HÍREK
A Rovatból

Megrohamozták a parlamentet a Hamász által túszul ejtettek rokonai Izraelben

A feldühödött hozzátartozók Benjámin Netanjáhú miniszterelnök házánál is letáboroztak. Azt követelik, hogy a kormány azonnal tegyen meg mindent a foglyul ejtettek kiszabadításáért.


Megrohamozta a jeruzsálemi parlamenti bizottság ülését a palesztin fegyveresek által Gázában túszul ejtett izraeliek rokonainak egy csoportja hétfőn. A feldühödött emberek azt követelték, hogy a törvényhozók tegyenek többet szeretteik kiszabadításáért – írja a Reuters.

Egy nő három családtag fényképét tartotta a kezében, akik azon 253 ember között voltak, akiket elfogtak a Hamász október 7-i, határokon átnyúló akciója során, amely az elmúlt évtizedek legbrutálisabb harcát váltotta ki Izrael és a terrorszervezet között. A novemberi fegyverszünet után jelenleg mintegy 130 ember maradt még fogságban.

„Legalább egyet szeretnék élve visszakapni, a háromból egyet!”

– mondta sírva a tüntető nő, miután bejutott a Kneszet bizottsági vitájára.

A tüntetők nemcsak a Kneszet épületénél, hanem Benjamin Netanjáhú lakhelye előtt is tábort vertek. „Nem mozdulunk innen, amíg a túszok vissza nem térnek” – mondta Eli Stivi, akinek fiát, Idant Gázában tartják fogva.

A túszok szabadon bocsátását követelő, rendszeres hétvégi gyűléseket az elmúlt hetekben szélsőjobboldali, a kormányt megbuktatni kívánó és új választásokat követelő tüntetések kísérték. Szombat este ezrek tiltakoztak Tel-Avivban, Haifában és Jeruzsálemben is, választások kiírását követelve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pápaválasztás: ezért tarthatott ilyen sokáig az első szavazás
Több bíboros most először vesz részt a konklávén, ez is lassíthatja a szavazás menetét. A szentbeszéd hossza is hátráltathatta a folyamatot.


Tina Beattie, a Roehamptoni Egyetem korábbi katolikus professzora a BBC-nek beszélt arról, hogy sokakat meglepett, milyen sokáig tart az első szavazási forduló a pápaválasztáson. Úgy fogalmazott: „Mindenki kissé össze van zavarodva”. Azt is hozzátette, hogy őt is meglepte, hogy már a harmadik órában jár a voksolás, de szerinte ennek akár egy egészen hétköznapi oka is lehet.

„A szentbeszéd húzódhatott el, vagy valami hasonló, hétköznapi dolog történhetett” – mondta.

Beattie arra is kitért, hogy sok bíboros most vesz részt először a konklávén, ami szintén lassíthatja a folyamatot. Úgy fogalmazott: „Meglehet, hogy nem megy minden olyan simán, mintha már mindannyian rutinosak lennének”. Szerinte fontos azt is figyelembe venni, hogy az újoncoknak ez komoly kihívást jelenthet.

„Nem szabad alábecsülni, milyen nehéz lehet ez az új bíborosoknak” – tette hozzá.

A pápaválasztó konklávét a Sixtus-kápolnában tartják, ahol a bíborosok teljes elzártságban szavaznak. Ez idő alatt a Casa Santa Marta vendégházban laknak, amely egy ötemeletes épület, benne 106 lakosztály, 22 egyágyas szoba és egy díszlakosztály található.

A következő szavazási körökre holnap kerül sor. A bíborosok reggel 6 óra 30 perckor reggeliznek, majd szentmisén vesznek részt. Ezután folytatódik a szavazás.

A további napokon, ha a délelőtti ülés első fordulójában megválasztják az új pápát, várhatóan 10.00 és 10.30 óra között (fehér füst); ha nem, a második forduló eredményéről 11.30 és 12.00 óra között (fehér vagy fekete füst) adnak jelzést. Ha a délutáni ülés első fordulójában megszületik a döntés, várhatóan 17.30 és 18.00 óra között (fehér füst); ha nem, a második forduló eredményéről 19.00 és 19.30 óra között (fekete vagy fehér füst) adnak jelzést.

Érdekesség, hogy Ferenc pápát és elődjét, XVI. Benedeket is két nap alatt választották meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
A felhők között halt meg az egykori NB I-es futballista – kislánya már hiába várja haza az édesapját
A 46 éves Lipták László Ausztriában lett rosszul, miközben barátja kertjét rendezte. Hiába küzdöttek érte a mentők és a helikopteres egység, már nem tudták megmenteni.


Lipták László a múlt hétfőn utazott Bécsbe, hogy segítsen egyik barátjának a kert rendbetételében. A munka kikapcsolódást jelentett számára, hobbiként tekintett rá. Az volt a terv, hogy péntekig végeznek, majd hazatérnek Magyarországra a családjukhoz.

A hét közepén azonban váratlan rosszullét történt. László szerdán leült, és azt mondta, nyomást érez a mellkasán. A jelenlévők megijedtek, de ő igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy csak egy múló kellemetlenségről van szó. Állapota azonban gyorsan romlott, tíz percen belül mentőt hívtak, majd mentőhelikopter is érkezett, számolt be a részletekről a Blikk.

A levegőben, a helikopter fedélzetén próbálták újraéleszteni, de már nem tudtak segíteni rajta.

A 46 éves egykori labdarúgó a Diósgyőrben nevelkedett, később a Honvédban is játszott az NB I-ben. Pályafutása befejezése után vállalkozóként dolgozott, egy töltőállomást üzemeltetett a diósgyőri stadion közelében. Novemberben töltötte volna be 47. életévét.

Lipták László és párja, Eszter 23 éve éltek együtt.

Kislányuk, Dóra május 5-én ünnepelte nyolcadik születésnapját.

Izgatottan várta az ünneplést, az ajándékokat, és azt, hogy szüleivel együtt fújja el a gyertyákat. Édesapja indulás előtt megölelte őt, és azt mondta, néhány napig távol lesz.

László közeli barátja, Martis Ferenc tanárként dolgozik, és korábban együtt futballozott vele Bőcsön. Barátként és testvérként tekintett rá, és a tragédiát követően így emlékezett:

„Három napja nem alszom. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni mindazt, ami Lackóval történt. Együtt nőttünk fel, együtt futballoztunk, a legapróbb titkainkat is megosztottuk egymással, s testvérként szerettük egymást. Előttem van az arca, ahogy nevetve mondta: lassítsunk, barátom! S tényleg így gondoltuk mindketten. De Lackó nem állt meg” - mondta a lapnak.

Elmondása szerint

Lipták stresszes életet élt, és gyakran látta rajta a nyomás jeleit.

Visszaemlékezett arra is, hogy egy korábbi súlyos keresztszalag-szakadása után mélyvénás trombózist kapott, ezért vérhígítót és vérnyomáscsökkentőt kellett szednie. Mindezek ellenére sosem panaszkodott. Kedd este, néhány órával a halála előtt azonban azt mondta neki telefonon, hogy fáradt, de amint végez, hazajön és kipiheni magát.

„Sokszor olvasom, hogy a futball befejeztével milyen sok labdarúgó keresi a helyét a civil életben. Hogy milyen sokan süllyednek el, lesz belőlük alkoholista, munkanélküli, kiszolgáltatott ember. Lackó szinte tökéletesen felépítette az életét. Eszterrel, a párjával huszonhárom éve vannak együtt, a gyönyörű lányuk, Dóri hétfőn lett nyolcéves. Én tanárként dolgozom, ő vállalkozóként kereste a kenyerét. Amit tudott, Lackó elvállalt. Nem ismerek olyan embert, aki ne kedvelte volna őt, mert jó szívű volt, egyenes, s akin tudott, segített, ahogy most, a Bécs melletti kertészkedés során is.”

„Mesélték, hogy szinte végig magánál volt, amíg ki nem jött a mentő.

Az orvos már látta, hogy nagy a baj, hívtak mentőhelikoptert, hogy valamelyik bécsi klinikára szállítsák,

s ott fent, a magasban defibrillátorral próbálták újraéleszteni az akkor már eszméletlen barátomat. Eszternek ki kellett utaznia, s most intézik a holttest hazaszállítását. Nem is tudom, hogy van ehhez ereje. Az a gyönyörű kislány pedig csak várja és várja haza az édesapját...” – mondta Martis Ferenc.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter csütörtökön reggel nyilvánosságra hozza a dokumentumot, amit a „Fidesz őszödi beszédének” nevez
A Tisza Párt elnöke szerint egy titkos dokumentum alapjaiban írja át a kormány békepolitikai narratíváját. A nyilvánosságra hozatalt holnap 9 órára ígéri.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 07.



Magyar Péter szerda este egy Facebook-videóban jelentette be, hogy csütörtök reggel 9 órakor nyilvánosságra hoz egy dokumentumot, amit úgy nevez: a Fidesz őszödi beszéde.

Azt ígéri, ebből világosan kiderül, hogy Orbánék az utóbbi években „hazudtak reggel, délben és este”.

Már hétfőn is beszélt erről a titokzatos iratról. Akkor azt mondta, „befújt hozzájuk a szél” egy dokumentumot. Hozzátette, szerinte nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja.

A Tisza Párt elnöke szerint ez a papír „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”. Azt is elmondta, hogy aki eddig látta, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”.

A dokumentumból Magyar szerint érthetővé válik, miért váltották le hirtelen Ruszin-Szendi Romuluszt a Honvéd Vezérkar éléről. Szerinte ez az anyag az Orbán-kormány hadiipari beruházásait és nemzetközi lépéseit is más megvilágításba helyezi.

A politikus azt mondja, bár a kormány az utóbbi években a békét hirdeti, a valóság valami más. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, „de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot”. Ezzel szemben ez a mostani dokumentum azt mutatja meg, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz, aki korábban a Honvéd Vezérkart vezette, szintén megszólalt. Ő úgy fogalmazott, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Fekete füst: nincs meg az új pápa, eredménytelen volt az első szavazás
A 133 bíboros első körben nem jutott dűlőre, nincs még új vezetője a katolikus egyháznak. A következő szavazást csütörtök reggel rendezik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 07.



Fekete füsttel jelezték szerda este a Sixtus-kápolnába bezárt bíborosok a világnak, hogy a pápaválasztás első szavazási köre eredménytelen volt. A konklávé hivatalosan háromnegyed hat körül kezdődött, ekkor zárta be a kápolna kapuit Diego Ravelli, a pápai liturgikus szertartások vezetője.

Az eredménytelen első kör után, egy perccel este kilenc órát követően szállt fel a fekete füst a kéményből. Ez egyben azt jelenti, hogy legkorábban csütörtök délelőtt lehet új vezetője a katolikus egyháznak.

A következő szavazási kört ugyanis holnap reggel rendezik, aminek eredményét nagyjából 10:00 és 10:30 között tudja majd meg a világ.

Csütörtökön és a további napokon, ha a délelőtti ülés első fordulójában megválasztják az új pápát, várhatóan 10.00 és 10.30 óra között (fehér füst); ha nem, a második forduló eredményéről 11.30 és 12.00 óra között (fehér vagy fekete füst) adnak jelzést. Ha a délutáni ülés első fordulójában megszületik a döntés, várhatóan 17.30 és 18.00 óra között (fehér füst); ha nem, a második forduló eredményéről 19.00 és 19.30 óra között (fekete vagy fehér füst) adnak jelzést.

Habár még az sem derült ki, hogy ki lehet az egyház új vezetője, szakértők szerint néhány pápai választott nevet már biztosan ki lehet zárni. Erről itt írtunk részletesebben:


Link másolása
KÖVESS MINKET: