Orbán Viktor legalább 45 millió forintot költött el tavaly úgy, hogy a vagyonnyilatkozatában nincs nyoma

Az Egyesült Államok évtizedeken át segítette Afrika szegényebb régióit. Évente 2800 milliárd forintnyi támogatást biztosítottak, amelyből éhező gyerekek kaptak élelmet, életmentő gyógyszereket osztottak, és háborús övezetekben humanitárius segélyt nyújtottak.

A támogatás a világ legnagyobb, globális segélyügynökségétől, a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségtől (USAID) egy bonyolult hálózaton keresztül áramlott a segélyeket nyújtó kis, közepes és nagy szervezetekhez. Így biztosítottak például HIV-gyógyszereket több mint 20 millió embernek, táplálék-kiegészítőket az éhező gyerekeknek, működtettek különböző oktatási és segélyprogramokat a menekülteknek, árva gyerekeknek és azoknak a nőknek, akiket erőszak ért.

Most azonban Donald Trump és Elon Musk úgy döntött, hogy teljesen megszüntetik az USAID-et.

Musk csapata átvette az irányítást az USAID washingtoni központjában, az alkalmazottak 94 százalékát elbocsátották vagy felfüggesztették, és az afrikai programokat szinte teljesen leállították. A kenyai, dél-afrikai és szenegáli USAID-hivatalok dolgozóit a világ leggazdagabb embere „bűnözőnek” nevezte közösségi médiás bejegyzéseiben, majd azonnali hazatérésre utasították őket.

Bár egy amerikai bíróság egyelőre megakadályozott néhány lépést, így is óriási a bizonytalanság a New York Times szerint.

Az USAID világszerte hatalmas létszámleépítést hajt végre. A héten kiszivárgott információk szerint a több mint 10 ezer munkatársból alig 300-an maradnak, Afrikában pedig mindössze 12-en folytathatják a munkát. Igaz, másnap reggel már 611 főről beszéltek. Sokan remélik, hogy sikerül még néhány pozíciót megmenteni, de így is rengeteg embernek kellett távoznia.

A történtek miatt tömeges elbocsátások indultak az összes olyan szervezetnél, amelyik eddig a rendszer része volt. A New York Times becslése szerint mostanára világszerte 100 ezer ember vesztette el a munkáját, az Egyesült Államokban pedig 42 államban 52 ezren kerültek utcára.

Az afrikai országok most kétségbeesetten próbálnak megoldást találni, hogy pótolják az amerikai segélyeket, amelyekből eddig az egészségügyet és az oktatást finanszírozták. Segélyszervezetek és ENSZ-programok is összeomlottak, mert elvesztették költségvetésük felét vagy még nagyobb részét.

Kenyában az USAID adatai szerint legalább 40 ezer egészségügyi dolgozó veszíti el az állását. A támogatások elapadása miatt az ország két legnagyobb menekülttábora is veszélybe került, ahol több mint 700 ezer ember él.

Etiópiában 5000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el, mert az ő fizetésüket is amerikai források fedezték. „El sem hisszük” – mondta Medhanye Alem, aki egy olyan szervezetnél dolgozott, amely háborús traumát átélt embereket kezelt. „A központ, ahol eddig segítettünk, most teljesen bezárt.”

„Megszabadultak az összes munkatárstól, az összegyűlt tudástól és a bizalomtól – nemcsak az Egyesült Államokban, hanem azokban az országokban is, ahol az USAID működött” – tette hozzá egy másik volt alkalmazott. „Évtizedekbe telt ezt kiépíteni, de két hét alatt lerombolták.”

– mondta Maria Carrasco, aki 25 éve dolgozott az USAID-hez kötődő projekteken, mielőtt őt és kollégáit elbocsátották. „Évekig dolgoztunk azon, hogy segítsünk másokon, és most mindezt egy pillanat alatt eltörölték.”

Az egészségügyben a következmények egyenesen katasztrofálisak. A Guttmacher Intézet szerint az első héten 900 ezer nő és lány maradt fogamzásgátlás és más reproduktív ellátások nélkül a segélyek befagyasztása miatt. Ha a leállás három hónapig tart, ez a szám elérheti a 11,7 milliót. Az intézet becslése szerint ennek eredményeként 4,2 millió lány és nő eshet akarata ellenére teherbe.

Néhány USAID által finanszírozott szervezet tiszta vizet és higiéniát biztosított, különösen a menekülteknek. Mások a gyermekbénulás és a kanyaró ellen harcoltak a konfliktusövezetekben. Megint mások szakértőket fizettek, akik az Ugandában és Tanzániában felbukkanó veszélyes kórokozók, például Ebola és Marburg kitöréseinek megfékezésében segítettek.

A megszorítások különösen érzékenyen érinti a HIV-programokat. Ezek a programok a legveszélyeztetettebb csoportokra, például transznemű emberekre és meleg férfiakra összpontosítottak, akik sok országban ki vannak rekesztve vagy akár üldözik is őket. Ugandában például az amerikai támogatásból működő szervezetek létfontosságú pénzügyi és egészségügyi segítséget nyújtottak a HIV-vel élőknek. Az országban ugyanis a törvény akár halálbüntetéssel is sújthatja azokat, akik azonos nemű partnerrel létesítenek kapcsolatot.

Az amerikai külügyminiszter később ugyan engedélyezte a létfontosságú gyógyszerek és segélyszállítmányok folytatását, de sok szervezet továbbra sem kapott pénzt. Egy nagy segélyszervezet például a várt támogatásának kevesebb mint 5 százalékát kapta meg, mások pedig egyáltalán semmit.

„Örülök, hogy a külügyminiszter kiadott egy engedélyt és posztolt róla az interneten, de ezzel nem tudjuk kifizetni a számláinkat” – mondta egy segélyszervezet vezetője.

Az amerikai segélyek kiesése az afrikai gazdaságokra is óriási hatással van: Dél-Szudán GDP-jének 15 százaléka amerikai támogatásból származott. Szomália gazdaságának 6 százaléka is az USAID-en múlott. A Közép-afrikai Köztársaságban pedig 4 százaléknyi kiesést okoz a döntés.

A segélyek elmaradása miatt az amerikai mezőgazdaság is hatalmas veszteséget szenved el: eddig évente több százmilliárd forintnyi élelmiszert szállítottak segélyként a világ különböző pontjaira, most viszont hatalmas készletek állnak raktárakban és kikötőkben. Több mint 166 milliárd forint értékű kukorica, lencse és rizs nem jut el a rászorulókhoz.

Trump ráadásul csak 30 napot adott az összes USAID-alkalmazottnak, hogy elhagyják Afrikát. Ez sok családnak óriási problémát okoz, mert sokan most kénytelenek a gyerekeiket is kivenni az iskolából.

Samantha Cooper, aki az anyák és gyermekek egészségügyi programjában dolgozott, új állást kapott volna a HIV/AIDS osztályon, de néhány napon belül munkanélküli segélyt kellett igényelnie, mert hirtelen elveszítette a megélhetését. „A segély még a lakbéremet sem fedezi. Az élelmiszerjegyek legalább segítenek, de így is nagyon nehéz helyzetben vagyok” – mondta a New York Times-nak.

Sokan még nála is rosszabb helyzetbe kerültek.

Egy Afrikában dolgozó külügyi tisztviselő azt mondta, hogy nem tudja, hogyan mondja el a két kisgyerekének, hogy elveszítette az állását. Férjével együtt a fejlesztési szektorban dolgozott, és most attól tart, hogy az összes megtakarításukat el kell költeniük.

„Úgy érzem, az egész szektor elsüllyed. Egész életemben fejlesztéssel és közegészségüggyel foglalkoztam. Mit fogok most csinálni?” – kérdezte kétségbeesetten.

Ha esetleg a bírósági döntések következtében a segélyprogramokat újra is indítják, a kár már bekövetkezett. Sok szervezet már bezárt, az emberek elköltöztek, és a bizalom is megrendült.

„A küldetésünk az életmentés és a szenvedés enyhítése. Az, hogy ezt egyik napról a másikra, figyelmeztetés nélkül elvették tőlünk, egyszerűen szívszorító.”

Egy édesapa szívszorító posztja kering napok óta a közösségi médiában. Lakatos László azért döntött úgy, hogy megosztja a világgal fájdalmas történetét, mert lakóautót keresett a fiával. Csanád édesanyja alkoholista volt, Laci ezért 10 évvel ezelőtt egy szatyorral és pár ezer forinttal a zsebében otthagyta a családi otthont, hogy egyszer majd újat építhessen magának és a fiának. Három évig élt hol az utcán, hol egy heverőn egy munkásszállón, és volt, hogy a kukából evett, miközben harcolt a gyermekéért. Aztán végre ki tudott venni egy lakást, és Csanád is hozzákerülhetett. Nemrég vásárolt egy telket, rajta egy présházzal, amit fel szeretnének újítani, hogy végre saját otthonuk legyen. Az idő is sürgeti őket, hiszen a jelenlegi albérletben csak augusztusig maradhatnak. A tervük az, hogy amíg elkészül az otthonuk, egy lakóautóban élnek majd. Laci ehhez kért segítséget a Facebookon, és ismét kiderült, hogy a közösségi médiának mekkora ereje van.

Lakatos László 55 éves, egy 16 éves fiú édesapja. Apa és fia jelenleg egy kétszobás albérletben él együtt Győrben, és tervezgetik a közös álmukat, egy saját otthont. De az elmúlt évek keményen meggyötörték őket, bár Laci azt mondja, eleve nem kezdődött rózsásan az élete.

Mindig is érdekelte a művészet, zenész, festő vagy szobrász szeretett volna lenni. A szülei viszont egyáltalán nem támogatták. Végül az írásban találta meg a boldogságot. Azt mondja, az első vízválasztó az életében az volt, amikor bevonult katonának. Miután leszerelt, 20 évesen úgy döntött, hogy nem bírja tovább az otthoni légkört, az alkoholista szüleit, így elköltözött.

15 évesen ismerte meg a kisfia későbbi édesanyját, akivel végül évtizedekkel később jöttek csak össze. Azt mondja, nagy szerelem volt, hamar össze is költöztek, és az első éveik nagyon jól teltek, aztán az asszony inni kezdett.

„A párom alkoholista lett, gyakorlatilag minden nap részeg volt. Teljesen felpuffadt, majd amikor már a menstruációja is elmaradt, elment orvoshoz. Kiderült, hogy 6 hónapos terhes. Kegyetlen volt az a három hónap, amíg meg nem született a fiam. Egyrészt azért, mert mindenhova követtem az anyját, hogy ne igyon. Másrészt pedig elképesztően aggódtam, hogy mi történik egy olyan gyerekkel, aki már magzat korában hónapokig más sem kap, csak alkoholt. Féltem, hogy egészséges lesz-e, szellemileg, fizikailag ép lesz-e. Aztán megszületett Csanád, akiből egy makkegészséges, okos, értelmes fiú lett” - meséli Laci.

Azt mondja, a felesége csupán három hónapig nem ivott, amíg szoptatta a kisfiát. Aztán minden folytatódott tovább.

- emlékszik vissza Laci.

Közben külföldre is elment dolgozni, a kisfiával viszont nem sokat foglalkozott az édesanyja otthon. Végül 2015-ben elszakadt nála a cérna, és úgy döntött, otthagyja a családi otthont, az akkor hatéves kisfiát, és azon fog dolgozni, hogy elhozhassa onnan.

„Igazság szerint már évek óta gondolkoztam azon, hogy lelépek. Aztán úgy döntöttem, hogy kockáztatok, otthagyom a gyereket, és valamilyen úton-módon, megteremtek egy lakást, hogy őt is elvihessem magammal. Volt egy szatyrom, abban volt pár zokni, póló, alsónadrág, egy feltöltőkártyás telefon, és 3-4 ezer forint a zsebemben. Nem volt hova mennem, így hetekig az utcán éltem. Munkahelyem viszont volt. Rengeteg munkát vállaltam el, korán mentem és későn végeztem. Nemcsak a pénz miatt, hanem azért is, hogy ne kelljen »otthon« lenni. A munkahelyen legalább tudtam zuhanyozni, és meleg volt”.

Végül a munkaadója segítségével sikerült bekerülnie egy munkásszállóra. Fél évvel később pedig már össze tudott rakni annyi pénzt, hogy kibéreljen egy ágyat egy olyan helyen, ahol közel negyven embert zsúfoltak össze.

„Közben látogattam a fiamat, és elmentünk ide-oda, ha volt rá pénzem. Nem is tudom elmondani, hányszor ettem kukából, de fiamnak lett csokija, cipője. Minden alkalommal, amikor hazavittem, futott a kerítés mellett, és azt kiabálta: »édesapa ne hagyj itt!« De hiába jártam hivataltól hivatalig, mivel nem volt normális lakhatási lehetőségem, ott kellett hagynom azt anyjával” - fogalmaz Laci.

Később aztán ki tudott venni egy szobát magának, de az egyik munkahelye megszűnt, így ismét csak egy ágyra futotta. Azt mondja, muszáj volt összeraknia a pénzét, mert mindenáron el akarta hozni a fiát az alkoholista anyjától. Kemény három év telt el, mire összegyűjtött annyi pénzt, hogy kivehessen magának egy lakást. Pont időben, mert ekkor volt a bírósági tárgyalás is a gyerek elhelyezéséről. Az édesanyja rögtön az első alkalommal lemondott Csanádról, Lacinak pedig már volt egy albérlete, így végre magához vehette a fiát.

„Én magam vittem be a heverőjét, ezenkívül nem volt semmi a lakásban. Pár hónap múlva lett szék, asztal, tányérok, felmosó vödör stb. De egyetlenegy dolog érdekelt, hogy velem van a fiam. Ez azóta is gyakran eszembe jut és elsírom magam, de előttem van az anyja, hogy utolsó nap üvöltött velem, hogy nem viszem semmire” - fogalmaz Laci.

„Amikor eljöttem otthonról nem tudtam, hogy mennyi időbe fog telni, mire el tudom hozni Csanádot az anyjától. Szörnyű volt, mert olyan lassan telt az idő, nem láttam, hogy mikor lesz ennek vége. De minden nap elképzeltem magamban, hogy megcsinálom, elképzeltem, hogy sikerült, és, hogy lett otthonunk. Így próbáltam hozzáállni, viszont azért mindig ott volt a fülemben a kisördög, hogy hát nincs mit ennem, egy új cipőt se tudok venni magamnak, akkor hogyan tudnék kivenni egy lakást. Kegyetlen volt. De aztán sikerült” - mondja könnyeivel küszködve az édesapa.

Laci és Csanád most egy kétszobás albérletben lakik Győrben. Időközben az apa egy autót is tudott venni, részletre, és lett egy kiskertjük is, 30 kilométerre az albérletüktől.

„Én biztonsági őrként dolgozom. Van két munkahelyem. Mindkettő 24 órás szolgálat. Egyiket leadom, rohanok a másik helyre. Minden harmadik nap szabad csak. Ilyenkor próbálok anyu és apu lenni egyben, mivel a fiam anyja másfél éve meghalt. Reggel hazaérek, elviszem suliba Csanit, aztán bolt, mosás, főzés, takarítás, kicsi alvás míg megy a gép, aztán vissza fiamért. Évek óta így megy. Ha hétvégére esik a szabadnapom akkor irány a birtok” - fogalmaz Laci.

Az albérletben csak augusztusig maradhatnak, addig el kellene készülni a házzal. Ugyanakkor egyszerre fizetni az albérletet és a felújítást nagyon nehéz. Laci és Csanád így kitalálta, hogy amíg a ház el nem készül, vesznek egy lakókocsit és abban fognak élni a telken. Csakhogy egy lakókocsi is nagyon drága. Laci úgy érezte, hogy most ismét egy olyan helyzetbe került, ahonnan nehezen tud elmozdulni. Ekkor jött az öltet, hogy a közösségi médiában kér segítséget. Felkavaró őszinteséggel írta meg a történetüket azért, hogy találjon valakit, akitől részletre vásárolhat egy lakókocsit.

„Lehet, hogy más ember nem kötözne be egy ilyen házba. De van teteje, oldala, annyi, hogy kicsi. Nem egy 80 négyzetméteres 50 milliós családi házunk lesz, az még az álmaimban sincsen benne, de azt gondolom, hogy kettőnknek ez a kis ház bőven meg fog felelni. Van egy nagyon jó, száraz, boltíves pince, oda például tervezünk egy könyvtárszobát, vagy pihenőt, vagy étkezőt, majd meglátjuk” - meséli Laci.

„Közben jönnek a felajánlások, nyílászárók, ruha, étel, és kapkodom a fejemet, hogy mi történik. Sokan írták azt is, hogy adománnyal segítenének minket. Hihetetlen jó szándékú emberekre akadtam, vagy ők énrám már nem tudom” - fogalmaz.

Apa és fia tehát hamarosan a telekre költözhet, igaz egyelőre csak a lakókocsiba, de szépen lassan el tudják kezdeni felújítani az otthonukat. Csanád autószerelőnek tanul, nagyon sokat segít az apjának, együtt ültetnek, nemsokára pedig felépítik a kerítést is.

Hatalmas visszhangot váltott ki világszerte Donald Trump gázai terve, miszerint kitelepítenék onnan az összes palesztint, és a területet átvenné az Egyesült Államok, hogy "közel-keleti riviérát" alakítsanak ki rajta. Az elnök kijelentései láthatóan legközelebbi munkatársait is meglepték, és másnap a Fehér Ház szóvivője már azt magyarázta, hogy "az elnök nem kötelezte el magát", hogy amerikai csapatokat küld Gázába és nem költenek az újjáépítésre amerikai adófizetői pénzeket. Netanjahu támogatja az ötletet, a palesztin Hamasz azonban közölte, ez "a káosz receptje", amibe sohasem menne bele, mert ez azt jelentené, hogy elűzik a népüket a földjükről. Tiltakoztak az arab államok is, például Amerika legszorosabb közel-keleti szövetségese, Szaúd Arábia, de azonnal nemtetszését fejezte ki Egyiptom és Jordánia is, amelyeknek Trump szerint be kellene fogadniuk a Gázában élő 2,3 millió palesztint. Szakértők szerint Trump terve sértené a nemzetközi jogot, és gyakorlatilag etnikai tisztogatást jelentene. Mások azt mondják, ahhoz, hogy mindez megvalósuljon több tízezer amerikai katonát kellene odaküldeni, ami elég valószínűtlen egy olyan amerikai elnöktől, aki korábban a befelé fordulást hirdette.

Ugyanakkor Trump ötlete felhívta a figyelmet arra a problémára, hogy valamit kezdeni kell a romhalmazzá vált területtel, ami tele van fel nem robbant bombákkal, mert nem élhetnek ilyen körülmények között emberek milliói. A hazatért palesztinok már most is arra panaszkodnak, hogy a szétrombolt házak között kilométereket kell gyalogolniuk vízért, és a teljesen infrastruktúra nélkül maradt részeken még a segélyszervezetek műküdése is lehetetlen. Tálas Pétert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársát kérdeztük arról, mi lehet Trump célja ezzel a felvetéssel, és hogyan befolyásolhatja a helyzetet a Közel-Keleten.

– Mennyire szokatlan, hogy egy nagyhatalom bejelenti, hogy egy területet átvesz béketeremtési célzattal?

– Most hirtelen a mandátumterületek jutnak eszembe, amikor az első világháború után Németország gyarmatainak és a Török Birodalomtól elvett arab területeknek a kormányzását a Népszövetségen keresztül a korabeli győztes nagyhatalmak kapták, illetve szerezték meg. 1945 után is voltak olyan területek, ahol nemzetközi igazgatást vezettek be, illetve Georgiának azokat az elszakított területeit lehetne még megemlíteni, amelyeket Oroszország támogatása tart fenn. Ami Donald Trumpnak, még a Fehér Házat is meglepő, Gázával kapcsolatos ötletét illeti, ezt döntően három dologgal magyaráznám. Egyrészt azzal, hogy

A nagy változásokat elérő államférfi narratíváját építi, és ehhez keres szimbólumokat, jelképeket, tárgyiasult dolgokat, például valami változtatást a térképen, ami az ő nevéhez fűződik. Nem véletlenül említette beiktató beszédében McKinley elnököt, akiről azt mondta, hogy hátrahagyott egy hegyet, amire majd ő vissza fogja állítani a nevét. Valószínűleg valami ilyesmit akar magának is, hegyet vagy szobrot a Rushmore-hegyen, Washington, Jefferson, Lincoln és Theodore Roosevelt mellett. A Panama-csatorna visszavételének, Grönland megvásárlásának, Kanada 51. államként való csatlakozásának, a Mexikói-öböl átnevezésének, illetve Gáza átvételének felvetésében is azt látom, az elnök azt keresi, mi lehet az ő öröksége, az ő hegye. Másrészt,

Kína nyomulása Panamában és Latin-Amerikában régen közismert, csak eddig egy washingtoni kormány nem helyezte a dolgot reflektorfénybe; a Kanada felé való terjeszkedés sem mai ötlet, az első ilyen kísérletek a függetlenségi háború előtti évekre datálhatók; és Grönland kapcsán sem először kerül szóba, hogy az Egyesült Államokhoz tartozzon. A második világháború alatt, amikor Dániát elfoglalták a németek, az amerikaiak felügyelték Grönlandot. A területek megvásárlása sem újdonság az Egyesült Államok történetében: így jutottak hozzá 1803-ban a 2 140 000 km²-t kitevő francia birtokban lévő Louisiana territóriumhoz, 1867-ben Alaszkát vették meg az oroszoktól, 2019-ben pedig Trump már tett egy ajánlatot a dánoknak. És valójában Gáza idegen igazgatása sem először vetődik fel, bár eddig leginkább a terület nemzetközi igazgatásának gondolata merült fel. Végül harmadszor, Donald Trump megszólalásai azt jelzik, mintha megpróbálna szembefordulni azzal a poszthegemoniális helyzettel, amiről már elég régóta, de 2018 óta egészen biztosan beszélünk, és ami azt jelenti, hogy az amerikai pozíciók, hatalmi képességek gyengülnek, a kihívók pedig a status quo-t megkérdőjelező szerepben jelennek meg. Most mintha Trump valami olyasmit üzenne, hogy szó sem lehet erről.

Az említett megszólalások ennek az üzenetnek a célba juttatására is szolgálnak. Az egy másik kérdés, hogy a nemzetközi kapcsolatokban, a történelemben és a nemzetközi jogban nem túl járatos Donald Trump ezeket hogyan és milyen stílusban fogalmazza meg. Ez is fontos kérdés persze, mert sokakat ez döbbent meg leginkább.

– Az Egyesült Államoknak a Közel-Keleten más szövetségei is vannak, nem csak Izrael, akik láthatóan nem lelkesednek az ötletért. Ha ezt megpróbálja mindenáron átnyomni, akkor a végén meglehet, még többet vinne, mint hozna ez a dolog.

– A reakciókból egyértelmű, hogy az ötletnek már a megvalósítási kísérlete is nagy konfliktusokat gerjesztene. Szerintem rögtön magában Amerikában is. Rendkívül sokan gondolják ugyanis azt, hogy a „Make America Great Again” éppen az amerikai stratégiai túlterjeszkedés felszámolását kell hogy jelentse, erre most Donald Trump a 19. századi amerikai expanzionizmus hangnemét vette elő.

Kezdve Karoline Leavittel, a Fehér Ház sajtótitkárával („Az elnök nem kötelezte el magát, hogy katonákat vezényeljen Gázába”), folytatva Marco Rubio külügyminiszterrel (aki szerint csak „ideiglenesen próbálta áthelyezni a palesztinokat, hogy lehetővé tegye az újjáépítést”), egészen Steve Witkoff közel-keleti megbízottig (aki szerint az elnök „nem akar amerikai csapatokat vezényelni, és egyáltalán nem akar amerikai dollárokat költeni” Gázára). De ez, Izrael kivételével, egyértelműen rossz üzenet az Egyesült Államok közel-keleti szövetségeseinek és partnereinek is. Nem véletlen, hogy egyöntetűen elutasították Trump javaslatát. Sokan pedig egyenesen azt sem értették, miket beszél az elnök. Azt gondolom, hogy a washingtoni kormánynak sem közömbös, hogy mit szólnak ehhez a korábban az Ábrahám-egyezményhez csatlakozott közel-keleti államok. De maradva a trumpi logikánál:

Azért lehetett hegemón, mert a legtöbb nagyhatalmat a törekvései mellé tudta állítani. Természetesen nem mindig volt ez így a történelemben, de 1945 után egyértelműen ez volt az egyik fő politikai előnye az Egyesült Államoknak. A bipoláris világrendben az amerikai szövetségesi rendszerrel szemben a Szovjetuniónak is volt egy szövetségesi rendszere, de ez Európában egy erőszakkal létrehozott és fenntartott szövetségi rendszer volt. Ugyancsak ez az előnye ma még Kínával szemben is, amelynek nincsenek klasszikus értelemben vett szövetségesei, márpedig enélkül nem lehet világrendet fenntartó globális játékos. Most gyakran úgy tűnik, mintha Trumpot a szövetségesek esetleges elfordulása, távolodása nem érdekelné túlságosan. De ez azért komoly veszteség lenne Washingtonnak.

– Ehhez hasonló kijelentéseket pontosan keletről szoktunk hallani, leginkább Moszkvából. Ők magyarázzák a politikájukat érdekszférákkal és hasonló kifejezésekkel, ami biztosan elég jó muníciót például Putyinnak...

– Én is azt gondolom, hogy amiket mostanában Donald Trump mond, az zene azoknak a vezetőknek a fülében, akik a poszthegemoniális időszakot egy többpólusú, nagyhatalmi érdekszférákra tagolt világként képzelik el.

Ez pedig nagy kihívás lesz Európa és az európaiak, illetve mindazok számára, akik nem rendelkeznek a nagyhatalmi érdekszféra kialakításához szükséges katonai erővel. Csak remélni merem, hogy valaki majd szól Trumpnak arról, hogy ez nem lesz annyira jó az Egyesült Államoknak sem.

– A New York Times-ban olvastam, de máshol is írnak erről, hogy a Trump által bejelentett koncepció mögött semmi konkrétum nincsen. Feltették a kérdést, hogy mennyibe kerülne például megtisztítani ezt az egész övezetet a romoktól? Mennyibe kerülne lakhatóvá tenni? Hány amerikai katona kellene hozzá? Tehát elkezdték lefordítani a számok nyelvére, és amikor megkérdezték Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadót, ő sem tudott konkrétumokat mondani. És Netanjahu testbeszédén is látszott, hogy ő maga sem tud ennél a három mondatnál többet az egészről. Nem arról van már megint inkább szó, hogy Trump először nagyon magasra teszi a lécet, üt egyet, aztán visszalép kettőt, és kikényszerít egy megállapodást?

– Sokan gondolják úgy Önhöz hasonlóan, hogy ez csak a trumpi tranzakcionalista külpolitika tárgyalási stílusa, de egyébként a zárt ajtók mögött majd puhulnak a feltételek, és létrejön egy kompromisszum. Elképzelhető, hogy így van vagy lesz, de sokakat azért zavar, hogy milyen nehezen dönthető el, hogy ezekben a szövegekben mennyi a térséggel kapcsolatos jól átgondolt politikai stratégia, és mennyi az a rövidlátó vízió, ami pusztán arra törekszik, hogy megmutassa a térség országainak, mire képes az Egyesült Államok új vezetése és hogyan kell megfelelni a politikájának. Most nem is beszélve azokról, akik szerint Trump meg akarja változtatni az amerikai külpolitikai paradigmát. Vagyis

Úgy gondolja, hogy az a világ az Egyesült Államok ellenségeit részesíti előnyben, Amerika pedig elveszíti a mások befolyásolására való képességét. Ezért akarja megváltoztatni, visszatérni a politika 19. századi expanzív, birodalmi módjához. Ez pedig eléggé távol van attól, amit a trumpi tranzakcionalista külpolitikáról eddig gondoltunk. Elképzelhető persze, hogy nem kell ennyire túlgondolni, és hogy a keménység mögött pusztán arról van szó, hogy bizonyos dolgokat el kíván érni. Például ne az összes gázai palesztint, de a sebesült palesztinokat fogadják be a környező országok, illetve járuljanak hozzá Gáza újjáépítéséhez. Ha Európának fontos az orosz–ukrán háború, akkor Európa költsön többet az ukránok támogatására, költsön többet a saját védelmére, vásároljon amerikai fegyvereket Ukrajnának. Ha Ukrajnának fontos a támogatás, akkor fizessen ezért a ritkaföldfém-készletével. Ezek olyan jellegzetesen trumpi megközelítések, amik miatt szerintem ma már kevesen háborodnak fel.

Ezt mutatták a közel-keleti és az európai reakciók is. Bizonyos értelemben a hazaiak is, mert nem hiszem, hogy a „mi szeretnénk a Gázai övezetet aknamentesíteni, katonákat küldünk oda, kitelepítjük onnan a palesztinokat és üdülőövezetet építünk ki” projekt magával ragadná azt az amerikai republikánus közönséget, akinek a legfőbb kérdése eddig az volt: miért kell nekünk egy csomó mindent felvállalnunk, miért nem vállalják föl mások, miért nem csinálják ezt a szövetségeseink? Azért támogatták Trumpot, mert ő is ezt kérdezte a kampányában.

– A közel-keleti partnerek nagyon hangosan nem hallatták a szavukat eddig ezzel a dologgal kapcsolatban, mintha kivárnának. Mintha azt gondolnák, hogy ebből nem lesz semmi.

– Szerintem sokan azért hallgattak, mert annyira meglepő volt az egész, hogy nem is értették meg, mit akar Trump. A realitásoktól annyira elrugaszkodott ötlet volt Trump bejelentése, hogy nem nagyon tudtak rá mit mondani.

Emellett mind a szaúdiak, mind az egyiptomiak már elég régóta mondják, hogy nem fognak befogadni menekülteket. Attól pedig, hogy megváltozott az Egyesült Államok elnökének személye, nem gondolom, hogy ezek az országok megváltoztatnák a véleményüket. A jordán király mostanában megy majd Amerikába úgy, hogy közben országa egy háborúra készül, amit palesztinok esetleges kitelepítése robbanthat ki. Érdekes beszélgetésnek ígérkezik...

Orbán Viktor a tavalyi év végén a megfizethető lakhatást tűzte ki a kormány egyik céljának. Ehhez képest az év elején a gazdaság helyett az infláció és a lakásárak vettek repülőrajtot. Az ingatlan.com szerint Budapesten már a használt lakások átlagos négyzetméter ára is jóval 1 millió Ft fölé emelkedett, a felkapottabb kerületekben pedig a 2 milliós négyzetméter-ár sem ritka. A MBH legújabb elemzése pedig azzal számol, hogy idén 17-19 százalékkal drágulhatnak az ingatlanok.

Mekkora ennek a realitása? És mikor lehet vége ennek a szédítő drágulási ütemnek? Erről beszélgettünk Balogh Lászlóval, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjével.

– Valóban ennyire elszálltak az év elején a lakásárak a fővárosban?

– Budapesten az újlakás-piacon a másfélmillió forintos négyzetméter-ár már kifejezetten olcsónak számít a város közepe felé, viszont a használt lakásoknál is 1 millió 150 ezer forintos négyzetméterárakról beszélhetünk, ami már messze-messze meghaladja a lélektani 1 millió forintos négyzetméter-ár szintet, amire sokan egy-két évvel ezelőtt még felszisszentek. Most már nagyon sokan vannak, akik vakon aláírnák az 1 millió forintos négyzetméterár-szintet, mert egyébként a kínálatban a jó helyen lévő jó ingatlanok magasabb áron szerepelnek. Van itt egy nagy dilemma: amikor bizonyos helyeken, bizonyos ingatlantípusok iránt felpörög a kereslet, akkor ott a kínálat elkezd szűkülni.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy ez nem országos jelenség, ezt nyilván Budapesten, a nagyobb városokban, illetve már egyre inkább a nagyvárosok agglomerációs övezetében, Budapest agglomerációs övezetében látjuk, mert amikor a nagyvárosok drágulnak, akkor egyre kijjebb szorulnak azok, akik saját célra vásárolnak ingatlant. Ilyenkor felélénkül a nagyvárosok agglomerációs övezete is. De azért a mindentől távol lévő, amúgy nem nagyon keresett, nem túl előnyös állapotú ingatlanok esetében ez nem általános, ez logikusan is levezethető abból, hogy ha valaki állampapírból nyergelne át a lakáspiacra, ő nyilván nem egy vidéki kistelepülésen lévő, nagy alapterületű felújítandó családi házat fog befektetési céllal vásárolni. Ennek van egy olyan aspektusa egyébként, hogy amikor a befektetők így aktivizálják magukat, akkor ezzel piacra kényszerítik azokat a saját célra vásárlókat is, akikről az előbb beszéltem, akik nem akarnak azzal szembesülni, hogy nagyon felmennek az árak, és már mondjuk az összes jó ingatlant a befektetők levadászták maguknak a piacról. Akkor már ők is úgy vannak vele, hogy oké, eddig halogattuk a döntést, de tovább nem lehet halogatni, mert lemaradhatunk.

– Az MBH által előrevetített éves 17-19 százalékos drágulás reális lehet?

– Attól függ, hogy honnan indítjuk az egy évet. 2025. január 1-től 2025. december 31-ig nem vagyok biztos benne, hogy ez a 15-20% kitart. Ugyanakkor mi is éves szinten 15-20%-os drágulást vetítettünk előre, de az előző év második felétől kezdve, mivel a 2023-as elég gyatra lakáspiaci évet követően ennek komoly alapjai voltak. Az, hogy a 2023-as év ilyen gyenge volt, mert egekben volt az infláció, ami az egekbe lökte a lakáshitelkamatokat is, nagy volt a bizonytalanság, a gazdasági kilátások szempontjából is, tipikusan nem a lakásvásárlóknak kedvezett. Sokan elhalasztották az adásvételeket, amiket 2024-ben elkezdtek bepótolni. Sőt, 2024 elején elindultak az új állami támogatások, például a CSOK Plusz, melyek mind élénkítették a tavaly év eleji forgalmat, ám ez 2024 közepére kifulladt, és ezt követően kezdtük el észrevenni, hogy amíg 2024 első felében az előző évről pótolták be az adásvételeket, addig

Ez pedig már elindított egy árnövekedést 2024 vége felé is. Ezt egyébként például az MNB előzetes statisztikái, 2024 harmadik meg negyedik negyedévére már alátámasztják. A KSH adataiban ez még nem látszik, de ők egy picit fáziskésésben vannak. Mi ezt a saját lakásárindexünkből már folyamatosan láttuk, hogy 2024 második fele óta egyre gyorsuló ütemben nőnek az árak. Tehát, ha azt vesszük alapul, hogy 2024 ősze és 2025 ősze között megvalósul-e ez a 17-19 százalék, akkor szerintem könnyen megtörténhet. Valószínűleg a drágulás 2025 első felében nagyobb ütemű lesz, mint az év második felében. Mert onnantól kezdve viszont a saját célra vásárló vevők mozgathatják jobban a szálakat, viszont nekik meg nem feltétlenül nőtt annyira az anyagi mozgásterük egy fél év alatt, mint a befektetőknek, sem vagyoni, sem pedig jövedelmi szinten.

– Az ilyen nagy drágulást előrevetítő elemzések akár önbeteljesítő jóslatként is működhetnek?

– Pusztán logikailag jól hangzik, csak az a probléma, hogy az eladók gondolhatnak bármit abban az esetben, ha nem érkezik vevő. Azaz nem fizetik ki ténylegesen azt a megemelkedett vételárat, amire számítottak. Ez egy kicsit tyúk és tojás kérdésköre, hogy mi az, ami hamarabb volt, az előrejelzések vagy a piaci változások. Azt nem tudom, hogy az MBH Bank mire alapozza az előrejelzését. Én is láttam a címeket, átfutottam az ajánlót, de hogy fundamentálisan mire alapozzák, nem tudom.

Ezt mi inkább magyarázó okként, nem pedig kiindulásként vesszük számításba, mert azt látjuk az ingatlan.com-nál, hogy van havonta 3,5-4 millió látogatónk, és ezeknek a látogatóknak egy része az, aki elkezdi az őket érdeklő hirdetéseket nem csak megnézni, de telefonon fel is hívni. A KSH-val összemértük a saját adatbázisunkat, az érdeklődéseket, a telefonos érdeklődéseket, még talán 2019-ben. Egy olyan évet választottunk, egy-két éve, ami már teljesen lezárt. Azt láttuk, hogy a két adatbázis között 90%-os korreláció van. Ez azt jelenti, hogy ha egy adott településen egy hónapban 10 százalékkal több a telefonos érdeklődés, akkor ott 90 százalékos valószínűséggel 10%-kal több tranzakció is történik. Nyilván ennek az az oka, hogy az ingatlan.com lefedettsége olyan nagy, országosan, és olyan sokan keresnek rajta, egy olyan ingatlanpiac vagyunk, ahol aki eladó vagy kiadó lakást keres, az nálunk keres, és nálunk hirdet. Így mi nagyon jól látjuk az online tevékenységből a változásokat, nálunk először csapódik le, amikor élénkül a piac. Most például januárra vonatkozóan az árindexünket csak a napokban fogjuk majd publikálni, de most drágulásról még nem is beszélünk, csak

Ha több a vevő, akkor azt az eladók is be tudják árazni az ingatlanjukat. Innen indul be a tyúk és tojás kérdése, hogy amikor ezt bárki kommunikálja, akkor ez már az eladók egyre nagyobb részében tudatosul. És akkor ők is próbálják a lehető legtöbbet elkérni az ingatlanokért, csak ugye itt az a nagy kérdés, hogy a vevők hol mit ítélnek még reálisnak? Tehát, mi az az áremelkedés, amire még azt mondják, hogy oké, megértem, sok a vevő, ha én ezt most nem veszem meg ennyiért, akkor jön utánam egy másik, és az elviszi, akkor én nem akarok erről lemaradni, és inkább én elviszem, vagy azt mondják, hogy ez már olyan drága, hogy én ezt már biztos, hogy nem fogom kifizetni

És van még egy nagyon fontos dolog, hogy januárban ez a 8-10%-os keresletnövekedés, amit tapasztalunk, nem ugyanúgy csapódik le mindenhol. Ez nyilván Budapest belvárosában nagyon erős. A nagyobb városokban nagyon erős, az új építésű lakások piacán nagyon-nagyon erős, ott még ez az átlagos 8-10 százaléknak is a sokszorosát mértük, csak az új lakásszegmensben 80 százalékkal több érdeklődést mértünk januárban, mint egy évvel ezelőtt. És akkor itt jön be, hogy nálunk ez egy magyarázat, nem pedig az előrejelzés alapja, hogy nyilván ez annak is köszönhető, hogy most sok befektető, aki megkapja az állampapírokból a kamatot, elgondolkodik, hogy lehet, hogy neki már nem lesz olyan vonzó a 4-5-6 százalékos állampapír, ami innentől kezdve az eddigi 17-20 százalék helyett van, így lesznek néhányan, akik átnyergelnek a lakáspiacra, csak lehet, hogy ez a néhány tehetősebb vásárló, magasabb vásárlóerővel rendelkezik, mert aki 30-40-50-100 milliót tart állampapírban, annak nem okoz nagy durranást kifizetni az 1,8-1,9 millió forintos négyzetméterárakat az új lakáspiacon. És

Ott már 2-3 ezer új vevő már 10%-kal több adásvételt jelent a piacon. Ha például ezeknek a vevőknek a többsége az új lakáspiacon csapódik le, ahol eleve nem túl nagy a kínálat, mert nem sok új lakás épül, akkor az igen nagy mértékben képes kilendíteni az árakat, mert amíg mondjuk tavaly a fővárosban még év vége felé még lehetett venni nagy lakóparki beruházótól 950 ezer forintos négyzetméteráron lakásokat, most ugyanebben a projektben 1,1 millió forintért lehet lakást venni négyzetméterenként.

– És mi a helyzet a használt lakásoknál?

Ez a dinamikus kilengés a használt lakáspiacra úgy jött vissza, hogy oké, az új lakásárak horror árban vannak, de akinek van egy újszerű ingatlana egy felkapott helyen, már ő is ehhez fogja igazítani a lakása árát. Van, aki egyébként ezeket az újszerű ingatlanokat jobban is szereti vevőként, mert hogy ott már a gyerekbetegségek kiderültek, ha valami nem úgy lett megépítve, akkor az már azért 3-4-5-10 év alatt kiütközik.

Összességében a kereslet túlnyomó többsége a használt piacon fordul meg, igazából a keresletnövekedés a használt lakások áraiban is jelentkezik.