Nekem ez a néhány négyzetméter a szabadságomat jelenti
A gyerekekkel azért került először anyaotthonba, mert a volt férjével megromlott a házassága, a férfi drogozni kezdett, és többször bántalmazta, a gyerekeket viszont nem bántotta. “Nem jelentettem fel, azt akartam, hogy egy család legyünk, hogy a gyerekeim ne járjanak úgy, mint én. Reménykedtem abban, hogy megváltozik.” Az egyesület egy budapesti anyaotthonban talált biztonságos helyet neki és a gyerekeknek, “Azt sem tudtam, hova költözünk, csak örültem, hogy elmehetünk.” A férje is kapott egy esélyt, hogy talpra álljon, az egyesület még munkát is szerzett neki.
Az édesanya azonban csak egy hónapot maradt az otthonban, a legnagyobb félelme az volt, hogy elveszíti a gyerekeket. “Nem mertem kilépni a házasságból, a férjem nélkül nem tudtam, hogy fogom a gyerekeket eltartani, hiszen a megyében kevés a munka, a kisgyerekek mellett egyébként sem tudtam volna eljárni dolgozni.” Az egyesület győzködte, hogy nem kell aggódnia, de végül egy szó nélkül hazaköltözött a férjéhez, bár a döntését már akkor megbánta, amikor felült a vonatra.
Azt hittem, hogy meg fog minket ölni
Viszont a helyzet csak rosszabb lett, egyszer a férje annyira agresszívvá vált a szerektől, hogy “komolyan azt hittem, hogy meg fog minket ölni.” A férfit verekedés miatt letartóztatták, Bódi Jeanna egyedül maradt a három kisgyerekkel, akik mellett nem tudott elmenni dolgozni, havi százezer forintból éltek, ráadásul a szabolcsi faluban munkalehetőség sem volt.
Nagyon rosszul voltam abban az időben, el voltam keseredve, csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz a gyerekekkel. Nem tudtam tovább azt nézni, hogy nekik is így kell élniük. Elkezdtem agyalni, el akartam mondani a családsegítőnek a dolgokat, inkább lemondok a gyerekekről, mert tudtam, hogy ennél jobb életük lenne állami gondoskodásban. Végül felhívtam újból Juditot, lejöttek értem, mindent otthagytam, csak néhány cuccott hoztam magammal, hátra sem néztem. Azt sem tudtam, hogy merre visznek, nem is kérdeztem.
Az anyaotthonban az édesanyának nagyon nehéz volt alkalmazkodnia a szabályokhoz, de az ott dolgozókkal egyre jobban megszerették egymást. Viszont nagyon elszokott attól, hogy neki kell foglalkozni a rezsivel vagy a bevásárlással, az anyaotthonban mindent megadtak. Előtte sosem dolgozott, segítettek neki munkahelyet keresni és önéletrajzot írni.
Kirúgtak, mert sokszor voltak betegek a gyerekek
Nem volt könnyű munkát találni, igaz, Kecskeméten több az álláslehetőség, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de a gyári munkát nem tudta összeegyeztetni a gyerekneveléssel. Amikor az anyaotthonban lakott, gombaüzemben csomagolt, onnan hamar kirúgták, mert nem tudott bemenni, amikor a gyerekek betegek voltak, és mind a hármat nem hagyhatta az anyaotthonban sem. Egy másik munkahelyen pedig fellázadtak a többiek, mert a főnök kivételt tett vele, mert neki kisgyerekes műszakot adott, ami 8-4-ig tartott, a régi dolgozók viszont ezt rossz szemmel nézték, pedig tudták, hogy van három gyereke. Tésztagyárban is dolgozott, de nyáron a gyerekeknek nem volt óvoda, nem volt senki, aki vigyázzon rájuk. Hiszen épp azért kötött az anyaotthonba, mert nem volt senkije sem, akire számíthatna. Az egyesület által Kecskeméten működtetett Fecske Adományboltban talált végül munkát, ahol eladóként dolgozott, “ez egy biztos munkahely volt, akkor sem rúgtak ki, ha beteg volt a gyerek”. A bolt viszont nemrég máshová költözött, így nem tudja, hogy most hol fog munkát találni. Az a baj, hogy a gyerekek sokat betegeskednek, és ezt sehol nem nézik jó szemmel, takarítást tudna vállalni napközben, ha akadna lehetőség. Már az is megfordult a fejében, hogy a volt férjéhez visszamegy, és akkor el tudna járni dolgozni.
Képek az anyaotthonból
Rájöttem, hogy egyedül is van élet
A férje tavaly szabadult ki a börtönből, amíg bent volt, vinnie kellett a gyerekeket kapcsolattartásra, a családsegítő azt mondta, hogy kötelező. Az utazás költségét neki kellett fizetnie, összesen háromszor volt, de végül abbahagyta, és megmondta neki, hogy nem szeretne tőle semmit.
Lehet, nem volt tőlem túl szép, hogy ezt akkor mondom meg neki, amikor börtönben volt, de nem akartam, hogy reménykedjen. Felkeresett, miután kiszabadult, megint leültünk beszélgetni, és elmondtam, hogy mit várnék el tőle, hogy dolgozzon és bizonyítson, ha a családját vissza akarja kapni. Persze tudtam, hogy ennek az egésznek semmi értelme nincs, és úgy is lett. Ide akart költözni, amire nemet mondtam, sokat változtam én is, mert felszabadultam azoktól a dolgoktól, amiktől korábban féltem, rájöttem, hogy egyedül is van élet, még hogyha nehéz is.
