New York Times: Márki-Zay az „underdog”, de mégis lehet esélye a győzelemre
A New York Times publicistája a magyar választási kampány finisének eseményeit, és a két hét múlva esedékes szavazás várható esélyeit boncolgatja terjedelmes véleménycikkben. Michelle Goldberg az írás végén arra a következtetésre jut, hogy Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése a tekintélyelvű populista korszak kiindulópontja lett világszerte, esetleges veresége pedig a vég kezdetét jelentheti a korszak számára.
Goldberg a cikk elején kitér a hetek óta a kampányt meghatározó ukrajnai háborúra. Megemlíti, hogy míg a lengyel, a szlovén és a cseh kormányfő Kijevbe utazott, hogy támogatásáról biztosítsa Volodimir Zelenszkijt, addig Orbán Viktor a hívei előtt hirdette Magyarország semlegességét. A magyar miniszterelnök közben azzal vádolta az ellenzéket, hogy belerángatná a háborúba Magyarországot, de a kormánynak esze ágában sincs katonákat és fegyvert küldeni a szomszédos országba.
„Putyin és Orbán ehhez az autokratikus, elnyomó, szegény és korrupt világhoz tartoznak” - mondta az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, aki szerint a magyaroknak „Európát, a Nyugatot, a NATO-t, a demokráciát, a jogállamiságot, a sajtószabadságot” kell választani.
A publicista megjegyzi: Francis Fukuyama néhány napja arról írt, hogy „az invázió máris óriási károkat okozott világszerte a populistáknak, akik a támadást megelőzően egységesen szimpatizáltak Putyinnal”. A világhírű amerikai politikai filozófus szerint ezek közé tartozott többek között Orbán Viktor és Donald Trump is.
Goldberg párhuzamot von a 2021-es izraeli választás és két hét múlva esedékes magyar között. A publicista szerint mindkét országban úgy ítélte meg az ellenzék, hogy teljes összefogásra van szükség a győzelemhez. Azt már tudjuk, hogy Benjamin Netanjahut sikerült eltávolítani a hatalomból. Az viszont még kérdéses, hogy néhány hónappal ezelőttig politikai kívülállónak számító 49 éves, hétgyerekes, katolikus Márki-Zay Péter és a mögötte felsorakozott pártok képesek lesznek-e győzni Orbán Viktor és a Fidesz ellen.
Márki-Zay ugyan egyetért az egyház melegházasságról, abortuszról és válásról szóló tanításaival, de egyáltalán nem gondolja, hogy ezeket törvénybe is kell iktatni.
„Nem kényszeríthetjük rá a nézeteinket a társadalom többi tagjára” - mondta, majd hozzátette: az iszlamista országokkal szemben nyugaton nem az egyház irányítja az emberek mindennapjait.
A cikkíró szerint Márki-Zay lesz az április 3-i választáson az „underdog”, vagyis az esélytelenebb induló. Az ellenzéki jelölt dolgát nehezíti a fideszes médiatúlsúly, a közmédia kiegyensúlyozatlansága és az olyan demagóg kijelentések, miszerint az ellenzék győzelem esetén elvenné a 13. havi nyugdíjat, vagy katonákat küldene a háborúba.
Kétséges, hogy a magyar választókat végeredményben mennyire befolyásolja Vlagyimir Putyin Ukrajnával szemben indított véres háborúja. Az Euronews legutóbbi közvéleménykutatásában a válaszadók 60 százaléka szerint Magyarország túl közel került Oroszországhoz, de valószínűleg nem ez a kérdés határozza majd meg a szavazatukat.
Goldberg a cikk végén március 15-én szintén Budapestre érkező Bogdan Klich lengyel szenátor szavait idézi, aki szerint „van rá esély, hogy Orbán illiberális demokráciáját felválthatják a hagyományos európai és atlanti értékek".