HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay: „Azt gondoltam, Orbánt a saját szabályai szerint is meg lehet verni, tévedtem”

„Ez az agymosás és a propaganda eredménye, hogy hazugsággal és lejáratókampánnyal lehet választást nyerni” – fogalmazott.


A vízió, a program, a stratégia, az ellenzék egysége megvolt, a propagandán és az agymosáson ment el a választási győzelem - mondta Márki-Zay Péter hétfő este a Partizánnak adott élő interjújában.

"Hogy a propagandán és az agymosáson ment el a dolog, abban biztos vagyok. Ez nem stratégiai hiba. Stratégiai hiba? Én azt gondoltam, hogy Orbánt a saját játszmájában, a saját szabályai szerint is meg lehet verni, hogy ebben a rendszerben Orbán legyőzhető. Most azt mondom, hogy tévedtem"

- mondta arra a kérdésre, hogy mi lehetett a hiba.

Szerinte az ellenzéki összefogás a jobboldali szavazókat veszítette el, a baloldaliak mind megvoltak. Azt is mondta, hogy úgy véli, az egyik legnagyobb veszteség a Jobbik-szavazók elvesztése volt, és sok szerencsét kívánt Jakab Péter pártelnöknek a párt újjáépítéséhez.

Úgy látja, a migránsszámlálótól kezdve a melegellenes kampány leállításáig hatalmas sikerei voltak az ellenzéknek az elmúlt négy évben, a Fidesz pedig csak a gyurcsányozással és a háborúval tudott kampányolni. Példaként hozta azt, hogy "Németországban is elég volt a propaganda, a kommunizmus idején is elég volt a propaganda" és Hitlert is megválasztották volna kétharmaddal.

"Ebben a rendszerben ez az agymosás és a propaganda eredménye, hogy hazugsággal és lejáratókampánnyal lehet választást nyerni"

- fogalmazott.

Hozzátette, hogy "az erőforrásokban iszonyatos különbség van", mégis abban reménykedtek az utolsó pillanatig, hogy nyerhetnek, vagy legalább a Fidesz nem győz kétharmaddal. Elárulta azt is, hogy volt egy saját exit polljuk, amely azt jelezte, hogy listán nyernek. Szerinte egyébként végül magát a Fideszt is meglepte az eredmény.

"Mindenkit letaglózott, engem is, hogy mennyire hatékonyan működik a rendszer. Nem csak, hogy én nem tudtam, hogy ennyire eredményes lesz Orbán Viktor gyűlöletpropagandája, Orbán Viktor se tudta. (...) Ez mindenkit meglepetésként ért, nemcsak engem, a Fideszt is."

Kitért arra is, hogy az ellenzék eredményváró rendezvényén valóban azt kérte, hogy csak a családja legyen mögötte, amikor beszédet mond, de később Karácsony Gergely és Donáth Anna, a Momentum elnöke is színpadra lépett, a "háttérben" pedig az MSZP-nek és a Momentumnak is voltak ott politikusai. A DK, a Jobbik és az LMP részéről nem képviseltették magukat politikusok, de emiatt nem neheztel rájuk. Szerinte egyébként a legnagyobb ellenzéki pártok eddig is konkurensnek látták, most meg pláne, de kiemelte, hogy a céljuk továbbra is közös.

Azt is mondta, hogy most nem látja, hogy lehet legyőzni a Fidesz négy év múlva, de hisz abban, hogy az ellenzéknek folytatni kell a megkezdett munkát. Ő továbbra is hajlandó együttműködni velük annak ellenére, hogy "ők még politikai múltat se képzeltek el vele", nemhogy jövőt.

Gulyás Márton műsorvezető több kérdéssel is próbálta megtudni, hogy Márki-Zay érzi-e a saját felelősségét abban, hogy a DK és a Jobbik vezetői a választási eredmény után nem álltak ki mellette, inkább ellene fordultak. A politikus végül hosszas vita után egyszer azt mondta, hogy az ő hibája volt, hogy nem tette teljesen egységessé az összefogást a kampány során, de később már tagadta a felelősségét ebben. Úgy véli, büszkék lehetnek arra, hogy a lelkiismeretük tiszta, mert felépítettek egy kampányt, egy közösséget.

"Sok százezer ember összefogott, nagyon nagy szükségünk van erre most, amikor nagyon nehéz idők jönnek. Nekünk ott kell lenni, legalább a nyilvánosság erejével küzdeni"

- mondta.

Arra a kérdésre, hogy mit tervez a közeljövőben, azt mondta, hogy "ezt elsősorban Hódmezővásárhely fogja eldönteni". Jelenleg Lázár János vezet, de még visszavannak a levélszavazatok, így Márki-Zay bízik a győzelmében.

"Ha azt láttam volna, hogy Vásárhelyet mi kétharmaddal hozzuk, akkor nyugodtan otthagytam volna a várost, hogy rendben lesz. De így, hogy ennyire szoros, úgy látom, hogy maradnom kell."

Azt is mondta, hogy most az a legfontosabb, hogy egy ilyen vereség után reményt adjanak az embereknek. Azt is egyértelművé tette, hogy továbbra is a magyarországi politikában képzeli el a jövőjét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán újabb poloskázásáról: Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között
„Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése” - írta bejegyzésében a Tisza elnöke.


A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Masgyar Péter is reagált az újabb poloskázásra.

"Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között:

Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése.

Korrupció és magánérdek versus minden magyar érdeke.

Tessék választani! "


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ruff Bálint a poloskázásról: Orbán Viktor olyat tett, amit az 50-es évek óta nem láttunk, és pontosan úgy gondolta
A tanácsadó szerint a Harcosok Klubjában történt jelenet túlmutat a szimbolikus politikán. Úgy véli, a „poloskázás” elfogadhatatlan retorikai eszköz.


Ruff Bálint szerint Orbán Viktor olyat tett, amit az 1950-es évek óta egyetlen magyar vezető politikus sem. A politikai tanácsadó a Partizán Vétó című műsorának állandó szereplőjeként reagált a miniszterelnök legutóbbi megszólalására.

A Fideszhez köthető Harcosok Klubja első edzőtáborát ezen a hétvégén tartják. Erre készülve

Orbán Viktor a közösségi oldalán arról beszélt, hogy „csakis poloskamentesen” lehet jelen lenni. A miniszterelnök videójában az látható, hogy egy seprűvel a kezében söprögeti a falat, közben pedig azt mondja: „mindenki sorra kerül”.

Ruff Bálint szerint ez a jelenet nem előzmények nélküli. Mint fogalmazott: „Sokat beszéltünk róla az elmúlt félévben, hogy miért elfogadhatatlan a politikai ellenfeleket poloskának hívni.” Úgy látja, ez „dehumanizálás”, ami különösen problémás, ha valaki magát a béke harcosának nevezi. Véleménye szerint „ilyet egyszerűen nem szabad csinálnia”.

A tanácsadó felidézte, hogy Orbán már március 15-én is hasonló kijelentést tett.

Akkor a „poloskázás” többes számban hangzott el, ami Ruff szerint országos felháborodást váltott ki. Bejegyzésében azt írta: „Rohantak a politikai segítői magyarázkodni, hogy «nem is úgy», «nem is többes számban» gondolta. Mintha ez érdemben enyhítené a jelzőt. Nem a fél országra, «csak» a kihívójára gondolt.”

Ruff szerint a téma ezután hosszabb ideig nem került elő, egészen mostanáig. Úgy fogalmazott: „A magát béketeremtőnek és a béke első számú követének pozicionáló miniszterelnök ellátogatott a hírek szerint saját maga által kitalált Harcosok Klubjának első edzőtáborába.”

Hozzátette:

„Láthatóan előre készülve, a social médiáért felelős embertől kapott seprűvel, két kamera jelenlétében olyat tett, amit az 50-es évek óta magyar vezető politikus nem.”

Azt is leírta, hogy a miniszterelnök miközben a falról sepregette az állatokat, arról beszélt a többi résztvevőnek, hogy mennyire fontos a poloskátlanítás, és „főleg hogy mindenki sorra kerül”.

Ruff Bálint bejegyzése így zárul: „És mielőtt jönne a megafonos értelmezés, hogy «ez egy vicc» és «nem is úgy gondolta» – de pontosan úgy gondolta.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János a Harcosok Klubjában: Aki nem szereti, hogy baszogtatják a Facebookon, az ne legyen politikus
A miniszter szerint a Fidesz nemcsak hibákat követett el, de rossz embereket is engedett túl közel a politikához. „Áruló focifeleségek, dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebek rontották a hitelünket.”


Lázár János egy új videót osztott meg a Facebook-oldalán, amelyet a Harcosok Klubja edzőtáborában rögzítettek. Az építési és közlekedési miniszter több témát is érintett, köztük a politikai felelősségvállalást, a közösségi média szerepét és a Fidesz működését.

A videóban úgy fogalmazott: „Tanuljátok meg: a Fidesznél csak a Fidesz lehet jobb!”

Szerinte az elmúlt 15 évben több volt a jó döntés, mint a rossz, ugyanakkor hozzátette: „természetesen hoztunk néhány hibás döntést.”

Ezeket nem részletezte.

Lázár hangsúlyozta, hogy „nem elég fideszesnek lenni, jónak is kell lenni.” Arról is beszélt, kiket tart felelősnek a párt hitelvesztéséért. Azt mondta:

„Áruló focifeleségek, dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebek rontották a hitelünket.”

A miniszter szerint a jó kormányzáshoz nem elég a közösségi médiás jelenlét, de nélküle sem működik. Úgy fogalmazott:

„aki nem szereti, hogy baszogtatják a Facebookon, az ne legyen politikus.”

A videó feliratában ugyanakkor a „baszogtatják” helyett a „beszoktatják” szó szerepel, de a felvételen nem ez hallható, jegyzi meg a 24.hu.

A politikai kommunikáció kapcsán kiemelte: „az van, amit te megteszel, az van, amit te megmondasz. Oda kell menni, ahol az emberek vannak, nem oda, ahol mi vagyunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Fox műsorvezetője arról beszélt, hogy egyes hajléktalanokat egyszerűen meg kellene ölni
A vitát egy Észak-Karolinában történt buszos gyilkosság indította el, amelyből politikai ügy lett az Egyesült Államokban. Egyikük „csak” börtönbe akarta zárni őket, de aztán jött Brian Kilmeade.


A Fox and Friends című amerikai televíziós műsorban a héten Iryna Zarutska meggyilkolásáról beszélgettek. A nőt Észak-Karolinában egy buszon késelték meg, az ügyből politikai vita kerekedett. A gyanúsítottat korábban többször letartóztatták, és skizofréniával diagnosztizálták, írta a Huffpost.

A beszélgetés közben a műsorvezetők arról értekeztek, hogy a férfit már rég el kellett volna zárni. Egyikük szerint ez nem pénzkérdés, sok hajléktalan ugyanis nem fogadja el a mentális segítséget, ilyenkor szerinte csak az a megoldás, hogy börtönbe kerüljenek.

Brian Kilmeade társműsorvezető ezután még ennél is szélsőségesebb gondolatot fogalmazott meg. Úgy fogalmazott, halálos injekcióra lenne szükség, „vagy valami ilyesmire, csak öljék meg őket”.

A kijelentésére a másik két műsorvezető alig reagált, majd folytatták a beszélgetést a hajléktalanságról és az amerikaiak mentális egészségügyi helyzetéről.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: