, kiterjedt vizsgálatra lenne szükség. Első lépésként meg kellene teremteni ezeknek a vizsgálatoknak a jogi kereteit. Jelenleg nem zajlanak ilyen vagyonosodási vizsgálatok, a NAV sem folytat ilyeneket. Korábban volt erre lehetőség, de most már nincsenek ilyenek. A vagyonnyilatkozati rendszerrel kapcsolatban sokat beszéltünk már erről évek, évtizedek óta. Jelenleg a kormánytagoknak, képviselőknek és vezető politikusoknak nem kell valódi szankcióktól tartaniuk, ha valamit rosszul írnak be. Azon kívül, hogy kijavítják, nincs más következménye. A civilek javaslata az, hogy a NAV automatikusan indítson vagyonosodási vizsgálatot, ha a politikus nem tudja alátámasztani meggazdagodásának hátterét. Ha nem tesz eleget vagyonnyilatkozati kötelezettségének, vagy valótlan állításokat tesz, akkor érdemi szankciókkal lehessen sújtani.

Mindenképpen létre kellene hozni egy olyan állami szervet, például egy korrupciós ügyészséget vagy egy specializált szervezetet, amely képes kinyomozni ezeket az ügyeket.

Jelenleg hiányzik a kapacitás és a szakértelem ehhez, beleértve a szakértőket, adatelemző kapacitást és szoftvereket. Az Integritási Hatóság próbálja ezt kiépíteni, de például a vagyonnyilatkozatok ellenőrzéséhez szükséges jogkörök náluk is hiányoznak. Nagyon sokféle ügyről van szó. Vannak olyan esetek, ahol emberek korrupciós ügyekből, vagy közhatalommal visszaélve szereznek extraprofitot, és aztán ez a pénz valamilyen hálózaton belül mozog. Ezek konkrét történetek, amikkel egy ilyen vizsgálatnak foglalkoznia kell. És sok olyan helyzet is van, ahol egy vállalkozó nagyon magas profitkulccsal éveken, évtizedeken keresztül nyer közbeszerzéseken, gyakran verseny nélkül,

és ebből osztalékot vesz ki, amit aztán például politikai vállalkozásba forgat be, a Megafonnak adományozza, vagy újságot indít, ami propagandát terjeszt. Ez már sokkal bonyolultabb történet, és nem feltétlenül jogsértésről van szó.

Fontos, hogy megteremtsük azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a különbségtételt ezek között az ügyek között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk