News here
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Ön volt Mr. Depp bántalmazója” – porrá zúzta Amber Heardöt Johnny Depp ügyvédnője

Camille Vasquez a net új királynője. Még csak az elején vagyunk, de úgy tűnik, Amber Heardnek vége.

Link másolása

hirdetés

Folytatódik Johnny Depp és Amber Heard pere. A színész 50 millió dollárra perelte exfeleségét rágalmazásért - írja a Sassy.hu.

A színésznő 2017-es válásuk után írt egy cikket a Washington Postba, amelyben Depp nevének említése nélkül azt állította, házasságuk során ő bántalmazott nő volt.

Deppet megbélyegezték, kirúgták A Karib-tenger kalózai következő részéből. A színész most egy virginiai bíróságon küzd az igazáért. A per egy hónapja kezdődött a Virginia állambeli Fairfaxben, és a neten vagy millió helyen folyamatosan live streamelik. Szó szerint az egész világ látja.

A házasság, amely összesen 15 hónapig tartott, az eddigi bizonyítékok alapján kicsit sem nevezhető hétköznapinak. Amber Heard majdnem három teljes napig tartó vallomásában elképesztő részletességgel, drámai összeomlásokkal kísérve számolt be arról, hogy Johnny Depp részegen és bedrogozva gyakorlatilag napi szinten ütötte-verte-erőszakolta őt. Ám erre néhány mobillal készült fotón kívül, amelyeken az arcán van egy-két halvány folt, semmilyen kézzel fogható bizonyítékot nem mutatott.

hirdetés

Ekkor lépett a színre Camille Vasquez, Depp jogi csapatának - mondhatjuk nyugodtan - titkos csodafegyvere. A keresztkérdéseket magyar idő szerint tegnap este tízkor kezdte meg. Azon a jogi csatornán, ahol én néztem az élő streaminget, 700 ezren követték, és a szám csak nőtt. Mivel vagy ezer helyen streamelik, ez világszerte több tízmillió aktív nézőt jelenthetett.

A 37 éves, kaliforniai ügyvédnő nemcsak kifejezetten szép, hanem nyugodt, összeszedett, lágy hangú - és mindezek mellett egy Avenger. A kérdések úgy záporoztak belőle, mint egy golyószóróból, Amber Heard minden erőfeszítése ellenére láthatóan kérdésről kérdésre omlott össze és esett ki a szerepéből.

Camille Vasquez először szembesítette azzal, hogy Heard hangfelvételekkel bizonyíthatóan bevallotta: többször megütötte Deppet, mégis saját magát állítja be bántalmazottnak. Az ügyvédnő kerek-perec megkérdezte: "Tulajdonképpen Ön volt Mr. Depp bántalmazója, nem?" Heard erre csak annyit tudott mondani, hogy szerinte kölcsönös volt.

Az ügyvédnő ezek után (pontokba szedtem, majdnem kétórás kérdezz-felelek volt) a következőkkel szembesítette Heardöt.

1. Sokaknak feltűnt, hogy Johnny Depp a lassan egy hónapja zajló perben egyetlen egyszer sem nézett rá volt feleségére. Pedig Heard rengetegszer kereste vele a szemkontaktust. Vasquez lejátszott egy hangfelvételt, amely a szétválásuk után egy hónappal készült a házaspár beszélgetéséről, amelyben Amber zokogva könyörög "bántalmazó" férjének, hogy fogadja vissza, bocsásson meg mindenért, és ölelje meg őt. Depp akkor nyugodt hangon csak annyit mond, hogy elég volt ebből, többé nem akarja látni Heardöt, sőt megígéri, hogy soha többé az életben nem néz rá. Ehhez Depp azóta is tarja magát.

2. Camille Vasquez felidézett számtalan, konkrét dátumot, amelyeken Depp Amber Heard vallomása szerint agyba-főbe verte a feleségét, többször ököllel az arcába vágott, két alkalommal eltörte az orrát, fehasította a száját, véresre verte az állát, csomókban kitépte a haját. MINDEN egyes ilyen alkalom után az ügyvéd bejátszott egy-egy nyilvános megjelenést, vörös szőnyeges kivonulást vagy tévéinterjút, amelyen Heard teljesen érintetlen, porcelán arccal, egyetlen karcolás nélkül viccel, nevetgél. Az egyik ilyen a James Corden Show volt (lásd a videót alább), amelyre egy nappal azután került sor, hogy Depp állítólag eltörte Heard orrát, és kishíján az állkapcsát is.

Amber azzal próbált védekezni, hogy sminkkel ügyesen eltakarta a sérüléseit, ám a felvételeket nézve - lássuk be - ez több, mint furcsa. Főként, hogy Depp, amint az ügyvéd rámutatott, állandóan hatalmas, nehéz fémgyűrűket hord minden ujján. Egyetlen ökölcsapással krumplipürévé verte volna a felesége arcát, nemhogy annyi agyabugyálással, mint amit Heard állít.

3. A rettenetes verésekről, szexuális erőszakról Heard egyetlen orvosi látleletet, és egyetlen valóban verésről árulkodó fotót nem tudott bemutatni. Amikor Depp állítása szerint egy törött(!) vodkásüveggel megerőszakolta Ausztráliában, Heard akkor sem szorult orvosi ellátásra. Sőt, Johnny Depp szorult rá, mivel egy üveg, amit a felesége vágott hozzá, levágott egy darabot az egyik ujjából.

4. Végül a legveszélyesebb, legalábbis jogi szempontból: a hangfelvételek szerint Depp békés válást akart, a keresetet Amber nyújthatta be. Johnny 7 millió dolláros bánatpénzt adott a feleségének, és megegyeztek, hogy a sajtó és a világ szemében barátként válnak el. Amber ezek után telehaknizta a világsajtót azzal (hivatalos közleményt is kiadott), show-műsorokban, interjúkban, valamint eskü alatt tett vallomásában is leszögezte, hogy a 7 millió dollárt azonnal, az utolsó fillérig jótékony célra adományozta (a Los Angeles-i Gyermekkórháznak és egy nőjogi szervezetnek), mert neki egy fillér sem kell Depptől (akkor kezdte vádolni exférjét bántalmazással is).

Csakhogy a házaspár könyvelőcégének tanúvallomása szerint ez nem volt igaz. Kétszázezer dollárt maga Johnny utalt át a két szervezetnek, félmillió dollárt pedig Amber nevében a nő akkori pasija, a világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk. A többit Amber megtartotta magának. Heard egyébként ezt vallotta be a legnehezebben (érthetően, hiszen ez egyértelműen bizonyítja, hogy korábban eskü alatt hazudott a bíróságon, ami bűncselekmény), de Vasquez nem tágított.

A két nő szócsatája volt a vallomás talán legdöbbenetesebb része, Vasquez olyan udvarias, de könyörtelen kérdészáporral szorította sarokba az utolsó leheletéig tagadó Heardöt, hogy az egy hollywoodi filmet is megszégyenített.

A keresztkérdések ma folytatódnak (magyar idő szerint délután háromtól, hat óra az időeltolódás), de a kommentek, és a világsajtó mai cikkei alapján Heardnek már most vége van. A világ szemében mindenképp. A bíróságon ugyanis aranyszabály, hogy aki eskü alatt egyszer hazudott, az hazudhatott bármiben, akár mindenben.

Camille Vasquez pedig láthatóan egy nap alatt világsztár lett, és a java még csak most jön. Az ügyvédnő nagy valószínűséggel még több órás "roston sütésre" van felkészülve, annyi ellentmondással, kamuzással, és feltehetően színtiszta hazugsággal fogja szembesíteni Amber Heardöt, hogy még nézni is rossz lesz. Vagy jó, kinek mi tetszik.

Egy biztos: Johnny Depp korábbi vallomása szerint ezt az egészet azért csinálja, hogy visszaállítsa jó hírnevét, és kiderüljön az igazság borzalmas házasságáról - amit egyébként ő nem akart a nyilvánosság elé tárni. A célt Johnny véleményem szerint már elérte. Mellesleg most először láthattuk őt néhányszor igazán, megkönnyebbülten elmosolyodni. De Amber Heardre valóban egyszer sem nézett rá.

VIDEÓ: Amber Heard a James Corden Showban


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Zsinórban 30 órákat töltöttünk szolgálatban, én nem erre a rendőrségre esküdtem fel”
Olyan rendőrökkel beszélgettünk, akik a közelmúltban szereltek le, mert elegük lett az embertelen munkaterhelésből és az ezzel egyáltalán nem arányos fizetésekből.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. június 11.


Link másolása

hirdetés

A járvány miatti veszélyhelyzet megszűnése, június 1-je óta újra felmondhatnak a rendvédelmi dolgozók. Bár hivatalosan ezt nem erősítették meg, a Facebookon több helyen (például a Zsaruellátó nevű oldalon) arról lehet olvasni, hogy sokan már régóta erre a pillanatra vártak, így tömeges leszerelési hullám jöhet.

Az alábbiakban három olyan rendőr meséli el történetét, akik több mint 10 év után mondtak búcsút a szolgálatnak, méghozzá nagyon hasonló okok miatt.

Ketten közülük meg se várták a tilalom feloldását, hanem az addig is létező kevés kiskapu egyikét kihasználva már korábban távoztak.

„A bűnözőknek nem mondhatod, hogy 4 óra van, mostantól nem dolgozom”

Dániel 11 évig volt rendőr egy kelet-magyarországi kisváros kapitányságán. Két éve érett meg benne a gondolat, hogy szeretne leszerelni, de nem sokkal később jött a Covid és az ezzel járó bizonytalanság, ami maradásra bírta.

A körülmények ugyanakkor közel sem voltak ideálisak. A fizetése 11 év után, nyomozóként nettó 250 ezer forint volt, amit elmondása szerint még el is fogadott volna, ha tényleg csak az irodában kellett volna ülnie 8-tól 4-ig.

Valójában viszont rendszeresen kellett készenlétet vállalnia, éjszaka és hétvégente is csörgött a telefonja.

hirdetés

Korábban járőrként, majd szabálysértési osztályon dolgozott, de mivel járőr korából megvolt a traffipax-kezelői engedélye, egy idő után arra is megkérték, később pedig utasították, hogy vállaljon heti egy sebességmérő szolgálatot, mivel állandó emberhiánnyal küzdött a kapitányság.

Ez nem túlórában ment, hanem a rendes munkaidejéből vonták le: például amikor beért reggel fél 8-ra, közölték vele, hogy öltözzön át civilből egyenruhába, mert terepen van rá nagyobb szükség. Az, hogy több idézése is volt aznapra szabálysértési ügyekben, nem számított.

Máskor járőrszolgálatot kellett vállalnia, hasonló okból. Kezdetben még csak havi 1-2 ilyen beugrás volt, de ahogy telt az idő, már heti 1-2 alkalomra emelkedett. A tényleges munkáját így gyakorlatilag nem tudta ellátni.

„A sértettek helyzetébe is próbáltam belegondolni: ha csak egy csirkét loptak is el szegény nénitől, neki talán az volt minden vagyona. Ilyen ügyekkel kellett volna foglalkoznom, de nem tudtam, mert kiküldtek sebességet mérni.”

Majd a bűnügyi osztályon a terhelés és az elvárások egyre elviselhetetlenebbek lettek: bevezettek egy Lépésváltás nevű szemléletmódot, aminek keretében az volt a cél, hogy az ügyidőket 10-15 naposra csökkentsék.

„Tehát ennyi idő alatt kellene lezárni egy aktát, nemhogy fél év nem jutott rá, még egy hónap se. Az senkit nem érdekelt, hogy nyomozni így gyakorlatilag lehetetlen, csak darálni lehet az ügyeket lényegi eredmény nélkül.”

A nyomás és a stressz is hatalmas volt, nem tudott hétköznap délutánokat és hétvégéket se tervezni. Előfordult, hogy zsinórban 30 órát kellett bent töltenie: bement mondjuk hétfőn reggel, a hivatalos munkaidő végén viszont nem mehetett haza, mert „a bűnözőknek nem mondhatod, hogy 4 óra van, mostantól nem dolgozom”. Kezdődött tehát a túlóra, egészen másnap reggelig, akkor pedig egy újabb rendes műszak.

„Jó kérdés, hogy várhatják el valakitől, aki egész éjszaka nem aludt semmit, hogy másnap mondjuk autót vezessen. De akár azt is, hogy csak leadjon egy ügyet az irodában. Mindegy, mi volt, nem érdekelt senkit.”

Azt ugyan megtehette volna, hogy a keletkezett túlórákat másnap kiveszi, de nem látta túl sok értelmét annak, hogy az egész szabadnapja elmenjen alvással.

Idén januárban telt be nála a pohár, először közös megegyezéssel próbálta beadni a leszerelési kérvényt, bár tudta, hogy aligha fogják engedélyezni. Így is történt: hivatalos formában, ügyfélkapun keresztül jelezte, de 3 napon belül jött az értesítés, hogy elutasították.

Közben viszont elkezdett alternatívákon gondolkodni: az elmúlt fél évben minden nap 4-5 órát dolgozott a szolgálaton felül egy szállodafejlesztő vállalkozásnál. Ez óriási leterheltséggel járt, de így volt előtte B terv. Ki akarta próbálni, meg lehet-e élni ebből, ha teljes állásban csinálja.

A döntését nehezítette, hogy rendőrként jogosult volt egy szolgálati lakásra, amit havi 46 ezer forintért bérelhetett az önkormányzattól, amíg állományban van. Ez a piaci ár kevesebb, mint fele azon a környéken.

Végül így is elege lett, de akkor még nem lehetett tudni, eltörlik-e belátható időn belül a leszerelési tilalmat. Szerencséjére adódott egy kiskapu: kinevezték az említett vállalkozás ügyvezetőjének, ez pedig összeférhetetlen a rendőri szolgálattal.

Felszólították, hogy szüntesse meg az összeférhetetlenséget, de ezt megtagadta, így május legvégén megszűnt a jogviszonya. Puszta véletlen, hogy ez alig pár napos eltéréssel egybeesett a tilalom központi eltörlésével.

Dániel azzal számol, hogy óriási leszerelési hullám indul, csak az ő kapitányságán minden tizedik ember gondolkodik a távozáson. Szerinte ugyanakkor az emberek ezt közvetlenül nem fogják érzékelni, mivel a központ továbbra is mindent megtesz majd azért, hogy leplezzék, mekkora a baj.

„Ahhoz, hogy javuljon a helyzet, profiltiszta rendőrségre lenne szükség: ha valakinek van egy adott feladata, hadd foglalkozzon kizárólag azzal, ne kelljen beugrania járőrnek, sebességet mérni, vagy akár a déli határra. Ha mindenki a saját feladatát láthatná el, ezzel arányos fizetésért, rögtön újra vonzóbb lenne a rendőrség.”

Ő a saját bőrén is tapasztalta a mélyrepülést: mint mondja, nem erre a rendőrségre esküdött fel. „Régebben még nagyon sok dologban tudtam tevőlegesen segíteni embereknek a munkám során, most viszont már a papírgyártás és a statisztikák a legfontosabbak, hogy el tudják adni, hogy minden rendben van.”

„Ha kikoptál, mint egy fogaskerék, akkor egyszerűen kidobnak”

András (nevét kérésére megváltoztattuk) járőrként kezdte, majd dolgozott központi szervnél, illetve kommunikációs területen is. Végül vezetői pozícióból szerelt le, összesen több mint 12 évet töltött a rendőrségnél.

„Hosszú évek óta éreztem, hogy egyre rosszabb a helyzet, de közben beleraktam egy csomó munkát, nőtt a fizetésem is, szóval nem fekete vagy fehér a történet. Mégis, hiába haladtam előre, a mérleg inkább negatív volt” – meséli.

Szerinte 2010 után egyre szigorúbbak lettek az ellenőrzések, az utóbbi pár évben pedig már olyan létszámhiány keletkezett, aminek hatására exponenciálisan nőtt a munkaterhelés.

„A fejesek egyrészt hazudnak, hogy megfeleljenek a statisztikáknak, másrészt a szart is megpróbálják kitaposni az emberből” – fogalmaz. Elmondása szerint még az alosztályvezetőket is teljesen egyedül hagyják, semmi segítséget nem kapnak olyan mennyiségű feladatra, amit egyedül elvégezni egyszerűen képtelenség.

Emiatt egyre többen folyamodnak a „hogyan tudnám megoldani okosba” taktikához: kibúvókat és kiskapukat keresnek, még a csalástól sem riadnak vissza, csak hogy túléljenek. Ez persze folyamatos stresszel jár, különösen, ha valaki olyan parancsnokot fog ki, aki a hatalmával is hajlamos visszaélni – mondja András.

Alosztályvezetőként hozzá tartozott az előállító helyiség, a fegyverszoba, volt 20 embere, ő csinálta a szolgálatszervezést is, tehát annyi feladatot toltak rá, amit fizikailag is lehetetlen volt ellátni. Közben, mint mondja, még direkt ki is készítették a felettesei, egyáltalán nem tartották szem előtt a lelki egészségét.

„Ez a hely egy daráló: ha kikoptál, mint egy fogaskerék, akkor egyszerűen kidobnak, majd beraknak a helyedre egy másik embert” – fogalmaz.

A problémák szerinte rendszerszintűek, és a ranglétra magasabb fokain is legalább annyira súlyosak, mint az egyszerű járőröknél vagy őrmestereknél.

„Ennek így, ebben a formában nincs jövője. Napi szinten küzdenek azzal, hogy ki tudják adni a szolgálatot, ma már egy Debrecen méretű budapesti kerületben is problémát jelent, hogy kerítsenek két járőrt, akik kimennek egy autóval. Ott tartunk, hogy több százezer emberre alig jut egyetlen rendőrpáros.”

András végül szintén összeférhetetlenségre hivatkozva, saját vállalkozásának ügyvezetőjeként szerelt le áprilisban. Azóta ebből él, háromszor annyit keres és a szabadideje is sokkal több.

„Eddig is fenntartottuk a rendszert, ezután is fenn fogják”

Péter (szintén álnév) több mint 10 évig volt rendőr egy nyugat-magyarországi kisvárosban. Már évek óta szeretett volna leszerelni, de hiányzott hozzá a végső elhatározás.

Az ő városában a 40 és 50 közötti járőrből mára tíznél is kevesebben maradtak, a körzeti megbízottak közül is többen leszereltek. Az elmúlt 10 évben, amióta ott dolgozott, folyamatos csökkenés volt jellemző.

Állandó túlórákkal, illetve a szomszéd településekről való átrendeléssel lehetett csak pótolni a létszámot, de ez is egyre nagyobb kihívás. Elmondása szerint gyakori volt, hogy az emberhiány miatt egyszerre három területen látott el fokozott ellenőrzést: figyelnie kellett a gyalogátkelőhelyeket, a passzív biztonsági rendszereket (ilyen például a biztonsági öv), illetve sebességet is mért.

„Mindháromra be voltam írva, és akkor mondhatták, hogy mindegyikre van ember. Közben még ügyiratoztam és intézkedtem is. Ez nyilván azzal járt, hogy egyikre se tudtam maximálisan odafigyelni.”

„Egy járőr itt a megyében 170 ezer forintot keres, adókedvezménnyel együtt mondjuk 200-at. Ki az, aki ennyiért szopatja magát?” – teszi fel a kérdést. Ehhez jön hozzá, hogy a fiatalok egyre kevésbé viselik el a parancsuralmi rendszert, a folyamatos ugráltatást. Ha még meg se fizetik őket, esélytelen, hogy ezt a pályát válasszák, Péter szerint minimum 300 ezer forintos kezdőfizetéssel lehetne megfogni őket.

Ráadásul a cafeteria is az egész közszférában a rendőrségnél a legalacsonyabb, a tűzoltók, a kormányhivatali dolgozók, de még a honvédség tagjai is többet kapnak.

„Eddig is fenntartottuk a rendszert, ezután is fenn fogják. A volt főnökömnek azt mondtam, hogy ameddig egy rendőr is van rajta kívül, a rendszer működni fog, mert lesz olyan, aki dupla annyit fog dolgozni azért, hogy elműködjön.”

A legnagyobb létszámhiány szerinte a nyugati megyékben van, keleten valamivel jobb a helyzet. Ezért könnyen lehet, hogy átszervezéssel fogják majd megoldani, de kérdés, egy szabolcsi vagy egy borsodi rendőr mennyire lesz hajlandó átköltözni az ország másik felébe.

Péter végül a választások után – az eredménytől sem függetlenül – adta be a leszerelési kérvényt, amit június 1-gyel hagytak jóvá neki.

Azóta az építőiparban dolgozik, a rendőri alapfizetéséhez képest 100 ezer forinttal több pénzért. Mindezt segédmunkásként, szakképzettség nélkül. Emellett egy biztonsági céghez is el fog menni másodállásba, a két munkáért együtt 5-600 ezer forintot kap majd kézhez, a korábbi bére majdnem dupláját.

„A rendőrségnél fizetik a táppénzt és van szabadságod, de ez az egyetlen pozitívum a mostani munkámhoz képest. Elmúlt a stressz és a szorongás, időben végzek, nem kell túlórázni, nem rángatnak be hétvégén és még le is barnulok közben.”

A témával kapcsolatban kérdéseket küldtünk az ORFK sajtóügyeletének, arra voltunk kíváncsiak, hányan szereltek le idén január, illetve június 1. óta, és okozott-e ez bárhol az országban létszámproblémát. Választ azonban cikkünk megjelenéséig nem kaptunk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Naponta 200 ukrán katona hal meg – az orosz túlerő felőrölheti az ukránok ellenállását a Donbaszban
Az oroszok naponta 50 ezer tüzérségi lövedéket zúdítanak ukrán állásokra, amire ők a tizedével tudnak válaszolni. A nyugati fegyverszállítmányok túl lassan érkeznek.

Link másolása

hirdetés

Az oroszok lassan, de biztosan haladnak előre Donbasz térségében, kihasználva óriási tüzérségi fölényüket. Ezt a stratégiát már az április közepén kinevezett új orosz parancsnok, Alexander Dvornyikov dolgozhatta ki, akinek hatalmas tapasztalatai vannak. Ott volt 1997-1999-ben a második csecsen háborúban Groznij ostrománál, és ő volt az orosz csapatok első szíriai parancsnoka is.

A nyugati sajtóban gyakran csak "szíriai mészárosként" emlegetett Dvornyikov Szíriában folyamatosan tűz alatt tartotta, gyakorlatilag porig rombolta az ostromlott városokat, és most is hasonló taktikát követ. Az oroszok naponta 50 ezer tüzérségi lövedéket lőnek ki ukrán állásokra, amire az ukránok legfeljebb 5-6000-rel tudnak válaszolni.

Az oroszok szerint azért haladnak most lassabban, mint az invázió kezdetén, hogy elkerüljék a civil áldozatokat. Elemzők szerint viszont a valódi cél az, hogy csökkentsék az orosz veszteségeket, miközben súlyos károkat okoznak az ukrán hadseregnek, nem törődve a célponttá vált városok és falvak civil lakosságával.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik tanácsadója a minap a BBC-ban azt mondta, hogy

naponta 200 ukrán katona esik el, és így a sebesültekkel együtt minden egyes nap ezren esnek ki a harcokból.

A Washington Post megszólaltatott egy ukrán katonát, aki azt mesélte, hogy 100 fős egységükből 35-öt öltek meg az oroszok, az általuk védett falut pedig porig égették. Ennek ellenére megpróbáltak kitartani, mert úgy érezték, visszavonulásukkal a halott bajtársaikat árulnák el, a védelmi vonaluk azonban az óriási túlerő miatt összeomlott. Nem volt más választásuk, fel kellett adniuk az állásukat.

hirdetés

A varsói Keleti Tanulmányok Központja szerint lehetetlen a Donbasz megtartása, akkorák az ukrán veszteségek.

Bár a háborúban eddig 15–20 ezer orosz katona is eleshetett, és nyugati becslések szerint az ukránok az eredeti inváziós haderő egyharmadát harcképtelenné tették, az elmúlt két hónapban 40-50 ezer orosz katona érkezhetett erősítésként a frontra.

Bár a katonák számában még így is az ukránok vannak fölényben, a fegyverek tekintetében egyre nagyobb az orosz előny.

„Túlságosan optimisták voltak azok az ukrán és amerikai remények, melyek szerint az új nyugati fegyverszállításokkal sikerül visszaszerezni a kezdeményezést, és visszavenni annak az ukrán területnek legalább a 20%-át, amelyet Oroszország elfoglalt a február 24-én indult invázió óta” – nyilatkozta Olekszand Daniljuk, az ukrán kormány védelmi és hírszerzési tanácsadója a Washington Post-nak.

„Az oroszoknak most már teljesen más a stratégiájuk és a taktikájuk. Sikeresebbek lettek, több forrásuk van, mint nekünk, és nem sürgeti őket az idő.”

Bár folyamatosan érkeznek Ukrajnába a Nyugat által megígért új fegyverrendszerek, de túlságosan lassan és nem elegendő mennyiségben ahhoz, hogy meg tudják akadályozni a lassú, de biztos orosz előretörést a Donbasz régióban.

„Az oroszok nagy hatótávolságú tüzérséget vetnek be ellenünk, és erre gyakran nincs válasz, mert nincsenek meg hozzá az eszközeink. Több tucat kilométerről lőnek és mi nem tudunk visszalőni, hiába ismerjük a fontos célpontok koordinátáját” - mondja Daniljuk.

Ukrajna mostanára csaknem teljesen kifogyott a szovjet korszakból örökölt fegyverrendszerekhez való lőszerből, holott ezek a fegyverek alkotják arzenáljuk zömét. Az eddig támogatást nyújtó kelet-európai országok szintén kimerítették tartalékaikat.

Ukrajnának tehát sürgősen szüksége lenne nagyobb hatótávolságú és fejlettebb technológiájú nyugati rendszerekre, de ezekből egyelőre csak kevés érkezik.

Az Egyesült Államok például 220.000 lövedék szállítását ígérte, ami csak arra lenne elég, hogy négy napra kiegyenlítsék az orosz tűzerőt.

A Pentagon szerint az Ukrajnába küldött amerikai M777 tarackágyúk többségét már bevetették. Úton van négy HIMARS típusú rakétakilövő rendszer, és három hasonló brit rendszer is, de ezek használatára előbb ki kell képezni az ukránokat, így hetekbe telik, míg bevethetők lesznek.

Az oroszok a háborút mintegy 900 saját gyártmányú fegyverrendszerrel kezdték és bár az ukránok állítják, hogy több százat megsemmisítettek, még így maradt nekik bőven.

Az Institute for the Study of War (ISW) legfrissebb elemzése szerint az orosz erők június 11-én szárazföldi támadásokat indítottak Szeverodonyeck és számos környező település ellen, de az ukrán erők a város egyharmadát – beleértve az ipari zónát is – egyelőre ellenőrzésük alatt tartják.

Jelenleg az orosz előrenyomulásnak a Donyec folyó áll az útjában. Nyugati tisztségviselők szerint az oroszok hamarosan teljesen ellenőrzésük alá vonhatják Szeverodonyeck városát, majd a folyó másik partján álló Liszicsanszk felé fordulhatnak, és ha az is elesik, akkor az egész Luhanszk régió a kezükbe kerül. Utána már megcélozhatják a Donyeck még el nem foglalt részeit.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Nincs „nevelő célzatú” és „makarenkói” pofon: gyermekbántalmazás van, amire nincs jó indok
Az utóbbi időben súlyosan elharapóztak azok a kommentek, amelyek egy-egy, gyermekek arcán elcsattanó pofont üdvösnek, netán még kevésnek is tartják. Munkatársunk arra próbál rávilágítani, miért súlyos tévút ez.
Malinovszki András / Fotó: Gerd Altmann / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. június 21.


Link másolása

hirdetés

Az elmúlt hónapban kissé megszaporodtak azok a hírek, amik tizenéves gyermekeknek kiosztott pofonokról szóltak. Ott volt például a debreceni eset, amiről semmi mást nem lehetett tudni, mint hogy egy karbantartó (egészen biztosan hatáskörét túllépve – ami a gyerekkel szemben mellesleg nincs is neki) akkora pofont osztott ki egy 11 éves kisfiúnak, hogy nyoma maradt az arcán. De szó volt olyan sportedzőről is, aki kemény módszerekkel, a fizikai bántalmazást sem kizárva nevelte a rá bízott, jobbára még kiskorú gyerekeket.

Bevallom, ezek és az ehhez hasonló esetek számomra, a 20.-21. század fordulóján felnőtt, amúgy pedagógus végzettségű embernek önmagában elég megdöbbentőek. Attól viszont még jelenleg sem térek nagyon magamhoz, amit a kommentszekciókban láttam. Röviden: a teljes történet és a kontextus ismerete nélkül helyeselnek ránézésre teljesen normális, mindennapi emberek, szidva a teljesen ismeretlen gyerekeket, természetesen en bloc a "mai generációt", sokan külön hozzátéve, hogy ugyan nem tudni, miről volt szó, de „biztosan megérdemelte”.

Atyai, nevelő célzatú, makarenkói, helyretevő – mind-mind olyan szavak, amit a „pofon” elé szokás tenni, ha meg szeretnénk indokolni, hogy egészséges, fejlett felnőtt emberként miért tartjuk helyesnek egy nálunk gyengébb, kiszolgáltatottabb, lényegesen fiatalabb embertársunk bántalmazását. Igen, bántalmazását. Ugyanis van különbség persze egy hirtelen felindulásból elcsattant, majd megbánt pofon és egy rendszeres bántalmazó szülő-gyerek viszony között, de a pofon az pofon, a fizikai erőszak akkor is erőszak, ha „csak alkalmanként” kapja egy gyerek, „csak ha kiérdemli”. Túl az elvi problémán (nem felejtem el alaposabban kifejteni), hogyan döntöm el, hogy kiérdemelte egy kiskorú? Hogyan mérlegelek, hogy minden, de tényleg minden lehetőséget végigjátszottam már, és utána jutottam a súlyos döntésre? Milyen elvek szerint lehet eldönteni, hogy hány éves kortól, hány éves korig adhatom a pofont, mekkora gyereknek, milyen típusú „bűnök” után?

Ez megannyi kínzó kérdés, amiket akár hagyhatunk is, van ugyanis egy sokkal komolyabb axióma, ami mindegyiket felülírja:

gyereket meg nem ütünk.

Pont. De ha egy mezei újságíró véleménye nem mérvadó a kérdésben, ott a törvény. És ebben az esetben nem is tudjuk alkalmazni a felvilágosult/elpuhult (kinek mi) Nyugat vs. elmaradott/hagyományos értéktisztelő Magyarország összehasonlítást, ugyanis hazánk azon, egyébként meglepően kevés ország egyike, ahol 2005 óta a törvény szerint tilos a kiskorúak minden nemű fizikai fenyítése. (A gyakorlat felett most a továbbhaladás kedvéért elsiklunk.) Ezzel szigorúbbak vagyunk a gyermekvédelemben például Belgiumnál, Svájcnál, Kanadánál, az Egyesült Királyságnál vagy az Egyesült Államoknál.

hirdetés

A közvélemény azonban erről mintha nem értesült volna. Természetesen nem születne publicisztika erről, ha marginális jelenségről volna szó, de az arány egészen elkeserítő: a kommentszekciók nagy részében brutális, 90 százalék feletti volt azok aránya, akik szerint legalább minimális szinten elképzelhető, hogy jogos egy súlyos, nyomot hagyó pofon egy 11 éves gyermek fegyelmezésére – legyen bármi is a „bűne”. Mivel azonban valószínűleg e sorokat is sokan olvassák olyanok, akik szerint nincs ezzel semmi súlyos probléma, fordítsuk meg néhányféleképp a dolgot.

Autóban ülök, szabályosan haladok, mikor valaki jobbról szabálytalanul bevág elém, satufékezésre kényszerítve. Sétálok a lakóhelyem utcáján, amikor meglátom, hogy valaki a kuka mellé dob egy zsák szemetet, majd elsétál. Látok egy középkorú embert, aki minősíthetetlen hangon kiabál egy idős hölggyel, amiért nem fér el a járdán annak cekkerétől. Mindegyik esetben menjek oda az illetőkhöz, és keverjek le egy hatalmas pofont? A fizikai erőszak minden ilyen esetben megoldás?

Ja, hogy a pofon semmilyen más esetben nem megengedett, csak ha az „elkövető” egy védekezésre korlátozottan képes, nálam kisebb, fiatalabb, gyengébb illető?

Vagy netán a felsorolt esetekben felmentő körülmény, hogy a normaszegőket nem ismerjük, hozzájuk semmi közünk? Ne felejtsük el: a karbantartó sem volt rokona a 11 éves kisfiúnak, mégis lendült a pofon. „Lehet, hogy többet is kellett volna” – „ajánlja” az egyik hozzászóló. Kommentjét azonban hiába is keresik, mert bár lapunk maximálisan kiáll a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás mellett, olyan hozzászólásokat mindenképp törölnünk kellett, amelyek a törvények ellenére(!) fizikai bántalmazásra, ráadásul kiskorú megverésére buzdítottak.

„Én is megkaptam a magam pofonját gyerekkoromban, 'jókor, jó helyen', ember is lett belőlem!” – szól az unalomig ismert érv. Na ja. Ember lettél, csak milyen? Olyan, aki az eset vagy a konkrét gyerek ismerete nélkül egy 11 éves fizikai fájdalmát kívánja. Ha csak ennyit jelentene embernek lenni, akkor én szívesen vállalom, hogy a szülői pofonok hiányában belőlem nem lett az. És azt sem tudom, hogy milyen lelkivilággal kell rendelkezni ahhoz, hogy ezeket a fizikai fenyítéseket utólag megszépítsem. Jómagam gyerekként egyetlen felnőttől kaptam pofont, annak is van már vagy 30 éve. És bár egyáltalán nem vagyok haragtartó típus, ha az illetővel (egyébként szintén volt karbantartó) találkoznék, a mai napig rá tudnék kérdezni nála, hogy amit tett miért tette, és milyen hatást várt el tőle.

„Az én időmben még teljesen normális volt az ilyesmi” – mondják megint mások, csakhogy ez ismét egy durva csúsztatás. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a pofon mint nevelési eszköz az elmúlt cirka ötezer évben bevált nevelési módszer volt, csak az utóbbi évtizedek elpuhult, széteső, túl liberális világa ezt a „jó kis” fegyelmezési eszközt is kiveszi a felnőttek kezéből, amitől aztán a „mai fiatalok teljesen kezelhetetlenek” (nem, nem azok; és a „tegnapiak” is megérték a pénzüket), a világ pedig a tiszteletlenség és az anarchia mocsarába süllyed. Nos, a teória híveinek van egy rossz hírem: a híres ókori római szónok, Quintilianus már a Krisztus utáni első században zéró toleranciát akart bevezetni a gyerekek testi fenyítése ellen. És bár a későbbi századokban olyan, emberségességükről ismert gondolkodók is a pofonok pártjára álltak, mint Szent Ágoston vagy Szent Benedek, már a felvilágosodás korától, azaz a XVIII. század végétől általánosan „cikinek”, és minimum kerülendőnek tartja a pedagógia a bármilyen fokú testi fenyítést.

„Na és a makarenkói pofon?” – teheti fel a kérdést az átlag olvasó, akinek itt és most egy tévhit eloszlatásával szolgálhatok: az 1888-ban a mai Ukrajna területén született pedagógus, Anton Szemjonovics Makarenko az 1920-as években közel 3000, nehéz sorsú gyerekkel foglalkozott egy Gorkij-telep nevű helyen, és valóban szó volt egy elcsattant pofonról – egyszer. Ez az eset ugyanakkor annyira bántotta a nevelőt, hogy többször is írt róla, egyfajta „gyónásként”, megemlítve, hogy „pályafutása mélypontjának” tartja az esetet. Ezek az említések viszont finom túlzással és ferdítéssel az utókorban a „nevelő célzatú” pofon definíciójává alakultak, igazolandó a gyerekek verésében örömet lelők elhibázott nevelési módszerét.

És hogy mit ajánlott a pofon helyett Makarenko? Nos, a Szovjetunió legsötétebb sztálini korszakában tevékenykedő pedagógus sokak szemében már-már a liberális nevelés példájának tűnhet, amennyiben fő módszere a szeretettel teli nevelés, a figyelem és az energiák lekötése, valamint a fiatalokkal eltöltött minél több idő volt. A pofont nem csak rossznak, de kifejezetten kontraproduktívnak tartotta.

Hasonlóan egy ismeretlen ókori mezopotámiai írnoktanonchoz, aki egy versében így ír a verésről:

„...a tábla házába mentem.

A tábla házában a felvigyázó rám szólt: 'Miért késtél el?'

Megijedtem, hevesen vert a szívem.

Mesterem szeme elé kerülve földig hajoltam. A tábla házának atyja kikérdezte táblám, elégedetlen volt vele és megütött.

[...]

'Engedélyem nélkül miért beszélgettél?' és megütött; a felügyelő rám szólt:

'Engedélyem nélkül miért hajolgattál?' és megütött; a szabályzat embere rám szólt:

'Engedélyem nélkül miért álltál fel?' és megütött; a kapu embere rám szólt:

'Engedélyem nélkül miért mentél ki?' és megütött; a bot embere rám szólt:

'Engedélyem nélkül miért nyújtogattad kezed?' és megütött; a sumer nyelv embere rám szólt:

'Hibásan mondod a sumert!' és megütött; mesterem rám szólt:

'Kezedet nem jól tartod!' és megütött.

Az írnoksorsot megutáltam, az írnoksorsot meggyűlöltem.”

A kiemelés természetesen én biggyesztettem a szöveghez. Azért hogy jól lássuk: már több ezer évvel ezelőtt tisztában voltak azzal, ami mára teljesen alapvető felfogás kellene legyen, azaz hogy egy gyerek megverése, de akár felpofozása csak a félelmet és a szorongást növeli a bántalmazottban, a kívánt viselkedési minta beépülését a legritkább esetben éri el – annak ellenkezőjét annál inkább.

Csodás világ lenne, ha ezt a kommentelő magyar lakosság is megértené. Felgyülemlett frusztrációját pedig inkább valamiféle harcosok klubjának alapításában, nem pedig gyengébb, kisebb, védekezni alig tudó gyerekek ütlegelésében vezetné le.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Saját szövetségesei szavazzák le rendszeresen Baranyi Krisztinát – Miért tört ki politikai hidegháború Ferencvárosban?
Egyre gyakoribbak a konfliktusok a kerületben, de az ellenzéki pártok biztosak benne, hogy a 2024-es választáson újra győzni fognak. Utánajártunk, mi áll a vita hátterében.

Link másolása

hirdetés

A 2019-es önkormányzati választáson Budapest sok másik kerületéhez hasonlóan Ferencvárosban is az ellenzék került hatalomra: polgármesternek a függetlenként induló Baranyi Krisztinát választották, a képviselő-testületben pedig kétharmados többséget szerzett az MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd, Jobbik és LMP által alkotott összefogás.

A győzelem után viszont hamar felszínre kerültek a törésvonalak a független polgármester és a pártok politikusai között. A testületi többség a közelmúltban leszavazta többek között a részvételi költségvetést, egy ukrán menekülteknek szóló adományszámla létrehozását, a Bakáts Bunker nevű underground kulturális tér fejlesztését (ezt még nem véglegesen), valamint a kerületi lap költségvetésének megemelését – bár erről nem a testület döntött, innen nemrég a főszerkesztőt is kirúgták.

Tavaly nyáron nem a szakmai bizottság által javasolt jelöltet választották a Pinceszínház igazgatójának, és a köztisztaságért felelős önkormányzati cég élére is olyanokat szavaztak meg, akiknél a polgármester szerint sokkal alkalmasabb pályázók is indultak. Mindeközben Baranyi tiltakozása ellenére visszamenőleges hatállyal felemelték a saját fizetésüket.

Ebben a cikkben mindkét oldalt megszólaltatva annak jártunk utána, mennyire mély valójában a konfliktus, veszélyeztetheti-e a kerület működését a ciklus hátralévő részében, és borulhat-e emiatt akár a 2024-es összefogás is.

A polgármester vétózhatna, de nem teszi

Baranyi Krisztina szerint Ferencváros azért is speciális helyzetben van, mert ez az egyetlen olyan önkormányzat, ahol a polgármesterjelölt személye előválasztáson dőlt el, nem a pártok alkui alapján.

hirdetés

Ennek viszont nem volt része a képviselő-testület tagjainak kiválasztása. Bár kérte, hogy a győzelme esetén abba is beleszólhasson, a pártok ettől mereven elzárkóztak: közölték vele, hogy kizárólag akkor egyeznek bele az előválasztásba, ha a polgármester elfogadja a döntést a jelöltek személyéről.

Ennek következtében a képviselő-testületben mindössze az LMP-s Reiner Roland Baranyi Krisztina eredeti támogatója. Bekerült viszont öt fideszesen és a Lokálpatrióták nevű szervezet szintén kormánypártokhoz húzó jelöltjén kívül tíz olyan képviselő, akik a 2019-es választás előtt a saját jelöltségük mellett abban is megállapodtak, hogy Jancsó Andrea lesz a közös polgármesterjelölt. Baranyinak végül mégis sikerült kiharcolnia az előválasztást, ahol 71-29 arányú győzelmet aratott.

A polgármester azt mondja, ő előzetesen a testület nagyjából felét gondolta alkalmasnak, jelen állás szerint viszont csak 1-2 embert tudna említeni, akikkel konfliktusosan bár, de együtt tud dolgozni. Szerinte főként a döntések megalapozatlanságával, a részletesen alátámasztott érvelés hiányával van probléma.

„Ez egyrészt a szakmai hiányosságokra, másrészt az alapvető önkormányzati ismeretek hiányára vezethető vissza. Nagyon sok új képviselő szerzett mandátumot 2019-ben, akik korábban nem politizáltak, így nem feltétlenül vannak tisztában a hivatal működésével, a polgármester szerepével, sőt adott esetben az önkormányzati törvénnyel sem” – fogalmaz, hozzátéve: ebből számos konfliktus adódik, olyan felvetésekről kell hosszasan vitatkozni, amelyek konkrétan törvényellenesek, tehát napirendre se kellene tűzni őket.

Reiner Roland és Baranyi Krisztina

Ilyennek tartja például a már említett visszamenőleges illetményemelést, ami szerinte törvényt sért, mégis bármiféle egyeztetés nélkül megszavazták. A polgármester ezért panaszt tett a kormányhivatalnál, de egyelőre nem érkezett meg az állásfoglalásuk.

„Más témákban is nagyon ritka az előzetes egyeztetés, ezért konkrét ügyeket is magán a testületi ülésen kell megvitatni, adott esetben meggyőzni őket, miért szavazzák meg. Pedig ennek nem ez lenne a terepe.”

A Baranyival együtt hatalomra jutott ellenzéki tömb egyébként nem egységes: az MSZP és a DK által alkotott Demokraták frakciószövetségben 4 megválasztott képviselő dolgozik, de a döntések forrásaink szerint nagyobb körben születnek. Több más külső szereplővel együtt rendszeresen részt vesz a frakcióüléseken Pál Tibor, a szocialisták korábbi kerületi erős embere is, aki a Baranyi által kirobbantott parkolási botrány egyik érintettje volt.

A másik, Új Pólus nevű frakciószövetségnek pedig jelenleg 3 momentumos (köztük az előválasztáson alulmaradt Jancsó Andrea) és egy jobbikos képviselő a tagja, miután 1-1 párbeszédes, LMP-s és momentumos már kilépett. Ők azóta függetlenként politizálnak, de gyakran szavaznak együtt volt frakciótársaikkal a polgármester ellenében.

Baranyinak ugyan hivatalosan van vétójoga a testületi döntések felett, de ezzel eddig egyszer sem élt. Elmondása szerint azért, mert a kerület szempontjából fontos döntéseknél vannak prioritások.

„Ha egy-két elemükkel nem értek egyet, attól még nem fogom megvétózni, mert fontosabb, hogy az adott döntés megszülessen. Például ha a költségvetésben bizonyos dolgokra kevesebbet, másra többet szeretnének áldozni, mint én, számomra az egész csomag elfogadása fontosabb annál, mint hogy érvényesítsem a részletekbe menő akaratom.”

A szavazások eredményét ezzel amúgy se lehetne semmissé tenni, csak annyit érne el vele, hogy a következő testületi ülésen újratárgyalják az adott témakört.

Az alpolgármester-választás, mint ősbűn

Baranyi utólag visszatekintve úgy látja, az alpolgármester-választás volt az első komolyabb konfliktus közte és a testület tagjai között. A pártok öt alpolgármestert akartak, ő viszont ebbe nem ment bele – elmondása szerint azért, mert a Fidesz is kettővel vezette a kerületet, és nem szerette volna azzal kezdeni a munkáját, hogy felemeli ezt a kvótát a két és félszeresére.

„Gyakorlatilag ez is a pártok egyik kifizetőhelyeként működött volna, mivel a feladatkörök úgy lettek volna elosztva, hogy egyik sem tesz ki teljes állást” – állítja. A pártok ezt határozottan cáfolják: az Új Pólus frakciószövetség vezetője, Takács Krisztián szerint a feladatköröket végül meg se határozták, mivel a személyek kiválasztásáról Baranyi egy személyben döntött. „A vádakkal ellentétben elfogadhatatlannak tartjuk a kifizetőhelyek fenntartását” – teszi hozzá.

Az alakuló ülésen végül megszavazták a Baranyi által javasolt két alpolgármestert, a kutyapártos Döme Zsuzsannát és az LMP-s Reiner Rolandot, de a polgármester szerint érezhető volt a feszültség, ő ezért legkésőbb innen, de még inkább az előválasztástól eredezteti az azóta is tartó hidegháborús légkört.

Baranyi ugyan egy momentumos és egy DK-s képviselőnek is felajánlotta, hogy legyenek az alpolgármesterei, de ezt mindketten visszautasították, mivel a pártjuk más személyeket szánt volna a posztra. Ők viszont Baranyi számára nem voltak elfogadhatók, így végül meghiúsult az egyezség.

Torzsa Sándor, a Demokraták frakciószövetség vezetője szerint a polgármester ezzel felrúgta az előzetes megállapodást.

„Mi sem zsűrizzük az ő kabinetjének tagjait, ezért cserébe elvárható lenne, hogy ő is elfogadja a Demokratikus Koalíció, mint autonóm párt által kiválasztott jelöltet” – érvel Torzsa, aki szerint az előválasztáson természetes versenyszituáció volt, az ottani sebek beforrasztásáért pedig ők is sokat tettek.

Utána viszont hidegzuhanyként érte őket, amikor Baranyi deklarálta, hogy mivel ő pártfüggetlen jelöltként győzött, a továbbiakban is ennek szellemében szeretne döntéseket hozni. Torzsa szerint a sajtóból tudták meg azt is, kiket szeretne alpolgármesternek, mégis megszavazták őket, mivel törekedtek a partnerségre.

Az első hónapokban még Döme Zsuzsanna szerint is viszonylag zökkenőmentes volt a munka, akadtak ugyan szakmai viták, de a lényeges ügyekben végül mindig összezárt a testület. Ezután viszont kitört a járvány, beszüntették a testületi és a bizottsági üléseket, így teljesen újfajta működésre kellett átállni.

„A képviselők ebben lényegében nem vettek részt. Mindenről folyamatosan tájékoztatást kaptak, de számottevő ötleteik nem voltak, mindössze maszkot osztani segítettek az elején” – állítja Döme.

Takács Krisztián árnyalja a fentieket: szerinte más önkormányzatoknál bevett gyakorlat volt, hogy a polgármester bevonta a képviselőtestületet a döntések meghozatalába, így biztosítva a demokratikus működést. Ferencvárosban ugyanakkor ez nem valósult meg, a képviselők a meghozott döntésekről kaptak utólagos tájékoztatást – állítja.

Baranyi azt mondja, a képviselők sok javaslatát befogadták, akár a költségvetéssel, akár a rehabilitáció folytatásával vagy kulturális ügyekkel kapcsolatban. Tehát állítása szerint nem volt olyan, hogy pusztán a feszültség miatt elutasított olyasmit, ami a kerület érdekét szolgálta.

„Sokszor a saját pártjuk által hangoztatott elvekkel mennek szembe”

A testületi ülések tavaly tavasszal kezdődtek újra, Döme szerint már akkor több olyan fontos rendeletmódosítás terítékre került, ami sokáig húzódott a képviselők ellenállása miatt. Ilyen volt például a lakáspályázatok ügye.

„Szinte már hülyének éreztem magam, hogy hétről hétre azt kell mondanom a néninek, aki várja, hogy a fideszes évek után végre átlátható pontrendszer legyen, hogy sajnos a legutóbbi ülésen se sikerült megszavazni” – fogalmaz az alpolgármester.

Baranyi azt állítja, a lakásrendeletnél már az első javaslatba beépítették a képviselők releváns észrevételeit, végül mégis csak harmadszori nekifutásra szavazták meg. Két ügy van még, amit nagyon súlyosnak tart, az egyik az önkormányzati cégek vezetőinek kinevezése, a másik pedig a Pinceszínház igazgatóválasztása.

„Ebben nagyon rigorózus vagyok: szeretném, ha megfelelő szakmai háttérrel és tapasztalattal rendelkező emberek kerülnének pozícióba, mert csak akkor tud jól működni az adott cég. Ugyanezt gondolom a kultúráról és a médiáról is.”

A köztisztasági és zöldfelületekért felelős cég vezetőjének személye a polgármester szerint pártalkuk mentén dőlt el, az egymás között leosztott pozíciók következményeként.

„Több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembereket szavaztak le, végül egy olyan jelölt lett a befutó, akinek az önéletrajzában cserepes növények gondozása szerepelt, mint referencia” – állítja Baranyi.

A kiválasztott ügyvezető ráadásul alig egy év után nyugdíjba ment, ezért újra pályáztatni kellett, de a polgármester szerint itt is sokkal jobb jelentkezőket szavaztak ki egy kevésbé alkalmas jelölt kedvéért.

„Ő ráadásul egyértelműen pártember, korábban a frakciótitkáruk volt, egy másik cég felügyelőbizottságában pedig pártdelegáltként vett részt. Lényegében a saját emberüket szavazták pozícióba” – állítja.

A Pinceszínház igazgatóválasztása is komoly hullámokat vetett egy évvel ezelőtt: Döme szerint itt meglett volna a lehetőség, hogy a Fidesz politikai kinevezéseit joggal kritizáló ellenzék végre megmutassa, hogy képes egy ilyen kérdésben a szakmai vélemények mögé beállni, de ez nem történt meg. A testületi többség végül a szakmai zsűri javaslatával ellentétesen szavazott (ők a legnagyobb arányban dr. Komáromi György pályázatát támogatták).

„Sokszor a saját pártjuk által hangoztatott elvekkel mennek szembe, hiszen a Momentum például rengetegszer elmondta, hogy minden kinevezést kizárólag szakmai alapon támogatnak. Az itteni pártalkuk során ezt viszont elfelejtették” – mondja Baranyi.

Torzsa Sándor szerint ők a végsőkig törekedtek a kompromisszumra, de egyszerűen rutintalannak érzik a városvezetést, ráadásul politikai nézeteltérések helyett egyre gyakoribb, hogy kőkemény szakmai vitákat kell folytatniuk.

„Ki kell mondani, hogy szakmaiatlan, nem megfelelően előkészített projektek futnak, amelyekbe muszáj a képviselő-testületnek beavatkoznia, különben jogi és gazdasági problémák sora következne. A kerület annak köszönhetően tud működni, hogy mi folyamatosan korrigálunk.”

Szerinte amikor valamit leszavaznak, azt mindig jó indokkal, kizárólag szakmai érvek mentén teszik. Döme Zsuzsanna ezzel szemben úgy érzi, az utóbbi időben előfordultak olyan esetek, amikor inkább már a személye miatt blokkoltak egy adott szavazást, nem a konkrét ügy miatt.

Ilyen volt szerinte a Public Art köztéri művészeti pályázat keretének csökkentése, legutóbb pedig a részvételi költségvetés leszavazása. Utóbbit azért is érthetetlennek tartja, mert egy mindössze 10 millió forintos összegről lett volna szó, miközben máshol akár 80-100 millió forint elköltéséről is a helyi lakosok dönthetnek.

Döme szerint ő valóban nem a „füstös szobákban megbeszéljük, ki kinek az embere” hozzáállást képviseli, de abban is biztos, hogy eddigi két és fél éves alpolgármestersége alatt egyetlen olyan döntést sem hozott, ami nem a kerület érdeke lett volna, hanem a sajátjáé vagy a pártjáé.

Baranyi Krisztina különösen méltatlannak tartja, hogy a legutóbbi testületi ülésen a képviselők a saját fizetésüket kivétel nélkül megemelték, a hivatalosan társadalmi megbízatású (ezért eleve kevesebbet kereső) Döme Zsuzsannáét viszont változatlanul hagyták.

Döme fizetése ezért most annak ellenére alacsonyabb, mint a képviselőké, hogy napi átlag 10 órát tölt a hivatalban, míg a többieknek csak havi egy testületi és néhány bizottsági ülésen kell részt venniük, más elvárás nincsen velük szemben.

Torzsa Sándor nem tagadja, hogy elégedetlenek Döme Zsuzsannával, szerinte több szempontból is erős kritika illeti az alpolgármester munkáját.

A bevezetőben említett Bakáts Bunker esetében például nehezményezték, hogy egy mindössze háromsoros szakmai előterjesztés alapján hozták létre, a felújítására pedig eredetileg 10 millió forintot szántak, de az összeg végül 50 millióra emelkedett.

Takács Krisztián szerint a részvételi költségvetésre azért szavaztak nemmel, mert előkészítetlen volt a pályázat kiírása, lassan haladt megvalósítás, az egyre magasabb infláció miatt ezért úgy döntöttek, hogy inkább másra használják fel az összeget.

Ez az ügy is belejátszott abba, hogy az Új Pólus nem szavazta meg Döme fizetésemelését, mivel szerintük szakmai mulasztást követett el. Takács azt is megemlíti, hogy az alpolgármester hiába felel a kultúráért, vannak olyan aspektusok, amiket nem tart kellően fontosnak, például az egyházakkal való kapcsolattartást.

Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy Döme a pandémia idején egyszer már kapott emelést, a képviselők illetménye viszont 2014 óta nem változott.

Döme Zsuzsanna (fotó: Déri Miklós)

Mi lesz így 2024-ben?

Baranyi érteni véli, hogy a korábbi konfliktusok miatt a képviselők szeretik megnehezíteni a közös munkát, de szerinte ezzel együtt is muszáj a kerület érdekét szem előtt tartaniuk, hiszen nem vállalhatják fel, hogy szembemennek a választóik akaratával.

„A legfontosabb dolgokkal ezért nem mennek szembe, az pedig, hogy nekünk valamivel több ősz hajszálunk lesz, másodlagos szempont, ha a kerület jó irányba megy. Márpedig a visszajelzések szerint ez a helyzet, nagyon sok előremutató, jó gyakorlatot sikerült itt megvalósítanunk, amelyek országos szinten is pozitív elismeréseket kaptak” – mondja a polgármester. Ebből adódóan nem tart a 2024-es választástól, annak ellenére sem, hogy állítása szerint a képviselők kijelentették: külön polgármester- és képviselőjelöltekkel indulnak majd.

Szerinte a kerület érdeke, hogy továbbra is sikeres városvezetés legyen, ő pedig minden probléma ellenére úgy látja, hogy ez adott. Számos eredményt értek el az elmúlt két és fél évben, ezek közül is kiemelkedőnek tartja a forgalomcsökkentést, a pályázati rendszer átalakítását, valamint az önkormányzat átláthatóvá tételét, amit már többen is díjaztak.

„A választók fogják kikényszeríteni az előválasztást, ahogy 2019-ben. Nem hiszem, hogy megbocsátanák, ha egy esetleges külön indulás miatt a Fidesz kerülne ki nevető harmadikként” – összegez Baranyi, aki ezért biztos benne, hogy meg tudnak majd egyezni. Ha viszont mégsem, ragaszkodni fog az előválasztáshoz, mivel annak semmi értelmét nem látja, hogy két tömbben induljanak a Fidesz ellen.

Torzsa Sándor és Takács Krisztián is egyetértenek abban, hogy egyik vita sem olyan mély, ami ellehetetlenítené a kerület működését. „Ameddig én önkormányzati képviselő vagyok, nincs olyan Isten, hogy annyira elfajuljanak a dolgok” – fogalmaz Torzsa, aki szerint az ügyek nagy része csak fel van fújva, a polgármester a hangulatkeltés miatt szellőzteti meg őket a sajtóban és a Facebookon.

Abban mindketten biztosak, hogy a ciklust fennakadás nélkül végig fogják csinálni, és a következő választáson is győzelmet aratnak majd. Arról viszont nem akartak nyilatkozni, támogatják-e Baranyi újraindulását, vagy ha saját jelöltet állítanak, akkor az előválasztást.

Szerintük ez a kérdés még nem aktuális, de ha eljön az ideje, le fognak ülni tárgyalni és meg fognak egyezni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: