Ha a melegek a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat kapnak, akkor nem melegből lesz több, hanem boldog emberből
Egy történetet mesélnék el úgy 15 évvel ezelőttről. Egy kedves ismerősöm épp hazatért Torontóból, ahol egy melegfelvonuláson kapott apróságot mutatott meg nekem. Mivel abban az évben (is) itthon komolyabb atrocitások mellett zajlott a budapesti Pride-felvonulás, megkérdeztem, vajon Kanadában hogyan állnak ehhez az ellenzők. Mint kiderült Torontóban egy keresztény közösség éppen közös imát szervezett a mássággal élők lelki üdvéért, ahova mindenkit vártak egy közeli templomba. Bár sem vallásos nem vagyok, sem nem gondolom, hogy bármilyen módon jogunk vagy feladatunk lenne megváltoztatni emberek szexuális irányultságát, de ez a megoldás, bevallom, meglehetősen tetszett. Az illetőknek volt egy hitük és meggyőződésük, amit saját körükben gyakoroltak is. Mikor (egyébként sokáig ott élő) ismerősömet megkérdeztem, hogy oké, mindez szép, de balhé nem volt-e a felvonuláson, teljesen értetlenül nézett rám: „Minek mentek volna oda, ha egyszer nem értenek egyet velük?!” Hát, igen, ez arrafelé ennyire egyértelmű volt.
Parlamenti szavazás a pedofiltörvénynek álcázott melegellenes törvénymódosításról; Fotó: MTI/Máthé ZoltánAmit tegnap a Parlamentben elfogadtak a honatyák és -anyák, azt hívják pedofiltörvénynek, ami hiba. Mostanra már nyilvánvalóan látszik, hogy egy szexuális bűnöző csoportot csak álcaként használtak ahhoz, hogy egy Európában példátlanul embertelen, a társadalmat megosztó (ám a párbeszédre nem törekvő), egy egész csoportot ab ovo megbélyegző törvényt hozzanak. Adná magát, hogy „melegtörvénynek” vagy – nem kerülgetve a forró kását – homofób törvénynek nevezzük.
Mikor egy kommentszekcióban kifejtettem a véleményem a törvényről, egy vicceskedő ellenoldali röhögős emojik mellett megjegyezte, hogy: „Érintett vagy a témában, mi?” Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy: igen. Harmincas éveiben járó, heteroszexuális párkapcsolatban élő férfiként naná, hogy érintett vagyok abban, ha hozzám rengeteg dologban hasonló honfitársaimat egy születéskor eldőlő adottságuk miatt nemhogy másodrendű, de kifejezetten nem kívánatos állampolgárnak tartanak. Érintettebb már nem is lehetnék. Rendkívül ostoba az, aki nem veszi észre, hogy ő is érintett. Mindannyian azok vagyunk, még ha sokan most legyintve azt is gondolják, hogy „Hja, már megint hisztiznek a buzik!” Ilyesmi esetekben nagyon óvatosan kell fogalmazni, de szeretném, ha egy pillanatra belegondolnánk azokba az időkbe,
Az elmúlt napokban sokan belementek abba a kérdésbe, hogy ezt most vajon miért kellett. Érdekes megoldások születtek, valószínűleg van bennük igazság. Jó ez a törvény a koronavírus utáni részben talán megtépázott renomé visszaállítására azzal, hogy egyben tartja a tábort egy új ellenségkép kialakításával. És valószínűleg az sem elvetendő ötlet, hogy igyekeztek olyan törvényt alkotni, amivel potenciálisan szétszabdalhatják a számukra oly kellemetlen (és oly sokszor gúnyolt) „nagy politikai összefogást” is. Ez mind meglehet, de ha hátrébb lépünk, ezek a napi politikai kérdések csak apró és jelentéktelen kis foltocskák az egyébként összképében is ocsmány (az elmúlt 30 év egyik legocsmányabb) törvénykiegészítésén.
Mit állít egy egyszeri homofób a melegekről? (Most ne jöjjünk azzal, hogy nem azok: akikről itt és most beszélek, azok bizony vastagon homofóbok, bárhogy igyekeznek kozmetikázni magunkat, akárhogy lobogtatják a Freddie Mercury-lemezüket vagy takaróznak azzal, hogy Oli úr volt a kedvenc Szomszédok-szereplőjük). „A melegekkel semmi baj nem lenne, ha nem nyomulnának ennyire”. Azaz, ha csendben, meghúzódva gyakorolnák teljesen alapvető emberi jogukat a szeretetre. Ismerős? Néhány éve Orbán Viktor is „megdicsérte” azokat a homoszexuálisokat, akik „tudnak viselkedni”, akik nem „provokálnak”. „Akkor most mi vagyunk a jó buzik?” - tette fel a legendás és zseniálisan találó kérdést a Kossuth-díjas Kulka János. Aki hamarosan ilyeneket lehet, hogy csak 22 óra után tehet fel. Egyáltalán: szerepelhet ő még a tévében 18-as karika nélkül? Énekelve például a több értelmezés szerint a másság himnuszaként is felfogható Hallelujah című Leonard Cohen-dalt? Kínzó kérdés, és sokkal komolyabb jelentőségű, mint sokan gondolják.
Szóval homofóbék szerint a melegek állítólag túlságosan nyomulnak, és mit ad isten: ott az utalás a törvényben! Nem tehetik be a lábukat az iskolákba olyan szervezetek, akik akár csak utalás szintjén is beszélnének arról, hogy létezhetnek a többségtől eltérő szexuális irányultságú egyének. Nem „nyomulhatnak” be a gyerekek életébe olyan szakértők(!) sem, akik adott esetben egy fiatalnak tudnának segíteni azzal, hogy megmutatnák: „nem vagy egyedül, amit érzel, teljesen normális, segítünk abban, hogy ezzel együtt tudj élni”. Ehelyett a törvénykiegészítés az amúgy is zaklatott és zavart tinédzsernek kimondja: „amit érzel és amivel vívódsz magadban, az bűn. Te egy két lábon járó tizennyolcas karika vagy, sötétedésig itt látni sem akarunk”.
Nem kell szeretni vagy pártolni a melegeket ahhoz, hogy felismerjük, amit fentebb említettem: az új szabályok nem melegellenesek, hanem emberellenesek.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Magyarország Országgyűlésének választott képviselői közül több mint másfél százan (igen, a "szent leváltó összefogás" tagjai is) minden idők legprimitívebb, legalpáribb és legaljasabb melegellenes tételére húzták fel javaslatukat: a pedofilok és a homoszexuálisok összemosására. Egy percig se gondoljuk, hogy a képviselők ne tudnák, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. (Na jó, legyünk megengedőek: az elmúlt évek politikusi nyilatkozataiból kiindulva talán mégis lehet, hogy néhányan valóban megrekedtek ezen a szinten.) Ez az összemosás semmi más, mint a legalantasabb érzelmekkel való tudatos játék. Egy olyan veszélyes és kegyetlen játék, amit általában a legvaskosabb diktatúrákban "játszanak" – és most, a 21. század harmadik évtizedében az Európai Unió egyik tagállamában is.
Civil szervezetek kezdeményezésére több ezren tiltakoztak hétfőn a Parlamentnél a homofób törvénykiegészítés ellen.”[...] tilos tizennyolc éven aluliak számára […] olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely […] a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Minden bizonnyal a szöveg megalkotói is érezték, hogy a szexuális másság bemutatásával senkinek nem a népszerűsítés a célja, hanem a megismertetés, az elfogadás erősítése. Úgyhogy akkurátusan, egyszersmind a leggonoszabb módon kiegészítették azzal, hogy a fiatalok soha ne is láthassanak ilyet. Mert nem szabad - sem látni, sem ilyennek lenni. Ezután viszont semmi túlzás nincs abban, amit sz RTL Magyarország üzent.
Persze a rendelkezés nem fogalmaz ennél részletesebben (az efféle szövegek sosem teszik), így a szabály gumi volta miatt ki-ki kedvére büntetheti az iskolai tanárt, aki mondjuk Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című, homoerotikus vonallal fűszerezett művét mutatja be. Vagy akár meg akarja ismertetni Márai Sándor rendkívül fontos, Egy polgár vallomásai című művének teljes szövegét, olyan mondatokkal, mint például: „A legtöbb ember néha homoszexuális, néha nem az”.
Egyáltalán beszélhetünk-e a fiataloknak Csajkovszkijról, az említett Wilde-ról, Verlaine-ről és Rimbaud-ról (nem beszélve kettejük viharos kapcsolatáról), Pilinszky Jánosról? És amíg pont nem kerül az irodalomtörténeti vita végére, énekelhetjük, taníthatjuk-e a jó eséllyel homoszexuális Kölcsey Ferenc Himnusz című művét?
Nem akarnak plusz jogokat, de ahhoz ragaszkodnának, hogy annyi illesse meg őket, mint engem. Miért gondolunk vajon sokszor a jogra úgy, mint egy véges dologra? Amiből ha rajtam kívül részesül valaki, akkor az én érdekeim sérülnek? Ha Zsolt és Judit összeházasodnának, ezt akkor is gond nélkül megtehetik, ha János és Zoltán is részesülhetnek ebből az alapvető jogból. Ha Zsófia és Adrienn egy párként örökbe fogadhatnak egy gyereket, miért gondoljuk azt, hogy ez sérti Gábor és Szilvia családalapításának jogait? Márpedig aki a családok védelmében korlátozná a melegek jogait a fenti dolgokban, az ezt gondolja. És vajon az a gondolat honnan jön, hogy ha valaki szembesül azzal, hogy léteznek melegek, maga is azzá akar válni? Annyi mindent látunk felnőtt korunkig a filmekben, klipekben, Híradóban vagy akár csak a mindennapokban, és a töredékét sem akarjuk magunk megélni.
Amikor fiatal fiúként majd felnőtt férfiként a páromról kérdeztek, sosem kellett köhécselve elmismásolnom a kérdést. Amikor a munkahelyemen jelezték, hogy egy összejövetelre elhozhatom az élettársam is, sosem kellett kimentenem magam (vagy őt), esetleg hosszan tépelődnöm, hogy jó ötlet-e felvállalnom mások előtt. Az utcán bármikor megfoghattam szerelmem kezét, a parkban bármikor megcsókolhattam – anélkül, hogy emiatt atrocitás vagy megvetés lett volna a jutalmunk. Ez az a dolog, amit egyáltalán nem irigylek el meleg honfitársaimtól, hovatovább boldoggá tenne, ha ezt mindenki szabadon megélhetné.
Nem tudom megérteni, hogy másoknak miért fáj ez ennyire. Azt pedig végképp nem tudom – mert nem lehet, sőt nem szabad – elfogadni, hogy az eddig is csak nyomokban meglévő, törékeny egyenlőséget egy ország vezetése deklaráltan elvegye a körülöttünk elő emberek egy részétől.
