HÍREK
A Rovatból

Menczer Tamás: Én voltam az erősebb, Magyar Péter tudja, hogy vesztettek

A Fidesz kommunikációs vezetője újságírói kérdésre értékelte a keddi vitáját Magyar Péterrel. Szerinte nem kérdés, hogy melyikük jött ki jobban a pécsi gyermekotthon előtt történtekből.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. december 04.



Sajtótájékoztatót tartott Menczer Tamás, ahol szóba került a pécsi találkozása Magyar Péterrel. A Fidesz kommunikációs vezetője kedden találkozott a Tisza Párt elnökével az intézmény bejáratánál, majd a két politikus között durva vita alakult ki.

Szerdán Menczer újságírói kérdésre három pontban foglalta össze, hogy szerinte mi történt egy nappal korábban Pécsen:

„Egy, azt kapta, amit érdemel. Ez az első pont”

– szögezte le Menczer a Facebook-oldalára is posztolt videó alapján, majd rátért a második pontra, ami szerinte az ellenzék és a kormány harcáról szól.

„A kormánypártok és ellenzék harcában az ellenzék támadja a kormányt, minekutána hatalomra akar kerülni. Így tehát az ellenzék választja a fegyvernemet. Ezt a fegyvernemet nem mi választottuk, hanem az ellenzék. Ők azt választották, hogy van egy buldózerük, aki átmegy mindenkin, letol mindent és mindenkit. És azt gondolták, hogy mi ezt nem tudjuk. De tudjuk. És a mi buldózerünk erősebb. Most abban a problémában vannak, hogy látják, hogy vesztettek.

Látták, hogy én erősebb vagyok Magyar Péternél, és mindig erősebb is leszek. És éppen ezért személyeskednek, most ezért személyeskedik, mert tudja, hogy vesztett. Tudja, hogy erősebb voltam, és tudja, hogy mindig erősebb is leszek”

- fejtette ki gondolatait a kommunikációs vezető, aki szerint a harmadik pont jobb híján egyfajta stílusvita lett, mivel úgy látja, a tegnapi csörtét elvesztette Magyar Péter. De szerinte ez sem stimmel, mert valójában a tiszás politikus stílusa kifogásolható.

„Én voltam az, aki büdös köcsögözött, Dunába akart lökni, analfabétázott, idiótázott, agyhalottozott mindenkit, önöket is? Nem, ez nem én voltam, ez Magyar Péter. És még lehetne sorolni. Kinek a stílusában van is itt akkor gond? Annak a stílusával, aki ezeket tette, vagy velem, aki kétségkívül határozott stílusban mindezeket a fejére olvastam? Tehát ez a helyzet. Ha stílusvitát akarnak, tehetik, azért teszik, mert erősebb voltam, erősebb is vagyok, erősebb is leszek és vesztettek” - nyomatékosította újfent vélt győzelmét a fideszes politikus, aki néhány órával korábban arról posztolt, hogy nem utoljára találkozott Magyarral:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Piros szívecskével kívánt Orbán Viktornak „végtelen türelmet és humorérzéket a sok szemétség elviseléséhez” egy fideszes képviselő
A debreceni Papp Csaba „a sok szemétség elviseléséhez" kívánt minden jót a miniszterelnöknek egy hétfői Facebook-bejegyzés kommentjei között.


Piros szívecskével kívánt Orbán Viktornak „végtelen türelmet és humorérzéket a sok szemétség elviseléséhez” egy fideszes képviselő a Facebookon.

„Miniszterelnök Úrnak

végtelen türelmet és kellő humorérzéket kívánok ennek a sok szemétségnek az elviseléséhez.

Senkit nem zavar ugye a tény, hogy Horvátországban szokott pihenni. Ahhoz egy olasz villa úgy kell mint egy falat kenyér…” - írta Papp Csaba debreceni országgyűlési képviselő egy kommentben ahhoz a poszthoz, amelyben Orbán Viktor belengette, hogy hamarosan indulnak a sajtóperek az álhírek terjesztői ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Meghalt F. Várkonyi Zsuzsa
A pszichológusnő évtizedeken át segítette a hozzá fordulókat és tanította a leendő segítőket. Sikerkönyvéből még film is készült, amely az Oscar-versenybe is bekerült.


Hosszú betegség után, vasárnap este elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa. A klinikai pszichológus 76 éves volt. A hírt a Nyitott Akadémia közölte a Facebook-oldalán, amelynek ő is szerzője volt.

F. Várkonyi Zsuzsa Budapesten született 1948. november 21-én. A Gondolat kiadónál kezdte pályáját, ahol pszichológiai könyveket szerkesztett. Később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott, gyerekekkel foglalkozott pszichoterapeutaként.

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán is tanított. Fejlődéslélektani szemináriumokat tartott, ahol minden tanítványa azzal a pszichológiai területtel foglalkozhatott, „ami amúgy is érdekelte”.

1987 és 1991 között az Amerikai Egyesült Államokban élt. Itt kétéves kutatómunkát végzett, amely alapján megírta, milyen feltételek mellett lehet a szülésélmény harmonikus, és milyenek mellett traumatikus. Foglalkozott a Nyitott Örökbefogadás és az Önsegítő Csoportok mozgalmával is.

1991-től a Gordon Iskola Egyesület elnöke, vezető trénere és programfejlesztője lett. A Testnevelési Főiskolán posztgraduális mentálhigiénés képzést vezetett segítő foglalkozásúaknak. Emellett segítő-beszélgetés és tevékenységkísérő szemináriumokat is tartott.

Később egy szervezetfejlesztő csapatban dolgozott vezető coach-ként és trénerként. Élete utolsó aktív szakaszában tréner- és coach-képző programokat vezetett.

Több pszichológiai könyvet is írt. Szépirodalmi munkája, a Férfiidők lányregénye című könyv alapján film készült, amely – Akik maradtak címmel – 2020-ban Magyarországot képviselte az Oscar-díj-versenyen, és bekerült a legjobb tíz külföldi alkotás közé. A könyv magyarul, angolul, németül és héberül is megjelent.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elkezdődött a matekérettségi - ezekkel a feladatokkal küzdenek a diákok
Kedden több mint 81 ezren írásbeliznek matematikából közép- vagy emelt szinten. A diákok 9 órakor kezdtek bele a feladatok megoldásába, a középszintesek összesen 180 percig, az emeltesek pedig 240 percig írhatják a feladatlapokat.


A vizsgakövetelmények ugyanazok, mint tavaly. A 2025-ös vizsgasorban is főleg olyan feladatokra lehet számítani, amelyek hétköznapi, gyakorlati problémákkal foglalkoznak (például a 2024-es vizsgán a szolnoki habos isler került elő a második részben), de lehetnek olyan pénzügyi számításos feladatok is, amelyek csak 2024-ben kerültek le emeltről középszintre.

A matekérettségin olyan számológépet lehet használni, ami nem alkalmas adatok tárolására. Emellett függvénytáblázatot is vihetnek magukkal a diákok, írta az eduline.

A lap szerint az érettségin az alábbi arányokban fordulhatnak elő az egyes témakörök:

• Gondolkodási módszerek, halmazok, logika, kombinatorika, gráfok 20%

• Számelmélet, algebra 25%

• Függvények, az analízis elemei 15%

• Geometria, koordinátageometria, trigonometria 25%

• Valószínűség-számítás, statisztika 15%

Matekból középszinten idén is két feladatlapot kapnak a diákok. Az I. részben 10-12 feladatot kell megoldaniuk, amire összesen 45 percük lesz. Ebben a feladatsorban nagyrészt egyszerű összefüggéseket, alapfogalmakat kérnek számon.

Az időre nagyon kell figyelni, hiszen 45 perc után a felügyelő tanár beszedi a feladatlapokat, így ezekkel a feladatokkal a diákok a későbbiekben már nem tudnak foglalkozni.

Az idei feladatsor első részében halmazok, egyenlet a valós számok halmazán, gráfok és vektorok is szerepelnek, de a diákoknak térfogatot, mértani sorozat összegét is kell számolniuk.

Matekból az első 30 pontos, a második rész pedig 70 pontos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zsibbadni kezdett a férfi karja – később kiderült, leprás
Az osztrák idegenvezető két évig járta a világot, mire bécsi orvosok kimondták a diagnózist. A betegséget sokan még mindig nem ismerik fel időben.


Két éve zsibbadást érzett a végtagjaiban egy 60 éves osztrák férfi, aki egy ismert osztrák utazási iroda idegenvezetőjeként dolgozott. A panaszok hátterében ideggyulladást feltételeztek, de sokáig nem sikerült pontos diagnózist felállítani. Végül egy bécsi kórházban azonosították nála a leprás fertőzést, számolt be róla a Blikk.

A lepra Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában már több száz éve nem okozott tömeges megbetegedést.

A lakosság 95 százaléka már eleve immunis a leprára. Az orvosi egyetemi tankönyvek is csak röviden, néhány sorban említik. Emiatt előfordulhat, hogy az orvosok nem ismerik fel időben a betegséget.

Szűcs András nyugdíjas háziorvos szerint a lepra tömeges terjedése nem fenyeget civilizált területeken: „A tömeges fertőzés lehetetlen ilyen területen, ahol megfelelő a higiénia, ahol jól tápláltak az emberek, ahol jó az ivóvíz, ahol megfelelőek a napi tisztálkodási szokások, a civilizált területekről emiatt már évszázadok óta eltűnt a betegség.”

A lepra tünetei között szerepel a bőr elszíneződése, dudorok megjelenése az arcon, orron, szem környékén, valamint izomgyengeség és zsibbadás.

A sebek nehezen gyógyulnak, könnyen begyulladhatnak. A betegség érintkezéssel és cseppfertőzéssel terjed, lappangási ideje pedig legalább öt év.

Bár a lepra ma már gyógyítható, késői felismerés esetén súlyos következményekkel járhat, például idegkárosodással, vaksággal, az orrsövény eltűnésével vagy a bőr súlyos elváltozásaival.

Riskóné Fazekas Márta református lelkész, a Lepramisszió magyarországi vezetője a lapnak hangsúlyozta:

„A lepra, ugyanúgy mint más fertőzés, megelőzhető lenne a mélységes szegénység és nyomor felszámolásával.”

Sokan mégsem mernek időben orvoshoz fordulni, mert tartanak a megbélyegzéstől és a kirekesztéstől.

A nemzetközi Lepramisszió célja, hogy kórházakkal és menedékházakkal segítsék a betegek gyógyulását. Emellett higiéniai és élelmezési tanácsokat nyújtanak a fertőzéssel érintett területek lakosságának. Kiemelt fontosságú a tiszta ivóvíz biztosítása, mivel azokban a közösségekben, ahol megfelelő vezetékes víz áll rendelkezésre, nem fordulnak elő új fertőzések.

A betegség visszaszorítására több országban is sikeres programokat indítottak, például Bhutánban, Dél-Koreában, Ukrajnában és Romániában. Utóbbi helyen már felszámolták a Duna-deltában korábban működő lepratelepeket is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: