SZEMPONT
A Rovatból

Raskó György: Azért nem lehet az inflációt a földbe döngölni Magyarországon, mert a kormány iránti bizalom a minimálisra zsugorodott

A szakértő az élelmiszerárak további emelkedésére számít, pedig sok boltban a tej már így is 150 Ft-tal drágább, mint Ausztriában. De a megingó bizalom, a gyenge forint és a száraz tél nem sok jóval kecsegtet.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. február 13.



Miközben a kormány azt mondja, hogy „minden eszközzel kész fellépni” az élelmiszerinfláció ellen, az év első hónapjaiban az élelmiszerárak látványosan tovább nőttek. A KSH friss adatai szerint januárban éves szinten 6 százalékkal drágultak az élelmiszerek, egyes alapvető termékek pedig még ennél is sokkal nagyobb mértékben, a liszt például 43,2, a tej 25, a tojás pedig 23,8 százalékkal lett drágább, ha a tavaly januári árakat vesszük alapul.

A kormány közleményében „átmeneti jelenségről” és „év eleji átárazódásról” beszél, de közben Nagy Márton újra ársapkákat lebegtet. Hogy mennyire lehet ez sikeres, és miért van az, hogy az élelmiszerinfláció újra és újra visszaköszön, arról Raskó György agrárközgazdászt kérdeztük.

– Ön is hasonló mértékű drágulást tapasztalt?

– Nagyjából igen. Persze nyilvánvalóan nincs mögöttem olyan apparátus, mint a KSH, de ez körülbelül egyszer helytálló, legalábbis a januári adatokra, és elképesztően magas. Mégpedig azért, mert Közép-Európa legmagasabb élelmiszeráraira jött rá ez az újabb 5,5 százalék.

– Nagy Márton úgy reagált, hogy a kormány, ha kell, kész megint ársapkákat bevezetni. Milyen realitása van annak, hogy így az élelmiszer-inflációt hatásosan és tartósan letörje a kormányzat?

– Közgazdaságilag abszolút káros, politikailag viszont eszméletlenül előnyös. Ez nyilvánvalóan politikai döntés lesz, nem pedig gazdasági aspektusok alapján meghozott ésszerű lépés. A politika nem az ésszerűségről szól, hanem az érzelmekről.

És a lakosság biztos, hogy nagyon jól fogja fogadni, hogy milyen rendes kormánya van, mert ezeket a fránya árdágítókat rendszabályozza és befagyasztja az árakat.

Viszont nagyon hamar ugyanaz fog történni, mint 2022 tavaszán, hogy amin ársapka volt, annak a veszteségét az adott élelmiszerlánc átterhelte olyan termékekre, amelyek szabadárasak voltak, azok emiatt drágábbak lettek. A végén ezt is, azt is a lakosság fizette meg Magyarországon. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a politikai előnyeit az akkori kormányzó párt, a Fidesz élvezte, hiszen megnyerte a választásokat 2022-ben. Most megint közeleg a választás éve, emiatt biztos vagyok benne, hogy az ársapkával a kormány azért fog próbálkozni, mert ahogy mondtam, nem a gazdasági szempontok a lényegesek, hanem a vélt és várható politikai előny.

– Egy ársapka rövid távon jelentheti az infláció csökkenését?

– Nem. Sőt, fölöslegesen gerjeszti. Ez egy érdekes szindróma, mert a kereskedőnek alig van valami kis nyeresége. Az élelmiszer-kiskereskedelemben a nyereségráta most forgalomarányosan 0,6-0,7 százalék között van, azaz majdnem a nullával egyenlő, és ez egy olyan átlag, amiben benne van a Lidl hatalmas nyeresége és a többieknek a masszív vesztesége is. Ezért azt gondolom, hogy az a kereskedő, akinek most előírják, hogy viselje az árbefagyasztás terheit,

úgy érzi, hogy jogosan teszi, hogy megemeli olyan termékek árát, amelyeken vissza tudja hozni az ebből származó veszteséget.

A probléma csak az, hogy amíg egy nagy nemzetközi lánc és hipermarket több ezer termékre szét tudja osztani a kis áremeléseket, így azt majdhogynem észre sem veszik, addig egy olyan vegyesbolt, ami egy faluban működik, vagy egy kisvárosban, esetleg egy külső kerületben, annak erre nincsen lehetősége, tehát nem tudja szétteríteni az ebből származó veszteséget.

– A nyugdíjasok 3,2 százalékos emelést kaptak most, és novemberben jön a korrekció. Nem tudom, hogy milyen inflációs kilátásaink vannak, ez a jelenlegi éves 5,5 százalék 3 százalék alá nyomható-e addig, de az biztos, hogy most a nyugdíjasok finanszírozzák a különbözetet a havi bevásárlásaikban. És azt tudjuk, hogy a nyugdíjasok által megélt infláció magasabb, talán még a 6% fölött is van.

– A szolgáltatások és különösen a gyógyszertárban megvásárolható, nem vényköteles termékek, valamint az egyéb gyógyászati készítmények eszméletlen módon megdrágultak januárban. A nyugdíjasokat lehet, hogy sokkal jobban érinti ez, mint az élelmiszerfogyasztás. Az a lehető legminimálisabb szinten van, ahogy nekem a kiskereskedők mondják. A nyugdíjasnak van ideje akciós újsággal a kezében néhány boltot végiglátogatni, és mindegyik boltban megvenni azt, ami ott éppen akciós, ezért

a nyugdíjasoknál nem elsősorban az élelmiszer-drágulás okoz problémát, hanem a lakásfenntartás, a szolgáltatások és a gyógyszerek áremelkedése.

Ez a tétel pedig messze az átlaginflációs ráta fölött van.

– Nézzük meg, hogy mi az, ami alakíthatja a továbbiakban ezt az inflációt!

– A magyar forint árfolyamának alakulása az egyik fontos tényező. A beszerzők, tehát akik élelmiszert importálnak Magyarországra, nem nagyon bíznak a forint erős voltában, tehát magukat bebiztosítva „begyengítik” a forintot. Tehát amikor valaki importál például Olaszországból, Spanyolországból zöldséget, gyümölcsöt, akkor

nem a mostani 405 forintos euróárfolyammal kalkulálja a beszerzési árat, hanem 420-425, sőt, sokan 430 forintos árfolyamot alkalmaznak. Ez önmagában is továbbgerjeszti az inflációt,

hiszen az inflációs várakozások most felerősödtek Magyarországon. Ha egy terméket egy gyártó x áron akart eladni, a januári inflációs adat után biztos, hogy módosítani fogja az árkalkulációját, és rá fog tenni néhány százalékot, mert azzal kalkulál, hogy úgyis drágulni fog minden az inputoldalon. És ez aztán szépen fűti magát. Ehhez hozzájönnek a kormány inflációkövető adóemelési intézkedései, gondolok itt például a jövedéki adóra. Ez a lépés a kormány részéről tudatos volt, hogy még nagyobb legyen az infláció Magyarországon, hiszen

az Orbán-kormánynak egy fontos gazdaságpolitikai eszköze az inflációs finanszírozás. Van egy nagyon komoly államháztartási hiány, de ha az infláció miatt az adóbevételek nominálisan magasabbak lesznek, az a pénz befolyik a költségvetésbe, azzal lehet gazdálkodni, azt el lehet osztani, és lehet belőle osztogatni.

Ez az inflációs finanszírozásból származó plusz állami bevétel alapot képezhet arra, hogy például a választások előtti időszakban valamilyen csoportnak, társadalmi rétegnek, például éppen a nyugdíjasoknak adjanak valamilyen címmel például nyugdíjprémiumot. A nyugdíjas akkor majd úgy érzi, hogy ő a kormánytól ajándékba kapott 1000 forintot, és abban a pillanatban elfelejti, hogy amikor ezt a pénzt kapta, az maximum annak a kompenzálása, amivel ő az év hónapjai során finanszírozta az államot. Ez a gazdaság szereplőit más gondolkodásra készteti, ők is belépnek az inflációs spirálba. Tehát a kormány indítja az inflációt és gerjeszti, és erre a vonatra sokan mások is felülnek. Eljutottunk ahhoz az alapproblémához, hogy

Nagy Márton nem veszi észre, hogy azért nem lehet az inflációt a földbe döngölni Magyarországon, mert a kormány iránti bizalom a minimálisra zsugorodott.

Hasonlóan a jegybank iránti bizalom is úgyszintén. A gazdasági élet szereplői nem bíznak a saját kormányukban, állandóan attól félnek, hogy valamilyen újabb adót, illetéket vet ki, újabb olyan megszorító intézkedést alkalmaz, amely a gazdasági szereplőkre és a lakosságra vonatkozik. Ez mára előidézte azt a helyzetet, hogy az állam, a fogyasztók és a gazdasági élet, tehát a termelők között nincsen meg az a morális szolidaritás egymás iránt, hogy fegyelmezzük magunkat, és próbáljunk egészséges gazdasági és termelői árszerkezetet kialakítva stabilitásra törekedni. Itt most senki nem törekszik ilyen stabilitásra, hanem csak rövid távú előnyökre. A kormányzó párt természetesen megteheti, hogy elsősorban a politikai előnyökre koncentrál.

– Ezek szerint sok jóra nem számíthatunk az infláció csökkenését illetően.

– Maradjunk a Tej Terméktanács magatartásánál. Megint indukált egy olyan átadási árat a kiskereskedelem felé, arra való hivatkozással, hogy a nyers tej ára fölfelé megy, ami nincsen köszönőviszonyban sem a magyar lakosság vásárlóerejével. A legdrágább tej-, tejtermékárak Magyarországon vannak Közép-Európában, miközben itt vannak a legalacsonyabb reáljövedelmek. Erre utalok, hogy nincsen felelősségvállalás azok részéről sem, akiknek a saját érdekük lenne, hogy maguk iránt bizalmi légkört alakítsanak ki, amikor a magyar tejet leveszi az ember a polcról.

Ma reggel 728 forint volt az egyik magyar tulajdonú ABC-ben a 2,8-as ESL tej fogyasztói ára, Ausztriában jelen pillanatban ugyanez a 2,8-as tej, forintra átszámolva, több mint 150 forinttal olcsóbb.

– Vannak-e emellett még objektív okok is, amelyek az inflációt gerjeszthetik? Például termésben milyen kilátásaink vannak idén?

– Most jön az újabb feketeleves, és ezt az évet nem tudom, hogy a kormány hogyan fogja infláció oldalon menedzselni, mert elkezdtek emelkedni a mezőgazdasági nyersanyagárak, és a gabona, tehát a búza és a kukorica árai a nemzetközi piacokon, amiben részben Trump kereskedelmi háborús lépései is közrejátszanak. Emelkednek a nyersanyagok árai. Ez azt jelenti, hogy április 1-től újra emelkedni fognak a tápárak, takarmányárak. Ez beépül a tejbe, húsba, nem sorolom tovább. Ahogy hízik az állat, és ahogy fejik a tehenet, ebben a tejben és a húsban megjelenik a drágább takarmány, ami újra komoly emelkedést jelent az átadási árban a feldolgozó, illetve a feldolgozó részéről aztán a kereskedő felé. Ráadásul minden idők legszárazabb telén leszünk hamarosan túl. A téli csapadék elképesztően kevés, a talajok vízzel való feltöltöttsége tragikus állapotban van.

Ez előrevetíti azt, hogy a tavasz lehet, hogy nagyon száraz lesz, nehezen indul be a növényzet, illetve nem kap megfelelő vizet, ezért már az induláskor sem fog megfelelően fejlődni, és ha a tavasz is száraz marad, akkor már most előre megjósolható, hogy nagy termés nem várható 2025-ben sem.

Ez azért lényeges, mert Magyarországon a mezőgazdaság teljesítménye erősen időjárásfüggő, mivel a növényi termékek adják az agrár-GDP több mint 50 százalékát. Ha az időjárás rossz, akkor a mezőgazdasági év is rossz lesz. A mezőgazdaság nem fog tudni a gazdasági növekedéshez érdemben hozzájárulni. Tehát nem igazán jók a kilátások a mezőgazdasági termelőknek az év elején, azért sem, mert az a termény, amit tavaly megtermeltek, az is szűkösebb lett, mint egy normál évben szokott, de pénzhiány miatt eladták ősszel egy jóval alacsonyabb árszinten,. Már csak azok a termelők fognak a mostani magasabb árakból profitálni, akiknek még van készletük, viszont a többiek, akik magyar gabonát akarnak feldolgozni, szembesülnek azzal, hogy csak magas áron lehet belföldről is vásárolni, és az importár is magas lesz. Tehát a nyomás elkezdődött termelői oldalról is az élelmiszer-infláció följebb vitelében. Ezért az élelmiszerek vonatkozásában kétségesnek tartom, hogy az állam 3,3%-ra le tudja vinni az éves inflációt 2025-ben.

– Múltkor beszéltünk róla, hogy amennyiben azt a bizonyos öntözőcsatorna-hálózatot, amit hagytak tönkremenni, helyrehoznák, akkor más lenne a helyzet, mert nem kellene ilyen szárazsággal számolni.

– Ez igaz, de még tervezési szakaszban van a dolog. Már mindenki tudja, a vízügy is tisztában van azzal, hogy vízelvezetés helyett a vízmegtartás koncepcióra kell áttérni. De ehhez a teljes infrastruktúra rekonstrukciójára van szükség, arra meg tudomásom szerint néhány milliárd forintnál többet az állam ebben az évben nem tud áldozni. Tehát hiába tudjuk az eszünkkel, hogy ezt a deficitet mielőbb meg kellene szüntetni, jelen pillanatban nincs meg hozzá a pénzügyi forrás. Az Uniótól lehetne szerezni pénzt ehhez, csak hát az Unióval való kapcsolatunk most nem olyan, hogy erre gondolhassunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: Ez a hatalom erkölcsileg megsemmisül, ki fog csúszni a társadalom a jogi szabályozás alól
A volt igazságügyi miniszter szerint a gyülekezési szabadság korlátozásával az alkotmányos szöveg szembemegy az alkotmányossággal. A társadalmi mozgások kiszámíthatatlanná válnak, ami az állami működés végső stádiuma.


Sulyok Tamás köztársasági elnök szinte azonnal aláírta a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabálymódosítást, arra hivatkozva, hogy a korlátozás szerinte „a gyülekezési jog lényegi tartalmát nem érinti”. Az Alkotmánybíróság volt elnöke abban sem látott kivetnivalót, hogy magáról az alkotmánymódosításról, amire a törvénymódosítás hivatkozik, még nem is szavaztak. Az új szabályozás értelmében akár 200 ezer forintra bírságolhatnak mindenkit, aki részt vesz a Pride-on, és arcfelismerő rendszerrel azonosíthatják a szabálysértőket. Orbán Viktor szerda este azt mondta, senkit sem tartóztanak majd le, de a bírságot be kell fizetni.

Ha az Alaptörvénymódosítást is elfogadják, akkor az kimondja majd, hogy a gyermekek védelme minden más alapjogot megelőz, beleértve például a gyülekezési szabadságot, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot vagy épp a tulajdonhoz való jogot. Egyetlen kivétel lesz, az élethez való jog. Milyen következményei lesznek mindennek a magyar jogállamra és az igazsságszolgáltatásra? Erről beszélgettünk Bárándy Péter ügyvéddel, volt igazságügyminiszterrel.

– Hogyan jutottunk el ide?

– Két szálon induljunk el. Az egyik az alaptörvény 15. tervezett módosítása, amiben szörnyű dolgok vannak, többek közt a gyermekekre vonatkozó rendelkezés. Ez a jelenlegi alaptörvényben is szó szerint benne van, ezt egészítené ki azzal a módosítás, hogy ez a jog minden egyéb alapjogot megelőz. Az alaptörvény Szabadság és felelősség című részében vannak felsorolva az alapvető emberi jogok. Ugyanez a rész azzal kezdődik, hogy az állam elsődleges feladata ezeknek a biztosítása. Tehát ez egy állami felelősség.

Tovább megyek: ezek az alapjogok nincsenek sorrendbe szedve,

csak az Alkotmánybíróság hivatott arra, hogy adott szituációban a határozatával kijelölje szükségességi és arányossági, célszerűségi teszt alapján, hogy az egyik alapjog érvényesülése érdekében a másik alapjog korlátozható-e, és ha igen, akkor mennyire.

Tehát az alapjogok összemérésének ez az egyetlen módja. Ehhez képest nem lehet kijelölni egy alapjogot, amely az élethez való jog kivételével mindegyiket megelőzi. Mert ez mindig szituációnként vizsgálandó. Itt például ezt a szituációt össze kellene mérnie az Alkotmánybíróságnak a véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadsággal, valamint a gyermekvédelemmel. És egy rendesen működő Alkotmánybíróság erre mondana valamit. A magyarországi persze nem az, de a struktúrában az Alkotmánybíróság lenne az, amelyik hivatott ezt kezelni. Ezt a tervezett alaptörvény-módosítás felborítja. És ez ellentétes az alkotmányossággal. Ez hosszú téma, ebbe én most nem megyek bele, annyi a lényeg, hogy az alkotmány, illetve az alaptörvény szövegén felül van egy alkotmányosság, ami a törvényi szövegnél magasabb rendű kívánalomrendszer. Ez az egyik vonulat. A másik vonulat az, hogy most hoztak botrányos módon egy, a gyülekezésre vonatkozó törvényt.

Ezt nem lehet jogalkotásnak minősíteni, mert néhány egyszerű képviselő terjesztette elő, kikerülve a közigazgatási és társadalmi egyeztetést, az igazságügyi minisztériumi munkát, mindent, amit a jogalkotási törvény, mint kötelező utat előír.

Ez mindig fáj, de akkor, amikor egy alapjogot korlátozó törvénymódosítás történik ilyen módon, hogy mezítlábas képviselők benyújtanak valamit, és azt másnap elfogadja a parlamenti kétharmad, akkor ez körülrajzolja azt a borzalmat, ami a jelenlegi gyakorlat. A tartalma ennek a törvénynek pedig azt jelenti, hogy áttörtük azt a falat, amely a véleményalkotás, véleménynyilvánítás, gyülekezés szabadságát alapjognak, alapvető demokratikus értéknek tekintve védi. Innen csak az várható, hogy a gyülekezési jogot, a véleménynyilvánítás jogát különböző szintű, rendű, rangú szabályozásokkal fogják korlátozni. Mert itt ez azt jelenti, hogy magát a bejelentett tüntetést megtilthatja a hatóság, ha úgy ítéli meg, hogy ez a gyermekjogok Fidesz általi, a mostani hatalom általi értelmezését sérti.

– Nem kellene szakmai bizonyítás, hogy mennyiben sérti a gyermekjogokat egy utcai vonulás?

– Ha majd a hatóság, a rendőrség betiltja, akkor lesz egy bírósági eljárás, de addigra lejár az egésznek az érdekessége. És a rendőrség, a bíróság alapvetően nem arra hivatott, hogy a jogszabályok alkotmányosságát vizsgálja, hanem azt kell vizsgálniuk, hogy a jogszabály mit ír, és ez az életbeli szituációhoz hogyan idomul.

– Nem inkább szakmai, pszichológiai és pedagógiai kérdés, hogy a gyermekekre valóban ártalmas-e egy ilyen rendezvény megtartása?

– Persze. Csak innen már kicsúszik az egész a rendes kerékvágásból, amikor a rendőrség majd ezt mérlegeli. Az volt és az a helyes határ, hogy engedélyezek mindent, ami nem bűncselekmény megvalósítására irányul. A helyszínen feloszlatom, ha ott bűncselekményt kezdenek el megvalósítani. Na most ez nem bűncselekmény, persze csináltak belőle egy szabálysértést mindenesetre, de az nem a Pride tüntetésre vonatkozik, hanem a tüntetésre, amit ilyen módon betiltanak. Mindannyian tudjuk, hogy ez a Pride tüntetés megakadályozására irányul.

Ezzel néhány szavazatot szeretnének vásárolni, ennek oltárán pedig feláldozzák az alkotmányosságot, feláldozzák a gyülekezés szabadságának szentségét.

Ha ilyet tesznek néhány szavazat reménybeli megvásárlása érdekében, akkor nagyon szomorú időszaknak nézünk elébe. Itt van az alkotmány, ami igazából nincs, de hát van ez az eszkábált tákolmány. Ennek a szövege fölött ott kellene lebegnie az alkotmányosság szellemének. Innen értelmezve, ha az alkotmányos szöveg alkotmányellenes lesz, azaz az alkotmányossággal szembemegy, mint ahogy például most történik, akkor az élet különböző területeit szabályozó joganyagban óriási pusztítást végez, ami még rengeteg bajt fog okozni.

– Vagy inkább arról van szó, hogy nem néhány, hanem nagyon sok szavazatot akarnak úgy szerezni, hogy a jelenleg fellépő legnagyobb ellenzéki pártot akarják ezzel provokálni? Nem egy politikai provokáció ez az egész?

– Biztos van egy ilyen szándék is ebben. De akkor is, a magyarra fordítása ennek az egész szövevénynek az, hogy korlátozták a gyülekezési jogot. Nem lényeges, hogy LMBTQ vagy nem LMBTQ. Ha egyszer áttörtünk valamit, akkor az át van törve.

Ráadásul, mivel az alaptörvényt csak most fogják módosítani, jelenleg ez a kihirdetett törvény kifejezetten az ő alaptörvényükkel is ellentétes.

Tehát ha most az Alkotmánybíróság elkezdene vizsgálódni, muszáj lenne megállapítania, hogy jelenleg ez a szabályozás ellentétes az alaptörvénnyel. Ezzel szemben az Alkotmánybíróság eddigi elnöke, aki most a köztársasági elnök, azonnal aláírta.

– Most 2025 márciusa van. A választások várhatóan több mint egy év múlva lesznek. Ezzel a tempóval mire számítsunk, mi történhet addig?

– Nézze, én attól tartok, hogy ez a hatalom erkölcsileg megsemmisül. Ez látható a szóhasználatban, hogy visszautaljak például a március 15-i beszédre, erre a típusú törvényalkotásra, annak a technikájára, annak a tartalmára.

Ki fog csúszni a társadalom a jogi szabályozás alól. Olyanná válik ez a jog, ami már önmaga tagadása. Ez párosul a hatalom erkölcsi megsemmisülésével,

ami elkezdődött az államhoz visszakötött egyház keretein belül indult erkölcsi botrányokkal, és pontosan az államhoz kötődés miatt ezek az egyházi botrányok közvetlenül a kormányzat, a hatalom, a politikai hatalom erkölcsi megsemmisülését fogják okozni.

– Karácsony Gergely azt mondta, hogy lesz Pride, talán a legnagyobb. Hogyan lehet ügyesen kikerülni ezeket a rendelkezéseket? Magánterületté nyilvánítani azt a területet, ahol megtartják a Pride-ot?

– Nem lehet az Andrássy utat magánterületté nyilvánítani.

– A Múzeumkert elé azért nem engedtek be mindenkit, mert azt mondták, hogy ez egy magánrendezvény. Ilyen módon nem lehet valahogyan meghekkelni ezt a dolgot?

– Jogilag nem hiszem, de hát most épp arról beszéltünk az elmúlt percekben, hogy a jog már nem önazonos. Tehát innen a társadalmi mozgások meglehetősen kiszámíthatatlanná válnak, ami az állami működés végső stádiuma.

– Ott lesz-e ön az idei 30. Pride-on?

– Én eddig soha nem voltam ott, mert nem vagyok ebben érintett. Ez nem egy negatív tartalmú kijelentés, egyszerűen nem vagyok benne érdekelve.

De így, ami történt, már azt hiszem, hogy érdekelve vagyok benne.

Mert így arról van szó, hogy szabad-e véleményt nyilvánítani és szabad-e gyülekezni. Ez a dolog lényege, és teljesen mindegy, hogy mi a tárgya a gyülekezésnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Raskó György: Van olyan boltos, aki egy nap alatt 600 ezer forintot veszített az árrésstopon
Tízezres nagyságrendben fognak tönkremenni a vidéki, magyar kisboltok – mondja a szakértő. Raskó György szerint az árrésstop miatt a piac még nagyobb részét szerzik meg a külföldi láncok, de náluk meg megdrágul például a mosópor vagy a vécépapír.


A kormány büszkén jelentette be, hogy 29 termék ára 50 százalékkal is csökkent az árrésstop hatására. A termékek szélesebb körét nézve ennél kisebb az árcsökkenés, de tény, hogy érzékelhető az árrésstop hatása a boltokban. Viszont több áruházlánc is mennyiségi korlátozást vezetett be, a CBA szóvivője pedig arról beszélt, hogy az új rendszer hosszú távon visszafordíthatatlan károkat okoz a kereskedelemben. A kisebb, jellemzően magyar tulajdonú boltok kerültek a legnagyobb bajba.

Mik az első néhány nap tapasztalatai, és meddig tartható fenn ez az intézkedés, ami a kormány eddigi kommunikációja szerint legalább május végéig tart? Raskó György agrárközgazdásszal beszélgettünk.

– Lehet érezni az árrés-stop hatását?

– Igen. Elsősorban a tejtermékeknél volt nagy az árrés, ott látványosan változtak az árak. A zöldségek közül is jó pár, például a paradicsom egyértelműen olcsóbb lett, tehát vannak látható jelei az intézkedésnek.

– Sokan arra panaszkodnak, hogy ebből a 10 százalékból nem tudják kigazdálkodni a rezsit és a költségeiket. Más termékekre szétteríthető ez a veszteség? Látni is erre jeleket?

– Most még nem, egyelőre mindenki csak tanulgatja, hogy körülbelül mire áll be a piac. Egy konkrét pontra, egy nagyjából 300 négyzetméter alapterületű, tehát középkategóriás szupermarketre vannak adataim. Ez a bolt egyébként egy lánc része. Ott

egy nap alatt az árrésstopból adódó veszteség meghaladta a 600 ezer forintot.

Egy ilyen nap még oké, de ez minden nap újratermelődik, ráadásul éppen nem a hétfő az igazán erős nap, pénteken ez felmehet millió fölé is. Gondoljuk végig, hogy csak egy hónap alatt, alsó hangon 15 millió forint veszteséget hoz össze ez a rendelkezés. Ezt rövid ideig lehet finanszírozni, de a rendelet hatálya május 31-én jár le. Ha akkor nem szüntetik meg, akkor olyan elképesztő veszteségek lesznek a magyar élelmiszer-kiskereskedelemben, hogy nagyon sok bolt tönkre fog menni.

– Maradjunk ennél a közepes alapterületű, 300 négyzetméteres boltnál. Ha megpróbálják kompenzálni ezt a veszteséget, reális egy ekkora üzlet árukészletére átterhelni?

– Egy részét lehet, de az egészet biztosan nem.

– Mennyi volt eddig egy ilyen boltnak a tiszta nyeresége? Tehát mivel kell szembeállítani ezt a körülbelül 15 millió forintot?

– Egy ekkora boltnak 1% körüli lehet a nyeresége a forgalom arányában.

– Mekkora forgalomról beszélünk?

– Éves szinten egymilliárd forint körüli forgalomról van szó.

– Ez durván tízmillió forint, amit szembeállítva a tizenöttel, nettó ötmillió forint veszteséget jelent.

– Igen, havonta.

– Tehát mindenképpen áremelkedésnek kell jönnie, ha nem akarják lehúzni a rolót?

– Nem tud mit csinálni. Azt nem veszi figyelembe a kormány, hogy az élelmiszer-kereskedelem nem olyan, mint például a benzin- vagy a gázolaj-kereskedelem, vagy a műszaki cikkek forgalmazása.

Ezekkel a termékekkel foglalkozni kell, hűteni, mélyhűteni kell, a lejáró szavatosságú termékeket a lejárati idő előtt le kell szedni a polcokról és meg kell semmisíteni.

Egy színes tévé ott állhat egy hónapig, akár egy évig is, hozzá se kell nyúlni, de itt nincs mese: ha lejárt a szavatosság, azt el kell távolítani. Vagy például a húspultnál ott kell valakinek állnia egész nap. Annak munkabére van. De nem is sorolom tovább. Az viszont tény, hogy az élelmiszer-kiskereskedelemben a 20% körüli költség a jellemző. Tehát ha 10 százalék a megengedett árrés, az azt jelenti, hogy a másik 10 százalékot elbukta a boltos, és próbál játszani.

A nagy szupermarketek vagy a hipermarketek simán át fogják a veszteséget terhelni például a gumiabroncsra, a háztartási vegyi cikkekre, a vécépapírra, és amire még tudják.

Viszont minél kisebb alapterületű egy bolt, és minél inkább az élelmiszerforgalmazás a jellemző rá, annál rosszabb helyzetben van.

– Mit lehet ez ellen tenni?

– Ez reménytelen. Mondtam korábban, hogy a Lidl és az Aldi lesznek ennek a nyertesei. Ők is csak hosszú távon, rövid távon ők sem, mert most ez nekik is brutális veszteség, de ugyanakkor megszerzik a piacot. A magyar független boltok pedig mennek a levesbe.

– A nagy láncok pedig arra panaszkodnak, hogy a kisboltosok, melyeknek egymilliárd alatti a forgalma, rájöttek, hogy a nagy boltokban most olcsón be tudnak szerezni ilyen cikkeket, és elkezdtek onnan vásárolni nagyobb tételben. Ezért mennyiségi korlátozást vezettek be, illetve áfás számlára nem adnak ki ilyen termékeket.

– Nem lehet olyan hülye egy lánc, hogy a viszonteladók veszteségét ő fizesse ki. Ez teljesen nonszensz gondolkodás. Ilyen nincs, hogy egyes szereplők finanszírozzák más boltok jövedelmét a saját veszteségükből. Ezt lehet játszani, de hosszú távon ez nem működik.

– A kisebb boltok, amelyekre nem vonatkozik ez az árrésszabályozás, kénytelenek árat csökkenteni, vagy eleve, mivel kisebb a rezsijük, olcsóbban tudták eddig is adni ezeket a termékeket?

– Mindent drágábban adtak.

– Akkor viszont hiába kaptak mentességet, ha nem akarnak csődbe menni, nekik is lejjebb kell vinni az árakat, ha azt akarják, hogy náluk is vásároljanak.

– Ebből is látszik, hogy ez egy politikai akció, amelynek semmi köze a gazdasági ésszerűséghez. Ez a propaganda része, semmi másról nincs szó. Választás lesz jövőre, ezért a kormánypropaganda már most sulykolja, hogy lám,

a kormány a sötétben bujkáló, kapzsi kereskedőkkel szemben a nép érdekében lép fel.

Erről szól ez a történet a médián és a propagandán keresztül.

– A kormány szívéhez közel álló CBA üzletlánc szóvivője azt mondta, ha az új rendelkezés hosszú távon fennmarad, visszafordíthatatlan károkat okoz. Úgy látszik, a kedvezményezettnek gondolt üzleteket sem segíti ez az intézkedés.

– Sőt, paradox módon őket sújtja a legjobban.

– Mennyiben?

– A kínált árucikkek száma kevés ahhoz, hogy szét lehessen teríteni az árrést. Ha benne vannak az árrésstopos körben, mert vállalati alapon működnek, az a baj, ha meg függetlenek, akkor az a baj. Tehát mindkét esetben rosszul járnak, mert a kereskedőket, különböző mértékben ugyan, de valójában az sújtja, hogy a kormánynak politikai elképzelései vannak.

Ugyanez történt az árstopnál is, és most az árrés befagyasztásával is a kiskereskedelemmel fizettetik meg az intézkedés árát.

Az is tarthatatlan ötlet, hogy a boltoknak fenn kell tartaniuk a saját márkás és a gyártói márkás termékek arányát. Ez az előírás abból fakad, hogy a saját márkás termékeknél a kisebb árrés mellett is van nyereség. A gyártói márkás termékekre pedig a kereskedők eddig nagyobb árrést tettek, ami az árstop miatt most nem lehetséges, így azt is le kell vinni 10%-ra. Ez viszont akkora veszteséget okozna a kereskedőknek, hogy biztosan inkább a saját márkás termékeik körét bővítenék. Azt pedig biztosan nem fogják megtenni, amit a kormány gondol, hogy majd a kereskedő azt mondja a nyugdíjas Mari néninek:

„Mari néni, ott van a Pick szalámi, azt vigye, ne a márkajelzés nélkülit, mert nekem elő van írva, hogy magának most Pick szalámit kell vásárolnia.”

Ez abszurd lenne, főleg egy olyan országban, ahol a magyar társadalom döntő hányada az olcsóbb terméket keresi.

– Romlandó áruk esetében ez azt jelenti, hogy azokat időnként le kell venni a polcról és ki kell dobni. Tehát ez a rendelkezés még plusz veszteséget is jelent?

– Igen.

– Mi lehet ennek a következménye?

– Ezután még inkább a diszkontláncokba fognak menni vásárolni az emberek. A diszkontláncoknak ez előnyt jelent, mert ott olyan nagy mennyiségű vásárlás történik, hogy emiatt a fajlagos üzemeltetési költségek jóval kisebbek lesznek az eladott termékre vetítve, és így még mindig van nyereségük.

– Mi lesz akkor, ha erre még rájön a nyugdíjasok által visszaigényelhető élelmiszer-áfa rendszere?

– Totális káosz lesz Magyarországon.

– Meddig lehet fenntartani ezt az intézkedést anélkül, hogy visszavonhatatlan, jóvátehetetlen károkat ne szenvedjen a kiskereskedelem?

– Ez láthatóan nem érdekli a kormányt. Az a vélekedés, hogy a multik olyan erősek, hogy a végtelenségig lehet őket fejni, vagy legalábbis a következő országgyűlési választásig mindenképpen. Utána majd meglátjuk, mi történik. Pillanatnyilag ez a politika. A 2022 óta tönkrement, több mint 20 ezer független vegyesbolt, amely élelmiszert forgalmazott, láthatóan nem érdekelte a kormányt.

Most megint tízezres nagyságrendben fognak tönkremenni kisboltok, és ez sem számít.

Most más szempontok láthatóan fontosabbak. Ez abból a filozófiából fakad, hogy Magyarországon a kereskedő a népmesékben is a legutálatosabb alak volt. Miközben az arab országokban a kereskedő tiszteletre méltó ember, Kínában úgyszintén, addig Magyarországon a kereskedő az a gaz, árdrágító, uzsorás, és sorolhatnám tovább. Népmesei szinten ez van beépülve a magyar emberek tudatába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
New York Times: A gazdasági gondok megroppantották Orbán Viktor népszerűségét a jövő évi választások előtt
Az amerikai lap szerint a magyar miniszterelnök nem tudta megfékezni az inflációt, és most a politikai veszélyt érezve az árak korlátozásával próbálkozik. Ezek a lépések azonban a kritikusok szerint a kommunista tervgazdaságot idézik.


A New York Times terjedelmes cikkben foglalkozik a magyarországi árkorlátozásokkal. A lap szerint Orbán Viktor az inflációt olyan módszerekkel próbálja megfékezni, amelyek kritikusai szerint a kommunista tervgazdaságot idézik.

Megszólal például Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, aki úgy fogalmaz: „A gulyáskommunizmus helyett gulyáskapitalizmust kaptunk.”

A New York Times szerint a gazdasági gondok megroppantották Orbán Viktor népszerűségét a jövő évi választások előtt, amelyeket egyes közvélemény-kutatások szerint a Fidesz el is veszíthet Magyar Péterrel szemben.

Azt írják, Magyar Péter gyorsan az országos politika meghatározó szereplőjévé vált, és mozgalmát arra építette, hogy elítéli Orbán Viktort a „megélhetési válság” miatt, valamint őt hibáztatja az akadozó közszolgáltatásokért, és a miniszterelnök rokonai, valamint politikai szövetségesei által irányított vállalkozások helyzetbe hozásáért.

A lap szerint a miniszterelnök eddig sikeresen elhárította a gazdaság helyzetével és a korrupcióval kapcsolatos kritikákat azzal, hogy a magas árakért az ukrajnai háborút okolta, és a közvélemény figyelmét más problémák felé terelte, például az illegális bevándorlásról beszélt, vagy hamisan azzal vádolta az Európai Uniót, hogy transzneművé vagy meleggé akarja tenni a magyar gyerekeket.

De a New York Times-ban a Nézőpont Intézet vezetője, Mráz Ágoston is elismerte, hogy az ukrajnai háború vagy az illegális bevándorlás már nem foglalkoztatja annyira a magyar szavazókat.

„Az infláció most messze a legfontosabb téma” – mondta Mráz.

Hozzátette, hogy a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a Fidesz továbbra is masszívan vezet Magyar Péterrel szemben, de gazdaságilag sebezhető.

Ennek ellenére Orbán Viktor a lap szerint továbbra is próbálja elterelni a figyelmet, például a gyülekezési törvény keddi módosításával, amivel betiltják a Pride felvonulásokat.

„De a gazdasági realitások elől nincs menekvés” - fogalmaz a New York Times.

Idézik a GKI egyik felmérését, ami szerint a vállalkozói bizalmi index 50 hónapos mélypontra süllyedt. A hivatalos adatok szerint a magyar élelmiszerárak februárban 7,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, és az elmúlt öt évben több mint 80 százalékkal emelkedtek. Az ING Bank elemzése szerint ez a növekedés drámaian megterheli a háztartásokat. A kormány képtelen megfékezni az inflációt, ami ismét a legmagasabb az Európai Unióban, 5,6%.

A magyar miniszterelnök az amerikai lap szerint az elmúlt években nagy népszerűségre tett szert az amerikai konzervatívok és Donald Trump körében is azzal, hogy évek óta harcol az általa „migrációs őrületnek”, „woke-vírusnak” és „genderőrületnek” nevezett jelenségek ellen. Most azonban a politikai veszélyt érezve olyan lépésre szánta el magát, ami eltér a hagyományos konzervatív elvektől, miszerint az államnak távol kell maradnia a piacgazdaságtól: korlátozza az alapvető élelmiszerek árát.

A lap beszámolója szerint Orbán Viktor az inflációért a boltokat hibáztatja, amelyek közül a legnagyobbak külföldi tulajdonban vannak, mint például a brit Tesco és az osztrák Spar. A szupermarketeket azzal vádolja, hogy túlárazzák az alapvető termékeket, különösen a tojást és a vajat. Megoldásként 30 terméknél maximálta a boltok árrését, ami nem lehet nagyobb 10 százaléknál.

Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium Gazdaságpolitikai Központjának vezetője ugyanakkor New York Times-nak azt mondta, hogy Orbán Viktor valószínűleg nem fog ellenőröket küldeni a boltokba, hogy megbüntesse azokat a kereskedőket, akik nem csökkentették az áraikat. „A szocializmus nyilvánvalóan nem működik” – mondta. „És Kelet-Európa ezt jobban tudja, mint bárki más.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Nyáry Krisztián: A Farm VIP szereplőire rákeresve ezerszer több nemi szervet talál egy kiskorú a neten, mint amennyi a Pride-on bármikor megfigyelhető volt
Az író az Origo egyik cikkét olvasgatva jutott arra a megállapításra, hogy a TV2 reality-jében másképp értelmezik a gyermekvédelmet, mint ahogy a Pride betiltását szorgalmazó törvényt megszavazó országgyűlési képviselők.


A gyermekvédelemről és a Pride betiltásáról osztotta meg a gondolatait Nyáry Krisztián a Facebookon. Az író messziről indul: az Origo egyik cikkét idézi fel, ami a TV2-n futó Farm VIP című reality aktuális eseményeit tárgyalta.

„A 12 éven felüliek számára főműsoridőben sugárzott sorozat főszereplői azonban azt bizonyítják, hogy tévétársaságnál vagy egy önmagát ügyesen álcázó, máig harcoló liberális szabadcsapat mesterkedik az ártatlan nézők átnevelésén, vagy rájuk teljesen más törvények vonatkoznak” – állapítja meg a posztban Nyáry, aki nem sokat ismert a szereplők közül, ezért rájuk keresett az interneten.

„A kieséses rendszerben vetélkedő celebritások között – mások mellett – van gyakorló női pornósztár, nyugalmazott "erotikus modell", visszavonult meleg pornós, néhány ún. pléjmét, és pár egykori valóságshow-szereplő a bevállalósabb fajtából” – teszi hozzá az irodalomtörténész, majd hozzáteszi:

„Ha este 8-kor egy kiskorú néző bármelyikük nevére rákeres a neten, ezerszer több nemi szervet, alaposan dokumentált hetero- és homoszexuális aktust talál, mint amennyi a Pride-on bármikor megfigyelhető volt. De még annál is többet, mint amennyi a gyülekezési törvény módosítását (értsd: korlátozását) megszavazó képviselők legvadabb álmaiban a Pride-ról megjelenik”

– zárja a bejegyzést Nyáry Krisztián, utalva a hétfőn a parlamentben elfogadott, a Pride betiltását célzó törvényre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: