KULT
A Rovatból

Nicolas Cage tette sztárrá, fél Hollywooddal randizott, és nem bízik azokban, akik sosem drogoztak – Johnny Depp 60 éves

Szegény gyerek- és tinédzserkor, kábítószer, pia, depresszió, dühkitörések: sötét helyről került a filmvilág csúcsára, hogy onnan jó meredeken bucskázzon le újra. Vajon van még a számára remény?


Hollywood egyik legnagyobb filmsztárja John Christopher Depp II néven született 1963. június 9-én a Kentucky állambeli Owensboróban, John és Betty Sue Depp gyermekeként. Depp édesapja építőmérnökként dolgozott, édesanyja pedig pincérnőként, illetve ő vezette a háztartást is. Négy gyermek közül Johnny volt a legfiatalabb, saját bevallása szerint pedig visszahúzódó volt és különc. Az apja munkája miatt gyakran költözött a família, végül a floridai Miramarban kötöttek ki, Johnny 7 éves korában. Nagyjából egy évig egy motelben éltek, amíg az apja munkát keresett.

Depp utálta az új otthonát, és a családi problémák okozta stressz miatt már 12 évesen elkezdett dohányozni, drogokkal kísérletezni, és önpusztító életmódba kezdett. „A pubertáskor nagyon homályos volt. Szó szerint bezártam magam egy szobába, és gitároztam” – emlékezett vissza.

1978-ban, Johnny 15 éves korában váltak el a szülei, s az ő feladata lett, hogy eljárjon az apja irodájába, és felvegye a heti gyerektartáspénzt. A család szétesése miatt Depp eléggé elhidegült az apjától. 16 éves volt, amikor otthagyta a középiskolát, és csatlakozott a Kids nevű zenekarhoz gitárosként. A csapat viszonylag rövid időn belül elég sikeres lett ahhoz, hogy olyan ismert formációk előzenekara legyen, mint pl. a Talking Heads vagy a The B-52’s, megélni azonban nem tudtak belőle. Volt, hogy Depp hónapokig egy barátja ’67-es Chevy Impalájában élt.

A bűvös 21-es szám

1983-ban, vagyis 20 évesen Johnny megismerkedett a nála 5 évvel idősebb sminkessel, Lori Allisonnal, akit még abban az évben feleségül is vett, s szintén ez volt az az év, amikor a zenekarával együtt Los Angelesbe költöztek a nagy siker és a befutás reményében. Még ekkoriban is igen kevés pénzből éltek, ezért egy telemarketing cégnél tollak eladásából tartották fenn magukat.

Egy évvel később azonban Depp úgy döntött, kipróbálja magát színészként, amikor a felesége, Lori bemutatta őt az exének, Nicolas Cage-nek, akinek a karrierje ekkoriban volt felívelőben, már túl volt a Lány a völgyből és a Rablóhal című filmeken.

Cage meglátta Deppben a lehetőséget, és összehozta őt egy dörzsölt hollywoodi ügynökkel. Néhány kisebb statisztaszerep után (amik olyan kicsik voltak, hogy az IMDb sem jegyi őket) pedig Johnny megkapta első igazi filmszerepét a Rémálom az Elm utcában (1984) című horrorfilmben, amiben kapott egy emlékezetes haláljelenetet is (ágy…vérszökőkút…mindannyian emlékszünk…).

1985-re a Kids felbomlott, nem sokkal később pedig Depp házassága is. Az Allisonnal való szakítása után összejött a színésznő Sherilyn Fenn-nel (Twin Peaks), akit a Dummies (1985) című rövidfilm forgatásán ismert meg. El is jegyezték egymást, de az esküvőre már nem került sor. A szakításuk után pedig Johnny megismerkedett Jennifer Grey-jel (Dirty Dancing), akinek szintén megkérte a kezét, ám az ő románcuk sem tartott sokáig.

Depp ekkor már komolyan elkezdett színészetet tanulni: először a Los Angeles-i Loft Studio óráin, majd egy magántanárnál. A leckék végül 1987-ben kifizetődtek, amikor ő ugorhatott be Jeff Yagher helyett a tinik közé beépített zsaru, Tommy Hanson szerepébe a 21 Jump Street című népszerű, kanadai gyártású tévésorozatban.

A széria pedig szinte azonnal sztárrá tette Deppet: egyik napról a másikra tinibálvány lett belőle, bár ő maga neheztelt erre a címkére.

A Telegraph-nak adott 2006-os interjújában elmondta, hogy úgy érezte, a sorozat előrehaladtával egyre inkább stagnált, egyhelyben toporgott. "Egyszerűen kezdett az egész egy akciódús konzervdobozzá válni. Csak gyártod, és elküldöd, ennyi" - mondta Depp, aki állítólag megpróbálta kirúgatni magát a produkcióból, egy ízben még a lakókocsiját is szétverte. Amikor 1989-ben lejárt a 21 Jump Street-es szerződése (közben kapott egy mellékszerepet Oliver Stone Oscar-díjas háborús filmjében, A szakaszban is), rögtön megragadta a lehetőséget, hogy kihívásokat keressen, és más szerepekben is kipróbálhassa magát.

Ollókkal a csúcsra

1990-ben Depp főszerepet játszott John Waters '50-es években játszódó zenés filmjében, a Cry-Babyben, ami kultikus siker lett, s ugyanebben az évben lehetőséget kapott arra is, hogy megmutassa színészi sokoldalúságát Tim Burton fantasyje, az Ollókezű Edward címszerepében, amelyben nem félt szépfiús imidzsét lecserélni egy szadomazo cuccokba bújt, hegekkel teli, csúnyácska, ám csupaszív androidra. A film nemcsak A-listás színészként tette ismertté Deppet, hanem több mint 86 millió dolláros bevételt is hozott a kasszáknál.

A siker után Johnny komolyabb, sötétebb, sajátos szerepeket keresett, távol tartotta magát a blockbusterektől, és következetesen olyan szerepeket választott, amelyek a kritikusokat és a közönséget egyaránt meglepik.

Az Ollókezű Edward felvételein ismerte meg Winona Rydert, akire már A rock ’n’ roll ördöge (1989) című film premierjén történt rövid találkozásuk alkalmával szemet vetett. A forgatáson kezdtek el randizni, és hamarosan hollywoodi álompárrá váltak. Öt hónappal az első randevújuk után el is jegyezték egymást. Szerelmük megerősítésére Depp még a "Winona Forever" feliratot is rátetováltatta a jobb karjára. 1993-ban azonban szétmentek, miután Ryder szülei megtiltották a lányuknak, hogy férjhez menjen.

A magánéletén kívül Depp továbbra is virágzott, kritikai elismerések sorát és egyre nagyobb népszerűséget szerzett alaposan megválogatott munkáival. A jelentősebb karakterei közé tartozott a Benny és Joon (1993) című filmben a mizantróp Sam, amiért Golden Globe-jelölést kapott (korábban az Ollókezű Edwardért is kijárt neki egy), vagy a Gilbert Grape (1993) címszereplője.

Vad évek

1993 augusztusában Depp és két üzlettársa megvásárolta a Los Angeles-i The Viper Room nevű klubot, amely azonnal a Sunset Strip legmenőbb szórakozóhelyévé vált. Johnny arra kezdte használni a klubot, hogy a vendégeket megismertesse újonnan alakult P nevű zenekarával, amellyel gyakran adott ott sikeres koncerteket.

Még ugyanezen év október 31-én került be a hely a köztudatba egy tragédia miatt, amikor a 23 éves elismert színész, River Phoenix a klub előtt kábítószer-túladagolás miatt rohamot kapott, néhány órával később pedig meghalt a kórházban.

Ekkoriban Depp is gyakran drogozott, és időnként mély depresszióba zuhant. „Nem bízom senkiben, aki soha nem volt önpusztító valamilyen módon. Egy kicsit meg kell ütnöd magad, hogy megtudd, ki vagy” – magyarázta egyszer a színész, aki ez idő tájt kezdett kapcsolatba a szupermodell Kate Moss-szal, akivel folyamatosan a bulvárlapok címlapján szerepeltek szenvedélyes és kiszámíthatatlan viselkedésükkel. 1994-ben történt pl. Depp hírhedt dühkitörése, amelynek során lezúzott egy New York-i hotelszobát az egyik veszekedésük során.

Érdekes módon azonban Johnny vad és botrányos magánélete, úgy tűnt, nincs hatással a karrierjére. 1994-ben például újra együtt dolgozott Tim Burtonnel az Ed Wood című életrajzi filmben, amely a hírhedt B-filmes rendezőről szólt. A film Deppnek a kritikusok elismerését és egy újabb Golden Globe-jelölést hozott, sokak szerint pedig megmentette a szakmai pályáját. Így a kilencvenes években tovább alakíthatta főként különc karaktereit, s olyan filmekben tűnt fel, mint a Halott ember (1995), a Don Juan DeMarco (1995), a Holtidő (1995) vagy a Fedőneve: Donnie Brasco (1997).

1998-ban aztán Depp szakított Kate Moss-szal, és elvállalta Hunter S. Thompson újságíró alteregójának szerepét Terry Gilliam Félelem és reszketés Las Vegasban című, később kultikussá vált mozgóképes őrületében. A forgatás alatt Depp szoros barátságot ápolt Thompsonnal, amely egészen az író 2005-ben bekövetkezett haláláig tartott, s a színész finanszírozta a temetését is.

Kasszasikerekre készen

Az ezredforduló időszaka is bővelkedett a kiváló szerepekben és filmekben (A kilencedik kapu – 1999, Az Álmosvölgy legendája – 1999, Csokoládé – 2000, Betépve – 2001, A pokolból – 2001), 2003-ban azonban az addig főként kisebb, független vagy szerzői filmekből ismert színész úgy döntött, készen áll arra, hogy elvigyen a vállán egy nagyköltségvetésű hollywoodi blockbustert, ráadásul egy olyan műfajból, amellyel akkoriban nem mertek kísérletezni, mivel szinte minden korábbi próbálkozás megbukott.

A 2003-as A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka azonban hatalmas anyagi siker lett, Jack Sparrow kapitány szerepéért pedig Depp megkapta élete első Oscar-jelölését. Eddig további négy alkalommal bújt bele legismertebb karakterének bőrébe, és természetesen sikert sikerre halmozott vele.

Az Amerikai Filmakadémia pedig végre felfedezte magának Johnnyt, hiszen a következő években többször is beválogatták őt a legjobb férfi főszereplő kategóriájának nomináltjai közé: az Én, Pán Péterrel (2004) és a Sweeny Todd: A Fleet Street démoni borbélyával (2007) is.

A következő években pedig olyan további kasszasikerekben tűnt fel (a kalózos filmeken kívül), mint pl. a Charlie és a csokigyár (2005), a Közellenségek (2009), az Alice Csodaországban (2010) vagy Az utazó (2010). A The Numbers nevű filmes bevételi adatbázis szerint a Depp főszereplésével készült filmek együttesen kb. 8,3 milliárd dollárt hoztak a hazai és a nemzetközi jegypénztáraknál. Ha ehhez még hozzávesszük az egyéb szerepeit is, Depp a 12. helyen áll a valaha volt legtöbbet hozó színészek között.

Vanessával a Paradicsomban

Johnny 1998-ban, A kilencedik kapu című Roman Polanski-film forgatása közben Franciaországban megismerkedett Vanessa Paradis francia színésznővel, énekesnővel és modellel, s rögtön egymásba szerettek. Paradis még abban az évben teherbe esett az első gyermekükkel, Lily-Rose Melody Depp pedig 1999 májusában jött a világra. Három évvel később megszületett a második gyermekük, John Christopher Depp III nevű fiuk, aki apja és nagyapja születési nevét kapta, de a szülei csak Jacknek hívják.

Lily-Rose 15 évesen a Chanel modellje lett, majd követte apját a színészi pályán.

Első filmje a 2014-es Agyar volt, azóta pedig szerepelt többek között a Jógamániában (2016), a Planetáriumban (2016), A hűséges férfiben (2018), az V. Henrikben (2019), a Crisisben (2021), az Utazás a semmibe című sci-fiben, a Csendes éjben (2021), illetve főszerepet kapott Az idol című sorozatban, amely nemrég debütált az HBO Maxon.

Jack Depp ugyanakkor nagyrészt távol tartotta magát a nyilvánosságtól, de szoros kapcsolatban van a nővérével. Édesapja megjegyezte, hogy Jackben is ott a művészi hajlam, mivel saját zenekart alapított, és szerinte kiválóan rajzol.

Depp és Paradis szakításáról 2012-ben keringtek először pletykák, amelyeket a színész kezdetben tagadott, a képviselője azonban júniusban megerősítette a szakításuk hírét. Összesen 14 évig voltak együtt, de sosem házasodtak össze.

Lefelé a lejtőn

Sajnos Depp következő nagyobb költségvetésű vállalkozásai közel sem sikerültek olyan jól, mint a korábbi filmjei. 2012-ben ráadásul régi alkotótársával, Tim Burtonnel együtt bukott az Éjsötét árnyék című fantasyvel, 2013-ban pedig még nagyobbat hasalt A magányos lovas című Disney-filmmel. A 2015-ös Fekete misével egy kicsit visszaédesgette magához a kritikusokat, noha ez a gengszterfilm sem lett túl sikeres a kasszáknál. S bizony ugyanígy járt a Transzcendenssel (2015), a Mortdecaijal (2015) és az Alice Tükörországbannal (2016) is.

Ez időszakban pedig a magánéletétől is újra hangos volt a sajtó, méghozzá az Amber Hearddel való kapcsolatától, akivel 2012-es filmje, a Rumnapló forgatásán találkozott, amikor még együtt volt Paradis-val.

Mindenesetre Depp és Heard a köztük lévő 23 év korkülönbség ellenére nem zavartatták magukat, 2013 karácsonyán eljegyezték egymást, 2015 februárjában pedig kimondták egymásnak a boldogító igent. Majd egy év házasság után jött a botrány, amely majdnem teljesen tönkretette Deppet. Amber ugyanis beadta a válókeresetet, illetve távoltartási végzést is kért a színész ellen azzal a váddal, hogy verbálisan és fizikailag is bántalmazta őt. A feleknek sikerült megegyezniük néhány hónappal később, a válást pedig 2017 januárjában véglegesítették is. Majdnem két évvel később azonban Heard írt egy véleménycikket a Washington Postba, amelyben leírta a családon belüli erőszakkal kapcsolatos tapasztalatait, amely miatt a színészt kirúgták (pontosabban visszalépésre kérték) a soron következő Legendás állatok-filmből, és sok más szereptől is elesett. Depp ezért néhány hónappal később 50 millió dolláros rágalmazási pert indított a volt felesége ellen, viszonzásként pedig Heard visszaperelte őt, szintén rágalmazásért.

A perük 2022. április 11-én startolt, és országos figyelmet keltett. Június 1-jén az esküdtszék végül Depp javára döntött, így Heardnek 15 millió dollár kártérítést kellett fizetnie. S bár Johnny végül bizonyítani tudta ártatlanságát, az évek óta tartó hercehurca alaposan rányomta a bélyegét a karrierjére. Hiszen, bár a 2010-es évek második felében újra ki tudott nyögni magából sikeres filmeket (Legendás állatok-filmek – 2016, 2018, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, Gyilkosság az Orient expresszen – 2017), Heard vádjai miatt persona non grata lett Hollywoodban, így azóta csak kisebb, sok vizet nem zavaró, független filmekben kapott szerepeket (Richard búcsút mond – 2018, Hazugságok városa – 2018, A barbárokra várva – 2019, Minamata – 2020). A következő 2-3 évben pedig nem is forgatott…

Van-e még remény?

Idén, Cannes-ban 2020 óta először lehetett Deppet látni egész estés filmben: a Jeanne du Barry – A szerető című kosztümös alkotásban XV. Lajos francia királyt alakítja.

A Croisette-en Deppet a rajongók meleg fogadtatásban részesítették, a film végén pedig állva tapsolták meg. A színész a fesztiválon az újságíróknak azt mondta, hogy bár továbbra is filmes munkákra vágyik, „nincs többé szüksége Hollywoodra", és elismerte, hogy a jogi csatározások alatt úgy érezte, bojkottálják őt.

S hogy mit hoz a jövő? Állítólag az 1997-es A halál ára után a második rendezésére készül, egy életrajzi filmet szeretne forgatni Amedeo Modigliani olasz festő és szobrászról, ráadásul Magyarországot szemelte ki a felvételek helyszínének. Ugyanakkor egészen frissek azok a híresztelések is, amelyek szerint talán hatodszorra is magára öltheti Jack Sparrow kalózhacukáját. Persze ez utóbbi ellentmond a fenti, Cannes-ban tett nyilatkozatának, de ha mégis igaznak bizonyul a hír, az azt jelenti, hogy az álomgyár visszafogadta kegyeibe a valaha volt egyik legnagyobb sztárját, aki amúgy továbbra sem szereti ezt a címként: „Nem tudok magamra hírességként gondolni. Túl furcsa. Ha választani kell aközött, hogy állandóan bámulnak, vagy hogy egy sötét szobában ülök egy székben, akkor inkább a sötét szobát választom.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A suliban zaklatták, a felesége szeretője megfenyegette, és elárulta, mi a titkos szuperképessége – 35 érdekesség a 65 éves Colin Firth-ről
Bár a szülei akadémikus tanárok voltak, neki nem ment jól a tanulás (főként a matek), színészként azonban megtalálta a számítását: szinte az összes létező filmes díj, világhírnév, elismertség.


1. Az angliai Hampshire-beli Grayshott nevű faluban született Colin Andrew Firth néven 1960. szeptember 10-én akadémikus és tanár szülők gyermekeként. Édesanyja, Shirley Jean Rolles a King Alfred's College (ma University of Winchester) vallástudományi előadója volt, édesapja, David Norman Lewis Firth pedig a King Alfred's történelemelőadója és a nigériai kormány oktatási tisztviselője. Két testvére van, az énekoktató Katie és a szintén színész Jonathan.

2. Angol, valamint skót és ulsteri (észak-ír) ősökkel rendelkezik.

3. Kéthetes korában Nigériába költöztek, ahol az apja tanári állást kapott, és 4 éves koráig ott élt. 12 évesen pedig egy évig az Egyesült Államokban élt a családdal, mielőtt végleg letelepedtek volna Angliában.

4. Nem volt túl jó tanuló az iskolában, különösen a matematika és a természettudományok terén voltak rossz eredményei. Később ki is jelentette, hogy soha nem élvezte az iskolát, egészen az egyetemig, ahol már a színészetre és az olvasásra tudott koncentrálni. „Emlékszem, egy kémiai vizsgaeredményre, ahol mindössze 3 százalékot értem el, és a tanárom megemlítette, hogy két pontot azért kaptam, mert helyesen írtam a nevemet” – mondta. Így nem volt igazán választása, hogy milyen karriert válasszon, mivel egyetlen készségei a művészetek és az irodalom területén mutatkoztak meg.

5. Azt is elismerte, hogy az iskolában többször is csúfolták, zaklatták. Hogy elkerülje a diáktársai lenézését, egy „előkelő” akcentust fejlesztett ki. „Hampshire-ben nem maradtam volna életben, ha úgy beszéltem volna, mint a szüleim. De a színművészeti iskolában az emberek már úgy láttak, mintha akkor léptem volna ki az Utolsó látogatásból. Így azonnal eladtam magam! Elfogadtam a tipizáló szerepeket, hogy munkát kapjak. Jobban féltem attól, hogy nem tudok dolgozni” – mondta erről.

6. Először a hampshire-i Winchesterben található King Alfred's College-ba járt, ahol a szülei is tanítottak, majd átment az Eastleigh-ben található Barton Peveril College-ba. Elmondása szerint a filmtanára még 30 évvel később is ott tanított.

7. Első professzionális szerepét az Egy másik ország című Julien Mitchell-színdarabban kapta, az abból készült 1984-es filmváltozat pedig az első filmszerepe lett.

8. 1987-ben egy újságíró alkotta meg a „Brit Pack” kifejezést arra a fiatal brit színészcsoportra, amely hasonlított az ugyanabban az időszakban működő amerikai „Brat Pack”-hez. Colin Firth, Rupert Everett, Miranda Richardson, Daniel Day-Lewis és Gary Oldman mind tagjai voltak, de azon kívül, hogy körülbelül ugyanabban az időben értek el sikereket, kevés közös vonásuk volt amerikai társaikkal.

9. Bevallotta, melyik az a filmjelenet, amitől mindig könnyekben tör ki. A Disney Dumbo (1941) című animációs filmjében, amikor Dumbo anyját bezárják egy ketrecbe, minden alkalommal meghatódik.

10. Kedvenc étele az igazi amerikai hamburger, konkrétan a baconnel és sajttal töltött barbecue burger: „Ha hamburgert eszem, akkor nem fogom vissza magam. Ez a mennyország!”

11. 2011-ben az akkor 87 éves Doris Day telefonhívást kapott Colintól, aki bevallotta, hogy gyerekként nagyon szerelmes volt belé. Azt mondta, hogy teljesen belezúgott, és olyasvalakit akart megismerni, aki pont olyan, mint ő. Day ezt különösen aranyosnak találta, mert fogalmas sem volt arról, hogy kivel beszélget, nem ismerte Firth-t.

12. Az Igazából szerelem című filmben, amikor Firth és az Aureliát alakító Lucia Moniz a tóban úsznak, mindössze 45 centiméter mély volt a víz. A színészeknek így térdre kellett ereszkedniük, hogy úgy tegyenek, mintha úsznának. Sajnos rengeteg szúnyog is volt ott, és Colint pedig szinte élve felfalták. Annyira megcsípkedték, hogy a könyöke megduzzadt, és orvosi ellátásra szorult.

13. Amikor megkapta a BAFTA-díjat az Egy egyedülálló férfi című filmben nyújtott alakításáért, a beszédében köszönetet mondott a hűtőszerelőjének is, aki véletlenül hozzájárult ahhoz, 2hogy elvállalja a szerepet. Firth ugyanis éppen egy e-mailt írt a rendező Tom Fordnak, amelyben elutasította a szerepet, amikor a szerelő megérkezett. Az írásban megakasztó esemény pedig időt adott neki, hogy átgondolja a dolgot, és végül ez lett az egyik legemlékezetesebb szerepe és alakítása.

14. Eredetileg ő kapta Paddington maci hangját a Paddington (2014) című filmben, a film utómunkálatai során azonban végül felváltotta őt Ben Whishaw. Paul King rendező szerint a döntés azért született, mert „lassan világossá vált, hogy Paddingtonnak nincs olyan hangja, mint egy nagyon jóképű idősebb férfinak, akinek amúgy a legszebb hangja van a világon.”

15. A Meg Tillyvel való, 5 éven át tartó kapcsolata Milos Forman Valmont (1989) című filmjének forgatása során kezdődött.

16. Amikor először felajánlották neki az 1995-ös Büszkeség és balítélet című minisorozatban Mr. Darcy szerepét, a fivére, Jonathan hitetlenkedve megjegyezte: „Darcy? De hát ő nem szexi?”

17. Egyszer elárulta, hogy az egyik legrejtettebb tehetsége az íjászat! Ezt a hobbit még az iskolában kezdte el űzni, és amikor rájött, hogy jobban célba talál, mint az osztálytársai, rájött, hogy elég jó benne. „Van íjam, és szoktam gyakorolni, amikor otthon vagyok, Olaszországban. Nagyon megnyugtató” – írta erről.

18. 2011. január 13-án csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, amit a 6714 Hollywood Boulevard címen lehet megtalálni.

19. A drámai művészetekhez való hozzájárulásáért 2011-ben a II. Erzsébet királynő születésnapja alkalmából kiadott kitüntetési listán CBE (a Brit Birodalom parancsnoka) címet kapott.

20. 30 évesen lett először apa, amikor az akkori barátnője, Meg Tilly 1990. szeptember 20-án megszülte a fiukat, William Joseph Firth-t. A második fia, Luca már a későbbi feleségétől, Livia Giuggiolitól született 2001. március 29-én, a harmadik, Matteo pedig 2003 augusztusában, szintén Giuggiolitól.

21. Spencer Tracyt, Paul Scofieldet és Peter O'Toole-t nevezte meg színészi példaképeiként.

22. Emily Blunt és Julianne Moore közeli jó barátai. Előbbivel az Arthur Newman világában (2012) és a Mary Poppins visszatérben (2018), utóbbival pedig az Egy egyedülálló férfiban (2009) és a Kingsman: Az Aranykörben (2017) játszott együtt.

23. Egy ideig kapcsolatban volt Jennifer Ehle-vel, akivel a Büszkeség és balítélet forgatásán ismerkedett meg.

24. Öt alkalommal játszotta Mr. Darcy szerepét: a Büszkeség és balítélet (1995), a Bridget Jones naplója (2001), a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (2004), a Bridget Jones babát vár (2016) és a Bridget Jones: Bolondulásig (2025) című filmekben.

25. Folyékonyan beszél olaszul.

26. Őt és Nicole Kidmant két év alatt öt film is összekötötte. 2013-ban A háború démonjai című filmben dolgoztak együtt, majd a 2014-es Amnéziában. 2014 novemberében a Géniuszt (2016) forgatták közösen. Firth-t a Vonzások (2013) című filmbe is felkérték, de ütemtervi ütközés miatt lemondta a szerepet, majd a Paddingtonon (2014) is dolgozott, mielőtt Ben Whishaw felváltotta őt. Kidman mind az öt filmben szerepelt. Firth-t egyébként az egyik kedvenc munkatársának tartja, és azt mondta róla, hogy „ő a legjobb brit színész”.

27. Négy olyan filmben szerepelt, amelyeket Oscar-díjra jelöltek a legjobb film kategóriájában: Az angol beteg (1996), Szerelmes Shakespeare (1998), A király beszéde (2010) és 1917 (2019). Az első három meg is nyerte a díjat.

28. A People magazin a világ 50 legszebb embere közé választotta 2001-ben.

29. Mindkét Oscar-díjra jelölt szerepében egy George nevű karaktert alakított. George Falconert az Egy egyedülálló férfiban, VI. György királyt pedig A király beszédében (2010), amelyért meg is kapta első és eddigi egyetlen színészi Oscarját.

30. Közel 20 éves nyilvános viszálya Rupert Everett-tel akkor kezdődött, amikor mindketten szerepeltek az Egy másik ország (1984) című filmben. Nagyon különböző személyiségük miatt nem jöttek ki egymással: Everett nyilvánosan „unalmasnak” bélyegezte Firth-t, illetve „szörnyen gitározó, vörös téglás szocialistának” nevezte. Everett önéletrajzában elismerte, hogy Firth tehetsége fenyegetésként hatott rá, de végül 2004-ben rendezték a nézeteltéréseiket. Colin azt állítja, hogy „jelenleg senkit sem szeret nála jobban a szakmában”, és azóta gyakran dolgoznak együtt.

31. Ő az egyik a 14 színész közül, akik ugyanazon alakításukért Oscar-díjat, BAFTA-díjat, Critics' Choice-díjat, Golden Globe-díjat és SAG-díjat nyertek. Nála természetesen ez A király beszéde volt.

32. Egy általa írt rövid novellával (The Department of Nothing) járult hozzá a Nick Hornby (Pop, csajok satöbbi, Egy fiúról stb.) által szerkesztett Speaking with the Angel című novelláskötethez. Firth korábban főszerepet játszott Hornby félig önéletrajzi regénye, az Egy férfi, egy nő és egy focicsapat 1997-es filmadaptációjában.

33. Ő és a volt felesége, a producer Livia Giuggioli a BBC Nostromo (1996) című drámájának forgatásán találkoztak. 1997 júniusában házasodtak össze, és 2019-ben szakítottak végleg. Firth 2021 óta a forgatókönyvíró Maggie Cohnnal (Narcos: Mexikó, Az utolsó lépcsőfok) van együtt.

34. 2018-ban kiderült, hogy Firth-t egy kitartó zaklató terrorizálta, és megfenyegette, ezért jogi lépéseket tett ellene. A Marco Brancaccia nevű olasz újságíró állítólag viszonyt folytatott Firth feleségével, Livia Giuggiolival. Colin képviselője később tisztázta, hogy a házaspár néhány évvel korábban úgy döntött, hogy különválnak, és hogy a „viszony” már a különélés idején történt. Amikor a pár kibékült, Giuggioli és Brancaccia kapcsolata állítólag véget ért, a férfi azonban elkezdte fenyegetni Firth-t. Brancaccia nagyrészt tagadja ezeket a vádakat, és azt állítja, hogy Giuggioli a színészt akarta elhagyni érte.

35. Egyik kedvenc hobbija a gitározás, és bevallotta, hogy nagy megnyugvást jelent számára, ha „ölelgetheti” a gitárjait. A 2008-as Mamma Mia!-ban is tényleg ő gitározott, miközben az Our Last Summer című dalt énekelte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Egyszerre két nőtől várt gyereket, és a ’90-es évek legnagyobb prostibotránya után sem tűnt el a süllyesztőben – Hugh Grant 65 éves
A romantikus komédiák csalfa királya végül megkomolyodott, s már ötgyermekes apaként, hű férjként és elismert színészként él a köztudatban.


Hugh John Mungo Grant 1960. szeptember 9-én született Londonban, egy olyan családban, amelynek tagjai nem feltétlenül rendelkeztek színészi vénával. Édesanyja, Fyvola MacLean tanárnő volt, édesapja, James Grant kapitány pedig a brit hadsereg tisztjeként dolgozott. Hugh-nak viszonylag csendes és tanulmányi szempontból eredményes gyermekkora volt Londonban. A tekintélyes Harrow School magániskolába járt, ahol korán megszerette az irodalmat és a művészeteket. Később elismerte, hogy kezdetben egyáltalán nem  érdekelte a színészet. „Nem voltam olyan gyerek, aki nagyon szeretett volna színészkedni. Mindig is az irodalmat és a nyelveket kedveltem a legjobban, és csak később jutott eszembe, hogy akár színészként is elhelyezkedhetnék.”

A 2002-es Inside the Actors Studio című műsorban Grant a 2001-ben, hasnyálmirigyrákban, 67 évesen elhunyt édesanyjának tulajdonított minden színészi gént, amellyel rendelkezik.

A szülei mindketten katonacsaládból származtak, ám ennek ellenére azt mondta, a családja nem volt mindig jómódú a felcseperedése alatt. Gyerekkorának nyarait nagyrészt Skóciában töltötte, ahol a nagyapjával vadászott és horgászott. Van egy idősebb testvére, James „Jamie” Grant, aki befektetési bankár New Yorkban.

Sulisztori

Hugh 1969 és 1978 között a Hammersmith-i Latymer Upper Schoolba járt, amely akkoriban egy közvetlen támogatású gimnázium volt. Ösztöndíjjal tanult, és játszott az iskola rugby-, krikett- és futballcsapatában is. 1979-ben aztán elnyerte a Galsworthy ösztöndíjat az oxfordi New College-ban, ahol angol irodalmat tanult. Mivel akkor még a színészetet csupán kreatív önkifejezési lehetőségnek tekintette, csatlakozott az Oxford University Dramatic Society társulatához, és Fabian szerepét játszotta a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabban. 1982-ben szerepelt első filmjében, a Privileged (1982) című dráma-komédiában is, amit az Oxford University Film Foundation támogatott. (Nem mellesleg pedig ez volt a később ismert rendezővé előlépő Michael Hoffman első filmje, aki később olyan mozgóképeket rendezett, mint a Folytatásos forgatás, a Változások kora, a Szép kis nap!, az 1999-es Szentivánéji álom, a Császárok klubja, Az utolsó állomás vagy a Dől a moné.) Grant végül nem doktorált művészettörténetből, hanem inkább a színészi pályájára koncentrált. Bár eleinte habozott, hamarosan vonzódni kezdett a színpadhoz, és felfedezte tehetségét a komédiához, illetve a közönséggel való kapcsolatteremtéshez. Nem sokkal később rájött, hogy a színészet sokkal több lehet a számára, mint egy múló szenvedély.

„Oxford óriási hatással volt rám. Sokat tanultam a színészi mesterségről, de ami még fontosabb, megtanultam, hogyan legyek egy csapat tagja. Nemcsak arról van szó, hogy sztár legyél, hanem arról is, hogy másokkal együtt játszhass, megtaláld a jelenet ritmusát” – emlékezett vissza Grant, akit, bár egyre jobban érdekelt a színészet, még mindig nem volt biztos benne, hogy ez a megfelelő út a számára. „Nem voltak nagy ambícióim azzal kapcsolatban, hogy színész legyek. Csak szerettem játszani, szimplán szórakoztató volt.”

„Rossz voltam”

Sok színészhez hasonlóan Grant karrierjét kezdetben a bizonytalanság és folytonos küzdelem jellemezte. Az oxfordi egyetem elvégzése után kisebb szerepeket kapott színházakban és tévés produkciókban. Első jelentős filmszerepét 1987-ben játszotta a Ken Russell által rendezett, kissé giccses horrorfilmben, A fehér féreg búvóhelyében. A szerep nem volt különösebben nagy kihívás, de színészi ugródeszkaként tökéletes volt. „Mindig elmondom az embereknek, hogy kezdetben nagyon rossz voltam. Az elején néhány igazán szörnyű dolgot is csináltam. De ez is a folyamat része volt. Meg kellett tanulnom, hogyan kell színészkedni a képernyőn.”

A kezdeti években Grant számos szerepet elvállalt, de egyik sem volt különösebben figyelemre méltó (pl. Szél hátán, Bengáli éjszakák, A nagy ember, Impromptu). Majd jött Roman Polanski a Keserű mézzel (1992) és James Ivory a Napok romjaival (1993), amelyek hatására megkapta a nagy áttörést jelentő főszerepet az 1994-es Négy esküvő és egy temetés című romkomban, amit a legjobb film Oscar-díjára is jelöltek.

A Mike Newell által rendezett film Grantet a nemzetközi figyelem középpontjába katapultálta. A sármos, de félszeg Charles karakterének megformálása egyszerre volt megnyerő és azonosulható, amivel Grant az 1990-es évek egyik legkedveltebb romkomsztárjává vált, igaz, eléggé be is skatulyázták őt ebbe a szerepkörbe.

A romkomok királya

A Négy esküvő és egy temetés hatalmas sikere után főként kissé ügyetlen, bájosan sebezhető férfiakat alakított, akik soha nem tudták rendbe hozni a szerelmi életüket, mégis, valahogy mindig sikerült megnyernie velük a közönséget. Ilyen volt Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le (1995), az Áldatlan állapotban (1995), az Értelem és érzelem (1995), a Sztárom a párom (1999), A keresztapus (1999), sőt, még az Igazából szerelem (2003) is. „A Négy esküvő után rengeteg romantikus komédia szerepét ajánlottak nekem, ami remek volt, mert imádtam ezt a műfajt. De egy kicsit féltem attól, hogy beskatulyáznak. Biztos akartam lenni benne, hogy nem csak ugyanazt a szerepet játszom újra és újra. Ezért mindig megpróbáltam valami mást is hozni minden karakterbe, még ha csak egy kis élt vagy komplexitást is” – mesélte erről.

A romkomos karrierjének sikere ellenére Grant soha nem érezte teljesen kényelmesnek a vele járó „sármos főszereplő” címkét. „Nem akartam romantikus vígjátékos színész lenni. Csak szerencsém volt, hogy részt vehettem néhány igazán jó projektben. De mindig többet akartam, különböző műfajokat kipróbálására törekedtem, s arra, hogy bebizonyítsam, többet tudok az »egy fiú találkozik egy lánnyal«-típusú szerepeknél.”

Nos, a fő szerepköre a 2001-es Bridget Jones naplója Daniel Cleaverjétől kezdve változott valamicskét, maga mögött hagyta ugyanis a hebegő-habogó, csetlő-botló romantikus hősöket, és jöttek a cinikus, csajozós, önző, de mégis szerethető karakterek

olyan filmekben a Bridget Jonesokon kívül, mint az Egy fiúról (2002), a Két hét múlva örökké (2002), a Zene és szöveg (2007), vagy a Hogyan írjunk szerelmet (2014).

Csak semmi skatulya

De ez sem volt elég, még nagyobb váltásra volt szükség. A karrierje későbbi éveiben Grant egyre változatosabb szerepeket vállalt, például egyre több negatív karaktert olyan filmekben, mint pl. a Felhőatlasz (2012), a Paddington 2 (2017), a Tudhattad volna című minisorozat (2020), a Fortune-hadművelet: A nagy átverés (2023), a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület (2023) vagy az Eretnek (2024). „Az emberek hajlamosak beskatulyázni a színészeket. De én mindig hittem abban, hogy különböző dolgokat kell kipróbálni. Nem akarom mindig ugyanazt csinálni, mert az unalmassá válik számomra. Hálás vagyok, hogy még mindig lehetőségem van új típusú karaktereket felfedezni” – magyarázta, és nem is a levegőbe beszélt. Ilyen váltás volt például Meryl Streep férjének karaktere a Florence – A tökéletlen hangban (2016), amit máig az egyik legjobb alakításának tartanak, s amelyért bennfentes információk szerint majdnem Oscar-díjra is jelölték (egyébként sosem kapott még akadémiai nominációt).

Prostibotrány

1987-ben, miközben Lord Byron szerepét játszotta a Szél hátán című spanyol produkcióban, megismerkedett Elizabeth Hurley színésznővel, aki Byron egykori szeretőjét, Claire Clairmontot alakította. A forgatás alatt össze is jöttek, a kapcsolatuk pedig ezután a média célkeresztjébe került.

13 éven át voltak Hollywood egyik nagy sztárpárja, mivel azután is együtt maradtak, hogy mindketten világhírnévre tettek szert. Sőt, egy sokkal nagyobb botrányt is átvészeltek…

1995 június 27-én ugyanis Grantet letartóztatták Los Angelesben, a Sunset Boulevard közelében egy rendőrségi razzia során, mivel nyilvános helyen orális szexben részesült egy hollywoodi prostituálttól, Divine Browntól. A színész nem tagadta a vádakat, a bíró pedig 1180 dolláros bírságot szabott ki rá, és két év próbaidőre bocsátotta, illetve elrendelte, hogy teljesítse az AIDS-felvilágosító programot.

A letartóztatásra ráadásul kb. két héttel azelőtt került sor, hogy bemutatták első nagy amerikai családi stúdiófilmjét, az Áldatlan állapotbant, amit több amerikai tévéműsorban is népszerűsíteni akart. A Hurley-vel való kapcsolata is nyilván megsínylette a dolgot, mégsem szakítottak, mint ahogy azt sokan várták, hanem megpróbálták rendbehozni a viszonyukat. Végül 2000 májusában intettek búcsút egymásnak, de jóban maradtak – ezt bizonyítja az is, hogy Grant lett Hurley 2002-ben született fia, Damian keresztapja.

Öt gyerek két nőtől

Persze Hugh sem maradt sokáig szingli. Többek között Sandra Bullockkal is randizott (a Két hét múlva örökké forgatása idején), 2004 és 2007 között a brit tévés producerrel, Jemima Khannal volt együtt, 2011-ben pedig összejött a recepciósként dolgozó kínai Tinglan Honggal. 2011-ben tőle született meg első gyermeke, a Tabitha Xiao Xi Grant nevű kislány. Grant és Hong végül nem maradtak sokáig együtt, mivel jött egy újabb botrány.

2012 szeptemberében ugyanis újabb gyermeke született a színésznek, ezúttal egy fiú (John Mungo Grant), a bökkenő csak az volt, hogy nem a kedvesétől, Hongtól jött a világra, hanem egy svéd producertől, Anna Ebersteintől.

Hong viszont akkor már terhes volt a Hugh-val közös második csemetéjével, Felix Changgel, aki 2012 decemberében született meg. A „párhuzamos gyerekre” csak a születése után kb. egy évvel derült fény, amikor a hivatalos papírokban Grant nevére vették őt. Így természetesen Hong távozott Grant életéből, Ebersteinnel azonban együtt maradtak. Olyannyira, hogy a producer még két lánnyal ajándékozta meg a színészt: Lulu Danger 2015 decemberében, Blue pedig 2018 januárjában jött a világra, mígnem Grant és Eberstein 2018. május 25-én össze is házasodtak, és máig együtt vannak, immár 13 éve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Műbalhé, alpáriság, szexizmus és egymásnak beszólogató zsűri – ilyen volt a Megasztár első adása
A TV2 tehetségkutatója idén minden eddiginél jobban a nézők alantas ösztöneit kívánja kiszolgálni, és a legkülönfélébb bántalmazói magatartásokat relativizálja.


Amikor néztem az X-Faktor idei első adását, csodálkoztam, hogy hová tűntek a hülyék, mert alig volt belőlük. De végül meglett a válasz:

idén mind a Megasztárba ment.

Amennyire pozitív csalódás volt az RTL műsora, annyira traumatikus élményt nyújtott a Megasztár.

Volt itt műbalhé, alpáriság, szexizmus, kolléganő lekurvázása, és ez még csak Curtis.

De ne szaladjunk így előre!

Annak idején a Megasztár volt az első modern tehetségkutató műsor a honi médiában. A Ki mit tud?-ok művházszagú vérszegénységén szocializálódott országnak valóságos kulturális sokkot jelentett, és

már akkor is sokat vitatkoztak róla, mennyire korrekt abból műsort csinálni, hogy a világ tele van önképzavaros szerencsétlenekkel, akik épp oly tehetségtelenek, mint amilyen önérzetesek.

Persze nem hibáztatom őket, első kézből tudom, milyen nehéz ez. Én például már főiskolás voltam, és még mindig meg voltam győződve róla, hogy tudok énekelni, mert amikor a bulikon zenéltünk – és itt most a zenélés szót nagyon tág értelemben használom –, és énekeltem, nem vertek meg. Az sosem tűnt fel valahogy, hogy ezeken a bulikon a közönségből úgy kábé senki sem józan.

Szóval a Megasztár megítélése már akkor sem volt egységes, de azért ott ült a zsűriben egy Presser, egy Bakács, egy Pély Barna, még az excentrikus Soma is konzit végzett.

Azóta eltelt több mint húsz év, de a TV2 megragadt a múltban. Míg az X-Faktorban idén az tűnt fel, a megszokotthoz képest mennyire kevés volt a kínos pillanat, a Megasztár úgy döntött gazember, pontosabban trash reality lesz, rosszkedvünk tele pedig le van ejtve. Az agyzsibbasztóan hosszú, reklámok nélkül is két és fél órás adásnak kb. a feléig kellett eljutni, hogy megjöjjön az első (!) értékelhető énekes. És míg 10-15 percet kapott a Tóth Gabinak a 8 általánosa miatt beszóló néni (akit ráadásul a következő adásba is visszahoznak, hogy rúgjanak bele még párat, így áldozva fel a nézettség oltárán), a továbbjutók jelentős része alig kapott egy-két percet.

Már a zsűri összetételéből is látszik, hogy a műsorkészítők a balhéfaktorra mennek rá. Tóth Gabi a Sztárban sztár leszek zsűrijében is kemény csörtéket vívott Majkával, főállású megsértődő.

Curtis az ügyeletes keménycsávó a bulvármédiában, aki tévesen vagányságnak képzeli a bunkóságot. Nyilván nem én vagyok hívatott megítélni, mennyi szakmai tudása van, mi teszi alkalmassá arra, hogy fiatal tehetségeket karoljon fel, de vannak kételyeim. Legdurvább megnyilvánulásában gyakorlatilag lekurvázta Herceg Erikát. Éppen a Tik-Tok-sztár Ildikó néni bitorolta a színpadot, aki bíztatta a mestereket, hogy kövessék be. Ekkor került sor a következő párbeszédre:

Curtis: Én csak pornósztárokat és prostituáltakat követek.

Erika: Atti, engem is követsz...

Curtis (sokat mondó hangsúllyal): Hát…

Később le is hülyézte – azért legalább bocsánatot kért.

Marics Peti hibátlanul hozza a néha bicskanyitogatóan szemtelen, mégis szerethető ficsúr imidzset, de éppen ezért nehéz komolyan venni a mester szerepében. Legszívesebben leültetnéd egy pohár bor mellé, hogy atyaian eligazítsad kicsit az élet fontos dolgaiban.

Ráadásul amilyen lekezelően bánt Erikával a műsor első harmadában, legszívesebben adtam volna neki egy tockost.

Mindehhez ott van még Herceg Erika, aki az X-Faktorban már megmutatta, hogy képes átmenni anyatigrisbe, ha feldühítik, és most is sikerült többször kiakasztani. Igaz, ő sem megy a szomszédba egy kis passzívagresszióért.

Félreértés ne essék, Erika, Gabi és Peti zenei munkásságával nincs bajom, még ha nem is feltétlenül az én stílusom, amit képviselnek. Curtis is biztos nagyon jó rapper, vele más problémáim vannak. De ebben a műsorban az eddig látottak alapján a szakmaiság teljesen zárójelbe került.

Tóth Gabi egyébként abszolút hazaért, hiszen a Megasztárban indult a karrierje, és innen nézve sokkal inkább helyén van itt, mint anno az X-Faktorban, ahol éveken keresztül váltották egymást az ex-megasztárosok a zsűriben, hogy aztán a sokadik évadban Csobot Adél majd Tóth Andi személyében végre saját nevelésű sztár is kerüljön a zsűribe. Persze a Megasztár is a konkurenciától merít, hiszen Tóth Gabi mellett Herceg Erika és Curtis is az RTL-en veszítette el a zsűriszűzességét.

Történt némi változás a műsorvezetői posztokon, és ez sem a minőségjavítás jegyeit hordozza. Félreértés ne essék, Ördög Nórával nincs különösebb bajom, profi tévés, hozza, amit kell. De Tillát lecserélni Szépréthy Rolandra az körülbelül olyan, mint Ronaldót leküldeni a pályáról Dzsudzsák kedvéért. Értem én, hogy figyelemfelkeltő, és vannak rajongói, de egészen más ligában játszik. (Nem mellesleg a két műsorvezető szintén megfordult korábban az X-Faktorban.)

A cringe-faktort erősítették az olyan beszólások is, mint amikor egy nagyon rossz, gyorsan eltanácsolt versenyzőről Marics Peti megjegyezte:

„De az X-Faktorban elmenne a döntőig.”

Finoman szólva nem elegáns így beszólni a konkurens műsornak.

A jobb pillanatok közé tartozott, amikor Peti és Erika egymást szívatva csak azért juttattak tovább versenyzőket, hogy a másik nyakába varrják őket. Eleinte szórakoztató volt, de aztán sikerült valahogy ezt is véres drámázásba átvinni.

Kérdéseket vet fel a plus size-os öltáncos is, aki Marilyn Monroe dalára vonaglott először Marics Petin és Curtisen. Marics hiába fejezte ki folyamatosan, hogy rosszul érzi magát a szituációban, a rámenős hölgy számára a "nem" nem azt jelenti, hogy "nem", mert neki a műsorkészítők megígérték, hogy Peti „bevállalja”.

Ambivalens érzéseket váltott ki belőlem az anyuka története, aki látássérült, beteg lányával érkezett. Az ilyen műsorok kimondatlan szabály, hogy a nehézsorsú versenyzők életében csak akkor vájkálnak, ha a sztori vége happy end, vagyis a szerencsétlen jelentkező énekel egy nagyot, és meg sem áll a döntőig. Itt nagyon hamar kiderült, hogy az amúgy valóban minden tiszteletet megérdemlő anyuka énekelni nem tud.

Az egész arra volt jó, hogy láthassuk Tóth Gabit, „a zembert”, aki beszállt duettezni, és összeölelgette a beteg kislányt.

Hogy pozitívumot is mondjak, azt el kell ismerni, hogy ez a zsűri sokkal jobban működik a tavalyinál. A Rúzsa Magdi által vezetett csapat tagjai között jóformán semmi kémia nem volt. Az biztos, hogy az idei mesterek legalább kiváltanak valamit a nézőből, még ha nem is feltétlenül örömöt és tiszteletet.

Szórakoztató színt vitt a műsorba Szarka László "Bikicsunáj", aki a Megasztár 5. évadában az Alphaville Big In Japan című slágerét fordította hunglisra, és ezzel bevonult a magyar mémtörténelembe. Ezúttal a Flames of Love című dalt énekelte el úgy, hogy angolul azóta sem tanult meg. Azt kell mondjam, ezen az estén nem ő volt a legvitathatóbb továbbjutó.

A műsor végére maradt még egy meglepő fordulat: jött Krasznai Tünde, aki még 2013-ban Geszti Péter mentoráltjaként harmadik lett az X-Faktorban, de szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban is, emlékezetes pillanat volt, amikor a dzsungel közepén Fördős Zével ült egy kádban. Már akkoriban is sokat lehetett hallani zűrös (többek között úgymond "felnőttfilmes") múltjáról, és állítólag utána sem volt könnyű élete.

Az sosem volt kérdés, hogy Tünde jól énekel, így nem meglepő, hogy tovább jutott. Az már megkérdőjelezhető, hogy Tóth Gabi, aki majd elolvadt az empátiától és a szeretettől, Tünde távozása után a mestereknek – és a több ezer tévénézőnek – azért elmondta az összes sötét foltot Tünde múltjából, mert hát mi van, ha valaki nem tudja, és elfelejt csámcsogni.

Összességében a Megasztárban történt személyi változásoktól a műsor érdekesebb lett, de nem a minőség irányába léptek el, hanem az alantas ösztönök kiszolgálása felé.

Az első adásban a bántalmazás számos változatát láthattuk relativizálva, vagy egyenesen viccesnek beállítva, és ezért az sem kárpótol, hogy akadt néhány tehetség is a jelentkezők közül.

Abban reménykedem, hogy a válogatók után, amikor élesbe fordul a verseny, a negatív sallangok lenyesődnek. Bár a mesterek akkor is ugyanazok lesznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Elmaradnak a Budaörsi Latinovits Színház előadásai Koós Boglárka halála miatt
A színház 27 éves művésznője vasárnap hunyt el. Az előadásokat érintő további változásokról a későbbiekben értesítik a nézőket.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, 27 éves korában elhunyt Koós Boglára, a Budaörsi Latinovits Színház színésznője. A teátrum most közölte: a váratlan tragédia miatt komoly lépésre szánták el magukat.

„Ezekben a pillanatokban gördülne fel a függöny 2025/26-os évadunkban első alkalommal, de a ma estére és a következő napokra tervezett előadásaink elmaradnak”

– írják Facebook-oldalukon.

Hozzáteszik: „Fájdalmunk és megrendültségünk elmondhatatlan.” Tájékoztatásul azt is közlik, hogy a színház műsorát érintő változásokról nézőinket a szokásos csatornákon hamarosan értesítik. Emellett a színház profilképét is az elhunyt művész fekete-fehér képére cserélték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk