SZEMPONT
A Rovatból

„Már a daganatos betegek is rendre késve jutnak ellátáshoz, pedig ezek a hetek akár az életükbe is kerülhetnek”

Az összeomlott egészségügyi rendszer a szemünk láttára omlik tovább – mondja Dr. Szijjártó László gyermekorvos, a MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke. Szerinte orvosként kötelességük felemelni a szavukat.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. március 24.



A Magyar Orvosi Kamara honlapján számláló figyelmezteti az orvosokat, mennyi idejük van nyilatkozni kamarai tagságuk megújításáról. Idő még van, és az már biztos, hogy az orvostársadalom több, mint fele továbbra is tagja marad a MOK-nak. Hogy ez az érdekérvényesítő erő mire lesz elég, Dr. Szijjártó Lászlótól, a Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezete elnökétől próbáltam megtudni.

– Húszezer felett van az aláírók száma. Örülnek, vagy aggódnak emiatt a szám miatt?

– Nagyon örömteli, hogy ilyen gyorsan és elsősorban az aktív, fiatal kollégák, önként csatlakoztak. Ennyi orvos már nem tekinthető kisebbségnek! Látok esélyt a sikerre. Ugyanakkor a MOK nagyon nehéz helyzetbe került, a tagság jelentős részének és így a bevételeinek elvesztésével. A közhiedelemmel ellentétben, ez nem a MOK választott tisztviselőit érinti, mert mi minimális tiszteletdíjat kapunk, és arról is sokszor lemondunk.

Ez a helyzet a MOK működését biztosító adminisztratív munkatársainkat, az alkalmazásunkban álló jogászainkat veszélyezteti.

Az a gyanúm, hogy még sokan belépnének a MOK-ba, de nem jutott el hozzájuk a történtek híre. Sokan tájékozatlanok a kollégák között, jószerivel csak dolgoznak. Fiatal koromban én azt sem vettem észre, hogy Magyarországon rendszerváltás volt, mert minden nap este 8-ig dolgoztam egy gyerek onkológiai osztályon. Szinte utólag értesültem, hogy mi történt az országban.

– Hogyan jutottunk ide?

– Az egész miatt nagyon el vagyunk keseredve, nem ezt vártuk. Mi nem veszekedni akartunk a kormányzattal, a hatalommal, hanem az aggodalmunkat fejeztük ki. Lehet ezt sokféleképpen értelmezni, vitatni is lehet, azonban ha valaki a követeléseinket elolvassa, az biztosan láthatja, hogy az orvostársadalom döntő többsége aggódik az állapotokért, amelyek kialakultak. Továbbá erősen aggódunk a kilátásba helyezett intézkedések miatt is, mert nem bízunk benne, hogy ezek segítenének. A betegágy mellett dolgozóként világosan látjuk, ami magasabb szinteken nem észlelhető, hogy nem segítenek, vagy még rontanak is a helyzeten. Osztályok zártak be az én kórházamban is. Most már hétvégeken nincs szülészeti ellátás.

Gyermek sürgősségi ellátás sincsen. Ezt a lakosság nagy része észre sem veszi, ahogy azt sem ha a sürgősségi ellátást visszaminősítik. Több kórházban szűntek meg sürgősségi osztályok, melyek helyébe sürgősségi ellátóhely került, még mi orvosok sem tudjuk sokszor, hogy ez pontosan mit jelent, a lakosság pedig végképp nem tudja, mert a tájékoztatásokból ez nem derül ki. De egy ilyen változtatás sok súlyosabb betegség ellátásának megszűnését jelenti, és a kórház egész működőképességét sodorja veszélybe.

Azt szeretnénk, hogy érdemi tárgyalások kezdődjenek a kormányzattal, és a tisztán szakmai szempontok erősen érvényesüljenek,

hogy olyan egészségügyi átalakítás induljon, ami a lakosság hozzáférését, minőségi, folyamatosan javuló ellátását eredményezi a valóságban is, nemcsak a híradásokban. A mi jelzéseinket nem veszik komolyan, cenzúra van, azaz ha felszólal az egészségügyi dolgozó, azért büntetést kaphat. A kórházvezetők sem szólnak nyíltan manapság, már leváltották a teljes kórházvezetői garnitúra nagy részét a járvány után. Tehát el van némítva az orvostársadalom, nem tudjuk a betegeinket tájékoztatni, mert meg van tiltva. Ha meg mégis szólunk, akkor meg azt kapjuk, amit most kaptunk. Még a kamarát is megpróbálják beszántani.

– Kimondhatjuk, hogy a magyar egészségügy összeomlott?

– Kimondhatjuk, már régóta mondjuk sajnos. Persze mi a definíciója az összeomlásnak? Még a Covid alatt volt egy interjú, ahol ugyanezt a kérdés föltette nekem a riporter, és akkor én azt mondtam neki, ha nincs definiálva, hogy mi a minimális minőségi elvárás egy rendszertől, akkor sohasem mondhatjuk rá, hogy összeomlott. Mert még ha csak egy orvos és egy nővér maradt is, amíg az utolsó kórház kapuja nincs bezárva, addig nem omlott össze. Most fogy az ellátás, összevonnak osztályokat, csak hónapok múlva kap időpontot a páciens, a daganatos betegek is rendre késve jutnak ellátáshoz. A háziorvosok folyamatosan panaszkodnak, hogy nem tudják eljuttatni őket szakellátásra.

Pedig az ő esetükben azok a hetek az akár az életükbe kerülhetnek. Nem véletlen, hogy annak ellenére, hogy jó minőségű gyógyszereink vannak, jó minőségű intézeteink és orvosaink, a daganatos betegek halálozásában a világon a negyedik helyen vagyunk, Mongólia, Kiribati és Zimbabwe után.

Bár nyilvánvalóan ennek van más oka is, életmódbeli, meg szociális problémák. Azonban az egészségügyi ellátórendszerünk teljesen összeomlott. Régebben úgy fogalmaztam, már a Covid előtti időszakban is, hogy hatalmas strukturális és rendszerhibáktól szenved az egészségügy, háborús viszonyok vannak. Az ellátást már akkor is csak mutyiban, kapcsolati tőkét igénybe véve, magánba terelve oldották meg, még akkor is, amikor valaki ezt nem akarta. Egyáltalán nem volt meg a rendszerben a folyamatos javulás. Ez kulcsszó.

Egy rendszer akkor lesz stabil, akkor tud fejlődni, ha bele van kódolva a folyamatos javulás.

A magyar rendszerben nincs, ezért le is csúsztunk. Ha megnézzük a különböző elemzéseket az egészségügyi mutatókban, azt lehet látni, hogy 15-20 évvel ezelőtt még Európa középmezőnyéhez tartoztunk, most pedig sereghajtók, az utolsó helyen vagyunk. Az összeomlott egészségügyi rendszer a szemünk láttára omlik tovább.

– Huszonöt évvel ezelőtt, amikor az egyetemre jártam, akkor egy bizonyos Popper Péter azt mondta, ha önöknek valamilyen komoly egészségi problémájuk lesz, azt tanácsolom, hogy szálljanak fel a bécsi gyorsra, és essenek össze az Südbahnhhofon, akkor majd rendes ellátást kapnak. 1998-ban már ez volt a vélekedés.

– Akkor is komoly problémák voltak. Sőt, amikor én '87-ben elvégeztem az orvosi egyetemet, megalapítottuk a Hársfa utcai szakkollégiumot, most Korányi szakkollégiumnak hívják. Ott már akkor az orvosképzés kritikáját fogalmaztuk meg, és próbáltunk megoldásokat találni. Ugyanabban az időben Orbán Viktorék és a Fidesz magja, a jogász szakkollégiumban már politikai rendszerváltásban gondolkoztak, mi pedig az orvoslásban álmodtunk „rendszerváltást”, hogy legyen egy sokkal korszerűbb, hálapénzmentes, fejlődőképes egészségügy. Akkor is látszott, hogy ez egy merev, hierarchikus rendszer, amiben teljesen egyenetlen a fejlődés, nincs általános minőséggarancia. Tehát megértem, hogy Popper Péter már akkor ezt mondta. Ahhoz képest most ez körülbelül ezerszer nagyobb probléma.

– Az elmúlt 33 évben, tehát a rendszerváltás óta volt-e olyan kormányzat, olyan szakmai irányítása az egészségügynek, amely párbeszédképes volt, amely meghallgatta a szakmai javaslatokat?

– Erre a kérdésre azért nem tudok pontosan válaszolni, mert 1995-től 2009-ig Hollandiában éltem. Persze tartottam a kapcsolatot a hazaiakkal, még chateltem is az internet hajnalán Molnár Lajossal is, mielőtt miniszter lett. Azt írta, a holland modell szerint akarja csinálni. Én akkor már évek óta Hollandiában éltem,

erősen vitatkoztam is vele, hogy az elképzeléseiknek nem sok köze van a holland modellhez. Az ugyanis alapvetően egy szolidaritás alapú modell, de amit ők akartak csinálni, az viszont nem az volt.

Meg kell, hogy mondjam, attól, hogy 14 évig ott éltem, ufová változtam. Megváltozott a szemléletem, kinyílt a szemem. Megtapasztaltam, hogy milyen szabad emberként, egy nem hierarchikus rendszerben létezni, szabad orvosként, szabad értelmiségiként. Enélkül a tapasztalat nélkül az ember nem tudja látni a különbséget. Nagyon okos, jól felkészült, szakmájukban magas szinten képzett kollégák, akik nem láttak más rendszereket tapasztalati szinten, ők sem veszik észre, vagy értik sokszor, mi itthon az igazi baj.

– Soha nem volt koncepció a változtatásra?

– Egy kormányzat sem nyúlt rendszerszinten az egészségügyhöz. Most leszámoltunk a hálapénzzel, legalábbis megkezdtük a leszámolást, de megint csak egy lyukat tömtünk be, azt sem megfelelően. Mert már látjuk a mutyis kompenzációit. De ha van egy hajó a tenger közepén, ami száz léket kapott, nem egyet, ott minden léken dől be a víz, és süllyed a hajó. Hiába fogok a százból huszat profin betömni, főleg úgy, hogy az egyik lékből kihúzom a dugót, és azt dugom a másikba, a süllyedést nem tudom megállítani. Csak úgy lehet megmenteni a hajót, ha végiggondolom, hogy mi az a megoldás, amivel a süllyedést megállíthatom. Ehhez előbb szembe kell néznem nyíltan a helyzet tragikusságával és részleteivel. Akkor van csak esély egy átgondolt, mindenre kiterjedő, a siker esélyével kecsegtető megoldási tervre.

– Hogyan kellene elkezdeni?

– Először is számba kell venni, hány lék van, ebből mennyi van a víz szintje alatt, mennyi a víz szintje felett. Fel kell tárni őszintén a problémákat. Ez csak akkor sikerülhet, ha az orvostársadalom kinyithatja a száját, ha nincs rajta szájkosár. Folyamatosan jeleznie kellene a kollégáknak, hogy mi a probléma. És a szemlélet is fontos. Nekem például külföldi tapasztalat kellett, hogy rálássak. Ezt látom nagyon jól felkészült egészségpolitikusokon, egészségügyi közgazdászokon, rendszerfejlesztőkön, hogy gyakran nem tudnak kilépni a saját körükből.

Muszáj lenne, hogy olyan szakértők jöjjenek az egészségügyünket áttekinteni, akiknek nagyon nagy tapasztalata van, valódi komoly rálátása van, és nem a könyvekből tanulták, hogy hogy működik az angliai rendszer, vagy a holland, vagy az ausztrál, vagy a kanadai rendszer.

Talán nehéz elhinni, amit mondok, hiszen én nem vagyok szakértő. Gyermekgyógyász vagyok. De van 27 év hollandiai tapasztalatom, annak a rendszernek részese voltam, vagyok, tevékenyen részt vettem az alakításában, fejlesztésében is helyi szinten. Átéltem, megtapasztaltam, és enélkül a tudás nélkül valószínűleg én sem látnám azt, amit itt most Magyarországon látok, és ami miatt mélységesen el vagyok keseredve.

– Kívülről ránézve könnyebb ezek szerint?

– Hiányzik a megfelelő szemlélet az orvos kollégák nagy részéből, a vezető orvos kollégák jelentős részéből, és egyetlen olyan kormányzatot nem tudok mondani, amelyben egy ilyenfajta szemléletet lehetett volna látni az elmúlt 40 évben.

Rendszerszintű változás azonban azzal kezdődik, hogy szembe kell nézni a problémákkal, kőkeményen, őszintén, nem a szankcionálás, hanem a megismerés szándékával,

hol milyen problémák vannak, milyen gondjaim vannak. Jó párat tudunk: ápolóhiány, orvoshiány, a képzések, továbbképzések, a finanszírozás, a különböző motivációk, érdekeknek összefésülhetetlensége, a magán és az állami ellátás közötti egyre növekvő szakadék, az egyre bonyolultabb érdekszférák, melyek nem segítik a fejlődést. És még sorolhatnám tovább.

– Tegyük fel, nekiállnánk betömni a lékeket. Mennyi pénzbe kerülne, ha belevágnának végül?

– Dr.Gilly Gyula kollégánk angol kutatások alapján írt erről, az írás a MOK honlapján megtalálható. Ebben benne van, hogy egy bizonyos szintig fontos csak a pénz. Az, hogy mennyire lesz eredményes, fejlett egy egészségügyi rendszer, mennyire tud jó minőséget nyújtani, az természetesen pénz kérdése is. De egy bizonyos szint után már nem. Onnantól kezdve hiába tesznek bele sokkal több pénzt, már nem lesz lényegesen jobb a minőség. Tehát, bár muszáj pénzt beletenni, de

ha a szemléletváltás elmarad, akkor önthetik bele a pénzt, nem fogunk előrébb menni.

Ezt másképp is tudom mondani: sok helyen pazarló a magyar egészségügy. Rengeteg olyan rendszerszintű hiba van benne, ami miatt bármennyi pénzt is ölünk bele, akkor sem lesz jobb. A politikusok persze azt hitték, hogy ha megemelik az orvosok bérét, akkor hirtelen kiváló egészségügy lesz, hát jól megfizették az orvosokat, mert a jól honorált orvos az jó munkát fog végezni. Ugyanez igaz a pedagógusokra is, persze ott még a béreket sem emelték meg. De természetesen meg kell emelni a béreket, mert ha nem emelem meg, akkor biztosan nem lesz eredmény. Fontos, hogy az ember képes legyen minőségi munkára koncentrálni. De itt kell jöjjenek a rendszerszintű változtatások is. Például, nem elég kivezetni a hálapénzt, de az összes többi lyukat is tömködni kell. Általában a politikusok zöme azt gondolja, és az átlagemberek is, hogy ha több pénzt adtam az orvosnak, akkor jobb ellátást fogok kapni. De ez egyáltalán nem igaz.

– Mégis, mennyi kellene az egészségügyre, ha csak a hiányzó pénzt nézzük?

– Először is van egy adat, hogy egy adott gazdaság a GDP hány százalékát fordítja egészségügyre, ez nálunk nem elégséges. Mi erre kb. 7 százalékát fordítjuk a GDP-nek, miközben az uniós átlag az olyan 9 százalék. A topon lévő országok a 10-11 százalékát adják, egy olyan GDP-nek a 11%-át, ami a magyar GDP-nek a sokszorosa. Tehát abszolút értékben hatalmas, sokkal nagyobb összegeket költenek rá. Ettől is vannak annyira más szinten, mint mi. Azonban, ha most hirtelen azt az óriási összeget a jelenlegi módon működő magyar egészségügyre költenénk, nem lenne igazán jobb, máról holnapra, ha a többi változást nem menedzselem. Egy példa: a Vagon- és Gépgyár, ami itt volt Győrben, nagyon korszerűtlen gyár volt, ami fölött eljárt az idő a kommunizmusban. Ha hirtelen jön egy tőkés, megveszi, és mindenkinek megemeli a fizetését a tízszeresére, vesznek új kapukat, épületeket átépítik, mindent lefestenek, csilivili üveg toronyházba költöznek az irodisták, jobb lesz? Nem lesz jobb! Elvárható, hogy jobb legyen? Nem várható el.

– Mást kell és máshogyan gyártani...

– Igen. Én csak egy egyszerű gyerekgyógyász vagyok, csak kicsit világlátott. Számtalanszor van az az élményem, hogy én vagyok az őrült. Miért nem látják ezt a politikusok?

– Azt is tudjuk, hogy a magyar orvostársadalom nagyon hierarchikus. Az orvostársadalom részéről mekkora ellenállás van a hierarchia lebontásával szemben?

– Kettős ellenállás van, felül és alul is, én ezt tapasztalom. Sem a döntéshozók, sem a rendszer szereplői sem tudják hierarchia nélkül elképzelni a működést. 2006-ban rendeztünk egy orvosi minőségbiztosítási-érdekvédelmi konferenciát Győrben egy kollégámmal, és az egyik téma ez volt, hogy a hierarchiát meg kéne szüntetni, mert gátolja a fejlődést.

Érdektelenségbe fulladt a dolog.

Ugyanis a hierarchiában minél magasabb pozíciót tölt be valaki, annál inkább nem látja, hogy a hierarchiának milyen káros, fejlődést fékező hatása van. Aki meg alul van a hierarchiában, minél lejjebb, az meg el sem tudja képzelni, hogy anélkül is lehet működni.

– Egyáltalán nem kell hierarchia?

– A világon az egészségügyi rendszerek majdnem mindenhol valamennyire hierarchikusak, talán a holland az egyetlen, ahol ez hiányzik, tehát

nincsenek osztályvezető főorvosok, rangok, hanem teamek vannak, választott képviselőkkel.

Talán valami hierarchia maradhatna, azonban az a mértékű, ami most nálunk van, a hierarchiában alul lévőket arra szocializálja, hogy ne önállóan döntsenek, ne önállóan gondolkozzanak, hanem csak hajtsák végre a főnökök utasításait, ezért cserébe viszont nem őket terheli a felelősség. Egy példa a hierarchia kártékony voltára: a Covid idején Kásler miniszter úrtól lejött egy nagyon erős miniszteri ajánlás, hogy minden covidosnak a háziorvos rendeljen favipiravirt. Akkor már rég lehetett tudni a külföldi vizsgálatok alapján, hogy nincs értelme ezt adni, kutatási bizonyítékok voltak, hogy teljesen fölösleges, mert mire a betegséget fel lehet ismerni, ez a gyógyszer már nem hat. Ebben a helyzetben beszéltem nagyon magas rangú vezető orvosokkal, hogy miért teszitek bele a Favipiravirt a protokollba? Azt válaszolták, azért, mert magas szintről van rá ajánlás.

Miközben tudták a kollégák, hogy nem kéne beletenni, de mégis beletették, csak mert a hatalom előírta. Ez a tragédia.

Egy ilyen rendszerben nem lehet korszerű orvoslást csinálni. Szakmai vita kell, tehát ha valaki azt hiszi, hogy a favipiravir mégis hat, akkor hozza az érveit. Beszéljük meg, akkor rendben van. Azonban, ha csak annyi az érv, hogy ezt egy felsőbb hatóság írja elő, ráadásul úgy, hogy az nem is megalapozott, akkor itt hatalmas baj lesz, hatalmas bajok voltak, és vannak. Tehát nagyfokú szakmai autonómia kell az egzisztenciális autonómia mellé. Hiába keresünk jól, ha a rendszer közben ilyen. Az orvosi eskünk szerint a beteg üdve áll mindenek felett. A gyógyítás folyamatában, szervezésében, és a kommunikációnkban is ez kellene, hogy vezéreljen egy orvost. Ezért elfogadhatatlan, ha elhallgatjuk a bajokat. Orvosként kötelességünk felemelni a szavunkat. A politikusoknak kötelességük lenne megbeszélhetővé tenni és megbeszélni a szakemberekkel is a problémákat!

– Ezt meg fogja érteni a lakosság?

– Félek, hogy nem. Nagyon nehéz ezt megértetni, főleg, ha sikerrel térítik el a kommunikációt olyan irányba, hogy lám, az orvosoknak semmi sem elég, hiába emelték meg a fizetésüket, csak tovább elégedetlenkednek. Nekünk nincs közszolgálati médiánk. Egy normális országban, ilyen helyzetben az összes tévécsatorna azon versenyezne, hogy leültesse a két felet a kamerája elé, és ott mind a kettőből kicsikarja a véleményét, hogy kiderüljön ott, a nyilvánosság előtt, hogy min vitatkoznak, mi a baja az egyiknek a másikkal, kinek vannak meggyőzőbb érvei, mik a tények? Azonban ilyen műsort én Magyarországon az elmúlt 14 évben nem láttam, nem hallottam.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Retteg a hatalom? Lakner Zoltán szerint a megingó Orbán-rendszer elindulhat az erdoğani úton
A politikai elemző úgy véli, a kormány érzi, hogy baj van, és menti, ami menthető. Ennek a harcnak pedig vannak veszélyei.


Lakner Zoltán a Telex Élőben Laknerrel című műsorában beszélt arról, hogy a 15 éve fennálló rendszer most azt érzékeli, hogy a teljhatalmat el lehet veszíteni. Úgy fogalmazott, „beállt egy versenypozícióba a mai magyar politikai élet, ez fog menni a következő egy évben, amit most is látunk”.

A politikai elemző hozzátette: már nem Budapest a politizálás központja, hiszen például egy orosházi vagy mosonmagyaróvári időközi választásnak nagyobb jelentősége van, mint annak, hogy a fővárosban hidakat foglalnak el.

Lakner a TISZA múlt héten lezárt Nemzet Hangja szavazásáról azt mondta, olyan magas számokat, amiket a párt közölt, eddig csak a kormány tudott mondani, és szerinte elképzelhető, hogy a válaszok tényleg bekerülnek a párt programjába.

A beszélgetésben kitértek Kollár Kinga felszólalására, amelyben a tiszás EP-képviselő az uniós pénzek blokkolásáról beszélt. A politológus szerint az eset rávilágít, hogy veszélyes lehet, ha egy politikus elemzőként szólal meg. Ettől függetlenül helytálló megállapításnak tartja, hogy az Orbán-rendszer az, ami miatt nem érkeznek meg a források.

A beszélgetés során Lakner felvetette, hogy a magyar kormány elindulhat az erdoğani úton, és megpróbálhatja ellehetetleníteni a legerősebb ellenzéki kihívó indulását a választásokon.

A kormányfő március 15-i beszédében elhangzott húsvéti nagytakarítás kapcsán Lakner úgy reagált, szerinte azzal az Alaptörvény-módosítással, amelyről hétfőn szavaz a parlament, jogi alapot teremtenek rá, hogy a kormány még erőteljesebben lépjen fel a független média és a civil szervezetek ellen, vagyis minél több embert tántorítsanak el a közéleti tevékenységektől.

A Telex műsorában az MNB-botrány is szóba került. Lakner szerint ezen a ponton a kormány nehéz helyzetben van, hiszen azt kéne elhitetnie az emberekkel, hogy Matolcsy György korábbi jegybankelnök úgy szervezte ki a pénzt az MNB-ből, hogy Orbán Viktor erről semmit sem tudott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Holoda Attila: Mindenki pontosan tudta, hogy ez nem mehet a végtelenségig, de úgy tűnik, mindennél fontosabb volt az így elért elképesztő haszon
Amerika 500%-os vámmal fenyegeti az Oroszországból kőolajat, földgázt, uránt vásárlókat. A MOL az elmúlt években hihetetlenül sokat keresett az orosz kőolajon, most viszont fájdalmas választás elé kerülhet - mondja az energetikai szakértő.


25 republikánus és 25 demokrata szenátor közösen kezdeményezett egy kétpárti törvényjavaslatot, ami 500 százalékos vámmal sújtaná azoknak az országoknak az exportcikkeit, amelyek orosz olajat, földgázt vagy uránt vásárolnak. Igaz, Trump mentességet adhatna ez alól az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeire hivatkozva. A több más elemből is álló újabb szankciós-csomag elsődleges célja, hogy Putyint békére kényszerítheti Ukrajnába.

Hogyan érinthetné egy ilyen szigorítás Magyarországot és a MOL-t? Ki tudnánk-e váltani mással az orosz energiahordozókat? És nőhet-e emiatt a benzin vagy a földgáz ára? Erről beszélgettünk Holoda Attila energetikai szakértővel.

– Hogy tudna az Egyesült Államok kormánya 500%-os vámot kivetni csak Magyarországra, amikor az Európai Unió tagjai vagyunk?

– Valószínűleg olyan formában tudják ezt megcsinálni, hogy magát a konkrét termékeket emelik ki, de hogy ennek a technikája hogyan történik, nem tudni. Ez azért példa nélküli. Ráadásul ezt nem is Trump kezdeményezte, hanem kétpárti kezdeményezés volt. Mondhatnák az emberek, hogy nem Trump határozza meg a magyarországi üzemanyagárakat, miért befolyásolná ez a magyarországi helyzetet?

De Magyarországon egyetlen vállalat szerzi be a nyers kőolajat. Az, amelyiknek finomítója van, és az a MOL. Az pedig a New York-i tőzsdén is jegyzett cég, amelyik nem csupán Magyarországra forgalmaz üzemanyagot, ahogy azt az emberek többsége képzeli, hanem rengeteg más terméket állít elő.

Például különböző kenőolajakat, vegyipari termékeket. Hiszen a MOL-nak van egy nagy vegyipari konszern-része, a TVK, amely a paraffintól kezdve sok mindent értékesít az Amerikai Egyesült Államokban. Ha azt mondják, hogy ezekre a konkrétan megjelölt termékekre vezetik be a vámot, könnyen elképzelhető, hogy ez egyedileg kezelhető lesz amerikai részről.

– Ki tudja ezt valahogy kerülni a MOL?

– A MOL folyamatosan azzal töltötte az elmúlt három évet, hogy azt bizonygassa mindenkinek, ő nem nagyon tud átállni más nyers kőolaj feldolgozására az urálin kívül, mert nagyjából olyan 5-600 millió dollárba kerülne a technológiai átalakítás. Mindez csak azért érdekes, mert most éppen rekord osztalékot fizetett ki, 220 milliárd forintot, ami nagyjából ezt az 500 millió dollárt fedezné. Ilyen szorult helyzetben úgy szokott lenni, hogy úgy döntenek egy adott cég tulajdonosai, hogyha egy technológiai fejlesztést meg kell tenni, akkor nem fizetnek osztalékot, hanem az eredmény egy részét erre fordítják. Lehet, hogy ezt próbálják kikényszeríteni az amerikaiak. Gyorsan hozzáteszem, hogy

elsősorban nem Magyarországot célozza ez a vám. Sokkal inkább Indiát és Kínát, akik jelenleg az orosz kőolaj legnagyobb vásárlói.

Gyakorlatilag átvették az Európai Unió szerepét. Ez onnan látszik, hogy az orosz fosszilis energiahordozók értékesítési volumene nem nagyon változott a korábbihoz képest. Van ugyan egy 15-18%-os csökkenés 2022-höz képest, viszont az érte kapott pénz jelentősen visszaesett, több mint 50%-kal, ami azt jelenti, hogy kihasználva az oroszok szorult helyzetét, ez a két nagy ország elkezdett sokkal nagyobb mennyiségben, de olcsóbban nyers orosz kőolajat vásárolni. Főleg annak fényében érdekes ez, hogy India korábban soha nem vásárolt az oroszoktól nyers kőolajat, most meg az egyik legnagyobb vásárlója lett, és nem azért, mint amit szintén az itthoni pletykák terjeszenek, hogy átcímkézzék, és indiai kőolajként adják el, hanem India és Kína mára már kiépítette azt az olajfinomítói és feldolgozói kapacitást, ami korábban hiányzott, azaz már különböző kőolajipari termékekkel fog megjelenni ezeken a piacokon. Na most leginkább ezeket a termékeket lehet sújtani az 500%-os vámmal, ami nyilvánvaló, hogy elrettentheti Indiát vagy Kínát attól, hogy nagyobb mennyiségben vásároljon kőolajat.

– Tehát ezt nem úgy kell elképzelni, hogy 500 százalékos vámmal sújtják az egész magyar kivitelt azért, mert oroszországból importálunk kőolajat, földgázt és uránt?

– Nem. Nem országokat büntetnek ezzel, hanem a céget, és ebből a szempontból a MOL azért fontos, mert ahogy említettem, nemcsak üzemanyagot forgalmaz Magyarországon, hanem a világban sokfelé értékesíti a saját termékeit.

– Ez elegendő presszió lehet arra, hogy a MOL mégiscsak átálljon, vagy inkább benyeli a veszteséget, mondván, hogy többe kerülne az átállás?

– Bárhogy dönt a MOL, az mindenképpen rontja az eredményeit. Kérdés, hogy mennyire tudja, meri, és mondjuk engedik neki politikailag. Bár a MOL nagyon megpróbál tőzsdei cégként viselkedni, az elmúlt időszakban mégis a magyar kormány oroszpárti jelszavait és nyilatkozatait visszhangozza. Gyanítom, hogy meg fogják találni az útját-módját, hogy megpróbálják csökkenteni a bejövő orosz nyersolaj mennyiségét, azonban az elmúlt három évben, amióta tart a háború, nem túl sokat tettek ebbe az irányban. Sőt, éppen ellenkezőleg, talán még nőtt is az Oroszországból behozott nyersanyag mennyisége a korábbiakhoz képest, miközben

mindenki pontosan tudta, hogy ez nem mehet a végtelenségig. De úgy tűnik, mindennél fontosabb volt az így elért elképesztő haszon,

hiszen a MOL 2022 második felében is, meg 2023-ban is rekord eredményeket ért el, köszönhetően az Urali és a Brenti olajár közötti jelentős különbségnek, ami által természetesen a magyar kormány is elég komoly bevételre tett szert. Arról nem is beszélve, hogy hány, általunk nem ismert és elrejtett különböző kereskedő, nagykereskedő cég van még a nyers kőolaj-üzletbe beiktatva a MOL és a számára eladó orosz vállalatok közé, ami bizony több milliárd eurónyi haszonnak a fekete, vagy sötétebb útra terelését eredményezte. Nyilván ezt is meg kell, hogy fontolják. Arról nem is beszélve, hogyha ennek van valamifajta politikai kapcsolódása a jelenlegi kormányzó párthoz, akkor nagy valószínűséggel politikai típusú döntést kell hozni. De még egyszer hangsúlyozom, nem Magyarország a vámintézkedések fő célpontja, hanem sokkal inkább India és Kína.

– Az is múlt heti hír, hogy Szijjártó Péter bejelentette a Barátság 2 kőolajvezeték meghosszabbítását Belgrádig, ami ugyancsak azt mutatja, hogy továbbra is az orosz kőolajba invesztál az ország.

– Ez egy nagyon sajátos dolog. Maga az ország nem fog invesztálni, mert attól, hogy Szijjártó fontoskodik mindenfelé, ezt soha nem a magyar állam fizeti. Ez egy olyan vezeték lesz, amit a MOL fog üzemeltetni, és ennek az égvilágon semmi köze a magyar ellátásbiztonsághoz, mert jelen pillanatban az látható, hogy Szerbiának nincs is elég olaja, saját maga is komoly importőr. Ebből következően az, hogy magyarországi finomítóval összekötünk egy másik, szerb finomítót, másról szól. Mégpedig arról, hogy ez a vezeték lehetővé tenné a szerbek számára, hogy ők is hozzájussanak a jelenleg Magyarországra érkező kőolajmennyiség egy részéhez, ami abban segít a szerbeknek, hogy a saját meglévő kiszolgáltatottságukat az Adria kőolajvezetéktől, azaz az örök ellenség horvátoktól, némileg csökkentsék.

Magyarország számára ez ellátásbiztonsági szempontból abszolút értékelhetetlen esemény, hiszen onnan nem fog érkezni Magyarország irányába kőolaj.

Ami a dolognak a távlati célja, és ezzel próbálják ezt takarni, hogy majd valamikor össze akarják kötni a trieszti és a konstancai kikötőket egymással, egy nagy vezetékkel. De gondoljunk bele, egyrészt a trieszti kikötő Olaszországból elmegy Szlovénián, Horvátországon, Szerbián és mondjuk Bulgárián keresztül egészen Konstancáig. Azért egy ilyen vezeték megépítése nem lesz egyszerű. Arról nem is beszélve, hogy nem vagyok meggyőződve róla, hogy a horvátok olyan nagy lelkesedéssel támogatnák annak a vezetéknek a megépítését, ami konkurenciája lehetne a későbbiekben a saját Adria vezetéküknek. Tehát egy olyan jövőbeni ígéretről, vagy álomról beszélnek, ami szerintem az ablakban sincs.

– A gáz esetében milyen mozgástere van Magyarországnak?

– Jobban állunk még akkor is, ha a jelenlegi magyarországi földgázellátás domináns része a Török Áramlaton keresztül, Kiskundorozsmánál jön be Szerbiából. Viszont az olajjal szemben több olyan lehetőségünk van, ahonnan be tudunk szerezni földgázt, és ezt is tesszük. Ha ránézek a pillanatnyi szállítási térképre, akkor azt tudom mondani, hogy a Török Áramlatról érkezik körülbelül 900 ezer köbméter óránként, viszont Mosonmagyaróvárnál a HAG (Hungarian-Austrian Gaspipeline) vezetéken nem orosz földgáz érkezik, mivel az osztrákokhoz most már nem is jut el, hanem német, cseh, norvég, vagy éppen LNG gázok érkeznek, onnan is jön majdnem 400 ezer köbméter. Tehát ez egy jelentős mennyiség. És ott van még a horvát krki LNG terminál, ahonnan szintén 41-42 ezer köbméter érkezik óránként. Azaz sokkal jobb a helyzetünk, mert nem csak két vezeték van. Az olaj esetén csak a Barátság, illetve az Adria vezetékek vannak. Viszont a földgáz esetén gyakorlatilag valamennyi szomszédos országgal össze vagyunk kötve, és

használjuk is a vezetékeket minden irányból, bármennyire is próbálja sugallni azt a kormány, meg Szijjártó Péter, hogy mi fizikailag csak az oroszoktól tudunk vásárolni, ez nem igaz.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a MOL-lal szemben a gáz esetében az MVM a nagykereskedő. A MOL-nak vannak amerikai kapcsolódásai, ráadásul mint olajipari cég, ő onnan technológiát, technikát, szervizszolgáltatást és egyebet is vásárol, hiszen az olajipar döntő mértékben észak-amerikai központú. Az MVM-nek viszont nincsenek amerikai kapcsolatai. Tehát ha azt mondja az amerikai kormány, hogy ha az MVM nem hajlandó abbahagyni a Gazpromtól való vásárlást, akkor 500%-os vámmal sújtja, azt az MVM nem fogja észrevenni, hiszen nem kereskedik Amerikában. Ez azért egy drasztikus különbség.

– Beszéljünk még az uránról, mert erre is szól ez a bizonyos 500%-os vám. Szintén az is friss hír, hogy a Westinghouse bejelentkezett Magyarországon. Egyelőre csak kisebb erőművekről van szó, bár a sajtó ezt úgy kommentálta, hogy biztos Paks 2-re jelentkezett be. Ez utóbbinak én semmi konkrét nyomát nem láttam. Mi az igazság valójában?

– Jelenleg a Paks 1-es erőműhöz a dúsított urán az Oroszországból érkezik, illetve érkezett. A háborút követő néhány hónapban több olyan szállítmány is volt, ami pluszban hozott nukleáris fűtőelemeket. Ha visszagondolunk a Paks 2 körüli európai uniós értékelésekre, ellenvetésekre, ott mindig az volt az egyik probléma, hogy fűtőanyag tekintetében nem volt nyitott a szerződés, hiszen az orosz típusú atomerőművekhez gyakorlatilag csak az orosz típusú, úgynevezett kazettás fűtőelem beszállítása lehetséges. De az is igaz, hogy a Westinghouse is, de a francia atomipari cég is foglalkozott azzal, hogy megpróbálja ezekbe a típusú erőművekbe elkészíteni a saját fűtőelemét. Ezzel együtt az is tény, hogy

jelenleg dúsított uránból a legjobb minőséget az oroszok állítják elő a világon, ez olyannyira igaz, hogy még az Amerikai Egyesült Államok is orosz uránt vásárol.

Persze urán sokfelé van, Amerikától kezdve Kazahsztánig, de a dúsításban az oroszok a legjobbak. Hogy ezt is megpróbálják plusz vámmal sújtani, az azt is jelentheti, hogy az Amerikai Egyesült Államok nukleáris cégei is érintettek lehetnek ebből a szempontból. Az mindenesetre figyelemreméltó, hogy a Westinghouse megpróbál egyrészt részt venni a magyarországi energiaellátás biztosításában az úgynevezett SMR-ek, a kis moduláris reaktorok forgalmazásával, ezt én egy jó ötletnek tartom. Azt már nehezen tudom elképzelni, hogy most akkor hirtelen Paks 2-ben átveszik az irányítást, beszállnak Paks 2-be, amiről cikkeznek az újságok. A Paks 2 egy orosz fejlesztési erőmű. Persze vannak nyugati beszállítói, de nem amerikaiak, sokkal inkább német és francia beszállítói, eleve így is indították el az egész projektet. Hogy ebben az amerikaiak milyen formában és hogyan akarnak részt venni, és hogy Trump, Putyin esetleg miben próbál megállapodni, nem tudni. Az ember el tudja ilyenkor képzelni, hogy eldugják az orosz cégeket, és amerikai mezben jelennek meg, de az amerikai Westinghouse egy az egyben biztos, hogy nem fogja tudni átvenni a Paks 2 építését.

– Most nézzük az energiaárakat. Ha az amerikaiak kivetnék ezeket a vámokat, akkor ennek milyen hatása lehet az árakra?

– Ha a MOL azt mondja, neki fontos a meglévő amerikai kapcsolat, annál is, hogy olcsóbban vásárol az oroszoktól kőolajat, akkor elkezdi növelni a tengeri szállításból származó olajat, ami nyilván másfajta árfekvés. Innentől kezdve sok múlik azon, hogy

a MOL hajlandó-e valamennyit feláldozni a saját profittartalmából, mert azzal lehet azért kompenzálni egy magasabb vagy drágább nyersolaj beszerzését.

De mondhatja azt is, hogy én annyira szeretem, amikor 220 milliárdot tudok osztalékként kiosztani, főleg a magyar kormánynak, meg a menedzsmentnek, hogy inkább megtartom ezt. Itt kérdés az, hogy a MOL-nak mennyit ér az amerikai piac. Ezt én nem tudom, hogy a MOL például petrolkémiai termékekből mennyit értékesít Amerikában. Azért el tudom képzelni, hogy összevethető a magyarországi üzemanyagforgalommal, ugyanis a MOL legnagyobb bevételét nem az üzemanyagforgalmazás adja, bárki bármit gondol, hanem a feldolgozott egyéb termékek, és a legnagyobb bevétele sem az üzemanyag-kereskedelemből származik, hanem a többi tevékenységéből. Ez azt is jelentheti, hogy az értékesítési célpontjai között ott lehet az Amerikai Egyesült Államok, olyan mértékben, melynek elvesztése talán fájdalmas lehet. Nem ismerjük azt, hogy a MOL Amerikában milyen erős. Az is szempont, hogy a MOL mind a bányászathoz, mind a finomításhoz vagy a petrolkémiai tevékenységéhez vásárol amerikai termékeket, gépeket, berendezéseket.

Ha nemcsak arról van szó, hogy 500 százalékos vámot kap a nyakába, hanem esetleg meg is tiltják az amerikai cégeknek, hogy ilyen cégekkel kereskedjenek, vagy nekik szolgáltassanak, ami azt jelentené, hogy amerikai részről embargó alá eshet a MOL, az azért már fájdalmas lehet.

– A végső szót a politika fogja kimondani?

– Nincs többsége a magyar kormánynak a MOL-ban. A magyar államnak jelenleg már nincs részesedése a MOL-ban, semennyi se. Talán csak az egy úgynevezett arany részvénye van meg, de az valójában semmire nem jó. Persze a befolyása az megvan, de jóval nagyobb befolyása van magának a menedzsmentnek, vagy a menedzsmenthez tartozó köröknek, meg különböző bankoknak.

- Visszatérve a fogyasztók szempontjaira: aki most olvassa az újságot, és azt látja, hogy 500%-os vámmal fenyegeti Amerika az oroszokkal üzletelőket, annak nem kell félnie, hogy emiatt neki holnaputántól megfizethetetlenül drága lesz akár a gáz, akár az olaj?

– Biztos, hogy nem kell aggódnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fotók: Bayer Zsolt Menczerrel és Gulyással tüntetett a Tisza Párt ellen
Bayer Zsolt szerint elfogadhatatlan, hogy a Tisza Párt EP-képviselője, Kollár Kinga pozitív hatásokat lát az uniós pénzek visszatartásában, ezért tüntetést szervezett szombatra a Millenáris Parkhoz.


Szombaton délután tüntetést tartottak Budapesten a Millenáris Parkban. A demonstrációt Bayer Zsolt kormánypárti publicista és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szervezte Kollár Kinga, a TISZA Párt EP-képviselőjének brüsszeli beszéde miatt.

A megmozduláson Gulyás Gergely és Menczer Tamás is megjelent, utóbbi közös fotóra is szívesen odaállt az érdeklődők mellé. A tüntetőket automata hívásokkal toborozták, a helyszínen Kollár beszédének egy részletét is lejátszották nekik. A hangulatot a Nélküled és a Darabokra törted a szívem fokozták, a zászlók mellett pedig „Őszödi áruló” és „Júdás Péter elárulta” feliratú táblák is előkerültek.

Kollár Kinga az Európai Parlament egyik bizottsági ülésén arról beszélt, hogy a magyar emberek romló életminősége megerősítette az ellenzéket, ezért optimistán tekint a 2026-os választásokra. Ezt a fejleményt az EU-s források befagyasztásának „pozitív” hozadékaként említette – a pontos kontextust és nyilatkozatot ebben a cikkünkben mi is megírtuk.

Bayerék szombat délután 15 órakor kezdődő tüntetése mintegy 45 perc után véget is ért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Ha a Fidesz folytatja az erőszakkampányt, a társadalom még jobban megbillenhet, és teljesen elzavarhatja őket
Szerinte a fideszes szavazók sem erre szavaztak, emiatt is mennek át egyre többen a Tiszához. A Tisza-párt eredményváróján a szimpatizánsokkal, és a pártelnökkel is beszélgettünk.


Vasárnap délután egy órával Magyar Péter beszéde előtt már szépen megtelik a Műegyetem rakpart. Kellemes tavaszias idő van, bár a nap nem süt. Még viszonylag messze a színpadtól árusok zászlókat árulnak, magyart is, EU-sat is, az egyik piros-fehér-zöldben felirat: „Árad a Tisza”. Nyilván, amikor kormánypárti rendezvény van, a tizenkét csillagos helyett a hétsávos piros-fehéret árulják, és a nyomtatott szöveg is más a zászlón. Biznisz az biznisz. Kicsit beljebb a Tisza hivatalos termékeit árulják: pólók, sapkák, melegítők, bögrék, zászlók. Ők így oldják meg a pártfinanszírozást.

Piknik, eredményhirdetés előtt

A sátor mellett találkozom a gyömrői Kókai Rolanddal, akin van is egy tiszás melegítő felső. Már egy ideje itt van, aktív Tisza-sziget tag, más szigetesekkel beszélgetve tölti az időt. Részt is vett az aláírásgyűjtésben, náluk szerencsére bekiabálásokon kívül nem volt komolyabb atrocitás. Komolyan vették azt is, hogy nemcsak a Tisza-szimpatizánsok véleményére, hanem mindenkiére kíváncsiak: saját pénzből szórólapoztak, és meginvitáltak a pulthoz olyanokat is, akik nem feltétlenül a párt hívei. Szóba kerül Kollár Kinga kijelentése is, ami okán szombaton Bayer Zsolt is tüntetést szervezett. Szerinte bár igaza van, a szavai sajnos támadhatóak. Azonban úgy érzi, ez sem tud ártani a Tisza előretörésének, mert nyilván sok hibát elkövet a párt, de ezek fajsúlyban nem mérhetőek össze például a Nemzeti Bank környékéről eltűnt 500 milliárddal.

Tisza-sziget, Ausztrália

Érdekelt az is, hogy vajon a Tisza megjelenése éket vert-e a családokon belül, rontotta-e el a vasárnapi ebédet, ártott-e baráti közösségeknek? A zuglói Balázs szerint még javított is. Kollár mondatairól ő úgy vélekedik, hogy ha nem ezt, mindenképpen találni akart a Fidesz valamit, amibe belekapaszkodhat. Ő maga egyetért a kijelentésekkel, mert

azt a pénzt, amit kapunk, azt a rezsim fenntartásába fektetik. Van egy könyv, A diktátorok kézikönyve, el kell olvasni, benne van, hogyan tartják fenn magukat a diktátorok
– mondja.

Szegedről érkezett István, akinek megvan a véleménye az országban felpörgetett, hiszterizált hangulatról:

„ma délelőtt a királyi tévén, mert mazochista vagyok, néha odakapcsolok, már ott tartottak, hogy a Magyar Péter miatt nem adja az Unió a pénzt.”

Két fiatalember Dunakesziről érkezett, ahol Magyar Péter aznap délelőtt tartott gyűlést. Egyikük önkénteskedett is négy napot, barátja elkísérte. Az önkénteseknek a műsor elején köszönetet mondtak, és a legeredményesebbek munkáját oklevéllel ismerték el.

Tibor szerint ez a kezdeményezés befoltozhatja azokat a sebeket a társadalomban, amiket a propaganda okozott. Barátja, bár nem volt önkéntes, de maga is szavazott, mert

„fontosnak tartom azt, hogy valami változást érjünk el ebben az országban.”

A későbbiekben ő is szeretne tagja lenni egy Tisza-szigetnek.

A hivatalos eredményhirdetés után, még csak nem is szemerkélő, inkább csak itt-ott megcseppenő ég alatt kezdte el Magyar Péter beszédét, amelyről, akárcsak a szavazás eredményéről, korábban írtunk.

Ezután tudtuk feltenni a kérdéseinket a Tisza-párt elnökének.

– Mi volt a fárasztóbb: a beszédet elmondani, vagy a sajtónak válaszolni utána másfél órán keresztül?

– A beszéd közben csak az utolsó mondatnál ment el a hangom, amikor azt kiabáltam, hogy a haza minden előtt, de szerencsére ki tudtam mondani. Most már nagyon fáradt vagyok. Megmondom őszintén, büszke vagyok a csapatomra, szerintem ilyet még senki nem tett a magyar politikatörténetben, hogy kevesebb mint három hét alatt eljutottunk mind a 3155 településre. Csak azt tudom mondani, hogy köszönöm az önkénteseinknek, a Tisza-sziget-tagoknak, hogy én is eljuthattam egy szűk csapattal 115 helyre, mind a 106 egyéni választókerületben.

Tegnap is kilenc helyen voltunk, több száz kilométert utazva.

Ez nagyon felemelő volt, sokat tanultunk, de most nagyon fáradt vagyok. Ahogy mondtam a színpadon is, ez egy nagyon jóleső fáradtság, olyan, amikor egy olimpiai bajnokság után az ember fáradt.

– Két kérdésnél látszik, hogy megosztóbb volt a többinél. Az egyik az SZJA leszállítása 9%-ra. A másik meg az Ukrajna kérdése. Most maradjunk az SZJA-nál. Igazságosabbá válik attól a rendszer, hogy ugyanúgy egykulcsos marad a jövedelemadó, csak kisebb lesz az adókulcs? Nem kellene ezen még finomítani?

– Én azt hittem, hogy megosztóbb lesz az SZJA-kérdés, több nemet vártam, de valóban vannak ilyen visszajelzések, ahogy Ukrajna tekintetében is egyértelmű volt a visszajelzés, hogy azért ennyire megosztó ez most, mert a magyar emberek nem ismerik a feltételeket. Ahogy a kormány sem, bármit is mond a propaganda. Mi se tudjuk, ahogy az időpontot sem ismeri senki. Ezért is ígértük, hogy

amikor majd ismertek lesznek a feltételek és a csatlakozás időpontja, akkor majd egy ügydöntő, jogi kötőerővel bíró népszavazást tartunk.

Lehet, hogy ez két évtized múlva lesz, lehet, hogy soha. Az SZJA-ra visszatérve, ahogy a beszédemben is mondtam,

ott még gondolkoznunk kell és egyeztetnünk, nyilván adószakértőkkel, társadalompolitikai szakemberekkel és a magyarokkal, hogy elmozduljunk-e még más irányba.

Önmagában az, ha a vagyonadót bevezetjük 5 milliárdnyi vagyonérték fölött, az már egy lépés, de nyilván nem ez a többkulcsos adórendszer, amiről a szakemberek szoktak beszélni. De örülök, hogy az elvi lehetőség arra megvan, hogy 9%-ra csökkentsük az összeget.

– Nyilván a vagyonadó az nem jövedelemadó, az egy egyszeri aktus, nem?

– Nem egyszeri, ez minden évben fizetendő a vagyonadó. A százalék még kérdés, meg az alap, azaz hogy mit számít vagyonelemnek. Mi úgy számolunk, hogy 15-20 ezer milliárd forintnyi vagyon van 5 milliárd forint felett.

Ha azt mondjuk, hogy 1%-os legyen a vagyonadó, az egész magas, 200 milliárd forintos bevételt jelenthet.

Ha még több, akkor még több. És ez minden évben fizetendő.

– Visszatérve Ukrajnára. Amit mond, azt is jelenti, hogy mivel az 58% a csatlakozás mellett áll, egy leendő Tisza-kormány nem fog akadályokat gördíteni a csatlakozási folyamat elé – ami még messze van a csatlakozástól –, mint a mostani kormány teszi?

– A mostani kormány álságos, kétkulacsos politikát folytat. Szijjártó Péter követelte 2022-ben az Európai Bizottságtól, hogy kezdjék meg a csatlakozást. Orbán Viktor ott ült az Európai Tanácsban 2023 decemberében, amikor egyhangúság kellett a csatlakozás megkezdéséhez, és nem vétózta ezt meg. És utána még számtalanszor nyilatkoztak Orbán Balázsék, hogy támogatják az ukrán tagságot. Most meg egy propaganda-hadműveletet folytat a kormány ez ellen.

Ugyanakkor nem védte meg a magyar gazdákat a beáramló, szennyezett ukrán gabonától 6 hónapon keresztül, amitől sok száz család tönkrement, nem védte meg a magyar méhészeket a beáramló ukrán méztől, ahogy a kínaitól sem.

Nem mi, hanem Orbán Viktor engedett ki 2200 jogerősen elítélt embercsempészt, köztük legalább száz ukránt. Mi azért tettük fel ezt a kérdést annak ellenére, hogy nem ismertek a részletek, hogy spóroljunk 2 milliárd forint közpénzt a magyar embereknek, mert ennyiből szervezi a kormány az ukrán EU-tagságról a népszavazást – miközben mi ezt 60 millió forintból, 0 állami támogatással csináltuk meg. Reméljük, hogy látja a kormány, hogy ezt így is meg lehet csinálni.

– Mi kell ahhoz, hogy tényleg meglegyen az a bizonyos kétharmad, amit ön is mondott a héten, és Török Gábor szerint is akár megnyílhat erre az esély?

– Munka, munka, munka és jó jelöltek – olyan jelöltek, akik tényleg ismerik az emberek problémáit, hihetően tudják képviselni azt, tudnak hatni az emberekre, tudnak dolgozni, helyben elfogadottak. Ezen kívül kell egy jó program, és még több jó szakember. Rengetegen jelentkeztek, de ezeket a segítségeket be is kell tudni csatornázni, és képviselni kell tudni. Nagyon szigorú kommunikáció, fegyelem és 120-130% teljesítmény. Mert nem egyenlő a pálya, ezt mindenki tudja, nem olyanok a médiaviszonyok, nem olyanok a választási jogszabályok.

Olyan az ellenfél, mint az apuka, amikor a család társasjátékot játszik, a játék közepén beleszól, és azt mondja, hogy módosítom a szabályokat.

Nekünk így kell nyernünk, de így fogunk nyerni. Nem is kicsit, hanem nagyon. Az, hogy ez kétharmadra elég lesz-e vagy nem, azt majd meglátjuk.

– Majdnem egy év múlva lesznek a választások, de ez a két hét olyan volt, mint máskor egy választási kampány finise. Hova lehet ezt még fokozni?

– Szerintem az a kérdés, hogy a Fidesz hova tud még süllyedni, illetve a Fidesz vezetői, mert mindig elmondom, hogy a fideszes emberek nem erre szavaztak. A fideszes szavazók nagy része, sőt, szerintem az összes szereti a hazáját, a településeit, a családját, és azért jönnek át egyre többen hozzánk, azért látják, hogy az emberséges Magyarország az más,

nem a nyílt erőszakra, a verbális, fizikai erőszakra szavaztak ők sem.

A Fidesz is látja, hogy ez csak felgyorsítja az amortizációjukat, a süllyedésüket. Nem vevő a magyar társadalom erre a fajta gyűlöletkeltésre, amit ők csinálnak, a hazaárulózásra, az egészen elképesztő mértékű agresszióra nők ellen, gyerekek ellen, civilek ellen. Szerintem ezt le fogják állítani, mert rájönnek, hogy ezzel csak segítenek nekünk a kétharmadhoz, mert ettől akár még jobban megbillent a magyar társadalom, és teljesen elzavarhatják őket. Most pánikolnak. Azért csinálják ezt, mert valamit akarnak csinálni, hogy átvegyék a kommunikáció irányítását, de ezzel csak saját maguk alatt vágják a fát – azon túl, hogy tönkreteszik a társadalmat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk