„Mit szeretnénk mi, akik hónapok óta nem tudnak dolgozni? Esélyt. Egyenlőséget. Igazságot. Életet!”
Most, január végén a fagy visszakúszott a virág még szinte elő sem bukkanó bimbójáig, s elhervasztotta az egészet. Még egy hónap...s mi a garancia rá, hogy egy hónap múlva nem jön egy újabb fagy, ami még több virág soha ki nem nyílni tudó szirmait követeli majd? Mert nem ereszthet gyökeret az, amit el sem ültetünk.
Megteltek a hétköznapok gonoszsággal, félelemmel és nem szűnő árnyékokkal. Nem hallunk mást, csak azt, hogy hányan halnak meg ország/világszerte naponta, nincs 5 épkézláb mondat a korona szó nélkül, s nincsenek gondolatok a maszkokon, a fertőtlenítőkön és a kórházi ágyakon túl. A homálytól tébolyult köd borította lelkekig lehet el sem jut a mi szavunk. A miénk, akikben a sötétség ellenére mégis olthatatlanul ég a tenni akarás lángja.
Kérdések fogalmazódnak meg bennem, egyre erősebben, amire hónapok óta nincs válasz. Miért gátoljuk az egészség több ágú virágzását? Miért zárunk le természeti környezeteket, miért korlátozunk meghatározott, kis létszámú, szabadban megszervezhető sporteseményeket? Miért nem hagyjuk a lélek szabadon szárnyalását? Miért nem sétálhatunk 8 óra után az utcán, a zöld környezetben, a friss levegőn? Miért nem túrázhatunk pár tucatnyian, szabad, tágas térben, sok tájegységünkön kimondottan a szív-és idegrendszerre, valamint a tüdőre évszázadok óta orvosilag igazolt levegőjű területeken? Hát nem ezt az orvosságot keresi most a világ?
Miért vetünk véget olyan lehetőségeknek, amik a lélek táplálékai? A művészeti eseményeknek, egy csendes estének vagy reggelnek egy étterem vagy egy kávézó teraszán, ahová odasütnek a Nap éltető sugarai. Miért fékezünk meg minden olyan cselekvést, ami egy kicsiny örömöt, boldogságot, erőt és reményt idézne meg ezekben az egyébként is kétségbeejtő napokban?
A munka nem játék ugyan, de nem kényszer, nem fáradság, nem teher, hanem ÉLET. ÉLET, amiről nem kívánom, hogy mások döntsenek, egy szabadnak mondott világban.
Továbbra is tartom, hogy az egészség az első és legfontosabb. De hogyan óvhatnánk meg egészségünket úgy, ha pont ennek megóvásában vetünk gátat? Mert a természet és a közösség ereje az, amiről sokan nem is hisszük, hogy létezik. Ez pedig nem más, mint a varázslat. Egyszerű, hétköznapi, de hiánya olyan mély sebeket karcol, amiket később nehezebb lesz gyógyítani bármilyen vírusnál..."