Pintér Károly: Trump fityiszt akar mutatni az amerikai politikai elitnek, hogy „azt nevezek ki, akit akarok, mert megtehetem”
Összeesküvéshívő és oltástagadó egészségügyi miniszter, volt pankrátor oktatási miniszter, orosz narratívákat terjesztő kémfőnök - csak kapkodja a fejét az ember Donald Trump kormányzati jelöltjeit figyelve. Miközben ott van a mérsékeltebbnek tekinthető külügyminiszter-jelölt, Marco Rubio, vagy a Soros jobbkezeként ismertté vált, melegségét nyíltan vállaló milliárdos pénzügyminiszter-jelölt, Scott Bessent is. Nem is beszélve a máris visszalépésre kényszerült igazságügyi miniszter-jelöltről, Matt Gaetzről, akit azzal vádoltak, hogy egy kiskorú, 17 éves lánynak is fizetett a szexért, több másik nő mellett.
Mi lehet a célja Donald Trumpnak ezzel a névsorral? Trollkodás? Politikai bosszú? A washingtoni status quo elleni totális hadüzenet? Mennyi az esélye annak, hogy a Szenátus jóváhagyja ezeket a jelölteket, és ha igen, mi lesz Trump öröksége? Erről beszélgettünk Pintér Károllyal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézetének vezetőjével.
– Látjuk, hogy Trump gőzerővel nekikezdett a leendő adminisztrációja összeállításához, és azért vannak itt nagyon érdekes nevek. Úgy tűnik, hogy ellentétben az első ciklusával, mintha sokkal vehemensebben állna neki a fékek és ellensúlyok lebontásának.
– Egyelőre még ilyen messzire nem mennék. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy erről nem lehet szó, vagy hogy ilyen szándék nincs a kalapban. Valóban, szinte már kapkodó gyorsasággal indult el a bejelentésekkel. Általában az elnökjelöltek ilyenkor egy kicsit üldögélnek a babérjaikon, elgondolkodnak a további teendőkön. Nyilván a választási kampány alatt még nem azzal vannak elfoglalva, hogy kit milyen kabinetpozícióra jelöljenek, amikor még azt sem tudják, hogy győznek-e. Ebből arra lehet következtetni, hogy Trump eléggé magabiztosan készült arra, hogy ő nyer, és ennek megfelelően már voltak is elképzelései. Másfelől pedig valóban, az első Trump-adminisztrációnak köztudottan egyik problémája volt, hogy az elnök nem volt azzal tisztában, hogy neki mennyi különböző pozícióra kell embert találnia, és
A jelenlegi esetben érdekes kérdés, hogy ezeknél a jelöléseknél, amelyek között van rátermett is, meg elképesztően alkalmatlan is, van-e valamifajta koncepció, vagy egyszerűen csak Trump személyes szimpátiái döntöttek? Itt van például Robert Kennedy. Feladta a független elnökjelöltségét, és beállt Trump mögé. Az ő esete egyértelműen viszonzásnak tűnik a támogatásért cserébe.
Kennedy is ilyen, aki köztudottan összeesküvés-elméleteket terjesztett a vakcinákkal kapcsolatban, mindenféle teljesen légből kapott, őrült elméletei vannak arról, hogy mi okozhat betegséget. Egy ilyen embert odaültetni az egészségügyért felelős minisztérium élére már az öncélú provokáció esetének tűnik, de Trumpot az ilyenek soha nem zavarták, tehát most sem hiszem, hogy emiatt különösebben zavartatná magát.
– Ráadásul Kennedy rögtön kilátásba helyezte egy csomó ember kirúgását. Ez innentől kezdve már több mint trollkodás.
– Ezeknek a jelöléseknek nagyon komoly következményei lehetnek, ha a szenátus, amelynek immáron republikánus, méghozzá viszonylag stabil republikánus többséggel, hajlandó az összes jelöltre rábólintani. Ez persze egy nagy kérdés, mert igaz, hogy jelen pillanatban, ahogy ezt minden kommentátor elmondja, ez a Republikánus Párt egyértelműen Donald Trump pártja, azaz a belső ellenzék gyakorlatilag felmorzsolódott, kiszorult, eltűnt a pártból, de ezzel együtt
A sajtóban nyilván a Trump iránti elkötelezettségüket emlegetik, de azért ez az elkötelezettség nem feltétlenül korlátlan és határtalan. És ha mondjuk annyira kétes jelöltek kerülnek eléjük, mint Kennedy, feltételezhető, hogy egy elég komoly meghallgatás lesz. A szenátusnak ugyanis minden ilyen kabinetpozíciót, komolyabb kinevezést jóvá kell hagynia többségi szavazással, amihez bőven elég a republikánus frakció, mert nem kell hozzá minősített többség. De ha pár szenátor kiszavaz ebből a többségből, akkor azért már nem biztos, hogy mindenki átmegy.
– Gaetz esetében pont valami ilyesmi fenyegetett. Csakhogy ezt megkerülendő, Donald Trump előrángatott egy még a polgárháborús időkben hozott és azóta is érvényben lévő törvényt, amivel meg is akarja kerülni a szenátust, hogy ne kelljen szavazni ezekről a jelöltekről.
– Ez lesz szerintem a republikánus szenátusi többség első nagy próbája. John Thune, akit most választottak meg új többségi vezetőjének, nem egy trumpista. Nem hiszem, vagy legalábbis nem gondolom, hogy Trump összes szeszélyének aláfeküdne. Szerintem a Republikánus Párt hosszabb távú érdeke is az lenne, hogy ne Trump kiszolgálójaként tűnjön fel teljes mértékben, hiszen akármit is gondolunk róla, ő négy év múlva lelép a színpadról. Azt gondolom, hogy a hatalmi ágak szétválasztását nem véletlenül találták ki.
Tehát ez egy próbatétel lesz, hogy mennyire hajlandó a szenátus legalább valamilyen mértékben autonóm magatartást tanúsítani a trumpi szélsőséges kilengésekkel szemben.
– Visszatérve Matt Gaetzre, akit eredetileg igazságügyi miniszternek jelölt Trump, neki elég érdekes büntetőjogi múltja van, és nem éppen a vádló pozíciójából, hanem terheltként. Nem is tudom, hogyan juthatott egyáltalán eszébe az elnöknek ilyen embert jelölni?
– A sajtóban az a pletyka is elhangzott, illetve jól értesült, elvileg Trumphoz közel álló emberek azt mondták, hogy a megválasztott elnök hirtelen felindulásból jelentette be Gaetz jelölését, miközben a stáb több másik jelöltet éppen aktívan vizsgált. Ilyenkor mindig van háttérellenőrzés, felmérik, hogy az illetőnek akad-e valami problémás dolog a politikai múltjában. Tehát éppen ment a casting az Igazságügyi Minisztérium élére, és akkor egyszer csak Trump bejelentette, hogy ő lesz az igazságügyi miniszter, ami tőle egyébként
Egy igazságügyi miniszternek eleve feddhetetlen múltúnak kellene lennie. Egy olyan ember esetében, akit hitelt érdemlően, vagy legalábbis nem teljesen légből kapott módon gyanúsítanak azzal, hogy fiatalkorú nőkkel volt szexuális viszonya, fel sem merülhetne az igazságügyi miniszteri pozíció. De nemcsak ezt látom problémának, hanem azt is, hogy semmilyen szükséges tapasztalattal nem rendelkezett. Igazságügyi miniszternek általában olyan embert jelölnek, aki több évtizedes ügyvédi, ügyészi vagy bírói háttérrel rendelkezik. Matt Gaetznek volt egy jogi diplomája, állítólag két évet praktizált, mielőtt bekerült a kongresszusba. Ennyi a tapasztalata. Amikor a trollkodás szót használtam, akkor úgy értettem, hogy
Azt is megkockáztatnám, hogy ez eléggé infantilis viselkedés, ami Trumptól egyébként nem áll messze.
– Nem arról van szó, hogy Trump igazából az összes területet maga akarja irányítani, és ide csupán csak lojális embereket tesz, hogy kifizesse őket?
– Lehetne ilyen elképzelés, de ez Trumptól nagyon idegen. Trump, ha valamire tökéletesen alkalmatlan, az a mikromenedzserség. Ő tipikusan az az ember, aki egy oldalnál hosszabb összefoglalókat nem olvas el, nagyon untatják a szakpolitikai részletek, ahogy róla egykori stábtagjai meg is írták. Ő látványos eredményeket akar, olyan dolgokat, amiket győzelemnek, sikernek lehet eladni, de nem izgatják azok a tulajdonképpen lényegi kérdések, amik általában unalmas témák, például mitől lesz az egészségügy hatékonyabb, vagy mitől lesz az Egyesült Államok fegyveres erejének elrettentő képessége jobb. Ezek bonyolult, szakspecifikus vagy területspecifikus tudást igénylő kérdések, melyeket a világ összes kormányában szakértők csinálnak, és a mindenkori hadügyminiszter, ha nem is szakértő, de olyan ember, aki megbízik ezekben a szakemberekben, legalábbis az általa megbízhatónak tekintett szakemberekben. Én itt sem tartom azt kizártnak egyes emberek esetében, például a hadügyminiszter-jelölt, Pete Hegseth esetében.
– Ugyanakkor itt van a hírszerzés élére jelölt Tulsi Gabbard, akiről azt állítják, hogy az orosz narratívát fújja, egy orosz televíziós műsorvezető egyszerűen csak mint „a mi barátnőnknek” nevezte, ami nem biztos, hogy jó ajánlólevél egy amerikai biztonsági kulcspozícióra.
– Akit kifejezetten nyugodtan nevezhetünk nemzetbiztonsági kockázatnak, az egyértelműen Gabbard. Én nagyon csodálkoznék, ha a szenátus jóváhagyná. Szerintem a szenátus autonómiájának komoly tesztje lesz, hogy egy ilyen embert átenged-e. Feldobták róla pár évvel ezelőtt azt is, hogy egy homályos hátterű szektának is a tagja, amelyikbe az apja szervezte be. Ez egy titokzatos és a világ elől elzárt szekta, azt olvastam egy cikkben, hogy Gabbard egész politikai karrierjét mintha ez a szekta próbálná felépíteni. Ő még 30 éves sem volt, amikor bekerült a törvényhozásba. Tehát
Szerintem egy magát komolyan vevő republikánus szenátusnak Gabbardot és Kennedyt vissza kellene dobnia. Azt gondolom, hogy a szenátorok, akik ott ülnek, négy évnél tovább terveznek, tehát akkor is szeretnének még ott lenni, amikor a Trump-kormány már lelépett a színről. Nekik ilyen szempontból van tétje a dolognak.
– Ne hagyjuk szó nélkül Elon Muskot sem, aki olyan szempontból viszont hiteles figura, hogy komoly életműve van, azonban most már ő is mondott olyat például, hogy négymillió kormányzati alkalmazottat kellene kirúgni. Képzeljük el, hogy mind a négymillióan rászabadulnak a munkaerőpiacra...
– Egy technológiai multicéget felépíteni és menedzselni nagyon más, mint egy kormányt vezetni, vagy akár csak annak egy minisztériumát vagy hivatalát. Bármekkora eredményeket is ért el Elon Musk, amit én semmiképpen nem szeretnék elvitatni tőle, hiszen legalább két területen, az űrkutatás és az elektromos autók fejlesztése terén is úttörő eredményeket ért el, viszont kormányzati szervhez hasonló testületet még soha életében nem menedzselt.
Ők tipikusan vagány, kockázatkedvelő üzletemberek, akik bevállalnak egy ilyen tömeges elbocsátást, csak a hecc kedvéért, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz – minél rosszabb, annál jobb. Majd legalább senki nem érzi magát biztonságban, és jól összekapják magukat. Vannak az üzleti filozófiából átemelhető stratégiák, amiket lehet, hogy ők most megpróbálnak bedobni, csak elég magas kockázati faktort látok ebben a dologban. Az is tény, hogy a Big Government, a nagy kormányzat a republikánusok sok évtizedes célpontja. Már Ronald Reagan idején is állandó vád volt, hogy a szövetségi bürokrácia túlburjánzott, túlpüffedt, rengeteg fölösleges hivatalnokot tart el a kormányzat, akiknek a munkájára nem lenne szükség. Tehát ebben komoly tömegtámogatásra számíthat a Trump-kormányzat, mert az átlagemberek, azaz a republikánus átlagszavazók kifejezetten azt várják, hogy nyessék vissza ezt a vízfejet. Ha ezt meg tudnák oldani, az nagyon komoly fegyvertény lenne, de én valahogy nem azt látom sem Muskban, sem Ramaswamyban, hogy gondos, körültekintő és főleg előre tervező módon állnának neki, vagy egyáltalán képben lennének azzal, mennyire bonyolult feladat az, amivel ők most próbálkozni akarnak.
– Kiderült azóta az is, hogy bár az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt, elektori szinten ez egy meggyőzően nagy győzelem született, de a leadott szavazatok számát tekintve Trump csak 50,1 százalékos győzelmet aratott. Igaz persze, hogy Harris csak 48,3-at, tehát a különbség mégsem olyan kicsi, 2,5 millió szavazat Trump javára. De ettől még a társadalom továbbra is nagyon megosztott. Hogyan lehet akkor ezeket a tényleg trollkodásszámba menő intézkedéseket átnyomni egy ennyire megosztott társadalmon? Ehhez azért elég nagy bátorság kell politikailag.
– Trumptól ez nem szokatlan, másrészt mi az ő vesztenivalója? Neki nyilván az a legfontosabb, hogy
Már amennyiben szövetségiek, mert az állami ügyeket nem tudja így lelőni, viszont azokat négy évig amúgy is automatikusan befagyasztják, hiszen hivatalban lévő elnököt nem lehet bíróság elé állítani. Azon kívül, hogy ezektől a bírósági ügyektől meg akar szabadulni, már különösebb vesztenivalója nincsen.
– Mi lesz a trumpi örökség, amit Amerikára és a világra hagy?
– A tipikus amerikai elnökök második ciklusa mindig arról szokott szólni, hogy elkezdenek azon töprengeni, mi is lesz az ő történelmi örökségük, mit hagynak maguk után, mit fognak róluk írni a történelemkönyvek. Például Ronald Reagan elkezdte leépíteni a hidegháborús konfliktust a Szovjetunióval. Kérdés, hogy Trumpnak van-e ilyen ambíciója? Ő persze azt mondta, hogy minden rendben lesz.
Konkrét vízióként szokták a Project 2025-öt emlegetni. Hogy ez mennyiben lesz valóban sorvezetője a második kormánynak, az kiderül. Biztos, hogy folytatódni fog a konzervatív szemléletű bírók kinevezése, ha lesz a Legfelsőbb Bíróságban újabb megüresedő szék, akkor oda is biztos konzervatívot fognak ültetni, ám ez nem biztos, hogy lesz, mert jelen pillanatban a Legfelsőbb Bíróság viszonylag megfiatalodott, pont a Trump három, illetve Biden egy kinevezése folytán. De mindez csak általában mondható el az elnökök második ciklusáról. Viszont Trump minden szempontból egy szokatlan és atipikus elnök, tehát ebben sem biztos, hogy elődei példáját fogja követni.
