HÍREK
A Rovatból

Napi őrséget állítanak az egyetemüket elfoglaló színművészetis diákok

Részletesen beszámoltak az egyetemfoglalás első másfél napjáról, és a követeléseikről is beszéltek.


Szerdán délután 15 órára sajtótájékoztatót hirdettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai. Kedd reggeli épületfoglalásuk óta ez volt az első alkalom, hogy hivatalosan válaszoltak a sajtó kérdéseire.

A hallgatók azzal kezdték a tájékoztatót, hogy a szerdai naptól kezdve minden nap délután 3-tól 8 óráig őrséget állítanak, ebben az idősávban két ember fogja a bejárati ajtó feletti erkélyrészről őrizni az egyetemet.

Az egyetem diákjai megmutatták, milyen adományokat kaptak, külön kiemelve a higiénia fenntartására és a fertőtlenítésre alkalmas szereket, ezzel bizonyítva, hogy az óvintézkedésekre különös figyelmet fordítanak. Mint elmondták, egymás között maszkot hordanak, hőmérőznek, és számos helyre kézfertőtlenítőt helyeztek ki. Megköszöntek minden adományt, amit kaptak. A keddi napon olyan sok ételt kaptak, hogy egy részét a rászorulóknak is fel tudták ajánlani. Azt is hozzátették, hogy szerdától minden nap 15 órától valamilyen performatív akcióval készülnek az egyetem előtt.

Kérdésre válaszolva elmondták, hogy azért nem mentek el a minisztériummal tárgyalni, mert a követeléseik alapjait nem tartották be, ezen kívül nem kapták meg a napirendi pontokat sem. A mai találkozóról (amin a színház lemondott vezetői tárgyaltak Vidnyánszky Attilával) hivatalos meghívót ők nem kaptak, így erre sem kívántak elmenni.

Arra, hogy a követeléseikre érkezett-e reakció, és hogy a kuratóriummal leülnek-e beszélni, elmondták, hogy a kuratóriumot nem ismerik el, így velük sem tárgyalnak. A minisztériummal a későbbiekben hajlandóak beszélni, de innentől kizárólag nyitott tárgyalásokon vesznek részt, amit az egyetem dokumentumfilmesei rögzítenének.

Hozzátették, hogy addig maradnak és folytatják az akciójukat, amíg követeléseik célját el nem érik.

Azért nem fogadják el a Vidnyászky Attilával való tárgyalást, mert folyamatos infantilizálást, sértegetést tapasztalnak a másik oldaltól. Azt sem tartják elfogadhatónak, hogy tárgyalni már aláírt papírokkal hívják őket.

Kérdésként elhangzott az is, számolnak-e azzal, hogy más egyetemek, a HÖOK vagy önkormányzatok melléjük állnak vagy szolidaritást vállalnak-e velük. Mint elmondták, a HÖOK vezetőjével folyamatosan tartják a kapcsolatot, hiszen ezt az akciót nemcsak az SZFE ügyének tartják, hanem a magyar felsőoktatásénak is. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kara már egy fényképpel szolidaritásról biztosította az egyetemfoglalókat.

A diákok kifejtették, hogy politikusok támogatását továbbra is csak magánemberként fogadják el, politikailag semlegesek szeretnének maradni. Civil szervezetek és egyházak támogatását azonban a jövőben is szívesen veszik.

A számokról szólva kifejtették, hogy nagyjából 70 és 100 közötti létszámban vesznek részt az akcióban, időnként váltásban egymással. Van egy állandó ötfős őrségük is, akiknek a váltását szintén megszervezik maguk között. Számos belső fórumot tartottak meg, ezeken a saját struktúrájuk megbeszélése, átalakítása a cél. Ezen kívül érkeznek néha külsősök is a fórumra, esténként pedig olykor zenekarok érkeznek, akik koncerteket tartanak a bent lévőknek.

A távozó tanárokról szólva elmondták: mindenkinek egyéni döntése, hogy mit tesz a jelenlegi helyzetben, ők bármilyen reakciót elfogadnak tanáraiktól. A fórumok céljáról azt mondták, azokon az ideális képzési formákról gondolkoznak leginkább. Az oktatást nem szeretnék akadályozni, hanem

„az új vezetőség potenciális szakmai direktívájának bojkottja a cél.”

A sajtótájékoztatót itt nézheted vissza:

Security Check Required

null


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk