„Mi is vágyunk élni, mi is szeretünk, gyereket nevelünk” – egy krónikus beteg édesanya üzent a „fotelharcosoknak”
Naponta halljuk a hírekben, hogy a koronavírus-fertőzés az idősek, a krónikus betegek számára különösen veszélyes. Sokan vélik úgy, hogy ez csak felesleges "pánikkeltés", és eszükbe sem jut, hogy amikor nem vesznek fel maszkot, nem tartják be a szabályokat, azzal mások életét veszélyeztetik. És tönkretehetnek emberéleteket, családokat, akik menthetők lennének. Bea egy kétgyerekes édesanya. Igen, évek óta súlyos beteg, de attól még ő is szeretne normális életet. Most megírta a saját történetét. Azért, hogy hátha segít megértetni másokkal, mit éreznek ők.
"Hét évvel ezelőtt, miután csontvelő-átültetésen estem át, hogy esélyem legyen folytatni az életemet, maszkot kellett hordanom. Nem hetekig, hanem hónapokig. Nem csak akkor, ha kimerészkedtem levegőzni, vagy kontrollra mentem, hanem otthon, a házban, a családom körében is. Utáltam a maszkot. Már a szagától görcsbe rándul(t) a gyomrom, mert arra a rengeteg testi és lelki kínra emlékeztetett, amiken keresztül kellett mennem.
De hordtam, mert hittem az orvosaimnak, hogy a viselésével csökkenthetem az esélyét annak, hogy a legyengült, épphogy 'ébredező' immunrendszeremet fertőzésekkel veszélyeztessem. Tisztában voltam azzal, hogy mindentől nem véd meg. Nincs 100%-os biztonság, de fel sem merült bennem, hogy rosszat akarnának nekem, és merő rosszindulatból 'hordatják' velem a maszkot, és közben a tenyerüket dörzsölik kaján vigyorral, hogy "na ez a szerencsétlen is elhitte, hogy a maszk megvédi bármitől, pedig éppen rosszat teszünk vele, hiszen a maszk káros, tönkreteszi a tüdejét, az oxigénhiányos állapottól majd jó kis légszomja lesz, stb...".
Szomorúan olvasom napjaink kommentjeit... A sok "foteldiplomás" hozzászólását, akik jobban tudják (tudni vélik) mi zajlik jelen pillanatban az egészségügyben, van-e járvány,
kell-e védekezni, valós veszély fenyeget-e minket. Ők azok, akik mindent "jobban" tudnak, és nem elég, hogy "jobban" tudnak, ezt sokszor minősíthetetlen hangnemben teszik. Egymás torkának esve, trágárkodva, megalázva orvosokat, ápolókat, más embertársaikat. Teóriákat gyártanak, és azokat teljes meggyőződéssel képviselik, anélkül, hogy bármi megalapozott bizonyítékuk lenne rá. De adjuk meg nekik az esélyt arra, hogy igazuk van.
1. „Nincs járvány."
2. „Van járvány, de direkt szabadították ránk."
3. „Nincs járvány, hazudnak, csak az a cél ezzel az egésszel, hogy a gazdaságot tönkretegyék!”
4. „Az 5G az oka mindennek!”
5. "A maszkot azért hordatják velünk, hogy szabadságunkban korlátozzanak." És még sorolhatnám.
Rendben. Legyen "igazuk". Csendben viszont megkérdezném őket: Azzal, hogy vélt igazuk miatt bicskanyitogató stílusban írogatnak - sokszor arctalanul - a neten,
mit akarnak ezzel elérni? Azon túl, hogy feszültséget gerjesztenek, mennyivel járulnak hozzá, hogy az ország mentális egészsége (ami jelenleg katasztrofális) javuljon?
Tesznek-e bármit is azért, hogy családjuknak, barátaiknak, szűkebb-tágabb környezetüknek kicsit megkönnyítsék a dolgát, vagy azzal, hogy frusztrációjukat kiadták magukból, elégedetten hátradőlnek a fotelben? Azt, ahogy a politika, a média kezeli a helyzetet, lehet kritizálni (mint általában is). De kérdezem én: Ha mi "kicsik", pont azt a kommunikációt folytatjuk, mint a "hatalmasok", beljebb leszünk bármennyivel is?
Nem nekünk kéne elkezdeni máshogy kommunikálni, figyelni, és vigyázni egymásra? Megtenni magunkért, és másokért azt, ami tőlünk telik? Elkezdeni a változásokat kicsiben.
Ami még nagyon bánt, nem csak engem, hanem sok sorstársamat, az a "vállvonogatós" hozzáállás sokaktól, hogy "oké, meghalt, de daganatos beteg volt, krónikus beteg volt, ez engem nem érint, féljen az, akinek félnivalója van." Azoknak üzenem, akik így gondolkoznak, hogy bár sok betegség ellen van már védőoltás, de vannak dolgok, amik ellen nem léteznek. És valószínűleg, soha nem is lesznek.
Amikor engem 7 évvel ezelőtt a Sors "homlokon csókolt" egy potenciálisan halálos betegséggel, a legalacsonyabb rizikójú csoportba tartoztam. Kezelőorvosom szerint nagyobb esélyem lett volna, hogy elüssön egy villamos (pláne, hogy városunkban nem is jár), minthogy egy ilyen kór megtámadjon.
Bárki járhat így! Rengetegen vannak még rajtam kívül ilyen helyzetben. De elmondom a "vállvonogatósoknak", akármilyen hihetetlen számukra,
mi is vágyunk élni. Mi is szeretünk, gyereket nevelünk, vágyunk látni felnőni csemetéinket,
unokáinkat, örülünk, bánkódunk, dolgozunk, és jól esne mindannyiunknak, ha kicsit ránk is vigyáznának. Vajon
ők gondolnak-e azokra az orvosokra, akik reggel beveszik a maroknyi gyógyszert pl. a magas vérnyomásukra, és elmennek napi szinten életeket menteni COVID osztályokra?
Gondolnak-e a krónikus betegségben szenvedő mentősökre, ápolókra, óvónőkre, bolti eladókra, stb., akiknek a munkájukra szükségük van a "fotelharcososoknak" is.
Egy kicsit több figyelem egymás felé és nagyobb alázat az ÉLET-tel szemben nagyon fontos lenne ebben az embert próbáló helyzetben"
-írja Bea.
Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay