ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

„Ne árasszuk el magunkat nagy tömegű információval, mert belefulladunk" – így élhetjük túl lelkileg a Covidot

Vissza kell szereznünk a kontrollt, el kell hinnünk, hogy újra mi irányítunk - mondja Makai Gábor klinikai szakpszichológus. De a régi életünk szerinte már sohasem tér vissza.


A Covid-19 mindenkit megvisel. Azokat is, akik nem betegedtek meg, személyiségtípustól függetlenül. A válaszreakciók azonban eltérőek lehetnek, mint ahogyan az is, hogy ki milyen hosszan fog küzdeni a pandémia lelki mellékhatásaival.

„Egy éve nem tudtunk semmit a kialakult helyzetről. Nem volt olyan stratégia vagy forgatókönyv, amihez nyúlhattunk volna. Elindult egy lavina, aminek az elején egy reális félelem volt, de utána nagyon sok embert elsodort a pánik, vagyis már nem is magától a koronavírustól féltek, hanem attól, hogy mondjuk éhenhalnak. Kiürültek a boltok polcai, miközben napi átlagban pár tíz megbetegedés történt a mostani több ezerhez képest" - idézte fel a kezdeteket a Szeretlek Magyarországnak Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta.

A pánikhangulatot követően az emberek megnyugodtak, a többség hozzászokott a helyzethez. „Kialakult egy analitikus elemző, értékelő attitűd. Ennek lényege, hogy immár kívülről szemléljük a helyzetet, felmérjük, hogy mivel állunk szemben.”

Makai Gábor szerint a pánikhangulat a kezdeti időszakban természetes és megengedett, hiszen van egy reális alapja mindaddig, amíg az ember el nem jut arra a pontra, hogy újra a kezébe tudja venni az irányítást.

„A baj az, hogy sok ember viszont benneragadt a kezdeti pánikhangulatban, és nem tud kilépni belőle. Náluk a reális félelem átcsap irreális félelembe.”

Míg egyesek túlreagálják, mások alábecsülik a helyzetet. Még mindig akadnak olyanok, akik nem értik, hogy mi a probléma az orrot nem fedő maszkkal, vagy, hogy miért nem szabad a másik nyakára állni a postán a sorban.

„Sokan bagatellizálnak, ami egy védekezés. Aki bagatellizál, az elnyomja az érzéseit, tagadásba burkolózik. Ez egy védekezési mechanizmus. Ezt az attitűdöt veszi fel az illető, hogy ne keljen szembesülnie a valósággal" - mondja a szakértő.

A helyzetre adott válaszreakciók eltérőek, hiszen nem vagyunk egyformák. Az azonban már tavaly tavasszal látszott, hogy az egész világon megugrottak a családon belüli erőszakos esetek.

„Ez egy mellékhatása ennek a helyzetnek. Vannak szabályok, keretek, korlátozások, mint a karantén. Ezek elsőre úgy tűnhetnek, mintha ellenünk irányulnának, pedig védenek minket. Az izoláció, a bezártság, az ingerszegény környezet a szakirodalom szerint kiválthat depressziót, szorongást, de agresszív magatartást is. Alapvetően frusztráció jelenik meg ezekben a helyzetekben, ami egy idő után vezet csak agresszióhoz.”

Semmilyen agresszív magatartás - legyen az verbális vagy fizikai - nem megengedett, jelentkezzen bármilyen formában. Ennek megjelenése mindig az adott emberen múlik, akinél elmosódik a morális fékrendszer. „Tulajdonképpen nem önmagában a karantén, mint izoláció hozza elő ezt az agresszív magatartást, ez csak egy "trigger", vagyis ez csupán rásegít azoknál, akiknél eleve problémás az impulzus-kontroll. Ennek hátterében nagyon sokszor mentális zavar áll, akár súlyos személyiségzavar.”

Az izolációnak köszönhetően nagyon sok kapcsolati konfliktus erősödhet fel.

Vagyis amit eddig meg tudtunk oldani, azt most lehet, hogy nehezebben, mert össze vagyunk zárva. Ebből fakadóan kevésbé tudjuk szőnyeg alá söpörni a kapcsolati problémákat. Most több a lehetőség a konfrontációra, amiből nem tudnak kihátrálni.

Ugyanakkor képesek vagyunk fejlődni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha két ember képes megállni, verbalizálni az adott problémát, és nem érzelmi alapon működni, szabadjára engedve az indulatokat, a dühöt.

A „nem én irányítok" vagy a „mi lesz velem" érzések pszichés terhet jelentenek. Ez a korlátozás, karantén, bizonytalanság, tehetetlenség érzése.

„Ez vitathatatlanul hat minden emberre. A személyiségünk fogja meghatározni, hogy milyen egyedi választ vált ki belőlünk.”

Sokaknál jelentkezhet depresszió vagy szorongás, ezért sem mindegy, hogy mennyi negatív információt engedünk be.

„Kontrollálom, hogy mit olvasok, mikor és mennyit. Nagyon fontos, hogy ne árasszuk el magunkat nagy tömegű információval, mert belefulladunk."

Makai Gábor szerint a szervezetünkre is kihathat a túlzott stressz. Bármilyen pszichésen megterhelő helyzettel szembesülünk, szervezetünkben a különböző hormonok, mint a szerotonin szintje csökkenhet. Félelmi helyzetben pedig jelentkeznek testi tünetek, mint a heves szívverés, tág pupilla, stb.

„Ezek a helyzetek küzdési reakciót váltanak ki az emberből. Ezt a szaknyelv 'flight or fight'-nak nevezni. Amikor azonban huzamosabb ideig nem tudunk megküzdeni az adott helyzettel, vagyis nem jön létre egyensúly, akkor kimerülünk, mind mentálisan, mind fizikailag. Ezért marad a szorongó, pánikoló hangulat, ami egy idő után fizikai begségeket is okozhat. Kialakulhatnak szív- és érrendszeri betegségek vagy magas vérnyomás."

A megoldás Makai Gábor szerint az újratervezés. „A kezünkbe kell venni az irányítást. Vissza kell szereznünk a kontroll-érzését. Ezzel együtt tudjuk csak visszakapni a biztonságérzetünket."

Amennyiben képesek vagyunk megélni az „én irányítok" érzést, akkor nem passzívan szenvedünk, hanem aktívan és tudatosan vagyunk jelen. Bármilyen problémával szembesülünk is életünk során, el kell kezdenünk próbálgatni a megoldó stratégiáinkat, tehát, hogy mivel tudunk javítani a helyzeten.

„Ez a szituáció sem más. Ez az alkalmazkodás. Nincsen rá bevett recept. Tegyünk fel kérdéseket. Hogyan tovább? Milyen lehetőségeim vannak? Mit tehetek? Képesnek kell lennünk újratervezni ebben a helyzetben.”

A hőn áhított nyitás csak fokozatosan történik, viszont nem baj, ha megtanuljuk kezelni ezt az állapotot is, hiszen még mindig vigyáznunk kell egymásra. „Ezt én mindig ahhoz hasonlítom, mint amikor a repülővel felszállunk. A fokozatosság kell ahhoz, hogy ne szakadjon be a dobhártyánk a légnyomás miatt. Nem jó az, hogyha elengedjük a gyeplőt és futunk, szaladunk.”

Sokan szeretnék visszakapni a régi életüket, pedig korántsem biztos, hogy valaha is visszatérhetünk a már ismert „jó” állapothoz. Újat kell majd kialakítani.

„Szerintem nem fogunk tudni visszamenni a tavaly februári állapothoz. Nem tudunk és nem is kell, hiszen a történteket nem tudjuk kitörölni az agyunkból. Nem is cél, hogy ugyanabba a helyzetbe kerüljünk" - magyarázza Makai Gábor.

„Tudatosítani kell, hogy az adott helyzethez kell tudni mindig alkalmazkodni. Nagyon sokan ott rontják el, hogy mindig visszafelé tekintenek a múltba. Ez nem visz előre minket. Képesek vagyunk olyan helyzetet létrehozni, amiben jól tudjuk magunkat érezni. Előre kell tekinteni, ez a fontos."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Öltönyben tárgyalnak, a ringben és a vízen újulnak meg – egészséges életmód 40 felett
Ha az Anantara New York Palace elegáns folyosóin találkoznál velük, eszedbe sem jutna, hogy munka után mindketten kemény edzéseken vezetik le a feszültséget.


Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:

egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.

Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.

Fazekas Tamás és a kenu

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Híve vagyok az „Ép testben ép lélek” mottónak. Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a rendszeres sportoláshoz, és már akkor érzem rosszul magam, ha nem tudok eleget mozogni. A kenuzást is egészen fiatal korom óta űzöm, és a mai napig, heti több alkalommal jelen van az életemben. És amellett, hogy a hétköznapjaim része, néha még Masters versenyeken is elindulok.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Általános iskolás voltam, amikor eljöttek az iskolánkba diákokat toborozni, és azonnal a kenuzás bűvkörébe kerültem. Annyira hozzánőtt a mindennapjaimhoz, hogy amikor külföldön dolgoztam, ott is találnom kellett egy klubot, ahova lejárhattam. Úgy gondolom, a szellemi munka szint megkívánja, hogy valamilyen fizikai fáradságban is legyen részem. És bármilyen furcsán is hangzik, végül kifejezetten feltölt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Mivel a sport valóban segít megőrizni az egyensúlyt és a koncentrációt, igyekszem mindig időt találni rá. Van, amikor már reggel hétkor vízre szállok, máskor csak munka után fér bele. A lényeg, hogy legyen elég belső motiváció a mozgásra.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Igazából nincs. Persze igyekszem egészségesen étkezni, de mivel a sport eléggé kimeríti az embert, utána jól esik, azt enni, amit szeretek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Úgy gondolom, nem az számít, mennyit edz az ember vagy hányszor egy héten, hanem az, hogy rendszeresen végezze. Legyenek fix napok a héten, amikor akkor is elmegy edzeni, ha esik, ha kánikula van. Ez a rendszeresség vezet a kitartáshoz és ahhoz, hogy az egész mozgás egy életformává váljon.

Földes Gábor és a thai box

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Megmondom őszintén, pár éve tért vissza az életembe az egészséges életmód. Fiatalon jégkorongoztam, akkor napi szinten jégen vagy teremben voltam. Szinte minden magától ment.

Később a karrier egy kicsit elvette ezt tőlem, de cserébe kaptam plusz kilókat, így pár éve újra eldöntöttem, hogy odafigyelek az étkezésre és a mozgásra.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Húsz év jégkorong után nagyon hiányzott valami sport, de mivel egyre nehezebb volt beépíteni a rendszerességet az életembe, először könnyebb mozgásformát választottam: a teniszt. Nagyon komolyan vettem, heti három alkalommal edzővel edzettem, de még így is éreztem, hogy kell valami, ami fizikailag jobban megdolgoztat. A feleségem ajánlotta a helyi Muay Thai termet, és már az első edzés után tudtam, hogy itt a helyem. Az érzést úgy tudnám leírni, hogy minden edzésen „meghal” az ember, majd utána „feléled”. Kitisztulok, eltűnik a stressz, nyugodt vagyok, és persze nagyon fáradt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Nem mindig egyszerű, de tudatos tervezéssel megoldható. Nálam a naptáramban a mozgás ugyanolyan fontos napirendi pont, mint egy tárgyalás. Ha beírom, akkor igyekszem nem kihagyni. Most hetente három alkalommal járok edzésre, szerencsére reggelente, amikor még könnyebben megoldható.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Imádok enni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kenyeret és a cukrot le kell tennem, mert nem tesznek jót nekem. Csak ez a változtatás fél év alatt 16 kilótól szabadított meg (persze a mozgás mellett). Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem a zöldségeket, így nem kell sanyargató diétát követnem. Elég, ha egy kicsit jobban odafigyelek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Mindenkit más ösztönöz, ezért szerintem erre nincs univerzális válasz. Nekem az segít, hogy a motivációt megkapom az edzőmtől. Hajlamos vagyok halogatni, és nagy szerencsémre megtaláltam őt, aki képes húzni, és nem fél keményen hajtani.

Golden Muay Thai SE – Edzés minden korosztálynak és szinten

Gábor edzője, Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője. Ádám 21  éve foglalkozik a Muay Thai sportág oktatásával és népszerűsítésével. Edzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, és azóta számos versenyző felkészítésében vett részt. Jelenleg Veresegyház és Fót városokban kínál lehetőséget a Muay Thai sportág megismerésére és elsajátítására. Célja, hogy a sportágat minden korosztály számára elérhetővé tegye, és hozzájáruljon a helyi közösség fejlődéséhez.

Fazekas Tamás és Földes Gábor példája jól mutatja, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai állóképességet erősíti, hanem a vezetői munka terheit is segít kiegyensúlyozni.

Mindketten más sportágban találták meg a saját útjukat, mégis közös bennük, hogy a sport nem kötelesség számukra, hanem energiaforrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: