SZEMPONT
A Rovatból

Nem látja a gyerek a monitort, de miből vegyek szemüveget?

A Gyermekétkeztetési Alapítvány és a Magyar Látszerész Szövetség járni kezdte a falvakat, hogy megvizsgálják a rászoruló gyerekeket, és ingyen szemüveget adjanak azoknak, akiknek szükségük van rá.


Több tízezer forintba kerül, és akár a továbbtanulás is múlhat rajta, mégis alig kapnak támogatást azok, akiknek szemüvegre van szükségük. A szegény gyerekekről sokszor ki sem derül, hogy nem látnak jól, legfeljebb beültetik őket az első padba, ahol aztán egész nap fáj a fejük.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány és a Magyar Látszerész Szövetség ezért járni kezdte a falvakat, hogy megvizsgálják a rászoruló gyerekeket, és ingyen szemüveget adjanak azoknak, akiknek szükségük van rá.

"

- Ez merre mutat?

- Fel.

- Ez?

- Le.

- Ez?

- Ajtó.

- Ez?

- Ablak.

- Ügyes.

Szünstein Mária az asztalra tette a kártyákat, majd odalépett a kislányhoz, hogy megvizsgálja a pupilláját. “Ugye, hogy nem is fáj?” – kérdezte, és néhány milliméterről a szemébe világított. “A Krisztinát vagy a Karolinát használod? Mindjárt adok én neked nevet, te leszel az univerzum királynője!”.

“Nem-nem, idenézz! Merre mutat a Szurtos Peti keze?” – kérdezte pár perccel később egy fiútól. “Úgy van, lefelé” – simított végig a haján. “Néha nehéz velük, mert nehezen koncentrálnak sokáig ugyanarra a dologra, elkalandoznak” – mondta.

abcug01
abcug02

A kérdés az, hogy merre mutat Szurtos Peti keze (Fotók: Magócsi Márton)

“Úúú, én egy hajót láttam” – kiáltotta izgatottan egy óvodás egy helyiséggel odébb, ahol Tóbiás Richárd, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke géppel vizsgálta a gyerekeket. “Az egyik mínusz egyes, a másik mínusz kettes, itt valószínűleg szemüveg lesz” – mondta. A hír hamar eljutott az odakint várakozó, csapatnyi óvodáshoz. “Úristen, szemüveges lesz!”

abcug03

Refraktométeres szemvizsgálat a szomszéd szobában

A Bács-Kiskun megyei Bátmonostor az ötödik falu, ahol a Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) júniusban ingyen szűrést és szemüvegosztást szervezett 22 rászoruló gyereknek. Két éve, amikor elindították a Szegények Patikája nevű kezdeményezésüket, még csak az volt a céljuk, hogy segítsék néhány szegény falu gyógyszer- és tápszerellátását. Közben kiderült, hogy sok helyen nemcsak a gyógyszer, hanem a szemüveg beszerzése is problémát okoz.

2010 óta csak hat dioptria felett jár a szemüvegre TB-támogatás. Van olyan optika, ahol olcsóbb, máshol drágábbak a szemüvegek, de mindenhol több tízezer forintba kerülnek.

Kisebb településeken általában nincs is optika, vagy ha van, akkor csak egy, ami inkább felfelé húzza az árakat. Ha pedig a közeli, nagyobb városban van is olcsóbb szemüveg, oda sokaknak nem egyszerű eljutni.

A közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkező, tartósan betegek kaphatnak ugyan ingyen szemüveget, de ez csak bizonyos keretekre és lencsékre érvényes. Ráadásul a legtöbb optika nem újítja meg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (a korábbi OEP-pel) kötött szerződését, ezért csak kevés helyen lehet beváltani a receptet. Például abban a mohácsi optikában sem, ahol Szünstein Mária dolgozik szemorvosként, és most önkéntes alapon vizsgálta meg a bátmonostori gyerekeket. Régóta ismeri Gyulai Magdolnát, a korábbi helyi háziorvost, aki a Szegények Patikája programot is kezdeményezte. Tőle hallott a szemüvegprogramról, úgyhogy szívesen csatlakozott.

abcug04
abcug05

Szünstein Mária a rendelésen

Pappné Kovács Zsuzsanna védőnő szerint Bátmonostoron nincs éhezés, nem tud bántalmazásról vagy elhanyagolásról, de

"
sokan vannak úgy, hogy a hónap közepén már nem tudnak fizetni a boltban, inkább felírják nekik. Van, ahol nincs fürdőszoba, és nem mindenki tudja megvenni a gyógyszereket.

"Itt nincs olyan mélyszegénység, mint a tévében látni, de egy 30-40 ezer forintos szemüvegkeret így sem fér bele”.

Szerinte hatéves korig mindenkiről kiderül, ha rosszul lát, mert a védőnői státuszvizsgálatokon mindig olvastatja a gyerekeket. Az viszont más kérdés, hogy kivárják-e a hónapokig tartó várólistát az ingyenes kórházi vizsgálathoz, és hogy aztán meg tudják-e venni a szemüveget. “Rettegnek a szülők, hogy jaj, nehogy az én gyerekemnek is kelljen” – mondta.

Az iskolában valahogy mindig fáj a feje

“Hat-hét éves korig kell felfedezni a gondot. Különben bármilyen tehetséges is a gyerek, ha nem lát jól az iskolában, azt semmivel sem lehet kompenzálni” – mondta Tóbiás Richárd, aki szerint mégis gyakori, hogy az iskolakezdésig nem veszik észre, ha valaki rosszul lát. De ezért nem a szakembereket hibáztatja, hanem a rendszert, mert “a legtöbben el se jutnak az orvoshoz. Budapesten például három hónap a várólista a gyerekszemészeten”.

Ráadásul “a tanítónéni sokszor legfeljebb előre ülteti a gyereket, aki közben fáradékonyabb lesz, és sokkal több energiát használ el, mintha jól látna. Sok szülő szerint ez valami defekt, és azt mondja, nem kell szemüveg. Ez már független az anyagi helyzettől”.

Gyulai Magdolna tíz évig volt bátmonostori háziorvos, most a bajai kórház sürgősségi osztályán dolgozik. “Sok szülő azzal hozta be a gyerekét, hogy állandóan fáj a feje az iskolában, biztosan mert utálja. Aztán kiderült, hogy a reggeli indulás előtt sosem fáj neki, és a szünidőben sincs semmi baja. Kiderült, hogy azért, mert nem lát jól” – mondta.

Barát József, a GYEA programvezetője másfél éve kereste meg Tóbiás Richárdot azzal, hogy a Látszerész Szövetség együttműködne-e egy szemüvegosztásos programban.

A szövetség végül ezer szemüvegkeretet ajánlott fel az alapítványnak, amely önkéntes orvosokat szervez a szűrővizsgálatokra, és az óvodák, védőnők segítségével próbál eljutni a rászorulókhoz.

Bátmonostoron is direkt olyan gyerekeket kerestek, akiknek a szülei nem dolgoznak, közmunkán vannak, vagy csak tudni róluk, hogy megélhetési gondokkal küzdenek.

“Mindkét gyerekem koraszülött, a kisebbik 67 dekával született, vele még bármi lehet” – mondta Papp Mária a bátmonostori védőnői tanácsadó várójában. A nagyobbik lánya, Bíbor pár hete kezdett sűrűn pislogni, de Mária nem tudta eldönteni, hogy ez valami bajt jelez, vagy csak játékból csinálja. “Takarítóként dogozom, 54 ezret keresek. Szerinted?” – válaszolta, amikor arról kérdeztük, mekkora gondot jelentene a szemüvegvásárlás.

abcug06

Bíbor szemével minden rendben volt

“Egyedül nevelem a két gyerekem, a lányom, Jázmin most kezdi a sulit, elég húzós lenne. Nem tudom, mennyi egy szemüveg, de sok hónapig kéne spórolni. Vagy a számlát nem fizetjük, vagy nem eszünk” – mondta Orsós Katalin, aki a helyi bölcsődében dolgozik. A fiát, Zolit az óvodából vitték el a vizsgálatra, de Katalin szerint nem lenne könnyű menet, ha szemüvegre lenne szüksége. “Macerás gyerek, nem vesz fel mindent, ami lányos. Például piros”. Katalin éppen a bölcsődébe igyekezett dolgozni, amikor összefutottunk a védőnőnél: csak beugrott megnézni, hogy minden rendben van-e.

Olyan, mint egy tégla, olyat akarok én is!

“Látja, a piros vonal alatt már csak találgat” – csukta össze a mutatópálcáját Szünstein Mária. A nagycsoportos Ádám eddig nem hordott szemüveget, most viszont kiderült, hogy 2,5-es és 3-as dioptriára van szüksége. “Ebből fog még kinőni valamennyit” – biztatta a családot Mária.

abcug07abcug08abcug09abcug10

“Láttam én, hogy elfárad a szeme, mindig közelről nézi a számítógépet. Tudtam, hogy kell neki valami, csak nem volt még rá pénz” – mondta Ádám édesanyja, Éva, aki otthon gondozza a teljesen vak édesanyját. Ezért havi negyvenezer forintot kap az államtól, a férjét, Antalt pedig havi 23 ezer forintos nyugdíjra százalékolták le. Ha nem vállalna mellé pluszmunkát, biztosan nem jönnének ki a hónap végére.

abcug11abcug12
abcug13

Adám és édesanyja miután megkapta a pupillatágító cseppeket

"
Egy barátnőm az idősek otthonában dolgozik, ő is szemüveges, és ő is alig tudta megvenni magának

– mondta Éva, aki ugyan beadhatná ebbe az otthonba az édesanyját, de attól fél, nem gondoznák megfelelően. “Nem értem, miért nem adnak több pénzt. Az állam inkább örülhetne, hogy én foglalkozom az édesanyámmal”. (Erről a problémáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben).

“Gábornak olyan, mint egy tégla, legyen olyan nekem is!” – lelkendezett Ádám, miután végzett a vizsgálaton, és válogatni kezdett a keretek közt. A 19 éves bátyjára utalt, akinek cilinderrel együtt 60-70 ezer forintba került a szemüvege. Van egy 23 éves testvére is, de szerencsére neki nincs baj a látásával.

abcug14
abcug15

Tóbiás Richárd segít Ádámnak keretet választani

Richárd szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek maguk választhassák ki a keretet, különben szinte esélytelen, hogy hajlandóak legyenek hordani. “Én valami kevésbé széleset ajánlanék, például nézd csak meg ezt!” – mondta, és ráadott Ádámra egy kerekebb darabot.

abcug16

A végső próba a tükör előtt

“Nahát, mint egy kis tudós!” – tette össze a kezeit Éva, és gyorsan kiszaladtak a mosdóba, hogy Ádám is megnézhesse magát a tükörben. “Ez jó lesz” – mosolygott Ádám, úgyhogy végül e mellett döntöttek. Ezt a szemüveget viszont még nem vihette haza, a sajátját majd postán kapja meg a Látszerész Szövetségtől és az alapítványtól.

Fotók: Magócsi Márton


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Vox Populi: Orbán Viktor kínos helyzetbe hozta saját közvélemény-kutatóit, ha neki igaza van, akkor a Nézőpont és a Századvég hazudott a nyilvánosságnak
A kormányfő szerint 2021-ben az ellenzék vezetett, de a saját intézetei akkor mást mondtak. Most azt találgatják, hogy valójában kinek a számaival van a baj.


A Vox Populi blogon Tóka Gábor bejegyzés szerint

Orbán Viktor ismét "lehazugozta" a kormánypárti közvélemény-kutatókat, a Nézőpont Intézetet és a Századvéget.

Tóka felidézi, hogy a miniszterelnök áprilisban Hont Andrásnak azt állította, hogy 2021 őszén az ellenzéki összefogás mind párt-, mind miniszterelnök-jelölti szinten a Fidesz előtt volt. A washingtoni repülőgépen pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2006 óta csak 2021 őszén látott olyan kutatást, amiben nem a Fidesz vezetett, és soha nem tettek elé hazug kutatást.

A bejegyzés írója szerint a kormánypárti megrendelésre dolgozó intézetek 2021 őszén rendre komoly Fidesz-előnyt mutattak ki, miközben ekkoriban az összes többi közvélemény-kutató az ellenzéki közös lista szerény előnyét vagy döntetlen-közeli állást talált. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy

Orbán Viktor a független intézetek adatait kapta meg, vagy legalábbis azokat tartotta „nem hazugnak”.

A poszt írója ezután azt írta:

„Hát én tényleg nem értem, hogy miért nem tiltakozik Mráz Ágoston és a Századvég összes igazgatója ez ellen a masszív hitelrontás ellen!

A bejegyzéshez fűzött kommentben pedig még hozzáteszi:

"Persze a csoda tudja, mennyire kell komolyan venni Orbán szavait, hiszen az áprilisi interjúban azt is belengette, hogy fél éven belül jöhet valami magyarkompenzáció az USA-ból a magyar gazdaságnak is lekevert vámpofonokért, aztán meg látjuk, még a novemberi fehérházi ebédért is csak Orbán fizetett egy sokszáz milliárdos ígérettel, pedig azóta sincs jele annak a Fehér Ház közleményeiben, hogy kapott volna valamit. Pedig legalább azt a kettős adóztatást megelőző egyezményt megköthetnék már!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk