HÍREK
A Rovatból

Megduplázná a magyar a GDP-t, ha mindenki elérné legalább a PISA-felmérés alapszintjét

Az oktatás közgazdaságtanának egyik legismertebb kutatója szerint a tanári hatékonyság növelésével lehetne javítani az oktatás minőségén.

Link másolása

Magyarországon a 15 évesek 28 százaléka nem éri el az alapkészségek első szintjét sem, pedig az EU-ban ha mindenki elérné legalább a PISA alapszintjét, az a GDP növekedésének 1,8-szorosát, Magyarországon számításaim szerint a GDP megkétszereződését jelentené - erről beszélt Eric Hanushek, a Stanford Egyetem professzora, az oktatás közgazdaságtanának egyik legismertebb és legnagyobb hatású kutatója a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában, amit a Qubit foglalt össze.

„Képzeljenek maguk elé egy 15 éves gyereket, aki a PISA mérés matematikai részében azt a feladatot kapja, hogy el kell repülnie Kaliforniából Budapestre, amiért 2700 dollárt kell fizetnie. A dollár-euró-árfolyam ismeretében meg kell mondania, hogy mennyibe kerül a repülőjegy euróban. Ha a gyerek erre nem tudja a választ, akkor nem érte el a PISA mérés legalacsonyabb, első szintjét sem” - mondta az előadása elején Hanushek. A kutató azt is elárulta, hogy

a világ átlagában a 15 évesek 60 százaléka nem tudja erre a választ.

Hanushek és társai egy tavaly októberben megjelent tanulmányukban azt vizsgálták a világ szinte minden országában, hogy milyen képet fest az oktatás jelenlegi helyzete a jövőbeli növekedésről, az adott ország fejlődéséről, és milyen messze van a világ attól, hogy minden gyerek megszerezhesse a modern munkaerőpiac által megkövetelt alapkészségeket.

A professzor ezek alapján azt mondta, hogy ha a világ minden országának 15 éves fiatalja elérné az alapkészségeknek legalább az első szintjét, az „átlagban megötszörözné a világ GDP-jét, ami azt jelenti, hogy 706 billió dollárral lenne több a világ GDP-je az évszázad végéig”. Ráadásul egy szegény ország alacsonyabb színvonalú oktatásában egy ilyen szintű készségjavulás még sokkal nagyobb százalékos növekedést jelenthetne az ország GDP-jében.

Hanushek arra is kitért, hogy szerinte a tanári hatékonyság növelésével lehetne javítani az oktatás minőségén.

„A hatékonyabb tanárnak, aki eredményesebb gyerekeket képez, több pénzt kell adni, mert ha alacsonyan tartod a tanárok bérét, nem lesznek jó tanáraid. Magyarországon például azt hallom, matektanárhiány van. Akkor én közgazdászként azt mondanám, hogy fizess többet nekik, és akkor majd lesz matektanár”

- összegzett a Stanford Egyetem professzora.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ennyi volt: a rendőrség vetett véget Orbánék brüsszeli konferenciájának
A harmadik helyszínről azután rúgták ki az MCC által szervezett rendezvényt, hogy az elkezdődött. Menczer Tamás a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta.

Link másolása

Miután két helyszínről is elzavarták a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, Orbán Balázs az X-en jelentette be: egy harmadik helyen végül befogadták a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON), így az el is kezdődött. Csakhogy Menczer Tamás néhány órával később Facebookon azt írta:

„A konferencia a harmadik helyszínen elkezdődött, de most megérkezett a rendőrség, és közölte, hogy a konferenciát azonnal be kell fejezni!”

Menczer a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta. Részleteket nem árult el arról, hogyan állt elő ez a helyzet, erről mindössze annyit írt, hogy „nem biztosítják a rendezvényt, hanem bezárják”.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sikerült Orbánéknak helyszínt találni, mégis elindulhatott a brüsszeli konferencia
Orbán Balázs büszkén posztolta az X-en, hogy teltházzal indult el a rendezvény, noha közben rácáfolt önmagára az ezt illusztráló képpel. Végül innen is kirúgták a konferenciát, ahol a miniszterelnök is felszólalt volna.

Link másolása

Miután két helyről is elküldték a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, egy harmadik végül befogadta a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON). A helyszínről Orbán Balázs az X-en posztolt:

„A baloldal megpróbálta megakadályozni, mégis elkezdődött! Yoram Hazony teltház előtt nyitotta meg a brüsszeli NATCON-t.”

A miniszterelnök politikai igazgatója egy képet is posztolt, melyen jól látszik, hogy nincsen teltház a rendezvényen, noha azt nem túl nagy teremben tartják végül meg. A galérián például minden egyes szék üres, de a földszinti sorok sincsenek teljesen feltöltve.

A rendezvényen a tervek szerint felszólal majd mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Yoram Hazony, akit Orbán Balázs említett, egy izraeli konzervatív szerző.

FRISSÍTÉS:

Menczer Tamás néhány órával később bejelentette, hogy a harmadik helyszínen a rendőrség vetett véget a rendezvénynek. Erről itt írunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
3 millió forintot költött Magyar Péter lejáratására a DK-hoz köthető Nyugati Fény egyetlen hónap alatt
A lap idén 78 hirdetést adott fel a Facebookon, ezek mindegyike Magyar Pétert támadja. Az ellenszenv kölcsönös, Magyar korábban Gyurcsány Ferencet a NER pillérének nevezte.

Link másolása

A DK-hoz köthető Nyugati Fény március közepe óta 3 millió forintot költött el Magyar Péter elleni – írja a Telex a Meta Ad Library adatai nyomán. A lap szerint:

Idén összesen 78 darab Facebook-hirdetést indított a DK-s lap, és ezek mindegyike csak és kizárólag Magyar Péterről szólt.

A hirdetésekben jellemzően az eddigi interjúiból vágtak ki rövid részleteket, vagy azokat a cikkeiket igyekeznek minél több olvasóhoz eljuttatni, amelyben leválasztják Magyart a DK szavazótáboráról. A legutóbbihoz például Magyar egyik partizános interjújából vágtak ki egy részletet, melyben arról beszél, hogy pártvezetőként soha nem kötne koalíciót Gyurcsány Ferenccel. Ebből a Nyugati Fény ezzel a címmel készített hirdetést:

„Magyar Péter bevallotta: inkább a Fidesszel kötne koalíciót, mint az ellenzékkel”.

A DK a 2022-es választás óta azon dolgozik, hogy a következő országgyűlési választásokra az ellenzék vezető erejeként ő ossza a lapokat, és mindenki más hozzájuk igazodjon – értelmezi a Nyugatui Fény kampányát a Telex. A Republikon és a Nézőpont felmérése szerint azonban nem kizárt – folytatják –, hogy Magyar új pártja beelőzi a DK-t, ami alaposan felborítaná az ellenzéken belüli pozíciókat.

Az ellenszenv és a gyanakvás kölcsönös, Magyar például arról beszélt az április 6-i tüntetésen, hogy „Gyurcsány Ferenc a pillére és a biztosítéka a NER-nek”. Magyar Péter lejáratására egyébként a fideszesek is bőven költenek: a Megafon egy hónap alatt 143 millió forintot égetett el a Facebookon, ennek nagy részét a Magyar Pétert támadó videók tették ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás zsidó vezetők előtt beszélt apja antiszemita, nemzetiszocialista múltjáról
„A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt” – mondta el a Parlamentben a köztársasági elnök.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, bár Sulyok Tamás apját korábban „szociálisan érzékeny, filoszemita” embernek nevezte, elsősorban Gergely Anna és Karsai László történészeknek köszönhetően kiderült: Sulyok László pártirodát és berendezést is igényelt az elhurcolt zsidók vagyonából Székesfehérváron.

Kedden, a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján a köztársasági elnök zsidó vezetők előtt beszélt a Parlamentben édesapja múltjáról.

„A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt”

– fogalmazott Sulyok Tamás.

„Megrendített, amiket apámról a nyilvánosságban az elmúlt hetekben hallottam” – tette hozzá az Országgyűlés felsőházában tartott beszédében. A köztársasági elnök kiemelte: csak akkor emlékezünk tisztelettel és őszintén áldozattá vált honfitársainkra, ha újra és újra „szembesítjük magunkat a múltra néző, de a mának és a jövőnek szóló” kötelességgel.

„Hiszem, hogy szitokszavak, egymás Janus-arcú méricskélése helyett jóra, egymás elfogadására születtünk” – fogalmazott Sulyok, majd röviden apjára is kitért. „Nem tudtam faggatni, így maradtak az ő elejtett szavai és hallgatásai. Ma sem tudom már kérdezni”.

„Tizenkét évvel a holokauszt után születtem, a családban azt hallottam, hogy mi soha senkinek nem ártottunk, nem voltak ellenségeink”

– tette hozzá az államfő.

Szerinte apja „1945-ben szembesülhetett azzal a rémséggel, amit a holokauszt jelentett, és egy világ dőlhetett össze benne”. A köztársasági elnök a beszéde végén „a személyes múltját is vállalva” hajtott fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt.

Sulyok köszöntője után Jichák Herzog izraeli elnök videóüzenete következett, amiben az izraeli államfő a háláját hangsúlyozta, amiért „a magyar kormány teljes felelősséget vállalt a nácikkal való magyar kollaborációért”, valamint az Izrael melletti kiállásáért, és azért, hogy „Magyarország antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia politikája egyértelmű üzenet, biztonságot ad a magyarországi zsidóknak”.

via MTI, 444

Link másolása
KÖVESS MINKET: