SZEMPONT
A Rovatból

„Mit szeretnénk mi, akik hónapok óta nem tudnak dolgozni? Esélyt. Egyenlőséget. Igazságot. Életet!”

Demecs Norbi szakképzett túravezető- és blogger, a járvány miatti korlátozások őt is nehezen érintik. Összefoglalta, mitől csalódott igazán.


Demecs Norbi szakképzett túravezető-és túrablogger, akit szintén nehezen érintenek a koronavírus-járvány miatti korlátozások, és nemcsak személyesen, hanem a munkája miatt is. Facebook-oldalán nemrég egy hosszú posztban fejtette ki a véleményét és a csalódottságát. Engedélyével posztját szó szerint, változtatás nélkül közöljük.

"Sokan vagyunk most a szakadék szélén. Sokan? Rengetegen. Nem csak anyagilag, de lelkileg is. S talán ez utóbbi mindennél meghatározóbb. Még egy apró lépés és ott a nagy mélység. Egy végeláthatatlannak tűnő sötét űr, ahol rosszabb dolog várnak, mint maga A vég. Az a mélység, aminél elképzelhetetlen, hogy van lentebb, de amikor az ember oda kerül, akkor tudja csak meg igazán, hogy igen is, van. Közel egy éve nem nyilatkoztam a jelenlegi helyzet alábbi témáját illetően, még komoly médiamegkeresésekre sem, ám most azt érzem, hogy eljött az idő, amikor meg kell osztanom a gondolataimat igazságtalanságról, egyenlőtlenségről, kilátástalanságról. Mielőtt bővebben belefognék, szeretném leszögezni, hogy ez nem politika, ez nem önsajnáltatás, ez maga a valóság.

Üres a lelkem, olyan üres, amilyen üres még sosem volt. Szinte hallom, ahogy kong belülről.

November elején sajnálattal, kissé értetlenül, ám elfogadással vettem tudomásul a koronavírus okán hazánkban is szigorúbb mederbe terelt korlátozásokat.

Máig fel nem dolgozott kérdéseket vet fel a téma, például egy szabadidős tevékenységet - teszem azt 20-30 fővel, kint a friss levegőn, az 1,5-2 méter távolságot magunk között egyébként is tartva - tilos megszervezni. A természetben, amely tölt, amely nyitott, tágas, erőt ad és gyógyít. Három, azaz három ponton is sértve a rendelkezéseket.

Jó, hát legyen így. Az egészség az első, ezt mindmáig tartom. Nekem is van nem egy szépkorú rokonom, van egy szeretett, féltett nagymamám és egy 4 éves kisöcsém. Vannak krónikus beteg rokonaim, akiket, mint tudjuk, halmozott erővel támadhat a kór.

Visszaugorva egy kicsit az időbe, és megerősítve üzenetem célját, itt megjegyezném, hogy 15 éves korom óta dolgozom! Kilépve a szokásosnak mondott mederből sok dolgot hátrahagyva léptem be a felnőtt, tapasztalt szakemberek által életben tartott turizmusnak nevezett világba, hogy kitapossam az álmaimban elképzelt utat magam előtt. Sokszor felültem a kora reggeli buszra, fogva a hátizsákomat és a fényképezőgépemet, amit az éveken át gyűjtögetett kis zsebpénzemből vásároltam, és nekikezdtem a tartalomszolgáltatásnak. Fél év múlva megszerveztem életem első gyalogtúráját, 15 évesen, mint az ország legfiatalabb túravezetője, mely tevékenységet azóta is töretlenül folytatok – „békeidőben” persze.

Minden nap blogoltam, fotókat szerkesztettem, cikkeket írtam, információt gyűjtöttem, kutattam, olvastam, partnereket kerestem, kapcsolatokat építettem, rendezvényekre jártam, rengeteget utaztam, túraútvonalakat jártam be, évek, évtizedek óta működő szervezetek munkáját köröztem le a szorgalmammal, a lelkesedésemmel és a szeretetemmel, amit aziránt tápláltam, amit csináltam. És a legjobban azt szerettem/szeretem az egészben, hogy nem (csak) online, de személyesen, valóságosan, egymáshoz kapcsolódva teljesedhetett ki ez az egész – odakint, a létező nagyvilágban.

Tavaly márciusban furcsa helyzetbe került a világ. Most már közel egy év elteltével inkább azt lehetne mondani rá, hogy kiábrándítóba. Ez is egy próbatétel, amit ki kell állnunk, de valljuk be, azért jóval komolyabb, mint az, hogy egyes lett a történelem témazáróm, vagy a pultos néni csúnyán nézett rám a boltban.

Márciusban, amikor szinte minden leállt, még azt mondtam, nem is jön rosszul egy kis kényszerpihenő: legalább van idő többet játszani az öcsémmel, van időm a kertben tevékenykedni, ültetni, gondozni, szépítgetni azokat a kis életeket, akik itt laknak a kertemben, s rájuk nézve eszembe jut, hogy a természetnek mekkora varázsereje van.

Másfél-két hónap után viszonylag gyorsan visszaálltak a dolgok a megszokott kerékvágásba. Oké, maradt a maszk meg a kézfertőtlenítő, de volt lehetőség kapcsolódásra, volt lehetőség a teljes életre.

2020. november 11-e óta eltelt közel 3 hónap. Majd’ duplája, mint tavasszal. Sötétségben, hidegben, kilátástalanságban. Amikor a napok is kétszer hosszabbnak tűnnek, mint máskor. Sokan valószínűleg nem is érzik azt, amit mi érzünk. Mi, turizmusban dolgozók: idegenvezetők, szállodai dolgozók, rendezvényszervezők, és mindenki más, aki szolgálja ezt a hatalmas iparágat, továbbá vendéglátósok, művészek, színészek, énekesek, edzők és bárki, aki közösséggel, emberekkel foglalkozik.

Egy gyertyához tudnám hasonlítani ezt az irreális érzést, ami bennem kavarog. Egy gyertyához, ami szép lánggal ég, majd a csonkjához közelítve fénye egyre inkább halványul, végül egy rövid pislákolást követően kialszik. Így tűnik el minden közösségi program, így tűnik el a nevetés, így tűnik el az ölelés, így tűnik el a kultúra, így tűnik el a szórakozás, így tűnik el a vidámság, a motiváció, a természetes izgatottság, a várakozás, a barátság, a szeretet...és így tűnik el, napról-napra halványabban égve a remény.

Novemberben mindenki tudta jól, hogy újévig ebből semmi sem lesz, de a januári hosszabbítások óta egyre sötétebbek a nappalok és aggasztóbbak az éjszakák. Január elején abban bíztunk, hogy majd a hónap második felében már könnyebb lesz. A hónap második felében azt vártuk, hogy februártól már olyan lehet a helyzet, mint egy kis virág, ami napról napra, szépen, lassan, óvatosan, de elkezdheti kibontani szirmait.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk