Már hamvasztani vitték, mikor kiderült, hogy életben van a halottnak nyilvánított gyerekük
Egy indiai párnak ikrei születtek, ám az orvosok szerint mindkét gyerek meghalt. A testeket egy műanyag zsákban átadták a családnak, akik épp a hamvasztásra igyekeztek, mikor észrevették, hogy egyikük él.
Az Újdelhiben található Max Super Speciality kórházban a szülést követően azt mondták a szülőknek, hogy a koraszülött ikrek közül a kislány halva született, a kisfiú pedig a szülés után pár órával vesztette életét.
A két gyereket egy zsákba tették és átadták a családnak, akik útközben érzékelték, hogy a zsákban valami mozog.
“Széttéptük a zsákot, és a gyerek még lélegzett”
– mondta az apa a The Tribune című indiai lapnak. “Sokkolt az eset, nem hittem a szememnek” – mesélte el a nagyapja, a CNN-nek.
Bár a helyi sajtó szerint a kórház egy igen drága magánklinika, de a család a kicsit inkább egy betegápoló központba vitte. “Nem bízunk az ottani orvosokban” – mondta a nagyapa. Azt még nem tudni, hogy életben marad-e a kisfiú.
A szülést levezető orvosok azt nyilatkozták, hogy a baba “nem mutatott semmilyen életjelet”, mikor átadták a két testet a családnak. A kórház közölte, hogy a “ritka eset” miatt kivizsgálást indítottak, és őket is “megrázta és aggodalommal töltötték el” a történtek.
Fotó forrása: Google Maps