HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter kifogásolta a jegybank kérdéseit, az MNB verbális erőszakra panaszkodik

A politikus egy telefonhívás során fejezte ki felháborodását az MNB egyik munkatársának. A jegybank politikai befolyástól mentes eljárást hangsúlyoz.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 23.



Verbális erőszakkal vádolja Magyar Pétert a Magyar Nemzeti Bank (MNB), írja a Blikk a jegybank közleménye alapján. A TISZA Párt elnöke kedden délután telefonon kereste meg az MNB egyik női munkatársát, és indulatos hangnemben vonta kérdőre a nyilatkoztató végzés tartalma miatt.

A jegybank tájékoztatása szerint a politikus kifogásolta a benne szereplő határidőt is. Az MNB még március 19-én küldte meg az iratot az érintett részére, amit csak április 14-én vettek át. A válaszadásra április 22-ig volt lehetőség. A közlemény szerint az ügyintéző a beszélgetés során tájékoztatta a telefonálót arról, hogy jogi képviselője határidő-hosszabbítási kérelmet nyújtott be, ennek ellenére a politikus indulatosan kérte számon a határidőt.

A jegybank közleménye úgy fogalmaz:

„A politikus indulatosan kifogásolta a nyilatkoztató végzésben számára feltett kérdéseket, majd a jövő évi országgyűlési választásokra utalva változásokat helyezett kilátásba.”

Hozzátették: „A Magyar Nemzeti Bank határozottan elítéli a verbális erőszak minden formáját, tevékenysége során kizárólag a törvényeknek alávetve, politikától függetlenül működik.”

A történtekre Magyar Péter közösségi oldalán reagált. Bejegyzésében elismerte, hogy ő hívta fel a jegybank munkatársát. Úgy fogalmazott: „A világ eddigi legnagyobb bankrablásának a helyszínén, a Magyar Nemzeti Bankban is megkezdték a vergődést. Egy nevetséges, politikailag motivált eljárás részeként egy hete kaptam egy kérdéssort attól a Nemzeti Banktól, amelyből a vezetők segítségével legalább 650 milliárd forint közpénzt loptak el.”

Azt is írta, hogy a legtöbb kérdést feleslegesnek tartja, és ezeket egy bohóc jellel kívánja megválaszolni. Kijelentette, hogy tőzsdei ügyeiben soha nem kapott bennfentes információt, és nem követett el bennfentes kereskedést.

„Kértem az ügyintézőtől, hogy adja át a feletteseinek az üzenetet, hogy nem fogadom el, hogy az elvileg független Nemzeti Bank asszisztáljon a kormány propaganda által indított hazugság cunamihoz és hogy politikailag motivált eljárással akarja lejáratni Orbán Viktor megrendelésére a legnépszerűbb párt vezetőjét”

– áll a posztban.

Magyar Péter azt kérte, hogy üzenetét továbbítsák az MNB vezetésének is. Azt írta: „a leendő TISZA-kormány mindent meg fog tenni a világ eddigi legnagyobb bankrablását elkövető politikusok és jegybanki vezetők felelősségre vonásáért.”

Bejegyzésében többek között azt is közölte: „A Nemzeti Bankból 650 milliárd forintot, vagyis minden magyar embertől fejenként 65 ezer forintot loptak el. Nem nokiás dobozokban hordták ki a szajrét, mint a szocik, hanem teherautóval. A bankrablást végignézte a legfőbb ügyész és az Állami Számvevőszék. Ott ültek a tolvajok között Orbán képviselői és államtitkárai, valamint a Dinasztia pénzemberei.”

„A lopott vagyonból svájci kastélyokat, New York-i luxus lakást, 100 darabos autógyűjteményt, palotákat, Dubajban pedig nyaralókat vásároltak. Amerikában a Wall Street farkasa 200 millió dollárt lopott el, nálunk a magyar közpénz farkasai ennek a tízszeresét. Egy sima bankrablásért 10 év fegyház jár. A világ legnagyobb bankrablása mennyit ér? További jó vergődést, a hátralévő pár hónapra!” – zárta posztját a politikus.

Az MNB közleményében kitért arra is, hogy piacfelügyeleti eljárást indítottak az OPUS GLOBAL Nyrt. tavaly júliusi részvényvisszavásárlási bejelentését megelőző időszakra vonatkozóan. Vizsgálják, hogy az érintett tőzsdei megbízásokkal kapcsolatban sérültek-e az európai uniós szabályok, különös tekintettel a bennfentes kereskedelem tilalmára. „Az MNB meggyőződése szerint a törvények mindenkire egyaránt vonatkoznak, pártállástól és pozíciótól függetlenül” – tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Itt lehet élőben nézni a pápaválasztás eseményeit – mutatjuk azt is, mikor érdemes a kéményt figyelni
A Vatican News csatornája élőben közvetíti az eseményeket, de nem szállhat fel bármikor a fehér füst. A 267. pápa megválasztása akár hosszabban is elhúzódhat.


Ahogy arról korábban írtunk, szerdán megkezdődik a pápaválasztás folyamata. A bíborosok délután fél ötkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért az első füst este hét óra előtt biztosan nem száll fel – ezt Matteo Bruni szentszéki szóvivő közölte hétfőn.

Az eseményeket élőben lehet nézni a Vatican News YouTube-csatornáján – ahol már szerda délután megkezdődött az élő közvetítés, de ekkor természetesen még csak lézengő-gyülekező embereket lehet látni a Szent Péter téren.

A Magyar Kurir katolikus hírpotál közzétette azokat az időpontokat is, amikor a pápát megválasztó lehetséges fehér füst megjelenhet a Sixtus-kápolna kéményéből. Mint írják: Az első nap este a konklávé eredményét jelző fehér vagy fekete füst várhatóan 19.00 és 19.30 óra között száll fel. A további napokon, ha a délelőtti ülés első fordulójában megválasztják az új pápát, várhatóan 10.00 és 10.30 óra között (fehér füst); ha nem, a második forduló eredményéről 11.30 és 12.00 óra között (fehér vagy fekete füst) adnak jelzést. Ha a délutáni ülés első fordulójában megszületik a döntés, várhatóan 17.30 és 18.00 óra között (fehér füst); ha nem, a második forduló eredményéről 19.00 és 19.30 óra között (fekete vagy fehér füst) adnak jelzést.

Ez a portál táblázatában így néz ki:

A megválasztott szentatya, Ferenc utódja a történelem 267. római katolikus pápája lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek: A TISZA nem ért egyet Ukrajna gyorsított eljárásban történő uniós csatlakozásával
A Tisza Párt elnöke szerint „az utóbbi hetekben Orbán Viktor és a propagandája nevetséges hazugságokat terjeszt ebben a témában”.


Elég volt a Fidesz és a propaganda hazugságaiból - írja szerda esti posztja elején Magyar Péter. A Tisza Párt vezetője ezért úgy döntött, hogy nyílt levelet ír Manfred Webernek, az Európai Néppárt elnökének Ukrajna uniós csatlakozása ügyében.

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a teljes levelet:

„Tisztelt Elnök Úr!

A TISZA támogatja az Ukrajnával való európai szolidaritást az orosz agresszor elleni harcában.

A TISZA ugyanakkor nem ért egyet Ukrajna gyorsított eljárásban történő uniós csatlakozásával, két okból sem.

Ukrajna jelenleg háborúban áll, és jelentős kihívásokkal küzd a kormányzás, a jogállamiság és a gazdasági stabilitás terén. Jelen pillanatban a legfontosabb feladat a harcoló felek közötti mielőbbi tűzszünet és béke megkötése.

Az Európai Unió hitelessége azon is múlik, hogy az uniós csatlakozási feltételeket következetesen és igazságosan alkalmazza. A tagjelölt országokat azonos mérce alapján kell elbírálni annak érdekében, hogy az uniós bővítési folyamat hitelessége megmaradjon.

Ezen szempontok alapján, valamint a magyar emberekkel folytatott nyilvános eszmecsere után a TISZA elkötelezte magát amellett, hogy jogi kötőerővel bíró, kötelező érvényű országos népszavazást tart Ukrajna uniós csatlakozásáról a megfelelő időben, amikor minden csatlakozási feltétel tisztázódik.

Az utóbbi hetekben Orbán Viktor és a propagandája nevetséges hazugságokat terjeszt ebben a témában. A TISZA álláspontja továbbra is világos a tekintetben, hogy e kérdés jelenleg nem időszerű és amikor az lesz, akkor a magyar embereknek kell döntenie Magyarország hivatalos álláspontjáról.

Képviselőink nem vettek részt az Európai Néppárt (EPP) valenciai kongresszusán, így semmilyen ott elfogadott állásfoglalást nem is tudtak támogatni. Minden ezzel ellentétes állítás alaptalan.

Orbán Viktor miniszterelnök és propagandája folyamatosan belegabalyodik a saját hazugságába. 2022 tavaszán és nyarán Orbán Viktor és Szijjártó Péter is támogatta Ukrajna unióba történő felvételét. A jelenlegi manővereik sem minősülnek stratégiai irányváltásnak, hanem pusztán a belpolitikai lejáratást szolgálják.

A TISZA továbbra is elkötelezett álláspontja mellett, amelyet a tisztesség, a demokratikus részvétel és Magyarország, valamint az Európai Unió hosszú távú érdekei vezérelnek.

Felszólítunk minden érintettet, hogy Ukrajna esetleges uniós csatlakozását a szükséges komolysággal és tisztességgel kezelje.

Kérem a fentiek szíves tudomásvételét!

Maradok tisztelettel,

Magyar Péter

elnök

Európai Parlamenti képviselő

TISZA Párt”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Pápaválasztás: ezért tarthatott ilyen sokáig az első szavazás
Több bíboros most először vesz részt a konklávén, ez is lassíthatja a szavazás menetét. A szentbeszéd hossza is hátráltathatta a folyamatot.


Tina Beattie, a Roehamptoni Egyetem korábbi katolikus professzora a BBC-nek beszélt arról, hogy sokakat meglepett, milyen sokáig tart az első szavazási forduló a pápaválasztáson. Úgy fogalmazott: „Mindenki kissé össze van zavarodva”. Azt is hozzátette, hogy őt is meglepte, hogy már a harmadik órában jár a voksolás, de szerinte ennek akár egy egészen hétköznapi oka is lehet.

„A szentbeszéd húzódhatott el, vagy valami hasonló, hétköznapi dolog történhetett” – mondta.

Beattie arra is kitért, hogy sok bíboros most vesz részt először a konklávén, ami szintén lassíthatja a folyamatot. Úgy fogalmazott: „Meglehet, hogy nem megy minden olyan simán, mintha már mindannyian rutinosak lennének”. Szerinte fontos azt is figyelembe venni, hogy az újoncoknak ez komoly kihívást jelenthet.

„Nem szabad alábecsülni, milyen nehéz lehet ez az új bíborosoknak” – tette hozzá.

A pápaválasztó konklávét a Sixtus-kápolnában tartják, ahol a bíborosok teljes elzártságban szavaznak. Ez idő alatt a Casa Santa Marta vendégházban laknak, amely egy ötemeletes épület, benne 106 lakosztály, 22 egyágyas szoba és egy díszlakosztály található.

A következő szavazási körökre holnap kerül sor. A bíborosok reggel 6 óra 30 perckor reggeliznek, majd szentmisén vesznek részt. Ezután folytatódik a szavazás.

A további napokon, ha a délelőtti ülés első fordulójában megválasztják az új pápát, várhatóan 10.00 és 10.30 óra között (fehér füst); ha nem, a második forduló eredményéről 11.30 és 12.00 óra között (fehér vagy fekete füst) adnak jelzést. Ha a délutáni ülés első fordulójában megszületik a döntés, várhatóan 17.30 és 18.00 óra között (fehér füst); ha nem, a második forduló eredményéről 19.00 és 19.30 óra között (fekete vagy fehér füst) adnak jelzést.

Érdekesség, hogy Ferenc pápát és elődjét, XVI. Benedeket is két nap alatt választották meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter csütörtökön reggel nyilvánosságra hozza a dokumentumot, amit a „Fidesz őszödi beszédének” nevez
A Tisza Párt elnöke szerint egy titkos dokumentum alapjaiban írja át a kormány békepolitikai narratíváját. A nyilvánosságra hozatalt holnap 9 órára ígéri.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 07.



Magyar Péter szerda este egy Facebook-videóban jelentette be, hogy csütörtök reggel 9 órakor nyilvánosságra hoz egy dokumentumot, amit úgy nevez: a Fidesz őszödi beszéde.

Azt ígéri, ebből világosan kiderül, hogy Orbánék az utóbbi években „hazudtak reggel, délben és este”.

Már hétfőn is beszélt erről a titokzatos iratról. Akkor azt mondta, „befújt hozzájuk a szél” egy dokumentumot. Hozzátette, szerinte nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja.

A Tisza Párt elnöke szerint ez a papír „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”. Azt is elmondta, hogy aki eddig látta, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”.

A dokumentumból Magyar szerint érthetővé válik, miért váltották le hirtelen Ruszin-Szendi Romuluszt a Honvéd Vezérkar éléről. Szerinte ez az anyag az Orbán-kormány hadiipari beruházásait és nemzetközi lépéseit is más megvilágításba helyezi.

A politikus azt mondja, bár a kormány az utóbbi években a békét hirdeti, a valóság valami más. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, „de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot”. Ezzel szemben ez a mostani dokumentum azt mutatja meg, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz, aki korábban a Honvéd Vezérkart vezette, szintén megszólalt. Ő úgy fogalmazott, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: