SZEMPONT
A Rovatból

„Nagyon sokszor túladagoltam magam, többször hasbaszúrtak, most végre megint embernek érzem magam”

A komlói Leo Amici 2002 Alapítványnál az elmúlt évtizedekben több száz alkohol-, drog- és gyógyszerfüggő fordult meg. Dolgozókkal és bentlakókkal beszélgettünk arról, mit adott nekik az intézmény, és hogyan számolhat le valaki végleg a függőségeivel.


„16 éves koromtól kezdve 30 éven át voltam intravénás heroinhasználó, valamint alkoholfüggő is, de az csak ahhoz kellett, hogy működni tudjak, amíg meg nem szerzem a napi heroinadagomat. Hosszú évekig ültem különböző börtönökben, tolvajként kezdtem, majd a hazai gengsztervilág csúcsával is megismerkedtem. Nagyon sokszor túladagoltam magam, többször hasbaszúrtak, de minden alkalommal visszajöttem a halál torkából.”

A fentiek a 47 éves Jani szavai, aki tavaly év végén jelentkezett a komlói Leo Amici 2002 Alapítvány bentlakásos rehabilitációs intézetébe. Elmondása szerint ekkor már annyira elborzadt a tükörbe nézve, hogy rájött, muszáj segítséget kérnie.

„Bő fél éve vagyok itt, és végre megint embernek érzem magam. Először el se tudtam képzelni, hogy valakivel őszintén leüljek beszélgetni a függőségemről, mert eddig mindenhol megvetés és lenézés volt rá a válasz. Itt viszont pont az ellenkezője: megölelnek, együtt sírunk, együtt nevetünk, ami óriási erőt ad.”

Most már ott tart, hogy a fiával is rendezni szeretné a kapcsolatát, pedig évek óta nem beszéltek. Hogy sikerülni fog-e, egyelőre nem tudja, de szeretne mindent megtenni azért, hogy a fiú ne egy bűnöző, drogfüggő apát lásson, hanem olyasvalakit, aki megbánta a korábbi tetteit.

A 31 éves Zoltán esete sok szempontból hasonló: „Szegedről jöttem, alkohol-, drog- és szerencsejátékfüggő vagyok. 13 éves koromban elváltak a szüleim, és nem igazán tudtam feldolgozni, hogy szétszakadt a családom. Ürességet, kirekesztettséget és általános szeretethiányt éreztem, ezt akartam elnyomni a különféle szerekkel. 18 év használat áll mögöttem, egy ideig voltam házas is, de elváltam. Nem igazán láttam be magamnak soha, hogy függő vagyok, el kellett mennem a falig” – meséli.

A végső pont az volt, amikor már nem tudta, hogyan tovább: „Élni nem akartam, de meghalni se. A barátaim és rokonaim eltávolodtak tőlem, teljes zsákutcában éreztem az életem. Ekkor jöttem ide, hogy egy utolsó esélyt adjak magamnak. Kemény dolog szembenézni önmagammal, de nagyon sok segítséget kapok: rengeteg munka árán most már reménykedő vagyok egy jobb élettel kapcsolatban.”

Zoltán

Több dolgozó is bentlakóként kezdte

A Leo Amici 2002 Alapítvány 31 éve működik Komlón. Amikor megalakultak, Magyarországon egyáltalán nem voltak még közösségi rehabilitációs terápiával dolgozó intézetek, általában az állami egészségügyben, pszichiátriai osztályokon és kényszerelvonókon lehetett függőkkel találkozni.

Annak idején az intézetet alapító, az egészségügy területéről jött szakemberek ötlete volt, hogy jó lenne létrehozni külföldi minták alapján egy olyan intézetet, ahol közösségben kapnának valódi segítséget az alkohol-, kábítószer- és egyéb függők.

A volt Carbon Sporttertelep területét sikerült megszerezniük, ezután a Nápolyban működő Leo Amici Alapítvány segített nekik abban, hogy a módszereiket alkalmazni tudják Magyarországon is. Az első években széleskörű anyagi és szakmai támogatást is kaptak tőlük, tíz év elteltével viszont kezdett saját arca lenni a hazai szervezetnek.

Az akkori szakmai stáb szeretett volna az úgynevezett 12 lépéses felépülési program alapján dolgozni, amit az olaszok nem támogattak. Az együttműködésnek így vége szakadt, a nevet azonban tiszteletük jeléül megtartották, kiegészítve a szétválás dátumával. Azóta önálló intézetként működnek, alapelvük a „függő segít függőnek”.

„Itt senkinek nincsenek titkai a másik előtt: azzal, hogy ezt a intézményt választotta, gyakorlatilag rábízta magát a közösségre. Innentől kezdve bármi történik vele, az nemcsak rá tartozik, hanem mindenkire” – mondja Pataki Zoltán intézetvezető.

Arról is közösen döntenek, ki mikor kerül olyan állapotba, hogy befejezheti a terápiát. Ha úgy látják, hogy készen áll az önálló, józan életre – tud munkát vállalni, kapcsolatokat létesíteni a visszaesés veszélye nélkül –, akkor nyugodt szívvel elengedik.

A vezetőség és a dolgozók mára teljesen kicserélődtek, az alapítók a 2000-es évek közepén távoztak, hátrahagyva az örökségüket. Azonban mégis van egy bizonyos folytonosság, a jelenlegi stáb tagjai közül ugyanis többen itt voltak korábban terápián.

Köztük van Pataki is: ő huszonévesen a szakmai gyakorlatát is itt töltötte, ezután egyre mélyebbre csúszott a különböző függőségekbe, végül 2007-ben jelentkezett bentlakónak. 2008 óta tiszta, rá három évre visszatért dolgozni, két éve pedig kinevezték az intézet élére. Mint mondja, az első pillanattól a hivatásának tudta tekinteni ezt a munkát, amiben komoly szerepe lehet annak, hogy ő is érintett volt.

Először el kell jutni a gödör aljára

Az intézetnek 18 férőhelyre van engedélye, a felvétel és a bekerülés folyamatos. A terápia bentlakásos részét a szabadabb, nagyobb önállósággal járó Félutas Program követi, ebben jelenleg ketten vesznek részt.

„Ha valaki krónikus drog-, alkohol- vagy gyógyszerfüggő, 25-50 év közötti férfi, és komolyan változtatni szeretne az életén, akkor viszonylag rövid idő alatt kaphat időpontot. Azonban az is gyakori, hogy valaki olyan életszakaszban jelentkezik, amikor még nem elég erős benne az elhatározás” – fogalmaz Kult Zoltán intézetvezető-helyettes.

A terápia sikerének egyik alapfeltétele a tapasztalatok szerint az, hogy a jelentkező eljusson a gödör aljára – ellenkező esetben jó eséllyel akár már egy hét után azt fogja érezni, hogy „meggyógyult”, és nincs itt keresnivalója tovább. Aminek persze csak azonnali visszaesés lehet a vége.

Bár a többkörös felvételi folyamat során igyekeznek kiszűrni azokat, akik hajlamosnak tűnnek a fentiekre, ennek ellenére elég erős a fluktuáció: akár hetente is eshetnek ki olyanok, akik feladják a terápiát, így általában nincsen várólista a bekerülésre.

A térítési díj havi 60 ezer forint, de nem kötelező kifizetni, a rászorulóktól nem kérik el. Ez persze nem fedezi a kiadásaikat, de mivel szociális és egészségügyi intézménynek számítanak, állami normatívában is részesülnek, időnként pedig pályázni is szoktak.

Pataki Zoltán szerint a terápia legfontosabb része a tanulási folyamat. „Tanulnom kell a betegségemről, meg kell ismernem a józan élettel járó lehetőségeket. Szembe kell néznem a múltammal, nem árt szembesülnöm azzal, hogyan reagálok majd józanul azokra a helyzetekre, amelyek miatt korábban ittam vagy drogoztam. Minél több ilyen adódik, annál könnyebb nekiindulni a józan életnek.”

Legjobban azokkal a függőkkel tudnak dolgozni, akik minden szempontból mélypontra kerültek. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egész életüket szerhasználattal töltötték:

egyre több olyan emberrel találkoznak, akik felépítettek egy egzisztenciát, évtizedeken át dolgoznak, mint az őrült, házuk, családjuk és autójuk lesz, aztán lassanként megreccsennek. Az ő esetükben kérdéses, megmenthetőek-e a családi kapcsolataik: van rá példa, hogy sikerül, de az ellenkezőjére is.

Nők 2007 óta egyáltalán nincsenek az intézményben, Kult Zoltán szerint ez is a történetük része volt.

„Az elődeink azt tapasztalták, hogy férfi és nő nagyon könnyen képes összekeverni a szeretetet, a segítő szándékot, vagy bármi mást a szerelemmel. Ez a mesterséges környezet olyan kapcsolatokat hoz létre, amelyek normális körülmények között aligha működnének, és veszélyeztetik a terápia sikerét is. Hogy mást ne mondjak, könnyen előfordulhatna, hogy az itt szerveződött párok együtt hagyják el a terápiát, majd folytatják a régi életüket.

Senki nincs bezárva, de aki elmegy, ritkán jöhet vissza

Ha valakit felvettek, az első lépés, hogy megpróbálják minél hamarabb integrálni a közösségbe. Mindenki kap egy mentort a már korábban bentlakók közül, aki segíti a beilleszkedésben. Más feladata az elején még nincs is, később azonban egyre több felelősséget kap, ezt fázisoknak nevezik. Ilyen például a konyhán való munka, vagy a kutyák és macskák etetése.

A kezdeti időszakban arra biztatnak mindenkit, hogy befelé koncentráljanak, a külvilággal való kapcsolattartást csökkentsék minimálisra. Ha valakinek otthon maradt mondjuk a télikabátja, és közben leesett a hó, írhat haza egy célzott levelet, hogy küldjék el neki, de személyes levelekre, telefonálásra, internetezésre nincs lehetőség.

„Az a tapasztalat, hogy a függőség családi betegség, ezért fontos, hogy az illető ne csak a fizikai környezetéből szakadjon ki, de a tágabb értelemben vett kapcsolati hálójából is. Ez nehéz része a terápiának, de nem lehet megkerülni” – mondja Kult Zoltán.

Ahogy halad valaki előre, fokozatosan lazítanak a szabályokon és elkezdheti visszanyerni az önállóságát. Ennek egy idő után az is része lesz, hogy beszélhet a szeretteivel, sőt akár még vendéget is fogadhat. Internetet viszont csak célzottan, például munkakeresés miatt használhatnak, tévét pedig hétvégente nézhetnek.

Magától értetődő módon tilos behozni alkoholt, drogokat és bármi más tudatmódosító szert. Az intézet egyébként azt leszámítva, hogy egy erdő közepén található, nincs elzárva a külvilágtól, még kerítése sincs. Nyomós ok nélkül ki-be járkálni viszont nem lehet.

Ha valaki idő előtt rájön, hogy mégis jobb neki kint, megpróbálják marasztalni, hiszen tudják, mi lesz a sorsa. De aki tartja magát az elhatározásához, azt nem tartják vissza. Ha utána meggondolja magát, nem kizárt, hogy visszaveszik, azonban ennek komoly feltételei vannak:

„Ez nem egy átjáróház, nem működik például az, hogy most el kell rendeznem a céges dolgaimat, utána majd visszajövök”

– mondja Kiss Rudolf, segítő munkatárs. A kivételeket mindig egyénileg bírálják el.

„Kicsit olyanok vagyunk, mint egy nagy család”

Egy átlagos napon reggel 7-kor kelnek, utána mosakodás, borotválkozás, majd séta következik. Éjjel mindig egyvalaki marad ügyeletben a dolgozók közül, a többiek délelőtt 10 körül, a napindító csoportfoglalkozás végére érkeznek meg. A hét dolgozóból egyszerre általában ketten vagy hárman vannak bent, de egy zárt chatcsoportban egész nap tartják a kapcsolatot egymással.

A csoportfoglalkozások témái mindig változnak, attól függően, kit mi foglalkoztat épp. Persze a függőségekkel kapcsolatos kérdések hangsúlyosan jelennek meg, de egyéni, specifikus problémákat is gyakran érintenek. A kulcs, hogy törődjenek egymással, ez nagyon fontos a felépüléshez.

Az ebédet sportidő követi: foci- és kosárlabdapálya, illetve pingpongasztalok is vannak. Este egy újabb csoportfoglalkozással zárul a nap. A főzés is napi beosztás alapján történik, az alapanyagok nagy része a saját veteményes kertjükből származik, ennek is megvan a felelőse. Ezeket a feladatokat mind a napirendbe, így a terápiás folyamatba beillesztve végzik.

Mint minden közösségben, itt is elkerülhetetlenek a feszültségek, de ezeket igyekeznek asszertív módon kezelni. Ebben partnerek a dolgozók is, amikor viszont ezzel ellentéteset tapasztalnak – például valaki a régi módszereivel, erőszakosan akar megoldani egy konfliktust –, első esetben figyelmeztetik, másodjára elbocsátják.

Azok viszont, akikkel békében váltak el, bármikor visszajöhetnek. „Kicsit olyanok vagyunk, mint egy nagy család, a kapcsolatunk nem csak a terápiás időszak végéig tart. Vannak külön ünnepeink, de máskor is szívesen fogadjuk őket, csak egy telefonjukba kerül” – mondja Pataki Zoltán.

Ilyen a harmincas évei végén járó Tibi is, aki 2017 decemberétől 2018 szeptemberéig volt bentlakó. Azóta is tiszta, és visszajár segíteni, amikor csak tud.

Annak idején intravénás droghasználó volt, már 20 éve is segítséget kért, de mint utólag belátja, akkor még nem volt elég érett rá. A végére már fekélyes sebek voltak a lábán, a családjával minden kapcsolatot megszakított. Kezdetben ülni se tudott rendesen, itt kezdte el újjáépíteni az életét, ami szerinte most már egészen normálisnak mondható.

„Korábban én is ahhoz tudtam leginkább kapcsolódni, amikor láttam, mennyire megváltozott a hozzám hasonló sorsúak élete. Valami ilyesmit szeretnék visszaadni a mostani bentlakóknak.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pankotai Lili visszaszólt Magyar Péternek: Akkor is ilyen hangosnak kellett volna lennie, amikor diákokat gumibotoztak és járattak le
Magyar Péter számonkérte a vele egyeztetést kérő iskolaigazgatókat, hogy az elmúlt négy évben miért nem voltak ilyen hangosak. Pankotai Lili erre reagálva felidézte, hogy Magyar sem volt hangos, amikor a tüntető diákokat és tanárokat támadások érték, és annak is örült volna, ha a Tisza Párt elnöke négy éve nem a Fidesszel ünnepli a Fidesz-kétharmadot.
M.M. / Fotó: SZMO - szmo.hu
2026. április 20.



Pankotai Lili a Facebookon reagált Magyar Péternek arra a kijelentésére, amelyet a 17 iskolaigazgató kérésére tett.

A poszt írója idézi Magyar Pétert, aki azt mondta az igazgatókról, hogy „Örültem volna, ha az elmúlt négy évben is ilyen hangosak, de spongyát rá.”

Pankotai Lili erre a következőket fűzte hozzá:

„Én is örültem volna, ha négy éve Magyar Péter még nem a Fidesszel ünnepelte volna a kétharmados Fidesz-győzelmet, és akkor is ilyen hangos lett volna, amikor a hangos diákok és tanárok sorra kaptak irdatlan lejárató kampányt a propagandától, gumibotot, könnygázt és sorra rúgták ki őket – köztük engem is, akkori éppenhogy 18 éves diákként –, amiért hangosan egy jobb oktatási rendszerért próbáltunk küzdeni.”

Posztját azzal a gondolattal zárja, hogy mivel Magyar Péter nyitott a párbeszédre az intézményvezetőkkel, ezért ő is azt üzeni: „spongyát rá.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Ne konzultáljon a miniszter személyéről a tanárokkal” – Jámbor András is beszállt a Pankotai–Magyar-csörtébe
Jámbor András egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét a leendő oktatási miniszter kiválasztásáról. Szerinte a politikai végrehajtók személyéről nem, csak a programról kell egyeztetni a szakmával.


Jámbor András arra reagált a Facebookon, hogy Pankotai Lili kifogásolta Magyar Péter számonkérését a 17 elitgimnázium igazgatójával szemben, akik korábban nem álltak ki a tüntetők mellett.

Jámbor úgy véli, Magyar Pétert lehet és kell is bírálni, de szerinte érdemes figyelembe venni, mekkora utat tett meg az elmúlt két évben, mekkora szolgálatot tett az országnak, és hogy a kormány még meg sem alakult, miközben az említett igazgatók egy része valóban nem állt ki a tanárok és diákok mellett.

A politikus finoman megkérdőjelezi az általa tisztelt Pankotai Lili kiállásának időszerűségét.

Az oktatás témájára rátérve Jámbor egy radikálisnak tűnő kéréssel fordul Magyar Péterhez: „Én arra kérem Magyar Pétert, ne konzultáljon a miniszter személyéről a tanárokkal.”

A tételmondatot kifejti, hogy ha mégis konzultálna, akkor azt ne csak a tanárokkal, hanem a szülőkkel és a gyerekekkel is tegye meg. Ezzel szemben a programról, a tervekről és a jogszabályokról már szükségesnek tartja az egyeztetést mindhárom csoporttal. Álláspontja szerint a minisztert a politikai közösség bizalma alapján kell kinevezni.

„Politikai végrehajtónak, miniszternek pedig nevezze ki azt, akiben a soha nem látott felhatalmazással megválasztott politikai közössége a legjobban megbízik.”

Jámbor szerint az oktatásban és az egészségügyben is sok konfliktus várható, mert lesznek olyan reformok, amelyek sérthetik az ott dolgozók érdekeit, de a gyerekeknek, a betegeknek vagy a jövő nemzedékének kedveznek.

Úgy látja, ezek az ágazatok már 2010 előtt is romlásnak indultak, és a rendszert működtetők számára kényelmes, de rosszul funkcionáló, évtizedes berögződéseket kell átírni. Megjegyzi, hogy bár tiszteli az oktatásban és egészségügyben dolgozók munkáját, neki sem volt mindig jó tapasztalata velük.

Véleménye szerint a rosszul működő rendszert a politikai felhatalmazás és a nép érdeke írhatja át, akár a szakmával szemben is.

Állítja, Orbán Viktor azért nem nyúlt ezekhez a szektorokhoz, mert félt a konfliktusoktól, és a hatalma fontosabb volt neki, mint a haza sorsa. Jámbor ezért megismétli kérését: „ne, kedves Magyar Péter, a program végrehajtójáról nem kell konzultálni a szakma szervezeteivel.”

Szerinte a programról kell egyeztetni, és azt végig kell vinni, a szakmai és politikai vita csak ezután következhet. Hozzáteszi, baloldaliként biztosan lesznek majd kritikái, de sok sikert kíván a munkához, mert az oktatási rendszer megjavítása közös érdek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Az egyik legnagyobb NER-titok nyomában: 5000 milliárdot rejtettek el, de az állam most visszaszerezheti
Több ezermilliárd forint van magántőkealapokban, aminek egy jó része állami pénz. Csakhogy a tulajdonosok személyét homály fedi. Bódis András újságíró évek óta kutatja a rejtett pénz útját, és szerinte az új kormány hatékonyan felléphet, akárcsak a vagyonkezelő alapítványoknál.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. április 21.



Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, Nagy Márton, Szalay-Borbovniczky Kristóf, Habony Árpád vagy épp Rogán Antal környezetében egyformán talált magántőkealapokat a Válasz Online újságírója, Bódis András, aki évek óta kutatja, hogyan halmozódik fel ezekben a NER leggazdagabbjainak vagyona, és hogyan keveredik az állami százmilliárdokkal. A Tiborcz-szállodák látványos fejlesztéseinek egy részét vagy épp a földből kinövő új kormányzati negyedeket egyaránt ilyen forrásokból finanszírozták. Közben azonban mindenki csak sejtheti, de senki sem tudhatja biztosan, kik állnak ezek mögött a magántőkealapok mögött, a tulajdonosok kiléte ugyanis a NER egyik leginkább őrzött titka. Csakhogy most lehullhat a lepel.

Hogyan derülhet ki a valódi tulajdonosok személye? Visszaszerezhetőek-e a magántőkealapokba és vagyonkezelő alapítványokba átpumpált állami százmilliárdok? Erről beszélgettünk Bódis Andrással.

— A magántőkealapok szinte a semmiből bukkantak fel. Hogyan jelentek meg, és mi volt a hivatalos indoklás a létezésükre? Nem verték nagy dobra a bevezetésüket.

— Nem, mert ez egy létező, a nemzetközi cégjogban private equity néven ismert forma, csak Magyarországon nem nagyon használták. Az első ilyen alapot 2015-ben hozták létre, de a forma igazán 2020 környékén indult be. Most már 200 fölött van a számuk. A NER felső köre kezdte el használni ezt a formát, a 200 alap körülbelül háromnegyede tisztán köthető az alapkezelőkön keresztül a NER tetejéhez. Amikor alapkezelőknél dolgozó szakemberekkel beszéltem, megkérdeztem, hogy az adóelőny miatt csinálják-e. Azt mondták, hogy egyértelműen a valós tulajdonosok eltitkolása a cél. Ez egyfajta offshore újratöltve.

— Egy olyan offshore, amihez ki sem kell menni az országból.

— Igen, bár a normál offshore-hoz sem feltétlenül, ha van kint egy ügyvéd. De ide aztán abszolút nem kell. A dolog még annyival is érdekesebb, hogy az ügyvédnek sem kell tudnia, kit képvisel. Tegyük fel, hogy van egy zártkörű részvénytársaságod, amelyik a magántőkealap befektetési jegyeinek a tulajdonosa. Ha ebben a Zrt.-ben te egy olyan mikrotulajdonos vagy, aki felé egy osztalékelsőbbségi részvénnyel elterelik a profit 99%-át, akkor maga az ügyvéd, aki a magántőkealapos felépítményben közreműködik, még ő sem tudja, hogy a végén te vagy a valós tulajdonos. Ő csak annyit lát, hogy van egy Zrt., aminek a látszólagos többségi tulajdonosa megbízza őt a közreműködéssel. Ez egy nagyon okos cégforma. Míg egy offshore céghez kell egy ciprusi vagy Seychelle-szigeteki ügyvéd, akit megbízol, itt egy ügyes felépítéssel még a közreműködő ügyvéd sem tudja, ki a valós haszonhúzó.

— A magántőkealapokba rengeteg állami pénz is áramlott. Ez tehát teljesen törvényes?

— Nem, a magyar Alaptörvénybe maga a Fidesz írta bele, hogy átláthatatlan tulajdonosi struktúrájú szervezetekkel állami pénzből nem lehet szerződést kötni. Ehhez képest a Nagy Márton által felügyelt Nemzeti Tőkeholding elismerte a Válasz Online-nak, hogy bőven 2000 milliárd forint van valamilyen alapban, aminek a nagy része magántőkealap.

Az állam tehát olyan alapokba rakott ki pénzt, amilyeneket az Alaptörvény tilt.

— Akkor a legegyszerűbb út az, ha kimondják, hogy ezek alaptörvény-ellenesek?

— Szerintem rapid törvényhozás kell. Két iskola van a jogászok között, de szerintem az első a járhatóbb út. Bele kell írni a jogszabályba, hogy meghatározó állami tőkével működő magántőkealapot csak állami tulajdonú alapkezelő kezelhet.

Ettől kezdve minden olyan üzletben, amelyikhez magántőkealapon keresztül vettek igénybe állami tőkét, hirtelen az állam rálát mindenre. Aztán eldöntheti, hogy részt akar-e venni benne tovább, vagy kivonja a tőkét.

Ez az egyszerűbb út, és csak egy sor egy jogszabályban. Mások, például alkotmányjogászok azt mondják, hogy mivel a helyzet ordítóan alaptörvény-ellenes, a kormány felhatalmazhatja magát a szerződésektől való elállásra, és visszaveheti a saját tőkéjét. Szerintem ez a vitathatóbb út. Az elsővel viszont nem törhet bele egy új kormányzat bicskája, mert itt nem arról van szó, hogy elloptak egy pénzmennyiséget, hanem arról, hogy 2000 milliárd forintnyi tőkét helyeztek ki magánhasználatra. Az állam feladata csak annyi, hogy a saját jogaiba visszahelyezze magát.

— Ezekben az alapokban nem csak állami pénz van. Mi a helyzet a betett magántőkével?

— A baj a magántőkealapokkal az, hogy nem látjuk őket, nem transzparensek. Amíg ez így van, addig különösen nehéz bármit tenni. Az alaplépés az lenne, ha az új kormányzat kimondaná, hogy az értékpapírok – a magántőkealapok befektetési jegyei és a részvények is – csak elektronikus, dematerializált formában létezhetnek. Jelenleg lehetsz úgy részvényes, hogy papíron ki van nyomtatva a részvény, és akinél a páncélszekrényben van, az a tulajdonos. Ha nem vezetik be a részvénykönyvbe, akkor a neved sem szerepel sehol. A részvénykönyvet pedig egy földi halandó nem látja.

A cégnyilvánosság megteremtése a nulladik lépés.

Ha minden értékpapír elektronikusan létezik, onnantól a Nemzeti Bank felügyelete alatt az egész transzparens lesz, legalábbis a hatóságok számára. Ez a nulladik pont. Utána lehet arról beszélni, milyen pénzek vannak ezekben az alapokban. A tapasztalatom szerint a leggyakoribb konstrukció az, hogy az állam 50-70% közötti tőkét tesz bele, a maradékot pedig a magánszereplők. De az is kérdés, hogy az micsoda. Nagy Márton körül találtam olyan alapot, ahol 70% az állami tőke, a maradék 30-at pedig az MBH Banktól felvett hitelből biztosították magánoldalon. Tehát nem sokat kockáztattak.

— Van-e arra jogállami mód, hogy ne csak az állami részt találják meg, hanem az is kiderüljön, kik a valódi tulajdonosok?

— Elvileg ennek már most is így kellene lennie, de a Fidesz-kormányzat ezt elodázta. Július 1-től elvileg jön egyfajta nyilvánosság, látnunk kellene a tényleges haszonhúzókat. De ahogy az elején mondtam, ha a haszonhúzó mögött egy olyan Zrt. van, ahol egy osztalékelsőbbségi részvénnyel egy mikrotulajdonos viszi el a profitot, akkor lehet, hogy Kovács Józsefeket fogunk látni haszonhúzóként, de valójában nem ő az. Itt azonban lehet lépni, van mozgástér a cégjogban, lehet módosítani a szabályokat, például megtiltani az osztalékelsőbbségi részvényeket. Ha van akarat, egy új kormányzat láthatja, kinek mije van az országban.

— A pénteki cikkedben Tordai Csaba egy gondolatára reagálsz, miszerint ha nincs gyors lépés, ezek az elrejtett pénzek és gazdasági struktúrák annyira megszilárdulnak, hogy sokkal nagyobb hatalmi problémát jelentenek. Lehet jogállami módon gyorsan intézkedni?

— Kétharmaddal sokkal könnyebb gyorsnak lenni. Egy kormányzatnak van mozgástere, hogy a pénz- és tőkepiacok működésébe beavatkozzon, új szabályokat hozzon, vagy a meglévők alkotmányosságát biztosítsa. Az Orbán-kormányzat a magánnyugdíjpénztárakhoz is hozzányúlt, annál sokkal kisebb beavatkozásokra van szükség ahhoz, hogy átláthatóvá tegyük, ami eddig rejtve volt. Nem gondolom, hogy itt bármi el tud akadni.

Ha van akarat, lesz átláthatóság, ha nincs, akkor nem.

— Tegyük fel, hogy van akarat. Mikorra lehet ebből törvény és valós intézkedés, például vagyon-visszavétel?

— Az előző kormányzat megmutatta, hogyan lehet gyorsan jogszabályokat hozni, akár egy éjszaka alatt. Nem gondolom, hogy ehhez sok idő kell, szerintem nyárig minden megtörténhet. A magántőkealapoknál eleve van egy július 1-jei határidő, amit az EU nyomására a Fidesznek is be kellett volna tartania. Ezt lehet gyorsítani, el tudom képzelni, hogy már június elejétől beáll az új rend. Gyorsan lehet haladni, és viszonylag hamar vissza lehet helyezni az államot a saját jogaiba.

— A másik nagy terület a közérdekű vagyonkezelő alapítványok, a KEKVA-k. Úgy tűnik, ezeket még egyszerűbb átalakítani.

— Szerintem az a legegyszerűbb. Úgy jöttek létre, hogy a jogszabályba beleírták: az alapítói jogokat a továbbiakban nem az állam, hanem a meglévő kuratórium gyakorolja. Így például Lázár János a saját családtagjaira is átörökíthette volna a saját kekvája irányítását. Ahogy ezt beleírták a törvénybe, úgy bele lehet írni azt is, hogy mostantól a KEKVA-k alapítói jogait a magyar állam vagy egy kijelölt szerve gyakorolja.

Ezt egyetlen sorral vissza lehet venni.

A radikálisabbak szerint az egész KEKVA-törvényt hatályon kívül kell helyezni, de szerintem a kuratóriumok lecserélése a jobb út. Ha a magyar állam visszaszerzi az alapítói jogokat, onnantól az ő akarata érvényesül, nem a fideszes politikusoké. Ez nagyon gyors tud lenni, és itt 2-3 ezer milliárd forintnyi állami vagyonról beszélünk.

— Milyen célt szolgáltak ezek az alapítványok?

— Az állam kiszervezési modelljének részei voltak. A maguk szempontjából volt benne ráció. Például az MCC sorsát összekötötték a Mol és a Richter sorsával. A két legnagyobb tőzsdei cég egykori állami tulajdonrészének profitjából biztosították az MCC finanszírozását a költségvetéstől függetlenül. Úgy gondolták, a Mol és a Richter profitja mindig el fogja tartani az MCC-t.

— Akkor ez két lépcsőben is működhet? Először az állam átveszi a KEKVA-k irányítását, aztán akár meg is szüntetheti őket.

— Ha van egy új kuratórium, amit az állam nevez ki, az onnantól az állam jogait gyakorolja. Mondhatja azt, hogy azonnal visszaszolgáltatja a teljes vagyont az alapítónak, a magyar államnak. Ha az állam visszaszerzi az alapítói jogokat, onnantól például a Molban lévő tulajdonrész ismét állami tulajdon. A többi már csak technikai kérdés.

— A magántőkealapok és a KEKVA-k révén mekkora vagyon szállhat vissza állami tulajdonba?

— Ez a kettő együtt 4-5 ezer milliárd forintnyi vagyont jelent. Ez szerintem nem csekély. Első lépésnek és a közérzet javítására biztosan jó. Hogy utána a jóerkölcsbe ütköző szerződéseket hogyan lehet érvényteleníteni, vagy adóoldalon beszedni a pénzt, azt már a politika fantáziájára bízom. Az elmúlt időszak megmutatta, hogy kétharmaddal lehet extrém, unortodox dolgokat csinálni. A kérdés, hogy a társadalom elbírja-e, ha unortodox módon szedik vissza az ellopott pénzt. Feltételezem, hogy egy jól belátható ideig igen.

— Magyar Péter jogállami eszközökről beszél. Másrészt ez a 4-5 ezer milliárd forint nagyon jól kommunikálható, hiszen ebből többszörösen lehetne finanszírozni például az egészségügy éves plusz forrásigényét.

— Ez nem készpénz. A KEKVA-kban lévő vagyon, ha visszakerül, az állami vagyon visszaszáll az államra. A magántőkealapokba kihelyezett tőkénél viszont lehet pénzt felszabadítani. De ott is meg kell nézni minden esetet külön. Lehet olyan üzlet, amiben az államnak érdemes benne maradnia. Például a Tiborcz István-féle luxusszállodák finanszírozásába nem biztos, hogy állami pénzt kell tenni, az megoldható magánúton.

De lehet olyan közcélt is érintő beruházás, ahol megéri benne hagyni az állami pénzt.

Vagy ha már felépítették a 4iG nevű tőzsdei céget, nem biztos, hogy szét kell rohasztani, inkább legyen az állami tulajdonrész a meghatározó. A lényeg, hogy az állam cselekvőképes legyen a saját vagyonát illetően. Ezt pedig gyorsan meg lehet csinálni.

— Tehát szeptemberre már láthatók lennének az eredmények?

— Az a legkésőbbi időpont szerintem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Nagy Feró a Fidesz vereségéről: Lefőtt a kávé, nekünk annyi!
Nagy Feró az ATV-nek nyilatkozva ismerte el a Fidesz választási vereségét. Az énekes szerint a pártot Orbán Viktor nélkül el sem lehet képzelni, és a bukás után nincs helye magyarázkodásnak.


„Magyarázkodni nem kell, lefőtt a kávé, nekünk annyi” – mondta Nagy Feró, aki szerint a Fidesz elképzelhetetlen Orbán Viktor nélkül. Az énekes hozzátette, bár a párt vezetését szerinte „át tudná venni Lázár, Szijjáró, Semjén, de elveszne az illúziónk, hogy Orbán Viktor a főnök” – írta a HVG az ATV Híradójára hivatkozva.

Dopeman, azaz Pityinger László szintén a csatornának nyilatkozva értékelte a választási kudarcot. A Századvég elemzője, Kiszelly Zoltán is a változás szükségességét hangsúlyozta, mivel szerinte a választók erre szavaztak.

Dopeman szerint „egyszerű trendváltás történt, a Fidesz nem tudott divatos lenni”.

A kormányoldalhoz köthető szereplők reakciói az április 12-i országgyűlési választás eredményére érkeztek, ahol a Fidesz alulmaradt a Tisza Párttal szemben. A végleges adatok szerint a Tisza Párt nemcsak országosan, de az összes megyében megnyerte a listás versenyt.

A nyilvános útkeresést a párton belüli feszült bűnbakkeresés előzte meg.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy nagy vihart kavart írásban „sunyi, pénzéhes potyautasokról” beszélt, akik szerinte belső ellenségként ártottak a kormánypártoknak.

Kocsis Máté szavai heves reakciókat váltottak ki. Wáberer György üzletember azzal vágott vissza, hogy éppen a korrupció elleni fellépése miatt utálták meg a Fideszben. Az ugyancsak árulónak nevezett Balogh Levente élő vitára hívta a frakcióvezetőt.

Majka pedig a közpénzekből finanszírozott luxuséletet és a korrupciót nevezte a vereség valódi okának.

Jámbor András ellenzéki politikus szerint Kocsis írása pontosan megmutatta, miért vesztett a párt: a saját felelősség elismerésének hiánya miatt.

Miközben a Fideszben a belső árulókat keresték, mások eltérő magyarázatokkal álltak elő. A Political Capital elemzése arra figyelmeztetett, hogy a párt a DK sorsára juthat, ha a megújulást továbbra is kizárólag Orbán Viktor személyére építik. Molnár Áron színész-aktivista arról írt, hogy a Fidesz háborús propagandája miatt idős emberek lettek öngyilkosok; állítását független források nem erősítették meg. Jeszenszky Zsolt pedig egy egészen meglepő elmélettel magyarázta a bukást: szerinte Orbán Viktor egy évvel korábbi indiai útja negatív szellemi energiákat szabadított fel.

„Eddig ő mondta meg, hogy mi, hogy, merre, meddig, és amiket mondott, azok bejöttek. Kivéve ez a választás, ez nem jött be” – foglalta össze a helyzetet Nagy Feró.


Link másolása
KÖVESS MINKET: