HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor Berlinben: „Aki velünk együttműködik, az jól jár”

A miniszterelnök szerint 2010 óta minden válságból erősebben jöttünk ki, mint ahogy belementünk.


Magyarország 2010 óta minden válságból, a 2008-2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki, mint ahogy belement - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben, a magyar-német gazdasági kapcsolatokról rendezett fórumon.

A kormányfő a fórum előtt találkozott Olaf Scholz német kancellárral is. Erről elmondta, hogy gyümölcsöző megbeszélést folytattak, a kétórás egyeztetésen minden nehéz és komplikált témáról szót ejtettek, és "mindenki elégedett lehet" annak eredményeivel.

Emlékeztetett Orbán Viktor arra is, hogy kétévente látogatást tesz a kancellárnál és a német gazdasági közösségnél.

Előadásában a kormányfő politikai okokkal indokolta azt, hogy Magyarország sikeresen kezelte a válságokat 2010 óta.

Mint felidézte, a gazdasági világválság idején Európában arról folytattak vitát, hogy a krízis konjunkturális vagy szerkezeti válság. A legtöbb európai ország konjunkturális válságnak tekintette - tette hozzá Orbán Viktor, majd azt mondta: ezt az értelmezést sosem fogadta el, ő strukturálisnak tekintette a válságot, amely mögött az van, hogy Európa folyamatosan veszíteni fog Ázsiával szemben GDP-ben, piacokban és technológiai versenyben, hacsak nem változtat.

Orbán Viktor az erre adott helyes válasznak a mély strukturális reformot nevezte, majd hozzátette: 2010 után ennek megfelelően alakították át a magyar gazdaságot.

Hangoztatta: a magyar modell a társadalompolitika terén konzervatív, Helmut Kohl német kancellár időszakára emlékeztető politika.

A kormány munkaalapú társadalomban gondolkodik, amelynek a középpontjában a család áll. A bruttó hazai össztermékből családtámogatásra Magyarországon fordítanak a legtöbbet, és a kormány alapvetően a munkán keresztül finanszírozza a családokat.

Míg 2010-ben a foglalkoztatási ráta alig volt 50 százalék fölött, ma már 75 százalék körüli - emlékeztetett.

Kijelentette a miniszterelnök, hogy

a kormány épít a nemzeti büszkeségre is, és azt szeretné, ha ez egyre inkább a teljesítményen alapulna.

Magyarországon nincs multikulturalizmus - tette hozzá.

Orbán Viktor fogalmazása szerint a magyar modell gazdasági alapjának egyik fontos összetevője az alacsony adószint.

A világon egyedül itt van egysávos személyi jövedelemadó, nincs örökösödési adó, és alacsony, 9 százalékos a társasági adó is. Ami pedig az egyenlőséget illeti,

a magyar álláspont szerint az inputnál, vagyis az oktatásnál, a munkakeresésnél kell megadni az esélyt. Az output, a teljesítmény oldalán viszont "inkább a különbségek pártján vagyunk"

- emelte ki.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy ha Magyarország nem védi meg a határait, összeomolhat az egységes európai uniós belső piac. Hangoztatta, hogy mivel Magyarország nyitott ország, a határvédelem gazdaságpolitikájának is része kell, hogy legyen.

Kijelentette: a következő időszakban politikai biztonságra, energiabiztonságra és fizikai biztonságra is szükség van. A politikai biztonságot a kormány stabilitása garantálja, a fizikai biztonságot egyebek között azzal lehet biztosítani, hogy Magyarország továbbra is a béke szigete lesz, az energiabiztonságnak pedig fontos része, hogy az országnak hat hónapra elegendő gáztartaléka van.

"Aki velünk együttműködik, az jól jár"

- szögezte le Orbán Viktor.

A német vállalkozókhoz szólva hangoztatta: nincsen meglepetés a magyar gazdaságban, pontosan meg tudjuk mondani, hogy melyik szektorban milyen közép- és hosszú távú tervei vannak a kormánynak. Számos nagy német céggel most is érvényben vannak a megállapodások a távközlés, a digitalizáció, valamint a zöld energiára való átállás terén főként arról, hogy mely területeken tudnak bekapcsolódni a magyar modernizációs programba.

Úgy vélte, hogy a magyar-német gazdasági együttműködésnek alapvetően nem gazdasági alapjai vannak, hanem kulturális természetűek. Mint fogalmazott, Magyarországon van egy "pozitív előítélet" Németország iránt, részben történelmi okokból, részben a német kulturális teljesítménynek köszönhetően. A kétoldalú együttműködés fundamentumait semmiféle politikai kampány vagy esetenként felmerülő egyet nem értés gazdasági kérdésekben nem tudja lerombolni - szögezte le.

Kiemelte azt is: Magyarországon már 6 ezer német társaság találja meg a számításait, és 300 ezer család keresi meg a kenyerét olyan munkahelyeken, amelyek német cégekben vannak. Hazánk a világ ötödik leginkább high-tech országa, és exportteljesítmény terén is jóval előrébb áll, mint azt népessége indokolná. Magyarország emellett a világ 10 legnyitottabb gazdasága közé tartozik az export és a GDP aránya alapján, továbbá a tíz legkomplexebb ország egyike is a GDP összetettségét tekintve, vagyis számos ágazatra épül.

Orbán Viktor kijelentette: ma a legnagyobb kihívás az, hogy a kontinenst recesszió fenyegeti egyebek között az energiaárak meredek emelkedése miatt. A fő kérdés pedig az, hogy ha lesz európai recesszió, képes lehet-e Magyarország egyedül talpon maradni. Úgy vélte, hogy ennek érdekében a fejlesztésre, a beruházásokra és a technológiai innovációra kell fektetni a hangsúlyt. Kijelentette: ennek a törekvésnek köszönhető, hogy idén 5-6 százalékos a növekedés, és tavaly 7 százalékos volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat
A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással indokolta a manővert, az utasok pánikról és rosszullétről számoltak be.


Félelemtől reszkető utasok, rosszullét és hányás a fedélzeten – kétszer is meg kellett szakítania a leszállást a Wizz Air Marosvásárhelyről Budapestre tartó járatának csütörtök délután. A gépnek végül harmadik nekifutásra, egy másik kifutópályán sikerült földet érnie 15 óra 45-kor a Liszt Ferenc repülőtéren. Míg az utasok közül többen halálfélelmükről számoltak be, a szakértők szerint a pilóták a lehető legbiztonságosabb és legszakszerűbb döntést hozták meg, amikor a viharos szélben az átstartolás mellett döntöttek.

A WZZ83-as járatként azonosított repülőgép bonyolult manőverek után landolt. A Blikk szerint a Budapest, Vecsés és Ecser környéki rendkívül erős szél, valamint a Wizz Air közlése szerint az úgynevezett szélnyírás nehezítette a földet érést.

Az első két sikertelen kísérlet során a gép kerekei már majdnem érintették a betont, amikor a pilóta ismét a levegőbe emelte a gépet, és újabb kört tett a reptér felett. A fedélzeten sokan nem értették, mi történik, a hirtelen emelkedés és süllyedés pedig többüknél rosszullétet okozott.

„Azt mondta, a félelem mellett a bizonytalanság volt a legnagyobb baj, senki nem mondta meg nekik, mi történik, minden utas rettegett” – idézte fel egy szemtanú a gépen utazó rokona szavait.

Ezzel szemben a személyzet egyik tagja egy közösségi oldalon arról írt, hogy a protokoll szerint jártak el, és amint lehetett, tájékoztatták az utasokat. „Az átstartolásokat követően a vezető légiutas-kísérőnk azonnal tájékoztatta az utasokat, hogy az időjárási körülmények miatt megszakítottuk a leszállást [...]. Az első átstartolás után a kapitány is bejelentkezett, megerősítve a történteket, valamint röviden ismertette a várható következő lépéseket” – fogalmazott a légiutas-kísérő.

A kritikus manőverek közben a pilótákra az úgynevezett „steril fülke” szabály vonatkozik, ami azt jelenti, hogy elsődleges feladatuk a gép biztonságos vezetése és a navigáció, az utasokkal való kommunikáció csak ezután következhet.

Gulyás Zoltán pilóta szerint a kapitány helyesen járt el. „Egy pilótának ilyen esetekben a repüléssel kell foglalkoznia, az utasok tájékoztatása ráér, a biztonság fontosabb. [...] Ebben a helyzetben félő, hogy a betonhoz csapódhat a széltől a leszállást végrehajtó gép, vagy a szél miatt nem tudna a pályán maradni” – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy a harmadik kísérlet már egy másik kifutópályán történt, ahol a szélviszonyok kedvezőbbek lehettek.

A Wizz Air hivatalos közleményében megerősítette, hogy a leszállást a szélnyírás, vagyis a gyorsan változó irányú és erősségű szél nehezítette.

„A járatot teljesítő pilóták mindenben a szigorú előírásoknak megfelelően jártak el, sem a fedélzeten lévők, sem a repülőgép nem volt veszélyben” – közölte a légitársaság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, bizonytalan a jövőjük
A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy hónapra van biztosítva a bérfedezet, a dolgozók nem tudják, mi lesz velük.


A Tisza Párt választási győzelme után bizonytalanná vált a Fidesz egyik legfontosabb online fegyverének számító Megafon jövője. A szervezetnél a fizetésekre már csak körülbelül egy hónapig van biztosan elegendő forrás, a pénzhiány miatt pedig többeket elbocsátanak – írta a Telex a működésre rálátó forrásaira hivatkozva.

A lap szerint az ott dolgozók sem tudják, mi lesz velük a következő hónap után, a Megafon pedig nem válaszolt a leépítésekkel és a szervezet esetleges megszűnésével kapcsolatos kérdésekre.

Az állítólagos leépítésekről korábban a Magyar Hang már beszámolt. Szerintük elbocsátások kezdődtek a szervezetnél.

Akkor a Patrióta egyik műsorvezetője, Gerhardt Máté egy szavas válasszal tagadta, hogy megszűnne a munkahelye, majd bontotta a vonalat.

A választások után egy másik, a kormánypárt online kampányait intéző cégnél, a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökségnél is tömeges leépítésbe kezdtek.

A Kovács István vezette Megafon és a magát a „legnagyobb jobboldali YouTube-csatornának” nevező Patrióta a kormánypárti politikusok kedvelt felülete volt. Orbán Viktor is ott beszélt először részletesebben a választási vereségről.

Működésük alapja a fizetett hirdetésekkel való terjeszkedés volt: a Meta politikai hirdetési tilalma előtti utolsó hónapban, 2025 szeptemberében a Megafon 138 millió forintot költött a Facebookon.

A Megafon hivatalosan nem állami pénzből működik, Fidesz-közeli alapítványoktól, cégektől kapnak pénzt. A sajtóban felvetődött már, hogy ezek közvetve közpénznek számíthatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
NKA-botrány: Hankó Balázs elárulta, milyen elv alapján osztottak szét 17 milliárd forintot
A miniszter az ATV-ben fejtette ki, hogy szerinte a kulturális támogatások kiosztása ízlésbeli döntés. A miniszter szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok tisztelete a döntő, és úgy véli, létezik olyan magyar kultúra, ami magyar nyelven szól, de ezek mellett nem áll ki.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben.

A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között. Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván: „A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. Az ügyben érintett lengyel politikus kapcsán kijelentette: „A lengyel politikusnak a pályázathoz semmi köze nincs.” A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg. „Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok
A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai hűbérrendszer eszközévé züllött. A politikus azt mondta, hogy garantálja az NKA-hálózat teljes átvilágítását és a gyanús pénzek útjának feltárását, valamint a függetlenség visszaállítását.


Tarr Zoltán szerint a leköszönő kulturális vezetés és Hankó Balázs tevékenységéről a közelmúltban megjelent információk csak rontanak az amúgy is borús helyzeten. A napokban robbant egy súlyos botrány a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körül, ugyanis kormánypárti előadók kaptak többmilliós támogatást. A botrány hatására Bús Balázs NKA-alelnök lemondott pozíciójáról.

A TISZA Párt alelnöke úgy látja, „itt már régen nem csupán arról van szó, hogy a miniszter az – egyébként jórészt a Fidesz-KDNP képére átalakított – NKA szakmai kuratóriumait megkerülve, a saját asztalánál, egyszemélyben osztogatott százmilliókat az állampárt kiszolgálóinak és a kiválasztottaknak”.

Tarr állítja, egyre biztosabbak abban, hogy a támogatási rendszer a politikai vazallusok jutalmazására és rejtett kampányköltésekre szolgált, főleg a választások előtt.

Majd hozzátette: „Közpénzből vásároltak politikai lojalitást.”

„A következő időszak feladata lesz, hogy ezt a romlott rendszert gyökerestől megváltoztassuk” – írta, majd konkrét terveket sorolt fel. Elsőként az NKA teljes hálózatának átvilágítását ígéri.

Kijelentette: „Azonnali és átfogó vizsgálatot indítok az elmúlt időszak összes gyanús, szakmai kontroll nélkül kiosztott támogatásának ügyében.” Céljuk, hogy kiderítsék, hová kerültek a pénzek és milyen politikai vagy kampányérdekeket szolgáltak.

Az átvilágítást szerinte elszámoltatásnak kell követnie. „A felelősségre vonás elkerülhetetlen” – szögezte le.

Úgy véli, felelniük kell azoknak, akik a kulturális pénzeket saját vagy pártjuk politikai hasznára fordították, és amennyiben a vizsgálatok bűncselekményt tárnak fel, a jogi lépések sem maradnak el.

Majd hangsúlyozta: „Vége a következmények nélküli Magyarországnak.”

Tarr Zoltán szerint a TISZA-kormány kerülve szétválasztja a pártot és az államot a kulturális szférában. „Ennek a gátlástalan összefonódásnak a TISZA-kormány felállásával véget vetünk.”

„A magyar kultúra autonóm, a művészet pedig nem a mindenkori hatalom PR-osztálya.”

Ígérete szerint visszaadnák a szakmai szervezetek, köztük az NKA önállóságát és döntési jogát. Posztját azzal zárta: „Elég volt abból, hogy a minisztériumok pártkasszaként és kifizetőhelyként működjenek. Rendet teszünk, a kultúrát pedig visszaadjuk azoknak, akiket illet: az alkotóknak és a magyar embereknek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk