Nekem ez a néhány négyzetméter a szabadságomat jelenti

Anyaotthonban a nők egy-másfél évnél nem maradhatnak tovább a gyermekükkel. Előbb-utóbb mindenkiben felmerül a kérdés, hogy merre tovább, azonban sem félutas házakban, sem önkormányzati lakásokban nincs elég hely. Albérletet pedig biztos munkahely nélkül nehezen tudnak bérelni, ráadásul a tulajdonosok attól is félnek, hogy a kisgyerekes édesanyákat csak hosszú procedúra után lehetne kirakni az utcára. Ilyenkor pedig már egy édesanya fejében az is megfordul, hogy jobb híján visszamegy a korábbi bántalmazójához.

Az anyaotthonban minden nap az járt az eszemben, hogy mi lesz, amikor letelik az egy év, és el kell hogy költözzünk. Folyton azon agyaltam, hogy fogom eltartani a gyerekeimet, próbáltak megnyugtatni, de ezeket az érzéseket egy anyában nem lehet lecsitítani. Régóta támogat egy egyesület, ha ők nem segítenek lakáshoz jutni, akkor nem tudom, mi lett volna, valószínűleg állami gondoskodásba kellett volna adnom a gyerekeimet

– kezdi Bódi Jeanna, három óvodáskorú gyermek édesanyja, aki kétszer élt anyaotthonban. Ismerősei közül más anyák is küszködtek hasonló problémákkal, volt, aki már több anyaotthonban is megfordult, és olyan is, aki visszament a bántalmazó férjéhez, mert nem volt más választása. Pozitív példával is találkozott, az egyik egyedülálló édesanya két beteg kisgyerek mellett vállalt munkát és albérletbe költözött, “ő egy rendkívül erős személyiség” – mondta róla Bódi Jeanna.

Mindenből többre lenne szükség

“Az anyaotthonban minden nap az járt az eszemben, hogy mi lesz, amikor letelik az egy év, és el kell hogy költözzünk.” / Fotó: Hajdú D. András

Egy bántalmazó kapcsolatból kilépő édesanyának elsősorban az anyaotthon jelenthet ideiglenes megoldást, ahol együtt maradhat a gyermekeivel, így azok nem kerülnek intézetbe vagy nevelőszülőkhöz. Anyaotthonból viszont kevesebb van, mint családok átmeneti otthonából (CSAO), így ritkán, de előfordul, hogy bántalmazott nőket az eredeti lakóhelyüktől távol eső CSAO-ban helyeznek el. (A családok átmeneti otthonában egyébként a kilakoltatás elől menekülő családok vannak többségben, ott a lakhatást vesztett apáknak gyerekekkel, és kétszülős családoknak is elhelyezést biztosítanak.) Családok átmeneti otthonából és anyaotthonból a Nemzeti Szociális és Rehabilitációs Hivatal tájékoztatása szerint 161 van országszerte. Férőhelyek hiánya miatt azonban hosszú várólisták alakultak ki, a rendszer túlterhelt, bekerülni pedig rendkívül nehéz. Anyaotthonban a nők egy-másfél évnél nem maradhatnak tovább a gyermekükkel. Előbb-utóbb mindenkiben felmerül a kérdés, hogy merre tovább, azonban sem félutas házakban, sem önkormányzati lakásokban nincs elég hely. Nem csak a magas albérletárakkal van probléma, a tulajdonosok félnek attól, hogy egy egyedülálló édesanyát kisgyerekkel hosszú procedúra lenne kirakni az utcára, tehát még ha olcsó is lenne a lakásbérlés, akkor is csak kevesen adnák ki nekik.

A félutas házakból pedig többre lenne szükség, ezekben az intézményekben a családok akár már 5 évig is maradhatnak, kevésbé szoros gondozás és felügyelet alatt megtanítják őket a saját lábukra állni. Tehát ez az a hely, ahol a 24 órás ellátásból megtanulnak kilépni az életbe. Mindez megoldást jelenthetne a nagy problémát jelentő hospitalizációra, azaz az intézményi függőség kialakulására. Jelenleg sokan eleve gyermekotthonban nőnek fel, majd pedig gyerekükkel az egyik CSAO-ból, a másikba vándorolnak, ahol nem kell foglalkozniuk sem a számlákkal, sem a bevásárlással. Olyanok is vannak, akik igaz egy-két hónapra ki tudnak venni egy albérletet, de utána mennek is vissza egy másik CSAO-ba.

Merre tovább az anyaotthonokból?

Kevés hazai kutatás foglalkozik azzal, hogy anyaotthonokból és családok átmeneti otthonából kikerülve, hová is tudnak menni a bántalmazott édesanyák. A Vöröskereszt végzett felmérést egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő intézményükben, a kutatás 1998-as és 1999-es adatokból állt össze. A vizsgálat egyik különlegessége, hogy a bántalmazott édesanyákat külön is szemügyre vették. A kutatás lesújtó adatokkal szolgált, közülük mindössze az anyák 20 százaléka tudott önálló életet kezdeni, 30 százalékuk visszatért az otthonába, 45 százalékuk pedig jobb híján intézményről intézményre vándorolt. A bántalmazás azonban a kibékülést követően egy idő után rendszerint újra visszatér, ezért az anya ismét menekülésre kényszerül.

Rácz Linda egy szakdolgozat keretében foglalkozott a kérdéssel, egyedülálló anyák adatait vizsgálta két miskolci otthonban, 2005-től 2014-ig. Egy anyaotthon és egy családok átmeneti otthonának az adataiból kirajzolódott, hogy mindkét helyen elhanyagolható azok száma, akik saját vagy önkormányzati lakásba tudnak költözni. Az anyák főleg albérletbe költöztek, vagy kibékültek a volt férjükkel, élettársukkal. Egy részük tehát saját lábra áll, sokan viszont visszatértek oda, ahonnan feltételezhetően elmenekültek. 2009-től a miskolci anyaotthonnál a lakhelyek közé felvették a “kibékült férjével, élettársával” kategóriát, ami az egyik leggyakoribb út az anyák számára. Ha valódi kibékülésről van szó, és újra egyesülhet a család, akkor ez örvendetes, sokan azonban csak kényszer miatt kényszerülnek a kibékülésre. Az anyaotthon lakói közül senki sem kapott önkormányzati lakást, saját lakásba sem tudtak költözni, félutas házakba is csupán 3-9 százalékuk mehetett. A két leggyakoribb “kiutat” a lakásbérlés (11-40 százalék), és a “kedveshez” való visszatérés (23-48 százalék) jelentette.

Egyedülálló cigány nőként, három gyerekkel nehéz albérletet találni

Amikor Bódi Jeanna az anyaotthonból kezdett albérletet keresni, a szemébe mondták, hogy egyedülálló roma nőnek három gyerekkel nem adják ki az albérletet, féltek, hogy nem tudja fizetni a lakbért. Albérlethez végül az Élj Tudatosan Egyesület segítségével jutott, annak a vezetőjét, Bihari-Apáthy Juditot még abból a lakásotthonból ismeri, ahová 13 évesen bekerült. Az egyesület célja a volt állami gondoskodásban élőket munkával, adományokkal támogatni. A civil egyesület egy kis szerencsével szert tett a lakásra, így kedvezményes áron tudja kiadni a családnak. A gyerekek nagyon örültek, hogy az anyaotthonban töltött idő után újra van saját otthonuk, a hatéves kislánya meg is kérdezte, “Anya ez a mi házunk?“ Bódi Jeanna körbevezet minket a kecskeméti albérletében, ahol mindössze egy galériaágyas szoba, egy pici konyha és egy apró fürdőszoba található. “Kicsi a ház, mégis azt mondom, hogy boldoggá tesz. Nekem ez a néhány négyzetméter a szabadságomat jelenti” – mondja a 23 éves nő.

Félt, hogy a gyermekei lakóotthonba kerülnek, ha elhagyja a férjét

Az udvaron ülünk le beszélgetni Jeannával, aki elmeséli, hogyan került kétszer is anyaotthonba. Az édesanya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből költözött a munkalehetőségek miatt Kecskemétre. Állami gondoskodásban nőtt fel, így mindent megpróbált, hogy a saját családját összetartsa. Kilenc éves volt, amikor az édesanyja meghalt, így neki kellett vigyáznia a hároméves öccsére, amikor az apja dolgozott. Az édesapja nem volt rossz ember, de többszöri felszólítás ellenére sem járatta a gyerekeit iskolába. Bódi Jeanna így 13 éves kora óta egy lakóotthonban nevelkedett, ahol idővel nagyon megszerette a nevelőit. 18 évesen esett teherbe a barátjától, akivel összeházasodtak, a szociális támogatásokból évek alatt összegyűjtött pénzéből pedig egy saját lakást vett egy határ menti, szabolcsi faluban.

Jenna a lakása előtt