SZEMPONT
A Rovatból

„Az itthoni állami rendszerbe már nem mennék vissza” – egy rezidens, aki kilépett az állami egészségügyből

Márciusban többek között egy fiatal rezidens is beszélt lapunknak arról, miért nem írta alá a szolgálati jogviszonyról szóló szerződését. Most ismét megkerestük, hogy elmesélje, mi történt vele azóta.


Március elsejével több egészségügyi dolgozó is távozott a munkahelyéről, ugyanis nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Lapunknak korábban többen is elmondták, miért döntöttek így. Volt, aki évtizedeket húzott le az egészségügyben, mielőtt az új szerződés miatt búcsút mondott a hivatásának. De márciusban a Szeretlek Magyarországnak egy fiatal rezidens is mesélt arról, hogy ő sem írta alá az új szerződést.

Most ismét megkerestük őt, hogy elmesélje, mi történt vele az elmúlt időszakban, hol tudott elhelyezkedni, megbánta-e a döntését, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

“2021. március 1. óta nem vagyok állami dolgozó. Nem vagyok rezidens. Nem vagyok inas. Nem látom, mi lesz a beteggel, nem találkozom vele újra. Többnyire beteget se látok. Jó munkahelyeim vannak. Anyagi szempontból is jobban jártam. A normális munkaidő is sokat segít, bár így is jóval többet dolgozom összességében, mint az egészséges, de mivel ez az én döntésem, így kevésbé frusztrál”

- foglalja össze röviden az egykori rezidens.

Március végéig csak másodállásokban dolgozott, háziorvosi ügyeleteket vállalt. Áprilistól viszont már teljes állásban dolgozik egy gyógyszeralapanyag-gyárban.

“Jó helyem van, normális munkaidő, protokollok, minőségbiztosítás, ünnepnapok és hétvégék, az állami rendszerben soha nem ismert fogalmak”

- meséli az egykori rezidens, aki a főállása mellett a háziorvosi ügyeleteket is megtartotta másodállásként, mert - mint mondja - megpróbált valamennyire az egészségügyben maradni. Ugyanakkor ez mégsem ugyanaz, mint a kórházban.

“A háziorvosi ügyeletek jók, de nem ugyanaz, mint amikor a reggeli viziten látom, hogy javul a beteg állapota. Nincs szakorvos, akit mindenféle kérdéssel kereshetek. Kérhetek segítséget a szakmai vezetőtől, persze, de nem azért van, hogy oktasson. A klinikai tudást megtartani külön kihívás, jelenleg is különféle terveket szövök a saját szabadidőm ellen, hogy később ne kelljen teljesen elölről kezdenem”

-fogalmaz.

Azt mondja, szeretne egyszer szakvizsgát, de tudja, hogy itthon esélytelen, ezért egyelőre a szakmai tudását próbálja szinten tartani, és szeretne majd nyelvet is tanulni.

“Az itthoni állami rendszerbe már nem mennék vissza, mert már nem bízom benne. Ahhoz, hogy visszamenjek, hatalmas változások kellenének”

- fogalmaz.

Az egykori rezidens ugyanakkor úgy látja, mostanra inkább csak romlott a helyzet.

“Folyamatosan tartom a kapcsolatot az állami rendszerben maradt barátokkal, így tudom, hogy romlott a helyzet: ugyanaz a munka, kevesebb dolgozó, a rádióban pedig a napi 300 halott mellett is az ment, hogy minden rendben...közben a szűrések és szakrendelések leálltak. Ebből következtethetünk arra, hogy mi a valódi helyzet. Lélegeztetés a raktárban? Műtőben?”

- mondja.

De mesélt arról is, hogy a február végén aláíró rezidenstársait is mind kirendelték Covid-osztályra.

“Pénteken aláírtak, vasárnap már kapták a leveleket. Több embernek ez már a harmadik kirendelése volt. Akkor nagyon örültem a döntésemnek. Nem akartam látni a haldoklókat. Aztán láttam őket az otthonukban, ügyeletben”

-fogalmaz.

Azt mondja, néha még visszagondol a kórházban töltött időkre is, és arra, hogy most hol tartana a szakképzésben.

“Néha félálomban visszaemlékszek azokra a szerencsétlen hamuszürke arcú emberekre, akiknél ott voltam a lakásukban vagy a kórtermükben, akiket menteni akartam. Néha elnosztalgiázok, számolgatom, hogy hol tartanék a képzésben, ha maradtam volna. Ilyenkor felhívom a barátnőmet, aki aláírni kényszerült és mindig mesél valami elképesztőt, hogy most épp mit műveltek vele a képzése részeként. Másodállások engedélyeztetése, gyakorlati helyek változtatása, munkaidőn túli kötelező programok, bürokrácia, stb.

Majd felhívom a másik barátnőmet, aki külföldön tanul és ámuldozva mesél az ottani vidéki kórház összehasoníthatatlanul jó állapotairól” - jegyzi meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Puskás Peti: Megöltetek ismét egy gyermeket, tönkretettetek egy családot
Az énekes nagyon keményen nekiment azoknak, akik gyorshajtás miatt baleseteznek, illetve részegen vagy bedrogozva autóba ülnek. Posztja Sallai Nóra fiának halála kapcsán született meg.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, nem élte túl súlyos autóbalesetüket Sallai Nóra kisfia. A színésznő ötéves gyerekének, Bendének a halálhíre hétfőn érkezett, 10 nappal azután, hogy autójukba egy gyorsan hajtó BMW csapódott bele.

Az eset ismét rávilágított arra is, hogy milyen sok problémát okoznak a gyorshajtók – még akkor is, ha a kameraképek alapján az életveszélyes sérüléseket szenvedett Sallai Nóra sem biztos, hogy elég körültekintően hajtott ki a keresztutcából.

Puskás Peti a Facebookon fakadt ki az eset kapcsán.

„Megöltetek ismét egy gyermeket. Tönkretettetek egy családot. Nem ismerlek titeket, de hányszor gyászoltunk már, hányszor kellett olvasni, hogy emberek halnak meg értelmetlenül”

– írja posztjában az énekes.

Majd úgy folytatja: „pedig semmi mást nem csináltak, csak ugyanazt mint mindennap: tartottak haza gyalog, vártak a buszmegállóban, bicikliztek át a hídon, ültek együtt az autóban, lehet, zenét hallgattak, meséltek a napjukról egymásnak, majd véget ért minden.”

„Azért mert részegek vagytok, be vagytok drogozva, mert versenyeztek, mert villogni akartok, mert faszgyökerek vagytok, majd lesztek gyilkosok, mert nincs mit szépíteni, azok vagytok.”

Hozzáteszi: „Sallai Nóra a kolléganőm. Amióta olvastam mi történt, nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rájuk. Ne imádkoztam volna, hogy felépüljenek...nem tudom ezek után mit lehet mondani.”

Az énekes posztjában szigorítást is szeretne elérni azokkal szemben, akik potenciálisan hasonló balesetet okozhatnak: „Csak annyit tudok, hogy ezt a többesszámot üzenem mindenkinek, aki hisztizik, miért lehet csak ennyivel meg annyival menni, miért kell lassítani az autóforgalmat, miért nem szabad egy sör után beülni, miért tilos bedrogozva, akár csak beszívva is beülni, miért gyűlöletes a versenyzés az utakon, miért undorító, amikor letolsz másokat az utakon, majd büntetőfékezel... és legfőképpen üzenem azoknak a közszereplő ismerőseimnek, akik azzal villognak, mekkorát gyorsul az új státuszszimbólum, akik liveoznak, miközben a városban baszatják, és hát tudom jól, hogy ittasan-bekokózva szálltok be a kocsitokba, mert abban bíztok, hogy híresek vagytok, ezért nektek szabad, hogy ezekért a halálokért ti is hibásak vagytok mind.”

„Ha a lelkiismeretetek nem is , a súlyos szigorítások talán változtatnának rajtatok”

– írja bejegyzése végén Puskás Peti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Hogy tele a gatya, abban biztos vagyok” - ilyen volt Magyar Péter MTVA előtti tüntetése
A tüntetésen felszólalt Nagy Ervin, Bruti és Hadházy Ákos is, Magyar Péter pedig a propagandamédia bojkottálására szólított fel mindenkit a beszédében.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. október 06.



Szombat délután Magyar Péter az MTVA Kunigunda útjánál található épülete előtt rendezett tüntetést a propaganda ellen. A Tisza Párt elnöke azt követelte, hogy hívják be a köztévé élő műsorába.

A tüntetésen felszólalt Nagy Ervin, Bruti és Hadházy Ákos is, Magyar Péter pedig a propagandamédia bojkottálására szólított fel mindenkit a beszédében.

Ott voltunk a helyszínen, és megkérdeztük az embereket arról, hogy mikor előzheti meg a Tisza Párt a Fideszt népszerűségben. Többen azt mondták, hogy ez egy éven belül megtörténhet.

Itt a videó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Lázár úr, ez milyen társadalmi egyeztetés?” - úgy tiltották be az erkélynapelemeket, hogy meg sem várták a szakmai véleményeket
A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség alelnöke szerint már a társadalmi egyeztetés utolsó napján megjelent a kész rendelet a Magyar Közlönyben. A szakmai szervezet szerint az erkélynapelemek teljes tiltása értelmetlen, de több másik új szabályt sem értenek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. október 07.



Teljesen váratlanul betiltotta az erkélynapelemeket Lázár János minisztériuma, méghozzá úgy, hogy az erről szóló rendelet már a társadalmi egyeztetés utolsó napján megjelent a Magyar Közlönyben.

Szilágyi László, a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség alelnöke az autójából bejelentkezve, felháborodott hangulatú videóban tiltakozott. Azt mondta, csak véletlenül találták meg a jogszabály tervezetét a minisztérium oldalán, és ők be is küldték a javaslataikat, de hiába. "Lázár úr, miért nem lehetett erről konzultálni? Ez milyen társadalmi egyeztetés? Kivel egyeztetnek? El sem olvasták a levelünket, amit küldtünk! Legalább másnap hozták volna ki a jogszabályt" - mondta. A rendeletben egyébként sok más új szabály is van, például a parkolókban ezentúl csak a terület 30%-a fölé helyezhető napelem, a napelemeket ezentúl "geometrikus alakzatban" kell feltenni a tetőre, és mezőgazdasági területek fölé nem telepíthetőek. Szilágyi Lászlóval beszélgettünk.

– Mi az, ami ennyire kiborította?

– Az, hogy múlt hétfő éjfélig lehetett beadni társadalmi egyeztetésre a javaslatokat egy jogszabályváltozás kapcsán, ami már aznap megjelent a Magyar Közlönyben, a szeptember 30-i számban. Le sem zárult még az észrevételek beadásának a határideje, de már kihozták a kész szabályt. Ezzel megcsúfolták a társadalmi egyeztetés intézményét.

– Máskor egyeztetnek?

– Vannak azért olyan fórumok, aminek tagjai vagyunk, és ott részt veszünk egyeztetéseken, de sokszor más esetben is a Magyar Közlönyből értesülünk olyan jogszabályokról, melyek a mi területünket érintik. Pedig mindig igyekszünk részt venni minden hivatalosan meghirdetett fórumon, és segíteni. Sokszor a jogszabályok értelmezésével is meg kell küzdenünk. Gyakran mind jogászok, mind szakemberek nem egyértelműen értik azt, hogy mi a jogalkotói szándék. Ilyenkor viszont hozzánk fordulnak az emberek, vagy a sajtó képviselői, hogy magyarázzuk meg. Például közel fél évig, a szaldó kérdése sem volt tisztázott, hogy marad-e, vagy nem, kinek hogy lesz,

aztán egyszer csak Tiktok videóban egy strandról jelentkezett be a miniszter, és mondta el, hogy mi az ő értelmezése, amiről nagyon hamar kiderült, hogy mégsem úgy lesz.

Nagyon-nagyon nehéz ez a fajta szakmai kommunikáció.

– A korábbi esetekben, amikor társadalmi egyeztetés volt, átmentek az önök javaslatai?

– Amikor reagáltak valamire, az akkor volt, amikor sajtónyilvánosságot kapott a felháborodásunk. A sima szakmai úton folytatott konzultációink nem mennek tovább, azonban, ha a sajtó támogatásával társadalmi nyomás kerül a jogalkotóra, akkor szoktak hozzánk fordulni. Jelen pillanatban is zajlanak tárgyalásaink. Például az RRF pályázat kapcsán, most már több mint egy éve tárgyalunk a Miniszterelnökség helyettes államtitkárával, aki illetékes a pályázatok kapcsán, ezen a téren folyamatos, jól működő kommunikáció van, és az ügyek is, még ha lassan is, de mennek előre. Ezt a pozitív példát is azért mondom, hogy ne csak az elmarasztalást mondjam.

– Mit is tartalmaz ez a sebtében kijött rendelet?

– Mielőtt még belemegyünk a részletekbe, annyit azért el kell, hogy mondjak, hogy miután az autóval félreálltam, hogy a megdöbbenésemnek hangot adjak, hogy kijött a közlönyben a rendelet, mielőtt lezáródott volna a társadalmi egyeztetés, elolvastam. Azt tapasztaltam, hogy néhány olyan pontot, amit a hétvégén mi kritizáltunk, kivettek. Például azt, hogy sövényt kell építeni ezért, hogy az utcáról ne legyen látható a földre telepített napelem.

– Mi a helyzet az erkélynapelemekkel?

Az erkélynapelemek teljes tiltásával nem tudunk szakmailag egyetérteni, nem megalapozott a teljes tiltás, de mielőtt erről beszélnék erről, muszáj definiáljuk egy kicsit ezt a terméket, mert nem mindenki ugyanazt érti alatta. A napelemet az erkélyre ugyanúgy, mint a ház tetejére, hagyományos módon, szolgáltatói engedélyeztetésekkel, villamosmérnöki tervekkel, felelős műszaki ellenőrzéssel eddig is fel lehetett Magyarországon szerelni, csak végig kellett csinálni a hagyományos háztartási méretű kiserőművekre vonatkozó, vagy akár nagyobb erőműveknél is a hatályos szabályrendet.

Például a győri kórháznak végig napelemeket szereltek fel a korlátaira. Az üvegkorlát helyére, mivel eleve úgy volt tervezve, napelem kerülhetett be.

Tehát ez egy nagyon jól működő lehetőség volt, ha valaki a tetőnél tovább szeretett volna menni, és még nagyobb felületet akart volna energiatermelésre használni, akkor be tudta vonni az erkélyt is. A másik definíció pedig, ami elsősorban Nyugat-Európában, Ausztriában, Németországban támogatott és szabályozott, az úgynevezett balkon solar, erkélynapelem. Ez egy plug and play rendszer, amit dobozban akár a közeli boltban meg lehet vásárolni, és mindenféle engedélyeztetés, műszaki terv nélkül a végfelhasználók egy tartószerkezettel rögzítik az erkélyükre, és egyszerűen bedugják a konnektorba, és elkezd termelni. Egy mikroinverter van ebben a kis rendszerben, rá tud segíteni. Bár a fogyasztásnak csak egy töredék részét, de meg tudja termelni egy 800 wattos panellel. Tudomásom szerint utólagosan csak be kell regisztrálni, le kell jelenteni, de nem kell engedélyt kérni, és nem kell sok pénzt rákölteni. Ennek egyébként a lehetősége Magyarországon eddig sem volt adott, viszont ezzel kapcsolatban folytattunk már tárgyalásokat, egyeztetéseket, hogy ennek a lehetőségét a nyugat-európai példához hasonlóan Magyarországon is megteremtsük, elsősorban a társadalmi igény miatt. Nos, ezzel a rendelettel semmiféle különbséget nem tettek, hanem

egy mondatban gyakorlatilag betiltották.

Ráadásul nem is az Energiaügyi Minisztérium, akihez szerintem ennek tartoznia kéne, hanem az Építési és Közlekedési Minisztérium. Feltételezem, hogy építészeti vagy valamilyen látványprobléma miatt, de igazából nem tudom pontosan, mert nem történt egyeztetés a szakmában, nem tudom, hogy pontosan mi volt a jogalkotói szándék. Szerintem egyöntetű tiltás helyett szakmai elvek melletti kompromisszumos szabályozásra lenne szükség, és nem mondom, hogy mindenhol lehet erkélyre napelemeket szerelni, de ahol van erre lehetőség, akkor azt miért kell tiltani?

– Az talán érthető, ha egy műemléki épületre nem engedélyezik...

– Igen, de egy modern új társasházra, amit most terveznek, és be van tervezve mondjuk 500 négyzetméter üveg panel az erkélyre, ahelyett simán lehetne fekete szolár panel, véleményem szerint még esztétikusabb is lehet az az épület.

– Mi van még, ami problematikus lehet a szabályozásban?

– Például azt rendeli el, hogy „geometrikus szabályrendszer szerint kell felrakni a napelemeket”. Ez sem teljesen világos nekem, mit értünk pontosan ezalatt? Szabályos négyzetnek kell lenni, vagy szabályos téglalap formára kell kihozni?

Azzal egyetértek, hogy törekedjünk mindig a kivitelezésnél az esztétikumra, de vannak olyan extrém esetek, amikor még két panelt fel kell raknunk, ami lehet, hogy kilóg a téglalap formájából, de úgy fér el a tetőn.

Itt van továbbá a parkolók szabályozása. A nagy parkolókban egyre elfogadottabb, és külföldön kifejezetten támogatott megoldás, az úgynevezett carportoknak az elhelyezése, amikor az autók felett az árnyékoló napelemből készül. Miközben az autókat árnyékolja a parkolóban, közben elektromos áramot termel. Ezt most úgy korlátozták, hogy

30 százaléknál nem lehet több a napelemek aránya.

Ezt sem tudjuk, hogy pontosan miért. Feltételezzük, hogy valamilyen zöldesítés a célja, hogy több zöld növény legyen.

– Leírja a rendelet, hogy a zöldítés a cél?

– Nem. És mivel nem volt szakmai konzultáció, nem tudom pontosan. Mindenesetre, ha csak annyit nézek, hogy 30 százalékát engedik napelemmel lefedni, az azt jelenti, hogy 70 százalékában a parkoló autók felett nem lehet napelemet telepíteni. Ez szerintem a napelemek szemszögéből nézve mindenképpen hátrányos rendelet. Aztán, van egy nagyon érdekes fejlesztés jó néhány éve a világon, ez pedig az agrovoltaics vagy agrosolar. Ez azt jelenti, hogy mezőgazdasági területek fölé tesznek egy speciális tartószerkezettel a termések felé egy napelemes árnyékolót. Ezt kifejezetten olyan növényeknél fejlesztették ki, aminek nem tesz jót a tűző nap, és félárnyékra van szüksége. Tudomásom szerint ilyen mondjuk a padlizsán vagy a málna, aminek kifejezetten jót tesz, ha van egy kicsi árnyék felette, és ezeket az árnyékokat napelemekkel oldják meg.

Magyarországon is indultak ilyen projektek, amiket szintén egy tollvonással áthúztak, mert mezőgazdasági területen nem lehet napelemet építeni.

Azt gondolom, hogy ebben az ügyben is szakmai konzultációt kellene folytatni, mert nem az a célja a napelemeseknek sem, hogy a kukorica helyett napelemek legyenek a mezőn, de az, hogy bizonyos területeken, ahol ez még segíti is a termelést, ott miért ne lehetne öngondoskodással, energiatermeléssel összekötni a kettőt? Ezt kifejezetten egy szép, szakmai területek közötti közös együttműködésnek, előremutató, önfenntartó gondolkodásnak találom, és ezt is most ezzel a rendelettel áthúzták, miközben inkább ilyen fejlesztésekre lenne szükség az országban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Újabb reakció Sallai Nóra kisfiának halála után: „Mi kell, hogy történjen, hogy végre véget érjen?”
A Jóban Rosszban egykori színésznője mellett rengetegen álltak ki. Todorovits Rea influenszer-író is írt egy posztot a tragédiáról.
H. M. - Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. október 08.



Mint arról korábban írtunk, Sallai Nóra színésznő Alsónémediben szenvedett autóbalesetet ötéves kisfiával. Hétfőn kiderült, hogy az ötéves Benedek nem élte túl az ütközést, és meghalt.

Puskás Peti keményen reagált a hírre, bejegyzésében a színész értelmetlen halálról és a család tönkretételéről írt.

Todorovits Rea influenszer-író is írt egy posztot a tragédiáról.

Az író szerint

„pár kiskirály ismét úgy döntött, hogy egy több tíz milliós kocsival menőzni sokkal többet ér, mint ártatlanok élete. Mégis minek kell még történnie, hogy elkezdődjön a jogosítvány megszerzése utáni felelősségteljes gondolkodás? Ahol apuka nem a legmenőbb autót veszi meg az idióta gyerekének, hanem beül mellé és megtanítja neki, mi is az a felelősség.”

Az influenszer kiemelte azt is, hogy most már komoly változtatásokat kell hozni.

„Meddig? Mi kell, hogy történjen, hogy végre véget érjen, hogy végre mindenki megértse, hogy a négy kerékkel nem járnak pluszba életek... És hiszem, hogy Nóra felébred majd. Ki fog odaállni az édesanya elé és közölni vele, hogy a kisfiát többé nem ölelheti át? Nem a vétkes sofőr, ebben egészen biztos vagyok”

– írta bejegyzésében Todorovits Rea.

Link másolása
KÖVESS MINKET: