News here

SZEMPONT
A Rovatból

Petschnig Mária Zita: „A közérdek helyett Orbán Viktor személyes érdeke, a NER-tagok jóléte áll a gazdaságirányítás központjában”

A közgazdász szerint Magyarország lecsúszásának oka, hogy nálunk nem az számít, ki milyen értéket képes teremteni, hanem az, politikailag hogyan fekszik. Nagyinterjú.
Fischer Gábor - szmo.hu
2022. augusztus 25.


Link másolása

Petschnig Mária Zitát először talán '93-ban hallottam nyilvánosan beszélni arról, mit csinált rosszul a kormány. Érthetően és világosan magyarázta el. Azóta rendületlenül mondja és mondja, és a mindenkori kormányok rendületlenül adják neki a munkát: van mit kritizálni a tevékenységükön.

– Mit csinált jól a Fidesz 2010 óta?

– Például a gazdaság kifehérítésében vannak eredmények, amit a NAV-hoz bekötött pénztárgépekkel, a szigorúbbá váló ellenőrzésekkel értek el. A másik, hogy 2012 után komolyan vették az EU túlzottdeficit-eljárásra vonatkozó szabályát, és 3% alatt tartották az államháztartás hiányát a bruttó hazai termékhez viszonyítva. Jól csinálták még, hogy az államadósságon belül csökkentették a devizahányadot, ami azelőtt 50% is volt, és levitték 17%-ra. Ez sajnos 2020 óta megfordult, most már 25%-nál tartunk. Továbbá az eva helyett, ami már szinte tarthatatlan volt, a kisvállalkozások támogatására bevezették a katát. Viszont a mostani kivezetése érthetetlen. Nem tudni, miért. Az idei költségvetésben több mint 200 milliárd forint van beállítva a katából. Ennek nagyjából a fele be is jött az első félévben. De amikor megkérdezték Gulyás Gergelyt, hogy mennyi többletet várnak a kata felszámolásától, azt mondta, hogy 50 és 300 milliárd közöttit, ami azt jelentette, hogy fogalmuk sincs róla.

– Tavaly ősz óta egyre többen mondják, hogy nagy ára lesz a választási osztogatásnak. De valóban akkor kezdődtek a bajok?

– A laza, osztogató költségvetési politika körülbelül ‘17-től érhető tetten, párosulva a laza monetáris és jövedelempolitikával. Ezt hívták „túlnyomásos” gazdaságpolitikának, amivel a növekedést hajszolták. 2018-ban választás volt, utána egy évvel zajlottak az EP választások. Az azt követő évben meg önkormányzati választások voltak, vagyis komoly politikai oka volt annak, hogy a világgazdaság konjunktúrájára a magyar kormány még további keresletélénkítéssel rátegyen.

A folyamatos laza költségvetési politika után úgy gondolták, hogy ‘20-ban vissza tudnak térni a szigorhoz, ezért 1 százalékra tervezték a GDP arányában a hiányt, de akkor jött a Covid.

Végül ebből 7,8 % lett. Nálunk olyan nagy lezárások nem voltak, mint másutt, nem volt nagy fennakadás a termelésben, ezért más országokhoz képest kiemelkedő növekedést produkáltunk, 2021-re 7,1%-ot. Ebben az erős konjunktúrában nem lett volna szabad ilyen nagy deficitet produkálni, de már megint választásokra készült a kormány. Tehát a ‘21 őszétől felpörgő jövedelemkiáramlás csak rátett a korábbiakra. Ezek mind politikai alapú döntések voltak, nem gazdaságpolitikaiak.

Orbán nagyon félt a ‘22-es választások elvesztésétől, ezért egyfolytában növelte a kedvezményeket.

Hiszen eredetileg a 13. havi nyugdíj esetében csak arról volt szó (és a költségvetésben is ennyi szerepelt), hogy most csak az első és a második hétre járó összeget adják vissza, tehát fél havi nyugdíjat. Aztán azt mondta, hogy majd megbeszéli a Vargával, és majd az egész hónap meglesz. Ugyanez volt a fegyveres testületek díjazásával is. ‘23-’24-ben lett volna az az emelés, amit előrehoztak az idei évre.

Az az eszement ötlet, ami példátlan a világgazdaságban, hogy visszaadják a személyi jövedelemadót, benne sem volt a költségvetésben.

Ez például több mint 600 milliárd forintot jelentett. Óriási és növekvő összegekről döntöttek, ahogy közeledett a választás és úgy vélték, hogy romlanak a politikai esélyeik.

– Ebből számomra az derül ki, hogy ha a politikai szempontok helyett tiszta gazdaságpolitikát folytatnak (ami persze sehol nem vegytiszta), akár lehetett volna jól is csinálni ezt...

– Lehetett volna jól csinálni, igen. De ők vakon bíztak a túlnyomásos gazdaságban. Abban hittek, hogy nem hozza majd azt, amit tankönyvszerűen hoznia kellett, mégpedig a nagyobb inflációt.

– Korábban miért nem hozta?

– A 2010-es évtizedben azért nem, mert a világban mindenhol alacsony volt az infláció. Tehát a külső infláció hűtötte a magyar inflációt is. Persze a teljes igazság az, hogy ‘17-ben már a negyedikek voltunk az EU-ban infláció méretét tekintve, ‘18-’19-ben pedig a másodikak lettünk. Tehát már akkor relatíve magas volt nálunk az infláció, de ez akkor még csak 3 százalék körül alakult, tehát tényleg nem volt nagy. Valóban úgy tűnt, hogy folytatható a túlnyomásos gazdaságpolitika. De ‘17-től elkezd romlani a külkereskedelmi mérleg. Még aktív, de romlik. Ugyanis a túlnyomásos gazdaságnak csak az egyik következménye az infláció. A másik az importnövekedés. A meglóduló hazai beruházási és fogyasztási kereslet egy olyan országban, ahol az importhányad nagyon magas a bruttó hazai terméken belül, növeli az importot is. És ‘21 nyarától a külkereskedelmi mérleg már negatív, ami alapvetően befolyásolja a folyó fizetési mérleget is.

– Jól gondolom, hogy ciklusokon átívelően az egymást követő kormányok a versenyképességet nem a magas hozzáadott értékben, hanem az olcsó munkaerőben látják? És jól gondolom, hogy ez egy idő után már a felzárkózás akadályává vált? Ez magában foglalja azt is, hogy az EU-tól hozzánk érkező támogatások is többet érhettek volna, ha ilyen beruházásokba mennek inkább. Nem beszélve arról, hogy magasabb hozzáadott érték magasabb béreket is jelenthetett volna...

– Teljesen egyetértek, az uniós pénzeket nagyon rossz hatékonysággal használtuk fel. Ez látszik azon is, hogy a 2010 és 2020 közötti adatok szerint a 11 volt szocialista ország körül mi a 7. helyen vagyunk az unió átlagához való felzárkózást tekintve. Ha viszont 2004-től nézzük, akkor már az utolsók.

Ezalatt a 16 év alatt mi csak 13%-ponttal közeledtünk az unió átlagához, miközben a Baltikumban 20-30%-pontos javulás is volt.

És igen, az olcsó bérekkel való manipuláció meghatározó volt, de annyiban újított emellett az Orbán-kormány, hogy tudatosan gyengítették a forintot. Tudatos árfolyamrontás volt a jegybank részéről. Meg is mondta Matolcsy, hogy nem foglalkozik az árfolyammal, mintha az árfolyam nem hatna az inflációra. Noha a jegybank első számú kötelessége a valuta vásárlóerejének védelme.

A gyenge forint jó az exportőröknek, és ha az export megy, abból növekedési többlet van, ezt versenyképesség erősítő tényezőnek tekintették. Másrészt a gyenge forinton keresztül profitált a jegybank, és ebből hozta létre az alapítványait. Olyan módon, hogy azt a devizatartalékot, amit megvett mondjuk 280 forintért, azt a később gyengülő forintárfolyamon átértékelte, és így százmilliárdokat söpört be.

– Erre joga volt?

– Amikor a jegybanknak nyeresége van, akkor szabály szerint ezt be kell fizetnie a költségvetésbe. És a jegybank tényleg nyereséges lett, ami céljuk is volt, noha egy jegybanknak nem kell semmiféle nyereséget felmutatni. Zömében ebből az árfolyamkülönbségből lett nyereséges, viszont

eszük ágában sem volt befizetni ezt a pénzt a költségvetésbe, hanem hoztak egy szabályt ami szerint a jegybank nyereségéről a jegybank igazgató tanácsa dönt.

– Ez hogy írhatta felül a törvényt?

– Magyarországon minden lehetséges.

– Visszatérve az árfolyamrontásra mint versenyképesség növelő eszközre. Nekem déjà vu érzésem van. Azt érzem, hogy erre csak akkor van szükség, ha önmagában nem is annyira versenyképes az a termék, amit exportálunk. Mint a KGST-ben, amikor bóvlit exportáltunk, olcsón. Ellenben egy világszínvonalon teljesítő gazdaságnak nincsen erre szüksége.

– Igen, ezzel egyetértek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az évtized második felétől a jegybank folyamatosan írogatott arról, hogy probléma van az ország versenyképességével - a gyenge árfolyam mellett is. Pontokba is szedték az ajánlásaikat, legutóbb 330 pontot fogalmaztak meg a Nemzeti Versenyképességi Tanács részére arról, hogy mit kellene tenni az ország versenyképességének javítása érdekében.

Csupán az a baj, hogy ez a 330 pont zömében mind szembe megy a kiépített NER-rel.

A NER rendszerének működtetése gyenge versenyképességünknek és lecsúszásunknak a kiváltója. Nemcsak arról van szó, hogy a pénzeknek nem presztízsberuházásokra kellene nagy arányban fordítódnia, hanem arról is, hogy hogyan történik a források kihelyezése és felhasználása.

Amikor az elosztásnál nem az számít, hogy milyen értéket képes teremteni az adott vállalkozó, hanem az, hogy politikailag hogyan fekszik, akkor a versenyképesség ösztönzése nulla. Mert nem kell kapkodnia magát a vállalkozónak, hogy jobb legyen a konkurenciánál, hiszen úgyis az övé lesz a pénz.

Az a leginkább romboló körülmény, hogy Magyarországon a piacgazdaság húzó-hajtóerejét kapcsolta ki Orbán Viktor, nevezetesen a versengést. És most, amikor az Európai Unió ezt számonkéri és a jogállamiságot akarja helyreállíttatni, akkor lényegében erről van szó. Én benne voltam a rendszerváltásban. Az előző rendszerrel is az volt a legnagyobb gond, hogy nincs hatékony tőkeműködés. És azért nincs, mert mindent politikailag irányítanak. Nincs érdekeltség, nincs a versenynek piaci hajtóereje. És most ugyanitt tartunk. Mondjuk nem az egész magyar gazdaságban, de meghatározó területeken erről van szó. És amikor ilyen ötletekkel állnak elő, mint az extraprofitadó például, az azt mutatja a befektetőknek, hogy itt távlatosan nem érdemes gondolkodni. Tehát akik a piacban gondolkodnak, és mondjuk külföldi működő tőkét hoznának ide, azok is megfontolják, hogy egy ilyen gazdaságba belépjenek-e.

– Ezért nem prioritás nálunk az euró bevezetése?

– Nem a közérdek áll a gazdaságirányítás középpontjában, hanem az egyéni érdek. Orbán Viktor személyes politikai és gazdasági érdeke. A NER-tagok jóléte is azért, hogy Orbán politikáját támogassák. Ez lett 2010 után - egyre erősebben - a gazdaság-, illetve a kormánypolitika középpontjába állítva.

– Ez a „nemzeti tőkésosztály”?

– Igen, és közben rámegy az ország. Itt azért sokan, több százezren nagyon jól élnek. Nem nagy erőfeszítésekkel nagyon jól élnek, csak az a baj ezzel, hogy nem a versenypiaci teljesítményük alapján, hanem azért, mert közel vannak a tűzhöz.

– Visszatérve az euróra. Egyáltalán: lett volna elvi lehetőség a bevezetésére? Volt pár olyan év, amikor megfeleltünk a feltételeknek, csak a politikai döntés hiányzott?

– Egyrészt 2004-ben szó volt arról, hogy 2008-ra bevezethetjük, de akkor is voltak problémák. 2002 választási év volt, szokás szerinti kiköltekezéssel. Ezt helyre kellett hozni, a megszorítások miatt azonban a növekedés elakadt. Olyan értelemben, hogy bár nálunk 5% körüli volt ekkor, de a világgazdaság száguldott, és a többi felzárkózó ország akkor már 6-7%-al nőtt. Aztán 2005-ben, amikor Gyurcsány készült a választásokra, megint kiszakadt a költségvetés.

Nagy megszorítások kellettek már 2006 második felében, és mire 2008-ben nagyjából rendeződtek volna a sorok, bejött a világválság.

2010 után például az infláció tekintetében voltak jó évek. Az euróövezetben ugyanis az a követelmény, hogy az adott állam inflációja az uniós átlagtól csak 1,5 százalékkal térhet el. Volt év az évtized közepén, amikor 0,4 volt a magyar infláció. A másik követelmény, hogy alacsony legyen a kamat, ezt is tudtuk hozni, és az is stimmelt, hogy a deficit 3% alatt legyen.

A negyedik követelmény, az adósságráta. Ott 60% a követelmény, de ezt nem veszik annyira szigorúan, ha azt látják, hogy az adósságráta csökkenőben van. Ez is megvolt, főleg, mivel Orbán Viktor 2010 után ezt tette meg a gazdaságpolitikájának központjává, ezért számolták fel a magánnyugdíjpénztári rendszert is.

És valóban, a ‘18 előtti években lehetett volna magyar euró. De legalábbis az euró előszobájába, az ERM-2-be bizonyosan be tudtunk volna lépni.

Itt két éven keresztül kell bizonyítani, hogy folyamatosan tudjuk tartani a paramétereket, ám ehhez már kaptunk volna extra segítséget is.

A horvátok mellett most már a románok és a bolgárok is jelzik a szándékukat a belépésre.

De nálunk inkább beleírták az alaptörvénybe, hogy a magyar fizetőeszköz a forint. Már akkor, 2011-ben lehetett tudni, hogy Orbánéknak eszük ágában sincsen bevezetni az eurót.

Mert ha a forint van, akkor azzal tudnak játszani, tudják az árfolyamot alakítani. Hiszen, ha nincs forint, akkor nincs önálló monetáris politika, árfolyampolitika, akkor nem tudják mindazt eljátszani, amiről beszéltünk.

– Tudunk olyan számítást végezni, hogy mennyit veszítünk azzal, hogy nem vezettük be az eurót?

– Feltételezéseket kellene tenni, de a feltételezések mindig megkérdőjelezhetők, hogy helyénvalóak-e.

– És azt sejthetjük, hogy az EU-val folytatott huzavona mennyibe kerül? Most már óriási támogatási összegek nem érkeznek meg.

– Tavaly április 30-ig kellett leadni a Helyreállítási Tervet, amit már 2020 novemberétől elkezdték Magyarországon összeállítani. Mi az elsők között, április elején beadtuk a magyar elképzelést. Április 24-én Orbán kilátogatott Ursula von der Leyenhez, előtte azt mondta, pénzügyekről nem lesz szó, mert minden rendben van.

Másnap azonban Gulyás Gergely bejelentette, hogy az alapnak nem kérjük a hitel részét. Azzal magyarázta, hogy nem akarják eladósítani az országot.

Viszont május 11-én új tervet nyújtottak be, amiről eredetileg két hónapon belül valamit mondani kellett volna az Európai Bizottságnak, de ezt a határidőt meghosszabbították szeptember 30-ig. Megállapodás a mai napig nincsen, holott Varga Mihály már idén januárban optimistán nyilatkozott a küszöbön állásáról. Persze magyarázták a csúszást mindennel. Először azzal, hogy a magyar „gyermekvédelmi törvény” miatt nem jönnek a pénzek. Ez nem volt igaz, ezt Navracsics is cáfolta.

Aztán azt mondták, hogy fogalmuk sincs, mit kér az EU, amivel Varga Judit állt elő. Ez sem volt igaz, az unió pontosan meghatározta, mit vár el. Ám ezzel nem akartak szembesülni, mert a NER-kormányzásnak nem lett volna kedvező.

Közben meg rájött a kormány, hogy a hitel rész is kell. A támogatási, helyreállítási projekt 15,3 milliárd eurót jelentene. Ebből 5,7 a támogatás és 9,6 a hitel, aminek a kamata egészen elenyésző, főleg ahhoz képest, mint annak a kamata, amivel esetleg ezt a hitelt pótolni tudnánk. A múlt évtől a hiányzó forrásokat újból a külső hitelpiacokról pótoljuk, amihez fel kellett emelni az eredetileg tervezett devizahitelkeretet a tavaly is és idén is. Tavaly 3 százalékot kellett kb. a hitelért fizetni, de idén már 5-6%-ot, legutóbb már 10%-os volt a hozam, és nem látni a végét! Ha lesz esetleg megállapodás októberre, abból pénz csak később folyik be. És addig azt mondják, hogy a költségvetés előfinanszírozza a programokat, ami, ha a költségvetés deficitjét szaporítja, akkor növekszik az államadósság.

Azt tudom mondani, hogy nagyon-nagyon sokba kerül ez a harc az unióval.

Biztosan lemaradunk, nem növekszik a versenyképességünk, mert az a kamat, amit a felvett hitelekre fizetnünk kell, a GDP arányában is emelkedik. A következő évi költségvetés nagyon optimista. Borzalmas költségvetés, de azt jelzi, hogy a kamatráta, ami 2,3% volt a GDP-hez képest, jövőre már az irreálisan kedvező feltételezések mellett is 3%-ra megy fel. De ebben még nem szerepeltek az idei hitelfelvételek. Tehát a pénzügyminisztérium számításai szerint is növekszik a kamatszolgálat, ami ezermilliárd feletti. Sőt, 23-ra már 2000 milliárd fölötti lesz. Óriási pénz! Összehasonlításul: a mostani megszorítások értéke 2300 milliárd forint körüli. És ezek a kamatterhek a versenytársainkat nem fogják sújtani.

– Amiről eddig beszélgettünk, abból nekem az következik, hogy tizenkét év gazdasági szabadságharcának az eredménye egy gyenge forint, fényévekre kerültünk az euró bevezetésétől, versenyképességben az utolsók lettünk és a tartós lemaradásunk biztosított. Ön a cikkében államcsőd felé vezető útról ír. Megérte?

– Tisztázzunk valamit. Mit jelent az államcsőd? Azt, amikor egy ország fizetésképtelenné lesz. Forintban korlátlanul tudunk fizetni, mert a jegybank korlátlanul tud forintot teremteni. De devizában nem tudunk korlátlanul törleszteni, ha nem kapunk újabb forrásokat. Én nem arról írtam, hogy itt államcsőd lesz, csak azt jeleztem, hogy ráléptünk az államcsőd felé vezető útra. Bokros Lajos bedobta, hogy amennyiben nem kapjuk meg az uniós pénzeket, akkor itt államcsőd lesz. Idáig szerintem nem fogunk elmenni, mert az tényleg a teljes összeomlást jelentené, és ezt azért Orbán nem kockáztatja. Mehetne segítségért az IMF-hez is persze, de oda nem megy, mert korlátoznák és ellenőriznék. Bár már oly sokszor fordult a véleménye, hogy semmit sem lehet kizárni.

Megítélésem szerint államcsőd nem lesz, de a leszakadásunk folytatódik.

– Ön is írja, hogy miközben Navracsics Tibor a pénzekről tárgyal, Orbán folyamatosan gyengíti a magyar pozíciókat, hol egy tusnádi beszéddel, hol Trump mellett bukkan fel, például. Ön szerint Orbán Viktor nevével el lehet adni egy gyökeres (gazdaság)politikai fordulatot?

– A piac, ha lát rá elfogadható garanciát, akkor igen. Mert a piacnak sem érdeke, hogy Magyarországon államcsőd legyen. Nehezen, vitathatóan, hiteles emberek kellenének hozzá, de el lehetne adni.

– Mi lesz így a magyar felzárkózással?

– Amikor Nagy Márton miniszter lett, azt találta mondani, hogy amennyiben az EU átlaghoz képest 3,5 százalékpontos növekedési előnyt tartani tudunk, akkor 2030-ra az Európai Unióhoz fel tudunk zárkózni. Ekkora növekedési különbség azonban soha nem volt. Amikor nagyon jól ment ‘17 és ‘19 között, akkor 2,8% volt a különbség - a javunkra. Most, a második negyedévben egy 6,5%-os növekedést mutattunk – főleg a választások megnyerése érdekében felpörgetett fogyasztásnak köszönhetően, - de ez is csak 2,5%-ponttal volt több, mint az EU növekedési üteme. Kiszámoltam, hogy ha mi mondjuk 4%-al növekszünk, ami elég jó dinamika, Ausztria meg csak 2-vel, akkor Magyarország 2047-re éri utol Ausztriát.

– De csak ebben az egy adatban.

– Csak ebben, igen. Az egy főre jutó GDP tekintetében. ‘33-ra utolérhetnénk a mai Ausztriát.

– Nem hiszem, hogy ‘33-ban úgy fog az ország kinézni, mint most Ausztria... Meg aztán az osztrák GDP 2%-a az több, mint a magyaré, mert az osztrák gazdaság nagyobb. Tehát óvatosan kell a számokkal dobálózni, mert nem ugyanannyit jelent még ugyanaz a szám sem.

– Igen, az így is van. Ezért is ilyen lassú a felzárkózás üteme.

– Végül nézzünk a sok szám mögé, lássuk az embereket. Itt állunk egy bizonytalan tél előtt, elviselhetetlen energiaárakkal, óriási a veszélye, hogy sokan nem fogják bírni ezeket a terheket tovább fizetni.

– 2010 után csökkenésnek indult a leszakadó rétegek aránya, de ez most újból növekedni fog.

Nagyon nagy családi tragédiák lesznek. Ha itt kikapcsolják a gázt, meg a villanyt a tél közepén, az tragédiákhoz vezethet.

De azt láttuk eddig, hogy az Orbán-kormányt ez nem érdekelte. Nem tudom, lesz-e ebből társadalmi robbanás. Egyéni tragédiák egészen biztosan, de hogy ez összeáll-e egy társadalmi mozgalommá, nem tudni. Sajnos az ellenzék sem nyújt olyan meggyőző teljesítményt, amire rá lehetne bólintani. Nem látok embert és szervezeteket sem, aki vagy ami mellé oda lehetni állni, ami a Fidesz alternatívája lehetne. Nem tudni mi lesz, de hogy nagy bajok lesznek, az egészen biztos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Másfélmillió magyar fizetett már a mobiljával, az új trend a láthatatlan fizetés lesz
100-ból 6 magyar az ágyban vagy a kanapén fekve intézi online vásárlását, 13% rendelt már a vécén ülve, de gyakori az is, hogy tévénézés közben kattintgatunk a mobilunkon és vásárlunk meg valamit egy webáruházból. Interjúnk Mondovics Péterrel, a Mastercard marketing menedzserével.

Link másolása

A hangzatos számadatok a Mastercard idei Fizetési Élmény Riportjából valók, amelynek kapcsán Mondovics Péterrel, a Mastercard marketing menedzserével beszélgettünk a digitális fizetési trendekről.

SZMO: - Korábbi években is megvizsgálta már a Mastercard, hogy milyen élethelyzetekben vásárlunk, fizetünk online – az idei kutatás milyen tanulságokat hozott ebből a szempontból?

Mondovics Péter: - Egyre inkább szűkül az az időtartam, amíg az emberek képesek egy valamire odafigyelni. Most 8 másodperc ez az időtáv egy átlagembernél – az aranyhalnál 12. De ez nem csoda, hiszen rengeteg impulzus ér minket, akár öt-hatezer kereskedelmi üzenettel is találkozunk egy nap alatt.

A felgyorsult világunkhoz igazítottuk a szokásainkat is, ezért van az, hogy tévénézés közben a mobilunkat nyomogatjuk, és bármit meg tudunk rendelni, legyen szó vacsoráról, akciós ruhadarabról, vagy karácsonyi ajándékról.

Ehhez pedig alkalmazkodtak a kereskedők és szolgáltatók is, a webáruházak lehetővé teszik, hogy a legkényelmesebben, leggyorsabban és legbiztonságosabban megrendeljük azt, amit épp szeretnénk. Nem kell hosszasan, katalógusokat lapozgatva böngésznünk a felhozatalt, és bonyolult adatlapokat kitöltve leadni a rendelésünket.

SZMO: - Mennyiben gyorsította fel ezeket a folyamatokat a covid-járvány és az emiatti lezárások?

Mondovics Péter: - Az elektronikus kereskedelem rohamosan nőtt, 2020-ban 45%-ot, 2021-ben pedig 32%-ot. Most már a hazai kiskereskedelmi forgalom 10%-a online csatornákon bonyolódik – ezt nem gondoltuk volna öt évvel ezelőtt. Ugyanakkor az európai átlaghoz képest még mindig el vagyunk maradva, mert az 19%. A drasztikus növekedéshez a hirtelen jött bezárások mellett kellett az is, hogy a szolgáltatások kényelmesebbek legyenek. Mostanra már a mobiltelefonok gyártói is arra törekszenek, hogy minél több szolgáltatást elérhetővé tegyenek a készülékekben: tudjuk a telefonunkkal magunkat biometrikusan azonosítani, fizethetünk vele, színházjegyet vehetünk két villamosmegálló között, vagy éppen megnézhetjük a gyerekünk aktuális iskolai osztályzatait.

SZMO: - Ha ilyen jelentős mértékben megnőtt az online kereskedelmi forgalom, akkor biztosan sok új vásárló is megjelent a színen, aki korábban sosem fizetett az interneten digitálisan.

Mondovics Péter: - A járványhelyzet alatt az 55 év feletti korosztály lépett be az elektronikus kereskedelmi térbe és elég nagy számban kezdték el használni a szolgáltatásokat. Jellemzően élelmiszereket rendeltek, de a legaktívabb online vásárlók közé kerültek. Sokan közülük a mai napig így bonyolítják a beszerzéseiket.

Van weboldal, de nincs digitális fizetés? – Mínuszpont.

SZMO: - Azt most már tudjuk, hogy a vásárlók oldalán megnőtt az igény az online vásárlás lehetősége iránt – lekövették-e ezt a kereskedők és szolgáltatók?

Mondovics Péter: - A nagy márkák és hálózatok mindenképp, látjuk, hogy az összes nagy kiskereskedelmi hálózatnak van házhozszállítási szolgáltatása, amit online rendelés előz meg. Viszont van Magyarországon 24 ezer olyan vállalkozás vagy egyéni vállalkozó, akik kereskedőnek, szolgáltatónak tekinthetők – a jógaedzőtől a virágkötőig nagyon sok mindenki tartozik ide. Közös ismérvük, hogy valamilyen terméket vagy szolgáltatást értékesítenek és van weboldaluk is.

Csakhogy 70%-uknál a weboldal inkább csak reklámcélokat szolgál, nem lehet rendelni, online előre fizetni rajta. Pedig ezek a technológiák ma már nagyon könnyen elérhetők, órák alatt össze lehet rakni egy olyan weboldalt, amin keresztül megoldható az értékesítés.

SZMO: - Kiderült az is a Fizetési Élmény Riportból, hogy ma már versenyhátrányt jelent, ha egy weboldalon nem fizethetünk digitálisan?

Mondovics Péter: - Abszolút. A vásárlók, ügyfelek két dolgot keresnek: az egyik a biztonság, a másik a felhasználói élmény. Utóbbi azt is jelenti, hogy nemcsak szeretnénk minél többet megtudni a termékről, de ha megtetszett, meg is rendelnénk, kifizetnénk digitálisan, és elvárnánk, hogy kiszállítsák. Ha egy kereskedőnél nincs digitális fizetési lehetőség, az ma már versenyhátrányt jelent.

SZMO: - Ha nőtt is az online vásárlók aránya, még mindig sokan vannak olyanok, akik szkeptikusak, nem tartják biztonságosnak a webáruházakban vásárlást, vagy legalábbis bizonytalanok abban, hogy hogyan dönthetik el, melyik felület tekinthető biztonságosnak. Milyen megnyugtató adatot tudunk velük megosztani a riportból?

Mondovics Péter: - A bizalom nagyon fontos az online vásárlásnál, a kutatásunk alapján a megkérdezettek 90%-a fejezte már be az online vásárlást a fizetés előtt épp azért, mert nem találta megbízhatónak a digitális fizetési oldalt. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a fizetési élmény milyensége egyre inkább összekapcsolódik a vásárlók fejében a webshop megbízhatóságával.

Egy megbízható webáruház egyik fő ismérve, hogy találunk az oldalán ÁSZF-et és adatkezelési szabályzatot – ez arra utal, hogy nagy valószínűséggel az EU-n belüli szabályokat betartó, jogilag megfelelő céggel állunk szemben. A másik fontos ismérv, hogy milyen módon történik a fizetés – érdemes megnézni, hogy milyen szolgáltató áll mögötte, milyen fizetési opciót találunk.

Átutalásos fizetésnél nincs utólagos jogorvoslatra lehetőség, míg a kártyás fizetés jelent egyfajta védelmet, mert ha visszaélés történik, akkor a banktól visszaigényelhetjük a pénzt.

A mentett kártyás fizetési lehetőség a biztonság jele

SZMO: - De hogyan ismerhető fel, hogy az adott fizetési megoldás valóban biztonságos?

Mondovics Péter: - Általában kiírják, hogy ki a fizetési szolgáltató. Rendszerint ezek nagy bankok, amelyeket megbízhatónak tekinthetünk. De növeli a bizalmat a webshop iránt az is, ha találunk az oldalon egy kis zöld lakat szimbólumot, ami azt jelzi, hogy az adatink biztonságban vannak. A legbiztonságosabb megoldás az, ha elmenthetjük a kártyánkat.

SZMO: - Laikusként pont azt gondolnánk, hogy elmenteni a kártyaadatainkat különféle webáruházakban nagyon is kockázatos, mert akkor bárki vásárolhat vele, ha netán hozzáfér a weboldalhoz. Mi akkor az igazság?

Mondovics Péter: - Ha egy weboldalon lementhetem a kártyámat, annak technológiai és jogi követelményei vannak, ez már önmagában nagyobb védettséget ad. Azt tudni kell, hogy a kártyamentésnél nem a kereskedő menti le a kártyaadatainkat, hanem a bank, amelyik a kereskedő mögött van. A kereskedő semmit sem lát a kártyaadatainkból. Egy ilyen tranzakciónál az történik, hogy feljogosítjuk a bankot, hogy az adott összeget a nála elmentett kártyáról fizesse ki a kereskedőnek. A tavaly januárban bevezetett erős ügyfélhitelesítés pedig növelte a védelmet. Azóta az történik, hogy kapunk egy üzenetet a bankunktól, hogy van itt egy tranzakció, mi kezdeményeztük-e, és ha engedélyezzük, akkor egy másik felületen igazoljuk magunkat.

SZMO: - Milyen érv szól még amellett a kereskedők számára, hogy vezessék be a mentett kártyás fizetés lehetőségét?

Mondovics Péter: - A legtöbben szeretünk gyorsan és kényelmesen feladatot megoldani, így vásárolni is. Ráadásul lusták is vagyunk. Éppen ezért gyakran előfordul, hogy egy-egy vásárlási tranzakció azért hiúsul meg, mert a reménybeli vásárló épp a kanapén fekszik, onnan rendelne tévénézés közben, viszont a pénztárcája a bankkártyájával az előszobában van – a legtöbben nem mennek ki érte, inkább nem vásárolnak.

De azt is szem előtt tarthatják, hogy a fizetés egy élmény. Csak nem egy jó élmény. Mert pénzt kell kiadnunk, amit megkerestünk, ami a mi tulajdonunk. A mi küldetésünk a Mastercardnál az, hogy ezt a rossz érzést csökkentsük, és olyan megoldásokat kínáljunk, amelyekkel mégis jó élmény lehet a fizetés.

A mentett kártyás fizetés ilyen.

A fesztiválkártyától a gyűrűvel fizetésig

SZMO: - Mennyire vált a mindennapjaink részévé, hogy elektronikusan fizetünk?

Mondovics Péter: - A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az elmúlt egy évben másfélmillió ember fizetett mobillal vagy okosórával. Ez már azt jelzi, hogy kezdünk megérkezni arra a szintre, hogy mindennapjaink részévé váljon az elektronikus fizetés. Párhuzamosan azzal, ahogy fejlődik az online kereskedelmi szektor, és egyre többször vásárlunk elektronikusan, a digitális fizetés is szépen fejlődik.

SZMO: - Honnan indultunk és hova tartunk a digitális fizetések terén?

Mondovics Péter: - Azt szoktam mondani, hogy minden új fejlesztésnek van egy innovációs ciklusa, öt-hat év, mire igazán elterjed. Az érintéses fizetéssel annak idején a fesztiválokon indultunk el. Azt szerettük volna elérni, hogy egy széles rétegnek megtaníthassuk a mozdulatot, hogy elég csak hozzáérinteni a kártyát a leolvasóhoz, nem kell bedugni. Először a fesztiválkártya jelentette a főpróbát, akkor még nem voltak ilyen jellegű bankkártyák a piacon. A fiatalok a fesztiválokon megtanulták ezt a fizetési módot és továbbadták a szüleiknek. Most pedig már a tranzakciók több mint 90 százaléka ilyen. Jelenleg a mentett kártyás vásárlás van az elterjedési fázisban.

SZMO: - De mi lesz a következő lépcső? Ha valaki már a mobiljával fizet, mentett kártyával vásárol, akár applikációból bármilyen élethelyzetben, annak milyen újítás jöhet még?

Mondovics Péter: - A fizikai és az online világ összetart. Nem párhuzamosan futnak majd a különféle fizetési módok, hanem sokkal inkább azt látjuk majd, hogy gyakorlatilag minden fizetés online fizetés lesz. Elsőként azt a trendet emelném ki, hogy idén például elindult Magyarországon az első személyzet nélküli bolt „Take it easy” néven a budapesti Agora Parkban. Egy applikáció, vagy egy bankkártya segítségével lehet belépni a boltba, ahol kamerák követik a vásárlót, összesítik, mit vásárolt, vett le a polcról, és távozáskor számlázza a rendszer a megvásárolt tételeket, az összeget egyszerűen levonja a kártyáról.

A vásárlási folyamat felgyorsul, nem kell sorban állni a pénztárnál. Ez a láthatatlan fizetés az egyik trend, ami biztos, hogy szélesebb körben el fog terjedni.

A második trend, amire számíthatunk, hogy a fizetés mindenhova be tud majd épülni – ismerjük már az okosórát és az okostelefont, mint pénztárca-helyettesítőt, mi most teszteljük például a gyűrűs fizetést.

A harmadik trend pedig, hogy gyakorlatilag minden személy kereskedővé válik, megindul a személyek közötti fizetés. Kártyáról kártyára tudunk majd utalni pénzt.

A bankkártyánk lehet okos, de nem fog visszaélni adatainkkal

SZMO: - Nemrég olvashattuk a hírekben, hogy a BKK bérletet kiválthatja a Mastercard bankkártyánk. Milyen hasonló fejlesztésekre számíthatunk még?

Mondovics Péter: - A bankkártya gyakorlatilag egy mini számítógép, amit a táskánkban hordunk, és nagyon sok minden ráfér. Kísérleti projektben próbáltuk már például azt is, hogy irodaházakba belépési lehetőséget biztosított a kártya. De tárolhatunk rajta koncertjegyeket, fürdőbérleteket is. Mivel egyre több minden beköltözik a mobiltelefonunkba, a kártyás fizetés is, ezek a plusz funkciók még könnyebben megvalósíthatók. A jövőben nem nagyon kell majd fizikai bankkártyát magunkkal hordanunk, hogy érvényesíteni tudjuk a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat.

SZMO: - Akár az egyes üzletláncok törzsvásárlói kártyáival is kombinálható lenne a mobilban tárolt bankkártya?

Mondovics Péter: - Megoldható lenne például, hogy ha érzékeli a telefonunk, hogy mondjuk a Decathlonban járunk, push üzenetet kapjunk arról, hogy épp milyen akciók vannak törzsvásárlóknak, és hogy ne felejtsük el használni a kártyánkat. Ha a törzsvásárlói kártyánk már egy mobilappban tárolt virtuális kártya lehet, akkor nincs az a probléma, hogy elfelejtjük magunkkal vinni a boltba és ezért nem tudunk élni a kedvezményes lehetőségekkel.

SZMO: - Egy bankkártya, amelyik még azt is tudja, mikor figyelmeztessen, hogy ne felejtsük használni a törzsvásárlói kártyánkat sokaknak rendkívül praktikusan hangzik, míg másoknak pedig ijesztően, mert már így is azt gondolják, hogy a kártyás vásárlásaink után túl sok információ megtudható rólunk. Alaptalan ez a félelem?

Mondovics Péter: - Adatvédelmi törvény is szabályozza, hogy egyéni szinten nem követhetjük az adatokat, csak ha valaki erre nekünk felhatalmazást ad. Mi pedig betartjuk a szabályokat és nem használjuk fel csak a kumulált adatokat.

A Mastercardnál elsődleges szempont, hogy az ügyfelek biztonságban legyenek. Az a fizetési ökoszisztéma, amelyik nem tudja magáról elmondani, hogy biztonságos, vagy nem tudja megőrizni tartósan magáról ezt a képet, az nem lesz hiteles, és nem marad életképes a piacon.

Nagyon leegyszerűsítve ez azt is jelenti, hogy a Mastercardnak sem érdeke, hogy adatok kerüljenek ki a rendszerből, vagy bárki is jogtalanul használja fel azokat.

A cikk a Mastercard támogatásával készült.

Fotók: Nagy Bogi


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Erre senki sem számított: a II. világháború óta nem látott ütemben fogynak az ukrán hadszíntéren a fegyverek és a lőszerek
A NATO tartalékait alaposan próbára teszi, hogy Ukrajnában ennyire elhúzódó háborút kell vívni hagyományos tüzérséggel és harckocsikkal. De Oroszországban is fogytán vannak a készletek.
MTI/AP/Libkos - szmo.hu
2022. december 04.


Link másolása

A hidegháború vége, a Szovjetunió összeomlása abba az illúzióba ringatta a nyugati hatalmakat, hogy Európában immár nem a két szuperhatalom nukleáris egyensúlya tartja fenn a békét. Éppen ezért, bár a NATO kibővült a Varsói Szerződés egykori tagállamainak többségével, csökkentették katonai költségvetéseiket, hadseregeik létszámát és fegyverzetüket is.

Az al-Kaida felemelkedése, a nemzetközi terrorizmus elleni harc másfajta katonai beruházásokat és könnyebb expedíciós haderőket igényelt. Ezt még a két évtizedes afganisztáni háború sem írta felül. Aligha hitték volna, hogy lesz még a kontinensen hagyományos tűzérséggel és harckocsikkal vívott háború. Több mint 30 év után kénytelenek belátni tévedésüket – írja a New York Times.

Ukrajnában ez a korábban elképzelhetetlen háború felemészti a kis európai NATO-hadseregek tüzérségi és lőszerkészleteit.

A Krím-félsziget 2014-es annektálása után a NATO azt a célt tűzte ki, hogy 2024-re el a katonai kiadásoknak el kell érniük a tagállamok GDP-jének 2%-át, és ennek 20%-át fegyverekre kell költeni. Ezt azonban a legtöbb ország nem tartotta be. Az ukrajnai háború kitörésekor számos ország készletei a várt szintnek legfeljebb a felét érték el.

Részben ez az oka, hogy kilenc hónappal a háború kezdete után nem kis nehézségbe ütközik Ukrajna támogatása. Mivel mindkét fél a II. világháború óta nem látott ütemben fogyasztja a fegyvereket és a lőszereket, a folyamatos utánpótlás kritikus kérdéssé vált Ukrajna számára.

NATO-illetékesek emlékeztetnek arra, hogy Afganisztánban a szövetséges haderő naponta legfeljebb 300 tüzérségi lövedéket lőtt ki, és nem volt gondjuk a légvédelemmel. Ukrajna viszont naponta több ezer lövedéket használ el, miközben légvédelmét komoly kihívást jelentenek az orosz rakéták és az iráni gyártmányú drónok.

Tavaly nyáron Donbaszban az ukránok által kilőtt 6-7000 lövedékre orosz részről 40-50 ezer lövedék érkezett válaszul.

Ez óriási mennyiség ahhoz képest, hogy az Egyesült Államok havonta 15 ezer lövedéket gyárt. Éppen ezért a Nyugat folyamatosan próbál felkutatni olyan, a szovjet időkből megmaradt hadifelszereléseket és lőszereket, amelyet Ukrajna is tud használni. Ilyenek az S-300 légvédelmi rakéták, a T-72-es harckocsik, és főleg a szovjet kalibernek megfelelő tüzérségi lövedékek.

De arról is folyik a vita, hogy a NATO újranyisson-e régi csehországi, szlovákiai és bulgáriai gyárakat, hogy újra gyárthassák a szovjet szabványnak megfelelő 152 mm-es és 122 mm-es lövedékeket az Ukrajnában még ma is rendszeresített tüzérségi fegyverekhez. Emellett a lőszer-készleteket olyan országokból igyekeznek feltölteni, mint Dél-Korea.

Az Ukrajnának nagy mennyiségben hadianyagot szállító országoknak, mint Lengyelországnak és a balti államoknak nem kis nehézségbe ütközik a fegyverek és lövedékek pótlása. Az Európai Unió 3 milliárd eurót hagyott jóvá az Ukrajnát támogató országoknak, de az úgynevezett Európa Békekeret már közel 90%-át felhasználták.

Még az Egyesült Államoknak is csak korlátozott mennyiségben állnak a rendelkezésére olyan fegyverek, amikre Ukrajnának szüksége lenne, Washington pedig a New York Times szerint nem akar kulcsfontosságú fegyvereket átcsoportosítani az érzékeny távol-keleti régiókból, ahol Kína és Észak-Korea folyamatosan próbálgatja, hogy meddig mehet el.

Ami a légvédelmet illeti, a NATO a hidegháború befejezése után leszerelte a legtöbb rövid hatótávolságú légvédelmi egységét, csak kevés maradt használatban, az újak gyártása pedig legalább két évet venne igénybe.

A legnagyobb hiány a 155 mm-es tűzérségi lövedékekből van, de korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre a Javelinek, a Stinger rakéták, és a precíziós irányított rakéták is.

Persze az oroszoknak is megvannak a maguk utánpótlási gondjaik. Készleteik ugyan nem fogytak ki, de a fegyvereik egyre régebbiek és kevésbé megbízhatóbbak. Ők is próbálják a hadi termelést növelni, másrészt Észak-Koreából rakétákat, Iránból pedig újabb drónokat akarnak vásárolni. Az iráni drónok azonban nem pótolhatják a cirkálórakétákat, amelyek akár tízszer akkora súlyú robbanószert is képesek célba juttatni.

A BBC szerint az orosz készletek megcsappanására utal, hogy egyre gyakrabban használnak földi célpontok ellen is föld-levegő rakétákat, amiket eredetileg nem erre terveztek. Ilyenek például az S-300-asok, amelyeknek a maradványait számos belvárosi helyszínen megtalálták. Bár az oroszok azt állítják, ezek az ukrán légvédelem rakétái, szakértők szerint ez valószínűtlen, mert a légvédelmi ütegeket rendszerint nem a városközpontokban, hanem a külső kerületekben helyezik el.

De egy ukrán bevásárlóközpontnál felfedeztek olyan rakétamaradványokat is, amelyek KH-22-es vagy KH-32-es rakétákból származhatnak. Márpedig ezeket hajók megtámadására fejlesztették ki, nem pedig szárazföldi támadásra.

Putyin nem véletlenül sürgette nemrég a kormányát és az ipari vállalatok vezetőit, hogy gyorsítsák fel a fegyvergyártást és szállítást. „Minden területen nagyobb tempót kell elérni” - mondta az orosz elnök.

Ezt azonban nehezítheti, hogy a brit Royal United Services Institute elemzése szerint

Oroszország az ukrajnai háborúban nagymértékben támaszkodott a nyugati elektronikára.

A jelentés szerint a 27 legmodernebb orosz katonai rendszer, például a cirkálórakéták, a kommunikációs rendszerek és az elektronikus hadviselési rendszerek rengeteg nyugati alkatrészt tartalmaznak. Egészen pontosan a 27 katonai rendszerben összesen 450 olyan egyedi mikroelektronikai alkatrészt azonosítottak, amelyeket az Egyesült Államokban, Európában és Kelet-Ázsiában működő cégek gyártottak. 318 alkatrész volt amerikai. 51 a dallasi székhelyű mikroelektronikai gyártó, a Texas Instruments logóját viselte. Ezeknek a pótlása a szankciók miatt nehézségekbe ütközhet, még akkor is, ha az oroszoknak a szovjet időkből nagy gyakorlatuk van abban, hogy illegálisan, például fedőcégeken vagy harmadik országokon keresztül szerezzenek be nyugati technológiákat.

Csaknem ekkora kihívást jelent az orosz hadvezetés számára annak a 300 ezer tartalékosnak a felszerelése, akiket erősítésként akarnak küldeni az ukrán hadszíntérre. A már kivezényelt egységek közül nem egyről érkeztek olyan beszámolók, amelyek szerint a legalapvetőbb fegyvereket és védőfelszereléseket sem kapták meg, vagy azokat a katonáknak a saját pénzükön kellett beszerezniük.

A brit védelmi minisztérium friss jelentése megerősítette, hogy

az orosz haderő súlyos lőszerhiányban szenved, melyet a logisztikai problémák tovább rontanak.

Az egyre romló időjárási körülmények mellett ez a legfőbb oka, hogy az utóbbi időben nem tudtak újabb sikeres offenzívát indítani.

Mark Cancian, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának kutatója szerint az oroszok ugyanazzal a problémával néznek szembe, mint a Nyugat. Védelmi iparuk a békeidőbeli termelésre rendezkedett be, és nem képes a háború megkívánta ütemben gyártani az utánpótlást.

A nagy kérdés az, melyik fél tudja gyorsabban bővíteni a kapacitásait, és ezt hosszú távon is finanszírozni. A katonák motivációja mellett ez döntheti el a háború kimenetelét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
L. Ritók Nóra: „Megmutatni sem akarják, mekkora a gyermekszegénység Magyarországon”
L. Ritók Nóra azt mondja, negyven év pedagógusi tapasztalattal még ő sem tud mindig megbirkózni a helyzettel egy szegregált iskolában. De nem adja fel. Az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével új könyve kapcsán beszélgettünk.

Link másolása

A gyakran kommunikált gyors, látványos sikerek mögött többnyire nincsenek tartós, a leszakadó családok és gyermekek életében fenntartható változást előidéző folyamatok. Ez azonban nem is valósulhat meg addig, amíg szakpolitika helyett pártpolitikai szinten kezeljük a társadalmi leszakadást és a gyermekszegénységet - mondja L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője új könyve kapcsán, amely kendőzetlenül foglalkozik a szegregáció kérdésével is.

– A “Minden gyerek számít” című könyv most jelent meg nyomtatott formában, de PDF-ben is megtalálhatjuk a neten. Hogyhogy?

– A könyvnek volt egy előtörténete, mivel a Taní-tani könyvsorozatban jelent meg az azonos nevű közoktatási portálon. Korábban már bevállaltam itt egy könyvet, de soha nem volt elég időm megírni. Írtam ugyanakkor sok olyan publikációt, ami csak szűk szakmai közönséghez jutott el. Végül egy kedves barátnőm - aki a könyv szerkesztője lett - összeválogatta ezeket egy kötetbe. Persze, az E-könyvek használata még nem olyan elterjedt, mint a nyomtatott könyvek. Éppen ezért sokan rám írtak, hogy megjelenik-e nyomtatott formában? Ezek után kerestek meg olyan kedves követők, támogatók, akik kiadót kerestek, közösségi gyűjtést szerveztek, hogy nyomtatott formában is elérhető legyen.

– Miben újszerű a könyv?

– A tartalmában, ahogy a rendszer legalsó szintjéről tudunk ránézni a problémára és rávilágítani, hol vannak azok a hézagok, amelyeket mindenképpen ki kellene tölteni. A helyzet azonban nem egyszerű, mert a körülmények folyamatosan változnak, és mindig felmerülnek új problémák: például hogyan hat a leszakadásra a közmunkaprogram, a gyűlöletkeltő propaganda, a szociális törvény? Hogyan jött be a képbe az egyházi iskolák szegregáló hatása? Sajnos a rendszer nem önreflektív, a hibajelzést támadásnak veszi, így az ügy képviselete folyamatosan nehezedik.

– Cél, hogy az üzenet közvetetten a döntéshozókhoz is eljusson?

– Nyilván jó lenne, hiszen ez a könyv még inkább rámutat a rendszer működési hibáira, mint a korábbiak. Sokan próbálták azokat is eljuttatni döntéshozói szintre, és én is nyilvánosan kommunikálok a társadalmi leszakadás problémájáról. Ha észre akarnák venni, akkor meghallanák - de megmondom őszintén, erre kevés esélyt látok. Nehéz ebben a sikerkommunikációra kiélezett világban a kudarcokat elemezgetni. Az különösen fontos számunkra, hogy ez a kérdés ne pártpolitikai, hanem szakpolitikai szintre terelődjön. Az Igazgyöngy Alapítvány a szakpolitikát képviseli, többek közt a terepi munkával és a jó gyakorlatokkal is. Más kérdés, mi megy át ebből a rendszerbe. Szerencsére az egyetemi kapcsolataink erősek, több egyetem gyakorlóhelye is vagyunk. Egyetlen civil szervezetként dolgozunk az egyházak mellett a Belügyminisztérium FeTe (Felzárkózó Települések) Programjában. Mégis inkább a tűrt, mint a támogatott kategóriában érzem magunkat.

– Mit gondol, miért lehetnek a tűrt kategóriában, amikor már annyi mindenkit ellehetetlenítettek Önök körül?

– Egyszer azt mondta valaki: “Magát se lenyelni, se kiköpni nem tudják”. Van egy olyan társadalmi beágyazottságunk, ami talán védelmet adhat nekünk - de láttuk már, hogy ez sem jelent semmit. Talán a szakmaiság is ad némi védelmet. Mert szerintem a háttérben mindenki tudja: a mi munkánk nem káros, hanem hasznos és átgondolt. Erősen fókuszálok arra, hogy se az ellenzék, se a kormányzat ne sajátítsa ki ezt az ügyet pártpolitikai célokra. Ez az ügy ugyanis a rendszerváltás előtt is velünk volt már és velünk is marad, a képviseletét állandóvá kell tenni. Hajszálvékony vonalon egyensúlyozunk. Kompromisszumokat kell kötnünk, de közben következetesen kitartanunk az alapértékeink, alapelveink mellett.

Azt hiszem, mindig elmegyek a határig, sőt, kicsit meg is tolom azt. Az ügy fontosabb az egyéni harcoknál, értelmetlen erőfitogtatásokba nem megyek bele. A felelősség óvatosságra int. De amíg a tükörbe tudok nézni, addig nincs baj.

Nemrég egy konferencián jártam, az is csak a sikerekre fókuszált, szép és rózsaszín volt minden. Aztán jött az én felszólalásom a lakhatási szegénység fotóival... és ettől mindenki feszengett. Megmutatni sem akarják, mekkora a gyermekszegénység Magyarországon. Pedig ez a valóságos kép. A programok csak szeleteket kezelnek, ahol az adminisztratív igazolás fontosabb, mint a hatásmérés, valós utánkövetés. Az önmagában még nem eredmény, hogy “elértünk X gyereket, X családot.” A kérdés, hogy beépülnek-e ezek a hatások az érintettek életébe? Attól, hogy megmondjuk nekik, hogyan kellene a pénzt beosztani, miért nem kellene dohányozni és miért kellene iskolába járni, még nem érünk el tartós változást. Inkább azt kellene vizsgálnunk, hogyan tudunk olyan hatással lenni, ami után a családok képesek lesznek életstratégiát váltani és kitörni a nyomorúságból.

– Gondolom, ez folyamatos kapcsolattartást igényelne velük.

– Igen, és ez hiányzik az állami rendszerből. Nem elég az EU-s pályázatok utókövetésekor kipipálni egy rubrikát, hogy még fenntartják a programot. Senki nem gondolkodik hosszú távon, nincsenek kormányokon átívelő stratégiák. Minden kormányváltásnál kukába kerül az előzőleg a megoldásra felépített rendszer, és minden kezdődik elölről. Nincsen folyamatkövetés, vagy olyan hatékonyságmérési pontok, amelyek mutatnák, hogy volt-e valódi értelme a munkának. Így nem lehet megfelelő felzárkóztatási hatást elérni. Azok a programok, amelyek a nem jól működő rendszer mellett, annak átalakítása nélkül működnek, nem fognak megfelelő hatással bírni.

– Mekkora faktor ebben a korrupció?

– Erősen benne van abban, ki milyen pályázati pénzhez jut hozzá. Túl sok pénz folyik el fölöslegesen, rossz fókusszal, az is rövid távú hatással. Inkább egy színjátékhoz hasonlít az egész, semmint valós problémakezeléshez. Az ember pedig elég hamar kieshet a kedvezményezetti körből. Egy kritikus és kissé pikírt cikkem miatt például – amiből majdnem sajtóper lett – nekem is megmondták, hogy többé nem számíthatunk EU-s támogatásra. Ez 2016-ban volt, és utána tényleg hiába pályáztunk, végül egy pályázatíró cég tudatta velem, hogy tiltólistára kerültünk, fölösleges próbálkozni. Persze a kis települések szintjéig látjuk a korrupciót is, amit próbálunk jelezni, de hiába. Amikor beáll a korrupció rendszere, minden szinten, akkor nagyon nehézzé válik a jelzése is, ezzel is csak a konfliktusok számát növeljük.

– Vajon mennyiben kormányzati és mennyiben rendszerszintű a leszakadás problémája?

– Az állami szerepvállalás kérdése mindig előjön. Örök dilemma, hogy ha civilként megoldást adunk a problémákra, akkor nincsen rákényszerítve a döntéshozói szint a változtatásra. Ezért sokan azt mondják, nem is kellene segíteni. Különösen előjön ez a választások idején, amikor kiderül, hogy a tudás és világlátás nélküli embereket milyen könnyen meg lehet vezetni. Akiket az állam az út szélén hagy, ők is rendre megszavazzák a regnálókat. Aki nem látja közelről ezt az egészet, őket hibáztatja. Sokan úgy vélekedtek, nem érdemes támogatni őket. Majd ha éhséglázadás lesz, a kormány észbe kap. Holott azok a tudás -és képességhiányok, amelyekkel ezek a családok élnek, épp az állam működési hibáiból fakadnak.

Alapkészséghiányos szülők vergődnek a közmunka és a fekete zóna között, míg a gyerekek a szegregált oktatásban nem kapnak megfelelő tudást. Így tudatlanul jelentenek biztos szavazóbázist, tűpontosan célozva a sebezhetőségekre, a megfelelő időben.

Hiába várjuk, hogy majd egyszer ráeszmél az állam az elvesztegetett erőforrásokra. Nem fog. Ez túl hosszútávú munka lenne. Sajnos, azt kell, hogy mondjam, a szavazataikig érdekesek csak. Azt, hogy hagyni kell őket, csak messziről lehet mondani, nem akkor, amikor az ember közvetlenül látja a gyerekek problémáját, a tömeges lecsúszást. Akkor úgy érzi, muszáj tenni valamit.

– Van az a felvetés, miszerint az oktatáshoz mindenkinek van joga, és egy zsákfaluban élő ember ugyanolyan esélyekkel indul, mint például egy budai. Milyen választ tudunk erre adni?

– Ez nem így van. Én jelenleg hat órát tartok, ebből négyet szegregált iskolában - olyan általános iskolában, ahol csak hátrányos- és halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma gyerekek vannak-, míg a másik két órán, egy másik településen jobb családi hátterű gyerekek vesznek részt. Számomra fontos volt, hogy a saját bőrömön tapasztaljam mindezt.

Negyven év pedagógusi pálya után úgy érzem, én sem tudok mindig megbirkózni a helyzettel a szegregált iskolában. És ez még csak heti kétszeri találkozás!

Sem iskolapszichológusból, sem logopédusból, sem fejlesztő pedagógusból nincs elég az ilyen iskolákban a sok esetben traumatizált gyerekek számára. A leszakadó térségek oktatási hálózata nem ad lehetőséget – humánerőforrás híján nincs segítség számukra.

– Ehhez társul a pedagógushiány.

– Igen. Ki akar egy szegregált iskolában tanítani, ahol csak plusz pedagógiai munkát igénylő gyerekek vannak? Olyan osztály is van, ahol 19 gyerekből 16 SNI-s (sajátos nevelési igényű) vagy BTM-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei vannak). Mihez kezd ott egyedül egy pedagógus? Evidens, hogy nagymértékű a kiégés, sok a pályaelhagyó. Mi nem egy civil zárványt akarunk, hanem közös problémamegoldást, amiben együttműködve az intézményrendszerrel szeretnénk hatni. Mindenkivel, akinek dolga van velük. Van egy sajátos módszertanunk, amellyel a vizuális nevelésen keresztül a szociális kompetenciafejlesztésre fókuszálunk, ebben például a tankerület 42 iskolájával dolgozunk együtt, nyolc éve. És persze egészen abszurd a helyzet, mert két éve elvették tőlünk a kiegészítő támogatást a pandémiára hivatkozva, közben például egy elnyert nemzetközi program keretében mi támogatjuk a programba bevont állami iskolákat több mint 12 millió forinttal, amiből rajzeszközöket vásárolunk, hogy a vizuális nevelési programot sikerrel beépíthessék.

– Mi a helyzet a szociális munkásokkal?

– Ők annyit se keresnek, mint a pedagógusok. Kevés bérét, óriási kiégésfaktorral dolgoznak, leginkább hatósági eszközöket használva. A jelzőrendszer sem működik hatékonyan, sokszor inkább kivár, félrefordul, mindenki a határait tartja. Az a célunk, hogy a családok legyenek képesek arra, hogy felneveljék a gyerekeiket, de van, hogy ki kell emelni őket az adott környezetből. Sokszor dilemma, hogy ezt meglépjük-e, vagy jobb még kivárni? Mindig megvisel, amikor családon belüli erőszakról szerzünk tudomást, akár a közösségből, akár a gyerekektől. Ugyanakkor tudom, ha kiemelik a gyereket, egyáltalán nem biztos, hogy az állami gondoskodásban jobb élete lesz.

– Ami a gyermekszegénységet illeti, a rendszerváltás óta ugyanolyan maradt a probléma?

– Próbálkozások voltak, például amikor az oktatás terén igyekeztek tenni a szegregáció ellen. De hiába voltak esélyegyenlőségi tervek, ezek a kormányváltáskor mind eltűntek. A rendszerváltás idején úgy éltük meg a szabad iskolaválasztást, mint egy nagy demokratikus vívmányt. Mindig is voltak települések, amelyek a földrajzi elhelyezkedésük miatt vagy más okokból szegregálódtak. Ha volt az ilyen falvakban jobb státuszú szülő, a rendszerváltás után lehetősége nyílt máshová vinni a gyerekét. A Fidesz visszaállította az egyházi iskolarendszert. Az egyházi iskolák kiemelt támogatással, pótlékokkal sokszorosából gazdálkodnak az állami iskolákhoz viszonyítva, ráadásul ők nem vesznek fel SNI-s gyerekeket (ennek megvan a jogi háttere). A halmozottan hátrányos roma gyerekek pedig jellemzően nem fordulnak elő az egyházi iskolákban. Kivételek persze vannak, például a szerzetesrendek iskolái, de ezek arányaiban eltörpülnek a többi mellett, ahol válogatott gyerekekkel dolgoznak.

A szülő persze szabadon választ, hova adja be a gyereket, így létre is jön az egyházi iskolák szegregáló hatása.

Nem azért íratják a gyerekeiket ide, mert vallásosak, hanem azért, mert itt nincsenek olyan gyerekek, akikkel bármi gond lehet. Minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, ebben a helyzetben nem lehet, nem szabad a szülő nyakába varrni a kialakult helyzetet.

– Nem úgy van, hogy a csoport átlaga “hozzáromlik” a leggyengébb tagokéhoz?

– Nem. Szakmailag bizonyított, hogy integrált közegben mindkét fél hozzáadott értékben jobban fejlődik. Ráadásul az, hogy például kooperatív módszerekkel együtt dolgoznak a gyerekek, az a tudásbővítés mellett a szociális készségeket is fejleszti. A vegyes csoportokban mindkét fél számára vannak előnyök, az inkluzív pedagógia erről szól. A fogyatékkal élők például általában 10 százalékban építhetők be úgy egy osztályba, hogy abból mindkét fél építkezzen. Jack Me szerint a jövő iskolájának csak a szociális készségekre, a kreativitás fejlesztésére és a fizikai kondícióra kellene koncentrálni. Minden mást meg fognak oldani a robotok. Nagyon fontos, hogyan tudunk közösségben létezni, működni. A szociális készségek érezhetően romlanak, soha ennyi nárcisztikus személyiséggel nem találkozhattunk, mint manapság.

– Mi az, amit meg tudunk tenni?

– Azt szeretnénk, ha olyan világ jönne el, amelyben minden gyerek azzá válhat, ami lehetne. Beszélhetünk hosszan az elfecsérelt erőforrásokról, élhetetlen országról, fekete zónáról, ami túl fog érni a leszakadó térségek szintjén, de változás csak strukturálisan, rendszerszinten képzelhető el.

Mindenkinek van felelőssége, dolga ezzel. Azzal, hogy fejleszti-e a szociális készségeit. Hogy visszautasítja-e a gyűlöletbeszédet és megvilágít-e helyzeteket, amelyek nem is olyan fekete-fehérek.

Jó lenne, ha ezt a felelősséget mindenki érezné. Ez a könyv hozzásegít, hogy mindezt mélyebben megértsük és átérezzük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Megmutatjuk, hogy ennek még nincs vége!” – a Karinthy diákjai kiállnak osztályfőnökükért
Rábai János nemrég megkérdezte őket, nem dühösek-e, hogy nyilvánosan elmondta a gondolatait egy tüntetésen, veszélybe sodorva magát és az osztályát. De ők csak büszkék rá.

Link másolása

Könnyes szemmel szorongatták a tábláikat Rábai János, magyar-média szakos tanár tanítványai szerda este a belügyminisztérium előtti tüntetés első sorában. Osztályfőnökük pár nappal ezelőtt még büszkén tűzte ki rájuk a szalagot a Karinthy Ferenc Gimnáziumban. Mindössze fél évvel az érettségi előtt rúgta ki a hatalom.

„Mélységesen szomorúak és csalódottak vagyunk, hogy most kellett őt elveszítenünk”

- mondták a diákok a Szeretlek Magyarországnak.

„Rábai tanár úr négy és fél éve volt az osztályfőnökünk. Ez lett volna az ötödik évünk. Végzősök vagyunk. Igazából az iskola egyik legjobb pedagógusa volt, ha nem a legjobb. És ez az egész dolog szerintünk nagyon szánalmas, hogy ilyen körülmények között kellett megtudnunk, hogy nem lesz tovább az osztályfőnökünk, másrészt az is, hogy tényleg kiválasztottak random nyolc tanárt, és kirúgták őket.”

A diákok szerint a sors fintora, hogy épp a tanárukkal volt dupla órájuk, amikor megjelent az elbocsájtásokról szóló cikk a sajtóban.

„Még mutattuk is a tanár úrnak. Féltünk, hogy esetleg ő is benne lehet ebben, de azt mondta, hogy ő erről még semmit nem tud.”

Rábai János azt mondja, már akkor megfordult a fejében, hogy ő lehet az egyik érintett. A belügy közleményéről szóló cikkben azonban még nem voltak nevek. Csak később derült ki, hogy csakugyan rajta van a listán.

A minisztérium azzal indokolta a döntést, hogy polgári engedetlenségi akciójával súlyos érdeksérelmet okozott a diákjainak. Ezt teljes képtelenségnek tartja. „Én öt napot engedetlenkedtem. Ez nagyjából annyi, mintha egy hosszabb osztálykirándulásra, tanulmányi kirándulásra vittem volna az osztályomat, vagy egy másik osztályt kísérőtanárként.”

Rábai János. Múlt héten még osztálya szalagavatóját ünnepelték

A diákok azonnal szervezkedni kezdtek, amikor kiderült, hogy kirúgták osztályfőnöküket és még hét másik tanárt, összesen három gimnáziumból.

„Egyből elindult a szervezkedés, hogy este itt leszünk, és elengedjük a holnapi dolgokat. Ez a legfontosabb most, hogy itt legyünk, és a tanárainkkal legyünk, és megmutassuk, hogy ennek még nincs vége!”

Azt mondják, iskolájukban rendkívüli szüntetet rendeltek el csütörtökre és péntekre. A diákok tüntetést szerveznek a tankerület elé, és a további lépésekről egyeztetnek azokkal, akik a diákmozgalom tagjai náluk.

„Annyit szeretnénk még mondani, hogy kiállunk a tanár úrért, és hihetetlenül büszkék vagyunk rá!” Osztályfőnökük ugyanis - miután az egyik korábbi tüntetésen felszólalt és nyilvánosan elmondta gondolait - megkérdezte tőlük, hogy dühösek-e, amiért veszélybe sodorta az osztályát és talán saját magát is.

De mi csak egyszerűen büszkék vagyunk rá. Szerintem az önmagunkért való kiállás a legjobb dolog, amit valaha taníthatott nekünk!

Szerintük az elmúlt pár hétben a Karinthy Frigyes Gimnázium példamutatóan az egész tüntetéssorozat élére állt, és nagyon fontos lépéseket tett afelé, hogy megmutassa minden iskolának, mit kell tenni ahhoz, hogy változást érjenek el.

A diákok, akik büszkék kirúgott osztályfőnökükre

November közepén az iskolából 34 tanár csatlakozott az egyhetes munkabeszüntetési akcióhoz, volt, aki sztrájkkal, más polgári engedetlenséggel. De már október elején is 23-an mentek el a tankerülethez, hogy személyesen vegyék át a kirúgással fenyegető leveleket. Válaszul most ebből az iskolából rúgták ki a legtöbb tanárt, összesen hatot.

Rábai János azt mondja, egyelőre fogalma sincs, hol folytatja. „Ez ma történt, még nincs fél napja, még nem volt ezen időm gondolkodni.”

Abban azonban biztos, hogy amit tettek, az helyes volt.

„Ahogy haladtunk előre, egyre inkább hittem a szolidaritásban és az összetartásban, ebben továbbra is hiszek. Azt gondolom, hogy még van tovább!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: