HÍREK
A Rovatból

Nem minden élelmiszerboltra vonatkozik majd az árrésstop – Nagy Márton ismertette a részleteket

A miniszter szerint a cél, hogy ne kelljen hatósági árakat bevezetni. Az ideiglenes szabályozás csak a 2023-ban legalább 1 milliárdos árbevételt elérő boltokra érvényes.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kormány március közepétől árrésstopot vezet be 30 alapvető élelmiszerre. Orbán Viktor a korábban már belengetett intézkedésről úgy fogalmazott: „Az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytattunk az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel. Sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre”.

A listát ebben a cikkünkben közöltük:

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden egy háttérbeszélgetésen ismertette az árrésstop részleteit, amely március 17-én lép életbe, és jelen állás szerint május 31-ig tart. A kormány ezzel az intézkedéssel az élelmiszerinfláció csökkentését célozza meg, amely márciusban már 9-10% körüli volt. A miniszter szerint az intézkedés hatására 2 százalékponttal mérséklődhet az élelmiszerárak emelkedése – írja a Portfolio.hu.

A kormány korábban háromlépcsős tervet dolgozott ki az élelmiszerinfláció mérséklésére. Az első lépésben a nagyobb kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentésére számítottak, de a hat kiskereskedelmi láncból csak kettő tett értékelhető ajánlatot. Ezért döntöttek az árrésstop bevezetése mellett.

A szabályozás szerint az érintett termékek esetében az árrés nem növekedhet, és ha meghaladja a 10%-ot, akkor az alá kell csökkennie. A miniszter elmondta, hogy az intézkedés az élelmiszerek egynegyedére vonatkozik, és több mint 30 terméket érint.

Az érintett élelmiszerkosár ára várhatóan 10-15%-kal csökkenhet, ami az élelmiszerinflációt 2 százalékponttal mérsékelheti.

A minisztérium az árrésstop számításánál az alacsonyabb beszerzési árat veszi figyelembe, vagyis a kiskereskedők által kapott háttérkedvezményeket és egyedi megállapodásokat is ellenőrzi. Gerlaki Bence államtitkár elmondta: „A tényleges árat veszi figyelembe a kormány, amikor a termék beérkezik a boltba.”

A beszállítók árcsökkentésére is számítanak, ezért további egyeztetések várhatók. A miniszter ismertette az NGM által számított árréseket is: csirkecomb 20%, csirkeszárny 40%, sertészsír 40%, tehéntúró 70%, joghurt 70-80%, párizsi 20%. A kormány szerint főként a márkázott termékeknél várható jelentősebb árcsökkenés, mert ezeknél jellemzően magasabb az árrés.

A szabályozás kiterjed a saját márkás és brandtermékek bolti elhelyezésére is, hogy a kereskedők ne csökkenthessék veszteségeiket azzal, hogy a brandtermékeket kevésbé teszik láthatóvá. „Lesznek készletezési szabályok is” – tette hozzá Nagy Márton.

Az árrésstop nem vonatkozik a kisebb boltokra.

Csak azokra az üzletekre érvényes, amelyek 2023-ban legalább 1 milliárd forint árbevételt értek el, és fő tevékenységként élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkoznak a 4711-es TEÁOR besorolás alatt. A szabályozás szerint az árrést a januári átlagárak alapján számolják, és az érintett termékek esetében legfeljebb 10% lehet.

Márciusban a teljes infláció várhatóan 5% körül alakul, az élelmiszerinfláció pedig áprilistól kezdhet mérséklődni. A kormány év végére 4%-os éves inflációval számol. Hasonló árrés-korlátozási intézkedésekre már több országban is volt példa, például Romániában és Észak-Macedóniában.

Nagy Márton szerint a cél az, hogy elkerüljék a hatósági árak bevezetését. „Együttműködni akarunk a piaccal az árrés-korlátozási lépéssel, és adtunk időt a kereskedőknek, ezért nem tettünk egy brutális lépést már most” – mondta. Az online árfigyelő rendszerben már jövő hétfőn látható lesz az érintett termékek árának alakulása, és a NAV hetente friss adatokat szolgáltat majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videót tett ki Magyar Péter, ami szerinte bizonyítja, ez volt a minden idők legkisebb Békemenete
A Tisza Párt vezetője szerint fontos megvizsgálni, mekkora tábora van a kormánypártnak, valamint az ellenzéki Tiszának. Szerinte az orbáni propaganda folyamatosan hazudik, ezért nekik meg kell mutatni a valóságot.


Magyar Péter közösségi média a oldalán posztolt egy videót, amelyen jól látható, mennyi ember vett részt a kormány szervezésében a Békemeneten.

A politikus a posztjában kiemelte: „Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez nem a valaha volt legnagyobb, hanem éppen a legkisebb Békemenet volt. Na nem a színpad méretét tekintve, mert azzal sikerült a fél teret elfoglalni (ennek jelentéséről Sigmund Freud tudna értekezni).” Magyar hozzátette azt is, hogy „tegnap kitettem az erősen foghíjas Kossuth térről egy képet. Ezután rögtön jöttek a megafonos és a fizetett kommentek, hogy ez a fotó Orbán Viktor beszéde előtt készült. Hát nagyon nem.” Megjegyezte:

„Ahogy ezen a videón látszik, nem csak a füves részt nem sikerült megtölteni, hanem a tér legbelső díszköves részét sem. De ugyanígy lézengtek a tér másik oldalán, a Falk Miksa utca felől és üres kivetítők árválkodtak mindenütt. A propaganda arra hivatkozik, hogy azért nincsenek drónfotók, mert jöttek a vadászgépek. Gondolom ezért nem fotózott senki a Parlament ablakaiból sem….”

Magyar szólt azokhoz is, akik szerint nem szükséges a két tábor tömegeit összehasonlítani:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel az orbáni propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.

Igenis számít, hogy falubuszok, zsarolás, fenyegetés és utalványok ellenére még a Kossuth teret sem tudták megtölteni. Nem véletlen a pánik a Karmelitában…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint a tiszás propaganda gátlások nélkül hazudik, ezért megmutatta képeken, hogyan telt meg a Kossuth tér
A megafonos véleményvezér szerint a Tiszában pánikolnak. Állítása szerint a valaha volt legnagyobb Békemenet volt az idei.


Deák Dániel megafonos véleményvezér is elmondta véleményét az október 23-ai tömegekről szóló méretvitáról. Facebook-oldalán közzétette bejegyzésében azt írta:

„Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez volt a valaha volt egyik legnagyobb Békemenet.” Deák kiemelte:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel a tiszás propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.”

Deák Dániel hasonló narratíválva zárta bejegyzését, miként Magyar Péter a Nemzet Menetének tömegéről szóló posztjában megszólalt: „Igenis számít, hogy a Kossuth teret és az Alkotmány utcát is meg tudta tölteni a Békemenet. Nem véletlen a pánik a Tiszában, nem véletlen bizonygatja folyamatosan ennek ellenkezőjét Magyar Péter…”

– írta Deák.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett
A Tisza politikusa szerint a miniszterelnök nemcsak az utcán bukott el október 23-án. Állítása szerint a Nemzeti Menetet háromszor annyian követték a Facebook-oldalán, mint a Békemenetet.


Magyar Péter vasárnap délelőtti posztjában arról írt, hogy szerinte a kormány arról is hazudott, hogy az online térben is többen figyelték a Békemenetet, mint a Tisza által szervezett Nemzet Menetét.

„Orbán a digitális polgári körök országjárásának tegnapi bejelentésekor kétszer is hazudott. Azt írta nem csak Budapest utcáin, de az online térben is győzelmet arattak október 23-án.

Azt már mindenki tudja, hogy a TISZA Nemzeti Menetén többször annyian vettek részt, mint a valaha volt legkisebb Békemeneten, de ezen az ábrán az is látszik, hogy az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett. A Nemzeti Menetet a Facebook oldalamon háromszor annyian követték, mint Orbán oldalán a Békemenetet. A YT oldalainkon a különbség tízszeres a Nemzeti Menet javára”

– írta Magyar, és hozzátette azt is:

„Az orbáni digitális forradalom elmaradt, edzőtábor ide vagy oda…úgy sikerült, mint az orbáni repülőrajt”

– zárta sorait a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy szerint Tiborcz István 2 milliós dzsekiben vett részt a Békemeneten, és a kordonok mögé is bejutott
A független országgyűlési képviselő szerint annyira kellett az ember a Békemenetre, hogy „Orbán az egész pereputtyát kirendelte.”


Hadházy Ákos újabb pénztárcanyitogató esetet göngyölített fel a Facebook-oldalán, ezúttal Tiborcz István kabátját vette elő. A független képviselő azt írta közösségi média oldalán megjelent bejegyzésében:

„Luximenet: Tiborcz István kétmilliós kabátban flangált a „békemenet” után a Parlament előtt.

Néhány megjegyzés ehhez:

1) Úgy látszik, annyira kellett az ember, hogy Orbán az egész pereputtyát kirendelte.

2) Úgy tűnik, békemenetre snassz elmenni luxuscikkek nélkül. Vagy ezzel üzenik a nyivákoló libsiknek, hogy nálunk milyen jól megy az embereknek?

3) Tiborcz kétmilliós dzsekije fájóbb, mint Szabó Zsófi hatszázezres szemüvege, Curtis milliós pulcsija vagy éppen húszmilliós órája. Utóbbiak ugyanis kereshették rá a pénzt akár a „művészetükkel” is. Orbán veje azonban egészen biztosan lopott pénzből tollászkodik. Az első (minimum) hárommilliárdról papírt is kapott az OLAF-tól az Elios botrány után. A többit meg „csak” látjuk.

4) Kérdés amúgy, hogy elvileg totál civilként hogyan kerülhetett a Parlamentet védő kordon mögé”

– írta a független képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk