HÍREK
A Rovatból

Orbán volt oktatási minisztere is a kormányt bírálja az Erasmus-ügy miatt

Pálinkás József szerint ez hosszú távon nagy károkat okozhat, hitelvesztést jelenthet az országnak.


Pálinkás József, az első Orbán-kormány oktatási minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke szerint a kormány álláspontja tarthatatlan Erasmus-ügyben. Szerinte elgondolkodtatja és remélhetőleg cselekvésre készteti a diákokat az Erasmus felfüggesztése, és ha az egyetemi élet résztvevői is csatlakoznának a tanár-diák-szülő tiltakozásokhoz, akkor a kormány talán értene az erőből - mondta el a Klubrádióban.

Pálinkás József szerint ha a kormány nem változtatja meg az álláspontját, akkor hosszú távon az érintett 21 egyetem tudományos kapcsolatai sínylik majd ezt meg, ugyanis a külföldi partnerek nem fogják keresni a magyarokat.

Úgy véli, három lépésre van szükség:

• az összeférhetetlenségi szabályok világos megfogalmazására,

• ne élethosszig, hanem határozott időre nevezzék ki a kuratóriumi tagokat,

• a kiválasztási szempontokat kell megváltoztatni.

Hozzátette,

azt kell elérni, hogy a tudományos élettel kapcsolatos döntéseket főként a tudományos élet képviselői hozzák.

A volt miniszter nem is szereti kuratóriumnak nevezni a testületeket, mert itt nem valódi alapítványi egyetemekről van szó, hanem olyan állami egyetemekről, ahol a döntéseket kiszervezték azoknak, akiknek jónak látták. Ez szerinte olyan, mintha a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége fölé helyeznének egy pártbizottságot.

Ha az uniós elvárásoknak megfelelően a kormány visszalépne, akkor nem tudná irányítani ezeket az intézményeket, bár nem is ez a dolga - mondta. Hozzátette: azért vannak miniszterek is a testületekben, hogy a kormány így szólhasson bele az egyetemek működésébe. Ugyanakkor úgy látja, hogy a politikusok „nem csinálnak semmit” ezekben a pozíciókban.

Azért is szomorú, mert a diákok most esetleg elesnek támogatásoktól. Hosszú távon pedig nagy károkat okozhat, hitelvesztést jelethet az országnak. Szerinte a félelem és a „janicsárok” kellő megfizetése magyarázza, hogy az egyetemek szó nélkül belementek ezekbe az átalakításokba. De voltak rábeszélések és fenyegetések, ez nem nagy titok – mondta Pálinkás.

A volt miniszter úgy látja, hogy

a magyar oktatásnak újratervezésre van szüksége.

Azt, hogy ezt ki is mikor tudja megcsinálni, „ahhoz én már olyan sokat hozzátenni nem tudok” – mondta a rádiónak.

Abban bízik, hogy elgondolkodtatja és remélhetőleg cselekvésre készteti a diákokat az Erasmus felfüggesztése, ahogy az Akadémiát is felrázta a oktatásügyi tiltakozás, az elbocsátások.

Ha a tanárok, diákok, szülők összefogásához az egyetemi hallgatók, oktatók is csatlakoznak, akkor talán a kormány is ért az erőből. Másból úgysem

– tette hozzá Pálinkás József.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szalay-Bobrovniczky Kristóf új alapítványának célja a miniszter és családja anyagi jólétének biztosítása
Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára, ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások.


Per Ensem néven hozott létre alapítványt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter – derült ki a HVG cikkéből. Az alapító okirat szerint

az alapítvány célja, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf és közeli hozzátartozói anyagi jólétét „generációkon átívelően biztosítsa”.

Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára. Ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások, kulturális és sportprogramok, valamint olyan tevékenységek és javak, mint a vadászat, tenisz, vízi és lovassportok, hajók, lovak, fegyverek, utazás, étkezés, ruházat, berendezési tárgyak, járművek és „egyéb, életszínvonalat biztosító, illetve növelő vásárlások és szolgáltatások”.

Az alapítvány kuratóriumát Király András vezeti, aki a miniszter egyik vagyonkezelő cégének is az ügyvezetője. A vagyonellenőri feladatokat Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő és volt nemzetfejlesztési miniszter lánya látja el.

Az alapítvány nevének jelentése – „kard által” – Szalay-Bobrovniczky egyik felmenőjének címeréből származik. A miniszter ezzel szeretné hangsúlyozni „a családi hagyományok és értékrend megőrzésének és továbbvitelének fontosságát”.

Szalay-Bobrovniczky az elmúlt években több olyan birtokot is megvásárolt, amelyek korábban a család tulajdonában voltak.

Így került hozzá 2023-ban a Badacsonytomaj és Káptalantóti határán fekvő, 1,4 hektáros terület is, amely egykoron apai dédapja, Szalay Bálint birtoka volt. A területen 1896-ban épült fel a Tölgyes Kúria, amelyben hosszú ideig a Badacsony Borászati Szövetkezet működött. A birtokot később két pénzügyi szakember vásárolta meg, tőlük szerezte vissza a miniszter. Az ingatlant 750 millió forintos értéken bevitte a Per Ensem alapítványba, amely azóta annak kezeléséről is gondoskodik.

A HVG megemlíti azt is, hogy a Per Ensem alapítvány ügye azért is érdekes, mert korábban a kormány többször is bírálta Ruszin-Szendi Romuluszt, a honvédség volt parancsnokát. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint az ő szolgálati villája körülbelül egymilliárd forintból épült fel, prémium kategóriás berendezésekkel. A beszerzésekről azonban Ruszin-Szendi nem dönthetett egyedül, azokat más kormányzati szereplőknek is jóvá kellett hagyniuk.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Igaz, hogy pedofil vagy?” – Lázár János durván beszólt Szabó Bálintnak
A volt képviselő teljesen kiborult, és már a feljelentést is megtette. Azt mondja, ilyen vádat még soha senki nem hozott vele kapcsolatban.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 01.



Szabó Bálint büntetőfeljelentést tesz Lázár János ellen, miután a politikus a múlt heti soproni Lázárinfó előtt azt kérdezte tőle: „Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy?” Lázár hozzátette: „Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik.”

A volt szegedi képviselő ezek után a 444-nek nyilatkozott az esetről. Azt mondta,

semmilyen büntetőügyben nem szerepelt a neve pedofíliával kapcsolatban, és soha nem is hozták hírbe ilyesmivel.

„Nincsen semmi. Kurva nagyot hibázott szerintem János. A gyerekével kapcsolatos dolog kihozta a sodrából. Vissza próbált támadni és elbaszta” – fogalmazott Szabó Bálint a lapnak.

A politikus szerint „ennél aljasabb rágalmat” nehezen tudna elképzelni.

Úgy gondolja, ha a kormány valóban komolyan veszi, amit az elmúlt napokban hangsúlyozott az alaptalan vádaskodásokkal kapcsolatban, akkor „Lázár Jánosnak évekig börtönben kell majd rohadnia.”

A történet előzménye, hogy Szabó Bálint a Lázárinfó előtt szóba hozta az öngyilkos hódmezővásárhelyi rendőrkapitány ügyét, majd megkérdezte Lázártól, hogy most is magával hozta-e a fiát „a kék villogós autóval”. Ezután kérdezett vissza neki Lázár a pedofíliáról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Szentképekkel felszerelkezett ellentüntetők várták Hadházyékat a Ferenciek terén
A független képviselő közölte: megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni.


Kedden délután ellentüntetők jelentek meg a budapesti Ferenciek terén, ahol Hadházy Ákos tartott demonstrációt. A mintegy 20–25 fős csoport a ferences templom bejárata előtt sorakozott fel, szentképeket és rózsafüzéreket hoztak magukkal. A rendőrség sorfalat állított fel, hogy elválassza őket a járókelőktől, írta a 24.hu.

Az egyik ellentüntető a Kontroll.hu élő közvetítésében úgy fogalmazott, hogy

szerintük a múlt héten „súlyos bűncselekmény” történt, amire békés kiállással szerettek volna reagálni.

A fiatal férfi azt mondta: „Általános jelleggel is fontosnak tartjuk azt, hogy bárki, akik úgy gondolja, hogy templomokra támad, papokra támad – mint ahogy sajnos a történelem során számos alkalommal megtörtént Magyarországon is –, akkor mi ott leszünk, és megvédjük a templomainkat.” Hozzátette, hogy jelenlétük békés, és adott esetben imádságra is sor kerülhet.

Hadházy Ákos a tüntetésen arról beszélt, hogy hitre törekvő embernek tartja magát, és majdnem minden nap imádkozik.

Kiemelte, hogy mélyen érinti, amikor „bizonyos futballszerető emberek ki vannak vezényelve”, hogy megvédjék tőle a templomot.

A demonstráción arra kérte azokat a résztvevőket, akik magukat szintén hitre törekvő embereknek tartják, hogy mondják el vele a Miatyánkot.

A mostani tüntetést megelőzően Hadházy Ákos és Reisz Péter Pál ferences szerzetes múlt héten szóváltásba keveredett a téren, miután a templom harangja körülbelül húsz percen keresztül szólt a demonstráció ideje alatt.

Az esetre Orbán Viktor miniszterelnök is reagált. A Facebook-oldalán azt írta: „Magyarországon mindenki ott tüntet, ahol akar. Össze lehet jönni, lehet tiltakozni. De egy szerzetest szidalmazni a templom kapujában, amiért az harangozni merészel, az nem tüntetés. Az inkább szégyen. Aki ilyet tesz, aki másokat erre biztat, az pedig nem a falu bolondja, szimplán gonosz ember. Lelke rajta.”

A keddi tüntetésen Hadházy közölte, hogy megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni. Azt mondta, hogy a Ferenciek tere másik oldalán, „Orbán török barátjának szállodája előtt, a buszmegállóban” tartják majd a megmozdulást. A politikus aljas hazugságnak nevezte azt az állítást, miszerint „aki a kormányt bírálja, az egyházat támadja”.

A ferences templom harangja kedden, a tüntetés ideje alatt nem szólalt meg.

A demonstráció végén a résztvevők a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz vonultak, ahol este hétkor megemlékezést tartottak. Három évvel ezelőtt ezen a napon bocsátottak el több olyan pedagógust, akik részt vettek a tanártüntetésekben és a polgári engedetlenségi akciókban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Még a 2026-os választás után is maradna a háborús veszélyhelyzet
A kabinet szerint a háborús helyzet miatt továbbra is szükség van a különleges intézkedésekre. 180 nappal hosszabbítanák meg, ami azt jelenti, hogy május közepéig velünk maradna.


A kormány újabb 180 nappal meghosszabbítaná a háborús veszélyhelyzetet az orosz–ukrán háború miatt – derült ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes törvényjavaslatából. A javaslat szerint a különleges jogrend fenntartása lehetőséget biztosítana arra, hogy Magyarország gyorsan és hatékonyan reagálhasson a háború következményeire.

A kabinet szerint a szomszédban zajló konfliktus a második világháború óta nem tapasztalt humanitárius helyzetet idézett elő, és jelentős hatással van az európai gazdaságra is.

A kormány célja, hogy biztosítsa a menekültek ellátását, csökkentse a gazdasági károkat, és enyhítse a háborús hatásokat.

A törvényjavaslat értelmében a fideszes többségű Országgyűlés az Alaptörvény 51. cikk (3) bekezdése alapján adhatná meg a felhatalmazást a kormánynak, hogy a veszélyhelyzetet 2026. május 13-ig meghosszabbítsa. A kormány ezzel a háborús veszélyhelyzet megszűnéséig felfüggeszthetne egyes törvényeket, illetve eltérhetne a törvényi rendelkezésektől.

A törvénymódosításra azért is van szükség, mert 2026. január 1-jén hatályba lép az Alaptörvény tizenötödik módosítása, amely átalakítja a veszélyhelyzeti jogalkotás szabályait. E szerint a kormány a jövőben csak az Országgyűlés megfelelő többségű felhatalmazásával hozhat majd törvénytől eltérő rendeleteket. A védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló törvény alapján ez a felhatalmazás általános érvényű lenne.

Orbán Viktor 2022-ben, a választási kampány idején jelentette be, hogy a háború miatt stratégiai nyugalomra van szükség.

A kormány az eskütétel után, egy Facebook-videóban hirdette ki a háborús veszélyhelyzetet, miután az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény tizedik módosítását, amely ezt lehetővé tette.

A 2026-os választás kiírásáról Sulyok Tamás köztársasági elnök dönt majd. Orbán Viktor szerint a szavazás várható időpontja április 12. lehet. A jelenlegi javaslat értelmében a háborús veszélyhelyzet addig is érvényben maradhat.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: