hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Miért vagyunk ilyen bunkók az interneten? Online suttyóságaink, amikkel megkeserítjük egymás életét

Tiltás, törlés, ghostolás: sokszor akkor vagyunk a legbántóbbak, amikor kíméletesnek hisszük magunkat.

Link másolása

hirdetés

Elcsépelt szöveg, hogy az online világ kiöli a személyességet a kapcsolatokból - pedig a helyzet évről évre romlik. Minél ritkábban kell szemtől szembe képviselnünk magunkat, annál lejjebb csúszunk a lejtőn: suttyósodni kezd a viselkedésünk. A virtualitásban úgyis megúszható minden. Vagy mégsem? Hát, nem éppen.

Nem, itt most nem a kommentelőkre gondolunk, akik Karácsony Gergely szemüvegkeretén vitázva küldik egymást a pokol hetedik bugyrába - ezzel a jelenséggel már foglalkoztunk.

A helyzet ugyanis nem csak a kommentháborúkban ember alatti, hanem az ismerősök közt is: sokan akkor vagyunk a legbántóbbak, amikor éppen kíméletesnek hisszük magunkat.

Íme, néhány taplóságunk, amit soha nem tudnánk a másik arcába nézve művelni!

Azonnali tiltás, törlés

Ki ne ismerné a gyomorrándító érzést, amikor azzal szembesülünk, hogy a beszélgetőtársunk megszűnt létezni? Az imént még ott volt a neve, a fotója, a csevegés előzményei - most meg olyan, mintha az egész meg sem történt volna. Nem csak ő párolgott el a világunkból, hanem mi is az övéből. Gyakorlatilag virtuálisan kinyírt minket. De mégis miért?

A törlés a randiappokon sokak szerint bocsánatos bűn. Igaz, beszédes, ha az 5 centivel alacsonyabb testmagasság vagy épp az 5 kilométerre fekvő lakhely elég hozzá, hogy az űrbe lőjük ki a másik ember profilját.

hirdetés
Pedig a fentieket pár másodperc lenne megfogalmazni: a tiltó fél közölhetné, hogy nem érdekli egy Békéscsaba-Kecskemét vonalon működő távkapcsolat, cserébe a letiltott sem töprengene, hogy vajon a szelfije volt-e ilyen kiábrándító.

Egész más a helyzet, ha egy kiadós szócsatát zárunk tiltással. Az indulatok olykor érthetőek, mégis fontos mérlegelnünk: megéri odadobni egy emberi kapcsolatot néhány mondatért? Persze, simán lehet, hogy az illető könnyűnek találtatik.

Utólag észlelt tiltás, törlés

Külön válfaja a közösségi médiás szorongásnak, amikor egy régi ismerős profiljára rákeresve már csak az “Ismerősnek jelölés” gomb vigyorog ránk. Bizony, már nem kér belőlünk az általános iskolai tesitanárunk, az Erasmuson megismert svéd csaj, vagy az a csávó, akivel tavalyelőtt még közösen váltottuk meg a világot egy romkocsma pultja mellett.

A kukázás már csak azért is fájdalmas, mert az okára gyakran nem derül fény. Ráadásul a másikat elég lenne kikövetni, ha nem érdekel - így nem csoda, ha a szívünkre vesszük az elutasítást. Joggal érezhetjük: ez az arc valójában soha nem kedvelt minket, csak az illem kedvéért jelölt vissza, aztán amint “hátat fordítottunk neki”, már szúrta is belénk a tőrt.

Na jó, ez talán túlzás - de ha valaki általános nagytakarítást végez a barátlistáján, azt azért érdemes egy posztban jelezni. A megbántottaknak ugyanakkor megéri elgondolkodni: mennyit jelentett nekik az, akinek csak hetek, hónapok, évek múltán tűnt fel a hiánya?

Ghostolás, azaz “kísértetkedés”

Klasszikus társkeresős műfaj, de azért barátságokban vagy adás-vételi ügyekben is előfordul. Az elkövető eleinte lelkesen bombáz az érdeklődésével: minden nap egy friss üzenettel indul, oda-vissza cikáznak a szövegbuborékok. Aztán egy nap, minden átmenet nélkül beáll a csend. Ha rákérdeznél az okára, talán nem is válaszol. Esetleg egy “sűrű a hetem”, vagy egy “nem felejtettem el, csak éppen ellik a csincsillám” következik. A kérdést tehát csak annak érdemes feltenni, akinek szeretnénk kínos perceket okozni a magyarázkodással.

Az érzelmek gyorsan változnak, és nincs annál megsemmisítőbb, mint bevallani, hogy egész egyszerűen nem érdekel már a másik - hiszen ezzel teljes lényében utasítanánk el. A ghosting tehát a könnyebb út, főleg, ha “slow fade”, azaz lassú, fokozatos elpárolgás formájában történik. Az elszenvedő félnek a megoldás minden esetben ugyanaz a bölcsesség: “Ami jön, fogadom, ami megy, engedem.”

Ez a helyzet azért nem összekeverendő a “tengeralattjárózással”: azzal a játszmával, amikor valaki minden páros héten eltűnik, aztán a páratlanokon felbukkan, hogy kicsit szórakozzon veled. Már ameddig meg nem unod, és el nem küldöd a francba.

Klasszikus lesz.rás

Rossz érzés, ha egy ismerős arra sem veszi a fáradságot, hogy néhány szóban reagáljon nekünk, pláne, ha magát az üzenetet sem nyitja meg napokon keresztül. Persze, az már a kapcsolat minőségétől függ, hogyan éljük meg a dolgot.

Könnyen lehet, hogy valóban összecsaptak a hullámok a feje fölött - egy perce sem volt írni, azután el is felejtette, esetleg bármilyen munkahelyi vagy magánéleti nyűggel küszködik. Ha azonban egy később küldött emlékeztető üzenetre sem reagál, bátran nyugtázzuk: a lesz.rás az lesz.rás, ami sajnos az illető állampolgári joga. A miénk pedig szerencsére az, hogy annak írjunk, aki nem sz.r le minket.

Ellentétpárja: az üzenetbombázás

Van az úgy, hogy nem adjuk valaki alá a lovat, az illető mégis rendszeresen betalál: szid, bókol, kérdez, minősít, és ha kell, századjára is ránkköszön. Végül vérig sértődik, és önmagával bonyolódik dühös monológba.

Na persze, ebben az esetben mi ghostolunk, tehát áldozatból elkövetők leszünk - de azért ne keverjük össze a két jelenséget. Hiszen az emberi kapcsolatok az interneten is a kölcsönösség talaján jönnek létre.

Ha valaki élőben jól ismer(t), vagy elmélyült vele az online beszélgetés, joggal érezheti fájónak az eltűnésünket. Ha azonban már az elején jeleztük, hogy nem vagyunk nyitottak felé, akkor nem kéne tukmálnia a társaságát, pláne nem lelkifurdalást keltve bennünk.

Kerülgetés, vagy “orbitálás”

A fenti játszma része, hogy valaki rég nem keres, vagy nem áll szóba veled - mégis minden online megmozdulásodra elsőként reagál. Mindent lájkol, mindent megtekint, körbeszimatol, ólálkodik. Az angol erre az “orbiting”, keringés szót használja. Fontos: itt azokról van szó, akik korábban eltűntek az életünkből. Természetesen nem minden ismerős “orbitál”, aki rendszeresen lájkol.

Az illető tehát csak kering, kering körülötted, mint egy kisbolygó, finoman érzékeltetve, hogy majdnem érdekled, de azért olyannyira mégsem, hogy közelebb merészkedjen. Egyszóval talonban tart az ínségesebb napokra - legyen szó munkáról, flörtről vagy állítólagos barátságról.

Az orbitálás már csak azért is bosszantó jelenség, mert senki sem számon kérhető érte, ahogyan a kavarógép kollégádat sem lehet a HR-en jelenteni, csak mert folyton belebotlasz a folyosón, és sunyi tekintettel méreget téged.

És ha mindez bűn, mi az ítélet érte? A gyakorlatban semmi, hiszen mindannyian elkövetjük a magunk suttyóságait. Éppen csak hosszú távon kiüresednek, megromlanak, elértéktelenednek az emberi kapcsolatok.

Tenni akkor tudunk ellene, ha egy picivel is, de tudatosabban kommunikálunk, és legalább néha feltesszük magunknak a kérdést: miért bánunk úgy másokkal az interneten, ahogyan élőben sosem tudnánk?



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Tomboló butaság – oltástagadók gyűlöletháborújává fajult Kóbor János halálhíre

A legendás zenész halálhírénél tegnap csak egy rosszabb volt: végigolvasni a vele kapcsolatos kommenteket.
hj. Fotó: Pexels - szmo.hu
2021. december 07.


Link másolása

hirdetés

Az Omega frontemberéről ezrek emlékeztek meg, és természetesen rengeteg volt a kegyelettel teli, hagyományos részvétnyilvánítás. Ám mindössze néhány perc elég volt ahhoz, hogy feltörjön az oltástagadó, digitális csőcselék, mint a karsztvíz, és úgy ugorjon neki azoknak, akik csak meg merték említeni, hogy Kóbor covidos volt, és ráadásul oltatlan, mint egy megveszekedett vadállat.

Tegnap még az volt a fősodor, hogy nem is Covidban halt meg. Egyszerűen döbbenetes volt olvasni, hányan hiszik szentül, szektás gyűlölettel szétpofozva minden más véleményt, hogy Kóbor NEM Covidban halt meg, a szíve vitte el, meg a kora, mindenki hazudik, meg össze vannak esküdve, az orvosok, a média, gyalázzák a zenész emlékét (miért is, a halálának az okával?), és egyébként is, mindenki szégyellje magát, aki akár csak szóba is hozza a Covidot meg az oltást.

Ma reggel azután az Omega menedzsere hivatalosan is megerősítette, hogy Kóbor János koronavírusban halt meg. És akkor most idéznék a hír alatti kommentekből:

“Miért kavar ez a menedzserember össze-vissza? Üljön le és hallgasson.”

“Nem hiszem el, hogy még egy halált is arra használ a média, hogy a Covid így a Covid úgy!! Meghalt ha beoltják is meghalt volna!”

“Szegényt, így a halála után is kegyetlenül ki fogja használni a Covid iparág minden szereplője. Bazári majomként fogják húzgálni, mutogatni, mocskolni. A covidfasiszták pedig minden aberrált beteg hajlamukat ki fogják élni szegényen”

hirdetés

“Egy napig tartott a kegyelet Kóbor Jánossal szemben. Egy napig! Eddig bírták ezek a dögkeselyűk hogy fel ne hozzák a covidpropagandát vele kapcsolatban.”

Covid iparág. Covidfasiszták. Dögkeselyűk. Kegyeletsértők. Tehát ezek vagyunk mi, akik elhisszük egy vírus létezését, amely eddig 35 ezer honfitársunk életét követelte. Csak tegnap 224-en haltak bele, tehát Kóbor János szerettein kívül még 223 család gyászol. Covid-propagandisták vagyunk, mi, akik beoltattuk magunkat. És akik őszinte megrendüléssel vettük tudomásul, hogy Kóbor János meghalt koronavírusban, és mivel oltatlan volt, van rá esély (talán nem is kicsi), hogy oltottként talán túlélte volna.

Van egy angol mondás: “Can’t cure stupid.” Magyarul: “A hülyeség gyógyíthatatlan.” Az elszomorítóan ostoba, tájékozatlan, és ordítóan agresszív kommentfolyamot olvasva ez jutott az eszembe, és végtelen szomorúság öntött el.

Egyszerűen képtelen vagyok megérteni a pszichés mozgatórugóit annak a jó pár millió embernek (ez csak itthon, világszinten sincsenek kevesen), akik láthatólag inkább a főtéren gyújtják fel saját magukat, mint hogy beadassanak két szurit. Akik olyan zsigeri gyűlölettel fordulnak a vírussal két éve gigászi küzdelmet folytató tudósok, orvosok, szakemberek felé, sőt azok felé is, akik "merészelnek" covidosok lenni, mintha személyesen a sátán küldte volna őket, hogy kinyírják a fél emberiséget.

Akik hamarabb elhiszik, hogy az oltásban mikrochip van, meg úgy van programozva, hogy PONTOSAN két év múlva minden oltott meghaljon, meg hogy itt a mindenféle gazdasági- meg média háttér-tudjukkik írják a Covid-forgatókönyvet azért, hogy... hmmm... mondjuk erre még nem hallottam kielégítő magyarázatot, mindegy. Szóval hamarabb elhiszik ezeket az égrepesztő baromságokat, mint azt a fájdalmas, de végtelenül egyszerű tényt, hogy van egy világjárvány, egy eddig ismeretlen vírus, emberek halnak bele vagy rokkannak meg egy életre, és hálistennek most már van ellene vakcina is, amely legalább fél évig jó eséllyel megvéd attól, hogy belehalj.

Szóval nem értem ezeket az embereket. Tehetetlen vagyok, ahogy mindenki. És tudom, hogy ezekből a szerencsétlen, szektás ordítozókból nagyon sokan bele fognak halni a Covidba. De a többieket az ő haláluk se fogja meggyőzni.

Épp itt tartottam az elmélkedésben, amikor elém került a hír, hogy Csollány Szilveszter, 51 éves olimpiai bajnokunk szintén covidos, lélegeztetőgépen küzd az életéért. Jól ismert oltástagadó volt, a Facebook-oldalán szinte csak ilyen videók, Gődény-idézetek, áltudományos cikkek vannak. Magamban őszintén jobbulást kívántam neki, aztán rezignáltan beleolvastam néhány kommentbe. Körülbelül ugyanaz, mint Kóbornál, de azért itt már megjelent néhány bepöccent “covidfasiszta” is, mert hát ugye azok vagyunk, a "tájékozottak" szerint. Itt futottam bele egy nagyon kemény kommentbe: “Csollány Szilveszternek kéne országos turnéra vinnie Kóbor koporsóját, hogy észhez térjenek a hülyék!” Hátrahőköltem, amikor megláttam, de aztán arra gondoltam: sajnos, van igazsága. Az talán tényleg meggyőzne néhány oltástagadót.

Bár, szerintem az se.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Unott arcú hivatalnokok” – Várkonyi Andrea, a magyar Marie Antoinette

Esküszöm, az összes NER-menyasszonnyal aláíratnék egy házassági szerződési záradékot, hogy a frigy után öt évre eltűnnek az országból. Várkonyi Andreának is jobbat tenne, ha nem hergelné itt a népet a Gucci-intellektusával.
hf - szmo.hu
2021. november 23.


Link másolása

hirdetés

Amikor berobbant a magyar közéletbe a hír, hogy a csilliárd diplomás, orvosi végzettségű, tévés hírolvasóként ismertté vált Várkonyi Andrea feleségül megy a dollármilliárdos, felcsúti gázszerelőhöz, Mészáros Lőrinchez, pár másodpercig ízlelgettem ezt a kis csemegét (lássuk be, van neki egy kis Monty Python-os bukéja), aztán elintéztem annyival: “ő dolga.”

Mert hogy az is. Negyvenes, egyedülálló anya, az országos tévéceleb-karrierből kikopott (nem az ő hibája, jönnek a fiatalabbak, ügyesebbek, fontos fark(as)okkal táncolók, ilyen ez a popszakma), Andrea pedig egy perifériás kábeltévénél landolt. Bevallom, én évek óta azt se tudtam, hogy a világon van, igaz, alig nézek tévét.

Egyáltalán nem hibáztatom vagy ítélem el, hogy a saját és a gyereke jövőjének biztosításáért hozott egy döntést, megragadott egy soha vissza nem térő lehetőséget, vagy egyszerűen csak tényleg elsöpörte a szerelem, és hozzáment az ország leggazdagabb emberéhez.

Akinél az ugyan kétséges, hogy tud-e írni-olvasni (már a saját nevén kívül, az azért sok-sok szerződéshez kellett), ám olyan nyugodtan lehet szenderegni kidolgozott, férfias felsőtestén, mint egy kisbaba.

Szóval ez Andrea dolga. Amit ő eladott, azt évezredek óta bocsátják áruba a nők. Ki olcsóbban, ki méregdrágán, ki koszlott motelszobák nyikorgó rugójú kanapéin, ki szabályos házasságlevéllel, nyolccsillagos dubaji szállodák selyemszatén függönyeinek jótékony homályában.

A problémám nem ezzel van. A problémám azzal van, hogy Andrea – jó néhány sorstársához hasonlóan – mintha egyfajta tudathasadást szenvedett volna el abban a pillanatban, amikor a lábát először bújtatta bele egy átlag magyar tanári fizetés két-háromszorosába kóstáló Jimmy Choo cipőbe. Mintha kikapcsolták volna az agyában azt a területet, amely a valóság-érzékelésért, a józan paraszti észért, és az önismeretért felelős.

hirdetés
Andreának hirtelen küldetéstudata lett. A Gucci-napszemüvegek árnyékában, a Louis Vuitton táskák bőrkantárjainak bársonyos érintésével a vállán ráébredt, hogy őt eddig nem az érdemei szerint becsülték.

Hogy az ő tehetsége, sokoldalúsága, művészi és üzleti géniusza nem volt elismerve. Pedig ő ennek a nemzetnek egy elásott gyémántja, aki csak azért nem tudott oly szemkápráztatóan csillogni, mint az ujján díszelgő, húszmilliós brill, mert ezek a buta magyarok képtelenek voltak fel- és elismerni őt.

És ezt épp Andreától, egy több diplomás, értelmes nőtől nem vártam. Nem vártam, hogy átváltozik magyar Marie Antoinette-é (aki ugye arról híresült el, hogy amikor azt mondták neki, hogy a nép éhezik, nincs kenyerük, meglepetten így válaszolt: “Akkor egyenek kalácsot.”) Bár az anekdota állítólag nem hiteles, az most mindegy is, a lényeg az, hogy Andrea, aki doktori titulusát jó nagy betűkkel fitogtatva, pszichológusi minőségében most megjelentetett egy önismereti-életvezetési sikerkönyvet, abban azt mondja az “unott arcú hivatalnokokról” kérdező kislányának, hogy azért ilyen elgyötörtek, mert nem tanultak eleget.

Mert ugye, ha az ember sokat tanul, akkor majd jobb napokat látott műsorvezető lesz belőle egy kábeltévénél. Jaj, bocsánat, dehogyis: hiperszonikus sebességgel kilő a karrierje, Cannes-i díjnyertes reklámfilmeket gyártó, százmilliós médiacég tulajdonosnője lesz, meg igazgatótanácsi tag az ország egyik legnagyobb kereskedelmi tévéjében, meg önismereti bestseller-író.

Irigyelt és körberajongott marketing-zseni, PR-guru, Dosztojevszkij-i magaslatú tollforgató, meg persze divatikon és szépségideál, így egyszerre. És természetesen ennek KIZÁRÓLAG ahhoz van köze, hogy sokat tanult, ahhoz még csak véletlenül se, hogy hozzáment egy suk-sükölő oligarchához, akié a fél ország.

Na ezzel van bajom. Hogy Várkonyi Andreából többet néztem ki. Marie Antoinette-nek legalább van annyi mentsége, hogy egész életében királyi pompában élt, fogalma sem volt arról, hogy él egy közember. De Andreának van, nagyon is. Pontosan tudja, mire lehet jutni ebben az országban azzal, ha az ember “csak” tanult és szorgalmas. És mégis el akarja hitetni velünk – urambocsá még ő maga is elhiszi – hogy a fergeteges sikereit tényleg a saját képességeinek köszönheti.

Kedves Andrea. Nem vagyok szakértő, de ez nekem bizony színtiszta nárcizmusnak tűnik. Cinikus, álszent magamutogatásnak az újonnan szerzett férjed pénzéből.

Mert ugye vannak a szerényebb luxusfeleségek. Bezsákolják az országosan ismert, kőgazdag palit, aztán a népharag elől gyorsan elhúznak külföldre. Hawaii-n vagy Bora Borán élvezik a jachtos, magánrepülős, brilliánsokkal meg Dior-nagyestélyikkel kipárnázott életüket, minden nap áldják a szerencséjüket, és szépen csendben maradnak. Ez még akár szimpatikus hozzáállásnak is tekinthető.

A nárcisztikus luxusfeleségek viszont azt csinálják, amit te. Fürdenek a palijuk milliárdjain vásárolt, országos népszerűségben, meg írnak egy “sikerkönyvet”, amelyben belerúgnak az “unott arcú hivatalnokokba”.

A Jimmy Choo cipőjükkel.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Jocó bácsi szerint mindenki álljon ki az elveiért, akár oltat, akár nem

A népszerű történelemtanár szerint akkor is ki kell tartani mellettük, ha emiatt akár hátrányt is szenvedhetünk.

Link másolása

hirdetés

Napok óta téma a közéletben a pedagógusok kötelezővé tehető oltása. Korábban mi is írtunk arról, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is aggódik, hogy a téli szünet után az oltatlanság miatt kieső tanárok miatt hatalmas pedagógushiány alakulhat ki. Márpedig az EMMI szerint jelenleg a 10 százaléka (kb. 15 ezer ember) nincsen beoltva.

A témában most megszólalt Balatoni József 'Jocó bácsi' is, aki előre bocsátotta, hogy sokaknak talán nem lesz szimpatikus a véleménye. Mint mondta, ő soha senkit nem akart meggyőzni az oltásról, most sem teszi, sőt azt is remek dolognak tartja, ha valakinek elve van.

„De még fontosabb az elvek való melletti kitartás. Elfogadom, hogy valaki nem kér oltást, bár nem értek vele egyet, de tisztetben tartom mindenki döntését. Viszont, ha valaki dönt, akkor fogadja el, hogy bizony az elvei miatt néha érheti hátrány ugyanúgy, ahogy más esetben előny is. Valaki nem kér oltást, oké.

Oltás nélkül nem dolgozhat. Ő nem kéri, vállalja ezzel azt, hogy nem dolgozhat. Tiszta sor. De hogy hetek óta megy a hiszti, hogy mit képzelnek magukról, és emberellenes, az nekem sok. Ha vannak elveim, akkor nem nyígok, hanem kitartok mellette”

– írja a népszerű történelemtanár.

hirdetés

Jocó bácsi nem titkolja ellenvéleményét azokkal szemben sem, akik szorgalmazzák, hogy a járványhelyzet miatt állítsák vissza a digitális oktatást is. „Mert a digitális oktatás javarészt semmit sem ér, a gyerekek jó része lelkileg nem bírna még egy etapot. De ugye ez nem számít. Igen, kiesik több ezer tanár januártól. Nekünk, akik maradunk, azt kell mondani, hogy az eddigi hiány mellett ezt már nem tudjuk ellátni. Omoljon csak össze a rendszer. Aztán lehet majd építkezni” – véli a pedagógus.

Mint írja, „én sem akarok sem rábeszélni, sem lebeszélni senkit. Elsőként mondtam azt, hogy én egy gyereket sem fogok meggyőzni, vagy elbizonytalanítani. Mindenkinek a saját döntése.

Tudom, csak régi, jól bevált oltást lehet beadatni. Kérdem én, azok már régiként és jól beváltként jöttek létre? A kérdés persze költői. Mert mindenre is van kontra.”

Jocó bácsi azzal zárja véleményét, hogy kéri: mindenki tartson ki az elvei mellett, de „őszintén, siránkozás nélkül”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Két hét leforgása alatt mondták le a karácsonyi céges bulik 90 százalékát a járvány miatt

Olyan dátumok iránt sem érdeklődik senki, amelyeket korábban már nyáron le kellett foglalni, különben esélytelen volt helyszínt találni. Eközben a dolgozók akár 30 százaléka is elhagyhatta a rendezvényszakmát.

Link másolása

hirdetés

Magyarországon is egyre súlyosabb esetszámokat produkál a koronavírus-járvány negyedik hulláma, ami minden bizonnyal a közelgő ünnepi időszakra is rányomja majd a bélyegét. Ennek egyik első jele, hogy november közepén szinte varázsütésre elkezdték lemondani a hagyományos évzáró céges bulikat.

A tavalyi évhez képest jelentős különbség, hogy míg akkor általános tilalom volt érvényben, most hivatalosan lehetne ilyen rendezvényeket tartani, mégis majdnem mindenhol úgy döntöttek, hogy inkább nem kockáztatnak.

Erről, illetve az iparág általános kilátásairól beszélgettünk szakmabeliekkel.

A last minute lett az új hívószó

A céges rendezvénypiac erős hónapokon van túl, a tervezhetőséget viszont jóval nehezebbé tette, hogy a szabadidős turizmushoz hasonlóan ebben a szektorban is kifejezetten a last minute foglalásokra álltak át – tudtuk meg Tatár Györgytől, az egyik legnagyobb hazai céges rendezvényszervező vállalkozás (cegeshelyszinek.hu, rendezvenyhelyszinek.hu) ügyvezetőjétől.

Elmondása szerint az egész őszi időszakra jellemző volt, hogy míg korábban 3-4 hónapra előre is lekötöttek egy rendezvényt, ez az időablak most átlagosan 2-3 hétre csökkent, de extrém esetben az is előfordult, hogy csütörtökön rendeltek meg egy 120 fős rendezvényt a rákövetkező hétfőre. Bár végül ezt is sikerült megvalósítani, az ilyen igények óriási kihívás elé állították nemcsak a szervező céget, de a szolgáltatókat is.

A karácsonyi céges rendezvényeket ugyan viszonylag hamar lekötötték, azonban november közepe óta ezeket is sorra mondják le: a foglalások 90 százaléka néhány hét leforgása alatt teljesen eltűnt a piacról. Ezek között olyan „gyémánt” dátumok is szerepelnek, mint például a december 15-16-17-e, amelyek korábban jóformán kihalásos alapon működtek: akár már nyáron le kellett csapni rájuk, különben lehetetlen volt helyszínhez jutni. Ehhez képest most senkinek nem kellenek.

„Már azzal hívogatnak bennünket a partnereink, hogy a karácsony előtti utolsó hétvégéjük is üres, ha tudunk rá bárki érdeklődőt, állnak rendelkezésre. Ez korábban, normál piaci viszonyok között teljesen elképzelhetetlen volt.”

hirdetés

Némi reménysugarat szerinte itt is az utolsó pillanatos foglalások jelenthetnek: elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek olyan cégek, akik akár a karácsony előtti hét hétfőjén döntenek majd úgy, hogy csütörtökön vagy pénteken mégis megtartják a rendezvényüket. Akik pedig eddig nem mondták le a foglalást, sokszor az összes résztvevő helyszíni tesztelésével igyekeznek biztonságos körülményeket teremteni.

Tatár György a balatonfüredi Boutique Hotel Annuska üzemeltetőjeként is hasonló tendenciáról tud beszámolni: ott be se jöttek az évnek ebben a szakában szokásos előfoglalások, mindenki a végsőkig kivár a döntéssel.

„A szeptember és az október még nagyon erős volt, novemberben viszont már érezni lehetett a negyedik hullám hatását. Egyelőre a szilveszter is erősen kérdőjeles, idén valószínűleg az is legfeljebb last minute fog elmenni, amire szintén soha nem volt még példa.”

A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MARESZ) részéről szintén azt nyilatkozták megkeresésünkre, hogy nyár végén kezdett igazán újraindulni a rendezvényszervező szektor, melyet erős őszi hónapok követtek.

Mindenki egyszerre akart bepótolni mindent, illetve sok év végére tervezett eseményt is előre hoztak. Megélénkült a konferenciaturizmus, ami elősorban a belföldi, kisebb eseményekre volt jellemző, a nemzetközi rendezvények piaca a bizonytalan utazási korlátozások miatt még nem állt helyre.

A MARESZ is úgy tapasztalta, hogy az őszi fellendülés után az utóbbi hetek romló járványügyi adatainak következtében sorra mondják le az év végi rendezvényeket: az ágazatban drasztikusan esik vissza az üzleti rendezvényekre szóló rendelésállomány.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy november 14-én megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériumának utasítása, amely megtiltja az egészségügyi ágazatban a személyes jelenléttel történő szakmai rendezvényeket. A piacot nagymértékben visszaveti ez a korlátozás, hiszen az egészségügyi témájú szakmai rendezvények, továbbképzések az egyik legfontosabb húzóágazatot jelentik az üzleti rendezvények piacán, az események majdnem 50 százalékát ez a kör teszi ki.

A miniszteri utasítás következtében drámai lemondáshullám indult el ebben a szegmensben, mely nemcsak a budapesti szállodákat, és rendezvényhelyszíneket, de a vidéki vendéglátóhelyeket is nagymértékben érinti.

"Azt tapasztaljuk, hogy a megrendelők bizonytalanok, kivárnak, viszont a sokszor 2-3 hétre lerövidült megrendelési határidő komoly tervezési nehézségek elé állítja a szervezőket és szolgáltatókat. Sokszor okoz problémát elegendő embert találni a rendezvények kiszolgálásához" – erősítette meg a szövetség a Tatár György által elmondottakat.

Mindezek ellenére a MARESZ bizakodva tekint a jövő konferenciái felé, hiszen – mint fogalmaznak – „a szinte bármilyen méretű nemzetközi kongresszust és konferenciát befogadni képes, idén átadott kongresszusi központ új lendületet adhat Magyarországnak abban, hogy előkelőbb pozíciót érjen el a konferenciadesztinációk között, és minél több nemzetközi nagy rendezvényt tudjunk ezáltal is hazánkba csábítani.”

A dolgozók 30 százaléka is elhagyhatta a rendezvényszektort

„Szeptember-októberben még bizakodás volt és mindenki rendezvényeket tervezett, azonban ahogy jelentősen elkezdtek emelkedni az esetszámok, majd a kormány is szigorításokat jelentett be, ez a trend megfordult” – nyilatkozta a Szeretlek Magyarországnak Botond Szabolcs, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) társelnöke.

Ő is hasonló trendeket említett, mint cikkünk másik két alanya: november elejétől elkezdtek aggódni az ügyfelek, azóta egyre több a visszamondás, ami ráadásul nem is kötődik semmilyen jogszabályi korlátozáshoz.

Inkább önszántukból visszakoznak, attól tartva, hogy az ő rendezvényükön fertőződik meg valaki, vagy addig megváltozik a szabályozás úgy, hogy végül egyébként se tarthatnák meg, esetleg attól, hogy el se jönnek elegen ahhoz, hogy ne veszteséggel zárjanak. Multinacionális cégeknél az is előfordul, hogy egy közös nemzetközi policy mentén döntenek központilag az eseményeik törlése mellett.

Ebben változást csak az esetszámok csökkenése hozhat Botond Szabolcs szerint, akkor is inkább last minute jelleggel: ha épp kedvezőbbnek tűnik a helyzet, néhányan dönthetnek úgy, hogy mégis megszerveznek egy-egy rendezvényt, de jó előre biztosan nem fog így dönteni senki.

Az év végi időszakban további nehezítést jelent, hogy ilyenkor tipikusan olyan rendezvényekről van szó, ahol nehéz kordában tartani az embereket: mindenki ölelget mindenkit, kevésbé figyelnek a járvány elleni védekezésre, mint például egy konferencián, ahol fegyelmezetten, székeken ülnek a résztvevők.

Az MTPA abban bízik, hogy explicit rendezvénytiltásra már nem lesz szükség, de szerintük ez inkább politikai döntés kérdése a kormány részéről. Mindazonáltal úgy látják, a hatályos jogszabályok, vagyis a kötelező védettségi igazolvány és a megfelelő higiéniás körülmények elég biztonságot nyújtanak ahhoz, hogy ne kelljen tovább szigorítani.

Komoly probléma az elvándorlás okozta munkaerőhiány is. A szervezetnek konkrét adata egyelőre nincs ennek mértékéről, de viszonylagos konszenzus van abban, hogy akár az iparágban dolgozók 30 százaléka is elhagyhatta a szektort.

Az újabb és újabb hullámok pedig tovább erősíthetik ezt a trendet, ami öngerjesztő folyamatként az újraindulásra is negatív hatással lehet. Ezért is tartják fontosnak, hogy oktatással és utánpótlás-neveléssel erősítsék a szegmenst.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: