SZEMPONT
A Rovatból

Raskó György: „A kormány nem fog lemondani az inflációról, mert az neki kényelmes és előnyös”

Raskó György szerint Orbán Viktor az inflációs áfából pótolja a kieső uniós pénzeket, ebből osztogat, ebből szilárdítja meg a hatalmát. Miközben ennyire inkompetens ellenzéke egyetlen egy európai országnak sincs.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. február 28.



Az éves infláció januárban a KSH szerint 25,7 százalék volt, az élelmiszerinfláció ennél jócskán magasabb szinten áll.

Raskó György agrárközgazdász rendszeresen járja az élelmiszerboltokat, a termelői kisboltoktól egészen a nagy áruházláncokig. Facebook-bejegyzéseiből megtudhatjuk, hol érdemes vásárolni, és azt is, hol szálltak el az árak. Vele beszélgettem.

– Legutoljára olyan 45 százalék élelmiszer-inflációnál maradtam le. Ennyi?

– Februárban a növekedési ütem nagyon lelassult. A 12 havi, az valóban 45% körül van, azonban az egyhavit nézve gyakorlatilag megállt.

Beállt az az állapot, amikor a kereslet olyan mértékben csökkent, ami miatt a boltosok már akciókkal próbálják visszacsalogatni a vevőket,

tehát a keresleti oldal motiválja az élelmiszerárak növekedési ütemének lelassulását, illetve megállását. Szerintem már csak egy termékkörben lesz még komolyabb fogyasztói árnövekedés: a baromfihús, a juhhús és a sertéshús esetében. A marhahúsnál már nem nagyon látom, mert nincsen akkora kereslet Magyarországon, azonban a sertéshús biztos, hogy drágulni fog.

– És miért?

– Azért, mert a sertés jegyzése a számunkra meghatározó német piacokon, Észak-Rajna Vesztfáliában most 2 euró 20 centre drágult, ami elképesztő mértékű növekedés az egy évvel ezelőttihez képest, legalább 40 százalékos. Emiatt a vágóhidak hazai beszerzése is megdrágul, és ez majd előbb-utóbb a húsban, a húskészítményekben jelentkezni fog.

– Nagyon jó dolog, hogy lelassult az élelmiszerinfláció, de ugye hiú ábránd marad, hogy valaha is visszatérnek az árak arra a szintre, ahol egy évvel ezelőtt voltak?

– Kizárt. És ennek nyomós okai vannak, hiszen a termelők számára három nagy tétel igen megdrágult. Az egyik a táp és takarmány. Ezek ára egy év alatt 60%-kal nőtt, itt elsősorban az abraktakarmányra kell gondolni. Ez ugye a gabonaár emelkedésnek a következménye, valamint a szójadaráé. A másik nagy tétel az energia. Mind a termelésben, mind a feldolgozásban az energiaköltségek elég jelentősek, ott sokszor 6-7-szeres növekedés történt, és az sem fog csökkenni a közeljövőben. A munkabér is drágult 15-18 százalékkal, az is fontos tényező, tehát ha ezeket így összeadjuk, akkor a visszarendeződés nominál értékben abszolút kizárt, még akkor is, ha ez a tendencia folytatódik, habár a mezőgazdasági nyersanyagok árszintje május óta visszafelé csorog. Mára azonban megállt a visszarendeződés, és szerintem nem is lehet számítani arra, hogy további csökkenés történjen. Már az is nagy eredmény, hogy a visszarendeződés az ilyen mértékű volt. Valószínűleg most egy stagnáló állapot következik, ami aztán a forint árfolyamváltozásának függvényében hat majd a belföldi átadási árakra, illetve a kiskereskedelmi fogyasztói árakra is.

– A forint erősödése milyen szerepet játszhat?

– Az az elképesztő veszteség, ami egy kiló liszten, cukron vagy éppen sertéshúson volt tavaly november-decemberben, az mára enyhült. Most is veszteség van rajta, de már nagyjából elviselhető mértékű,

és ez a hazai termelőket is rákényszerítette arra, hogy az átadási áraikat csökkentsék,

mert különben a kiskereskedelem 100 százalékban importtal is ki tudja váltani a termékeiket.

– Találtam egy érdekes képet a Facebookon, nem tudom, hogy ön látta-e. Egy fotó a párkányi Lidlből, február 18-án, azt írja, hogy a tej 261 forint, a tojás 50 forint/darab. Miért van ez?

– Egyrészt azért, mert a magyar áfa a világbajnoki szinten van. A szlovákhoz vagy az osztrákhoz viszonyítva is, de a lengyelhez, végképp. A feldolgozatlan hús- és gabonaféléken 5 százalékos áfa van csak, de amint feldolgozott termék készül belőle, 27 százalék az áfa + 4 százalék büntetőadó, ami miután forgalomarányos, ezért áfának tekinthető. Vagyis ezeken az élelmiszereken 31 százalék az áfa! Ausztriában csak 10 százalék. Emiatt van az, hogy Ausztriában szinte minden tejtermék olcsóbb, mint Magyarországon.

– Tartható ez az állapot?

– Ez azt fogja eredményezni, hogy a határ menti lakosság átjár majd Szlovákiába, Szlovéniába, Horvátországba, Romániába élelmiszert vásárolni. Ezt bizonyos hatótávolságon belül éri meg, az 50-100 kilométerre lakók nem fognak átjárni Párkányba vagy éppen Burgenlandba,

de akik ott laknak 10-15 kilométerre a határtól, azoknak a nagybevásárlást már érdemesebb külföldön megtenni.

– Emlékszem a '80-as évekre, amikor az akkori bölcs gazdasági vezetés rövidlátásának köszönhetően az emberek Ausztriából hozták be a Gorenje hűtőszekrényt, emiatt hihetetlen mennyiségű valuta áramlott ki az országból. Talán ez nem lesz, de az az adóbevétel, ami Szlovákiába megy, az nem ide megy. Tehát ez az adópolitika, ami a kereskedelmet így bünteti, tartható? Miért van az, hogy nálunk az áfán keresztül akarják beszedni az összes adót?

– Azért, mert az Orbán Viktor személyesen is, de a kormánya is meg van győződve arról, hogy az áfa legkönnyebben behajtható adó, és az áfát mesterséges inflációnöveléssel szépen lehet tovább pörgetni. Minden infláció az államnak kedvez. A világ minden országában, nem csak Magyarországon. És ahol ilyen adópolitika van, ott egyértelmű, hogy a kormány nem fog lemondani az inflációról, mert az neki kényelmes és előnyös. Az áfán keresztül vesz el akkora tömegű költségvetési bevételt, amit utána már ő tud osztani, osztogatni. Tehát ez hatalomtechnikai megoldás is. Ahogy sikerült tavaly visszaszereznie a választások előtt szétosztogatott pénzeket az áfán keresztül, most az uniós pénzek elmaradását jelentős mértékben tudja pótolni az inflációs áfával. Ez történik.

Van a kormánynak pénze, csak most nem Brüsszelből jön, hanem a magyar lakosság zsebéből veszik ki.

Orbán azt szokta mondani, hogy itt legalább szabad választása van a polgárnak, ha kevesebbet vásárol vagy nem vásárol, akkor őt nem sújtja ez a magas áfa, de aki továbbra is költekezik, annak örülnek, attól beszedik az áfát. Az SZJA csak 15 százalék, az úgynevezett osztalékadó, meg társasági adó is hihetetlen alacsony szinten van Magyarországon. A kormány az adópolitikáján keresztül arra törekszik, hogy az emberek motiváltak legyenek a munkára. Láthatóan azok is, ezért van az, hogy munkanélküliség gyakorlatilag szinte nincs is az országban, hiszen szinte csak azok nem dolgoznak, akik egyébként nem is akarnak dolgozni. Amúgy szerintem ez nem rossz politika. Az ilyen magas szintű áfát abszolút helyesnek tartom közgazdászként, kivéve a zöldség-gyümölcsét, azt le kellene 5 százalékra vinni, de az összes többi árucikk magas áfája engem nem zavar. A munkára való ösztönzésre ez az SZJA és osztalékadó politika nagyon-nagyon kedvező és jó. Az, ami a kormánynál elmarad, hogy nincsen megfelelő szociálpolitikája, és ebből lesz majd komoly társadalmi feszültség.

Tavaly 5,1%-kal csökkentek a reálkeresetek Magyarországon. Idén valószínűleg 4-5 százalék reáljövedelem-csökkenés lesz. Ez akkora mértékű életszínvonal visszaesés, ami a rendszerváltozás óta eltelt időben soha nem történt meg, az első 3-4 évet leszámítva.

– Láthatóan ez a kormánynak nem okoz gondot, mert az áfa révén megvan az a költségvetési bevétele, amiből a hatalmi pozícióját megszilárdíthatja. Ezek az úgynevezett „én adom neked” intézkedések. Mint ahogy most éppen Orbán Viktor minden nyugdíjasnak, így nekem is küldött levelet, amiben felhívta a figyelmemet arra, hogy adott nekem egy 13. havi nyugdíjat. Az már nincs odaírva, hogy közben nyugdíjasok átlagban rendesen elszegényedtek más társadalmi rétegekhez viszonyítva. Érzi ezt a levél szerzője is, mert megjegyzi: „Bezzeg Gyurcsány Ferenc annak idején elvette tőletek a 13. havi nyugdíjat”.

– Nekem ez úgy tűnik, hogy ez bűvészkedés a számokkal. Tehát rendben van, nem fizetünk magas SZJA-t, cserébe fizetünk magas áfát. Viszont egy jó gazdaságpolitikához nem elég csak a számokkal bűvészkedni, oda valami más vízió is kellene, mert itt csak ugyanazt a kevés pénzt osztogatják jobbra meg balra, és a végeredményben ettől még nem lesz egy valódi, bővülő, fenntartható, dinamikus, modern, XXI. századi gazdaságunk.

– Abszolút nem vitatkozom önnel, csupán azt magyarázom, miért ragaszkodik a magas inflációhoz, és miért ragaszkodik a magas áfához a kormány. Azért, mert hihetetlen kényelmes helyzetbe hozza ez az adópolitika, és a többi pedig már kormánypropaganda, amiben meg elképesztően hatékony.

A Stockholm-szindróma működik Magyarországon, hogy akiket kifoszt az állam, a kisnyugdíjasok, a medián nyugdíjasok körében a legnagyobb a támogatottsága az Orbán-kormánynak.

Vagyis, ha valamihez, hát a propagandához hihetetlen módon jól értenek, és Orbánt pedig semmi más nem érdekli csak a hatalom. Hogy itt a magyar gazdasággal mi van, vagy milyen a külpolitikai viszonyulásunk a szomszédokhoz, azok harmadlagos kérdések. Csak az számít, hogy a hatalma stabil legyen. Az Idea közvélemény-kutatása igazolja, hogy hihetetlen hatékony ez a politika, mert az ellenzék egy árva százalékkal nem tudta javítani a pozícióját. Most sem, amikor történelmi mértékű az életszínvonal-esés. Vagyis Orbán ebből azt a következtetést vonja le, amit mondott az országértékelőjén, hogy mindent megfontoltam, mindent meggondoltam, és győztesen fogunk kikerülni a mostani válságból is. Decemberre már egyszámjegyű lesz az infláció – mondja magabiztosan a miniszterelnök. Halkan teszem hozzá, hogy az EU többi tagállamában már most tavasszal egyszámjegyű lesz.

– Az ember úgy érzi, hogy Orbánék valamilyen csodaszert találtak fel. Bármi történik, azt a saját javukra tudják fordítani.

– Hihetetlen profi hatalomtechnikai eszközeik vannak, és jól is használják azokat. Ezt valóban tanítani lehet, sőt biztos, hogy tanítani is fogják politológus hallgatóknak.

– Amit Fidel Castronak sikerült Kubában megvalósítani, az történik itt is? Ott hihetetlen szegénységbe csúszott az ország, de a Commandante hatalma rendíthetetlen volt.

– Meg a népszerűsége is.

– Ezek szerint ennek igazából nincsen vége, szépen lassan belefut a végtelenbe anélkül, hogy bármi változás lenne?

– Nem vagyok jós, én csak közgazdászként látom a dolgokat. Szerintem a tavaly év végi életszínvonal-csökkenés 2023-ban folytatódik, és egy nagyon jelentős rétegnél fog olyan gondot okozni, hogy nem fogja tudni a rezsit fizetni, és állandósul ez a problémája. Akkor lehet, hogy más lesz a helyzet, de egyelőre ennek még nagyon a kezdetén vagyunk.

Ami abszolút magyar sajátosság, hogy ennyire inkompetens ellenzéke szerintem egyetlen egy európai országnak sincs, és ez nem másra vezethető vissza, mint magára Gyurcsány Ferencre, aki gyakorlatilag stabilizálja Orbán hatalmát.

A DK szavazóinak döntő hányada ugyanolyan elvakult szavazó, mint Orbán keménymagja, csak éppen Gyurcsány irányába. Ez a kettő összeadódik és befagyasztja a magyar belpolitikát. Mások számára láthatóan nincsen mozgástér. Mindkét fél jelentős, olyan egyoldalúan elfogult táborral rendelkezik, ami a társadalmi belső politikai mozgásteret szinte a lehetetlenségig leszűkíti, ezért van az, hogy az ellenzéki pártok egyike sem tud megerősödni, pedig nyilvánvalóan van közöttük különbség, van, aki azért ötletes, jó dolgokkal áll elő. Ez a kemény tábor mindkét oldalon úgy konzerválja a magyar belpolitikai viszonyokat, hogy a következő választásokon is már most biztosított a kétharmad. Ha véletlenül nem lenne meg, hanem csak a sima 50 százalék lenne a Fidesznek, akkor a Mi Hazánk be fog segíteni, és majd hozzáteszi a saját 10 százalékát, és a kettő együtt már biztos, hogy újra hozza a kétharmadot.

– Az a kormányzati prognózis vajon reális, hogy az év végére egyszámjegyűvé váljon újra az infláció?

– Azért nem, mert az Orbán-kormányt nem fűzi hozzá semmi érdek. Majd kitalálnak újabb ellenséget, miért nem sikerült 10 százalék alá menni, és persze elterelik majd a figyelmet. Akkor foglalkozna ezzel a kérdéssel komolyan a kormány, ha látná, hogy az Unió átutalja azokat a pénzeket, amik elvileg Magyarországnak járnak.

De nem fogják utalni. Tehát valahonnan pénzt kell neki csiholni. Annál kényelmesebb dolog, nincs, mint az áfa.

Van persze más opció is, például hitelfelvétel Kínától. Ez persze nagyon drága játék, és politikailag sem igazán jó, de ha nincs más választás?

– Másodszor mondja azt, hogy Orbánéknak nem érdeke az infláció letörése, nekik ez most így jó, mert magasabb áfabevételt hoz. Azt akarja sejtetni, hogy a kormány az inflációt tudatosan gerjeszti? Hogyan lehet tudatosan inflációt gerjeszteni?

– Például a kiskereskedelemre kivetett 4 százalékpontos büntetőadóval (2022-ben még „csak” 2,7% volt), az ársapkával, valamint a forint szándékos gyengítésével tavaly ősszel. Nyilvánvaló, hogy nem véletlen volt 420-430 forint az euró árfolyam. De gerjesztették a tavaly februári jóléti intézkedésekkel is: SZJA visszatérítés, 13. havi nyugdíj. Miután ez a pénz kiment/ott maradt a lakosságnál óriási plusz keresletet teremtett. Meg is lódult az infláció szépen és ezzel párhuzamosan az áfabevétel is. Mára már 100 százalékban vissza tudták szedni ezt a pénzt az áfán keresztül. Ez volt a tavalyi motiváció, ehhez idén hozzájött az is, hogy miután már tudja a kormány, hogy az Uniótól ebben az évben nem fog pénzt kapni, ránézett a költségvetésre, honnan lehet pénzt szerezni, és ugyanarra a következtetésre jutottak: a magas áfa bevételekkel.

– Miért nem a globális minimumadót vezetik be? Ott például sok százmilliárdos bevételre tehetnének szert.

– Az adóemelés lenne Magyarországon. És nekik fontosabb az, hogy ide jöjjenek kínaiak, dél-koreaiak és más befektetők. Ma Magyarország gyakorlatilag egy adóparadicsom, ráadásul a külföldi tőke még jelentős állami támogatásban is részesül, a debreceni akkugyár esetében ez éppen 320 milliárd Ft. A külföldi befektetések nagyon kellenek a kormánynak, hogy gazdasági növekedést tudjon felmutatni.

Az, hogy annak a belső szerkezete abszolút korszerűtlen irányba viszi a magyar gazdaságot, kit érdekel.

Azt a néhány tucat hozzáértő közgazdászt, akik ezzel foglalkoznak. A lakosságot viszont egyáltalán nem érdekli, leszámítva néhány ezer környezetvédőt, akik ágálnak ellene. Magyarország globális világban való hosszú távú életképessége századrangú szempont az Orbán-kormánynak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk