ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

"Megpróbáltuk a lehetetlent!" – bekerülni egy közeli nyolcosztályos gimnáziumba

Tombol a középiskolai felvételi láz: mindenki erről ír, beszél, elemzi az eseményeket. A Mom with Five szerzője többszörös érintettsége alapján hitelesen számol be a tapasztalatokról.


A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Én sem mehetek el szó nélkül a jelenség mellett, már csak azért sem, mert mi is érintettek vagyunk/voltunk benne. Igen, megpróbáltuk Nagylánnyal a lehetetlent – de csak úgy lájtosan, okulva a Nagyfiúval megélt tapasztalatokból -, bekerülni egy közeli nyolcosztályos gimnáziumba, ahova annak idején a bátyjával nem sikerült.

Akkor még nem tudtam azt, amit most tudok és amitől most már hihetetlenül lazán tudom venni ezt az egész hercehurcát: vagyis hogy nem – illetve nem csak – a gyerekem tudásán, felkészültségén múlik, hogy a végén felveszik-e vagy sem. (Halkan megjegyzem, hogy Nagylány kitűnő tanuló, szorgalmas, jó esze van, sok tanulmányi versenyt megjárt már, így az izgulás/lámpaláz, mint tényező nem igazán játszik, tehát ha csak ezeken múlna, akkor nem lenne kérdéses, hogy bekerül-e.) Hogy ez jó-e vagy sem, nem az én tisztem eldönteni, én csak annyit tehetek, hogy beveszem a letojom-tablettát, hátradőlök Nagylánnyal karöltve és a pálya széléről nézzük a legnagyobb nyugalomban, mi lesz a végeredmény. Ja, és a legfontosabb: nem hagyom sem magam, sem a lányomat befolyásolni általa, mert tudom, ez csak EGY lehetőség és nem A lehetőség a jövőjét illetően.

felveteli1

Úgy meg különösen nem, hogy vajmi kevés ráhatásunk van. Miért? Mert lehet felvételi előkészítőre járni (sok-sok tízezer forintért), otthon gyakorolni a gyerek szabadidejében – ami még van neki – és hasonló nyalánkságok. Tény, hogy meg lehet tanulni a feladatokat rutinból időre megírni, nincs ebben semmi ördöngősség, csak türelem – és pénz – kell hozzá, de a sok mindent meghatározó és a végeredményt is erősen befolyásoló, a felvételiző részéről szükséges szilárd belső elhatározás (igen, én ezt akarom és mindent meg is teszek érte), a döntéssel együtt járó felelősség nincs és nem is lehet meg, mert akikről jelen esetben beszélünk, azok 9-10 éves kis-, illetve 11-12 éves nagyobb GYEREKEK, így a szerencsének és a csillagok kedvező együttállásának legalább akkora szerepe van a felvételi eljárásban, mint a tudásnak. (A nyolcadik osztályos korosztályról most nem beszélek, mert abba a korosztályba még nem nőttünk bele.)

Joggal kérdezhetitek, hogy miért vagyok ilyen kishitű, miért nem bízom jobban a lányomban. Ó, benne nagyon bízom, tudom, hogy mindent megtett, sőt még annál is többet, mert kibírt 90 megfeszített percet, koncentrált és írt, ahogy csak bírt, figyelt minden ékezetre, vesszőre és összeadásra-kivonásra, ahogy az egy 9 éves kislánytól kitelik.

Én a rendszerben nem bízom, mert az nem veszi tudomásul az életkori sajátosságokat, nem az a célja, hogy elősegítse a gyerekek és az iskolák egymásra találását mindkét fél megelégedésére, hogy mindenki a számára legmegfelelőbb helyre kerüljön és ott aztán kibontakozhasson; vagy éppen megmutassa: neked még nem kell továbblépned, a te időd később jön el és mindezt úgy, hogy a gyerek és a szülő is szégyenérzet nélkül léphesse át újra a megszokott iskola kapuját, ha mégsem sikerült volna a felvételi. Mert valljuk be őszintén, akárhogy is próbálunk tenni ellene, nem tudjuk teljesen kivonni magunkat a felvételi esetleges sikertelensége alól… főleg, ha először szembesülünk a rendszerrel és nem vagyunk élből olyan lazák, hogy minden további nélkül túllépjünk rajta. Nekem legalábbis elsőre nem sikerült…

Múltidézés tanulságokkal

Mielőtt belevágtunk volna Nagylánnyal ebbe az egészbe, tanulságként felidéztem magam előtt azt a két évvel ezelőtti családi poklot, amely Nagyfiú felvételi eljárását körülvette. Folyamatos gyakorlás, ha akarta, ha nem, az utóbbi miatti vég nélküli veszekedések, kiborulások, a sötét jövőkép felemlegetése stb. Akkor még szentül meg voltam győződve róla, hogy muszáj sikerrel venni már negyedikben a felvételit, mert ha akkor nem jutunk be az általam* kiválasztott iskolába, akkor bizony megpecsételődik a gyerek sorsa, elveszít valami fontos lehetőséget, lemaradunk valamiről. Hogy pontosan miről is, azt még magamnak se tudtam tisztán megfogalmazni, de akkor túlságosan rá voltam csavarodva erre az egészre, szóval nem is nagyon érdekelt (csak a kitűzött cél lebegett a szemem előtt).

Pedig jobb lett volna... mindenkinek. Igen, hibáztam. És ez örökre belém vésődött.

felveteli3

Csak hónapokkal később döbbentem rá, hogy a felvételi sikertelensége nem Nagyfiú és nem is az én hibám, hanem a rendszeré. A rendszeré, ami még mindig nem a gyerekért van, hanem önmagáért és addig, amíg mi, szülők nem állunk a sarkunkra és mi magunk hajszoljuk bele a gyerekeinket ebbe az értelmetlen versenybe, addig biztosan nem lesz vége.

A helyzet ugyanis az, hogy miközben ezrek kedvelik és osztják meg a különböző közösségi médiafelületeken dr. Vekerdy Tamás és a többi, a mai magyar oktatási rendszert erősen bíráló szakember bejegyzéseit és gondolatait, eközben, amikor élesre fordul a helyzet, és dönteni kell – most például a felvételi kérdésében – hirtelen újra működni kezdenek a régi berögződések. Ismét földhöz ragadt módon cselekszünk, sutba vágva mindazt az eszmeiséget, amely ténylegesen a gyerekeink érdekeit szolgálná, helyette pedig már másodikos korukban külön matektanárt fogadunk melléjük, több tízezer forintot költünk felkészítő tanfolyamokra, hogy majd sikerrel vegyék a felvételit... igaz, hogy közben meg elvesszük a gyerekkorukat.

A másik dolog, ami nem hagy nyugodni, hogy alig jár pár éve iskolába a gyerekem és nekem már most döntenem kéne arról, hogy milyen irányultságú iskolába küldjem tovább, amely az egész fiatalkorát meghatározza. Úgy, hogy még valójában nincs is kialakult személyisége?! Mi alapján döntsem el, hogy melyik suliba jelentkezzünk: melyik van a legközelebb az otthonunkhoz, hogy ne kelljen kísérgetni (mert nálunk ez is szempont), esetleg az ágyán szétdobálva hagyott könyvekből próbáljam kiolvasni a jövőjét, mintha kávézaccból jósolnék, ha űrhajós könyv volt felül, akkor jó lesz az erős matekos gimi, ha meg Fekete István regény, akkor inkább vigyük humán irányultságú iskolába (ha meg rossz volt a következtetésem, akkor majd szenvedni fog éveken át, vagy két év után iskolát váltunk?).

felveteli4

Ennek az egész agyonhájpolt jelenségnek azonban a legsúlyosabb hozadéka az, hogy valami olyasmire tanítja a gyerekeimet, amit én jó messziről szeretnék elkerülni, nevezetesen arra, hogy hiába a kitartó, szorgalmas munka, ha a vizsga kitalálói olyasmire kíváncsiak, amit még nem tudnak (és nem azért, mert nem tanulták meg, hanem mert még nem is kell tudniuk) és ezzel aláássák a gyerekek önmagukba vetett hitét. Valamint arra is, hogy néha ügyeskedéssel és jó helyezkedéssel többet lehet elérni (mert mindig léteznek kiskapuk és mindig vannak olyanok, akik meg is találják őket), mint tisztességes és becsületes munkával. És ez óriási hiba.

Tudom, hogy nagy úr a külső kényszer és nyomás, de épp itt az ideje, hogy megszabaduljunk tőlük és meghagyjuk magunknak a választás szabadságát. Az alapján döntsünk a felvételi kérdéséről, hogy ténylegesen mi a jó a mi gyerekünknek s ne az alapján, hogy mások mit csinálnak egy rossz rendszer kényszere alatt.

(*Pedig volt már tapasztalatom azzal kapcsolatosan, hova vezet, ha az én személyiségemet alapul véve választok óvónőt vagy tanárt..., akkor az nekem biztosan jó lesz, de a gyereknek? Ő nem én vagyok és ez fordítva is igaz.)

Kattints a megosztásra, ha tetszett a cikk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hány éves korukban bírják legtovább a férfiak az ágyban
Friss kutatásban vizsgálták meg, hány percig tartanak az együttlétek különböző korosztályokban.


Nem titok, hogy a férfiaknál nagyban függ az életkortól az, hogy mennyi ideig tart nekik eljutni az orgazmusig. A szexjátékok eladásával foglalkozó Lovehoney most kiderítette, hogy különböző korosztályokban meddig bírják a férfiak az ágyban – számolt be róla a Metro.

2025-ben készített felmérésük szerint – amelyben az előjátékot nem vették bele a számításba –

a 18–24 éveseknél átlagosan 16,14 percig tartanak az együttlétek.

Az ebben a korosztályban megkérdezettek 5 százaléka azt mondta, 1-2 percig tart csak ki, de szintén 5 százalék vallotta azt, hogy minden aktusnál akár több mint egy órán keresztül is bírja.

A 25–34 éves férfiaknál az átlag 18,29 perc. Itt 21 százalék 11–15 perces átlagos időt mondott, 15% pedig 21–30 perc alatt jut el az orgazmusig.

„A kutatások azt mutatják, hogy az aktusok hossza a húszas évek végén–harmincas évek elején tetőzik, és ahogy a férfiak idősebbek lesznek, ez fokozatosan rövidül”

– mondja Sarah Mulindwa, a Lovehoney szakértője.

A 35-44 éveseknél enyhe csökkenés látszik: az átlag alig több mint egy perccel rövidül az előző évtizedhez képest. Erre a szakértő szerint az a magyarázat, hogy ebben a korban a férfiak már tapasztaltabbak, jobban kommunikálnak, ez pedig gördülékenyebbé teszi a szexet. A hátráltató tényező a stressz vagy a rendelkezésre álló idő rövidsége lehet, ezért érdemes az együttléteket akkorra időzíteni, amikor a legtöbb energia jut rá.

A 45–54 éves korosztályban nagyobb a visszaesés: az átlag 14,15 perc.

A megkérdezettek 25 százaléka 6–10 perc alatt ér a csúcsra, 18 százalék pedig 11–15 perc között jut el az orgazmusig. A szakértő elmondása szerint ennek legfőbb oka, hogy az ötvenes évekre a merevedés kevésbé kiszámíthatóvá válhat.

Az 55–64 éves férfiaknál már csak 11,3 perc az átlagos idő. Hatvan év felett már az egészségi állapot és a rendszeresen szedett gyógyszerek hatása is közrejátszhat abban, hogy nehezebb elérni az izgalmi állapotot, majd az orgazmust.

A 65 év felettiek már csupán átlagosan 8,15 percig bírják az ágyban.

A leggyakoribb tartomány a 6–10 perc (28%), a megkérdezettek 26 százaléka alig 3–5 percet mondott, 1 százalék viszont azt állította, hogy egy óránál tovább is tart eljutni a csúcsra.

A Lovehoney szakértője felhívta a figyelmet, hogy mindegyik életkorban a kommunkáció, a technika és az élvezet a legfontosabb, nem az, hogy mennyi ideig tart az együttlét.

Egy 2024-es felmérés szerint egyébként a heteroszexuális férfiak 95%-a azt mondja, hogy mindig vagy általában eljut az orgazmusig, míg a nőknél ez az arány 65%. A férfiaknál több tényező befolyásolja az orgazmusig tartó időt: számít, mennyi alkoholt iszik valaki, mikor szexelt legutóbb, és az életkor is.

„Összességében az adatok azt mutatják, hogy a nagyjából 10–15 perces szeretkezések a leggyakoribbak minden életkorban, a nagyon hosszú együttlétek pedig ritkák. De a legfontosabb tényezők a hozzáállás, a technika és a kommunikáció”

– hangsúlyozza a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tényleg nem viszik el kukát október 1-től, ha papír, vagy műanyag van benne? Mutatjuk az új szabály részleteit
Több ponton is fontos változások jönnek: nem mindegy, hogy hova dobjuk a papírt és a műanyagot, 2026 januárjától pedig a túlcsordult kukáért külön díjat kell fizetni.


Október 1-jétől módosul a kommunális hulladék gyűjtésének szabálya. A MOHU az általános szerződési feltételeiben rögzítette: „A Vegyes Gyűjtőedénybe papír-, üveg-, műanyag-, és fémhulladék nem helyezhető el kivéve, ha az

(a) folyadékot és Biológiailag Lebomló Hulladékot tartalmaz; vagy

(b) Vegyes Hulladékkal vagy más Hulladékkal összetapadt vagy összeragadt.”

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tiszta csomagolási karton, az újságpapír vagy a műanyag zacskó nem mehet a vegyes kukába.

De például a felvágottak csomagolópapírját vagy a tömlős sajt műanyag héját nem kell elmosni attól tartva, majd nem viszik el a kukát. És a tejfölös doboz miatt sem marad a ház előtt a teli kuka, ugyanis az ezekben lévő ételmaradék biológiailag lebomló hulladéknak számít.

A változás az „ÁSZF Közszolgáltatási résztevékenység (hatályos 2025.10.01-től)” pontban szerepel, és 2025. október 1-jétől lép életbe.

Emellett pedig vannak olyan változások, amelyek jóval súlyosabban érintik a lakosságot.

2026 januárjától ugyanis a túlcsordult kukák többlettartalmáért külön díjat kell fizetni,

és a háztartási mennyiségű sitt hulladékudvari lerakása fizetős lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kipróbáltam a latex vákuumágyat és a korbácsolást – Az ország legnagyobb fetish rendezvényén jártam (+18)
Sosem éreztem magam nagyobb biztonságban, mint a Freedom Fetish 800 fős, felszabadítóan szexpozitív partiján. Íme a perverziót nem csak nyomokban tartalmazó, edukatív beszámolóm – fotógalériával.


Rendkívül izgatottan készültem hazánk leggrandiózusabb fetish bulijába a Freedom Fetish szervezésében, amelyet nem a szokásos klubjukban tartottak – mivel ezen négyszer annyian vettek részt, mint amennyit a törzshely elbír –, hanem ezúttal egy Pest külterületén található rendezvényhelyszínen. Már előre elolvastam a részletes, öltözködésre és kulturált viselkedésre kiterjedő szabályzatot, illetve a programlistát, úgyhogy nem ért váratlanul, amikor a bejáratnál leragasztották a mobilom kameráját egy matricával, valamint egy szívélyes transzvesztita ellenőrizte (sőt, meg is dicsérte) a dresscode-omat. Utcai ruhában tilos a belépés, úgyhogy aki nem kocsival érkezett, nem feltétlenül találta komfortosnak, hogy az utcán például szegecses testhámban és platformtalpú, lakk combcsizmában flangáljon – ezért az alsó szinten található öltözőt sokan igénybe is vették.

Alapvetően magas az ingerküszöböm, de belépve a rendezvényre elfelejtettem pislogni egy ideig, és a pupillám akkora lett, mint az a részletesen megmunkált szájpecek, amelyet az egyik bőrdíszműves kínált a vásártéren. Már a ruhatárosokon sem volt túl sok ruha, de a közönség nagy része csupán egy-egy falatnyi kiegészítőt viselt, például bimbótapaszt, rafinált tangát vagy bőrszíjakat. Ami pedig más eseményeken a welcome drink szerepét tölti be, az itt egy dupla élőtál volt, azaz többféle bonbon és macaron meztelenül fekvő emberekre felszolgálva, komoly gasztronómiai igényességgel.

– Tiéd itt a legszebb farok! – nevettem fel hangosan, miután megláttam egy tetőtől-talpig rókajelmezes férfit, akinek realisztikusan mozgott hátul a méteres rókafarka. Mint kiderült, applikációval vezérelte a farok mozgását.

Akadt Borat-tangás férfi is békatalpakkal, ugyanakkor frakkot viselő úriember is, sőt, péniszketrecet, valamint heresúlyt vagy análdugót viselő fazonok is felbukkantak.

De a személyes kedvencem hatalmas ördögpatát, szőrős lábvédőt, mellkas-hámot és busómaszk-szerű álarcot viselt. Egy gazellavékony, szép lány áttetsző fűzőt viselt, és láttam egy vagány, idős hölgyet is nevetni egy sarokban ülve (végre valaki, aki nem az SZTK-ban ücsörög panaszkodva, éljenek az ilyen nyugdíjasok!). Minden látogató végtelenül békés, kedves és udvarias volt, mintha egy szupermarketben sétálgatnánk a polcok közt. Fontos tudni, hogy a fetish partikon a szokásosnál szigorúbban veszik, hogy minden közeledéshez szóbeli jóváhagyást kell kérni és kapni.

Kifejezetten érdekes látnivalónak bizonyult a felnőtt játszótér, ahol kipróbálható szexbútorok voltak kihelyezve szép számban, például ketrecek, paskolók, András-keresztek és tantra-fotelek. Izgalmasnak tűnt továbbá a bondage helyiség is, ahol egymást kötözgethették az emberek kényükre-kedvükre, akár profi segítséggel.

Erre a tematikára egyébként felfűztek egy önkötöző performance-t is, amelyben egy mosolygós hölgy hajóinasokat megszégyenítő módon függesztette fel magát japán shibari kötelekkel.

További előadások is követték egymást BDSM, erotikus légtornászat és korbácsolás fókusszal a színpadon.

Kíváncsivá tett a kihelyezett „touch box”, amelybe beleállhattál inkognitóban, vagy bele is nyúlhattál a szűk, semmit nem láttató lyukakon keresztül. Itt is élt a szabály, miszerint ha valaki bent eltakarja magát egy testrészén, azt kerüld el. Az egyik legfurcsább programnak az állatsimogatót találtam, amely gyakorlatilag egy állatjelmezes embersimogató: egy boci-maskarás hölgy láhatóan élvezte, hogy fedetlen kebleit cirógatják az arra járó fetisiszták. A tánctéren pedig végig kiváló hangulat uralkodott a profi DJ-knek és az UV-fénytől látványos neonfüggönyöknek köszönhetően.

A személyzet folyamatosan rendelkezésre állt, ha kérdésed vagy problémád akadt volna, de mindenhol ki is volt függesztve a házirend, például hogy nem érhetsz hozzá másokhoz engedély nélkül. Tanúsítom, hogy valóban senki nem zaklatott, szólt be vagy tapogatott az este folyamán – nem úgy, mint sajnos egyéb divatos szórakozóhelyeken –, mindössze egyetlen tisztelettudóan feltett kérdést kaptam egy karika-nyakörves férfitól: „te sub vagy, vagy dom?”

Az egyik ott dolgozó, Ádám nevű srác elmesélte nekem, hogy az évek alatt mindössze párszor kellett kikísérnie valakit hasonló rendezvényről, például tiltott fotózás vagy félreértés miatt.

Dicsérendő, hogy volt HIV- és szifilisz-gyorsszűrés a helyszínen, valamint a kizárólag pároknak fenntartott szex-szeparé elé egy kosár óvszer volt kihelyezve. De az egyedül érkezők számára is akadt lehetőség huncutkodni a dark roomban, ahol nevéhez híven tényleg nagyon sötét volt.

És hogy mi a különbség egy swingerbuli és egy fetish parti között? Erre az egyik főszervező, Molli válaszolt nekem:

„Míg a swinger klubba a direkt szexért mennek az emberek, a fetish bulikban a szabad partizás a cél, és a szex csak egy lehetőség. Mi szexpozitív partinak hívjuk ezt: a szexualitás megjelenése teljesen elfogadott, itt is van, aki szexel, van, aki más erotikus játékot játszik, de legtöbben csak azért jönnek hozzánk, hogy táncoljanak, ismerkedjenek, beszélgessenek egy izgalmas, nyitott és elfogadó közösségben.

Olyan ez, mint a nachos a moziban. Moziba elsősorban a filmélményért mennek az emberek, és az, hogy lehet nachost is venni, az csak egy lehetőség, és így is a legtöbben simán a popcornt (a mi esetünkben a szabadon bulizást) választják, és köszönik, nem kérnek mást, hiába a lehetőség.”

Ami a saját élményeimet illeti, elsőként az álló vákuumágyat próbáltam ki, amelyhez két kifeszített latexponyva közé kellett bemásznom – cipő és hegyes kiegészítők nélkül –, és megfognom belül kétoldalt az oszlopokat. Egy kis köralakú nyíláson bújtattam ki a fejem, hogy kapjak levegőt. A segítő kollegina rendkívül empatikusan érdeklődött a hogylétem felől, és hogy indíthatja-e a vákuumozást, valamint jelezte, hogy bármikor leállíthatja, és kiszállhatok. Aláírtam egy nyilatkozatot is arról, hogy a hivatalos fotós lefotózhat ebben egy belső használatra készülő galériához.

Amikor rácuppant a testemre elöl-hátul a latex, de úgy, hogy a kisujjam végét se tudtam volna megmozdítani benne, egyszerre volt kiszolgáltatott és felszabadító: a kontrollvesztésnek ezt a fajtáját még nem éltem át, de kifejezetten extatikus volt, ahogyan a kiengedés is, ahogy hirtelen visszakaptam a testem.

Ám itt nem értek véget a kalandjaim aznapra: a saját dark zenei szubkultúrámból már ismertem pár arcot a közönség soraiban, és az egyikőjük – immár kétgyerekes édesanya – elárulta, hogy azért jött ide, hogy megkorbácsolják a fenekét. Én pedig „miért ne” alapon fogtam magam, és neki is láttam az elnáspángolásnak, hiszen egy jó úttörő ott segít, ahol tud. A háttérben szóló elektronikus zene ritmusára korbácsolás meglepően szórakoztatott, közben néha megkérdeztem, hogy ilyenre gondolt-e, illetve gyengébben vagy erősebben szeretné.

Miután végeztem a bravúrral, rájöttem, hogy vannak itt igazi feketeövesek is: egy ötvenes éveikben járó pár hölgytagja olyan intenzíven fenekelte el a párját, ráadásul egy büntetőbíró szigorával az arcán, egy pillanatra sem esve ki a szerepből, hogy már nekem fájt a látvány.

„Általában a vendégeink fele a párjával vesz részt egy ilyen buliban – foglalta össze Molli a statisztikákat –, most a legutóbbi Freedom Fetish után kiküldött kérdőívünk alapján ez 52% volt, 20% jött egyedül, a többiek pedig barátokkal. A közösség összetételéről elmondható, hogy nagyon vegyes, 18-tól a 60-asokig minden korosztály képviselteti magát, ezen belül legnagyobb számban a 30-asok vannak, alatta és felette pedig nagyjából egyenlően oszlanak el az emberek.

A nemi arányokat tekintve szinte fele-fele a fiú és lány megoszlás, épp csak egy kicsit billen a mérleg a fiúk javára, de szép számban vannak a magukat be nem soroló, queer emberek is. A szexuális irányultsági skáláknak is minden tagja jelen van, sőt, az aszexuális vendégeink körében is kifejezetten kedveltek a fetish események.

Mindig vannak külföldi vendégeink is, a Freedom Fetish 2019-es indulása óta elég jó hírrel van benne az európai kinky köztudatban, sokan kifejezetten emiatt az esemény miatt látogatnak el Magyarországra.”

Egyszóval hiába szólt minden az erotikáról, kicsit sem éreztem magam kellemetlenül vagy feszélyezve ezen a bulin, ami a szervezésnek, valamint az intelligensen viselkedő közönségnek egyaránt köszönhető. Technikailag senkihez nem értem hozzá, és más sem ért hozzám, mégis rengeteg ingerrel és önreflexióval gazdagodtam. A Freedom Fetish tehát egy olyan partisorozat, ahol bárki szabadon, korlátok nélkül jól érezheti magát, méghozzá ítélkezés és zavaró tényezők nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hogy mennyiért ebédelhetnek a debreceni BMW-gyár dolgozói
A konyha nyitott, a pultnál lehet sorban állni, és nem kötelező helyben enni: saját étel is hozható, melegítéshez több mikró és hűtő áll a dolgozók rendelkezésére.


A Vezess.hu is ott volt a debreceni BMW-gyár megnyitóján, és útközben benézett az üzemi étkezdébe is. Megnézték, milyen fogások közül választhatnak a dolgozók, és mennyit kell fizetni értük. Fotót is közöltek, melyről kiderül, hogy több ételnél két ár látható: a látogatóknak szóló normál és a dolgozói kedvezményes.

A kiemelt fogások és áraik:

  • Budapest sertésszelet petrezselymes burgonyával: 3 450 / 1 545 forint;
  • Rántott gomba rizzsel, tartárral: 2 915 / 1 010 forint;
  • Cigánypecsenye tepsis sültburgonyával: 3 450 / 1 545 forint.

A lap megjegyzi, hogy a

normál ár nem olcsó, dolgozói kedvezménnyel viszont már az.

A konyha nyitott, az alkalmazottak és a vendégek a kiszolgálópultnál állhatnak sorba.

Nem kötelező itt ebédelni: aki szeretne, hozhat otthonról ételt. Ehhez több mikrohullámú sütő és több hűtő is rendelkezésre áll, ezeket a dolgozók szabadon használhatják.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: