Segédmunkás apának segédmunkás lesz a gyereke is
Ez valamennyire minden országban igaz, de Magyarországon különösen nehéz egy alsóbb társadalmi csoportból feljebb lépni, pláne felülről leesni. Az emberek mégsem érzik ezeket a merev határokat, sőt többségében úgy látják, előreléptek a szüleikhez képest. Hogy lehet ez?
Jó lenne azt hinni, hogy a kemény munkán és a tehetségen múlik, mire viszi az ember az életben, de valójában rengeteg dolgot a származás dönt el. Azt, hogy mekkora esélye van egy szegénységbe született embernek felemelkedni, a társadalomtudományokban mobilitásnak hívják. Ha egy országban viszonylag könnyű előrelépni, ott magas a mobilitás, ilyenek például a skandináv országok. Ahol viszont merevebbek a falak, ott alacsony a mobilitás, Nyugat-Európában Németország és Franciaország is ebbe a körbe tartozik.
Eddig is lehetett tudni, hogy Magyarországon alacsony a mobilitás, de egy friss kutatásból most látványosan kiderült, hogy egy erősen hierarchizált társadalomban élünk, ahol nagyon nehéz áttörni az ember előtt magasodó falakat. Ez azt jelenti, hogy ha megnézzük, milyen családból jön valaki, szinte teljes bizonyossággal meg tudjuk mondani a foglalkozását, anyagi helyzetét és általában a társadalmi pozícióját.
Mindez egy tavaly ősszel végzett országos, reprezentatív felmérésből derült ki, amiből általános következtetéseket lehet levonni a felnőtt magyar népességre nézve. Az erről szóló kötet egy évek óta tartó, átfogó kutatás részeként készült, amiben az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja és az ELTE mellett a Debreceni Egyetem kutatói is részt vesznek. A Mobilitás Kutatási Centrumban elsősorban a társadalmi integráció kérdésével foglalkoznak, 2012-ben jelent meg az első könyvük, majd 2017-ben a következő, ami egy 2015-ös, szintén reprezentatív felmérésen alapult.
Idén két újabb kötetet adtak ki, az egyikben a magyarok és a politika viszonyáról derültek ki érdekes dolgok, például, hogy a gazdagabbak egyre nyitottabbak lennének egy diktatúrára. A másik a “Származás és integráció a mai magyar társadalomban” címet kapta, és erre is igaz, hogy elsősorban adatokat tartalmaz, a mélyebb elemzéseket a következő hónapokban fogják elkészíteni. (A magyar társadalom és a politika, 2019 című könyvről írt összefoglalót itt olvashatja. A teljes köteteket pedig itt töltheti le).
Egyszer fent, aztán mindig
Magyarországon az 1960-as, 70-es években még nemzetközi összevetésben is magas volt a mobilitás, aztán a 80-as években stagnált, majd enyhén romlott a helyzet. A rendszerváltás után folytatódott a csökkenés, mostanra pedig az egyik legzártabb európai országnak számítunk.
A most készült kutatás szerint a magas szintű vezetőként dolgozó, értelmiségi apák gyerekeinek több mint fele ugyanezt a karriert futja be. Egy kisebb részük alacsonyabb szintű szellemi munkát végez, és alig vannak, akik szakmunkásként, betanított munkásként, pláne segédmunkásként dolgoznának.
Ezzel együtt a segédmunkás apák gyerekeinek alig van esélyük felkapaszkodni, kevesebb mint tíz százalékuk végez alacsonyabb vagy magasabb szintű szellemi munkát. Egyötödük megőrizte apja pozícióját, és többnyire legfeljebb abban bízhatnak, hogy előrelépnek valamilyen képzettebb munkás pozíciójába. Kiderült az is, hogy a nőknél gyengébb ez az összefüggés, ők nagyobb eséllyel végeznek szellemi foglalkozást, mint a segédmunkás apák fiai.
A számok alapján a magas szintű vezetők és az értelmiségiek csoportja tűnik a legzártabbnak. Ők örökítik tovább legnagyobb eséllyel a saját pozíciójukat, vagyis különösen érvényes a “ragadós plafon effektus”: aki egyszer fent van, nehezen esik le onnan.
