SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Mehringer Marci a hazai közhangulatról: Egy baráti társaság nem tud leülni beszélgetni, mert az egyik tiszás, a másik fideszes, a harmadik DK-s…

Az énekes azt mondja, a barátain is azt látja, hogy dühösek. „A legtöbb fiatal változást szeretne, egy másik Magyarországon akarnak boldogulni” - fogalmazott.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 16.



Július elején jelent meg Mehringer Marci Szar az élet című dala, amely azóta vezeti a hazai zenei platformok toplistáit. Az X-Faktor korábbi felfedezettje az nlc.hu-nak adott interjúban beszélt a dal fogadtatásáról, a megosztó témákról és saját gondolatairól is.

A fiatal énekes elmondta, számított rá, hogy a szám sikeres lesz, de olyan még nem volt, hogy egy daluk minden platformon első helyre kerüljön. „Nagyon jó érzés egyébként, jó lenne még párszor átélni” – fogalmazott.

A dal tartalmát nyíltan vállalja, és nem titkolja, hogy rendszerkritikus üzenetet közvetít.

„Egyáltalán nem palástolom benne a véleményemet a rendszerről, ez pedig sokaknál betette a kaput. De az, hogy ennyire jól megy, visszaigazolja, hogy ezekről a dolgokról is beszélni kell”

- fogalmazott.

Hozzátette, a Facebookon negatív kritikák is érkeztek, amit azzal magyaráz, hogy ezen a platformon idősebb a felhasználók átlagéletkora.

„Az idősebbek – természetesen van kivétel – másképp gondolkoznak, nekik ez a fajta megnyilvánulás talán sok és szembe megy azokkal az értékekkel, amiket ők képviselnek.”

Szerinte fontosabb, hogy valaki megossza a véleményét, mint hogy semleges maradjon. „Amit viszont lehet utálni, azt lehet imádni is, ezerszer inkább megosztó és ezzel valamilyen legyen az ember, mint egyhangú.”

Az interjúban arról is beszélt, hogy számára természetes, ha egy művész közéleti kérdésekben is megszólal. „A művészet alapja az, hogy az ember kritikusan gondolkozik, van véleménye és megfogalmaz olyan dolgokat, amikhez másnak esetleg nincs hangja.”

Úgy látja, sok dal túlságosan semleges.

„Minek csinál valaki zenei tartalmat, ha egyébként nincs véleménye a világról? Nem kell feltétlenül bevonni a politikát, de számos annyira üres dal van, hogy nincs is értelme a kiadásának.”

Úgy véli, nem csak politikusoknak lehet véleményük. „Ne legyen véleménye a rendőrnek, a péknek, a bolti eladónak? Csak a politikusok szólalhatnak meg közéleti témákban? Ez nem egy jó világ, volt már ilyen és szerintem nem sírja vissza senki.”

Mehringer úgy fogalmazott, egy zenész a közösségi médiában, a dalaiban vagy akár interjúkban is elmondhatja a gondolatait. „Abban hiszek, hogy egy zenész, egy művész legyen őszinte a színpadon, és azon túl is! Szerintem az ember nem készül az ilyen felszólalásokra, de ha jön egy érzés, hogy ezt ki kell mondani, akkor jobb, ha kimondjuk.”

Kiemelte, nem akar megmondóember vagy politikai zenész lenni. „De beleállok abba, amit gondolok és nem sunnyogom el.”

A dal megjelenését időben a Pride felvonulás elé időzítették, de az énekes szerint ez nem része egy tudatos marketingstratégiának volt.

„A dal nem a rendezvény miatt lett megírva, hanem azért, mert dühít a kialakult helyzet, erős érzelmeket vált ki belőlem a rendszer működése és azt látom, hogy a barátaim is dühösek, a legtöbb fiatal változást szeretne, egy másik Magyarországon akarnak boldogulni.”

Hozzátette, nem politikai oldalakat akar bírálni. „Ez nem feltétlenül arról szól, hogy A vagy B oldal van hatalmon, hanem egy olyan világban akarunk élni, ahol nem egymás ellen vagyunk, ahol az emberek szolidárisabban viselkednek egymással.

„Az a közhangulat, ami jelenleg Magyarországon uralkodik, nem normális. Egy baráti társaság nem tud leülni beszélgetni, mert az egyik tiszás, a másik fideszes, a harmadik DK-s… Egy ideális világban, egy normális országban ilyen nincs. Egy normális országban az emberek politikai nézetektől függetlenül barátkoznak egymással”

- fogalmazott.

A változás lehetőségéről is beszélt, és jelezte, szívesen vállalna szerepet benne. „Bármi olyan dolgot, ami valóban változást hoz, például egy polgári ellenállás, azt szívesen bevállalom. Politikai zászló alatt viszont nem vagyok hajlandó politizálni. Egy magyar állampolgár, egy magyar ember vagyok, nem akarok politikus lenni.”

A családok politikai befolyásáról is szó esett. Az énekes szerint manapság már mindenki önálló döntést hoz. „Ahogy én látom, már nem csak a fiatalok az ellenszavazók, sokak véleménye átalakult az elmúlt években, hiszen sok olyan szülő és nagyszülő van, aki már másképp látja a dolgokat, mint akár az élete nagyobb részében.”

Szerinte fontos, hogy segítsenek az idősebbeknek eligazodni a hírek között.

„Sajnos sokakat ellehetetlenítenek és olyan valótlan információk jutnak el hozzájuk, ami befolyásolja az ítélőképességüket. Szerintem az idősebbeknek is segítenünk kell abban, hogy lássák a valóságot.”

Úgy véli, a helyzet már nem csak politikai kérdés. „Ebben az országban már olyan humanitárius értékek sérültek, olyan alapvető dolgok nincsenek rendben, hogy ez már nem csak arról szól, hogy kire szavazol, hanem már az emberségünk forog kockán, ezzel pedig érdemes foglalkozni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ha elüvöltöm magam, akkor vigyázzállás van” – ilyenek a mindennapok Erdei Zsolt két speciális nevelési igényű gyerekével
Fiánál dührohamokkal is küzdöttek, amin a gyógyszeres kezelés javított. Hozzátette, hogy a gyerekek speciális iskolába járnak, kis létszámú osztályba.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 04.



Erdei Zsolt és felesége, Dudás Réka két gyermeke speciális nevelést igényel, írja a Blikk. A 11 éves Gréti autizmus spektrumzavarral él, a 8 éves Vilmos ADHD-s, valamint epilepsziája is van. A gyerekek speciális iskolába járnak, 7–8 fős osztályban tanulnak, az iskolában kapják a fejlesztéseket.

„Gréti és Vilmos koraszülött, ezért a fejlesztés gyakorlatilag a születésüktől elkezdődött. Gréti 920 grammal jött világra, két hónapos korában már személyesen Dévény Anna nénihez jártunk Dévény-tornára. Ő sajnos már nem él, de a módszere azóta is legendás. Nem volt ez könnyű út, hiszen olyan izomstimuláló masszázst kapott, ami fájhatott neki, de kitartottunk, és lett eredménye. Aztán jártunk TSMT-tréningre (a gyerekek idegrendszerét serkentő torna – a szerk.), lovaglásra, úszásra. Amit csak lehetett, kipróbáltunk. Vilmossal már egyszerűbb volt a helyzet, addigra rutinosak voltunk a fejlesztésekkel kapcsolatban”

– mondta.

Gréti szeret atletizálni, „úgy fut, mint egy gazella”. Emellett furulyázik, és sokat olvas. "Persze amikor reggel indulnánk iskolába, és olyankor olvas, abból adódnak konfliktusok. Elmélázik, kis álmodozó, alig lehet kirobbantani a világából. Megszoktuk, hogy ilyen, nem cserélném el senkire."

Vilmosnál a hiperaktivitás akkor látszik, ha valami nem kelti fel az érdeklődését, de ha igen, „lelőhetetlen”.

„Vilmosnak epilepsziája is van, ami akkor alakult ki, amikor lázgörcsök gyötörték. Távolba révedős rohamai voltak, belemerengett az éterbe. Gyógyszeres kezeléssel ezek a tünetek megszűntek, az egyik gyógyszert sikerült már elhagynunk, de ez nehéz időszak volt. A gyerek megváltozott tőle, visszahúzódóbb, tartózkodóbb lett, furcsa szokásokat vett fel… Viszont ha érdekli valami, akkor megy, mint a mérgezett egér. Például lusta megtanulni olvasni, nem veszi a fáradságot, de a legók, motorok, kártyajátékok nagyon érdeklik.”

Erdei szerint Vilmos sokszor azonnal a kész megoldást szeretné.

„Már működőképes dolgokat akar építeni, például amihez motor kell, de az bonyolult, összetett folyamat. Pedig az alapoknál kellene elkezdeni a konstrukciót, ezt mindig elmondom neki.”

A szülői mindennapokban előfordulnak nehéz helyzetek is. „Ha elüvöltöm magam, akkor vigyázzállás van. Én is emberből vagyok, az én idegrendszerem is kimerül. Amikor tizenötödszörre kérek valamit, és elfogy a türelem, akkor azért beszaladnak a fürdőszobába. Persze olyan is van, hogy inkább megmosom a fogukat, mert már unom a könyörgést.”

Erdei és felesége igyekeznek következetesen nevelni a gyerekeket.

„Régen a szülők sok mindent rákényszerítettek a gyerekeikre, elvárták, hogy orvos, ügyvéd legyen belőlük. Ez lehet, hogy nem volt kellemes, de sokan mondták utólag, hogy nem bánták meg, hogy végigcsinálták. Nem biztos, hogy jó irány, ha nem vársz el semmit a gyerektől. Igyekszünk jó példát mutatni. Volt rá példa, hogy azt hittük, Gréti majd megkeseríti az életünket. Voltak nehéz pillanatok, de most már megtalálta a helyét, rendben van. A nagyfiammal viszont – aki nincs semmire diagnosztizálva – megtapasztaltuk, hogy a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond mondás tényleg igaz. Ő kész életveszély!”

– mondta el első házasságából született fiáról, Viktorról.

A család ideje nagy részét a gyerekek kötik le. "Nekünk annyira meghatározzák az életünket a gyerekek, hogy nélkülük egy tapodtat sem megyünk. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor voltunk kettesben, színházban például. Az sajnos nem szokott jól elsülni. Anyósom vigyáz ilyenkor a gyerekekre, és gyakran csörög a telefon, hogy a gyerekek veszekednek. Anyósom már hetvenéves, így előfordul, hogy ez már sok neki, de nagyon hálásak vagyunk, amiért ennyit segít nekünk. Én egyedül el szoktam menni egy évben kétszer-háromszor horgászversenyre, ott ki tudok kapcsolni. Rékánál viszont ez sokkal nehezebben oldható meg."

Dudás Réka heti két jógaórára jár, ezeken az alkalmakon semmi nem jöhet közbe. Ilyenkor Erdei van a gyerekekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Válnak Nicole Kidmanék - fotókon a két 25 éves zenész, akik közül az egyikkel jöhetett össze a férje
Nyár eleje óta nem látták együtt őket. A papírok szerint lányaik 306 napot az anyjukkal, 59-et az apjukkal töltenek.


Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.

Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.

A szóbeszéd szerint

Keith Urban állítólagos barátnője, akivel egyes hírek szerint már össze is költözött, szintén a zenei világból érkezett. Emiatt két fiatal előadóra terelődött a figyelem, akik a nyáron együtt dolgoztak vele és színpadra is léptek vele: a 25 éves, szőke Karley Scott Collins énekesnőre és a 25 éves, barna hajú gitárosra, Maggie Baugh-ra.

A közös munka miatt mindketten sok időt töltöttek az énekessel. Urban az egyik koncertjén Maggie nevét beleszőtte egy olyan szerelmes dalba, amelyet eredetileg a feleségének írt.

A válási iratok szerint két lányuk, a 17 éves Sunday és a 14 éves Faith 306 napot az édesanyjukkal töltenek, és 59 napot az apjukkal. Mivel olyan korban vannak, amikor már beleszólhatnak egy ilyen döntésbe, ez a felosztás ezt is tükrözheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, hol romantikázott Lakatos Márk 26 évvel fiatalabb férjével
A pár hónapokig nem jelent meg együtt. A tavaly ősszel kirobbant pedofilvádak miatt a stylist ritkán szólalt meg az elmúlt időszakban, sőt magánéletéről is visszafogottan kommunikál.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 03.



Lakatos Márk és a nála 26 évvel fiatalabb párja tavaly januárban ismerkedtek meg. Alain sokáig Kubában élt, ezért egy ideig távkapcsolatban voltak, ám nyár elején hivatalosan is összekötötték az életüket.

A stylist a Karib-térségben találkozott a szakáccsal, aki a kubai út után két hónapra Magyarországra érkezett. Ez idő alatt bejárták Márk kedvenc európai helyeit, több országba utaztak együtt.

Tavaly ősszel pedofilvádak érték Lakatos Márkot, ekkor külföldre utazott a párjához. A botrány óta ritkán nyilatkozott és kevesebbet is posztolt.

Most egy, az Instagramon egy napig elérhető szelfin pezsgőznek együtt. Alain történetéből kiderült, hogy Bécsben találkoztak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ezen a képen nem fogsz ráismerni Tóth Gabira – a követői szinte követelik, hogy maradjon ilyen a stílusa
A Megasztárban kapott hideget-meleget a merész szettjei miatt, de pár hete visszaszólt a bírálóknak. Most egy titokzatos dalt is ígér a Csináljuk a Fesztivált! színpadára.


Közel egy hónapja elindult a Megasztár új évada. A válogatókon Tóth Gabi rövid, szűk ruhában és áll alá érő fekete hajjal szerepelt. Többen kritizálták a külsejét, és egy videóban ő maga is bevallotta, hogy élőben teljesen másmilyennek tűnt a szett, mint amit a tévében látott.

A tehetségkutató mestere a közösségi oldalán egy fotóval jelezte, hogy idén ő is előad a Csináljuk a Fesztivált! című műsorban. Azt még nem árulta el, milyen dallal áll színpadra.

A friss képen egészen más stílusban látszik:

izgalmas szabású fekete ruhát visel, frizurája sötétbarna, hosszú loknikba göndörítve

– szúrta ki a 24.hu.

A változás a követőinek is feltűnt, a kommentszekcióban dicsérik az új külsejét, mi több: szinte követelik, hogy maradjon ennék a stílusnál, és dobja a megasztáros kinézetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: