Fekete-Győr: A Momentum ne induljon 2026-ban, inkább hozzon létre egy Rendszerváltó Alapot
Szerdán tartja hosszúra nyúlt elnökségi ülését a Momentum, amelynek napirendjére két fontos ügy is felkerült. A HVG szerint az egyik a pártból távozó Orosz Anna helyének betöltése, a másik pedig Fekete-Győr András javaslata, aki azt szeretné, ha a Momentum ki sem állna a 2026-os választáson.
A párt egykori elnöke és alapítója szerda reggel tette közzé ötletét Facebookon, éppen az ülés elé időzítve. Azt írta:
Fekete-Győr szerint a párt jelenlegi támogatottsága mindössze három százalék, ami csak rontaná a kormányváltás esélyeit. „A Momentum indulása a 2026-os választásokon most nem a megoldás, hanem a probléma része. Nem erősítené, hanem gyengítené az esélyt arra, hogy bekövetkezzen a várva várt politikai változás.
– írta.
Hozzátette: „Itt az ideje, hogy a Momentum egy lépést hátra lépjen annak érdekében, hogy Magyarország kettőt léphessen előre.” Szerinte nem lehet tétlenül nézni, hogy a párt már kiválasztotta a listaállításhoz szükséges jelöltek felét.
Azt is javasolja, hogy a Momentum állami támogatásaiból hozzon létre egy 500 millió forintos Rendszerváltó Alapot. Ennek célja az lenne, hogy támogassa az ellenállási mozgalmakat, a rendszerkritikus sajtót, és segítse az Orbán-rendszer üldözöttjeit.
A pártelnök, Tompos Márton és maga Fekete-Győr egyelőre nem kommentálta az ügyet. A végső döntést nem is az elnökség, hanem egy rendkívüli küldöttgyűlés hozhatja meg.