Michael Jacksonnak már mindegy, hogy kiderült-e az igazság, az áldozatainak még nem
Én megnéztem a két részes, négy órás filmet. Semmilyen előítéletem nem volt, sőt kifejezetten kedvelem Jacksont, mint popsztárt. De szemernyi kétségem sem maradt afelől, hogy amit a megszólaltatott két férfi, Wade Robson (36) és Jimmy Safechuck (41) – valamint a családtagjaik – elmeséltek, az igaz. És még csak nem is azért, AMIT elmeséltek, hanem AHOGY elmesélték, és amikkel a két sztorit a rendező alátámasztotta. Dan Reed – aki nem először nyúl a pedofil-témához – Jimmy és Wade visszafogott, mégis a látszólag aprónak tűnő részletek miatt hidegrázóan hiteles történetmesélését (de beszélnek az anyák, a testvérek, a mostani feleségek, sőt egyiküknél a nagymama is) olyan régi családi fotókkal, archív bejátszásokkal, backstage videókkal, home videókkal, telefonos üzenetrögzítő-felvételekkel, levelekkel és relikviákkal egészíti ki, hogy abból mindkét esetben tökéletesen összeáll a gyermekkori szexuális bántalmazás anatómiája.
Nagyon komoly kutatómunka eredménye ez a film, és épp az erős dokumentarista jelleg miatt egy józan ésszel gondolkodó embernek gyakorlatilag lehetetlen nem elhinni.
Jimmy Safechuck egy nagy sikerű Pepsi-reklám szereplőjeként, 8 évesen került Jackson látókörébe, és elmondása szerint körülbelül 15 éves koráig volt a popsztár szeretője. Wade Robsont becsvágyó édesanyja a fél családdal együtt Ausztráliából költöztette át Los Angelesbe Jackson kedvéért – természetesen azt hitte, a sztár “csak” a kisfiú karrierjét egyengeti, aki tehetséges táncos volt, és már öt évesen profi Jackson-imitátor. Őt hét éves korában rontotta meg. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ez a “viszony” is évekig tartott.
A két történet nem is a különbözőségeik, hanem a hasonlóságaik miatt döbbenetes (a két férfi tud egymásról, de nem tartották a kapcsolatot). A két sztorinak egyszerűen ugyanaz az íve. Adott egy elképesztően híres, akkoriban tomboló világőrülettel övezett, mesésen gazdag és óriási hatalmú popsztár, aki gyermeki magányát úgy próbálja enyhíteni, hogy kisgyerekes családokkal barátkozik. És adott két család – a film itt nem véletlenül az anyákra helyezi a hangsúlyt, az apák nem is jelennek meg, Wade apja azért, mert 2002-ben felakasztotta magát –, amelyek az átlagosnál jóval fogékonyabbak a hírnévre és a csillogásra. Elbódítja őket a showbiz világa, valamint Jackson neverlandi mesebirtoka, amely elmondásuk, és a filmben látható felvételek szerint is úgy nézett ki, mint egy gyerek-mennyország.
Michael Jackson és Jimmy SafechuckJackson teljes titokban, szinte észrevétlenül “ette be” magát ezeknek a családoknak az életébe. Jimmyékhez évekig rendszeresen eljárt – főként késő este, hogy ne tűnjön fel – velük vacsorázott, videózott, viccelődött. De ugyanezt tette Wade-ékkel is, bár ők ausztrálok voltak, így nehezebb volt, de két éven át naponta több órát beszélt velük telefonon, aztán vett nekik egy faxgépet (a 80-as évek végén vagyunk), és faxok százaival bombázta Wade-et. Még nézni is rossz volt az egymás után bevágott, elképesztő mennyiségű, kézzel írt faxot, amelyeket a kisfiúnak címzett, tele “I love you”-kal, ami az amerikai kultúrában barátok között is megszokott szófordulat, de...na ne már... Mindkét család egyértelműen családtagnak tekintette, az anyák saját fiukként szerették őt. És ekkor jött Neverland, meg a sztár Los Angeles-i lakása, a westwoodi “rejtekhely”, ahogy ő hívta.
[#2]
Félreértés ne essék: ezek a kisfiúk a családjukkal együtt költöztek össze Jacksonnal, hetekre, olykor hónapokra. Jimmyt táncosként a turnéira is elvitte. Ha a filmben csak azt a számtalan archív felvételt vágták volna egymásra, amelyeken a harmincegynéhány éves Jackson hónapokon át, megállás nélkül egy kilenc éves kisfiúval az oldalán száll le-föl a repülőgépről, ki-be a limuzinokból, föl-le a színpadra, be-ki a luxusszállodákba, már az is önmagában bőven elég lenne, hogy érezzük, ott valami nagyon nem volt rendben.
És az elkápráztatott családok, akik kivételezettnek érezték magukat, hogy az imádott Jacko “pótcsaládjai” lehetnek, elmondásuk szerint teljes tudatlanságban nézték végig, ahogy a sztár egyre többet van kettesben a fiukkal, sőt, egy idő után már egy szobában is alszik velük. Wade szerint megesett az is, hogy míg Jackson meg ő a hálóban szeretkeztek, a kisfiú édesanyja a szomszéd szobában aludt.
És itt jön az a pillanat, amikor Jackson sebezhető kisfiú-imidzse, vékony gyerekhangja és bájos mosolya mögül előrajzolódik egy professzionális manipulátor és egy könyörtelen hiéna képe. Mert a film rámutat arra, hogy Jackson pontosan tudta, mit csinál. Bár a két anyát is elég nehéz megérteni (a legkevesebb, ami minden épeszű embernek az eszébe jut, hogy “hogy a fenébe lehettek ilyen istenverte hülyék”), Jackson olyan hideg profizmussal bolondította magába, majd csábította el ezt a két kisfiút, amire egyszerűen nincs mentség. Manipulációból, érzelmi zsarolásból és megfélemlítésből olyan szoros hálót font köréjük, amelyből két évtizeden át nem tudtak kiszabadulni. Rendszeresen elgyakorolta velük, hogyan öltözzenek fel gyorsan, ha valaki közelítene a hálószobához – az oda vezető folyosón, Neverlandben végig csengők voltak felszerelve, amelyek azonnal jelezték, ha valaki jön –, elmagyarázta nekik, hogy amit csinál velük, az csak “a szeretetem kifejeződése”, hogy “rajtam kívül ne bízz senkiben, főleg a nőkben ne, anyukádban se”, és “ha valaha bárkinek egy szót is szólsz erről, mindketten örökre börtönbe kerülünk.”
Wade RobsonA film a megrögzött áldozathibáztató klisékre is választ ad. A “miért csak húsz évvel később jöttek elő ezzel, miért nem akkor szóltak stb.” érvelésre a nagyon is érthető pszichológiai mozgatórugók cáfolnak rá. A megrontás kezdetekor az egyik fiú hét, a másik kilenc éves volt. Saját bevallásuk szerint szerelmes odaadással viszonyultak Jacksonhoz, egy pillanatig sem merült fel bennük, hogy amit velük tesz, az rossz. Jimmyvel a hálószoba rejtekében tréfásan össze is házasodtak, a férfi megmutatta a brillekkel kirakott kis jegygyűrűjét, amely ma már csak az ujja negyedéig csúszik fel. És ahogy fogalmazott: “Az egész világ visszaigazolta, hogy amit érzek, az jó.” Jacksonért rajongott Ronald Reagan, Diana hercegnő, Harrison Ford (Wade-et elvitte egy Indiana Jones-forgatásra is) ÉS a saját édesanyjuk is.
Talán ez a legiszonyatosabb az egészben: ezeknek a gyerekeknek a popsztár nemcsak a testét, a lelkét is elvette. Kis életük egész igazságát állította a feje tetejére, és igen, húsz évig tartott, amíg ezzel az óriási töréssel szembe tudtak nézni. Mert SZERETTÉK Jacksont.
Évtizedekig a körmük szakadtáig védték őt, Wade még 22 évesen is tanúskodott mellette a bíróságon – a sztárt életében többször is megvádolták pedofíliával, egyszer 14 (!) rendbeli gyermekmolesztálásért perbe is fogták. De az esküdtszék megosztott volt, egy részük nem találta elegendőnek a bizonyítékokat, plusz sokat nyomott a latban, hogy Macaulay Culkin is Jackson védelmében tanúskodott.
[#3]
Mindkét fiú – azaz már férfi – még elgyászolta Jacksont annak 2009-es halálakor. És mindkét fiú ezután tört meg végleg. Jimmy már kamaszkora óta komoly szorongásos és depresszív tüneteket mutatott, drogozott is, Wade-nél később jelentkeztek a mentális zavarok, bipoláris lett, képes volt hónapokig magába zuhanni. Megnősültek, és – pár éves különbséggel – mindketten idegösszeomlást kaptak, amikor apák lettek. Ahogy Wade fogalmazott: “Akkor gondoltam először arra, hogy ha a fiammal valaki azt tenné, amit Michael velem...azt a dühöt és fájdalmat már nem bírtam összeegyeztetni a hazugsággal, amiben éltem.” Így is hosszú ideig jártak pszichiáterhez, mire Wade egyszer csak kibökte az évtizedes titkot – a bátyjának. Innentől kezdve kártyavárként omlott össze az egész családja, és amikor Wade a nyilvánosság elé is kilépett a sztorival, Jimmy úgy döntött: ő is felvállalja a vele történteket.
Elnézve ezt a két fiatal férfit – egyébként még külsőleg is döbbenetesen hasonlítanak egymáshoz, én néha össze is kevertem őket – nemcsak azt éreztem a lelkem mélyén, hogy igazat mondanak, de arra a korábbi kétségemre is választ kaptam, hogy ezt a dokumentumfilmet MEG KELLETT CSINÁLNI. Mert minden eddiginél plasztikusabb képet fest a gyermekmolesztálás – és általában az abúzus – dinamikájáról.
Sokan mondják, hogy ezek a fiúk csak a pénzre hajtanak. Nos, Wade Robson sikeres koreográfus, többek között az 'N Sync és Britney Spears kreatív vezetője volt. Jimmy Safechuck jól menő vállalkozást visz a feleségével. Kifejezetten jómódúak, nem hinném, hogy megérné nekik bármennyi pénzért egy ilyen durva, és főként ilyen jellegű meghurcoltatást felvállalni (azóta elég sok fenyegetést is kapnak).
A másik érv: “hagyjuk nyugodni a holtakat”, “minek belerúgni egy halottba, ő már nem tudja megvédeni magát”. A film ezt az egyébként nagyon emberi megközelítést is képes megcáfolni: a halál semmi alól nem mentesít, itt az élők nyugalma a fontos, az élőknek van joguk végre megvédeni magukat, ha már akkor, kisfiú korukban ezt senki sem tette meg. Nem tudom, hogy a két férfi élete egy kicsit könnyebb lesz-e attól, hogy ország-világ előtt vállalták a titkukat. De egy biztos: ők már soha nem lesznek azok, akik lehettek volna. Az anyjukkal teljesen összezavarodott a viszonyuk – ezt megértem, én egyszerűen képtelen vagyok máshogy tekinteni a két asszonyra, mint tudatlan bűntársakra, amit a filmben mindketten vállalnak is –, rettegnek, hogy milyen apákká válnak, soha nem fognak teljesen megszabadulni a neurózistól, komoly hullámvölgyekkel teli a házasságuk.
És ahogy egyikük nővére mondta: “És ott van az a rengeteg kisfiú, akik beszélni akartak, de elhallgattatták őket, mert nem hittek nekik.”
Igen, az archív felvételeken látszik, hogy Jackson évente váltogatta a kisfiú "kísérőit”, már akkoriban nyílt titok volt, hogy Neverland hemzsegett a gyerekektől. Hány áldozat lappanghat még? Hány emberi élet, hány család ment tönkre csak azért, mert egy agyonajnározott, pedofil világsztár nem volt hajlandó kezeltetni magát (tudom, milyen volt a gyerekkora, de ez nem mentség). És hány gyerekkel történik hasonló most is, a showbiznisz világában, vagy bárhol, ahol a felnőtteknek a gyerekek fölött korlátlan hatalma van?
Igen, ezt a gennyes sebet ki kellett fakasztani. Talán hoz egy kis megtisztulást, de legalábbis hátrahőkölést. Újabb rést üt a témát övező álszentség pajzsán. Nekem Michael Jacksontól a kedvenc dalom a Black or White. Fekete vagy fehér. Ha a Leaving Neverland bármelyik szereplőjét – akár csak egyetlen kisfiút is – megmenthetném attól, ami vele történt, és ennek az lenne az ára, hogy a teljes Michael Jackson-életművet örökre ki kell törölnöm a globális emlékezetből, úgy, hogy nyoma se maradjon, habozás nélkül megtenném.
NEKEM ez ilyen fekete-fehér.
(A Leaving Neverland című dokumentumfilm március 8-ától látható az HBO GO műsorán, a két rész televíziós premiere április 10-11-én lesz.)
