HÍREK
A Rovatból

Pedagógus-béremelést, ingyenes első diplomát és tabletet ígér az ellenzék az oktatási programjában

Felülvizsgálnák az egyetemek alapítványi kiszervezését, visszaállítanák „a nemzeti kormány demokratikus kontrollját az államilag fenntartott felsőoktatásban”.


Csütörtök délelőtt online sajtótájékoztatón mutatta be Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Brenner Koloman, az Országgyűlés jobbikos alelnöke és Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja az ellenzék oktatási programját.

"A legnagyobb probléma a Fidesz oktatáspolitikájával, hogy elmaradt a modernizáció. Nem fejlődött a magyar oktatás alkalmazkodóképessége, hanem visszafejlődött" - mondta Kunhalmi Ágnes. Hozzátette, probléma továbbá az országos és rendszerszintű tanárhiány, elidősödik a pedagógustársadalom és magas a pályaelhagyók száma.

Ezért az ellenzék kormányváltás esetén első lépésként nagyarányú és egyszeri béremelést ígér a pedagógusoknak, hangsúlyozta. A továbbiakban a bérek folyamatos, kiszámítható és tényleges növelésével erősítenék a pálya vonzerejét, és a pótlékok visszaállítását is fontosnak tartják. Bérpótlékot adnának a halmozottan hátrányos területen sajátos nevelési igényű (SNI) diákokat oktató pedagógusoknak.

Csökkentenék a "túladminisztrációt is, amit az ellenzék szerint "az államosítás és az egész rendszernek a kontroll alá helyezése okozott".

Nagyobb hangsúlyt fektetnének az idegennyelv-oktatásra, biztosítani szeretnék, hogy "érettségiig minden magyar fiatal legalább középfokú nyelvvizsgát tehessen".

Minden magyar fiatalnak biztosítják az első ingyenes diploma megszerzését, és felülvizsgálnák az egyetemek alapítványi kiszervezését is. "Vissza fogjuk állítani a nemzeti kormány demokratikus kontrollját az államilag fenntartott felsőoktatásban", hangsúlyozta Brenner Koloman.

Tabletet adnának minden diáknak, hogy "ne lehessen szülői háttér kérdése, hogy ki tud otthon gyakorolni, ki tudja elsajátítani az online és a digitális készségeket", mondta el Tóth Endre.

Arról is beszélt, "a Fidesz kormány egyfajta bürokratának kezelte a pedagógusokat, mi szabad értelmiségi dolgozóként kezeljük majd őket".

"Az a célunk, hogy Magyarországon egy magas színvonalú oktatás és oktatási rendszer épüljön, amely minden gyermek számára elérhetővé teszi azt, hogy sikeresen helytálljanak a felnőtt életben, a munkaerőpiacon megtalálják a számításukat" - fogalmazott a Momentum politikusa.

Hozzátette, előtérbe helyeznék a kritikai gondolkodást, a vitakultúra és a csapatmunka fejlesztését, és segítenék a pénzügyi ismeretek, illetve a digitális készségek fejlesztését, "hiszen ezek a XXI. század kulcsai".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Te kis Temuról rendelt arisztokrata” - Somogyi András alaposan eligazította új videójában Rákay Philipet
Rákay a közösségi oldalán sértő kifejezésekkel illette a humoristát, és rendőrséget, bíróságot emlegetett. Somogyi válaszában közpénzekről és alacsony értékelésű filmekről beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Somogyi András új videóban reagált Rákay Philip kritikájára, amely a Semjén Zsoltról készült paródiáját érte, írja az atv.hu. A humorista a Szőlő utcai javítóintézet ügyére és Semjén Zsolt parlamenti felszólalására is utalt a felvételben.

Rákay a közösségi oldalán kemény szavakat használt: Somogyi szerinte „puhatestű toplúzer” és „tehetségtelen retardált hülyegyerek”, majd azt írta: „ne csodálkozzon majd, ha a rendőrségen és a bíróságon találja magát, mert mondataiért felelnie kell”.

„Szevasz, Kálmán! Te díszzsebkendős putrióta, te kis Temuról rendelt arisztokrata!”

- kezdte válaszvideóját a humorusta.

Somogyi azzal folytatta, örül annak, hogy Rákay „előbújt a privát elit klubjából, valamint közpénzszámolás közben volt ideje vele foglalkoznia”. Hozzátette: elolvasta a producer posztját, és szerinte bírósággal és büntetéssel nem a paródiavideó készítőjét, hanem a gyermekbántalmazókat kellene fenyegetni.

A humorista arról is beszélt, hogy ő hetente több ezer néző előtt lép színpadra, míg Rákay jelentős állami támogatásból készít „egycsillagos” értékelésű filmeket - ezzel utalva az Aranybullára, amely jelenleg 1,1-es értékelést kapott az IMDb-n -, és azt mondta, ezeket kevesebben nézték meg, mint a Semjén-paródiát, amely már több mint 160 ezres megtekintésnél jár. Megemlítette a Most vagy soha! című filmet is, amelyről úgy fogalmazott: kár volt elkészíteni; szerinte a pénz a „semmire” ment el.

Somogyi kitért arra is, hogy Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a közösségi oldalán felháborodott amiatt, hogy kormánypárti vezetésű települések is meghívják őt. Erre úgy reagált: „mindenhol fizet a fellépésért, ezért a korábbi televíziós szereplő nemcsak a jogállamiságot tapossa két lábbal, hanem a bevételi lehetőséget is elveszi az érintett városoktól, és tőle is”.

Somogyi András új videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Fidesz úgy tanult a kegyelmi ügyből, ahogy kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből
A humorista arra is reagált legújabb bejegyzésében, hogy Rogán Antal egy rossz influenszernek tartja őt.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.

„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.

És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”

– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek” - így búcsúzott Kaszás Nikolettől az eltűntkereső
Nagy László a közösségi oldalon búcsúzott, üzenetében az összefogást és a kitartást emelte ki. A 27 éves túrázó holttestét vasárnap találták meg a Pilisben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Vasárnap több százan indultak a Pilisbe, hogy segítsenek megtalálni Kaszás Nikolettet, aki szeptember 7-én, egy túra után tűnt el. A 27 éves fiatal nőt még délelőtt egy kutyás csapat találta meg.

A hír mélyen megrázta a családot, a barátokat és az ismerősöket. Nagy László eltűntkereső is mindent megtett a felkutatásért, és gondolatait a közösségi médiában osztotta meg, vette észre a Ripost.

„Egy eltűnt lány, akinek a mosolya örökre belém égett, egy eltűnt lány, akiért a legjobb tudásomat beleadva küzdöttem, hogy megtaláljuk. És végül megtaláltunk Niki, megtaláltunk, mert nem adtuk föl, megtaláltunk, mert összefogtunk érted” – írta az Eltűnt Személyek Keresése Facebook-csoportban.

„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek, hogy együtt kezdtük ezt el, és együtt csináljuk ezt végig.”

„Te már fentről vigyázol a szeretteidre, mi itt lentről segítünk neked ebben. A mosolyodat megőrizve most elengedlek utadon. Hangos volt a keresésed legyen csendes a pihenésed. Ezt a virágot a megtalálásod előtti percekben fotóztam le a kutatási szektoromban. Én ezzel a virággal búcsúzom tőled, Niki. Nyugodj békében, szeretteidnek pedig őszinte részvétem!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált Orbán focizós videójára: Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához!
A tiszás politikus szerint a miniszterelnök élete tragédiája volt, hogy nem lett belőle profi focista. Magyar elárulta, hogy az egyik fia behívót kapott az U15-ös válogatottba.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor kedden egy olyan videót osztott meg a Facebook-oldalán, amiben a Karmelita erkélyéről hatalmas gólt bombáz Magyar Péter kapujába. A Tisza Párt vezetőjének válaszára nem sokat kellett várni.

„Hallom, Orbán Viktort a közvéleménykutatási adatoknál is jobban megviselte idegileg, hogy focizni látott hétvégén és hogy az egyik fiam épp az U15-ös magyar válogatottal edz” - írja a bejegyzés elején a politikus.

„Ha valaki ismeri Orbánt, az tudja, hogy élete tragédiájaként éli meg, hogy nem lehetett profi focista és a családtagjai közül sem lett senki az. Utólag kiderült persze, hogy ez nem csak az ő személyes tragédiája” - tette hozzá Magyar Péter, majd rátért a kedd délutáni videóra.

„Miniszterelnök Úr! Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához! Bár gondolom, ön is sejti, hogy ez a valódi meccsen kevés lesz. Ott legalább ki kell merészkedni az öltözőből”

- olvasható Magyar posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: