Nyár végéig a járvány 2.2 millió amerikaival végez a legrosszabb forgatókönyv szerint
A theatlantic.com-on jelent meg a tudományos témákkal foglalkozó újságíró, Ed Yong cikke, melyben érthetően és nagyszerűen összefoglalta, mire számíthat az USA a koronavírus kapcsán – de sok megállapítása Magyarországra ugyanolyan igaz, és elgondolkodtató.
Három hónappal ezelőtt még senki nem tudott a Sars-CoV-2 létezéséről, amely mára több mint 600 ezer embert fertőzött meg. Megroppantotta a gazdaságokat, a kórházak megteltek, az utcák kiürültek. A legtöbb ma élő ember nem látott hasonlót. Yong egyenesen odáig megy, hogy a világjárvány hasonló nyomot hagy az amerikai nép lelkében, mint a második világháború, vagy 9/11. A most születő gyerekek már egy, a COVID-19 által megváltozott társadalomban nőnek majd fel,
Yong ezért el is nevezte őket C generációnak.
Az USA először ott hibázott szerinte, hogy a Centers for Disease Control and Prevention nevű kormányügynökség hibás tesztet állított elő és terjesztett februárban. Bár független laborok készítettek alternatív megoldásokat, ezek fennakadtak a bürokrácia hálóján. Ezért nem volt képes az ország nyomon követni a vírus terjedését, nem készülhetett fel az egészségügyi ellátórendszer, amely már így is teljes kapacitáson működik, és épp egy komoly influenza szezonon van túl.
Ott is kezdenek kifogyni a maszkok, kesztyűk, és hamarosan elfogynak az ágyak és a lélegeztető gépek is.
Yong számos szakértőre hivatkozva állítja, hogy Amerika a várhatónál sokkal rosszabbul reagált a helyzetre.
A cikk igazán érdekes része azonban az, amiben a szerző azt vázolja, mit hozhat a jövő:
1. A következő hónapok
Bizonyos szempontból a közvetlen jövő már eldőlt. A COVID-19 ugyanis lassú lefolyású betegség. Sokan, akik napokkal ezelőtt betegedtek meg, csak most kezdenek majd tüneteket mutatni, akkor is, ha időközben önkéntes karanténba vonultak.
Közülük többen április elején kerülnek az intenzív osztályra.
Az USA-ban a mai napig 124 686 fertőzöttet regisztráltak, de a valós szám ennek többszöröse lehet. Múlt hétvégén még 17000 esetről tudtak, szerdán már 54000-ről, ebből is látszik, hogy a számok exponenciálisan nőnek. Az egészségügyi dolgozók már kongatják a vészharangokat: eszközhiány fenyeget, egyre több a beteg és az olyan ápoló vagy orvos, aki maga is megbetegedett.
Ha a jövőre vagyunk kíváncsiak, elég megnézni, mi van Iránban és Spanyolországban: a kórházakban elfogytak a helyek, az eszközök, az orvosok.
Az orvosoknak mérlegelniük kell, a betegek közül kiknek jobbak a túlélési esélyeik, kit mentsenek meg, kit hagyjanak meghalni.
Az USA-ban kevesebb az egy főre jutó kórházi ágy, mint Olaszországban. Az Imperial College London tanulmánya szerint ezek az ágyak április végére megtelnek. Június végére minden intenzív férőhelyre 15 COVID-19-es beteg jut majd. Nyár végéig a járvány 2.2 millió amerikaival végez,
nem számolva a közvetett áldozatokat, akik azért halnak meg, mert a kórházak nem tudják ellátni a szívrohamot, stroke-ot, vagy például balesetet szenvedő betegeket.
Ez a legrosszabb forgatókönyv, és ahhoz, hogy elkerülhető legyen, négy dolognak kell megtörténnie, mégpedig gyorsan:
1: sürgősen maszkokat, kesztyűket és más védőfelszereléseket kell gyártani.
Ha az egészségügyi dolgozók nem maradnak egészségesek, az egész rendszer összeomlik. A hiány oka részben, hogy az utánpótlást megrendelés alapján gyártják le, másrészt olyan nemzetközi ellátó láncokra alapulnak, amelyek most eléggé bizonytalanok.
Amerikában már megkezdték a nemzeti stratégiai készletek felhasználását, amivel időt nyerhetnek, de ez sem kifogyhatatlan forrás.
(A cikk megírása óta Trump a védelmi termelési törvény értelmében utasította a General Motorst, hogy álljon át lélegeztető gépek gyártására.)
Négy gyártó magától is megkezdte védőeszközök készítését, de a kapacitásuk kicsi, és az elosztás is esetleges. Yong szerint az amerikai hadsereg külföldi bevetéseit szervező Honvédelmi Logisztikai Ügynökség bevonására lenne szükség az eszközök igény szerinti, egyenletes elosztására, ha nem akarják, hogy X városban arc elé kötött kendőben műtsenek az orvosok, miközben Y városban kupacokban állnak a felhasználatlan maszkok.
2: a COVID-19 tesztek tömeges kiosztása.
Az ügynökség ezt is megoldaná. A tesztek öt, egymástól független hiány miatt érkeznek lassan: nincs maszk azoknak, akik elvégeznék a tesztet; nincs garattampon, amivel vírus mintát vehetnének; nincs elég abból a készletből, amivel kivonhatnák a génanyagot a mintákból; nincsenek olyan vegyi anyagok, amelyek ezeknek a készletnek a részei; és nincs elég képzett ember a teszt elvégzésére.
A hiány egy részéért ismét csak az ellátó lánc sérülése a hibás: a vírus által legsúlyosabban érintett Lombardiában működik az egyik legnagyobb steril garattampon gyártó.
Trump március 6-án kijelentette, hogy mindenkit tesztelnek, aki szeretné.
Ez már akkor is valótlan volt és azóta sem változott.
De hiába siettek az illetékesek korrigálni az elnöki kijelentést, a kórházakat megrohanták a tesztet követelő emberek, sokan olyanok is, akiknek egyáltalán nem voltak tünetei.
Időbe telik, mire lehetőség nyílik széleskörű tesztelésre.
3. Itt jön a harmadik sürgős intézkedés, a szociális távolságtartás.
Yong érzékletesen magyarázza ennek a szükségességét. Jelen esetben csupán kétféle amerikai van – írja. Az A csoportba tartozik mindenki, aki érintett az egészségügyi helyzetkezelésben, akár beteg, akár vizsgálatokat végző orvos, akár utánpótlást előállító gyártó. A B csoport tagjai mindenki más,
az ő dolguk pedig annyi, hogy időt nyerjenek a B csoportnak a görbe lelapítására azzal, hogy elkülönülnek másoktól és ezzel elvágják a vírus terjedési útvonalait.
Hogy elkerüljük az egészségügy összeomlását, ezeket a drasztikus intézkedéseket meg kell hozni most azonnal, nem lehet kivárni, amikor majd a közvélemény arányosnak érzi őket.
4. Megfelelő koordináció:
Azokban a pillanatokban, amikor a közjó sokaktól kíván áldozatot, létfontosságú a világos koordináció – és ezzel el is érkeztünk a negyedik szükséglethez.
Miközben ráerőltetjük az emberekre a társadalmi távolságtartást, fontos lenne megnyugtatni és megfelelően informálni őket.
Ehhez képest Trump arról beszélt, hogy „urai vagyunk a helyzetnek”, miközben nyilvánvalóan nincs így, és azt is mondta, hogy az esetek száma „a nullához fog közelíteni”, miközben a számok folyamatosan emelkednek. Némelyik nyilatkozata, például amikor korlátlanul rendelkezésre álló teszteket ígért, csak tovább mélyítették a krízist.
A University of Pennsylvania nemrég közzétett egy analízist, amely szerint még ha társadalmi távolságtartás jóvoltából sikerül is 95 százalékkal csökkenteni a fertőzések arányát,
akkor is 960000 amerikainak lesz szüksége intenzív ellátásra.
Az USA-ban 180000 lélegeztető gép van, és csak 100000 lélegeztető gépre kapcsolt beteg ellátására elegendő szakképzett személyzet. Könnyelműség lenne feloldani a távolságtartást. Most, amikor a tesztek és a védőfelszerelések még mindig szűkösek, egyenesen katasztrofális.
Ha Trump a helyes úton marad, ha az emberek betartják a karantént, ha felpörgetik a teszteléseket, ha elég maszk készülhet, még van esély elkerülni a legrosszabb COVID-19 forgatókönyvet, és legalább átmenetileg keretek közé szorítani a járványt. Senki nem tudja, meddig fog tartani, de nem lesz gyors. Anthony Fauci, a National Institute of Allergy and Infectious Diseases (Nemzeti Allergia és Fertőzőbetegség Intézet) igazgatója szerint négy-hat héttől három hónapig bármi elképzelhető, de még erre sem venne mérget.
span class="alahuzott"> II. A végjáték
Még a tökéletes reakció sem vet véget a járványnak. Amíg a vírus létezik bárhol, fennáll a veszélye, hogy egy fertőzött utazó újra felszítja a járvány szikráját azokban az országokban is, ahol már egyszer eloltották. Máris megfigyelhető Kínában, Szingapúrban és más ázsiai országokban, ahol rövid időre úgy tűnt, megfékezték a betegséget. Ilyen körülmények között három végjáték képzelhető el.
Az egyik nagyon valószínűtlen, a másik nagyon veszélyes, a harmadik nagyon hosszú.
Az első, hogy minden ország egyszerre kényszeríti térdre a vírust, mint azt 2003-ban tetették a SARS esetében. Figyelembe véve, hogy a koronavírus járvány mennyire szétterjedt, és sok ország milyen rosszul boldogul, kimutathatatlanul kicsi az esély a világszinten összehangolt járványkontrollra.
A második lehetőség, hogy a vírus úgy viselkedik, mint a korábbi influenzavírusok: felégeti a világot, és elég immunis túlélőt hagy maga után ahhoz, hogy már nehéz lesz újabb gazdaszervezetet találnia. De ennek szörnyű ára lenne:
a SARS Cov-2 fertőzőbb és halálosabb, mint az influenza, alighanem több millió halott és összeomlott egészségügyi ellátórendszerek maradnának a nyomában.
Nagy-Britannia először ezt a nyájimmunitásos stratégiát fontolgatta, de visszakoztak, amikor a statisztikák megmutatták, milyen súlyosak lesznek a következmények.
A harmadik forgatókönyv, hogy a világ hosszan eljátszik a vírussal: mindig elfojtja az itt-ott kitörő járványokat, amíg el nem készül a vakcina. Ez a legjobb lehetőség, de a leghosszabb és legbonyolultabb is.
Elsősorban függ a vakcina elkészítésétől. A koronavírus ellen még nem létezik vakcina, úgyhogy a kutatóknak nulláról kell indulniuk.
Az első lépéseket lenyűgözően hamar megtették. A Moderna és a National Institues of Health vakcináját már el is küldték klinikai tesztelésre. Világrekord. De a kezdeti gyors lépéseket lassabbak követhetik.
A szakemberek becslései szerint 12-18 hónapba telik, mire kipróbált vakcinánk lehet.
Valószínű, hogy a koronavírus még legalább egy évig meghatározza majd az amerikaiak életét, de lehet, hogy sokkal tovább is. Ha a jelenlegi távolságtartási intézkedések beválnak, akkor idővel az élet visszatérhet a normális, vagy ahhoz hasonló kerékvágásba. De ha visszatér a status quo, visszatér a vírus is. Ami nem jelenti, hogy 2022-ig le kell zárni a társadalmat. Arra viszont fel kell készülni, hogy „újra és újra vissza kell térnünk a társadalmi távolságtartáshoz” - fogalmaz Stehphen Kissler a Harvardról.
Az, hogy milyen gyakoriak és milyen hosszúak lesznek ezek a fellángolások, a vírus két olyan tulajdonságától függ, amelyeket még nem ismerünk.
Az első: a szezonalitás. A koronavírusok téli betegségek, amelyek nyáron általában csökkennek vagy eltűnnek. Ez a SARS-ov-2-re is igaz lehet, de az évszakok változása nem biztos, hogy kellő mértékben lelassítja a vírust, ha ilyen sok immunológiai szempontból védtelen gazda áll rendelkezésre.
A második: az immunitás ideje. Amikor az emberek megfertőződőnek a megfázásos tüneteket okozó enyhébb koronavírus fajtákkal, kevesebb, mint egy évig maradnak immunisak rá. Ezzel szembe azok, akiket az eredeti – mostaninál sokkal súlyosabb – SARS vírus megfertőzött, sokkal tovább maradtak immunisak. Ha feltételezzük, hogy a mostani korona vírus a kettő közé esik, akkor
azok, akik átesnek rajta, vélhetően védettek maradnak néhány évig.
Ha a tudósoknak sikerül erről meggyőződniük, akkor az immunis polgárok visszatérhetnek dolgozni, gondoskodhatnak a veszélyeztetettekről, és vállukon vihetik a gazdaságot az újabb járványok idején.
Két felfutás között a tudósok dolgozhatnak gyógyszerek kifejlesztésén, a kórházak felhalmozhatnak készleteket, és széles körben oszthatnak teszteket, hogy a visszatérő vírust minél hamarabb tetten érjék.
Akár nyájimmunitás alakul ki, akár a vakcina lesz meg, a vírus egyre nehezebben fog terjedni, de teljes egészében alighanem akkor sem tűnik el. A jelentősége és súlyossága viszont remélhetően csökkenni fog.
III. Utána
Hatalmas ára lesz annak, hogy a lehető legkevesebb áldozattal jussunk el idáig. Mint azt egy másik újságíró Annie Lowrey írta, a gazdaságot olyan váratlan és súlyos csapás érte, amilyet senki most élő ember nem tapasztalt még.
Az USA-ban minden ötödik embernek csökkent a munkaideje, vagy elvesztette az állását.
A szállodák üresek. A repülőtársaságok a földön maradnak. Az éttermek és más kisvállalkozások bezárnak. Az egyenlőtlenségek nőnek. Az alacsony keresetűeket jobban sújtja a társadalmi távolságtartás, és nagyobb a valószínűsége, hogy olyan krónikus problémával küzdenek, ami növelik a súlyos fertőzés kockázatát.
Bár sokszor előfordult már, hogy a betegségek aláástak városokat vagy egész társadalmakat, de Elena Conis történész szerint Amerikában nagyon rég nem történt ilyesmi akkora mértékben, mint amit most láthatunk.
Ha a járvány alábbhagy, számítani kell egy második járványra, mégpedig a mentális betegségek terjedésére.
Egy ennyire rémisztő, bizonytalan időszakban az embereket elvágták a megnyugtató emberi kontaktusoktól. Az ölelések, kézfogások és más társadalmi rituálék veszélyessé váltak. A szorongással, obszesszív-kompulzív zavarral élők szenvednek. Az időseket, akik már így is nagymértékben kiszorultak a közösségi életből, arra kérik, hogy húzódjanak még inkább háttérbe, így ők még magányosabbak lesznek.
Az ázsiaiakat rasszista támadások érik, amik alá az elnök is adja a lovat, amikor a koronavírust úgy hívja, „a kínai vírus”.
A családon belüli erőszak és a gyermek abúzus is fel fog futni, mivel az embereket bezárjuk a nem biztonságos otthonokba. A gyerekek, akiket többé-kevésbé megkímél a vírus, olyan mentális traumákat szenvedhetnek el, amelyek végigkísérik őket felnőttkorban is.
A járvány után előfordulhat, hogy azokat, akik felépültek a COVID-19-ből, megbélyegzik, megszégyenítik majd, ahogy az az Ebola, a SARS vagy a HIV túlélőivel történt. Az egészségügyben dolgozóknak is idő kell a gyógyuláshoz: Egy-két évvel azután, hogy a SARS végigsöpört Torontón, azok, akik a járványt kezelték, még mindig kevésbé produktívak voltak, és nagyobb eséllyel éltek át kiégést vagy poszt traumás stresszt.
„A vuhani kollégáim megfigyelték, hogy vannak emberek, akik nem hajlandóak elhagyni az otthonukat, és agorafóbiásak lettek” – mondja Steven Taylor, a University of British Columbiáról.
Mások szerint viszont sokkal jobbá is válhat a világ, ha sikerül kilábalnunk a traumából.
A közösségek máris találtak új megoldásokat az érintkezésre, még ha ténylegesen nem is találkozhatnak.
Az egészséggel kapcsolatos hozzáállás is változhat.
„A HIV és az AIDS megjelenése teljesen megváltoztatta azoknak a fiataloknak a szexuális viselkedését, akik a betegség csúcsán váltak nemileg éretté” – idézi a cikk Conist. „A kondom használata megszokottá vált. A nemi betegségek szűrése mainstream lett.”
Példaként hozzáteszi, a 20 másodperces kézmosás, amit eddig még a kórházakban is nehéz volt elfogadtatni, a járvány végére annyira megszokottá válhat, hogy fel sem tűnik majd.
A járványok társadalmi változásokat is okoznak. Az emberek, vállalkozások és intézmények meglepően gyorsan alkalmazkodtak olyan gyakorlatokhoz, amelyektől korábban ódzkodtak, például az otthonról dolgozás vagy a konferenciahívások.
Talán az ország megtanulja, hogy a felkészültségnek nemcsak a maszkok, a vakcinák, a tesztek képezik részét, hanem a tisztességes munkaerő-politika és a stabil, egyenlő egészségügyi rendszer is.
Talán végre megértik, hogy az egészségügyi dolgozók és a közegészségügyi szakértők jelentik az ország immunrendszerét, ami el volt nyomva.
A COVID-19 után újra kell gondolni az amerikai identitást is. Az olyan amerikai értékek, mint az individualizmus, a felsőbbrendűségi érzés és a dacosság azt jelentették, hogy amikor életeket kellett volna menteni azzal, hogy otthon maradnak, sok ember elözönlötte a bárokat és klubokat. A 9/11-et követő, intézményesített terrorizmus-ellenes hangulat azt eredményezte, hogy az amerikaiak nem voltak hajlandóak félni.
De a SARS-CoV-2-t nem érdekli, félnek-e, csak a sejtjeiket akarja.
Az izolációs retorikának is voltak buktatói. Azok a polgárok, akik Kínában egy távoli helyet láttak, ahol denevéreket esznek és elfogadott az autokrácia, meg sem gondolták, hogy ők lehetnek a következőek a járványban, vagy, hogy az ország esetleg nincs rá felkészülve.
Minden krízis után jellemző, hogy rövid ideig az emberek jobban odafigyelnek, de ha visszaáll a normalitás, a váratlan események ismét elképzelhetetlenné válnak. Szerencsére van okunk azt gondolni, hogy a mostani járvány hatásai tartósabbak lesznek.
A korábbi járványok vagy alig érintették az USA-t (SARS, MERS, Ebola), vagy enyhébbek voltak a vártnál (a H1N1 2009-eben), vagy jellemzően bizonyos embercsoportokra korlátozódtak (Zika, HIV). A COVID-19 járvány ugyanakkor mindenkit közvetlenül érint, megváltoztatja a mindennapi életet. De másban is különbözik korunk minden más, fontos rendszerszintű kihívásától. Ha egy kormányzat mellébeszél a klímaváltozásról, annak hatásai csak évekkel később érződnek, és akkor is nehéz tetten érni őket. Egészen más az, amikor egy elnök azt mondja, hogy mindenki kaphat tesztet, és egy nappal később bebizonyosodik, hogy nem igaz.
A járvány demokratikus.
Azok az emberek, akiket normál esetben megvéd a pénzük és a hatalmuk a krízisektől, ugyanúgy karanténba vonulnak, pozitív lesz a tesztjük, meghalnak a szeretteik.
9/11 után a világ az antiterrorizmusra koncentrált. A COVID-19 után talán a közegészségügyre terelődik a figyelem. Várhatóan megnövekszenek a virológiára és vakcinológiára szánt pénzek, több diák jelentkezik szűrésekre, és megnő az orvosi segédeszközök gyártása.
A cikk végén Yong kétféle jövőképet vázol fel
Az egyikben az emberek elhiszik, hogy Amerika győzte le a vírust. A sok bakija ellenére Trump megítélése javul. Sikeresen állítja be Kínát a gonoszként, aki a vírusért felel, miközben Amerika a hős. A második elnöksége alatt az USA még jobban bezárkózik. Kilép a NATO-ból és más nemzetközi szövetségekből, tényleges és képletes falakt épít, nem fektet be más országokba.
A C generáció úgy nő fel, hogy a kommunisták és a terroristák helyét a külföldi járványok veszik át, mint fő fenyegetés.
De azt is el lehet képzelni, hogy Amerika okul a történtekből. A közösségi szellem, ami ironikus módon a társadalmi elkülönülésből születik, arra készteti az embereket, hogy nyissanak kifelé, a külföldi és belföldi szomszédjaik felé egyaránt. A 2020-as választásokon megtagadják az „Amerika az első” politikát. A megváltozott gondolkodásnak és az új befektetéseknek hála az egészségügy szárnyal. A C generációs srácok azt írják a dolgozataikban, hogy ha felnőnek, epidemiológusok akarnak lenni. A közegészségügy válik a külpolitika sarokkövévé. Az USA vezetésével új, globális együttműködés jön létre olyan kihívások leküzdésére, mint a járványok és a klímaváltozás.
2030-ban megjelenik a semmiből a SARS-CoV-3, és egy hónap alatt térdre kényszerítjük.
