SZTÁRVILÁG

„Még sosem voltam ilyen büszke arra, hogy ukrán vagyok” – Mila Kunis is adományokkal segíti a menekülteket

Férjével, Ashton Kutcherrel adománygyűjtést indítottak, amelyhez ők is csatlakoztak 3 millió dollár felajánlásával.


Adománygyűjtést indított Mila Kunis és Ashton Kutcher az ukrajnai menekültek támogatására. A színész házaspár a GoFundMe oldalon hirdette meg a kezdeményezést, amelynek célja 30 millió dollár összegyűjtése, ehhez pedig ők is hozzátesznek 3 millió dollárt. A pénzt teljes egészében a Flexport és az Airbnb szervezeteknek adják. Az árufuvarozó cég lengyelországi, romániai, magyarországi, szlovákiai és moldovai menekülttelepekre szervez segélyszállítmányokat, míg az Airbnb ingyenes, rövid távú lakhatást biztosít az Ukrajnából menekülőknek.

"Ma büszke ukrán vagyok. 1983-ban születtem az ukrajnai Csernyivciben, a családom 1991-ben költözött az Egyesült Államokba. Az ukránok büszke és bátor emberek, akik megérdemlik a segítséget, amikor szükségük van rá. Ez az Ukrajna és az egész emberiség elleni igazságtalan támadás pusztító. Az ukrán népnek szüksége van a támogatásunkra. A családunk azért hozza létre ezt az alapot, hogy azonnali támogatást nyújtson, mi pedig 3 millió dollárral járulunk hozzá"

- írta Kunis a gyűjtés oldalán.

Egy videóüzenetet is megosztottak, amelyben a színésznő arról is beszél, hogy bár mindig is amerikainak tartotta magát, most büszke ukrán származására.

"Büszke amerikai vagyok, mindent imádok, amit ez az ország adott nekem és a családomnak. De sosem voltam még büszkébb arra, hogy ukrán vagyok" - jelentette ki, mire férje hozzáfűzte: "Én pedig még sosem voltam ilyen büszke arra, hogy egy ukránnal házasodtam össze."

Kunis szerint az Ukrajnában zajló események lesújtóak, és "nincs helye ezen a világon ilyenfajta emberiség elleni, igazságtalan támadásnak". Kutcher pedig az ukrán lakosok bátorságát dicsérte.

A sztárpár felhívása sokakat mozgósított, már több mint 25 ezren adakoztak, így már a 30 millió dolláros célösszeg közel fele, több mint 14,8 millió dollár összejött. Ahogy az az oldalon is látszik, ebből 3 millió dollárt Kunis és Kutcher ajánlott fel.

A színésznő Milena Markovna Kunis néven született Ukrajnában zsidó szülők gyermekeként. Édesapja, Mark gépészmérnök, édesanyja, Elvira fizikatanár, és van egy fiútestvére, Michael. A család jól élt az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajnában, ám részben az antiszemitizmus miatt végül feladták jól fizető állásukat és kényelmes életüket, hogy Amerikába költözzenek - írja a Daily Mail.

1991-ben utaztak először New Yorkba, majd pár nappal később Los Angelesbe, ahol végül letelepedtek - Kunis ekkor még csak hét éves volt. Apja mindenféle munkát elvállalt, hogy el tudja tartani a családját, például házat festett, vécéket szerelt fel és pizzát szállított ki, míg a felesége egy drogériában dolgozott. A színésznő korábban egy interjúban azt mondta, számára nagyon nehéz volt a váltás, mert nem értette a nyelvet, az embereket, a kultúrát, és emiatt minden egyes nap sírt. Ahhoz hasonlította a helyzetet, mintha hirtelen megvakult és megsüketült volna.

Még csak 9 éves volt, amikor a későbbi menedzsere felfedezte őt egy színészkurzuson, amire Kunis saját bevallása szerint csak szórakozásból járt. Annak viszont elég drága volt, mert 900 dollárba került, a szüleinek pedig csak 2400 dollár volt akkoriban a bankszámláján. Szülei viszont bíztak a tehetségében, ezért hagyták, hogy lányuk színészkedni tanuljon. És mint kiderült, megérte, hiszen Mila nagyszerű karriert futott be Hollywoodban.

Most ugyan büszke ukránnak vallja magát, de korábban nem egészen így nyilatkozott szülőhazájáról. Amikor 2014-ben az ukrajnai oroszbarát zavargások kapcsán akarták kérdezni egy interjúban, így válaszolt:

"Tudom, mi lesz a következő kérdésed, szóval inkább ugorjunk. Azt akarod kérdezni tőlem, hogy mit gondolok arról, ami Ukrajnában zajlik. Csak azért, mert ott éltem hétéves koromig, nem azt jelenti, hogy azonosulok Ukrajnával."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Áll a bál Selena Gomez esküvője körül - az anyukája csalódott a színésznő döntése miatt
A színésznő a nagyapját kérte fel az oltárhoz kísérésre, ami családi vitákat okozott. A ceremóniát egy Santa Barbara-i magánbirtokon tartották.


Selena Gomez esküvője után egy családi ügy került a figyelem középpontjába. A családhoz közel álló forrás szerint édesanyja, Mandy Teefey nem örült annak a döntésnek, amelyet a lánya Benny Blancóval kötött házassága kapcsán hozott.

„Selena édesanyja és mostohaapja, Brian összetörtek, mert az énekesnő nem az édesanyját választotta, hogy kísérje őt az oltárhoz”

– mondta egy bennfentes a Daily Mailnek a Disney Channel egykori sztárjának szombati esküvőjéről. „Meglepő, de nagyapját, Davidet választotta, hogy adja át Bennynek.”

A forrás úgy fogalmazott, David és felesége, Debbie könnyekig hatódtak, amikor Selena felkérte őt erre a feladatra. A döntés gyorsan megszületett, amint elindult az esküvő szervezése.

A Page Sixnek egyelőre sem Teefey, sem Gomez képviselői nem válaszoltak.

A 33 éves énekesnő és a 37 éves zenei producer egy Santa Barbara-i magánbirtokon mondta ki az igent, sztárvendégekkel a sorok között. Ott volt többek között Taylor Swift is.

Az ünneplésről annyit lehet tudni, hogy egész hétvégés programot terveztek. A vendégek a város híres, elegáns szállásán, az El Encantóban kaptak helyet, míg Swift biztonsági okokból külön, egy magánházban szállt meg.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Tóth Gabi könnyek között beszélt a testvérével való kapcsolatáról a Megasztárban
Herceg Erika kérdése, Vera posztja és a TV2 válasza után Gabi teljesen kiakadt.


A Megasztár ma 19:30-kor folytatódik a 4. válogatóval, melyben ezúttal az érzelmek kapnak nagyobb teret. A műsor ajánlójában a zsűri egyik tagja, Herceg Erika azt kérdezte: „Hogy lehet az, hogy testvérek nem beszélnek egymással?” Tóth Gabi erre könnyek között válaszolt:

„Ha a testvéred azt nyilatkozná a Megasztár előtt, amikor kiderül, hogy te vagy benne a zsűri, hogy szenny, meg hulladék, akik benne ülnek... akkor lehet, hogy nem beszélnél vele te sem.”

Marics Peti és Curtis csendben hallgatták, Herceg Erika pedig azt mondta, ezt ő nem tudja felfogni.

A párbeszéd előzménye Tóth Vera korábbi bejegyzése volt:

„Nem tudok részt venni valami olyanban, ami nem a tehetségkutatást/gondozást hirdeti, hanem kőkemény trash és lelketlen kihasználása mind a főszereplőknek, mind a versenyzőknek, akiknek egyébként a főszereplőknek kellene lenniük. Helyette káromkodást, alpáriaskodást, megtörtént vagy meg nem történt összevágásokat, egyszóval a televíziózás mélypontját láthatjuk. Anno azt gondoltuk, nincs lejjebb. De! Sajnos, van lejjebb. Ma egy valamirevaló művész vagy egy igényes előadó nem vállal el ilyeneket, mert ciki”

– írta korábban az énekesnő.

A TV2 sajtóosztálya így reagált a kritikára: „Kissé értetlenül állunk Tóth Vera észrevétele előtt, mivel tavaly ő is részt vett a Megasztár zsűrijének castingján, ahol végül nem rá esett a csatorna választása.

A legjobb végeredményre törekszünk, így sajnos sok hírességnek nem tudunk lehetőséget adni egy-egy műsorunkban, megértjük, ha emiatt csalódottak.

Viszont a jelek szerint őt is a nézőink között tudhatjuk, ha tisztában van az idei évad tartalmával. A műsorstruktúrát a változó nézői igényeknek megfelelően alakítjuk, és szerencsére a nézettségi adatok is az ikonikus tehetségkutatónk sikerét igazolják.”

Tóth Gabi ezzel a nyilatkozattal egyetértett:

„Teljes mértékben egyetértek a TV2 nyilatkozatával. Azt gondolom, a testvéremet érzékenyen érintette, hogy nem ő kapta a Megasztár zsűriszékét, pedig nagyon szerette volna, de ott van a jövő évad, az még sikerülhet neki. Sőt, lehet, együtt is ülhetünk majd a zsűriasztalnál, hiszen mindketten tehetséges énekesnők vagyunk.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Selena Gomez végre kimondta az igent - Fotókon az esküvő emlékezetes pillanatai
A világ egyik kedvenc sztárpárja Santa Barbarában állt az oltár elé. A vendéglistán a hollywoodi elit legfényesebb csillagai tűntek fel.


A 33 éves énekes-színésznő azonnal a címlapokra került, amikor csodás menyasszonyi ruhájában férjhez ment. Selena Gomez egy egyedi tervezésű Ralph Lauren ruhában lépett az oltár elé, magas nyakkal, finom csipkevirágokkal, hátán elegáns kivágással és mesterien kidolgozott részletekkel. A vőlegény, Benny Blanco, szintén Ralph Lauren öltözékben mondta ki az igent, klasszikus, időt álló stílusban.

A boldogító igen a kaliforniai Santa Barbarában hangzott el, egy exkluzív, álomszép ceremónia keretében. A vendéglistán a hollywoodi elit legfényesebb csillagai tűntek fel:

jelen volt Taylor Swift, Paris Hilton, valamint két kollégája, Steve Martin és Martin Short is, akikkel a Gyilkos a házban című sorozatban dolgozik együtt.

A pár az esküvő napján az Instagramon is megosztotta boldogságát. A rövid, ám annál kifejezőbb üzenet így szólt:

„9.27.25” — egy dátum, amely mostantól örökre összeköti kettejük nevét.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Selena Gomez (@selenagomez) által megosztott bejegyzés

Az esküvő előtt, augusztusban, Selena egy interjúban úgy fogalmazott: „Soha nem éreztem még ilyen biztosnak semmit.” Hozzátette, hogy nem akarja kétségekkel beárnyékolni ezt a különleges érzést. Benny Blanco már januárban elárulta, hogy az első pillanattól tudta: Selena lesz az igazi. Amint elkezdtek találkozgatni, rögtön az járt a fejében: „Ő lesz a feleségem.”

Annyira biztos volt benne, hogy az édesanyjának is azonnal elmondta: „Ezt a lányt fogom elvenni.”

Az esküvői fotók mindent elárulnak: Selena talán még soha nem ragyogott ennyire, mint a feleség szerepében.

(via sassy.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Kibékültek? Schóbert Lara dúsgazdag szerelmével szurkolt testvérének a Sztárboxon
Pár napja törölték a közös fotókat, ráadásul Csereklei Dávid kikövette Larát, aki egy friss montázsban mégis vele szerepelt egy képen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 28.



Vasárnap este együtt bukkant fel Schóbert Lara és Csereklei Dávid a Sztárboxon, ahol ifjabb Schobert Norbinak szurkoltak, vette észre a Blikk. A pár nyár óta van együtt, mégis

néhány napja eltűntek a közösségi oldalaikról a közös, szerelmes fotók.

Lara továbbra is követi Dávidot az Instagramon, az üzletember viszont már kikövette őt. Július elején Lara a közösségi felületein jelezte, hogy foglalt a szíve, és egy ölelkezős képet is megosztott Dáviddal, majd a fotót a férfi újraközölte. A balatonakarattyai felvétel és más közös képek azóta eltűntek, ami találgatásokat indított el.

Néhány órával a vasárnapi közös megjelenés előtt Lara az Instagram-sztorijában „Hat kép, mielőtt véget ér a szeptember” címmel egy montázst posztolt, amelyben egy Dáviddal közös fotó is szerepelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk